Világnézeti csevegő
8 feliratkozó
több mint 4 éve
"Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.Éééés megjelenik a szemem előtt Németh Sándor ahogy ezt mondja. Aki életében mást se csinált, csak prédikált - többek között az önmérsékletről és a világi javak hívságáról - és közben úgy él, mint egy 17. századi püspök. Szabályos palotában, de közben 21. századi módon offshore cégeken keresztül vásárolgat magának (_saját_ magának, nem az egyházának) televíziót meg hasonlókat. Ezek a milliárdok csak úgy mellékesben leestek a prédikátori / egyházvezetői hivatásból. Ez _akkor is_ abszurdum lenne, ha a Gyüli teljesen legálisan, havi százmilliós fizetésért, minden fillérét leadóztatva tömte volna ki a zsebét, mert akkor is a bort iszik, vizet prédikál nonpluszultrája volna. Hiszen akkor is a felebarátai (a hívei) pénzét kiprédikálva lett volna ultra gazdaggá. De ugye nem is csak így lett belőle milliárdos...
Ne ölj.
Ne paráználkodjál.
Ne lopj. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé."#JC6
Egyébként az, hogy egy egyházat "támogat" a hatalom, például abban is megnyilvánul, hogy ezeket az offshore bulikat messziről elkerüli az ügyészség. Képzeld el mi lenne, ha mondjuk a Helsinki Bizottság, vagy az Alapjogokért egyesület manőverezne így a pénzekkel. Vagy akár Iványi Gábor és a gyülekezete. Nem is kell elképzelni, mert tudjuk. Tessék megnézni mit csinált a hatalom például Vona Jobbikjával. Akiket amúgy sose bírtam, de amit "kaptak" az állam hatalmát, a számvevőszéket felhasználva, az botrányos.
Mondtam és karakteresen tartom is, hogy nálam élesen elválik az egyén hite és az egyház. Az egyházakról történelmi kitekintésben is, és a jelenre vonatkozóan is ordas véleményem van. A Hit Gyüli rövid története csak megerősít abban, hogy az ordas véleményem megalapozott. Rosszabbak, mint egy Nike, Apple vagy Audi. Utóbbiak legalább nyíltan vállalják, hogy tisztán a haszonért árulnak életérzést. Az egyházak - tisztelet az igen ritka kivételnek, de egyértelműen beleértve a gyülit és a Sándort - ehhez is sunyik.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
atlatszo.hu/2020/05/22/szegeny-hivek-gazdag-papja-nemeth-sandor-tenyleg-hazavitte-az-atv-tobbsegi-tulajdonreszet/azé berakom, hogy mindenki tuggya miről megy a harakiri
de hát ami tény, Sanyi kresztusz elbűvölő embere, a becsület mintapéldánya bőszen offshore-ozik és most hogy kopogtat lassan a vég be kell biztosítani a családot, nehogy Vajna sorsára, ebek harmincadjára jusson a vagyon - ugye elsősorban e kéne dönteni, hogy egyház vagy bót?
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
kösz hogy említed, meg kéne nézni a tanu-t 😀Ajjaj, mindent összekutyulok. Ebből is látszik, hogy ideológiailag nem vagyok eléggé képzett.nem neked, az asszonynak! 😀Értem. Tehát az üzenet lényege az, hogy fogynom kell.Teológiai segítséget kérek. Tegnap fohászkodtam az OFF topikban, Isten közreműködését kértem a lottóhúzás előtt. Nos, örömmel számolok be arról: feleségemnek kettese lett.😊showder klubban volt a vicc:
Hogyan kell értelmezni ezt a jelet? Isten megmutatta, hogy figyel rám, de ennél több energiát nem akart pazarolni ilyen földi hívságokra? Vagy én követtem el a hibát, mert nem tettem egyértelművé, hogy nem pusztán a nyeremény, hanem annak mértéke is fontos? (Nem szeretnék telhetetlennek látszani, de öt találatra gondoltam.) Jövő héten a szükséges pontosításokkal érdemes újra megfogalmaznom kérésemet?
nagylaza
2 nő beszélget:
- képzeld azt álmodtam hogy a józsi elhagy, aztán felébredtem és tényleg elhagyott, én ez most megéreztem vagy bevonzottam?
- szerintem meghíztál
----
szar vicc és Norbi pozitív, de a lényeg itt az hogy a kettesre 1:44 az esélyed
szóval ha hetente lottózol akkor évente 1 kettes összefog jönni ( mint az egyetem 😀)
szamoldki.hu/hu/hirek/melyik-lotton-nyerhetsz-nagyobb-esellyel-otos-hatos-vagy-skandinav-lotto-a-jobb
Negritis
nagylaza
mondom hogy Norbi!!!! 😀
Negritis
nagylaza
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ajjaj, mindent összekutyulok. Ebből is látszik, hogy ideológiailag nem vagyok eléggé képzett.nem neked, az asszonynak! 😀Értem. Tehát az üzenet lényege az, hogy fogynom kell.Teológiai segítséget kérek. Tegnap fohászkodtam az OFF topikban, Isten közreműködését kértem a lottóhúzás előtt. Nos, örömmel számolok be arról: feleségemnek kettese lett.😊showder klubban volt a vicc:
Hogyan kell értelmezni ezt a jelet? Isten megmutatta, hogy figyel rám, de ennél több energiát nem akart pazarolni ilyen földi hívságokra? Vagy én követtem el a hibát, mert nem tettem egyértelművé, hogy nem pusztán a nyeremény, hanem annak mértéke is fontos? (Nem szeretnék telhetetlennek látszani, de öt találatra gondoltam.) Jövő héten a szükséges pontosításokkal érdemes újra megfogalmaznom kérésemet?
nagylaza
2 nő beszélget:
- képzeld azt álmodtam hogy a józsi elhagy, aztán felébredtem és tényleg elhagyott, én ez most megéreztem vagy bevonzottam?
- szerintem meghíztál
----
szar vicc és Norbi pozitív, de a lényeg itt az hogy a kettesre 1:44 az esélyed
szóval ha hetente lottózol akkor évente 1 kettes összefog jönni ( mint az egyetem 😀)
szamoldki.hu/hu/hirek/melyik-lotton-nyerhetsz-nagyobb-esellyel-otos-hatos-vagy-skandinav-lotto-a-jobb
Negritis
nagylaza
mondom hogy Norbi!!!! 😀
Negritis
több mint 4 éve
nem neked, az asszonynak! 😀Értem. Tehát az üzenet lényege az, hogy fogynom kell.Teológiai segítséget kérek. Tegnap fohászkodtam az OFF topikban, Isten közreműködését kértem a lottóhúzás előtt. Nos, örömmel számolok be arról: feleségemnek kettese lett.😊showder klubban volt a vicc:
Hogyan kell értelmezni ezt a jelet? Isten megmutatta, hogy figyel rám, de ennél több energiát nem akart pazarolni ilyen földi hívságokra? Vagy én követtem el a hibát, mert nem tettem egyértelművé, hogy nem pusztán a nyeremény, hanem annak mértéke is fontos? (Nem szeretnék telhetetlennek látszani, de öt találatra gondoltam.) Jövő héten a szükséges pontosításokkal érdemes újra megfogalmaznom kérésemet?
nagylaza
2 nő beszélget:
- képzeld azt álmodtam hogy a józsi elhagy, aztán felébredtem és tényleg elhagyott, én ez most megéreztem vagy bevonzottam?
- szerintem meghíztál
----
szar vicc és Norbi pozitív, de a lényeg itt az hogy a kettesre 1:44 az esélyed
szóval ha hetente lottózol akkor évente 1 kettes összefog jönni ( mint az egyetem 😀)
szamoldki.hu/hu/hirek/melyik-lotton-nyerhetsz-nagyobb-esellyel-otos-hatos-vagy-skandinav-lotto-a-jobb
Negritis
nagylaza
mondom hogy Norbi!!!! 😀
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Értem. Tehát az üzenet lényege az, hogy fogynom kell.Teológiai segítséget kérek. Tegnap fohászkodtam az OFF topikban, Isten közreműködését kértem a lottóhúzás előtt. Nos, örömmel számolok be arról: feleségemnek kettese lett.😊showder klubban volt a vicc:
Hogyan kell értelmezni ezt a jelet? Isten megmutatta, hogy figyel rám, de ennél több energiát nem akart pazarolni ilyen földi hívságokra? Vagy én követtem el a hibát, mert nem tettem egyértelművé, hogy nem pusztán a nyeremény, hanem annak mértéke is fontos? (Nem szeretnék telhetetlennek látszani, de öt találatra gondoltam.) Jövő héten a szükséges pontosításokkal érdemes újra megfogalmaznom kérésemet?
nagylaza
2 nő beszélget:
- képzeld azt álmodtam hogy a józsi elhagy, aztán felébredtem és tényleg elhagyott, én ez most megéreztem vagy bevonzottam?
- szerintem meghíztál
----
szar vicc és Norbi pozitív, de a lényeg itt az hogy a kettesre 1:44 az esélyed
szóval ha hetente lottózol akkor évente 1 kettes összefog jönni ( mint az egyetem 😀)
szamoldki.hu/hu/hirek/melyik-lotton-nyerhetsz-nagyobb-esellyel-otos-hatos-vagy-skandinav-lotto-a-jobb
Negritis
több mint 4 éve
Teológiai segítséget kérek. Tegnap fohászkodtam az OFF topikban, Isten közreműködését kértem a lottóhúzás előtt. Nos, örömmel számolok be arról: feleségemnek kettese lett.😊showder klubban volt a vicc:
Hogyan kell értelmezni ezt a jelet? Isten megmutatta, hogy figyel rám, de ennél több energiát nem akart pazarolni ilyen földi hívságokra? Vagy én követtem el a hibát, mert nem tettem egyértelművé, hogy nem pusztán a nyeremény, hanem annak mértéke is fontos? (Nem szeretnék telhetetlennek látszani, de öt találatra gondoltam.) Jövő héten a szükséges pontosításokkal érdemes újra megfogalmaznom kérésemet?
nagylaza
2 nő beszélget:
- képzeld azt álmodtam hogy a józsi elhagy, aztán felébredtem és tényleg elhagyott, én ez most megéreztem vagy bevonzottam?
- szerintem meghíztál
----
szar vicc és Norbi pozitív, de a lényeg itt az hogy a kettesre 1:44 az esélyed
szóval ha hetente lottózol akkor évente 1 kettes összefog jönni ( mint az egyetem 😀)
szamoldki.hu/hu/hirek/melyik-lotton-nyerhetsz-nagyobb-esellyel-otos-hatos-vagy-skandinav-lotto-a-jobb
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Teológiai segítséget kérek. Tegnap fohászkodtam az OFF topikban, Isten közreműködését kértem a lottóhúzás előtt. Nos, örömmel számolok be arról: feleségemnek kettese lett.😊Hogyan kell értelmezni ezt a jelet? Isten megmutatta, hogy figyel rám, de ennél több energiát nem akart pazarolni ilyen földi hívságokra? Vagy én követtem el a hibát, mert nem tettem egyértelművé, hogy nem pusztán a nyeremény, hanem annak mértéke is fontos? (Nem szeretnék telhetetlennek látszani, de öt találatra gondoltam.) Jövő héten a szükséges pontosításokkal érdemes újra megfogalmaznom kérésemet?
több mint 4 éve
Ő a “jó” oldalon van ezért nem számít felhozni példának vagy a lelkészi munkáját folytatatta az V. Kerületben. Gondolom ezek az indokok lesznek.Iványi Gábor?!Balog Zoltán megvan?
Ugye most viccelsz?
Aki egyszerre politikus meg lelkész is? Valahogy a kettő üti egymást. De lehet csak nálam.
#JC6
empty taxi
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Iványi Gábor?!Balog Zoltán megvan?
Ugye most viccelsz?
Aki egyszerre politikus meg lelkész is? Valahogy a kettő üti egymást. De lehet csak nálam.
#JC6
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Nem a hited, Isten, Krisztus miatt "üldöznek".Hihetetlen. Kár minden szóért...Kifejtenéd bővebben, hogy XXI.sz-beli Európában, egész pontosan Magyarországon milyen üldöztetésben van része a keresztényeknek?Én ebben nőttem fel, miért olyan nehéz megérteni? Sosem szakadtam ki - viszont tévelyegtem - ám úgy gondolom, hogy a nehézségek ellenére sok mindent elértem.De egy vallástalannak miért nincs ilyen problémája? A vallástalannak miért adott Isten felelős hozzáállást, szerencsét vagy hozzáértést? Miért nem az kapta meg ezeket, aki megérdemli, azaz vallásos logika szerint az, aki vallásos?Gondolom ez a problematika nem a vallásosságával függött össze, hanem a felelőtlenséggel, szerencsétlenséggel, hozzá nem értéssel.Na de az miért van, hogy Te, aki vallásos életet élsz többször is nehéz helyzetbe kerültél és volt, hogy 500k visszafizetése is megterhelt, míg sokan mások teljesen vallás nélküli életet élve sem kerültek sose ilyen rossz helyzetbe? Ez nem nagyon igazságtalan veletek vallásosokkal szemben? Miért nem Titeket segít a felső hatalom?De ha előtte is imádkoztál, akkor miért kerültél egyáltalán nehéz helyzetbe?A keresztény élet egyáltalán nem csak móka és kacagás.
Jughead
Sok minden megpróbálja az ember hitét...
#JC6
Én pl. ha a munkahelyemen azt venném észre, hogy annak ellenére se vagyok megbecsülve, hogy mindent megteszek, míg más alkalmazottak alig járnak be, nem is dolgoznak szinte semmit, mégis övék a nagyobb bónusz/fizetés/megbecsülés, akkor tuti ott hagynám a céget...
Jughead
Fast Willie
Jughead
Nehéz lenne egy anonim fórumon megrengetni a hitemet, úgy hogy X éve napi szinten élem meg.
Egy csomó ige van arra vonatkozóan hogy a Krisztus nevéért fogunk üldöztetni. Hogy sokkal több harcunk lesz itt a földön, mint egy “vallástalannak” vagy “nem hívőnek”.
Erről, és a próbákból mutatkozik majd meg, ki az igazi keresztény.
Egyébként sokkal édesebb a győzelem, ha mínuszról indulok. És tényleg olyan lehetetlen helyzetekből jöttem ki, hogy arra nincs racionális magyarázat.
Szerény véleményem szerint, azért is nehezebb a keresztényeknek a földön, mert itt nem Isten uralkodik, hanem a sátán.
Szerinted a sátán nem “áldhat” meg? Nem gazdagíthat meg embereket? Drogbárók, maffiózók, politikusok...
#JC6
Csakhogy értsem mivel nehezebb pl. neked a hited miatt, mint nekem a hit nélkül?
kittli
Nézd meg mi az itteni fórumozóknak a véleménye a Hit Gyülekezetéről.
Legfőképpen erre gondoltam, az általad kiemelt részben.
Az üldöztetés szót többféleképpen lehet értelmezni és én nem pont arra gondoltam hogy " a XXI.sz-beli Európában, egész pontosan Magyarországon" a keresztények el vannak nyomva, gyilkolják és üldözik őket, hanem arra a rágalomhadjáratra például, ami az 1980-as évektől kezdődően érik a Gyülekezetet...
szerk.: plusz, mivel a hitünk szerint van jó és rossz, Isten és sátán, ezért a földön egy kereszténynek, egy hívőnek sokkal több megpróbáltatáson kell keresztülmennie, mint egy nem hívőnek.
Mivel, hitünk szerint a sátán haragszik Istenre s mivel az ember Isten képmására lett teremtve, azért a sátán el akarja az embereket minden lehetséges úton - módon pusztítani. Minél tbbet a pokolba taszítani és elszakítani Istentől.
Ezért van annyi kísértés, válás, megcsalás, függőség, gyikolászás a földön... SZERINTEM.
#JC6
Sándor miatt. Sándor nem isten. Amikor Sándort kritizálják nem a Krisztusba vetett hited szenved csorbát, hanem a Sándor iránti elköteleződésed, szereteted, akármid.
A sátánt felhozni meg szerintem nem ér.
Vagy csak azért "tartasz" ki a feleséged mellett mert jó keresztény vagy? Ezért nem ölsz, drogozol, és a többi? (nem személyeskedés, csak veled beszélgetek)
Kismillió hitetlen hasonlóan működik és nem egy hívő van akit elcsábít a "sátán ármánykodása".
A rendszerváltás utáni első szabad választáskor nem egy volt kisz és párttitkár kampányának része volt, hogy ő az elnyomás ideje alatt is gyakorló keresztényként élte az életét. Ugyan miért? Manapság minden kicsit is magára adó politikus közéleti személyiség megjelenik időnként valamely felekezetnek a
Istentiszteletén. Szóval nagy az üldöztetés.
több mint 4 éve
Nagy geciség lenne belinkelni azt amikor Sándor bácsi épp irányítja a szent lélekkel megszálltakat?Puzsérnak volt egy nagyon jó videója erről.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
ezek nem igazságok hanem ezek tanításokbibliai igazságok, ezen most kuncogok"Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.
Negritis
Ne ölj.
Ne paráználkodjál.
Ne lopj.
Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé."
"Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát:
És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.
És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát:
És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása."
"Szerzeni bölcseséget, oh menynyivel jobb az aranynál; és szerzeni eszességet, kivánatosb az ezüstnél!"
"Aki fizet gonoszt a jóért, nem távozik el a gonosz annak házától."
"Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket. Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti.
Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat;
Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók.
Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté."
"A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy:"
És van ezekből ezer és egy.
Hát nem igazságok?
#JC6
ahogy az is hogy mikor és hogy tudod rabszolgaságba taszítani embertársadat
hogy mikor fér bele és mikor nem egy nő megerőszakolása
hogy dühből isten milyen faszán elpusztíthat városokat
hogy ha nem tudod miért nem szabad csinálni valamit és csinálod mert kiváncsi vagy, akkor kapásból mindörökké a pokolra kell jutnod
a kollektív bűnösség elfogadott dolog, elvégre Noé bárkája miről szól?
"A szeretet soha el nem fogy"
kivéve mikor a teremtményeit tanítani kéne, akkor inkább kitaszítja vagy lemészárolja őket
nincs is jobb szülő
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ha Németh Sándor közelébe jutsz - és hajlandó szóba állni veled -, kérdezd meg, igaz-e. (Oláh Gergőről nincs infóm. Pajorról és Hackról van, de nem osztom meg.)Te annyira jól informált vagy... komolyan. Oláh Gergőről nincs valami infód? Pajor esetleg? Hack? Valami új?!Több mint vicces: Gera Zoli anno konkrétan azért tért vissza a válogatottba, mert a HGY attól tartott, ha nem teszi, OV haragra gerjed.A hitgyulinek egy dolgot minimum köszönhetünk: Gera Zoli.Én még nem loptam meg senkit. Főleg nem úgy, hogy meghülyítem őket egy random ideológiával. Az egész hitgyülis csürhét a szcientológusok után kéne zavarni.na, ha van rákos daganata ennek az országnak, akkor az a Hitgyüli és Németh Sándor.na, ha van rákos daganata ennek a fórumnak, akkor az te vagy.
Amadeus
#JC6
Amadeus
csebi
nagylaza
#JC6
több mint 4 éve
- JC6
7 063
bibliai igazságok, ezen most kuncogok"Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.
Negritis
Ne ölj.
Ne paráználkodjál.
Ne lopj.
Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé."
"Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát:
És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.
És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát:
És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása."
"Szerzeni bölcseséget, oh menynyivel jobb az aranynál; és szerzeni eszességet, kivánatosb az ezüstnél!"
"Aki fizet gonoszt a jóért, nem távozik el a gonosz annak házától."
"Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket. Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti.
Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat;
Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók.
Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté."
"A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy:"
És van ezekből ezer és egy.
Hát nem igazságok?
több mint 4 éve
- JC6
7 063
Hihetetlen. Kár minden szóért...Kifejtenéd bővebben, hogy XXI.sz-beli Európában, egész pontosan Magyarországon milyen üldöztetésben van része a keresztényeknek?Én ebben nőttem fel, miért olyan nehéz megérteni? Sosem szakadtam ki - viszont tévelyegtem - ám úgy gondolom, hogy a nehézségek ellenére sok mindent elértem.De egy vallástalannak miért nincs ilyen problémája? A vallástalannak miért adott Isten felelős hozzáállást, szerencsét vagy hozzáértést? Miért nem az kapta meg ezeket, aki megérdemli, azaz vallásos logika szerint az, aki vallásos?Gondolom ez a problematika nem a vallásosságával függött össze, hanem a felelőtlenséggel, szerencsétlenséggel, hozzá nem értéssel.Na de az miért van, hogy Te, aki vallásos életet élsz többször is nehéz helyzetbe kerültél és volt, hogy 500k visszafizetése is megterhelt, míg sokan mások teljesen vallás nélküli életet élve sem kerültek sose ilyen rossz helyzetbe? Ez nem nagyon igazságtalan veletek vallásosokkal szemben? Miért nem Titeket segít a felső hatalom?De ha előtte is imádkoztál, akkor miért kerültél egyáltalán nehéz helyzetbe?A keresztény élet egyáltalán nem csak móka és kacagás.
Jughead
Sok minden megpróbálja az ember hitét...
#JC6
Én pl. ha a munkahelyemen azt venném észre, hogy annak ellenére se vagyok megbecsülve, hogy mindent megteszek, míg más alkalmazottak alig járnak be, nem is dolgoznak szinte semmit, mégis övék a nagyobb bónusz/fizetés/megbecsülés, akkor tuti ott hagynám a céget...
Jughead
Fast Willie
Jughead
Nehéz lenne egy anonim fórumon megrengetni a hitemet, úgy hogy X éve napi szinten élem meg.
Egy csomó ige van arra vonatkozóan hogy a Krisztus nevéért fogunk üldöztetni. Hogy sokkal több harcunk lesz itt a földön, mint egy “vallástalannak” vagy “nem hívőnek”.
Erről, és a próbákból mutatkozik majd meg, ki az igazi keresztény.
Egyébként sokkal édesebb a győzelem, ha mínuszról indulok. És tényleg olyan lehetetlen helyzetekből jöttem ki, hogy arra nincs racionális magyarázat.
Szerény véleményem szerint, azért is nehezebb a keresztényeknek a földön, mert itt nem Isten uralkodik, hanem a sátán.
Szerinted a sátán nem “áldhat” meg? Nem gazdagíthat meg embereket? Drogbárók, maffiózók, politikusok...
#JC6
Csakhogy értsem mivel nehezebb pl. neked a hited miatt, mint nekem a hit nélkül?
kittli
Nézd meg mi az itteni fórumozóknak a véleménye a Hit Gyülekezetéről.
Legfőképpen erre gondoltam, az általad kiemelt részben.
Az üldöztetés szót többféleképpen lehet értelmezni és én nem pont arra gondoltam hogy " a XXI.sz-beli Európában, egész pontosan Magyarországon" a keresztények el vannak nyomva, gyilkolják és üldözik őket, hanem arra a rágalomhadjáratra például, ami az 1980-as évektől kezdődően érik a Gyülekezetet...
szerk.: plusz, mivel a hitünk szerint van jó és rossz, Isten és sátán, ezért a földön egy kereszténynek, egy hívőnek sokkal több megpróbáltatáson kell keresztülmennie, mint egy nem hívőnek.
Mivel, hitünk szerint a sátán haragszik Istenre s mivel az ember Isten képmására lett teremtve, azért a sátán el akarja az embereket minden lehetséges úton - módon pusztítani. Minél tbbet a pokolba taszítani és elszakítani Istentől.
Ezért van annyi kísértés, válás, megcsalás, függőség, gyikolászás a földön... SZERINTEM.
Szerkesztette: - JC6
több mint 4 éve
Kifejtenéd bővebben, hogy XXI.sz-beli Európában, egész pontosan Magyarországon milyen üldöztetésben van része a keresztényeknek?Én ebben nőttem fel, miért olyan nehéz megérteni? Sosem szakadtam ki - viszont tévelyegtem - ám úgy gondolom, hogy a nehézségek ellenére sok mindent elértem.De egy vallástalannak miért nincs ilyen problémája? A vallástalannak miért adott Isten felelős hozzáállást, szerencsét vagy hozzáértést? Miért nem az kapta meg ezeket, aki megérdemli, azaz vallásos logika szerint az, aki vallásos?Gondolom ez a problematika nem a vallásosságával függött össze, hanem a felelőtlenséggel, szerencsétlenséggel, hozzá nem értéssel.Na de az miért van, hogy Te, aki vallásos életet élsz többször is nehéz helyzetbe kerültél és volt, hogy 500k visszafizetése is megterhelt, míg sokan mások teljesen vallás nélküli életet élve sem kerültek sose ilyen rossz helyzetbe? Ez nem nagyon igazságtalan veletek vallásosokkal szemben? Miért nem Titeket segít a felső hatalom?De ha előtte is imádkoztál, akkor miért kerültél egyáltalán nehéz helyzetbe?A keresztény élet egyáltalán nem csak móka és kacagás.
Jughead
Sok minden megpróbálja az ember hitét...
#JC6
Én pl. ha a munkahelyemen azt venném észre, hogy annak ellenére se vagyok megbecsülve, hogy mindent megteszek, míg más alkalmazottak alig járnak be, nem is dolgoznak szinte semmit, mégis övék a nagyobb bónusz/fizetés/megbecsülés, akkor tuti ott hagynám a céget...
Jughead
Fast Willie
Jughead
Nehéz lenne egy anonim fórumon megrengetni a hitemet, úgy hogy X éve napi szinten élem meg.
Egy csomó ige van arra vonatkozóan hogy a Krisztus nevéért fogunk üldöztetni. Hogy sokkal több harcunk lesz itt a földön, mint egy “vallástalannak” vagy “nem hívőnek”.
Erről, és a próbákból mutatkozik majd meg, ki az igazi keresztény.
Egyébként sokkal édesebb a győzelem, ha mínuszról indulok. És tényleg olyan lehetetlen helyzetekből jöttem ki, hogy arra nincs racionális magyarázat.
Szerény véleményem szerint, azért is nehezebb a keresztényeknek a földön, mert itt nem Isten uralkodik, hanem a sátán.
Szerinted a sátán nem “áldhat” meg? Nem gazdagíthat meg embereket? Drogbárók, maffiózók, politikusok...
#JC6
Csakhogy értsem mivel nehezebb pl. neked a hited miatt, mint nekem a hit nélkül?
több mint 4 éve
bibliai igazságok, ezen most kuncogok
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
- JC6
7 063
Te annyira jól informált vagy... komolyan. Oláh Gergőről nincs valami infód? Pajor esetleg? Hack? Valami új?!Több mint vicces: Gera Zoli anno konkrétan azért tért vissza a válogatottba, mert a HGY attól tartott, ha nem teszi, OV haragra gerjed.A hitgyulinek egy dolgot minimum köszönhetünk: Gera Zoli.Én még nem loptam meg senkit. Főleg nem úgy, hogy meghülyítem őket egy random ideológiával. Az egész hitgyülis csürhét a szcientológusok után kéne zavarni.na, ha van rákos daganata ennek az országnak, akkor az a Hitgyüli és Németh Sándor.na, ha van rákos daganata ennek a fórumnak, akkor az te vagy.
Amadeus
#JC6
Amadeus
csebi
nagylaza
több mint 4 éve
- JC6
7 063
Esküszöm nem értem az embereket.Én még nem loptam meg senkit. Főleg nem úgy, hogy meghülyítem őket egy random ideológiával. Az egész hitgyülis csürhét a szcientológusok után kéne zavarni.na, ha van rákos daganata ennek az országnak, akkor az a Hitgyüli és Németh Sándor.na, ha van rákos daganata ennek a fórumnak, akkor az te vagy.
Amadeus
#JC6
Amadeus
Voltatok nálunk valaha is? Honnan vannak biztos információitok? Kiszakadt emberektől, akik valakire megsértődtek vagy Bartus Lacikától? Esetleg irigyektől?
Soha nem volt napi szinten megtapasztalásotok, nem voltatok ott, nem ismertek jelenleg is oda járó, igaz embereket, csak hallomásból írtok ezt-azt, meg különböző cikkekből tájékozódtok, aztán fröcsögtök.
A 90-es évek elején Sándor több sikeres vállalkozást is elindított a gyülekezet mellett, de nem a gyülekezet pénzéből!
A legjobb barátjának a fiától tudom, akivel együtt alapították. Azóta Sándor nem veszi fel a fizetését a Hit Gyülekezetében!
Ellenben a gyülekezet fizet adót!
A rágalmakkal ellentétben a Gyülekezet alapvető tevékenysége hitéleti tevékenység: az evangélium és a bibliai igazságok hirdetése, képviselete, népszerűsítése, az egyház építése, a hívők szellemi táplálása, lelkigondozása, az élő Isten dicsérete, szolgálata. Kifejezetten ezek segítése érdekében, az egyházügyi törvénynek megfelelően hozott létre a Gyülekezet és vesz részt a szükséges mértékben, célirányos gazdálkodó szervezetekben. Gazdálkodási tevékenységünk tehát nem öncél, nem profitorientált, hanem a hitéleti tevékenységnek szigorúan alárendelt. Az ATV közel két évtizede sugározza egyházunk istentiszteleteit Vidám Vasárnap címen.
Nem igaz, hanem rágalom, hogy Németh Sándor kárt okozott a Gyülekezetnek és „hazavitte az ATV többségi tulajdonát.” Ezzel szemben az igazság az, hogy Németh Sándor nem lett többségi tulajdonos, külföldi befektetők üzletrészét vásárolta meg. A Gyülekezet érdekeltsége nem csökkent ez által. Elmondható, hogy az ATV teljesen magyar tulajdonba került.
Nem igaz, hanem rágalom, miszerint a gyülekezeti vagyonból magánvagyon lett. A Gyülekezet vagyona nem csökkent hanem növekedett az elmúlt időszakban, semmilyen formában nem lett magánvagyon. A budapesti és a többi helyi gyülekezet pénzügyeit az adománykezelő testületek tagjai irányítják, a belső szabályzatainknak megfelelően és teljes felelősséggel.
Nem igaz, hanem rágalom, hogy jogellenes személyi összefonódások lennének a Gyülekezet és az intézményi vezetők körében. Jogilag sem összeférhetetlen és etikátlan, hogy a Gyülekezet adminisztrációjában, így éppen a vagyonvédelmében szerepet játszó, vezető tisztséget betöltő egyes személyek, a Gyülekezet által lettek delegálva a Gyülekezethez kapcsolódó gazdálkodó szervezetek irányításába. Valamint az is törvényes és nem etikátlan, hogy az Országos Vezetőség ügyvezetője a Gyülekezet által alapított egyes gazdálkodó szervezetek felügyelő bizottságának (!) elnöke. A törvény még felügyelő bizottság létrehozását sem írja elő feltétlenül, mi pedig éppen a garanciákat erősítjük ilyen testület felállításával, valamint független, külső könyvvizsgálat biztosításával, ami szintén nem kötelező minden esetben. Előbbiek igazolják, a Gyülekezet jó sáfárként az Alapszabályában előírt módon működik és védi a saját vagyonát.
Továbbá nem jogellenes és etikátlan az sem, hogy a vezető tisztségviselők sorában lelkészek vagy a vezető lelkész megfelelő szakmai hozzáértéssel rendelkező hozzátartozói is helyet kaptak vagy kaphatnak. Az egyháznak nincs olyan belső szabályzata, ami ezt tiltaná, korlátozná.
Maximum a külső szemlélők szemét szúrja.
A másik dolog: mi nem az állam csecsén lógunk. Egyszer kaptunk 700 millió forintot könyvtárra, ami most épül és minden egyes forintjával el tudunk számolni! Az is EU-s pályázat volt, mi pedig pályáztunk mert nem volt kizáró ok, hogy a szektások nem pályázhatnak, legalábbis nem találtuk meg a leírásban.
A hívők és tagok adakozásaiból, tizedeiből tartjuk fent az egész gyülekezetet. Mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, ne kelljen már még erről is számot adni. Én sem szólok bele senkinek az életébe, hogy mire költi a pénzét, ez saját szabad akarat, akkor engem se kóstolgassanak már ezért.
Ha én elhiszem azt, hogy Németh Sándor Isten választott és felkent embere, akkor azzal megint mi baj van? Lehülyézhetsz, elmondhatsz mindenféle holdkórosnak, agymosottnak, szektásnak, de én így vagyok boldog.
Tiszta szívemből hálás vagyok, hogy 25 évvel ezelőtt hallhattam azt a prédikációját, ami a szívem legmélyéig hatolt, azonnal megtértem és elindultam ezen az úton... a halál kapujában voltam, azóta gyönyörű feleségem, két csodálatos gyermekem, jó munkahelyem, saját házam és két autónk van. Úgy, hogy soha senkit nem loptam meg, nem csaltam, hazudtam, nem vertem át senkit, hanem felismertem Isten igazságait az igéjében, a Bibliában és Sándor tanításaiban, amik remek útmutatók voltak a mindennapokhoz. Mindent beleadtam a munkában, brutális helyzetekből hozott ki és mentett meg Isten, egyszerűen nem volt rá épeszű magyarázat, hogy azokban a helyzetekben hogy maradtam életben, vagy épp a lányaim...
Semmilyen komoly, igazi, leleplező dolgot nem tud nekem senki Németh Sándorról mondani vagy mutatni. Mert feddhetetlen ember.
De ember, nem tökéletes és követett el hibákat.
"Szektavezér! Tolvaj! Elveszi a pénzem..."
Hazugságok. Mindig ugyan az a lejárt lemez. Mindig!
És ezt nem egy elvakult szektás majom mondja, aki vakon követi vezetőjét, mivel pár dologban én sem értettem egyet vele (politika), de elfogadtam hogy más a nézetünk és kész. Ennyi.
Ettől függetlenül lehet Isten szolgája. Mivel olyan kinyilatkoztatásokat kapok átala, Isten igéjéből, amit tudok hasznosítani az életemben. Olyan igazságokat hallok, amit máshol nem.
És ez nekem így jó!
De kikérem magamnak és a gyülekezet nevében is ezeket az állandó rágalmakat, olyan emberektől, akik külső szemlélők! Annyira unalmas már, 30-40 éve próbálják besározni, eltiporni, tönkretenni Sándort, a gyülekezetet és sosem sikerül. e újra és újra előjön, mert hát miért ne? Egyeseknek nincs jobb dolguk...
Kártevő, meg rákos daganat! Amádé, akkor is ha szúrja a szemed Sándor, legyen már benned annyi emberség, hogy embertársadról nem nyilatkozol így! Ráadásul felelős beosztásban, komoly helyen dolgozol! Vagy itt tényleg mindent szabad?
több mint 4 éve
Több mint vicces: Gera Zoli anno konkrétan azért tért vissza a válogatottba, mert a HGY attól tartott, ha nem teszi, OV haragra gerjed.A hitgyulinek egy dolgot minimum köszönhetünk: Gera Zoli.Én még nem loptam meg senkit. Főleg nem úgy, hogy meghülyítem őket egy random ideológiával. Az egész hitgyülis csürhét a szcientológusok után kéne zavarni.na, ha van rákos daganata ennek az országnak, akkor az a Hitgyüli és Németh Sándor.na, ha van rákos daganata ennek a fórumnak, akkor az te vagy.
Amadeus
#JC6
Amadeus
csebi
több mint 4 éve
Allahu Akbar!Alhamdulillah
Löfli
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Basszus, nagyon bonyolult kérdés ez. A HGY és a szcientológusok esetében is. Lehet, hogy összeszedem magam, és valamelyik elkövetkező nap - lehetőleg röviden - megírom azt, amit erről gondolok. (Nem fenyegetésnek szántam...)Én még nem loptam meg senkit. Főleg nem úgy, hogy meghülyítem őket egy random ideológiával. Az egész hitgyülis csürhét a szcientológusok után kéne zavarni.na, ha van rákos daganata ennek az országnak, akkor az a Hitgyüli és Németh Sándor.na, ha van rákos daganata ennek a fórumnak, akkor az te vagy.
Amadeus
#JC6
Amadeus
több mint 4 éve
A hitgyulinek egy dolgot minimum köszönhetünk: Gera Zoli.Én még nem loptam meg senkit. Főleg nem úgy, hogy meghülyítem őket egy random ideológiával. Az egész hitgyülis csürhét a szcientológusok után kéne zavarni.na, ha van rákos daganata ennek az országnak, akkor az a Hitgyüli és Németh Sándor.na, ha van rákos daganata ennek a fórumnak, akkor az te vagy.
Amadeus
#JC6
Amadeus
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Amadeus the Young
32 987
Én még nem loptam meg senkit. Főleg nem úgy, hogy meghülyítem őket egy random ideológiával. Az egész hitgyülis csürhét a szcientológusok után kéne zavarni.na, ha van rákos daganata ennek az országnak, akkor az a Hitgyüli és Németh Sándor.na, ha van rákos daganata ennek a fórumnak, akkor az te vagy.
Amadeus
#JC6
criminal lawyer or criminal lawyer?