Vizes Sportok

11 feliratkozó

több mint 12 éve
Robilluma Pittsburgh Steelers 2 907 — Whatever it takes
Szép volt fiúk!

Szerintem az eb eddigi legrosszabb játéka volt a csapattól, de szívvel, a közönséggel, jó védekezéssel és Nagy Viktor fantasztikus játékával sikerült kiküzdeni. Egy jól játszó olasz csapat ellen ez nem kis bravúr.

Mérei Andrea nem tudom melyik meccset nézte, de inkább a mieink tűntek fáradtabbnak az elején. Az első félidőben a bekk/center párharcokban mindkét oldalon le voltunk alázva. Pufi és Tóth sehol, míg Aicardi és Baraldi folyamatosan derékig kinn, mindig a labda felé, a bekkjeink meg sehol. Nem hittem a szememnek, mintha nem is ők játszottak volna két napja a horvátokkal. Nem volt véletlen a kiállítási arány a félidőben. Szerencsére a második félidőre összeszedték magukat Háraiék és a darálóban már picit mi voltunk jobbak. A lábtempónk viszont gyenge volt végig, magasabban, dinamikusabban játszottak. Volt pár jó lefordulás, de általában a felúszás is lassú volt, sokszor egy passz után már 10mp maradt, hallatszott is, h Benedek gyorsabb felúszást kér.
A támadójáték egyszerűen borzamas volt szerintem, emberelőnyt normálisan kijátszva nem is sikerült befejezni, csak szerencsésen kipattanóból, Hosi kétszer blokk és kapus ellen vagy amikor kiegészültek és emiatt szétcsúszott a védekezésük. A fához bejátszott figurák is nagyon nem ültek a gyenge lábtempó és lóbák miatt. Ennél már csak jobb jöhet. A 21 lövés egy teljes meccsen mindent elmond, szerencsénk volt. Meg egy Dumink persze, a két zseniális szabaddobásgólja és a megúszásos gólpassza nélkül ez csúnya lett volna.
De a lényeg a győzelem, minden más le van sz@rva. Ilyen támadójátékkal csak a legjobb(an küzdő) csapatok képesek nyerni, szóval le a kalappal.

Vissza kell hozni a csoportmeccses formát és azzal valahogy lenyomni a szerbeket(?, 1-5-ről is ők lesznek sztem). Az esélyesek továbbra sem mi vagyunk, de kit érdekel az esélyesség? Nyerni kell!
Még annyit, h nagy kedvencemnek, Vámosnak most volt két gyengébb meccse, de ilyenkor mindig összekapja magát és szerintem a döntőben kijön neki a lépés és ő fogja eldönteni a meccset pár levegő-víz rakétával 😊.

If you are looking for the identity of the Steelers franchise in 2013, just stop it.
- 2013 Pittsburgh Steelers running game: 86,4 yard/game, 27th in the league (3,5 y/c, 29th).
- 2013, Steelers@Patriots 31-55, 610 total yards by the Patriots. More points and more yards than any team ever had amassed against a Steelers franchise in business now for 81 NFL seasons.
- The Steelers' run defense allowed 115,6 yards per game (4,3 y/c) in 2013.
WAKE UP TOMLIN!
több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 30 064 — nabege2@yahoo.com
Közben 5-1 Montenegrónak az első negyedben, közben 5-2!
több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 30 064 — nabege2@yahoo.com
Pedig nagyon jó csapatuk van, és majdnem meg is vertük magunkat, ennyi hibát elkövetni emberelőnyben...
De megvan!!!
több mint 12 éve
Toca Minnesota Vikings 21 112 — Vikings fan
Olaszoktól annyira nem félek, hihetetlen kemény meccs lesz, de be kell húzni. Jó lenne most nem elaludni az elején. Nagyon stabil az egész csapat.
több mint 12 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 017 — Lucas Scott
na akkor indul a mandula, már csupán 9 és fél óra és kezdődik.

ha vkit érdekel, utólag beszámolhatok a körítésről, hangulatról, esetleg képeket is feltehetek.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 017 — Lucas Scott
sajnos az olaszokat még nem láttam, de nem kizárt, hogy megverik a horvátokat... annyira nem győztek meg tegnap, és kijön az, hogy nincs 11 minőségi mezőnyjátékosuk, hanem inkább 6-7-max8...

Bárki jön elég kemény lesz az elődöntő!

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 30 064 — nabege2@yahoo.com
Ti mit mondtok? Legyünk fair-ek és üssük a horvátokat, vagy adjuk le és szúrjunk ki a szerbekkel?NB2
Szerbekkel hogy baszunk ki? Toca
Mondjuk tárgytalan 😊 De azért egy második helyezett biztosan keményebb dió, mint egy 3!
Megjegyzem jó lenne nem bealudni a meccsek elején, mert nem mindig jön össze a fordítás, de már csak 2 meccset kell hozni, és...
több mint 12 éve
Toca Minnesota Vikings 21 112 — Vikings fan
ha nyerünk horvátok lesznek a mi águnkon... (X esetén is)csebi
Jah rájöttem hogy pont fordítva néztem 😀 Nah mindegy szerintem tök8 Szerbek vagy Horvátok. Ez a csapat bárkit megtud verni.
több mint 12 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 017 — Lucas Scott
ha nyerünk horvátok lesznek a mi águnkon... (X esetén is)

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
Toca Minnesota Vikings 21 112 — Vikings fan
Ti mit mondtok? Legyünk fair-ek és üssük a horvátokat, vagy adjuk le és szúrjunk ki a szerbekkel?NB2
Szerbekkel hogy baszunk ki? Tök9 nekik hogy az Olaszokat vagy a Görögöket verik a negyeddöntőben.
Itt inkább az a kérdés kivel akarunk elődöntőzni, mert ha nyerünk akkor valszeg a Szerbekkel ha nem akkor meg valszeg a Horvátokkal. Én amondó vagyok verjünk meg mindenkit, valamelyiküket úgyis kétszer kell majd.
több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 30 064 — nabege2@yahoo.com
Ti mit mondtok? Legyünk fair-ek és üssük a horvátokat, vagy adjuk le és szúrjunk ki a szerbekkel?
több mint 12 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 017 — Lucas Scott
Egy normális center azért elférne a csapatba.Schleck
ott van Pufi, ő az.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Egy normális center azért elférne a csapatba.

több mint 12 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
szaba: Mit tol ez a Kenderesi Tamás?

több mint 12 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 017 — Lucas Scott
Szívós viszont támadásban sajnos emberhátrány, védekezésben nagyot melózik.csebi
hát ha lehetne menet közben cserélni, mint kézilabdában... 😊slowmotion
semmi akadálya nincsen, lehet.csebi
ja tényleg... csak mire felúszik a csere, addigra már jöhet is vissza védekezni, amihez meg megint le kellene cserélnislowmotion
ezért kell szögletet lőni 😉
amúgy a szerbek cseréltek is az első negyedben miután 4 perc után a center levegőt sem vett mert leúsztunk vele mindig a sarokba, ezt amúgy nagyon jól csinálják a bekkek nálunk!

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 803 — Cowboys fan
Szívós viszont támadásban sajnos emberhátrány, védekezésben nagyot melózik.csebi
hát ha lehetne menet közben cserélni, mint kézilabdában... 😊slowmotion
semmi akadálya nincsen, lehet.csebi
ja tényleg... csak mire felúszik a csere, addigra már jöhet is vissza védekezni, amihez meg megint le kellene cserélni
több mint 12 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 017 — Lucas Scott
Szívós viszont támadásban sajnos emberhátrány, védekezésben nagyot melózik.csebi
hát ha lehetne menet közben cserélni, mint kézilabdában... 😊slowmotion
semmi akadálya nincsen, lehet.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 803 — Cowboys fan
Szívós viszont támadásban sajnos emberhátrány, védekezésben nagyot melózik.csebi
hát ha lehetne menet közben cserélni, mint kézilabdában... 😊
több mint 12 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 017 — Lucas Scott
Nagyon rendben voltunk! Mondjuk úgy éreztem, hogy a bírók most azért masszívan velünk voltak, de ennyi hazai pálya belefér. 😊Schleck
ezt így ennyire nem mondanám, inkább 2. negyed elejére elvesztették a kontrollt, és kompenzálásba kezdtek. Az meg, hogy mi vezettünk végig, azt jelentette, hogy a szerbek kaptak meg több ítéletet, hogy legyen esélyük.
páros piros lapos kiállítást nem láttam, jó lett volna látni, hogy miért
Éppen meccs előtt gondolkoztam, hogy nem is baj, ha ma kikapunk, mert jelenleg ezt a szerb válogatottat egy tornán nem fogjuk kétszer megverni. Ezek után reménykedjünk, hogy 1: cáfoljanak rám a fiúk 2: szerbek vérezzenek el korábban...
Decker meghúzása meg újabb fejfájást okozhat Benedeknek. Viktor eddig nem védett csúcsformában, de amit tegnap csinált Decki az elképesztő volt, kapus szemmel nézve is...
Elől meg várható volt, hogy 8 gól körül termelünk, így a kapott gól volt a lényeg. Duminak az akciója Gocsicsról, az meg az év gólja...
Szívós viszont támadásban sajnos emberhátrány, védekezésben nagyot melózik.

Úgy látszik, hogy Hosi az utóbbi 6-7 évben szabálytalanul lőtte a gólokat csavarból...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Nagyon rendben voltunk! Mondjuk úgy éreztem, hogy a bírók most azért masszívan velünk voltak, de ennyi hazai pálya belefér. 😊

több mint 12 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 22 241 — Csodabogár
Meg is van, két góllal, bravó!

Viktor lecserélése nagy húzás volt Tibitől, szerencsére Decker is pont egy ugyanolyan infantilis állat 😀 😀berger90
na meg D-ben extrát nyújtottak a fiúk. hiába küldték ki őket minden szarral.

több mint 12 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 986
Meg is van, két góllal, bravó!

Viktor lecserélése nagy húzás volt Tibitől, szerencsére Decker is pont egy ugyanolyan infantilis állat 😀 😀

Mindig jövőre
több mint 12 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 22 241 — Csodabogár
kemény ez a mai meccs. mondjuk minden magyar-szerb egy vérfürdő. meg kell hogy legyen.

több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 30 064 — nabege2@yahoo.com
csebi!

Amire gondoltam, ott Decker épp tök üresen volt, embere előtte 4-5 méterrel. De mindegy.

Most meg átkapcsolok, 3-3 a franciák ellen, mivan???
több mint 12 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 017 — Lucas Scott
Mondjuk kíváncsi leszek arra, hogy a bírók továbbra is ennyire szeretni fognak-e minket. Tóth Marci kb. három piroslapos megmozdulást úszott meg.Schleck
én Pufinak egy visszaütésére emlékszem, ami akár lehetett volna csere nélküli, hasonlót ítéltek meg ugye a bajnoki döntőn a Szolnok ellen...