Világnézeti csevegő
8 feliratkozó
több mint 4 éve
tök mind1 hogy legálisan vagy illyegálisan jutott a vagyonához, az TÉNY hogy van nekiViszont egy kérdésem lenne azügyben ami teljesen egzakt, tényszerű és utánajárható, mégis két teljesen ellentétes konklúziót olvasni JC6 és peterk2005 hsz-eiben:Nem tudom. Azt tudom, hogy valami offshore manőverrel bevásárolta magát. Ha tudnám, hogy törvénytelenül, és erre bizonyítékom is lenne, akkor feljelenteném. Ilyenem nincs, viszont azok alapján amit olvastam, a sztori tökéletesen beleillik azon ügyek sorába, amivel naponta tele van a padlás. Legyen az bank, földbiznisz, értékpapírokat forgalmazó cég, vagy bármi. Innentől kezdve pedig morális alapú a véleményem. Számomra az, hogy prédikálással és egyház vezetéssel milliárdossá lehet lenni, hiteltelenné teszi a dolgot. Akkor is, ha adó szempontból minden rendben. Mert nem szabadna rendben lennie. Mert egy ilyen "szervezet", amelyiknek a vezetője milliárdossá lehet, az a szervezet nem egyház. Az egy vállalkozás, és akkor adóznia kellene. Pontosan úgy, ahogy nekem kell vállalkozóként. A jótékonyságra fordított összeget akkor is leírhatná az adóból. Én is leírhatom. De azt, amiből összejöttek a milliárdok, meg egy kereskedelmi tévé, ne írhassa le. És a könyvelése is legyen nyilvánosan elérhető, ahogy az én vállalkozásomé is az.
Hazavitte Németh Sándor az ATV-t vagy sem?
Ha igen, az kimondottan ügyes, hisz kapitalizmusban a szerzés, a profit a prioritás, ha nem, akkor miért ellene ez a vád?
Én nem találtam erre a neten egyértelmű bizonyítékot.
Valaki esetleg?
Sobri Jóska
peterk2005
emellé a youtube csatornája is borzalmas értékrendel van tele
semmivel nem jobb kívülről mint az amerikai televangelisták
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Viszont egy kérdésem lenne azügyben ami teljesen egzakt, tényszerű és utánajárható, mégis két teljesen ellentétes konklúziót olvasni JC6 és peterk2005 hsz-eiben:Nem tudom. Azt tudom, hogy valami offshore manőverrel bevásárolta magát. Ha tudnám, hogy törvénytelenül, és erre bizonyítékom is lenne, akkor feljelenteném. Ilyenem nincs, viszont azok alapján amit olvastam, a sztori tökéletesen beleillik azon ügyek sorába, amivel naponta tele van a padlás. Legyen az bank, földbiznisz, értékpapírokat forgalmazó cég, vagy bármi. Innentől kezdve pedig morális alapú a véleményem. Számomra az, hogy prédikálással és egyház vezetéssel milliárdossá lehet lenni, hiteltelenné teszi a dolgot. Akkor is, ha adó szempontból minden rendben. Mert nem szabadna rendben lennie. Mert egy ilyen "szervezet", amelyiknek a vezetője milliárdossá lehet, az a szervezet nem egyház. Az egy vállalkozás, és akkor adóznia kellene. Pontosan úgy, ahogy nekem kell vállalkozóként. A jótékonyságra fordított összeget akkor is leírhatná az adóból. Én is leírhatom. De azt, amiből összejöttek a milliárdok, meg egy kereskedelmi tévé, ne írhassa le. És a könyvelése is legyen nyilvánosan elérhető, ahogy az én vállalkozásomé is az.
Hazavitte Németh Sándor az ATV-t vagy sem?
Ha igen, az kimondottan ügyes, hisz kapitalizmusban a szerzés, a profit a prioritás, ha nem, akkor miért ellene ez a vád?
Én nem találtam erre a neten egyértelmű bizonyítékot.
Valaki esetleg?
Sobri Jóska
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Igaz. Viszont ők például adóznak. Na jó, adózniuk kéne. 😊Pontosan ugyanúgy, mint az üzleti világ, a nagytőke esetén.Egyelőre ott tartunk, ahol a politika korrupciótól való megtisztításában. Aki már annyira hülye, hogy menteni se lehet, azt beáldozzuk és kirakjuk a kirakatba, hogy lehessen mutogatni rá, de amúgy amíg nem ennyire hülye, zárjuk sorainkat.Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊"Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat."
Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
peterk2005
Tessék, a példa kedvéért:
index.hu/kulfold/2013/06/28/letartoztattak_a_vatikani_vagyonkezeloseg_emberet/
nagylaza
peterk2005
Nem látom a nyomozásokat, versenyhivatali bírságokat pl a gyermekmunka miatt, azt sem látom, hogy a környezetszennyezés miatt bezártak volna óriásvállalatokat and so on...
Fast Willie
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
- JC6
7 063
Értem.Úgy mondom inkább, hogy nem a te dolgod és nem a vallás dolga belefolyni abba, hogy ki kit szeret.Egyszerűbb lett volna tényleg Ádám és Béla. S most nem lennénk itt 😀De írhatok én bármit, senkit nem érdekel. Ugyan azt fújjátok újra és újra, mindig ugyanazok a dolgok jönnek elő évente 2-3x, mint az előzőekben.A homofób fröcsögésed váltja ki a hitgyülizést, fura, hogy ennyit nem látsz át sokadjára sem.
Elengedem ezt az egészet. Éljetek boldogan.
#JC6
Ezen a fórumon a te rossz példád, viselkedésed többet ártott a szektádnak, mint az összes szkeptikus összes véleménye, észrevétele együttesen.
Ha szeretnéd a közösséged, akkor meggondolnád, hogy egy anonim fórumon miként nyilvánulsz meg a nevükben és nem a saját anonim nickeden.
De inkább elengeded ezt az egészet végleg. Uszkve huszonharmadjára...
Sobri Jóska
#JC6
Embert, istent, melyik embert, melyik istent, stb.
És az se, hogy ez a szeretés hogyan ölt gyakorlati formát.
Biztos te is látod a hasonlóságot a melegek és önmagad között, hogy egy nekik fontos dolog miatt basztatják őket olyanok, akiknek az ő életükre nincs annyi rálátásuk, mint saját maguknak.
Ha nem a különbségeket, hanem a hasonlóságokat nézed, akkor kijelenthetjük, hogy ezen az anonim fórumon te csinálod a prideot, te vagy fórumunk meleg felvonulója, aki újra és újra házhoz vonul a lófaszért.
Sobri Jóska
Deal. Szíjjuk el a békepipát.
több mint 4 éve
Viszont egy kérdésem lenne azügyben ami teljesen egzakt, tényszerű és utánajárható, mégis két teljesen ellentétes konklúziót olvasni JC6 és peterk2005 hsz-eiben:Hazavitte Németh Sándor az ATV-t vagy sem?
Ha igen, az kimondottan ügyes, hisz kapitalizmusban a szerzés, a profit a prioritás, ha nem, akkor miért ellene ez a vád?
Én nem találtam erre a neten egyértelmű bizonyítékot.
Valaki esetleg?
több mint 4 éve
Úgy mondom inkább, hogy nem a te dolgod és nem a vallás dolga belefolyni abba, hogy ki kit szeret.Egyszerűbb lett volna tényleg Ádám és Béla. S most nem lennénk itt 😀De írhatok én bármit, senkit nem érdekel. Ugyan azt fújjátok újra és újra, mindig ugyanazok a dolgok jönnek elő évente 2-3x, mint az előzőekben.A homofób fröcsögésed váltja ki a hitgyülizést, fura, hogy ennyit nem látsz át sokadjára sem.
Elengedem ezt az egészet. Éljetek boldogan.
#JC6
Ezen a fórumon a te rossz példád, viselkedésed többet ártott a szektádnak, mint az összes szkeptikus összes véleménye, észrevétele együttesen.
Ha szeretnéd a közösséged, akkor meggondolnád, hogy egy anonim fórumon miként nyilvánulsz meg a nevükben és nem a saját anonim nickeden.
De inkább elengeded ezt az egészet végleg. Uszkve huszonharmadjára...
Sobri Jóska
#JC6
Embert, istent, melyik embert, melyik istent, stb.
És az se, hogy ez a szeretés hogyan ölt gyakorlati formát.
Biztos te is látod a hasonlóságot a melegek és önmagad között, hogy egy nekik fontos dolog miatt basztatják őket olyanok, akiknek az ő életükre nincs annyi rálátásuk, mint saját maguknak.
Ha nem a különbségeket, hanem a hasonlóságokat nézed, akkor kijelenthetjük, hogy ezen az anonim fórumon te csinálod a prideot, te vagy fórumunk meleg felvonulója, aki újra és újra házhoz vonul a lófaszért.
több mint 4 éve
- JC6
7 063
Egyszerűbb lett volna tényleg Ádám és Béla. S most nem lennénk itt 😀De írhatok én bármit, senkit nem érdekel. Ugyan azt fújjátok újra és újra, mindig ugyanazok a dolgok jönnek elő évente 2-3x, mint az előzőekben.A homofób fröcsögésed váltja ki a hitgyülizést, fura, hogy ennyit nem látsz át sokadjára sem.
Elengedem ezt az egészet. Éljetek boldogan.
#JC6
Ezen a fórumon a te rossz példád, viselkedésed többet ártott a szektádnak, mint az összes szkeptikus összes véleménye, észrevétele együttesen.
Ha szeretnéd a közösséged, akkor meggondolnád, hogy egy anonim fórumon miként nyilvánulsz meg a nevükben és nem a saját anonim nickeden.
De inkább elengeded ezt az egészet végleg. Uszkve huszonharmadjára...
Sobri Jóska
több mint 4 éve
De írhatok én bármit, senkit nem érdekel. Ugyan azt fújjátok újra és újra, mindig ugyanazok a dolgok jönnek elő évente 2-3x, mint az előzőekben.A homofób fröcsögésed váltja ki a hitgyülizést, fura, hogy ennyit nem látsz át sokadjára sem.
Elengedem ezt az egészet. Éljetek boldogan.
#JC6
Ezen a fórumon a te rossz példád, viselkedésed többet ártott a szektádnak, mint az összes szkeptikus összes véleménye, észrevétele együttesen.
Ha szeretnéd a közösséged, akkor meggondolnád, hogy egy anonim fórumon miként nyilvánulsz meg a nevükben és nem a saját anonim nickeden.
De inkább elengeded ezt az egészet végleg. Uszkve huszonharmadjára...
több mint 4 éve
- JC6
7 063
Persze, hogy túl vagyok pörögve, amikor valótlan állítások és rágalmak záporoznak egy anonim fórumon hetek óta irányunkba.Leírtam tegnap mindent, senkit nem érdekelt.
Pl.:
"Németh Sándor nem lett többségi tulajdonos, külföldi befektetők üzletrészét vásárolta meg. A Gyülekezet érdekeltsége nem csökkent ez által. Elmondható, hogy az ATV teljesen magyar tulajdonba került."
"A gyülekezet pénze nem lehet magánvagyok. A budapesti és a többi helyi gyülekezet pénzügyeit az adománykezelő testületek tagjai irányítják, a belső szabályzatainknak megfelelően és teljes felelősséggel."
"A törvény még felügyelő bizottság létrehozását sem írja elő feltétlenül, mi pedig éppen a garanciákat erősítjük ilyen testület felállításával, valamint független, külső könyvvizsgálat biztosításával, ami szintén nem kötelező minden esetben."
Ezek mellett a 80-as évektől folyamatosan a Gyülekezet tönkretételén munkálkodtak egyesek, államszervek, stb.
Több, mint 27-szer küldték ránk a NAV-ot. Az összes gyülekezeti céget és kft-t, vállalkozásokat és a hozzánk köthető társaságokat átvilágították.
Üldöztek, megfigyeltek, tönkretettek embereket, családokat szakítottak szét, de nem találtak semmit.
De írhatok én bármit, senkit nem érdekel. Ugyan azt fújjátok újra és újra, mindig ugyanazok a dolgok jönnek elő évente 2-3x, mint az előzőekben.
Itt mindenkinek szúrja a szemét minden, ellenben mindenki szent és sérthetetlen, mindent jobban tudtok és ti beleláttok a Hit Gyülekezete mindennapjaiba, dolgaiba, pénzügyeibe. Ugye?
Csak azt nem értem mi a bajotok? Hogy gazdag a vezetőnk? És?
Nem a ti pénzetek, a miénk! Mi adtuk. Mi van akkor? Ne kelljen már ilyeneket magyarázni..
Ez a mi döntésünk, mi jogotok megkérdőjelezni?
Elengedem inkább ezt az egészet. Éljetek boldogan.
Szerkesztette: - JC6
több mint 4 éve
Kicsit mintha túlpörögtél volna. Nem állítottam, hogy hazugság. Olvasd el mégeccer, mit írtam. (Az meg különösen szép, hogy más - szintén népszerűtlen - szervezetek felé terelsz.)Persze, ebből semmi nem igaz! Hazugság az egész! Amit gyűjtöttünk, azt is lenyúlta Sándor.Nyugodt lehetsz, az összes egyház végeláthatatlan beszámolókat képes prezentálni arról, milyen sok mindent tett a járvány idején. A HGY sem kivétel:Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊az alaprobléma az adómentesség, amit elvileg a karitatív meg minden más kamuka miatt érdemelnek ki
Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
peterk2005
Hun vótak a szentferencek a korona alatt, mer hivatkozni kurvajó a leprások lábmosójára, csak lehet én vagyok vak, egy kurva darabot nem láttam sürgölődni, persze az egész eü orra alá volt dörgölve a hippokratészi eskü, na és az egyházi eskükkel mi van, Sanyi hol volt, hol volt az elesettek segítése, a csodatevés a covid-osztályon? Kresztasz katonái hun voltak? Hát igen a markukat tartották valahol másutt....
sutianap
www.hit.hu/hirek/hit-karantenban-segit
Kívülről nem tudom megítélni, hogy ebből mennyi a propaganda, mennyi a valóság.
nagylaza
Írjatok a Vörös Keresztnek és kérjétek ki az adatokat a Gyülekezettel kapcsolatban, utána hamukázzatok...
Nevetséges. Komolyan mondom, inkább írjatok a szientológusokról akik tényleg családokat tesznek tönkre, illetve emlékezzünk vissza hogy folyik ellenük a nyomozás is.
Vagy a jehovák, akiknél több olyan sztori is volt, hogy elutasították a vérátömlesztést és ez miatt halt meg rokonunk, stb.
Ne, ne tegyétek. Vesézzétek ki csak a HGY-t, mi nem tetszik, milyen sátánfattyai meg kártevői vagyunk ebben az országnak...
#JC6
több mint 4 éve
Willie Parker
15 490
Pontosan ugyanúgy, mint az üzleti világ, a nagytőke esetén.Egyelőre ott tartunk, ahol a politika korrupciótól való megtisztításában. Aki már annyira hülye, hogy menteni se lehet, azt beáldozzuk és kirakjuk a kirakatba, hogy lehessen mutogatni rá, de amúgy amíg nem ennyire hülye, zárjuk sorainkat.Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊"Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat."
Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
peterk2005
Tessék, a példa kedvéért:
index.hu/kulfold/2013/06/28/letartoztattak_a_vatikani_vagyonkezeloseg_emberet/
nagylaza
peterk2005
Nem látom a nyomozásokat, versenyhivatali bírságokat pl a gyermekmunka miatt, azt sem látom, hogy a környezetszennyezés miatt bezártak volna óriásvállalatokat and so on...
több mint 4 éve
- JC6
7 063
Persze, ebből semmi nem igaz! Hazugság az egész! Amit gyűjtöttünk, azt is lenyúlta Sándor.Nyugodt lehetsz, az összes egyház végeláthatatlan beszámolókat képes prezentálni arról, milyen sok mindent tett a járvány idején. A HGY sem kivétel:Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊az alaprobléma az adómentesség, amit elvileg a karitatív meg minden más kamuka miatt érdemelnek ki
Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
peterk2005
Hun vótak a szentferencek a korona alatt, mer hivatkozni kurvajó a leprások lábmosójára, csak lehet én vagyok vak, egy kurva darabot nem láttam sürgölődni, persze az egész eü orra alá volt dörgölve a hippokratészi eskü, na és az egyházi eskükkel mi van, Sanyi hol volt, hol volt az elesettek segítése, a csodatevés a covid-osztályon? Kresztasz katonái hun voltak? Hát igen a markukat tartották valahol másutt....
sutianap
www.hit.hu/hirek/hit-karantenban-segit
Kívülről nem tudom megítélni, hogy ebből mennyi a propaganda, mennyi a valóság.
nagylaza
Írjatok a Vörös Keresztnek és kérjétek ki az adatokat a Gyülekezettel kapcsolatban, utána hamukázzatok...
Nevetséges. Komolyan mondom, inkább írjatok a szientológusokról akik tényleg családokat tesznek tönkre, illetve emlékezzünk vissza hogy folyik ellenük a nyomozás is.
Vagy a jehovák, akiknél több olyan sztori is volt, hogy elutasították a vérátömlesztést és ez miatt halt meg rokonunk, stb.
Ne, ne tegyétek. Vesézzétek ki csak a HGY-t, mi nem tetszik, milyen sátánfattyai meg kártevői vagyunk ebben az országnak...
több mint 4 éve
Egyelőre ott tartunk, ahol a politika korrupciótól való megtisztításában. Aki már annyira hülye, hogy menteni se lehet, azt beáldozzuk és kirakjuk a kirakatba, hogy lehessen mutogatni rá, de amúgy amíg nem ennyire hülye, zárjuk sorainkat.Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊"Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat."
Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
peterk2005
Tessék, a példa kedvéért:
index.hu/kulfold/2013/06/28/letartoztattak_a_vatikani_vagyonkezeloseg_emberet/
nagylaza
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Úgy tűnik, nem mindig jön össze.és a gyóggyítás meg a csodák....Nyugodt lehetsz, az összes egyház végeláthatatlan beszámolókat képes prezentálni arról, milyen sok mindent tett a járvány idején. A HGY sem kivétel:Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊az alaprobléma az adómentesség, amit elvileg a karitatív meg minden más kamuka miatt érdemelnek ki
Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
peterk2005
Hun vótak a szentferencek a korona alatt, mer hivatkozni kurvajó a leprások lábmosójára, csak lehet én vagyok vak, egy kurva darabot nem láttam sürgölődni, persze az egész eü orra alá volt dörgölve a hippokratészi eskü, na és az egyházi eskükkel mi van, Sanyi hol volt, hol volt az elesettek segítése, a csodatevés a covid-osztályon? Kresztasz katonái hun voltak? Hát igen a markukat tartották valahol másutt....
sutianap
www.hit.hu/hirek/hit-karantenban-segit
Kívülről nem tudom megítélni, hogy ebből mennyi a propaganda, mennyi a valóság.
nagylaza
sutianap
több mint 4 éve
és a gyóggyítás meg a csodák....Nyugodt lehetsz, az összes egyház végeláthatatlan beszámolókat képes prezentálni arról, milyen sok mindent tett a járvány idején. A HGY sem kivétel:Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊az alaprobléma az adómentesség, amit elvileg a karitatív meg minden más kamuka miatt érdemelnek ki
Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
peterk2005
Hun vótak a szentferencek a korona alatt, mer hivatkozni kurvajó a leprások lábmosójára, csak lehet én vagyok vak, egy kurva darabot nem láttam sürgölődni, persze az egész eü orra alá volt dörgölve a hippokratészi eskü, na és az egyházi eskükkel mi van, Sanyi hol volt, hol volt az elesettek segítése, a csodatevés a covid-osztályon? Kresztasz katonái hun voltak? Hát igen a markukat tartották valahol másutt....
sutianap
www.hit.hu/hirek/hit-karantenban-segit
Kívülről nem tudom megítélni, hogy ebből mennyi a propaganda, mennyi a valóság.
nagylaza
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊"Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat."
Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
peterk2005
Tessék, a példa kedvéért:
index.hu/kulfold/2013/06/28/letartoztattak_a_vatikani_vagyonkezeloseg_emberet/
több mint 4 éve
Nyugodt lehetsz, az összes egyház végeláthatatlan beszámolókat képes prezentálni arról, milyen sok mindent tett a járvány idején. A HGY sem kivétel:Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊az alaprobléma az adómentesség, amit elvileg a karitatív meg minden más kamuka miatt érdemelnek ki
Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
peterk2005
Hun vótak a szentferencek a korona alatt, mer hivatkozni kurvajó a leprások lábmosójára, csak lehet én vagyok vak, egy kurva darabot nem láttam sürgölődni, persze az egész eü orra alá volt dörgölve a hippokratészi eskü, na és az egyházi eskükkel mi van, Sanyi hol volt, hol volt az elesettek segítése, a csodatevés a covid-osztályon? Kresztasz katonái hun voltak? Hát igen a markukat tartották valahol másutt....
sutianap
www.hit.hu/hirek/hit-karantenban-segit
Kívülről nem tudom megítélni, hogy ebből mennyi a propaganda, mennyi a valóság.
több mint 4 éve
Nem ért rá, éppen TV-t privatizált.Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊az alaprobléma az adómentesség, amit elvileg a karitatív meg minden más kamuka miatt érdemelnek ki
Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
peterk2005
Hun vótak a szentferencek a korona alatt, mer hivatkozni kurvajó a leprások lábmosójára, csak lehet én vagyok vak, egy kurva darabot nem láttam sürgölődni, persze az egész eü orra alá volt dörgölve a hippokratészi eskü, na és az egyházi eskükkel mi van, Sanyi hol volt, hol volt az elesettek segítése, a csodatevés a covid-osztályon? Kresztasz katonái hun voltak? Hát igen a markukat tartották valahol másutt....
sutianap
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊az alaprobléma az adómentesség, amit elvileg a karitatív meg minden más kamuka miatt érdemelnek ki
Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
peterk2005
Hun vótak a szentferencek a korona alatt, mer hivatkozni kurvajó a leprások lábmosójára, csak lehet én vagyok vak, egy kurva darabot nem láttam sürgölődni, persze az egész eü orra alá volt dörgölve a hippokratészi eskü, na és az egyházi eskükkel mi van, Sanyi hol volt, hol volt az elesettek segítése, a csodatevés a covid-osztályon? Kresztasz katonái hun voltak? Hát igen a markukat tartották valahol másutt....
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Oké, akkor legyen korrupt. a homofób f*sz helyett. A helyzet ebben is ugyanaz. 😊ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök.ott a válasz 😀
peterk2005
Negritis
Egyébként azt a mondatot kihagytam az előbbi postból, hogy számomra - éppen azért, mert a zászlójukon a morál, az erkölcs, az emberi mintaadás van vastag betűkkel hímezve - az lenne a hiteles, ha éppen az egyházak lennének azok, akik például manapság szembe kerülnének a politikával. És minden olyan alkalommal, amikor a politika elkezd "egyházisasodni". Azaz prédikálni, választók helyett híveket gyűjteni, a vezetőit meg szentekké emelni. Ahogy azt az államszocializmus is tette, és ami az utóbbi 1-2 évtizedben megint egyre markánsabb jelenség. Az egyháznak kellene az első sorban masírozva kiállni, hogy ez nem a ti dolgotok, hamis prédikátorok vagytok. Ehelyett kiegyeznek velük...
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök.ott a válasz 😀
peterk2005
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Nézd, először is minden kezdeményezést valamikor jó emberek jó célért indítanak. A Fidesz is így indult. 😀 Én is aktivistájuk voltam. 😀 A történelmi egyházak meg ugye egy Krisztus nevű egyéntől, az ő bűnmegváltásával szövetkeztek újra Istennel. Innentől olvassák a bibliát. A kezdet náluk se rossz. 😊Szóval persze, egy csomó minden jó is történik közben. A közvetített üzenet is többnyire jó. Legalább nem öldöklésre bíztatnak (legalábbis, ha a történelmet picit elfelejtjük. 😊 )
De ez nekem nem elég. Az egyház is emberek műve, ugyanolyan gyarló, mint egy színházi kör, egy taxis vállalkozás, vagy hard core gamer klub. És ugyanolyan korrupt is adott esetben. Nekem addig mindig is problémám lesz velük, amíg az van, hogy ha mondjuk az OTP vezérére mondom, hogy egy homofób f*sz, akkor nem ugrik nekem az OTP alkalmazottak zöme, megvédeni a főnöküket. A homofób f*szok ugranak nekem, mindenfelől, ami oké. 😊 Ellenberger, ha a Sándorra mondom ugyanezt, akkor majdnem automatikusan a Hitgyüli tagságával is vitába kerülök. Azaz úgy védik a vezetőiket, mint a szenteket. Éppen azért, mert ilyen státusban is vannak. Érdemtelenül. Az egyházak akkor lesznek a helyükön, ha egy egyházi vezetőt is vezető száron visznek el a rendőrök, ha megalapozott a gyanú, hogy korrupt, sikkaszt. Ha majd azt látom, hogy Vatikánból is visznek el így magas rangú papokat. Ez az én szememben éppenséggel növelni fogja az adott egyházzal kapcsolatos respektemet, nem pedig csökkenteni. Ahogy például az, hogy az utóbbi időkben elkezdtek előkerülni - és a helyükről kikerülni - a gyerek molesztáló papok, az nálam a katolikug egyházzal kapcsolatban pozitív folyamat. Csak nem kéne megállni a portásnál...
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Árnyalnám kicsit a hitgyülis képet. Azért azt ne becsüljük alá, ami a szemünk előtt zajlott az elmúlt évtizedekben. Egy kis (Budaörsön találkozó) imacsoportból több tízezer hívőt számláló, határon túli szervezetekkel is rendelkező egyházzá vált. Saját intézményei, iskolái vannak (nem csak Bp-en), nem beszélve a sajtóbirodalmáról. A Gyömrői úton lévő Hit Park önmagában nagy teljesítmény.A kezdeti időkben (a Kádár-korszakban) nemhogy támogatást nem kapott, hanem a (párt)állam ellenségként kezelte. A HGY – akkor még liberális vallási szervezetként – aktívan részt vett a rendszerváltásban, és (szemben például Jehova tanúival, akik még szavazni se mennek el) később is vastagon belefolyt a nagypolitikába. Két SZDSZ-es parlamenti képviselő is hitgyülis volt (Mészáros István és Hack Péter), az SZDSZ vidéki bázisát jórészt hitgyülisek alkották. A HGY ugyanakkor – némileg paradox módon – az állam és az egyház szétválasztását hirdette, anyagi szempontból pedig a függetlenség pártján állt. Működését és terjeszkedését nem költségvetési pénzekből, hanem önerőből (a hívek adományaiból és havi rendszerességű befizetéseiből) finanszírozta.
Törvényszerű, hogy egy „szekta” (amit nem pejoratív értelemben, hanem vallásszociológiai kategóriaként használok) az intézményesülés hatására komoly változásokon megy át, kevésbé vállal konfrontációt a hatalommal. A változások a kívülálló számára nem feltétlenül szimpatikusak. A HGY – miután összeveszett az SZDSZ-szel – ultrakonzervatív irányba fordult, és kibékült a már Fidesz által uralt jobboldallal. A kölcsönös „meg nem támadási szerződés” minden jel szerint ma is érvényben van.
Valószínűleg sokan mondhatnak köszönetet a HGY-nek, amiért még életben vannak, pl. a már említett Gera Zoli vagy Pajor Tamás is. A szememben ez mindenképpen pozitív. Még akkor is, ha a fundamentalizmusba hajló magatartása, az extrém vallási szertartások, a homofóbia miatt nem a HGY a kedvenc egyházam. Ha valaki keresi Istent, és ebben a szervezetben találja meg, ám tegye. Még mindig jobb, mintha szétnarkózná magát az utcasarkon. Persze, azt semmiképpen se szeretném, ha a gyülis normák másokra nézve is kötelezőek lennének. Ilyen veszély azonban (lekopogom!) nem fenyeget.
Még valami: nem olyan könnyű utánozni a hitgyülit. A HGY is átélt már belső válságot, a Németh Sándorral szembeforduló tagok a kilencvenes évek végén kiváltak és autonóm gyülekezeteket hoztak létre. Jóval kevésbé bizonyultak sikeresnek, mint az anyaszervezet, ahonnan kiszakadtak.
(A szcientológusokat is bele akartam venni, de ettől most eltekintek. Ahhoz képest, hogy röviden akartam írni, így is baromi hosszú lett. Bocs.)
több mint 4 éve
Marketing oldalon igen. De minden negyedévben összeülnek a részvényesek, és a vezetőknek oda is ki kell állniuk, és elmondani, hogy minden kizárólag a pénzért történik.A Hit Gyüli rövid története csak megerősít abban, hogy az ordas véleményem megalapozott. Rosszabbak, mint egy Nike, Apple vagy Audi. Utóbbiak legalább nyíltan vállalják, hogy tisztán a haszonért árulnak életérzést. Az egyházak - tisztelet az igen ritka kivételnek, de egyértelműen beleértve a gyülit és a Sándort - ehhez is sunyik.Ma már a céges kultúrának is elengedhetetlen része a social responsibility-ről szóló marketing bullshit.
peterk2005
Kampman
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Kampman
28 447
A Hit Gyüli rövid története csak megerősít abban, hogy az ordas véleményem megalapozott. Rosszabbak, mint egy Nike, Apple vagy Audi. Utóbbiak legalább nyíltan vállalják, hogy tisztán a haszonért árulnak életérzést. Az egyházak - tisztelet az igen ritka kivételnek, de egyértelműen beleértve a gyülit és a Sándort - ehhez is sunyik.Ma már a céges kultúrának is elengedhetetlen része a social responsibility-ről szóló marketing bullshit.
peterk2005