Viccek
51 feliratkozó
több mint 16 éve
Nick a sárkányölő hős nagyon kedvelte a királynőt a mellei miatt.Nézegette, de csak sunyin, mert tudta, hogy ha csak megpróbálná megérinteni a királynő melleit, halálbüntetés várna rá, sárkányölő ide vagy oda. De nem tudott megszabadulni a nagy vágytól. Egy nap aztán Nick bevallotta a királyi főorvosnak a problémáját.
- Na, ha csak ennyit akarsz, én tudok neked segíteni, mondta a doki.
De az bizony 1000 aranyodba kerül.
Nick gondolkodás nélkül belement a dologba.
Másnap az orvos, míg a királynő fürdött, viszketőport szórt a királynő melltartójába. Amikor a királynő felvette istentelenül viszketni kezdett neki. Rohantak az orvosért, aki nagy tudálékosan megvizsgálta a királynőt, majd így szólt:
- Tudom mi erre a szörnyű betegségre az orvosság. Nick a sárkányölő hős nyála kell, 4 órát kell nyálával mosogatni a királynő melleit s a baj elmúlik.
A király minden áron segíteni akart a feleségén, hát azonnal hívatták Nicket a sárkányölőt, aki boldogan nekilátott s négy órán át szopogatta, nyalogatta a királynő csodálatos, hatalmas kebleit, akinek el is múlt a viszketése.
Nick elégedetten távozott és még nagyobb hősként ünnepelték ezek után.
Amikor visszaért a portájára, várta már az orvos, s mondta, akkor most kéri az 1000 aranyat.
Nick jó nagyot röhögött az orvoson, hiszen már megkapta, amit akart, s tudta, az orvos nem tudja öt feladni, mert akkor saját maga is nagy bajba keveredik, s így eszében sem volt fizetni.
- Majd, ha hülye lennék, mondta s kirúgta az orvost.
Na, másnap az orvos egy hatalmas adag viszketőport csempészett bele a király alsógatyájába. A király azonnal hívatta Nicket, a sárkányölő hőst...
Mi ebből a tanulság?
A SZÁMLÁT MINDIG KI KELL FIZETNI!
Ne becsüld le a nőt.......
A rendőr leállít egy hölgyet.
- Gond van? - kérdi a nő.
- Gyorsan vezetett. Kérem a jogosítványát.
- Hát, sajnos nincs nálam. Már negyedszer vonták be alkoholos befolyásoltság alatti vezetés miatt.
- Értem. Akkor kérem a forgalmit.
- Sajnos az sincs meg. A kocsi lopott!
- Lopott?
- Igen. A tulajt megöltem, és feldaraboltam.
- Micsoda?
- Testrészeit nejlonba tekerve betettem a csomagtartóba. Megmutassam?
A rendőr döbbenten nézi a hölgyet, aztán a kocsijához megy, és rádión segítséget kér. Kisvártatva öt rendőrautó érkezik szirénázva. A parancsnok előreszegezett fegyverrel közelít a nőhöz.
- Hölgyem, feltartott kézzel azonnal szálljon ki a kocsiból!
- Valami baj van? - kérdi a nő ártatlanul.
- A főtörzs azt állítja, hogy ön autót lopott, a tulajdonosát pedig megölte.
- Micsoda?
- Nyissa ki, kérem, a csomagtartót!
Az asszony felnyitja a csomagtartó tetejét. A csomagtartó teljesen üres.
- Ez az ön kocsija? - kérdi zavartan a parancsnok.
- Persze. Itt a forgalmi.
- A kollégám azt állítja, hogy önnek jogosítványa sincs .
A nő keresgél a táskájában, aztán előveszi a jogsit. A parancsnok átvizsgálja, az engedély azonban kifogástalan.
- Köszönöm hölgyem. A kollégám szerint ön jogosítvány és forgalmi nélkül lopott kocsit vezetett, tulajdonosát pedig feltrancsírozva gyömöszölte a csomagtartóba.
- Fogadjunk, azt is hazudta, hogy a megengedettnél gyorsabban vezettem!
több mint 16 éve
A férj meséli a feleségének:- Képzeld, van egy új titkárnőnk, az Icuka.
Valahonnan kiszimatolta, hogy Fradi-drukker vagyok, és kaptam tőle egy
dobozban zöld és fehér tollakat.
Kis dolog, de jól esik az embernek.
Másnap hazatérésekor ezt mondja:
- Képzeld, ez az Icuka ma fehér blúzban és zöld szoknyában volt.
Kis dolog, de jól esik az embernek.
Harmadnap ezzel megy haza:
- képzeld, ez az Icuka ma zöld melltartót és fehér bugyit vett fel.
Kis dolog, de jól esik az embernek.
Negyednap ezzel fogadja a felesége:
- Képzeld, ma itt járt a szomszéd.
3 centivel hosszabb a farka a tiednél. Kis dolog, de jól esik az embernek!
több mint 16 éve
Glen Runciter
172
twiterről:FO_BBarnwell: Andy Reid turned off The Usual Suspects after five minutes. "Keaton's a great Keyser Soze, and that's a beautiful thing."
FO_BBarnwell: Andy Reid signed off on the 2008 Dolphins after their 0-2 start. He said having the first overall pick is a beautiful thing.
FO_BBarnwell: Andy Reid gave up on Twitter after 45 charact
több mint 16 éve
Talán nem volt még...10 éves kisrác bemegy egy örömtanyára.
Zsinórra kötve, maga után húz egy döglött békát.
Megszólítja az örömtanya tulajdonosnőjét:
- Kefélni akarok egy nővel! Tudom, hogy fiatal
vagyok, de sok pénzem van.
- Melyik nőt szeretnéd? - kérdezi kisvártatva a
tulajdonosnő.
- Egy olyan nőt akarok, akinek egy nemi
betegsége van.
A tulajdonosnő nem szívesen köti senkinek sem
az orrára, kinek milyen betegsége van,
de a sok pénz láttán, beadja a derekát.
- Akkor bemehetsz Carmenhoz.
Fél óra múlva végez a kissrác, majd a döglött
békát magával húzva elindul a kijárat felé.
A tulajdonosnőt megüti a guta a kíváncsiságtól,
nem bírja tovább, megkérdezi a fiútól:
- Mondd csak, miért választottál egy olyan nőt,
akinek nemi betegsége van?
- Tetszik tudni, ha most hazamegyek, egyedül
vagyok a bébiszitterrel. Tudom, hogy szeret
fiatal gyerekekkel szexelni, igy megkapja a nemi
betegséget tőlem. Ha Apu hazajön, hazaviszi
a bébiszittert, s ahogy ismerem, az autóban
mindjárt magáévá teszi, s ha hazajön, akkor
Anyu lesz a következő. És holnap, ha jön a
tejesember, Anyut a konyhaasztalra fekteti és
jól megkeféli. Es akkor megkapja a nemi
betegséget ez a seggfej, aki elgázolta a békámat!
több mint 16 éve
Egy fiatal fiú megkérdezi az apját:-- Mondd apu, elfogadható az, hogy mikor mi fiúk összejövünk, mindig
megvitatjuk a különböző méretű és alakú női melleket?
-- Természetesen fiam, ez teljesen normális. A női mellek nagyon is
különbözőek, a nők korának megfelelően. A húszéveseké olyan mint egy dinnye,
kerek és kemény. A harminc és negyvenéveseké olyan mint egy körte, még
mindig szép, de már lóg egy kicsit. Ötven év után már olyan mint egy hagyma.
-- Hagyma?
-- Igen, ha csak ránézel, sírnod kell!


több mint 16 éve
Történetünk főhőse legyen Józsi, aki be akar tépni. Adnak neki tuti anyagot, mondják ebből bevesz egyet totál bekészül. Okés, Józsi este hazamegy, nem akarja, hogy otthoniak meglássák mit tol, így kimegy az erkélyre, és beszedi az első cuccost. Várja a hatást, egyszercsak kinn észreveszi, hogy egy kibaszott nagy tűzgolyó száguld az égen. Hát mondja ennek fele se tréfa, beszedi a másikat is. Vár, vár, egyszerre lát egy második hatalmas, száguldó tűzgolyót az égen. Na, gondolja magában, ez a tuti halucinogén anyag, de mostmár elég a tréfából. Bemegy az erkélyről, ottvan édesanyja, kérdi tőle merre járt.Neeee 😀
-Hát csak kint voltam az erkélyen.
-Két napig?!konqueror
több mint 16 éve
Mutattam már a titkos órámat? Azt jelzi, nincs rajtad bugyi. -Pedig van! -Ja tényleg, egy órát siet...
több mint 16 éve
Történetünk főhőse legyen Józsi, aki be akar tépni. Adnak neki tuti anyagot, mondják ebből bevesz egyet totál bekészül. Okés, Józsi este hazamegy, nem akarja, hogy otthoniak meglássák mit tol, így kimegy az erkélyre, és beszedi az első cuccost. Várja a hatást, egyszercsak kinn észreveszi, hogy egy kibaszott nagy tűzgolyó száguld az égen. Hát mondja ennek fele se tréfa, beszedi a másikat is. Vár, vár, egyszerre lát egy második hatalmas, száguldó tűzgolyót az égen. Na, gondolja magában, ez a tuti halucinogén anyag, de mostmár elég a tréfából. Bemegy az erkélyről, ottvan édesanyja, kérdi tőle merre járt.-Hát csak kint voltam az erkélyen.
-Két napig?!
több mint 16 éve
ezen besírok 😀gyere vissza a jövőbe
"Én még ilyet nem láttam, se nem vettem észre" 😀
http://www.youtube.com/watch?v=akjIjby9gFsMad
ez már vagy 1 hónapos cucc. 😀
több mint 16 éve
ezen besírok 😀Ez nagyon jó a ... népnek a dicsőségére 😀
"Én még ilyet nem láttam, se nem vettem észre" 😀
http://www.youtube.com/watch?v=akjIjby9gFsMad
több mint 16 éve
ezen besírok 😀"Én még ilyet nem láttam, se nem vettem észre" 😀
http://www.youtube.com/watch?v=akjIjby9gFs
@KJuraszik
több mint 16 éve
Ezt muszáj leírnom: Ezt a palacsintás viccet nagyon rühellem!catattackahogy nézem nem vagy vele egyedül 😊
több mint 16 éve
catattack
3 520
Ezt muszáj leírnom: Ezt a palacsintás viccet nagyon rühellem!
több mint 16 éve
Két cigány beszélget:- Te milyen hangszeren tudsz játszani?
- Mindegyiken, kivéve a gitárt.
- Miért?
- Mert ott beesik a húrok közé a kártyalap.
A 10 éves kisfiú az édesapjával sétál. Egyszer csak egy piros lámpás ház elé
érnek, ahol erősen kifestett lányokat látnak. A gyerek megkérdezi:
- Apu! Milyen ház ez?
Az apa nem tudja hirtelen, mit mondjon, nem akar hazudni, mire nagy nehezen
kitalál valamit:
- Ez egy kupleráj. Tudod, itt hölgyek nyújtanak örömöt férfiaknak pénzért.
A kisfiú tudomásul veszi. Hazamennek, a fiút nagyon furdalja a kíváncsiság,
hogy milyen örömöt kaphat, összeszedi minden zsebpénzét, elmegy a
kuplerájba. Ott a madam elé kiteszi az összes zsebpénzét, és azt mondja:
- Örömöt szeretnék!
A madam ránéz, hát gondolja, azért mégsem kellene a kisfiút még beavatni,
hát süt neki palacsintát. Miután végzett a kisfiú, hazamegy. Otthon kérdezi
az apja:
- Hol voltál, kisfiam?
- A kuplerájban voltam.
Az apának hatalmasra nyílnak a szemei:
- És milyen volt?
- Hát, kilencet bírtam, a tizediket már csak széthajtottam és kinyaltam.
több mint 16 éve
spongyabob születése 😀 http://fishki.net/comment.php?id=74864
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 16 éve
sorozatjunkien van kinn:A guy walks into a bar and sees a sign that reads, “Cheese sandwich $3.50. Chicken sandwich $4.50. Handjob $5.” He checks his wallet and calls over the waitress. He asks, “Are you the one who does the handjob?”
She smiles at him seductively and says, “I am.”
He says, “Well, wash your friggin’ hands. I want a cheese sandwich.
😂
több mint 16 éve
Öreg székely ül, és a farkával beszélget:-- Na ide figyejjé;: együtt születtünk, együtt nőttünk fel, együtt
dugtunk először, együtt házasodtunk. Oszt most nehogy má; hamarább
megdögöjjé; mint én!


több mint 16 éve
Hát ezek tényleg hazavágnak 😀szabalet's put a smile on our users' face
több mint 16 éve
Hát ezek tényleg hazavágnak 😀
több mint 16 éve
Törölt felhasználó
Gyerekek, ez az egyik legjobb estén, sírok ezektől, köszi! 😀Jövök egyel 😊
van még? 😀
több mint 16 éve
na akkor már én is, hasonló, aki bírja a polákokat annak különösen tetszeni fog, de amúgy is zsírhttp://img715.imageshack.us/img715/4143/polanda.jpg
több mint 16 éve
ez is üt ám 😀http://www.vinniev.com/if-facebook-existed-years-agoNem rossz, de nálam inkább ez: http://www.makeuseof.com/tech-fun/world-war-ii-facebook-version/ 😊F.Schleck
NEEEEEEEEEE...ezen behaltam 😀eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 16 éve
http://www.vinniev.com/if-facebook-existed-years-agoNem rossz, de nálam inkább ez: http://www.makeuseof.com/tech-fun/world-war-ii-facebook-version/ 😊
NEEEEEEEEEE...ezen behaltam 😀eaglesmcnabb

