NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

TV, rádió

18 feliratkozó

több mint 14 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 640 — Wrath of Khan
Persze, hogy nézik. Az eredménynél meg az állás mutatásánál kapcsolják ki őket.
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Jó, de egy szóval nem mondta senki sem azt, hogy Olivér de rendi srác, sem azt, hogy Bécinek védenie kellett volna. Hanem ha egyszer tudja, hogy a párbajon gyilkolni fog, mert kell, akkor nem hangoztatja minden adandó alkalommal, hogy az Olivér-féle játék kb. undorító, és ő neki az soha nem lenne pálya.

Pont ezért nem volt fair párbaj kicsit sem, mert Olivér minden esélyét elszarták azzal, hogy tönkrevágták az idegeit, plusz még az előestén is Béci kap egy felemelő videót, Olivért meg még lejjebb nyomják, mint volt.. Igen, köcsög lett volna ő is, de nem is úgy ment volna ki, hogy neki aztán ez a hozzáállás nem pálya.

De nem azt mondom, hogy Olivér húdejó, csak azt, hogy kettejük közül ő nem álszenteskedik, míg Béci igen. Ja, erről jut eszembe, Olivérben pl. az sem lehetett szimpi sokaknak, hogy igenis kimondta, hogy neki a baszás hiányzik a legjobban. Mindig mindenki szenteskedik, hogy jajj az érintés, az ölelés, stb... Tartom, hogy sokkal többre tartják azokat, akik játszák a szentet, amúgymeg ugyanolyanok mint a többiek, akik meg megmondják a frankót, azok a mocskos gecik. Alekosszal is a legnagyobb gondja sokaknak, hogy mindenkinek megmondja, akármilyen rossz is a véleménye róla. De lehetne még ezer embert/karaktert akik ilyen helyzetben vannak/voltak...
több mint 14 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
sztem meg ők is nézik a párbajt
Éva párbaja után is rögtön tudták a többiek, hogy kapott valamilyen büntetést, meg most Anikó is, hogy Olivér azt akarja, hogy Alekosz mondja a beszédét
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 028 — Axel Foley
Béci meg azt csinálta amit az 50milláért csinálni kell,oda ütött ahol fáj.
(Alekoszék meg tudták,hogy Béci jön vissza,szinte nem is mentek az ajtóhoz.)Bazzani
Igen. Mindenki ezt teszi, más kérdés, hogy Béci határozottan tiltakozik az ilyen játék ellen.... Egy szót nem szólnék, ha nem hangoztatná egyfolytában, hogy szerinte "csúnya" így játszani, meg stb... A legnagyobb baj a Rácz testvérekkel, hogy elképesztően álszentek (a nagyképűséget leszámítva). Mert senki egy szót nem szólna, hogy taktikáznak, ha elismernék, ahogy mindenki más is. Mert ez most kb. olyan, hogy elmondom, hogy aki alkoholt iszik, és gyakran berúg, az undorító gusztustalan, mocskos fráter, és én soha életemben ilyet nem tennék. Majd hazamennék, és jól bebasznék kannásborból, ahogy szoktam...

a zárójeleshez: mindig azok állnak az ajtóban, akik azt várják, aki végülis győzőtt...😊fetomy
Teljesen igazad van.
De tételezzük fel,hogy ez az egész nem egy oltári nagy csalás (mármint az összes párbaj).
Egy olyan Béci aki azt ígéri,hogy szétszedik a stúdiót nem lehet pipogya/kedveskedő/aggódó a párbajon.
Hülyén jött volna le ha bevédi Olivért az Anikó storyban.
Ettől még nem volt szép,de mondjuk Olivér is próbált támadni,hogy Zsófika meg Béci blablabla.

Én biztos vagyok benne,ha nincs ez az Enikő veszekedés dolog,akkor Olivér is kemény/geci lett volna a párbajon,de egyszerűen nem tudott most ezzel foglakozni. Szíve szerint megölte volna Bécit,Lilut mindenkit. Azért ez sem valami szimpatikus dolog.

több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Béci meg azt csinálta amit az 50milláért csinálni kell,oda ütött ahol fáj.
(Alekoszék meg tudták,hogy Béci jön vissza,szinte nem is mentek az ajtóhoz.)Bazzani
Igen. Mindenki ezt teszi, más kérdés, hogy Béci határozottan tiltakozik az ilyen játék ellen.... Egy szót nem szólnék, ha nem hangoztatná egyfolytában, hogy szerinte "csúnya" így játszani, meg stb... A legnagyobb baj a Rácz testvérekkel, hogy elképesztően álszentek (a nagyképűséget leszámítva). Mert senki egy szót nem szólna, hogy taktikáznak, ha elismernék, ahogy mindenki más is. Mert ez most kb. olyan, hogy elmondom, hogy aki alkoholt iszik, és gyakran berúg, az undorító gusztustalan, mocskos fráter, és én soha életemben ilyet nem tennék. Majd hazamennék, és jól bebasznék kannásborból, ahogy szoktam...

a zárójeleshez: mindig azok állnak az ajtóban, akik azt várják, aki végülis győzőtt...😊
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 028 — Axel Foley
Azért kemény volt,hogy Olivér egy pillanatig nem foglalkozott a párbajjal, szinte 100%ig csak a csajával és a haverjaival kommunikált, az ő reakcióikat nézte figyelte.
Én már ebből levettem,hogy Béci megy vissza.
Olivér kb ezerszer mondta a nézőtérre,hogy megyek haza.
Mondjuk nem tudhatta 100%ra,hogy mi a végeredmény mert kegyetlenül ideges volt,hogy visszaküldik kibaszásból.
Béci meg azt csinálta amit az 50milláért csinálni kell,oda ütött ahol fáj.
(Alekoszék meg tudták,hogy Béci jön vissza,szinte nem is mentek az ajtóhoz.)

több mint 14 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
Nem tudom hogy meglépnék e még egyszer ezt az egymásra pakolósdit,szvsz most is úgy érzik hogy Oli miattuk van kint,elég szarul sült el az ő szempontjukból nézve.Cowboykarcsi
egyetértek,ez Alekosz esetében hatványozottan igaz szerintem

több mint 14 éve
Cowboykarcsi Dallas Cowboys 1 874 — Cowboys fan
Nem tudom hogy meglépnék e még egyszer ezt az egymásra pakolósdit,szvsz most is úgy érzik hogy Oli miattuk van kint,elég szarul sült el az ő szempontjukból nézve.

The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 14 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 881 — Pfizer & Moderna fan
Bár én nem nézzem rendszeresen de az Olivér baromságai miatt bele bele néztem.

Am Alekosz helyében én megkérném a többieket hogy rakják rá a jelet, majd kiviném Gigit.
Valszeg kint is maradnak a liba...

több mint 14 éve
Cowboykarcsi Dallas Cowboys 1 874 — Cowboys fan
http://www.klonok.com/ben-alekosz/
tudtam hogy valahonnan ismerős Alekosz

The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 14 éve
JéBé Green Bay Packers 7 731
Erről az Oli spanjai féle fenyegetőzésről nemtudtok valamit? Tegnap annyit elkaptam az élőből hogy Lázár László ha kell riasztja a harminc pitbullját 😀
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Hát gondoltam belenézegetek a párbaj alatti hatezer oldalba, (egyébként 300 hsz született kb. az alatt a pár óra alatt) és majd reagálok néhány dologra, de hát néha jézusom... inkább mégsem, csak összefoglalom a véleményem 😛

Bécitől aranyos volt, hogy a végén tök nyugodtan elmondta, hogy majd de jó barátok lesznek IRL. Namost miután az egész párbaj arra volt kihegyezve, hogy Olivért totálisan leamortizálják az Anikó vs Enikő témával, amiben Béci k.vára az élen járt, mert igazából az ő párbaji taktikája annyi volt, hogy nyomatja ezt a témát, és az ideges olivér úgyse lesz szimpi senkinek... Ezek után kétlem, hogy Olivér nagyon barátkozna.. de hát ki tudja. Béci köcsög volt a párbajon. És nem azért, mert nem dícsérte Olit, nyilván valamilyen szinten oda kell szólni. De a földön fekvőbe belerúgni nem szép dolog. És amennyire jön azzal, hogy "jujj de csúnya dolog Oli bácsitól, hogy ő így játsza a játékot", ahhoz képest ő is igen gusztustalanul oldotta ezt meg...

Az RTL meg abszolút arra ment, hogy leépítsék Olivért. Folyamatosan nyomatták az Anikó-szálat. Már a "nézzük meg, kik szeretnek bent" videó 1 percéből is kb. 40 másodperc anikóról szólt, meg stb...
Plusz baromi nagy köcsögnek állították be a kortesbeszédnél... Láttam, volt tegnap aki szépen be is nyelte, hogy geci olivér... Holott képzeljük el a helyzetet már... Nyilván Olivér volt aki "belerúgott" Anikóba, de semmi választása nem volt. 1. ha alek barátja párbajozik, alap, hogy ő beszél. A legnagyobb szónok a villában. 2. Most komolyan az Anikó vs Enikő téma után majd pont Anikó beszéljen Olivérért? Hát mekkora köcsög húzás már ez? Ezzel is őt állította szar helyzetbe a csatorna, mert be kellett szólnia Anikónak. Ráadásul vissza sem mehet, nem tudja megmagyarázni neki. Ezért lehet Olivért szemétnek gondolni, de közel sem az ő hibája volt. És egyáltalán nem Anikó ellen szólt a dolog. Ezt elmondta a való világban is, és igazából aki nem látja, az valószínű annyira utálja, hogy képtelen belátni, ha valamiért nem lehet szidni. És ez egyértelmű, mert nyilvánvaló, hogy nem Anikóba akart rúgni, csak szerette volna, hogy a már totálisan kikészített csajának ne kelljen már ezt is végignéznie, ha már ott két óra alatt úgyis látott másfél óra Anikó-Olivér témázást.

Igazából persze, lehet hinni, hogy aki megrendezést lát bele, az hülye, lehet hinni, hogy utólag persze meg lehet magyarázni, és satöbbi. De egy biztos. A párbaj nem volt tiszta. Nem azért, mert szimplán Béci jutott vissza. Hanem azért, mert Olivért tudatosan leépítették az elmúlt napokban, megadva a kegyelemdöfést a szerelmétől kapott videóval a párbaj előtti napon, majd hogy ne gondolja, hogy annál durvább nem lehet, a párbajon még a földön fekvő emberbe jó párszor belerúgtak, ugyanígy az ő barátnőjébe. Bécinek a párbajon statiszta szerep jutott, és a nevetséges cigánykerekezése nélkül, meg a nagyképű - mert ez kedves Béci fanok a nagyképűség - "a plafont nézem, miközben beszélek, mert az orrom kábé olyan magasan van" stílusa nélkül észrevehetetlen volt. Semmi nemesség nem volt a párbajában, kivéve akik értékrendjében a földön fekvő ember rugdalása nemes.

Hogy miért került ki Olivér, mikor meg voltunk győződve, hogy beépített, és satöbbi? Véleményem szerint, mivel nem szimplán kiesett, hanem kb. tönkre lett téve, szarrá lett alázva, bizonyosan nem szimpla "eddig tartott" dologról van szó, és semmiképp nem tiszta párbajról. Itt Olivér valamit nagyon keresztbe húzott a retekklubnál, akár Béci kiválasztásával, akár az Anikó vonal úgyahogy lezárásával, akár valami egyébbel, de durván elrontott valamit. Megbűnhődött érte rendesen. De legalább kibékülhet a barátnőjével, és élhetnek boldogan, kúrhatnak, satöbbi, persze ki tudja, tán az rtlnek nem volt elég, és Anikó még majd írhat szerelmes levelet Olivérnek, vagy éppen beküldik hozzá egy kicsit. DE, nyugodtan lehet hinni továbbra is, hogy nincs is akkora belenyúlás, még akár ilyen látványos esetnél is.... 😊

Ja, ha már bűnhődés... Láttam többen semminek érzik a büntetését. Persze, alapvetően semmi, de a gyakorlatban láthattuk, hogy nem semmi. Mert Olivér is begőzölt, és mellesleg érthetően, agyonstuffolta magát, gondolom mert már tudta, hogy túlságosan elkúrt valamit az rtlnél, és ki tudja mi lesz a vége...

A való világ nézéssel meg úgy vagyok, hogy nézném, mert még érdekel is, hogy a főszereplő kivételével hogy az életbe lesz egyáltalán bármi is a villában, viszont már eddig is idegesített Mista Rátz oltári nagy pofája, de hogy innentől kezdve ő is, és az idióta testvére is úgy el lesznek szállva mint a vadbarom, az biztos. Én pedig nem az idegbajért néztem, tehát meglátjuk...
több mint 14 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 457 — Amerikai sportok rajongója
Eddig az volt hogy tuti Béci kapja a többet de az RTL Olit viszi vissza, most hogy Béci ment vissza tuti kamu az egész 😀JayB
Fogadd el, hogy semmi ésszerű nem indokolta, hogy Béci menjen vissza. Minden szempontból Olivér volt a párbaj előtt az érdekesebb karakter. Számomra érthetetlen, hogy miért Young G ment vissza. De hát az RTL tudja. Biztos, hogy valami oylan van háttérben amit soha nem fogunk megtudni. Lehet, hogy tényleg Olivér besokalt és ezért inkább ki akart jönni és hát így mégis férfiasan távozott. De lehet, hogy más van a háttérben. Ami biztos, hogy a kővetkező adásokban Bécinek víritani kell mert eddig elég unalmas karakter volt.FViktor93
Egy percig nem vitatom hogy Olivér az érdekesebb karakter. Azt tartom viccesnek hogy itt mindenki megvolt róla győződve hogy Olivér hatalmas kamuval fog majd visszakerülni erre visszamegy Béci és ez is hatalmas kamu 😀 Milyen verzió nem lenne kamu kérdem én?JayB
Hát igen! Szerintem páran itt túlokoskodják a dolgokat előre levezetve, megtippelve mindent különböző ismerősőkre, haverokra hivatkozva, aztán ha pont az ellenkezője történik akkor meg azt magyarázzák meg utólag. Lásd Olivér-Béci dolgon ezen a héten. Jó kibeszélni, meg levezetni az összeesküvéselméleteket, csak nem kell mindent elhinni mindig minden körülmények köztt a legnagyobb szakértőktől sem. 😊 A teljes, pillanatnyi igazságot ugyse tudjuk meg soha, talán így a legjobb!
több mint 14 éve
JéBé Green Bay Packers 7 731
http://varanus.blog.hu/2011/02/13/taho_vilag?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=indexvadibandi
komment 😀 😀 😀

néztem este a végét a kiválasztásnak, és azon röhögtem, ahogy vvolivér magyarázta a stohlnak, hogy milyen nagy dolog is a szabadság, hogy mennyire jó, hogy oda mehet az ajtóhoz, és kimehet a világba - stohlt meg mindjárt lesittelik, priceless 😊
több mint 14 éve
vadibandi 1 438 — Giants fan
http://varanus.blog.hu/2011/02/13/taho_vilag?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index




több mint 14 éve
JéBé Green Bay Packers 7 731
Bazki, 10 oldal cirka 12 óra leforgása alatt. Pörögtek itt az események rendesen. 😀 Azt hiszem mindet leírtatok már, úgyhogy részemről csak annyi, hogy oltári kamu volt (megint) a szavazásGRAFI
Eddig az volt hogy tuti Béci kapja a többet de az RTL Olit viszi vissza, most hogy Béci ment vissza tuti kamu az egész 😀JayB
Fogadd el, hogy semmi ésszerű nem indokolta, hogy Béci menjen vissza. Minden szempontból Olivér volt a párbaj előtt az érdekesebb karakter. Számomra érthetetlen, hogy miért Young G ment vissza. De hát az RTL tudja. Biztos, hogy valami oylan van háttérben amit soha nem fogunk megtudni. Lehet, hogy tényleg Olivér besokalt és ezért inkább ki akart jönni és hát így mégis férfiasan távozott. De lehet, hogy más van a háttérben. Ami biztos, hogy a kővetkező adásokban Bécinek víritani kell mert eddig elég unalmas karakter volt.FViktor93
Egy percig nem vitatom hogy Olivér az érdekesebb karakter. Azt tartom viccesnek hogy itt mindenki megvolt róla győződve hogy Olivér hatalmas kamuval fog majd visszakerülni erre visszamegy Béci és ez is hatalmas kamu 😀 Milyen verzió nem lenne kamu kérdem én?
több mint 14 éve
FViktor93 New England Patriots 2 173
Bazki, 10 oldal cirka 12 óra leforgása alatt. Pörögtek itt az események rendesen. 😀 Azt hiszem mindet leírtatok már, úgyhogy részemről csak annyi, hogy oltári kamu volt (megint) a szavazásGRAFI
Eddig az volt hogy tuti Béci kapja a többet de az RTL Olit viszi vissza, most hogy Béci ment vissza tuti kamu az egész 😀JayB
Fogadd el, hogy semmi ésszerű nem indokolta, hogy Béci menjen vissza. Minden szempontból Olivér volt a párbaj előtt az érdekesebb karakter. Számomra érthetetlen, hogy miért Young G ment vissza. De hát az RTL tudja. Biztos, hogy valami oylan van háttérben amit soha nem fogunk megtudni. Lehet, hogy tényleg Olivér besokalt és ezért inkább ki akart jönni és hát így mégis férfiasan távozott. De lehet, hogy más van a háttérben. Ami biztos, hogy a kővetkező adásokban Bécinek víritani kell mert eddig elég unalmas karakter volt.
több mint 14 éve
JéBé Green Bay Packers 7 731
Bazki, 10 oldal cirka 12 óra leforgása alatt. Pörögtek itt az események rendesen. 😀 Azt hiszem mindet leírtatok már, úgyhogy részemről csak annyi, hogy oltári kamu volt (megint) a szavazásGRAFI
Eddig az volt hogy tuti Béci kapja a többet de az RTL Olit viszi vissza, most hogy Béci ment vissza tuti kamu az egész 😀
több mint 14 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Bazki, 10 oldal cirka 12 óra leforgása alatt. Pörögtek itt az események rendesen. 😀 Azt hiszem mindet leírtatok már, úgyhogy részemről csak annyi, hogy oltári kamu volt (megint) a szavazás
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
csalódott vagyok az eredmény miatt.

Várjuk vissza Olit a VV All-Starsba.

több mint 14 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Olivér out, itt az új PR:

1. (-) Gombi – Igazából Gombi pozícióit egy ember rengetheti csak meg, maga Gombi. Természetesen, ha ő is Oli zseniális kamikáze taktikáját részesíti előnyben, akkor nehezebb lesz a dolga, de ha rábízza magát az események spontán sodrára, akkor még mindig ő a top favorit.
2. (-) Jerzy – Vele se történt érdemben semmi múlt hét óta, az Oli-Béci párbaj hullámai is elkerülték, így tovább csücsülhet a PR elején, mint a másik nagy esélyes. Nála mozgást majd a Gigi féle románc esetleges vége, és az akkori szereplése idézhet elő, de ez még hetek kérdése, legyünk türelemmel.
3. (-) Alekosz – A társát vesztett pszichobarbár pár napig lehet, hogy meg lesz illetődve, de utána újult erővel vetheti bele magát az ő bioritmusára valójában hatni képes egyetlen dologba, az igazi kérdés csak az, hogy Anikó vagy Éva lesz az áldozat. Reményeim szerint Oli hiányában egyre morbidabb disputákba fog keveredni a többiekkel, ami csak bebetonozza őt a top3-ba.
4. (+6) Béci – Megtörtént a csoda, a 26os körzet hőse visszatért a csúnya, rossz, gonosztevővel folytatott csörtéről, így a villasátán eltávolítása után visszafoglalta a neki járó helyet az élbolyban. Nincs más dolga inenntől, minthogy igazolja a szavazók, pontosabban az RTL belé vetett hitét, és kezdjen el tevékenyen részt vállalni az eseményekben, mert azok lesznek bőven, erre mérget veszek.
5. (-) Laci – Még mindig nagy kérdőjel énlázárlászló valós ereje, de ha soha még egy jelet se kap, ki se hívják, akkor kiesni se tud. Így marad a középmezőnyben, és várjuk, hogy Oli távozása után magához ragadja e az események irányítását, vagy azon lesz, hogy totális unalomba fullassza a műsort.
6. (-) Anikó – A villa pestise -hiszen aki mellé ő áll egy párbajon, az azonnal távozik- egyelőre össze van törve, de pár nap, és összeszedi magát, és szórakoztatóbb lesz, mint az utóbbi időben volt. Mondjuk ez nem túl nehéz feladat. Persze ez azon múlik, hogy ő lesz e a következő kiválasztott, vagy sem. De van most egy nyugis hete, hátha szerelmes is lesz, úgyis olyan régen volt már, igazán megérdemelné, hogy valaki a szívébe lopódzon.
7. (-) Éva – Oli kiesésének talán a legnagyobb vesztese ő, távozott az egyetlen - nem teljesen elmebeteg - vilalakó, aki valamelyest emberszámba vette, így most tanakodhat, hogy hogyan tovább. Ha ő lesz a kiválasztott, akkor töprenghet, hogy kit érdemes kivinnie, ha pedig nem ő, akkor retteghet, hogy őt viszik. Ezzel el is lesz egy darabig.
8. (-) Gigi – Kicsit fellélegezhet, maradt a tesó, bár ha most meg ő következik, akkor pirruszi volt csak a Rácz-győzelem. Az mindenesetre biztos, hogy minden villalakó megkönnyebülhet, felszabadultabb lesz, és lehet, hogy Gigiről is kiderül valami pozitív, a kerek seggén, és a takarítóképességein kívül.
9. (-) Szandika – Oli távoztával, és Éva időszakos megcsihadásának köszönhetően vita nélkül ő lett a villa legidegesítőbb karaktere, kérdés, hogy tud e ezzel élni, és ő lesz e a következő kieső, vagy nézzük még egy darabig hisztérikus haláltusáját. Egy biztos, Sanyira számíthatunk, mindig, minden körülmények között.

több mint 14 éve
Raider89 Las Vegas Raiders 528 — C-lver'N'Blacc
már volt ez a kép kb 30 oldallal ezelőtt 😂Newman
jajo sry nemlattam. nemreg ota kovetem ezt a topikot



Just Win Baby!
több mint 14 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
már volt ez a kép kb 30 oldallal ezelőtt 😂

több mint 14 éve
Raider89 Las Vegas Raiders 528 — C-lver'N'Blacc



Just Win Baby!
több mint 14 éve
Bruschi85 New England Patriots 1 812 — Patriots és Kaposvári KK fan
lol azért játszott 1-2 filmben.. 😀 Ez érdekelne most, hogy igaz-e 😀fetomy
belevalogecibe kerdeztek h most mihez kezd majd,aztmondta h befejezi 1etemet,dolgozik,es ha ezek nem jonnek be akkor visszamegy filmezni. szal igazRaider89
Olivér a legeslegkirályabb arc volt ebben a Belevalóban is, ha csak fele ilyen lett volna az elmúlt 3 napban meg a kiválasztón sima liba lett volna 😀
Az NKS is pirított, de az aki a Bécit képviselte na az ki volt, mert kurva gyenge volt..
Egyébként az egyetem helyett én úgy értettem, hogy megírja a könyvét amely hogyan hazudtam végig külföldön címet viseli majd 😀

Ebben a Belevalóvilágban mindig ennyi ingyen piát, koktél fogyasztottak az eddigi kiesők, mert akkor Zsófit detoxba vihették 😀 😀

Remélem a médiában viszont láthatjuk és megcsinálja a szerencséjét!



A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!