WWE, UFC, MMA és box
7 feliratkozó
több mint 12 éve
A második felére kicsit elfáradt Erdei, meg üthetett volna kicsit többet is, de ezt szvsz ha szűken is, de behúzta. Az meg hogy csak a pénzért ment volna oda, meg előre tudta hogy kikap nagyon nagy vicc. Kicsit Sport tv-nél eltúlozták a fölényt, de nem tudom elképzelni hogy lehetett 6 menetet adni a ruszkinak...
több mint 12 éve
Mikor meghallotta,az első pontozó eredményét egyből kiszólt a sarokba,hogy "ezek hülyék?".Sajnálom nagyon.
több mint 12 éve
Egyáltalán nem is lenne meglepő, ha már előre tudta volna, hogy mi lesz az eredmény.Válás után jól jön a pénz. 😊
Azért boxolt egy jót még utoljára, kis máni nem jön rosszul, biztos így gondolta.Stez
több mint 12 éve
Egyáltalán nem is lenne meglepő, ha már előre tudta volna, hogy mi lesz az eredmény.Azért boxolt egy jót még utoljára, kis máni nem jön rosszul, biztos így gondolta.
több mint 12 éve
Ez miért szakértés? Leírtam amit láttam.Jaj, mekkora szakértői lettetek hirtelen a boxnak. Már bocsi.SchleckÉn is így láttam. Jót elbohóckodott Madár a menetek végén. Pacsi meg koki.Ha ez nem lebeszélt volt előre hogy nem nyerhet akkor semmiTocaRemélem megérte Madárnak a pénzt, hogy így és nem veretlenül vonuljon visszaTocaSzerinted tudta, hogy nem nyerhet?Bazzani
Nem is lepődött meg a vereségen.Bazzani
több mint 12 éve
Jaj, mekkora szakértői lettetek hirtelen a boxnak. Már bocsi.Én is így láttam. Jót elbohóckodott Madár a menetek végén. Pacsi meg koki.Ha ez nem lebeszélt volt előre hogy nem nyerhet akkor semmiTocaRemélem megérte Madárnak a pénzt, hogy így és nem veretlenül vonuljon visszaTocaSzerinted tudta, hogy nem nyerhet?Bazzani
Nem is lepődött meg a vereségen.Bazzani
több mint 12 éve
Én is így láttam. Jót elbohóckodott Madár a menetek végén. Pacsi meg koki.Ha ez nem lebeszélt volt előre hogy nem nyerhet akkor semmiTocaRemélem megérte Madárnak a pénzt, hogy így és nem veretlenül vonuljon visszaTocaSzerinted tudta, hogy nem nyerhet?Bazzani
Nem is lepődött meg a vereségen.
több mint 12 éve
Ha ez nem lebeszélt volt előre hogy nem nyerhet akkor semmiRemélem megérte Madárnak a pénzt, hogy így és nem veretlenül vonuljon visszaTocaSzerinted tudta, hogy nem nyerhet?Bazzani
több mint 12 éve
DiBella tweetje: "What a fight! Most ppl had Erdei winning but Grachev gets SD. Erdei far from done! Congrats to Grachev for advancing to finale July 13"Szerintem ő is tudja mi a helyzet itt...
több mint 12 éve
Amit Christodolu pontozott a 96-94 Erdeinek az reális. Azért Zsolti elég kevés ütést indított, látszott a kihagyás. Bár engem az érdekelne, de kibaszottul, hogy melyik 6-ot nyerte meg az orosz...
több mint 12 éve
ezt a pofátlan csalást, azt hiszem ez volt az utolsó, hogy én profi boxot néztem...
több mint 12 éve
Remélem megérte Madárnak a pénzt, hogy így és nem veretlenül vonuljon visszaTocaSzerinted tudta, hogy nem nyerhet?
több mint 12 éve
Remélem megérte Madárnak a pénzt, hogy így és nem veretlenül vonuljon vissza
több mint 12 éve
Nyilván az a 100.000 se jön rosszul nem is sajnálom tőle de akkor is, tényleg szégyen amit itt művelnek...
több mint 12 éve
Ezért kár meccset rendezni. Mondják meg az elején, hogy ki nyert és menjenek helyette sörözni. Szánalmas.

több mint 12 éve
Egyébként ezt az egész négyes tornát Rodriguezre hegyezték ki. Simán lehet féltették Erdeitől...
több mint 12 éve
Kb így vették el anno nagy barátja Darius veretlenségét is pedig az rekord beállítás vagy döntés lett volna... erre mi szüksége volt szegény Madárnak....dandeNem tűnt nagyon csalódottnak. Biztos szóltak neki előre.
több mint 12 éve
Mondjuk az, hogy a herceg is búúúzott sok mindent elárul...
több mint 12 éve
Szerintem az akkori bírók pontoztak most. 😊Pontozásos sportágak eleve értelmetlenek. 😊BazzaniEzért kellenének zebrák is, akik megmondják, LEÉRT A TÉRDE! 😀Stez
több mint 12 éve
Kb így vették el anno nagy barátja Darius veretlenségét is pedig az rekord beállítás vagy döntés lett volna... erre mi szüksége volt szegény Madárnak....
több mint 12 éve
Pontozásos sportágak eleve értelmetlenek. 😊BazzaniEzért kellenének zebrák is, akik megmondják, LEÉRT A TÉRDE! 😀
több mint 12 éve
Öcsém ez nagyon durva. Grachev tuti kikap döntőben, most is kb menetet sem nyert...Pac-Bradley ehhez képest semmi nem volt
több mint 12 éve
Hát ez valami bődületesen nagy csalás volt megint.És csodálkoznak, hogy szarban van a profi box. Ez mégis kit tud érdekelni?
több mint 12 éve
ja, tehát ez már nevetséges. És egyre gyakoribb az ilyen....

