NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

PC és Konzol

27 feliratkozó

több mint 6 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 9 800 — Jó ötletnek tűnt!
Én ugyanazt láttam, mint az SKT ellen. Csak az FPX tudott baron előnyben játszani, meg volt makrójuk. Ugyanúgy vesztették az early game, ugyanúgy vesztették a baronokat. Csak az skt megcsinálta azokat a hibákat, amikből vissza lehet jönni, az FPX meg nem.

Lesz ez még így se!
több mint 6 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 602 — No 1 Lijiao Gong fan
Ez semmi volt a G2-tól, ahogy tavaly a FNC-t is kicsinálták a kínaiak, ugyanúgy járt a G2 is. Valahogy képesek belemászni a fejekbe a kínai csapatok, és pont ott odacsapni, ahol a legkönnyebben törik. Tavaly az IG Hylinsangot alázta szét, most az FPX Wunderen keresztül törte össze az európai csapatot. Persze, a többi lane-n is domináltak, de ott volt ahogy meg lehetett gyengíteni.

Ijesztő, hogy ez az FPX fordulóról fordulóra javult. Kikaptak a csoportkörben kétszer is, de aztán mintha egy másik csapat jött volna fel. Én nagyon nem örülök az ekkora kínai fölénynek...
Gyurma Pappa
Jungle volt a gond.... nyilván ESPN-nél Jankos volt a No 1 player coming into Worlds, ugyanmár. Ázsia fölénye a jungle (és kisebb mértékben) toplane poszton továbbra is brutális.

"I dont think it's because we performed especially well - it's because our opponents didn't really perform."

Ooooooooooofffffff.... mondja az ember, akit nem tudott meghalni, okaaayyy..
szerk: na most olvasom, h ez még a finomított verzió, amit a fordító tett egy fokkal udvariasabbá.

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 337 — zászló zászló szív
Ez semmi volt a G2-tól, ahogy tavaly a FNC-t is kicsinálták a kínaiak, ugyanúgy járt a G2 is. Valahogy képesek belemászni a fejekbe a kínai csapatok, és pont ott odacsapni, ahol a legkönnyebben törik. Tavaly az IG Hylinsangot alázta szét, most az FPX Wunderen keresztül törte össze az európai csapatot. Persze, a többi lane-n is domináltak, de ott volt ahogy meg lehetett gyengíteni.

Ijesztő, hogy ez az FPX fordulóról fordulóra javult. Kikaptak a csoportkörben kétszer is, de aztán mintha egy másik csapat jött volna fel. Én nagyon nem örülök az ekkora kínai fölénynek...
Gyurma Pappa
nyugi jön az új törvény és nem lesz utánpótlásuk 😀
Negritis
Nem vágom, mi ez?
Gyurma Pappa
Ha jól emlékszem a 18 év alatti gyerekek csak meghatározott órát játszhatnak naponta ami 90 perc hétvégén ünnepnapokon 3 óra, s ha minden igaz este 10 és reggel 6 között nem játszhatnak.
Brotesz
 www.pcgamer.com/china-cracks-down-on-online-gaming-with-a-curfew-and-time-limits/

reggel 8, de amúgy igen
+ spending limit
Negritis
🤔

több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 126 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Brotesz Indianapolis Colts 152

shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 584 — Tyrone Creek
2-0, borzasztóan lehangoló eddig a G2. Nem teljesen értem ezeket a draftokat, szóljatok, ha ti igen.

Nade, Capsék innét basztak meg minket is Athénban, mehet a reverse sweep
több mint 6 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 584 — Tyrone Creek
Hát ez az opening ceremony Kibaszott epic volt

GYERUNK EU
több mint 6 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 584 — Tyrone Creek
Kezdek hypolódni, ki az aki jön akkor végül tutira vasárnap? csak Tito és shawnka?

És akkor legyen egy tipp is
FPX-G2 3-1 (ha már ez volt a script eddig is)

Better jungle/(support) wins - még akkor is, ha a torna legrosszabb midjével kell játszaniuk 😛
Igor
Be kellett ugranom közvetíteni éjjel, most ébredtem. Sry, semmi erőm elindulni
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 126 — The Mathematician
ennél többet vártam, sajnos nekem is i5 6600-am van, szóval fél percenként jön a cpu spike és játszhatatlan
sebaj addig Fire Emblem 3 houses is jó lesz
 www.pcgamer.com/red-dead-redemption-2s-pc-port-still-has-big-problems/

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 602 — No 1 Lijiao Gong fan
Kezdek hypolódni, ki az aki jön akkor végül tutira vasárnap? csak Tito és shawnka?

És akkor legyen egy tipp is
FPX-G2 3-1 (ha már ez volt a script eddig is)

Better jungle/(support) wins - még akkor is, ha a torna legrosszabb midjével kell játszaniuk 😛

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 337 — zászló zászló szív
Az SKT - G2 meccs teljes értékelését érdemes meghallgatni, de ha csak 10-15 percet bírsz ki Yamato Canonból (ahogy én is vagy 15 darabban bírtam végignézni), akkor innen érdemes meghallgatni az értékelését (a hivatalos riotos casterek értékeléseihez képest itt ugye nincs nyomás azon, hogy médiahype-t gerjessze, tehát kvázi őszintébb):

 youtu.be/4ffZzrcWpx8?t=3230

A kulcs mondat, hogy szerinte ez a fajta játék elérte a "csúcspontját", amikor mindenki ennyire a határon játszik, és hiba hiba után jön. Nyilván nem tette hozzá, de utal rá, hogy mivel tudják az ellenfelek is, hogy mit akar pl. a G2 játszani, a jövőben fel tudnak erre készülni, és ennyi hibával nem lehet már majd worlds döntőbe jutni, mint az most megtörtént.

több mint 6 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 584 — Tyrone Creek
Iron jegy miért nincs, rám nem gondoltak... 😕

Remélem/felteszem, van angol nyelvű terem ugyebár...
Igor
csak angolnyelvű
több mint 6 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 602 — No 1 Lijiao Gong fan
Iron jegy miért nincs, rám nem gondoltak... 😕

Remélem/felteszem, van angol nyelvű terem ugyebár...

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 6 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 584 — Tyrone Creek
Na akkor hol van amúgy a link LOL döntőre? (FB-t láttam csak, de azt nyilván blokkolják + egy csomó gamer oldalt is....)

Helyszín: Lurdy Mozi
Vetítés kezdete: 12:15
Jegyátadás kezdete: 11:00

LoL-os lootok lesznek? Lesznek!

Ennyit kell tudnod.
1800 a belépő, helyszínen kell venni mint tavaly.
shawnka
Most látom, hogy megint kell google doksit tölteni
 docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf2xgIkKmz2xIz3BnYRv9WXUkZRs_F_3x6a0ojVnn3-LEuNZQ/alreadyresponded

Ezzel tudtok jegyet foglalni vasárnapra!
több mint 6 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 584 — Tyrone Creek
Na akkor hol van amúgy a link LOL döntőre? (FB-t láttam csak, de azt nyilván blokkolják + egy csomó gamer oldalt is....)
Igor
Na akkor hol van amúgy a link LOL döntőre? (FB-t láttam csak, de azt nyilván blokkolják + egy csomó gamer oldalt is....)
Igor
Helyszín: Lurdy Mozi
Vetítés kezdete: 12:15
Jegyátadás kezdete: 11:00

LoL-os lootok lesznek? Lesznek!

Ennyit kell tudnod.
1800 a belépő, helyszínen kell venni mint tavaly.
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 337 — zászló zászló szív
Szóval jobban jár ha marad, és ha egyszer sikerül végre kijutnia csoportból, akkor igazi legenda lesz belőle..
Igor
Igazából ő így is legenda, ha úgyvesszük 😊 A "10 legjobb e-sportoló, aki nemzetközi szinten mindig besült" listákon gyakorlatilag bérelt top 3 helye van, és ha az NA ilyen szar marad, akkor lesz is. És hiába zokognak a Bo1-ek miatt, nem az a baj.

Mindegy. Volt már ennél nagyobb meglepetés is a sportok történelmében.

több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 337 — zászló zászló szív
 diablo3.hu/2019/11/03/minden-amit-a-diablo-iv-rol-tudni-kell-megapost/

A diablo3.hu-s srácok szépen összeszedték a tudnivalókat (kicsit néha google translate, de annyi baj legyen)

tl:dr: az eddigi Diablo játékok nagy összefoglalása ez a játék + open world. Gyakorlatilban ez annyit jelent, hogy D2 + mai technológia + open world 😀 Ja, a Seasonök inkább a D3-ra fognak hasonlítani, kevésbé a D2-re és az itemizáció is jobban fog hajazni a D3-ra, magyarul mélyebb lesz, mint a D2 volt.

több mint 6 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 602 — No 1 Lijiao Gong fan
Mindenesetre azért kemény, hogy elmúlni látszik a nagy koreai(ázsiai) fölény amit évekig láthattunk. Innen hajrá G2. Legyen végre EU bajnoka ismét a LOL-nak!
Az, hogy hol tartanak most az NA csapatok...az meg vicc. 😀 Várom, hogy Doublelift az EU-ba igazoljon. 😀
Greengo
És hogy mennyi pénzért mennyire szarok. 😀

Sok oka van, sokkal rosszabb állományból dolgoznak, az USA-ban már messze nem annyira népszerű a LOL, nem is túl jó az NA szerver stb. Múltkor néztem erről egy jó videót, meg olvastam pár dolgot. Szerintem DL a pénzt miatt sosem fog EU-ba igazolni.
Gyurma Pappa
DL a legacy miatt sem jöhet át... igazából ha átjön EU-ba, lose-lose bármi történik vele

1) átjön, és nem jut ki a VB-re / kijut, de csoportkörben ragad vagy akár visszasüllyed TOP 3/5/középszerű ADC-vé mondjuk - > lose
2) átjön, kijut a VB-re, sőt még ki is jut csoportból... -> mindenki azt fogja mondani, h got carried by EU teammates... -> lose

Szóval jobban jár ha marad, és ha egyszer sikerül végre kijutnia csoportból, akkor igazi legenda lesz belőle..

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 6 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 602 — No 1 Lijiao Gong fan
Na akkor hol van amúgy a link LOL döntőre? (FB-t láttam csak, de azt nyilván blokkolják + egy csomó gamer oldalt is....)

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 337 — zászló zászló szív
Mindenesetre azért kemény, hogy elmúlni látszik a nagy koreai(ázsiai) fölény amit évekig láthattunk. Innen hajrá G2. Legyen végre EU bajnoka ismét a LOL-nak!
Az, hogy hol tartanak most az NA csapatok...az meg vicc. 😀 Várom, hogy Doublelift az EU-ba igazoljon. 😀
Greengo
És hogy mennyi pénzért mennyire szarok. 😀

Sok oka van, sokkal rosszabb állományból dolgoznak, az USA-ban már messze nem annyira népszerű a LOL, nem is túl jó az NA szerver stb. Múltkor néztem erről egy jó videót, meg olvastam pár dolgot. Szerintem DL a pénzt miatt sosem fog EU-ba igazolni.

több mint 6 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 283 — Eagles fan
Mindenesetre azért kemény, hogy elmúlni látszik a nagy koreai(ázsiai) fölény amit évekig láthattunk. Innen hajrá G2. Legyen végre EU bajnoka ismét a LOL-nak!
Az, hogy hol tartanak most az NA csapatok...az meg vicc. 😀 Várom, hogy Doublelift az EU-ba igazoljon. 😀

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 337 — zászló zászló szív
Game 1 és Game 2 olyan volt, amilyennek elképzeltem ezt az összecsapást. A Game 3-ban aztán kijött az, ami miatt én eddig is a G2-t gondoltam a legerősebb csapatnak. Mechanikailag a koreaiak még mindig a legjobbak a világon, ez kétségtelen, de makróban a G2 elment a világ mellet. A negyedik meccs viszont szerintem egy teljesen egyszerű throw volt Fakertől. A G2 Baron előtti reengage-nél nem is értem mire gondolt. Utána meg jött egy G2-féle kaotikus team fight, és vége.

Azt gondolom, hogy ezt az SKT vesztette el. Nem tudjuk mi lett volna az ötödik meccsben, de EU szemmel ez az early game elég ijesztő volt na.

Nem tudok felmenni a Lurdyba, de nagyon kíváncsi leszek erre a meccsre.