Kérdések bármiről

31 feliratkozó

több mint 13 éve
deee 290
Ha már itt tartunk retinaleválás veszélyénél? Azzal tudnak vmit kezdeni? Feleségemnél állítólag ez fennáll s mikor lurkónkat vártuk 7-ről 9-re romlott az egyik szeme sőt még lehet romlott tovább azóta ezért sincs kistesó..........
több mint 13 éve
catattack 3 520
A mai eljárások abszolút fájdalommentesek.szaba
Nem a műtét fáj, hanem miután leszedik a szemlencse felső rétegeit, az alsóbb rétegek rettentő érzékenyek, amíg be nem nő felette az új.Egon
Én kb. 5 éve csináltattam, akkor 2 fő eljárás volt. Az olcsóbbik az volt, hogy a hártyát a szemeden szétbasszák és ezután a felesleges részt a gép leégeti. A másik pedig, hogy a ezt a hártyát felvágják és felhajtják, majd a felesleg leégetése után visszahajtják.
A másodiknál már másnapra elmúlik minden fájdalom.
Én az elsőről tudok nyilatkozni. Beadták a fájdalomcsillapítót, plusz a szemedbe cseppentenek valami szart. A műtét nem fáj. Miután kimegy a csillapító baszott szar lesz. Ég, könnyezik, nagyon kellemetlen és napszemcsiben kell lenned. Másnap elmész kontrollra és megnézik, hogy minden fasza-e.
Nekem kb 48 óra után szűnt meg a fájdalom egyik percről a másikra.
Azóta nem romlott a szemem semmit. Tudom ajánlani.
Minél rosszabb a szemed, annál nagyobb az esélye, hogy marad vissza valami.
több mint 13 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 459 — Amerikai sportok rajongója
lézeres szemműtétje volt már valakinek? Amadeus91
Mi érdekel? (Lesz.)szaba
zavar, hogy a bal szemem távolra jóval gyengébb a jobbnál (a jobb kb. tökéletes) a balra viszont dioptriás lencsét kell hordanom, nem ablaküveget és meg szeretném csináltatni. Az érdekelne, hogy milyen kb, mivel jár.Amadeus91
Nekem 3 fölött volt mind a kettő és 12 éve csinálták, azóta is rendben van!!!
Az első két napon amikor kimegy a fájdalomcsillapító, akkor becsukva is fájt, de nagyon megérte!!!
Ajánlom, ha ki tudod fizetni 😉Egon
A mai eljárások abszolút fájdalommentesek.szaba
Nem a műtét fáj, hanem miután leszedik a szemlencse felső rétegeit, az alsóbb rétegek rettentő érzékenyek, amíg be nem nő felette az új.Egon
Nekem is volt legalább már 6-8 éve és minden rendben van vele, ajánlani tudom! Igen a műtétből semmit nem érzel, és óriási feeling mikor felülsz 5 perc múlva és tűélesen látod a faliórát, amit előtte mindig homályosan. Aztán emberfüggő, kb 3-4 nap amíg tényle fáj, szúr, könnyezik, de abszolút nem vészes.
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 226
lézeres szemműtétje volt már valakinek? Amadeus91
Mi érdekel? (Lesz.)szaba
zavar, hogy a bal szemem távolra jóval gyengébb a jobbnál (a jobb kb. tökéletes) a balra viszont dioptriás lencsét kell hordanom, nem ablaküveget és meg szeretném csináltatni. Az érdekelne, hogy milyen kb, mivel jár.Amadeus91
Nekem 3 fölött volt mind a kettő és 12 éve csinálták, azóta is rendben van!!!
Az első két napon amikor kimegy a fájdalomcsillapító, akkor becsukva is fájt, de nagyon megérte!!!
Ajánlom, ha ki tudod fizetni 😉Egon
A mai eljárások abszolút fájdalommentesek.szaba
Nem a műtét fáj, hanem miután leszedik a szemlencse felső rétegeit, az alsóbb rétegek rettentő érzékenyek, amíg be nem nő felette az új.Egon
nekem a bal 1,5 körül van. De nem tudom biztosan.
több mint 13 éve
Egon bá New England Patriots 1 196 — Saints GM
lézeres szemműtétje volt már valakinek? Amadeus91
Mi érdekel? (Lesz.)szaba
zavar, hogy a bal szemem távolra jóval gyengébb a jobbnál (a jobb kb. tökéletes) a balra viszont dioptriás lencsét kell hordanom, nem ablaküveget és meg szeretném csináltatni. Az érdekelne, hogy milyen kb, mivel jár.Amadeus91
Nekem 3 fölött volt mind a kettő és 12 éve csinálták, azóta is rendben van!!!
Az első két napon amikor kimegy a fájdalomcsillapító, akkor becsukva is fájt, de nagyon megérte!!!
Ajánlom, ha ki tudod fizetni 😉Egon
A mai eljárások abszolút fájdalommentesek.szaba
Nem a műtét fáj, hanem miután leszedik a szemlencse felső rétegeit, az alsóbb rétegek rettentő érzékenyek, amíg be nem nő felette az új.

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 11 935
lézeres szemműtétje volt már valakinek? Amadeus91
Mi érdekel? (Lesz.)szaba
zavar, hogy a bal szemem távolra jóval gyengébb a jobbnál (a jobb kb. tökéletes) a balra viszont dioptriás lencsét kell hordanom, nem ablaküveget és meg szeretném csináltatni. Az érdekelne, hogy milyen kb, mivel jár.Amadeus91
Nekem 3 fölött volt mind a kettő és 12 éve csinálták, azóta is rendben van!!!
Az első két napon amikor kimegy a fájdalomcsillapító, akkor becsukva is fájt, de nagyon megérte!!!
Ajánlom, ha ki tudod fizetni 😉Egon
A mai eljárások abszolút fájdalommentesek.
több mint 13 éve
deee 290
Soltról és környékéről de inkább a városról az ottani életről tud vki mesélni vmit? Lehet pm-ben is válaszolni, köszi.
több mint 13 éve
Egon bá New England Patriots 1 196 — Saints GM
lézeres szemműtétje volt már valakinek? Amadeus91
Mi érdekel? (Lesz.)szaba
zavar, hogy a bal szemem távolra jóval gyengébb a jobbnál (a jobb kb. tökéletes) a balra viszont dioptriás lencsét kell hordanom, nem ablaküveget és meg szeretném csináltatni. Az érdekelne, hogy milyen kb, mivel jár.Amadeus91
Nekem 3 fölött volt mind a kettő és 12 éve csinálták, azóta is rendben van!!!
Az első két napon amikor kimegy a fájdalomcsillapító, akkor becsukva is fájt, de nagyon megérte!!!
Ajánlom, ha ki tudod fizetni 😉

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
viszont ha nem ennyire rossz a szemed akkor ilyen 150% körüli is lehet majd a látásod az azért elég hard 😀 nekem mínusz másfeles és mínusz egyes de még 3 évet várnom kell a műtétre a korom miatt :rolleyes:
több mint 13 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Haver nővérének is volt. Elég erős (6-7D körüli volt a szeme). Tökéletes nem lett (nem is ígérték), de most asszem 1,5D-s kontaktlencsét hord.
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 226
köszönöm a válaszokat!
több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 11 935
lézeres szemműtétje volt már valakinek? Amadeus91
Mi érdekel? (Lesz.)szaba
zavar, hogy a bal szemem távolra jóval gyengébb a jobbnál (a jobb kb. tökéletes) a balra viszont dioptriás lencsét kell hordanom, nem ablaküveget és meg szeretném csináltatni. Az érdekelne, hogy milyen kb, mivel jár.Amadeus91
Eljárásfüggő.  www.focusmed.hu/ - az intralasik kezelés ajánlott, nagyon rövid ideig tart a "rehab" időszak, nem olcsó, de tökéletes.
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 226
Nővéremnek volt. Drága de nem fáj, állítólag csak kicsit kellemetlen. Utána jó sokáig csak napszemüvegben mehetsz napra.Rataxes
gondolom nem altatásban?
több mint 13 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 215 — Eagles fan
Nővéremnek volt. Drága de nem fáj, állítólag csak kicsit kellemetlen. Utána jó sokáig csak napszemüvegben mehetsz napra.

GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)

Ex-Rataxes
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 226
lézeres szemműtétje volt már valakinek? Amadeus91
Mi érdekel? (Lesz.)szaba
zavar, hogy a bal szemem távolra jóval gyengébb a jobbnál (a jobb kb. tökéletes) a balra viszont dioptriás lencsét kell hordanom, nem ablaküveget és meg szeretném csináltatni. Az érdekelne, hogy milyen kb, mivel jár.
több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 11 935
lézeres szemműtétje volt már valakinek? Amadeus91
Mi érdekel? (Lesz.)
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 226
lézeres szemműtétje volt már valakinek?
több mint 13 éve
süti Los Angeles Rams 4 134 — Rams fan
eredeti lemez-ről semmiképpen sem lehet vaami lemezképet csinálni?
csak mert ugye például a gta 4-hez cd kell, aztán ahogy megvizsgáltam eléggé karcolódik - pedig óvatosan bánok vele. nem akarom hogy a 10.000-res játék emiatt odalegyen.Ventura
Ha steamworksös vagy tartalmaz serialt akkor nem is kell. Illetve a magyarországi forgalmazónak cserélnie kell karcos lemezeket.
Képfájlt pedig Deamon Toolsszal vagy Alcohollal tudsz készíteni. Előbbihez keresel egy gta iv nocd kamu képfájlt, utóbbihoz megnézed milyen másolás védelemmel rendelkezik a játék és azt kiválasztva készítesz képfájlt.
több mint 13 éve
Ventura Miami Dolphins Texas Longhorns 9 576 — 🏈🐬🐂🤘🏽
eredeti lemez-ről semmiképpen sem lehet vaami lemezképet csinálni?
csak mert ugye például a gta 4-hez cd kell, aztán ahogy megvizsgáltam eléggé karcolódik - pedig óvatosan bánok vele. nem akarom hogy a 10.000-res játék emiatt odalegyen.

“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------

több mint 13 éve
Divat Minnesota Vikings 4 193 — Vikes fan
jókis olcsó deszka, viszont én akkor már sandy i3-at ajánlanék:  ipon.hu/webshop/product/intel_core_i3_2120_3.30ghz_1155_box/172813 igaz 7-kal drágább, de sokkal jobb
VGA sztem is inkább ATI, pl 6750-6770 v használtan 6850.
kicsit kicsúszol a keretből, de ha úgyis 3-4 évre veszed és belefér+10k, akkor fontold meg

|
több mint 13 éve
süti Los Angeles Rams 4 134 — Rams fan
Számítógép korszerűsítés jegyében keresnék tippeket. 70k jómagyarforintocskából kellene alaplap-proci-ram-videókártya amivel még bőven elleszek 3-4 évig megint. Annyi a különleges kívánság hogy Intel-nVidia duóban gondolkozok mindenképp.Hanni
Alaplap:  ipon.hu/webshop/product/asrock_h61m_u3s3/174660 ~14k
Proci:  ipon.hu/webshop/product/intel_core_i3_540_3.06ghz_1156_box/136720 ~23k
VGA:  ipon.hu/webshop/product/asus_gt640_2gd3_pcie/207173 ~28k
Memória:  ipon.hu/webshop/product/kingmax_4096mb_ddr3_1333mhz_kit/127383 ~7k

72k, ha régebbi játékokat pótolnál, és újabbak elegek kisebb felbontásban is talán elleszel 3-4 évig. Személy szerint Nvidia helyett Atit vennék, főleg ennyi pénzért (6770 pl). Mondjuk akkor már talán egy AMD is jobb, mint a 2 magos i3.
több mint 13 éve
Vrijbloed Baltimore Ravens 4 295 — No ghosts left to haunt you
Egy ismerősöm kérdezi, de én sem vagyok teljesen képben. 😀 :S

Szóval: ha a diplomaosztó napodon nincs még nyelvvizsgád, illetve az adott egyetem által megkövetelt nyelvvizsgád/nyelvvizsgáid (még folyamatban van az eredmény, nem tudod bemutatni, igazolni, stb) akkor nem kapsz ugye diplomát, csak egy igazolást róla? Én így tudom. De van, aki szerint lehet így is diplomát kapni, csak egy bizonyos határidőn belül igazolnod kell, hogy megszerezted a szükséges fokozatot.

Vagy ezt az adott egyetem TO-ja dönti el, hogy mit alkalmaz ilyen esetben?😀

Köszi!Vrijbloed
nem kapod meg a diplomát, csak igazolást, így vanjjncaa
Köszi! 😀
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants New Mexico Lobos 64 364 — no es importante
Egy ismerősöm kérdezi, de én sem vagyok teljesen képben. 😀 :S

Szóval: ha a diplomaosztó napodon nincs még nyelvvizsgád, illetve az adott egyetem által megkövetelt nyelvvizsgád/nyelvvizsgáid (még folyamatban van az eredmény, nem tudod bemutatni, igazolni, stb) akkor nem kapsz ugye diplomát, csak egy igazolást róla? Én így tudom. De van, aki szerint lehet így is diplomát kapni, csak egy bizonyos határidőn belül igazolnod kell, hogy megszerezted a szükséges fokozatot.

Vagy ezt az adott egyetem TO-ja dönti el, hogy mit alkalmaz ilyen esetben?😀

Köszi!Vrijbloed
nem kapod meg a diplomát, csak igazolást, így van


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Vrijbloed Baltimore Ravens 4 295 — No ghosts left to haunt you
Egy ismerősöm kérdezi, de én sem vagyok teljesen képben. 😀 :S

Szóval: ha a diplomaosztó napodon nincs még nyelvvizsgád, illetve az adott egyetem által megkövetelt nyelvvizsgád/nyelvvizsgáid (még folyamatban van az eredmény, nem tudod bemutatni, igazolni, stb) akkor nem kapsz ugye diplomát, csak egy igazolást róla? Én így tudom. De van, aki szerint lehet így is diplomát kapni, csak egy bizonyos határidőn belül igazolnod kell, hogy megszerezted a szükséges fokozatot.

Vagy ezt az adott egyetem TO-ja dönti el, hogy mit alkalmaz ilyen esetben?😀

Köszi!
több mint 13 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 586 — Poloska confirmed
hát ez szűkös lesz, 3-4 évig max nagy kompromisszumokkal leszel el, mire kell amúgy? játék? milyen felbontásba? HD filmek? vmi extra program? pl CAD,videóvágás? v csak vmi sima alap gép netezni, meg officera?Divat
Játszani meg filmezni, eddig is csak erre használtam, igaz 2 évesnél újabb játékkal már nem tudtam játszani, de nekem az is jó ha most azokat tudom pótolni 😀 Ami mégis fontosabb a film, mert egy hónapja lehelte ki a lelkét a videókártyám, és azóta csak az alaplapi integrált "csodával" karistolgatok aminek néha még egy youtube vidi is sok.

Egyébként a jelenlegi konfigom most tölti be a 6. évét, szóval abszolút nincsenek óriási elvárásaim, ezt is a végletekig húzott videókari tartotta évekig "szinten". Szóval tényleg nincsenek olyan nagyon nagy igényeim, csak mondjuk egy átlagos belépőszintet teljesítsek, amivel újabb 1-2 évig tudok mondjuk játszani komoly belenyúlás nélkül, utána jöhet majd megint egy nagy generál.