FCS, Division II-III, NAIA

9 feliratkozó

több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Heti összefoglaló:

Megszakadt az FCS leghosszabb veretlenségi sorozata, valamint megvan pár újabb playoff résztvevő. Bejutott a Jacksonville State(Ohio Valley Conference), a Chattanooga(Southern) a Charleston Southern (Big South), a Colgate (Patriot) és a még mindig veretlen Dayton(Pioneer) ,valamint a szabadnapos(és szintén veretlen) McNeese State is megnyerte a Southland Conferencet.

A nap meglepetése, hogy vége lett az FCS leghosszabb veretlenségi sorozatának. Az Ivy Leagueben 16, összesen pedig 22 meccs óta veretlen Harvard kikapott a Penntől. A Quakers 21-6ra is vezetett, de a Crimson még fordított 25-21re, de a 2. félidőben már csak a Penn szerzett 2 TDt. Alek Torgersen a vendégek QBja 2 TD passzt adott, és Justin Watson, egy WR 79 yardos futással(!) döntötte el végleg a meccset! A vége 35-25 lett a pennenk.

A 2. North Dakota State és a 20. Youngstown State meccsén a Bison nagy gödörben volt a meccs nagy részén. A Penguins 24-10re is vezetett a 4. negyedben, innen sikerül Easton Stickéknek fordítani. Stick 35 másodperccel a vége előtt szerzett egy 4 yardos győztes TDt futott. A freshman QBnek ez már a 2. futott TDje volt, A két csapat csak futott TDket szerzett, Jody Webb szzintén 2 TDt szerzett a YSuban, és 132 yardot futott. Az NDSU 27-24re nyert.

A Southern Conferenceről döntő rangadón a 8. Chattanooga zsinórban harmadszor nyerte meg a Southern Conferencet, miután legyőzték a 21. The Citadelt. Jacob Huesman a Mocs QBja, 310 total yardot szerzett (192t passzolva és 118t futva) és mellé még 2 TDt is futott. A Mocs már az első playben TDt szerzett. Huesman hátrapasszolt Alejandro Bennifieldnek, aki egy 75 yardos TD passzt dobott Xavier Borishade nak. A Mocs 31-23ra nyert.

A nap legmeglepőbb eredménye a Big Skyban született. A 22. Montana felmosta a padlót a 10. Eastern Washingtonnal. Jeremy Calhoun, a Grizzlies freshman futója 18 probálkozásból 29 yardot futott, de ebből 3 TD lett. Brady Gustafson visszatért a hazaiaknál, és 1 TDt valamint 266 yardot passzolt. Az EWUban 4en(!) is passzoltak legalább egyszer, de a QBk egyszer sem tudtak TDt szerezni, viszont 3 picket dobtak. Az egyedüli TD passz Cooper Kupp, az Eagles sztár elkapója dobta Kendrick Bournenek(21 yardos touchdown volt). Kupp 118 yardot szerzett elkapva, de TDt nem ért el. 304 elkapásával megelőzte Jerry Ricet, és már 7. az FCS örökranglistáján. 106 elkapása pedig új EWU szezonrekord. A régit is ő tartotta 104el tavalyról.

A másik nagy Big Sky meccsen a 18. Southern Utah ugyan kikapott a 15. Portland Statetől, de így is már minimum rész-bajnok a konferenciában, igaz nem az övék még a Big Sky playoff helye. Alex Kuresa 2 TD passzt adott a Vikings 24-23as sikere alkalmával. Nagy hard lesz a Big Sky playoff helyéért. A Portland STate az Eastern Washingtonnal, a Monatana az idén borzalams Monatan Statettel és a Southern Utah a Northern Arizonával csap össze, amelynek szintén csak 2 veresége van, és így esélye hogy akár ők is bejussanak a playoffba.

A CAAben megint volt egy szép upset. A már eltemetett Villanova alaposan megviccelte a9. Richmondot. A Spiders zsinórban másodszor kapott ki. Zach Bednarczyk a Wildcats Qbja 2 TD passzt osztott ki Kevin Gulyasnak, a másodikat 41 másodperccel a vége előtt. Gerard Smith XPje pedig a győzelmet jelentette a Villanovának. Gulyas 122 yardot szerzett. A Spidersben Jacobi Green 135 yardot és 2 TDt futott. A Villanova 21-20ra nyert. Jövő héten hatalmas rangadó lesz a William & Mary és a Richmond között a CAA automatikus playoff helyéért.

A nap legszorosabb meccse a 24. Eastern Kentucky és a Murray State között zajlott, 2szeres hosszabbításban nyert a Colonels. ) Kentayvus Hopkins a 2. OTben 1 yardos TDt futott, Kobie Grace pedig leszedte a WR(!) Jesse Blackburn passzát.

Következi az utolsó alapszakasz forduló, nagy rangadókkal és temérdek FBS-FCS meccsel. Jövő vasárnap pedig meglesz a playoff menetrend is.

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 835 — 258. §
Észak-Dakotában van az egyetem, a semmi közepén, a két lehetséges befogadó konferencia, a Mountain West és a MAC csapataitól is távol, minimális piaccal. Nem is igen gondolkoznak a Bisonnál a váltáson, de a futballon kívül számos egyéb sportprogram is működik, melyeket szintén utaztatni kellene, annyit meg nem ér meg egyik csoport számára se a dolog, pláne hogy az NDSU dominanciája nem évtizedekre megy vissza, nem olyan rég jöttek csak fel a harmadosztályból.

Szerkesztette: r.baggio


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 19 804 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
laikusként kérdezem, ha az NDSU ennyire dominálja az FCS-t, miért nem lépnek feljebb egy osztállyal? szimplán anyagi okok miatt?


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
Don't blink!
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti Top 25 - ahogy várható volt, nagy volt a jövés-menés a listán.

1 Jacksonville State (8-1) (149) 1
2 North Dakota State (7-2) 6
3 McNeese State (9-0) (12) 9
4 Coastal Carolina (8-1) 8
5 South Dakota State (7-2) 11
6 Illinois State (7-2) 2
7 William & Mary (7-2) 12
8 Chattanooga (7-2) 3
9 Richmond (7-2) 5
10 Eastern Washington (6-3) 4
11 Charleston Southern (8-1) 15
12 Harvard (8-0) 13
13 Sam Houston State (6-3) 7
14 James Madison (7-2) 14
15 Portland State (7-2) 10
16 Fordham (8-2) 16
17 Northern Iowa (5-4) 17
18 Southern Utah (7-2) 20
19 North Carolina A&T (8-1) 19
20 Youngstown State (5-4) 21
21 Citadel (7-2) 25
22 Montana (5-4) 22
23 Dartmouth (7-1) 24
24 Eastern Kentucky (5-4) 18
25 Grambling State (7-2) NR

Bár csak 1 új csapat került be (a nem olyan régen még nagy anyagi gondokkal küzdő Grambling State) és egy került ki (Indiana State), látható, hogy a szombati sok-sok upset alaposan átrendezte még a Top 5t is.A North Dakota State már 2, a még veretlen McNeese State 6 helyet előrejöve a 3. A Coastal Carolina is hamar visszatalált a Top 5be A South Dakota State 6, a William & Mary 5 helyet ugrott előre. A nagy zuhanók között van a Chattanooga (-5), az Eastern Washington (-6), a Sam Houston State (-6), és az Eastern Kentucky 8(-6).

2 héttel a playoff mezőnyének kihirdetése előtt most valószínűleg így nézne ki az idei bracket:
(1.) Jacksonville State - Charleston Southern-North Carolina A&T
(2.) North Dakota State - Dayton-Eastern Washington (de megnéznék egy NDSU - EWU meccset)
(3.) Illinois State - Bryant-Montana
(4.) McNeese State - UT Martin-Chattanooga
(5.) William & Mary - Colgate-Richmond
(6.) Coastal Carolina - Fordham-The Citadel
(7.) South Dakota State - Southern Utah-Sam Houston State(itt bármelyik verzió nagy meccs lenne)
(8.) James Madison - Portland State-Northern Iowa (ahogy itt is).

A héten több divizió is eldől majd, pl. a Southern Conferenceben a 8. Chaattanooga a 21. The Citadel ellen biztosíthatja be a playoff indulást. A (2.) North Dakota State szintén megnyerheti a MVCt, ha legyőzi a Youngstown Statetet. A Big Skyban pedig összecsap a 22. Montana és a 10. Eastern Washington, valamint a Big Sky listavezető 18. Southern Utah és a 15. Portland State a Vikings otthonában.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
így nyert a Montana az Idaho State ellen, elég beteg:  www.sbnation.com/lookit/2015/11/8/9690856/montana-lateral-win-field-goal-snap-video-idaho-state
Löfli
Azt már végül el is felejtettem megírni, hogy a Grizzlies is csak hosszabbításban tudott nyerni. Ahogy nézem, legalább stílusosan tették. Köszi a videót Löfli!

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 19 804 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
így nyert a Montana az Idaho State ellen, elég beteg:  www.sbnation.com/lookit/2015/11/8/9690856/montana-lateral-win-field-goal-snap-video-idaho-state


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
Don't blink!
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti összefoglaló.

Majdnem sikerült egy olyat hétvégét produkálni, mint pár éve, mikor a Top 5 szinte minden tagja kikapott. Most az 1. Jacksonville State ugyan nyert (és ezzel megnyerte a Ohio Valley Conferencet és ott van a playoffban), de a mögötte lévő 4 csapat, az Illinois State, a Chattanooga, az Eastern Washington és a Richmond is vesztesen hagyta el a pályát továbbá kikapott a 7. Sam Houston State és a szezon meglepetéscsapata a 10. Portland State. A North Dakota State valószínűleg újra a Top 3ban lesz, és ha nem szúrják el, kinéz nekik egy 1. de inkább 2. kiemelés a közelgő playoffban. Már megint. Jöjjenek a részeltek.

A Jacksonville State az Eastern Illinoist fogadta, és Eli Jenkinsék most sem hagytak kétséget afelől, hogy a Gamecocks idén a Ohio Valley Conference(OVC) legerősebb csapata. A JSU 24-3ra nyert, Jenkins 242 total yardot hozott össze és 1 TD passzt adott, Troymaine Pope pedig 114 yardot és 1 TDt futott.

És akkor térjünk rá a 4 top 5ös vereségre. A 2. Illinois State a 11. South Dakota Statehez utazott, A Jackrabbits több fronton is helytállt, Marshaun Coprich, a Redbirds legjobb játékosa mindössze 55 futott yardig jutott, 22 próbálkozásból. Taryn Christion, a SDSU QBja pedig összesen 3 TDt ért el, 2t a levegőben (2 pick mellett), egyet pedig a földön szerezve. Egy kis időre sérülés miatt előkerült a Jackrabbits régi kezdő QBja, Zach Lujon, aki ha már bent volt 1 Td passzt ki is osztott 3 próbálkozásnak egyikéből. Ez volt az egyedüli sikeres passz. A 3 TD elkapásból 2 Jake Wieneke nevéhez füzödik, az ALl-American WR 107 yarddal fejezte be a meccset. Érdemes megjegyezni, hogy a 4 hazai TD után csak elsőnél került 7 pont a táblára, ezt egy blokkolt extra pont és 2 rossz 2 pontos kísérlet követte. A túloldalon Tre Roberson 3 TD passzig (1 INT mellett) és 327 yardig jutott. A vége 25-20 lett a South Dakota State javára.

A 3. Chattanooga játékosai csakis önmagukat okolhatják, hogy kikaptak 17-14re a Mercer otthonában. A Mocs 4 alkalommal is eladta a labdát. A QB Jacob Huesman 2 picket dobott, egyet az utolsó drive során, igaz mindkét Mocs TDét ő futotta meg. 112 futott yardig jutva. A hazai Bears QBja, John Russ mindkét TDben benne volt, először egy 1 yardos TDt futva szerzett vezetést, majd a 3 negyedben egy 64 yardos (meccsnyertes) TD passzt adott Jimmie Robinsonnak. A Mocs saját dolgát nehezítette meg, hisz a vereséggel a divizióban még hibátlan The Citadel mögé került. Jövő héten azonban pont ellenük lehet majd javítani, ami valószínűleg dönt a Southern sorsáról és annak playoff helyéről.

A 4. Eastern Washington hazai pályán az Infernóban szenvedett méretes zakót a Northern Arizonától. A Lumberjacks 52-30ra győzött köszönhetően remek futójátékuknak. Corbin Jountti 3, Casey Jahn 2 Tdt szerzett futva, és Marcus Alford is elcsent egy labdn Jordan Westtől és 70 yardos picksixet hozott össze belőle. Case Cookus, a vendégek kitűnő freshman QBja (jó esélye van megnyerni az idei Jerry Rice díjat) szinte hátradőlve figyelhette, hogy csapata elveri bajnokesélyes ellenfelét, Cookus mindössze 1 TD passzt adott hozzá a győzelemhez. A túloldalon Jordan West 2 TDig jutott, Cooper Kupp ebből 1et szedett össze (egy eredményes 2 pontos elkapás mellett), de 98 elkapott yardja csak a 2. legtöbb volt Kendrick Bourne mögött, aki 154 yardig jutott. Az EWU 19 győztes hazai találkozó után kapott ki az Infernóban.

A Top 5ös terített betlit az 5. Richmond tetet teljessé, miután 30-25re kikaptak a New Hampshire otthonában. Sean Goldrich, a Wildcats QBja 2 TDt passzolt és 1et futott meg, ezzel oroszlánrészt vállalva sikerben. A Spiderben Kyle Lauletta 4 alkalommal is eladta a labdát 1 TD mellett, Jacobi Green pedig hiába futott 154 yardot, TD nem sikerült szereznie. A CAAben minden héten más csapat tűnik a legesélyesebbnek, a Richmond vereségével egy hatalmas zárófordulóbeli találkozóra van kilátás a CAA bajnoki címéért a William & Mary ellen. A 12. Tribe 34-13ra nyert az Elon ellen idegenben.

A nap FCS ragadóját a Southland Conferenceben játszották, ahol a 9. McNeese State és a 7. Sam Houston State csapott össze. Daniel Sams a hazaiak QBja volt a meccs MVPje, miután a levegőben 168 yardig és 1 TDig jutott és a földön megfejelte ezt 164el és szintén 1 TDvel. Ha azt vesszük, hogy a vizitáló Bearcats összesen 10 pontot tudott szerezni, már ez is elég lett volna önmagában a hazai győzelemhez. Pedig nem így indult a meccs. A SHSU 10-0ra vezetett egy negyed után, köszönhetően Darion Flowers 90 yardos picksixének és egy Tre Honshtein FGnek. De ezek voltak a vendégek utolsó pontjai is a meccsen. A győzelemmel a hazaiak megnyerték a Southlandet és ott vannak az idei rájátszásban.
A McNeese State továbbá egyike annak a 3 FCS csapatnak, akik 2 fordulóval a vége előtt még nem kaptak ki idén. A másik 2 alakulat a 13. Harvard, amely már 22 meccs óta veretlen és most a Columbiat kapta el 24-16ra, illetve a Pioneer Leage listavezetője, a Dayton, amely a Morehead Statet győzte most le 20-15re, és 9-0ával már szintén szinte biztosan ott lesz a playoffban.

A 6. vesztes Top 10es rangsorolt csapat a Portland State volt. A Vikings végig futott az eredmény után a Northern Colorado ellen, igaz Alex Kuresaék a 4. negyed vége felé átvették a vezetést a Berastől, de megtartani nem sikerült, köszönhetően Trae Riek 2 yardos TDjének 25 másodperccel a vége előtt. Riek 145 futott yarddal zárta a napot. A hazaiak QBja, Jacob Knipp 1-1 TDt passzolt és futott. A túloldalon Alex Kuresa 2 TDt és egy picket passzolt. David Jones 110 yarddal lett a Vikings legtöbb yardot futó RBje, a TDk gyártását viszont Steven Longra hagyta, aki kétszer járt a Northern Colorado endzonejában.
A Portland State és az Eastern Washington veresége a 20. Southern Utahnak jött jól, amely még mindig veretlen a Big Skyban, szombaton a Montana Statetet győzték le idegenben 34-23ra, Jövő szombaton a Thunderbirds pedig majd a Portland State otthonában tehet nagy lépést a divíziógyőzelem felé.

A Missouri Valley Confenrenceben volt még egy rangsoroltak közti összecsapás. A bombaformában lévő 17. Northern Iowa egyszerűen felmosta a padlót a 23. Indiana Statetel. A UNI 59-13ra sokkolta a Sycamorest. Aaron Bailey, a hazaiak QBja 4 TDt futott lés 1et passzlt a győzelem során.

A 18. Eastern Kentucky egy 28-17es biztos vezetést szórakozott el Tennessee-Martin ellen. A Colonels 25 pontot kapott a 4. negyedben. Pedig Bennie Coney 5 TD passzal zárta a napot, és a Skybirds QBja, Jarod Neal is eladta 4szer a labdát. Azonban Conley 2. pickjéből TDt ért el a hazai csapat, majd 1:15el a vége előtt Neal utolsó TDje a győzelmet jelentette a Skybirdsnek.

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti Top 25

1 Jacksonville State (7-1) (139) 1
2 Illinois State (7-1) (18) 3
3 Chattanooga (7-1) 4
4 Eastern Washington (6-2) 5
5 Richmond (7-1) 6
6 North Dakota State (6-2) 7
7 Sam Houston State (6-2) 8
8 Coastal Carolina (7-1) 2
9 McNeese State (8-0) (1) 10
10 Portland State (7-1) (1) 12
11 South Dakota State (6-2) 14
12 William & Mary (6-2) 16
13 Harvard (7-0) 15
14 James Madison (7-2) 9
15 Charleston Southern (7-1) 24
16 Fordham (7-2) 11
17 Northern Iowa (4-4) 18
18 Eastern Kentucky (5-3) 13
19 North Carolina A&T (7-1) 20
20 Southern Utah (6-2) NR
21 Youngstown State (4-4) 25
22 Montana (4-4) 17
23 Indiana State (4-4) 21
24 Dartmouth (6-1) 22
25 Citadel (6-2) NR

Távozott a Western Illinois és a Montana State! Bejött a Top 25be a Citadel és a Big Skyban surranópályán vezető Southern Utah. A Chatttanooga már a dobogón, A Portland State a Top 10ben. A Coastal Carolina 6 helyet zuhant.

Mivel 3 hét múlva kihirdetik a playoff párosításokat, jelenleg így nézne valószínűleg a rájátszás első 2. köre:

(1. kiemelt) Illinois State - North Dakota/South Dakota State
(2. kiemelt) Jacksonville State - Colgate/William & Mary
(3. kiemelt) Portland State - Dayton/Eastern Illinois
(4. kiemelt) North Dakota State - Charleston Southern/James Madison
(5. kiemelt) Chattanooga - Duquesne/Eastern Kentucky
(6. kiemelt) Eastern Washington - Bethune-Cookman/The Citadel
(7. kiemelt) Richmond - Fordham/Coastal Carolina
(8. kiemelt) McNeese State - Southern Utah/Sam Houston State

3 Top 25ök közti meccs lesz szombaton: Az MVCben a11. South Dakota State a 2. Illinois TSatet fogadja, és lesz egy (17.) Northern Iowa - (23.) Indiana State is. A Southlandben két Top 10es csapat, a 9. McNeese State és a 7. Sam Houston State csap össze. Az OVCben az 1. kiemelt Jacksonville State az Eastern Illinoishoz, a Big Southban a 15. Charleston Southern a Kennesaw Statehez utazik, Mindkét esetben eldőlhet a divízió sorsa és ezzel meglehet az automatikus playoff hely a 2 rangsorolt csapatnak.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Heti összefoglaló.

A két legmagasabban rangsorolt csapat a 1. Jacksonville State és 2. Coastal Carolina is Top 25ös csapattal nézett szembe, de csak az egyikük távozott nyertesen a pályáról. Ez nem más volt, mint a listavezető Gamecocks. Eli Jenkinsék alaposan feltörölték a padlót a 13. Eastern Kentuckyval, 34-0 lett a vége. Jenkins 324 yardot és 2 TD passzolt, mindkettőt Josh Bargenak, aki 158 elkapott yarddal végzett. A Gamecocks 507 total yardot hozott össze a Colonels ellen Jövő héten aaz Ohio Valley Conference 3. powerhouset, a divizióban még veretlen Eastern Illinoist látogatja majd meg a JSU,

Nem járt ennyire jól a 2. Coastal Carolina a 24. Charleston Southern ellen. A Big South rangadóján a Buccaneers QBje, Austin Brown 252 yardot passzolt 2 TD mellett A végén Alex Rossék nagyon közel kerültek a fordításhoz, egy 19(!) playből álló drive végén, de a CSU 8 yardosánál a hazaiak megállították DeAngelo Hendersonékat 27 másodperccel a vége előtt. Henderson (és Ross) is futott TDt, tehát az FCS csúcsot jelentő TD sorozat most sem szakadt meg (ez volt a 22. meccse zsinórban Hendersonnak, amikor TDt ért el). A vége 33-25 lett a Charleston Southernnek.

Alaposan megizzadt a 3., Illinois State a 21. Indiana State ellen. A Sycamores 24-9re vezetett már idegenben a félidőben, A QB Matt Adam és elkapója Robert Tonyan Jr. 3 TDt hoztak össze a 2. negyedben! A Marshaun Coprich-Tre Roberson duót azonban nem könnyű megtörni. Coprich 165 yarddal és 1 TDvel végzett, míg Roberson 2 TDt érte el a földön. A gypőztes TDnél Coprich még egy sikeres 2 pontos kísérlettel is hozzájárult az FCS leghosszabb hazai veretlenségi szériájának megmaradásához. A Redbirds már 17 győzelemnél jár otthon. Az Illinois State 27-24re nyert végül.

A nap CAA rangadóján a Vad Leet nélkülöző 9. James Madison és a 16. William & Mary meccsén végül a Tribe került ki győztesen. Kendell Anderson 41 másodperccel a vége előtt szerzete meg saját maga harmadik, és V&M 6. TDjét, bebiztosítva ezzel a győzelmet a virginiai csapatnak. Anderson 138 yardot futott, és cseréje, Mikal Abdul-Saboor is három alkalommal futott be a Dukes endzonjába. A nap 2. legjobb CAAs (és FCS) safety teljesítményét produkálta DeAndre Houston-Carson. Először visszafutott egy blokkolt extra pontnál, 2 egységet szerezve csapatának, mellé 16 szereléssel, 1 sackkel, 1,5 TFLel, 1 PDvel és egy interceptionnel zárt. Vad Lee helyettese, Bryan Schor 1 TD passzt adott és mellé futott még egyet. A JMU legjobb futója Cardon Johnson volt, aki 134 yarddal és 1 TDvel fejezte be a találkozót. A Tribe 44-41re győzött.
A nap legjobb CAAs és FCSes safetyje a Richmond játékosa David Jones volt, aki 4 picket fogott egy meccsen. Jacobi Green még a múlt heti, james Madison elleni teljesítményét is felülmúlta, 186 yarddal és 2 TDvel végzett. A Spiders QBja, Kyle Lauletta 2 TD passzt adott, 1et futott, de ő is hármoszor adta el a labdát. A Richmond 38-31re nyert az Albany ellen.

Az idény meglepetéscsapata, a 12. Portland State tovább folytatta remeklését és most a 17. Montanat ütötte ki. David Jones 165 yarddal és 1 futott TD vel zárt, míg Alex Kuresa 2 TD passzal vetet ki a részét a 35-16os sikerből. A Brady Gustafson helyett játszó Makena Simis háromszor adta el a labdát.
Hogy teljes legyen a montanai csőd, a 19. Montana State is kikapott a már több nagy csapatot is megtréfáló North Dakotától. John Santiago a hazaiak RB je, 230 yarddal és 3 TDvel vette ki a részét a sikerből, Brady Oliveira még 167 yardot és 1 TDt tett ehhez hozzá a földön, így az ND 426 yardot futott, 8.2es átlaggal. A Bobcats QBja Dakota Prukop 2 TDt passzolt 1et futott, de 3 alkalommal is (2 INT, 1 fumble) eladta a labdát. A North Dakota 44-38ra nyert. Egyre valószínűbb, hogy a montanai állami rangadó, a Brawl of the Wild győztese juthat majd esetleg csak a playoffba a 2 montanai csapatból.

A MVC másik rangsoroltak közti találkozóján a 25. Youngstown State a 3. negyedben döntötte a maga javára a meccset a 23. Western Illinois ellen. Zak Kennedy 30 yardos FGje után már nem született újabb pont, így valószínűleg csak a Pinguins lesz rangsorolva a 2 csapatból hétfőn. A vége 23-20 lett.

A Coastal Carolina és a Montana State mellett a Fordham is vesztesen hagyta el a pályát szombaton. A 11. Rams legnagyobb Patriots Legaue-beli ellenfelétől a Colgatetől kapott ki A Raiders 244-9re, majd 31-16ra is vezetett. Kevin Anderson, a rams QBja azonban két TDt is passzolt a meccs utolsó 27 másodpercében(!), a második alkalommal viszont a 2 pontos egyenlítő kísérlet nem sikerült, így nem tudtak fordítani Chase Edmondsék. A sophomore szenzációnak magához képes nagyon halovány napja volt. Bár a találkozó előtt vezette az FCSt futott yardokban, mindössze 58 yardon és 0 TDn tudta tartani a Colgate. Anderson így kénytelen volt a levegőben tartani a lépést Jake Melvillelel, és 4 TDig, valamint 378 yardig jutott. A Raiders QB Melville 353 total yardot hozott össze, 241et passzolt, 112t futott, és összesen 3 TDt szerzett(2t passzolva, egyet futva). A vége 31-29lett.

Ha már Edmonds és Vad Lee szóba került, essen szó Cooper Kuppról és az Eastern Washingtonról. Az 5. Eagles alaposan megszenvedett otthon a Weber State ellen. Mi több a vizitáló Wildcats 412-189 arányban toronymagasan felülmúlta esélyesebb ellenfelét total yardokban. Pontokban viszont a hazaik kerekedtek felül köszönhetően a QB Jordan Westnek és Kuppnak, akik 2 TDt hoztak össze így is. Az EWU 14-13ra nyert. Kuppnak még 5 elkapott TD kell, hogy megdöntse David Ball FCS TD csúcsát,
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Tegnap az Ivy league csúcsrangadón csupán 48 másodpercig vezetett a 15. Harvard, de ezt a találkozó utolsó percében tették, szóval zsinórban 21.-szer is győztesen hagyta el a pályát a Crimson. A 22. Darthmouth 13-0ás vezetéssel fordult az utolsó negyedre, de előbb a QB Scott Hosch egy 39 yardos TD passzt eresztett meg Seitu Smith II felé, majd az LB Matt Koran fumble harcolt ki a Dartmouth RB Ryder Stonetól kevesebb mint 3 perccel a vége előtt a Crimson 49esén, amiből Justice Shelton-Mosely elkapott TDje által egyenlített a Harvard, Kenny Smart FGje pedig a vezetést jelentette a hazaiak számára. A Big Green azonban nem adta fel, és FG távolságra jutottak 38 másodperc alatt! Alex Gakenheimer 46 yardos FGjét azonban blokkolták a hazaiak.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Heti Top 25

1 Jacksonville State (6-1) (107) 1
2 Coastal Carolina (7-0) (33) 2
3 Illinois State (6-1) (20) 3
4 Chattanooga (6-1) 5
5 Eastern Washington (5-2) 7
6 Richmond (6-1) 11
7 North Dakota State (5-2) 8
8 Sam Houston State (5-2) 9
9 James Madison (7-1) 4
10 McNeese State (7-0) 12
11 Fordham (7-1) 10
12 Portland State (6-1) 14
13 Eastern Kentucky (5-2) 13
14 South Dakota State (5-2) 6
15 Harvard (6-0) 15
16 William & Mary (5-2) 17
17 Montana (4-3) 19
18 Northern Iowa (3-4) 22
19 Montana State (4-3) 21
20 North Carolina A&T (6-1) 24
21 Indiana State (4-3) 18
22 Dartmouth (6-0) 25
23 Western Illinois (4-3) 20
24 Charleston Southern (6-1) NR
25 Youngstown State (3-4) 16

A Chattanooga soha nem volt ilyen magasan, mint most. A Richmondnak 5 helyet jelentett a James Madison legyőzése. Ennyit esett vissza a JMU is. A Youngstown State 9 helyet repült vissza. Kiesett a Villanova, bejutott a Charlston Southern.

A 9. James Madison úgy fog majd a 16. William & Maryvel játszani, hogy Vad Lee nem áll majd a Dukes rendelkezésére a héten. Pénteken összecsap egymással majd a Harvard és Darthmouth is a Ivy Leageuben. a győztesnek nagy esélye van megnyerni a divíziót. A Az 1. Jacksonville State szintén eldöntheti a lényegi kérdéseket az Ohio Valley Conferenceben.a 13. Eastern Kentucky ellen. A Big Southban a 2. Coastal Carolina a 24. Charleston Southern ellen vív majd fontos csatát. a Big Skyban a remeklő 14. Portland State most a17. Montanat intézheti el szombaton. És természetesen 2 MVC derbi is lesz. Az 3. Illinois State a 21. Indana State ellen játszik, a 23. Western Illnois és a 25. Youngstown State meccsének vesztese pedig valószínűleg már nem lesz rangsorolva a jövő héten.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Heti összefoglaló.

Nagyon kitettek magukért a liga legjobbjai a héten. DeAngelo Henderson, a Coastal Carolina még mindig csak junior RBje új FCS csúcsot állított fel azzal, hogy zsinórban 21. mérkőzésén is TDt szerzett. Kellett is minden pont a 2. Chanticleersnek, mert a Monmouth nagyon megszorította Alex Rossékat. Ryan Granger a 4. negyed legvégén egy 30 yardos FGvel alakította ki a 20-23as végeredményt. Henderson 91 yarddal és 1 TDvel fejezte be a meccset.

A Walter Peyton díj 3 fő esélyese(Vad Lee, Chase Edmonds és Cooper Kupp) közül csak 2en hagyták el győztesen a pályát. Az egyedüli vesztes Lee és csapata az eddig veretlen James Madison volt, pedig a Dukes campusáról jelentkező College Game Dayben Lee Corso is a Dukes figuráját húzta magára. Senki sem számolt azonban azzal, hogy a 11. Richmond RBje, Jacobi Green 5 TDs, 236 yardos napot fog ki, és ha ez nem lett volna elég, a Spiders QBja, Kyle Lauletta 415 yardot és 2 TDt passzt adott. Elkapói közül Reggie Diggs 126, Brian Brown pedig 206 yarddal és 1 TDvel vette ki a részét a sikerből. Tehát a richmondi pókok 200+ yardos futóval és elkapóval zárták a meccset! A túloldalon Vad Lee 124 yardot futott 3 TD mellett, mellé még 2 TD passzt is adott. A James Madisonnak 14 meccses alapszakaszbeli veretlenségi sorozata szakadt meg. A vége 59-49 lett a vendég Richmondnak. A 2 csapat 1305 támadóyardot hozott össze!

Chase Edmonds a Fordham RBje azonban még Green teljesítményre is rátett egy lapáttal. A sophomore RB új iskolarekordot jelentő 347(!!!) futott yarddal zárta a meccset 3 futott TD mellett, és biztos, ami biztos elkapott még egyet. A 10. Rams QBje Kevin Anderson 4 TD passzal zárta a napot, és szintén pontgazdag meccsen 59-42re nyert a Lehigh ellen.

Cooper Kupp csapata, az Eastern Washington alaposan megszenvedett a Northern Colorado otthonában. Az utolsó másodpercig még a hazaiak vezettek, ekkor rúgta be Jordan Dascalo a 44 yardos győzelmet jelentő FGt. Kupp 275 elkapott yarddal és 3 TDvel vette ki a részét a fordításos győzelemből. 52 elkapott TDjével megelőzte az örökranglistán Jerry Ricet(50) és beérte a 2. Terrell Hudginst az Elonból. David Ball, a New Hampshire elkapója már csak 6 TDnyire van tőle(58). Jordan West 4 TDvel és 428 passzolt yarddal zárt, emellett volt 1 futott TDje. A túloldalon Jacob Knipp. a Bears QBja 4 TDt passzolt. Az EWU 43-41re nyert.

A MVCben az Illinois-i rangsorolt rangadón nem borult a papírforma, az 3. Illinois State 48-28ra felülmúlta a 20. Western Illinoist. A Tre Roberson-Marshaun Coprich duó megint ellenállhatatlan volt. Coprich 206 futott yarddal és 2 TDvel zárt, az irányító Roberson 2 TDt futott és kettőt passzolt is(2 pick mellett). A Leathernekcs QBja, Trenton Norvell szintén 2 passzolt TDvel zárt.

A múlt héten hatalmas pofonba beleszaladó North Dakota Statenek idegenben kellett javítania, mindezt Carson Wentz nélkül. A végzős QB sérült, helyettese a sophomore Easton Stick vezette idegenben győzelemre a 8 Bisont a 18. Indaina State otthonában. Stick csapata 4 szerzett TDjéből 3ban is aktív részes volt. A Bison legtöbbet futó játékosa (124 yard, 2 TD) is ő lett mellé 1 passzolt TDvel és 1 pickkel zárt.

A 3. rangsoroltak közti rangadó meglepetés győzelem született. A 22. Northern Iowa továbbra is jól játssza az óriásölő szerepét, most a 6. South Dakota State látta ennek kárát. A mindössze összesen 17 pontot hozó találkozón Aaron Bailey, a Panthers QBja játszotta a főszerepet. 169 futott yarddal és a meccsnyertes futott TDvel oroszlánrészt vállalt a vendégsikerből. A UNI 10-7re nyert.

A 7. rangsorolt MVCs csapat, a 16- Youngtowns State végül nem jött ki jól abból, hogy csak a Pinguins nem játszott Top 25ös csapattal. A Southern Illinois hosszabbításban verte el a YSUt. Mark Iannotti a Salukis QBja 275 yarddal és 3 TD passzal, köztük a mindent eldöntő 6 pontossal vezette győzelemre a SIUt.

A 23. Villanovát valószínűleg utoljára látjuk a rangsoroltak között. A Wildcatsnek most a szebb napokat látott Towsontól sikerült kikapnia. A John Robertsont helyettesíteni próbáló Zack Bednarczyk 2 TDt passzolt, köztük megint egyet Kevin Gulyasnak, de 2szer el is adta a labdát, és a második pickből Romell Haley 86 yardos interception return TDt szerzett a 4. negyedben, el is döntve a lényegi kérdéseket. Bár a vendég Tigers 37el kevesebb támadó playt játszott, mint a Villanova, Connor Frazierék ezt nagy hatékonysággal ellensúlyozták. Frazier maga futott egy 78 yardos TDt (igaz a többi futása nem mehetett jól, mert 67 futott yarddal zárta a napot) és mellé még adott 1 TD passzt is Brian Dowlingnak.

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Az eheti Top 25:

1 Jacksonville State (5-1) (108) 1
2 Coastal Carolina (6-0) (27) 3
3 Illinois State (5-1) (6) 4
4 James Madison (7-0) (18) 5
5 Chattanooga (5-1) 6
6 South Dakota State (5-1) 7
7 Eastern Washington (4-2) 8
8 North Dakota State (4-2) 2
9 Sam Houston State (4-2) 9
10 Fordham (6-1) 10
11 Richmond (5-1) 13
12 McNeese State (6-0) 15
13 Eastern Kentucky (4-2) 14
14 Portland State (5-1) 17
15 Harvard (5-0) 18
16 Youngstown State (3-3) 11
17 William & Mary (4-2) 24
18 Indiana State (4-2) 21
19 Montana (3-3) 20
20 Western Illinois (4-2) NR
21 Montana State (3-3) 16
22 Northern iowa (2-4) 12
23 Villanova (3-3) 25
24 North Carolina A&T (5-1) NR
25 Dartmouth (5-0) NR

A Western illinois a 20, helyen találta magát a Northern Iowa legyőzése után.. Idén először 2 Ivy Leagues csapat a Top 25ben a Harvard mellet ta Darthmouth is top 25ös lett. A MEA c éllovas North Carolina a 3. új csapat a listán. Kizuhant a tavaly elődöntős New Hampshire, a Southeastern Louisiana és a North Dakota. Az NDSU 6 helyet esett vissza, A Portland State már a 14.

A héten 4 kiemeltek közti találkozó is lesz. A legnagyobb rangadót kivételesen nem a MVC adja, a CAA 2 legjobb formában lévő csapata, a 4. James Madison és a 11. Richmond csap össze a Bulldogs otthonában. Természesene így is lesz 3 nagy Missouri Valley Conference rangadó. A friss 20. Western Illinois elintézte a UNIt, most a 3. Illinois State skalpját gyűjthetik be idegenben. Szintén ellenséges területen kéne a NDSUnek erőt mutatni, ők a 18. Indiana Statehez utaznak. A 6. South Dakota State pedig a 11. Northern Iowat fogadja majd.

Egy FCS- FBS meccs lesz a héten. A nyeretlen Wagner utazik a BYUhoz...
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Heti összefoglaló:


Olyasmi történt tegnap az FCSben, amire 2012 október 13.-a óta nem. Kikapott a North Dakota State Fargoban. Ráadásul a 2. helyen rangsorolt Bison attól a South Dakotától kapott ki. amely soha nem nyert még a Fargodomeban, utoljára 1978ban győzött a Bison otthonában, és 14 meccses vereségsorozatnál járt a Missouri Valley Conferenceben! 26 meccs óta volt otthon veretlen az NDSU. Miles Bergner a Coyotes rúgója az utolsó pillanatban szerezte meg a győzelmet bebiztosító 33 yardos FGt. A QB Ryan Saeger vezette csappt 21-14ről jött fel, előbb egy 15 playes driveból egyenlített(Drew Potter kapta el Saeger 8 yardos TD passzát), majd miután Carson Wentz és a Bisod támadósora egy 3 & outot produkált, Saegerék egy 55 yardos drive végén biztosították be a győzelmet. A vendégek sikere teljesen megérdemelt volt, támadóyardokban 395-320 arányban múlták felül a 4-szeres címvédőt. Saeger 202 yardot passzolt és 2 TD passzt adott, 1 pick mellett mellé a földön még hozzátett 92 yardot és a futott TDt. Wentz 2 szer adta el a labdát a meccs folyamán. Immár kijelenthető, a Bison nagyon is verhetőnek tűnik az idén!

A 3. rangsoroltak közti tegnapi meccsen a 7. South Dakota State igen könnyen elintézte a 11. Youngstown State csapatát, TDt nem engedve a Pinguinsnek. A 38-8ra végződő meccsen Kyle Parish 2 TDt és 128 yardot futott, a Jackrabbits QBja, Taryn Christion pedig 1 passzolt és 1 futott TDvel vette ki a részét a sikerből.

A 17. Portland State újabb nagy skalpot gyűjtött be, ezúttal a 16. Montana Statet kapta el a Viking. David Jones, a hazaiak futója 285(!) futott yarddal és 3 TDvvel vette ki a részét a 59-42es Portland State sikerből. Alex Kuresa 1 TDt passzolt és futott. A túloldalon a Bobcats QBja, Dakota Prukop 3 TDt futott és 1et passzolt.

A 24. William & Mary ezúttal szeretne tovább is maradni a rangsoroltak között 1 hétnél. Tegnap a 19. New Hampshiret verték el 34-18ra. A hazaiaknál Kendall Anderso 174 yardot és 2 TDt futott, míg a QB Steve Cluley 2 futott és 1 passzolt TDt rakott be a közösbe. Sean Goldrich a Wildcats Qbja hiába tért vissza 3 meccsnyi kihagyás után, igen rozsdásnak tűnt, kétszer is eladta a labdát.

Nemcsak a North Dakota State szenvedett meglepő hazai vereséget a MVC elit csapatai közül, ugyanerre a sorsra jutott a 12. Northern Iowa is. A Western Illinois már 21-3ra is vezetett a Panthers otthonában köszönhetően pl Aaron Diggs 93 yardos picksixének. Trenton Norvell, a Leathernecks QBja előbb 1 TD passzt adott Joey Borsellinonak, majd ő is dobott egy picksixet, ezt 22 yardról vitte vissza Deiondre' Hall. A 4. negyedben már 21-19re feljött a UNI, de előbb Nathan Knuffman 23 yardos FGjével 24-19re módosult az állás, majd David Griffith a nap második WIUs pickjével bebiztosította a győzelmet.

A Monmouth előszór vert rangsorolt csapatot, a 22. Libertyt hosszabbításban. Matt White, a Hawks rúgója volt a meccs hőse. Előbb OTre mentette a találkozót egy 35-yardos FGvel, majd a ráadásban egy 37 yardossal be is biztosította a hazaiak sikerét.

A 23. Southeastern Louisiana a múlt heti McNeese State elelni rangadó elvesztése után most a Stephen F. Austin ellen is kapitulált. Zach Conque, a Lumberjacks futója 38 másodperccel a vége előtt egyenlített egy futott TDvel és Mason Juhl extra pontja a győzelmet jelentette a vendégek számára.

Walter Peyton díjasok figyelője: Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Vad Lee(James Madison QB), Cooper Kupp(Eastern Washington WR), Chase Edmonds (Fordham RB) trió fog végezni az első 3ban idén. Mindhárman alaposan kitettek magukért tegnap. Lee és a JMU 51-0ra mosta le az Elont. 2 passzolt TDvel vette ki a rész a sikerből az egykori Georgia Tech transzfer. A Fordham csak hosszabbításban tudta megverni a Holy Crosst. de ebből Chase Edmonds remekül jött ki. A másodéves RB 4 TDt és 162 yardot futott, köztük a győzelmet jelentő 6 pontost a hosszabbításban. Az Eastern Washingtonban Kupp múlt heti nagyon csendes teljesítménye után most mindenütt ott volt. Összesen 4 TDben volt szerepe. 2t elkapott (161 yard mellett), 1et visszavitt (76 yardos punt return TD), és egyet passzolt(!) a QBnak, Jordan Westnek. Nem is kicsit, 24 yardost. Tegnap megdöntötte az EWU iskolarekordját is elkapásokban(261).

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti Top 25

1 Jacksonville State (4-1) (89) 1
2 North Dakota State (4-1)(27) 3
3 Coastal Carolina (6-0) (30) 2
4 Illinois State (4-1) (1) 4
5 James Madison (6-0) (12) 5
6 Chattanooga (4-1) 6
7 South Dakota State (4-1) 8
8 Eastern Washington (3-2) 7
9 Sam Houston State (3-2) 11
10 Fordham (5-1) 13
11 Youngstown State (3-2) 9
12 Northern Iowa (2-3) 10
13 Richmond (4-1) 16
14 Eastern Kentucky (3-2) 17
15 McNeese State (5-0) 22
16 Montana State (3-2) 18
17 Portland State (4-1) 25
18 Harvard (4-0) 24
19 New Hampshire (3-2) 21
20 Montana (3-3) 12
21 Indiana State (3-2) 19
22 Liberty (3-3) 15
23 Southeastern Louisiana (3-2) 20
24 William & Mary (3-2) NR
25 Villanova (2-3) 14

A North Dakota esett ki a Top 25ből, és a William & Mary került ismét vissza. A Montana a hét nagy zuhanója Stitt csapata megint csak a 20. A McNeese Statenek 7 helyet jelentett a divízió rivális Southeastern Louisana legyőzése. A Portland State pedig 8 helyet ugrott előre a Texas State verés után

A hét meccsére megint a MVCben kerül sor. A 11. Youngstown State a 7. South Dakota Statet fogadja majd. A 17. Portland State előtt újabb nagy feladat áll, a 16. Montana State képében. A CAAben pedig a 19. New Hampshire a 24. William & Mary ellen lép majd pályára.

Minden rangsorolt csapat pályán esz a héten, kivéve a Coastal Carolinat.

Egy FBS_FCS mérközés lesz a héten, a Bucknell az Armyhoz látogat.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Tegnapi összefoglaló:

Történelmi nap az FCSben, a Portland State révén megvan a valaha volt legnagyobb arányú másodosztályú győzelem első osztályú ellenfél ellen! A Vikingsnek ez a második FBS skalpja ez idén, az első héten a Washington Statet verték, most pedig megsemmisítő vereséget mértek a North Texas-ra. A vége 7-66 lett. Először azt hittem elírták, mert 1. osztályú csapatok szokták így feltörölni a padlót a másodvonalbeli ellenfeleikkel, de nem, Alex Kuresaék tényleg ennyi pontot tettek fel a táblára. Az ellenfél vezetőedzőjét, Dan McCarneyt már tegnap kirúgta a texasi csapat. Kuresa 3 TDt és 296 yardot passzolt, és összesen 6(!) TDt és 368 yardott futott a vizitáló Vikings. David Jones ebből 134 yardot és 2 TDt vállalt be. Megvan a tavalyival azonos FCS győzelmi mennyiség idén is!

A nap rangadója nagy meccset hozott a Northern Iowa(10.) és a North Dakota State(3.) között. Tavaly csak a Panthers verte el a Bisont, és idén is nagyon közel voltak ehhez. Csak a 4. negyedben ötször változó a csapat személye. Carson Wentz 35 másodperccel a vége előtt adott meccsnyertes TD passzt Darrius Shepherdnek, neki ez a második, Wentznek pedig a 4 TDje volt. A túloldalon Aaron Bailey 157 futott yarddal végzett, köztük egy 83 yardos TD futással a 4. negyedben. A Bisonnak ez volt a 27. győzelme otthon zsinórban! Az NDSU 31-28re nyert.

Az Illinois State(4.) - Youngstown State (9.) legalább ekkora drámát hozott a végjátékban. A Pinguins 32 másodperccel a vége előtt TDt ért el(Hunter Wells 12 yardos TD passzát Martin Ruiz kapta el az endzoneban), és így 31-29 lett az állás, de a 2 pontos nem sikerült, így a tavalyi nagy döntős Redbirds értékes idegenbeli győzelmet szerzett. Marshaun Coprich 131 yardott futott, míg Tre Robertson 1-1 futott és elkapott TDvel vette ki a részét a sikerből.

A 3 Missouri Valley Conference rangsoroltak közi meccsen hiába nem állt a 8. South Dakoat State rendelkezésre Zach Lujan, a kezdő QB, helyeztesse, Taryn Christian 221 yardot passzolt, ehhez a földön 99et tett hozzá, és mindkét módon érte el 1-1 TDt, és így csapat legyőzte a 19. Indiana Statet. A Jackrabbits 24-7re nyert.

A Southland csúcsrangadóján a 20. McNeese State megint megmutatta, miért a Cowboysé jelenleg a legjobb védelem a másodosztályban. Mindössze 7 pontot engedett a 22. Southeastern Louisiana ellen. Ryan Ross pedig 2 TDvel és 149 futot yarddal járult hozzá a hazaiak 24-7es sikeréhez.

4 upsetre is sor került tegnap.
A 12. Montana 1987 óta először kapott ki a Weber State csapatától. A vendég Wildcats hosszabbításban, egy 27 yardos Josh Kealamakia FGvel nyert. A 2. negyedben még egyszer vezetett ugyan a Grizzlies, de a vendégek tartották inkább kézben a meccset.

A 14. Villanova nagyon megérzi Josh Robertson hiányát, megint kikapott a Wildcats. ezúttal a William & Marytől. Kendell Anderson 149 yardot és 3 1 yardos TD futott. Egyre inkább úgy tűnik idén csak 1 igazán erős CAAs csapat van, az 5. James Madison. Az egyre nagyobb Walter Peyton díj esélyes Vad Lee tegnap 5 TDt passzolt a nem olyan rég még nagy döntőt játszó Towson elleni 51-30 siker során.

A 15. Liberty is vesztesen hagyta el a pályát, ők a Gardner-Webbtől kaptak ki 34-20ra. A Runnin' Bulldogs QBja, Tyrell Maxwell 3 TDt futott és 1et passzolt.

A 23. North Dakota pedig hiába vezetett 31-15re a msodik félidőben, az Idaho State 22 pontot szerzett alig több mint 15 perc alatt. Jakori Ford egy futott és egy elkapott TDvel biztosította be a Bengals győzelmét.

DeAngelo Hendersonnak, a Coastal Carolina remek RBjének összejött az FCS rekord, zsinórban a 20. meccsén is TDt szerzett. A 2. Chanticleers 24-17re verte a Presbyteriant.

A 13. Fordham-Penn találkozón a tavalyi év újonca, Chase Edmonds 5 TDt szerzett 4et futva (230 yardot megtéve a földön) és 1et elkapva. A Rams 48-45re nyert.

A 7. Eastern Washington pedig hosszabbításban verte a Cal Poly 42-41re. Az EWU annak köszönhette a győzelmét, hogy megállította a Mustangs 2 pontos kísérletét a ráadásban. Míg az Eagles QBja, Jordan West 4 TDt passzolt, (Cooper Kupp viszont csak 4 elkapással és 21 yarddal zárt) míg Jabari Wilson 104 yarrdal és 2 TDvel zárt. A Mustangs 503(!) yardot futott a meccsen, QBjuk Chris Brown 173at vállalt és 3 TDt.

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Mielőtt rátérnék a Top 25re és az eheti programra, egy kulcsjátékos kidőléséről kell szót ejtsek. John Robertson, a korábbi Jerry Rice és jelenlegi Walter Peyton címvédő többé nem lép pályára, mert a térdsérülését műteni kell. A freshman Zach Bednarczyknak kell a Villanovát tovább irányítania a szezonban.
Amúgy van egy olyan érzésen idén is egy CAAs QB lehet majd az év játékosa(Vad Lee, a James Madison QBja).

Jöjjön az eheti Top 25

1 Jacksonville State (4-1) 1
2 Coastal Carolina (5-0) 2
3 North Dakota State (3-1) 3
4 Illinois State (3-1) 4
5 James Madison (5-0) 6
6 Chattanooga (3-1) 8
7 Eastern Washington (2-2) 9
8 South Dakota State (3-1) 5
9 Youngstown State (3-1) 10
10 Northern Iowa (2-2) 7
11 Sam Houston State (2-2) 12
12 Montana (3-2) 13
13 Fordham (4-1) 15
14 Villanova (2-2) 14
15 Liberty (3-2) 18
16 Richmond (3-1) 19
17 Eastern Kentucky (2-2) 17
18 Montana State (2-2) 11
19 Indiana State (3-1) 21
20 Southeastern Louisiana (3-1) 22
21 New Hampshire (3-2) 20
22 McNeese State (4-0) 23
23 North Dakota (4-1) NR
24 Harvard (3-0) 24
25 Portland State (3-1) 16

A William & Mary került ki, és a North Dakota került be. A Liberty 3 helyet jött előre a Georgia State elverése miatt. A James Madison lett a haszonélvezője annak, hogy a South Dakota State kikapott. A Montana State 7 helyet zuhant a Nothern Arizona elleni vereség miatt.

4 rangsorolt csapat csap majd össze a hétvégén, ebből 2 Top 10es összecsapás lesz MVCben. A 3. North Dakota State a tavaly őt egyedül legyőző 10. Northern Iowat fogadja. A 4. Indiana State pedig a 9. Youngstown Statehez utazik. A 8. South Dakota State pedig a 19. Indiana State ellen próbál majd javítani. A Southlandben pedig a 2 legjobb csapat csap majd össze. a 22. McNeese State a Southeastern Louisanat fogadja,

Az egyedüli FBS-FCS összecsapás a héten a 25. Portland State és a Texas State között lesz. Ha a Vikings nyer, akkor meglenne a tavalyi FBS skalpok (8) száma. Jelenleg 7-90 az FCS csapatok mérlege első osztályú ellenfelekkel szemben idén.
több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti összefoglaló:

2 nagy rangadó, 1 FBS verés és egy OT vereség, illetve 2 Top 25ös upset fémjelezte a tegnapi napot az FCSben.

A Missouri Valley Conference 4 powerhousa (North Dakota State, Illinois State, South Dakota State, Northern Iowa) mind egymással játszott, és kezdenek az erőviszonyok nagyon hasonlítani a tavalyihoz, azt leszámítva, hogy idén a Northern Iowa nem tudott borsot törni a tavaly FCS nagydöntős Illinois State rra alá. A 4. Redbirds megint sokat köszönhet legjobb játékosuknak, Marshaun Coprichnak, aki 166 yarddal és 2 TDvel vette ki a részét a győzelemből és most már ő a Redbirds történetének legtöbb futott yarddal rendelkező RBje(3,738). A hazaiaknál a QB Tre Robertson most csak pár futás erejéig szállt be a meccsbe, helyette a freshman Jake Kolbe irányított. A vendég UNI 2 QBja Aaron Bailey és Sawyer Kollmorgen összesen háromszor adta el a labdát (egy TD mellett). A vége 21.13 lett az Illinois Statenek.

A Dakota Marker Game a az északiak dominálását hozta (megint), és Carson Wentz valamint az egész NDSU nagyon is úgy játszott, mint azt az ember elvárná egy 4-szeres címvédő (és újra bajnoki címre törő csapattól az ember elvárná. Wentz egy TDt passzolt és futott, és a vendégek 28-0ra is vezettek, ekkor tudott a Jackrabbits szépíteni egy TDvel. Nagyon úgy tűnik, hogy nem rázta meg túlzottan a szezonnyitón kapott pofon a North Dakota Statet és továbbra is komoly esélyesként kell velük számolni. A vége 28-7 lett.

A 18. Liberty szállította az FCS idei 7. upset Wjét első osztályú ellenfél felett. A Flames a Georgia State otthonában vendégeskedett és az RB Desmond Ricenak és 3 futott TDjének köszönhetően győztesen hagyhatta el a pályát. Jon Lunsford a meccs végén egy 56 yardos FGvel jelezte, hogy miért is őt tartják az FCS jelenlegi legjobb kickerének. A Liberty 41-33ra nyert.

A Georgia State nem számít veretes csapatnak, a Kentucky annál inkább, és ezért is nagy szó, hogy a 17. Eastern Kentucky ki tudta csikarni legalább a hosszabbítást(sőt igazából a Wildcatsnek kellett egyenlítenie a végén) állami riválisa ellen. A Colonelsben Dy'Shawn Mobley 1 futtt TDvel vette ki a részét, míg a QB Bennie Coney 2 passzolt és egy futott TDt hozott össze. A hazaiaknál azonban a QB Patrick Towles - WR Dorian Baker a 4. negyed végén, majd a hosszabbításban is összehozott egy TDt, így végül a Colonels 34-27re kapott ki.

Két idei FBS verő csapat csapott össze a 16. Portland State ás a Noth Dakota összecsapásán, amely végük a Vikings idei veretlenségének elvesztését hozta. A vendégek 19 pontjából 12t is a kicker Reid Taubenheim szerzet, többek közt a győztesnek bizonyuló 29 yardost a 4. negyed elején. A 109 yardig jutó Keaton Studsrud szerezte a z ND egyetlen TDjét. A Vikingsban QWB Alex Kuresa volt csapata legjobb futója is (55 yard), mellé kiosztott egy TD passzt is. A North Dakota végül 19-17re nyert.

A CAAben a frissen rangsorolt 25. William & Mary valószínűleg mér nem lesz ilyen kiemelt státuszban a hétfőn, miután kikaptak 1 ponttal a Delawaretől, pedig a Tribes 24-13ra is vezetett a 4. negyedben köszöneten DeVonte Dedmon 89 yardos kick return és 57 yardps elkapott TDjének, valamint a jó nevű kicker, Nicholas Dorka Jr 3 FGjének. A Blue Hensnél is összejött egy ST TD, (punt blockból Que'Shawn Jenkins jóvoltából), és az offense főleg a földön dominált, a szintén jó nevű Thomas Jefferson 174, az egy TDt jegyző Kareem Williams 106 yardot tett meg. A végén a Delaware 11 futással zsinórban jutott el a William & Mary 12 yardos vonalára, ahonnan Frank Raggo az utolsó másodpercben 29 yardról megnyerte a meccset a Delawarenek 34-23ra.

A 11. Montana State pedig a Nothern Arizona otthonában kapott ki 47-41. A Lumberjacks főleg QBja, Case Cookus 4 TD passzt adott, míg Casey Jahn 175 yardot és 2 TDt futott. A túloldalon Dakota Prukop szintén 4 TDt passzolt 1 pick mellett.

A 2. Coastal Carolinában DeAngelo Hederson alaposan kivette a részét a Alabama A&M 55-0ás felülmúlásából 3 TDvel, és ezzel már 19 mérkőzés óta mindig elérte legalább egyszer az ellenfél endzonejét. Ez Big South konferencia rekord, de ha jövő héten is sikerül neki, az már FCS rekordbeállítás lehet!

Szerkesztette: iktriad
több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti Top 25

1 Jacksonville State (3-1) 1
2 Coastal Carolina (4-0) 2
3 North Dakota State (2-1) 3
4 Illinois State (2-1) 4
5 South Dakota State (3-0) 6
6 James Madison (4-0) 9
7 Northern Iowa (2-1) 7
8 Chattanooga (3-1) 8
9 Eastern Washington (2-2) 11
10 Youngstown State (2-1) 13
11 Montana State (2-1) 15
12 Sam Houston State (1-2) 12
13 Montana (2-2) 14
14 Villanova (2-2) 5
15 Fordham (3-1) 16
16 Portland State (3-0) 17
17 Eastern Kentucky (2-1) 18
18 Liberty (2-2) 10
19 Richmond (2-1) 19
20 New Hampshire (2-2) 21
21 Indiana State (2-1) 22
22 Southeastern Louisiana (2-1) 23
23 McNeese State (3-0) 25
24 Harvard (2-0) 24
25 William & Mary (2-1) NR

A Villanovának 9 helybe került a Penn elleni botlás, a Libertynek pedig 8ba a Southern Illnois elleni vereség. Az SMUt v erő James Madison most a legmagasabban rangsorolt CAAs csapat, Vad Leeék 3 helyet jöttek előre az upset W miatt. Újra Top 10es at Eastern Washington. A Cal Poly esett ki a Top 25ből, és a William & Mary érkezett a helyükre.

A Missouri Valley State(MVC) 7 csapattal áll aTop 25ben, és ebből 5 a Top 10ben kapott helyett. Nos emiatt 2 Top 10es(sőt az egyik Top 5ös) csoportragadó vár ránk szombaton. A 4.. Illinois State fogadja a 7. Northern Iowat majd kicsivel később a az 5. South Dakota State pedig a 3. North Dakota State ellen próbál érvényesülni.

Mindössze 2 FBS-FCS meccs lesz, de mindkettőn rangsorolt csapatok vesznek majd részt. A 18. Liberty a Georgia Statehez látogat, míg a 17. Eastern Kentucky a Kentuckyhoz hivatalos egy állami derbire. A 2 csapat között sok volt mostanában a transzfer, szóval igazán pikáns párosításról van szó.
több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
5. heti összefoglaló
Az 5 FBS-FCS párharcból kiemelkedik az SMU és a 9.James Madison közötti találkozó. Vad Lee és társai akár meglepetést is okozhatnak véleményem szerint.
iktriad
Nos Vad Lee is ugyanúgy gondolkodott, mit én, mert a james Madison 48-45re elkapta az SMUt, ezzel megszerezve az FCS idei 6. győzelmét elsőosztályú ellenfele ellenfél ellen. A Bulldogs senior QBja igen hektikus meccset produkált, hisz 3szor is eladta a labdát. Azonban a többi statisztikája egyszerűen állejtő volt. 20 futásból 276 yarddal végzett, és 2 TDvel. Mellé még kiosztott 3 TD passzt és 289 yardot passzolt tehát összesen 565 támadóyardban volt ilyen vagy olyan módon benne! A JMU összesen 729 yardot hozott össze támadásban! Bár a vendégek 10 ponttal is vezettek a 4. negyedben, az SMU fordított 2 Matt Davis futott TDvel, de Vad Lee 27 másodperccel a meccs vége előtt egy 17 yardos győztes TDt passzolt John Millernek.

A hét FCs meccsén a 15. Montana State találkozott a jó formában lévő 20. Cal Polyval. A Bobcats QBja, Dakota Prukop karrierje legjobb meccsén van túl, 399 yarddal és 3 TDvel vette ki a részét a Montana STate 45-28as sikeréből. Az RB Chad Newell szintén 3 TDt szerzett a földön 111 futott yard mellett. A Mustangsban a QB Chris Brown 6 sikeres passzkisérlete hajtott végre a meccsen, igaz abból 2 is TD lett. Joe Protheroe pedig 156 futott yarddal és 1 TDvel fejezte be a meccset.

A forduló egyetlen szombati upsteje a Southern Illinoisnak köszönehtő, ők a 10. Libertyt kapták el és győzték le 34-13ra. A Salukis a földön verte meg a Flamest, összesen 255 futott yardot és 4 TD összehozva. 4 különböző játékos futott be az endzoneba.

A forduló ezeket az eredményeket leszámítva csendes volt (7 rangsorolt csapat - közük a 3 MVC powerhosue triumvirátus North Dakota State, Illinois State és Northern Iowa- is pihent). Bár az 1. Jacksonville State csak 7 ponttal múlta felül a Tennesse-Martint, Eli Jenkinsék győzelme sohasem forgott komoly veszélyben, hisz 42-20ra vezettelk 3 negyed után. A Sacramento State viszont 20-7re vezetett a szünetben a 11. Eastern Washington ellen, de Jordan West megrázta magát a 3 negyedben (3 TD passzt is adott ekkor) és ezzel lett 28-20 a végeredmény. Cooper Kupp megint 2 TDt és 133 yardot kapott el, igaz most Kendrick Bourne volt az EWU legjobb elkapója, ő 204 yarddal és 1 TDvel végzett.

Szerkesztette: iktriad
több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Már megvolt az első hatalmas upset a fordulóban, a Penn 24-13ra elkapta az 5. Villanovát. A Wildcatsnél nem lépett pályára aW alter Peyton díj címvédő Josh Robertson , és cseréje, a Delaware ellen fantasztikusan beszálló freshman Zach Bednarczyk most nem volt annyira jó, mint múlt szombaton. 185 yardot, egy TD és picket passzolt. A Penn Quacker dominálta a time of possesiont 39:48 volt náluk a labda, ebből 24:05 az első félidőben jött össze. A vendégek irányítója, Alek Torgersen 2 TD passzt adott az első 30 percben, igaz a második félidőben eladta a labdát. A győzelmet Donald Panciello 90 yardos fumble TD returnje biztosította be a Penn számára.

Coastal Carolina kurta jó! Bár még meccsüket idén nem láttam. Látom a Montana szenved az első heti upset óta.
Sixo
Mondjuk Alex Rossék is megizzadtak a múlt héten, de tény, hogy a Chanticleers jó szezont fut eddig.
Stitt fiai meg nem tudták feldolgozni az NDSU legyözését. LOL
több mint 9 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 35 757 — LIGHTS OUT!
Coastal Carolina kurta jó! Bár még meccsüket idén nem láttam. Látom a Montana szenved az első heti upset óta.

több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
5. heti Top 25

1 Jacksonville State (2-1) (93) 1
2 Coastal Carolina (3-0) (36) 2
3 North Dakota State (2-1) (17) 4
4 Illinois State (2-1) (2) 5
5 Villanova (2-1) (4) 6
6 South Dakota State (2-0) (6) 7
7 Northern Iowa (2-1) 9
8 Chattanooga (2-1) 10
9 James Madison (3-0) 12
10 Liberty (2-1) 15
11 Eastern Washington (1-2) 14
12 Sam Houston State (0-2) 3
13 Youngstown State (2-1) 16
14 Montana (1-2) 8
15 Montana State (1-1) 11
16 Fordham (2-1) 18
17 Portland State (2-0) 19
18 Eastern Kentucky (1-1) 21
19 Richmond (2-1) 22
20 Cal Poly (1-2) 17
21 New Hampshire (1-2) 13
22 Indiana State (2-1) 23
23 Southeastern Louisiana (2-1) 20
24 Harvard (1-0) 25
25 McNeese State (2-0) NR

A Sam Houston STatenek 9 helybe került a Lamar elleni zakó. A New Hampshire szintén 8 helyet zuhant a Stony Brook ellen elszenvedett pofontól. top 10es lett a Liberty és a James madison, míg kiesett onnan a Montana (és az SHSU).
A Northern Arizona ment, a McNeese State jött az új rangsorban.


A hét csütörtökön kezdődik, Ferenc pápa amerikai útja miatt a Villanova-Penn meccset ekkor rendezik majd. A Villanova a legrégebbi katolikus egyetem Pennysylvaniában, ahová majd a pápa is ellátogat, szóval ha lesz sikeres Hail Mary, akkor emiatt lehet. Nem túl erős az eheti felhozatal, A 15. Montana State és a 20. Cal Poly csatája toronymagasan kimagaslik belőle.
Az 5 FBS-FCS párharcból kiemelkedik az SMU és a 9.James Madison közötti találkozó. Vad Lee és társai akár meglepetést is okozhatnak véleményem szerint.
több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
4. heti összefoglaló

Megint sikerült egy FCS csapatnak beszereznie egy 1. osztályú skalpot. A Furman a nemrég még sokkal szebb napokat látott UCFet győzte le 16-15re. Jon Croft Hollingsworth egy 55 yardos győztes FGvel biztosította be a Paladins upset Wjét. A vendégek QBja Reese Hannon egy 62 yardos TDt passzolt Andrej Suttlesnek a 3. mnegyedben, összesen pedig 188 yardig jutott. A Furman legutoljára a North Carolinát verte meg 16 éve, mígy a Central Florida elöször kapott ki FCS csapattól, mióta az FBS tagjai(1996).

Nem volt túl jó napjuk a montanai csapatoknak. Mind a Grizzlies, mint a Bobcats vesztesen hagyta el rangsorolt ellenfele ellen a pályát. Előbbit a 15. Liberty, utóbbit az 14. Eastern Washington győzte le. A Libertyben ki kell emelni a védelmet, amely 7szer sackelte a Grizzlies irányítóit. A Flames QBjam Josh Woodrum 260 yardot és 2 TDt passzolt, ezt fejelte meg egy trükkös play után Damian King, aki WR létére adott egy 32 yardos TD passzt Dante Shellsnek.
A Montana ráadásul elvesztette kezdő QBját, Brady Gustafssont, aki úgy tűnik eltörte a lábát. Cseréje Chad Chalich 1 TDt és 228 yardot passzolt. A végeredmény 31-21 lett a virginiai csapat javára.

Az EWU és a Monatna State meccsén kb olyan végeredmény született, mint egy női kosérmeccsen, az Eagles végül 55-50 gyözött. Jordan West Vernon Adamsi magasságokba jutott, mert 6 passzolt TDvel és 410 yarddal fejezte be a meccset. Cooper Kupp megint 200 elkapott yard felett zárt(201) és 3 TDig jutott. Jabari Wilson 188 yardot és 2 TDt futott a győztes csapatban. A Bobcatsben Dakota Prukop mindent megtett, amit lehetett, a QB 353 yarddal és 4 TDvel zárt 1 pick mellett, plusz 196 yardot tett meg a földön és egyszer járt az EWU endzonejában.

A 3. rangsoroltak közti meccsen a 9. Northern Iowa már az első negyedben több pontot szerzett(21), mint az ellenfél 17. Cal Poly az egész meccsen(20). A Panthers 4 futott TDt szerzett, a QB Aaron Bailey 2t vállalt belőlük, és dobott mellé meg egy TD passzt is. A Mustangsban a QB Chris Brown szintén 2szer futott TDt (és mellé 184 futott yarddal zárt).

A nap meglepetésgyőzelmét a Lamar okozta, akik 49-46 legyőztél a 3. Sam Houston Statet. A Cardinals QBja, Carson Earp 4 TDt passzolt, míg Kade Harrington 230 yarddal és 2 futott TDvel a meglepetésgyőzelemben. A félidőben a vendégek mér 42-14re is vezettek, innen tudott nagyon felzárkózni a végére a SHSU. A 4. negyedet 23-7re hozta a texasi csapat, de fordítani mér nem tudtak Jared Johnsonék. A végén még a hazaiak megpróbáltak egy onside kickkel esélyt szerezni, hogy fordítsanak, de a Cardinals STje résen volt, és bebiztosította a forduló meglepetését.

A másik upset Wt a Stony Brook hozta össze, amely kiütötte a 13. New Hampshiret 31-6ra. Joe Carbone és Stacey Bedell 1-1 TDt szerzett, utóbbi 193 futott yarddal zárta a napot.

A 6. Villanova úgy nyert a Delaware ellen hátrányból fordítva, hogy John Robertsonnak sérülés miatt el kellett hagynia a pályát és cseréje, a freshman Zack Bednarczyk 21.14es hátránynál előbb a remek napot záró Kevin Gulyasnak adott egy TD passzt(Gulyas 152 elkapott yarddal zárt), majd 2 és fél perccel a vége előtt egy 74 yardos drive végén, saját maga futotta meg a győztes, 21 yardos TDt is. A Walter Peyton címvédő holnap megy majd MRIre.

Az 5. Illinois State pedig egyenesen túlórázni kényszerült a szebb napokat látott Eastern Illnois ellen. Jalen Whitlow, az EIU kickere 2 perccel a vége előtt egalizálta a Redbirds előnyét. A hosszabbításban azonban Sean Slattery jóvoltából ey 32 yardos FGvel megmenekült a tavalyi nagydöntő vesztese a vereségtől. Marshawn Coprich 178 futott yarddal és 2 TDvel vette ki a részért a sikerből.

A 2 Top 25ös csapat, akik a hétvégén FBSes ellenfél ellen játszottak sok sikerélménynek nem gazdagodtak. A 24. Northern Arizona 77.13ra kapott ki az Arizonatól, míg a 20. Southeastern Louisana 35-14re kapott ki auz Ohiotól.
több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 349 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti Top 25 új listavezetővel és másodikkal!

1 Jacksonville State (1-1) 5
2 Coastal Carolina (2-0) 3
3 Sam Houston State (0-1) 1
4 North Dakota State (1-1) 2
5 Illinois State (1-1) 4
6 Villanova (1-1) ) 6
7 South Dakota State (2-0) 9
8 Montana (1-1) 8
9 Northern Iowa (1-1) 14
10 Chattanooga (1-1) 10
11 Montana State (1-0) 11
12 James Madison (2-0) 13
13 New Hampshire (1-1) 12
14 Eastern Washington (0-2) 7
15 Liberty (1-1) 15
16 Youngstown State (1-1) 17
17 Cal Poly (1-1) 18
18 Fordham (1-1) 16
19 Portland State (2-0) 24
20 Southeastern Louisiana (2-0) 20
21 Eastern Kentucky (1-1) 19
22 Richmond (1-1) 22
23 Indiana State (1-1) 21
24 Northern Arizona (2-0) NR
25 Harvard (0-0) 25

Az évszázad legnagyobb majdnem upsetje elég volt ahhoz, hogy a Gamecocks legyen az 1. helyen rangsorlova a héten. Mögöttük a Coastal Carolina lett az új 2. A címvédő NDSU csak a 4. Nem tudom mikor láttam őket ilyen alacsonyak rangsorolva. Az Eastern Washington már csak a 14, az őket legyőző UNI viszont 5 helyet előre lépve már Top 10es helyen van. Új érkező a Stephen F. Austint nemrég megverő Northern Iowa, míg az Idaho Statenek a Top 25ös helyébe került a Portland State elleni vereség. A Vikings egyébként már a 19.

Érdekesség a Top 10ben csak 2 veretlen csapat van, a Kansast is legyőző 7. South Dakota State és a 2. Chanticleers.

Eheti előretekintő:
A hét meccse az 14- Eastern Washington - 11. Montana State párharc lesz, ami nem számít majd bele a Big Sky állásába. Érdekes lesz látni, hogy folytatódik-e Cooper Kuppék vesszőfutása. A 15. Liberty a Monatant fogadja, vajon Bob Stitt fiai most melyik arcukat mutatják? A North Dakota State elleni győztest, vagy a Cal Poly elleni vesztest? Ha már a 17. Mustangs szóba került, nekik zsinórban harmadszor lesz nehéz dolguk idén (a Grizzlies verés után múlt héten alaposan megszorongatták az Arizona Statet), most pedig a nagyon erősnek tűnő 9. Northern Iowa ellen kéne majd helyt állniuk. A Mustangs lesz a pályaválasztó.

17 FCS- FBS meccset rendeznek a hétvégén. Ezek közül 2 Top 25 csapatokat is érint. A friss rangsorolt Northern Arizona az Arizonához látogat, míg a 20. Southeastern Louisiana az Ohio vendége lesz. Továbbá péntek este az Idaho State a Boise State lila gyepén próbálhat javítani a múlt heti verségét követően, a William & Mary a Virginia vendége lesz egy állami rangadóra, a Northwestern State pedig a Mississippi Stateel ütközik majd meg

Szerkesztette: iktriad