Alabama Crimson Tide
7 feliratkozó
több mint 13 éve
Mély passzal egyetlen egyszer verték meg nagyon a DB-ket (konkrétan Belue-t), de akkor Hunter droppolt. Az egész Vols-passzjáték nem tudott kibontakozni, pedig a pass rush most nem volt éppen a leghatékonyabb, úgyhogy a secondary jól vizsgázott az első komolyabb teszten.Titkon remélem, hogy Cooper hasonló szintre emelkedhet, mint JJ, de ami biztosnak tűnik, hogy három évre megvan a Nr. 1 WR.
AJ McCarron is megér egy külön dicséretet, a TD:INT aránya 16:0!!! Nála nincs jobb game manager, milyen jól is illenne a 49ers-be!!!Alabama NinersEhhez még annyit tennék hozzá, hogy Nussmeier. Nagy érdemei vannak abban, hogy McCarron és vele együtt a pass O is sokat fejlődött, és tetszik az a kreativitás, amit a McElwain által már jól felépített ground and pound mellé hozott (option playek, wildcat, stb.).
több mint 13 éve
Újabb több mint sima győzelem! Yeldon-ból még nagy sztár lesz!!! AJ McCarron is megér egy külön dicséretet, a TD:INT aránya 16:0!!! Nála nincs jobb game manager, milyen jól is illenne a 49ers-be!!!
több mint 13 éve
Mosley-t választották a hét legjobb védőjének az SEC-ben.
több mint 13 éve
Igen emlékszem, azért is csodálkozok h továbbra is a Tide ajtaján kopogtatunk.2015-ben Wisconsin-Alabama?Saban már elutasított egy hasonló ajánlatot a Wisconsin részéről:
www.foxsportswisconsin.com/10/09/12/Report-UW-Bama-discussing-2015-game/landing_badgers.html?blockID=802135&feedID=5068empty taxi
bowl.hu/forum/ncaa_-_csapatforumok/wisconsin_badgers/550687
A VT és a WVU után nem lenne rossz a Badgers-szel kezdeni a 2015-ös szezont.vassadi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
2015-ben Wisconsin-Alabama?Saban már elutasított egy hasonló ajánlatot a Wisconsin részéről:
www.foxsportswisconsin.com/10/09/12/Report-UW-Bama-discussing-2015-game/landing_badgers.html?blockID=802135&feedID=5068empty taxi
A VT és a WVU után nem lenne rossz a Badgers-szel kezdeni a 2015-ös szezont.
több mint 13 éve
2015-ben Wisconsin-Alabama?www.foxsportswisconsin.com/10/09/12/Report-UW-Bama-discussing-2015-game/landing_badgers.html?blockID=802135&feedID=5068

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
James Franklin MCL-sérülést szedett össze a hétvégén, így biztosan nem játszik ellenünk.
több mint 13 éve
A hétvégi meccsen megsérült DeAndrew White és Dee Hart is kihagyja a szezon hátralévő részét.
több mint 13 éve
épp most játszik, a meccset az ESPNU közvetítia 2013mas class egyik legjobb futója Derrick Henry commitolt. Gyakorlatilag az egész SEC megakarta szerezni, nagy fogás.HabiNyílt titok volt már akkor is, hogy júniusban a Bama miatt decommitolt a Georgiától, úgyhogy ez a bejelentés csak idő kérdése volt.
RB-kből el leszünk látva továbbra is: itt van Yeldon, Hart, jövőre visszatér Fowler, lehet, hogy Lacy is marad, és a true freshman Kenyan Drake is elég meggyőző volt eddig, amikor pályára került (13 carry, 126 yard, 3 TD).vassadi
www.thefirstrow.eu/watch/143616/1/watch-glades-day-vs-yulee.html

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
a 2013mas class egyik legjobb futója Derrick Henry commitolt. Gyakorlatilag az egész SEC megakarta szerezni, nagy fogás.HabiNyílt titok volt már akkor is, hogy júniusban a Bama miatt decommitolt a Georgiától, úgyhogy ez a bejelentés csak idő kérdése volt.
RB-kből el leszünk látva továbbra is: itt van Yeldon, Hart, jövőre visszatér Fowler, lehet, hogy Lacy is marad, és a true freshman Kenyan Drake is elég meggyőző volt eddig, amikor pályára került (13 carry, 126 yard, 3 TD).
több mint 13 éve
a 2013mas class egyik legjobb futója Derrick Henry commitolt. Gyakorlatilag az egész SEC megakarta szerezni, nagy fogás.


JT Daniels fan
több mint 13 éve
Hát ez a tegnapi meccs.... már sajnáltam az Arkansas-t! Atom jók voltunk, nagyon össze van rakva az idei csapat is! Nem látom, hogy gyengültünk volna! Döbbenetes volt látni, hogy a 4. negyed közepére kiürült a stadion, annyira nem bírták elviselni a hazai szurkolók ezt a nagy zakót. 3 meccs 128-14-es pontarány, két nullázás. Nagyon úgy néz ki, hogy csak az LSU lehet akivel szoros meccset játszunk idén. Mindig az jut eszembe amikor 3 éve Saban a bajnoki cím ünneplésekor ezt mondta: This is not the end, this is the beginning! Azóta mégegy bajnoki cím, és idén is első számú esélyesek vagyunk. A USC is bukott tegnap, csak az LSU-n múlik meg lesz e a tavalyi döntő (na persze ott van még az Oregon) !!!Alabama NinersAzért ahhoz, hogy "atom jók" legyünk, kellett az is, hogy mostani állapotában az Arkansas "atomgyenge" - Wilson nélkül reménytelen a Hogs offense (kíváncsi vagyok, ha visszatér, mire mennek majd az SEC-csapatok ellen), Knile Davis közel sincs 100%-os formában, a védelmük vicc, a coachingról nem is beszélve.
Bár való igaz, az első három meccs messze felülmúlta a várakozásaimat. A körülményektől függetlenül, két ilyen blowout W a Michigan és az Arkansas ellen önmagáért beszél. Az LSU mellett a Vols passzjátékától tartok még, de a Gators tegnap megmutatta, hogy Bray-t és társait is el lehet hallgattatni.
Egyelőre minden a legnagyobb rendben.
több mint 13 éve
Hát ez a tegnapi meccs.... már sajnáltam az Arkansas-t! Atom jók voltunk, nagyon össze van rakva az idei csapat is! Nem látom, hogy gyengültünk volna! Döbbenetes volt látni, hogy a 4. negyed közepére kiürült a stadion, annyira nem bírták elviselni a hazai szurkolók ezt a nagy zakót. 3 meccs 128-14-es pontarány, két nullázás. Nagyon úgy néz ki, hogy csak az LSU lehet akivel szoros meccset játszunk idén. Mindig az jut eszembe amikor 3 éve Saban a bajnoki cím ünneplésekor ezt mondta: This is not the end, this is the beginning! Azóta mégegy bajnoki cím, és idén is első számú esélyesek vagyunk. A USC is bukott tegnap, csak az LSU-n múlik meg lesz e a tavalyi döntő (na persze ott van még az Oregon) !!!
több mint 13 éve
A hétvégi meccsen megsérülő Fowlert műteni kell, idén már nem léphet pályára. 😕 Az RB depth nélküle is elég jó, de idén gyakran használtuk fullbackként I-formationben, és az ő hiányában alighanem le is kell mondanunk a playbook ezen részéről, mert nincs normális FB-nk.
több mint 13 éve
2014 stud RB Bo Scarborough commits to #Alabamaalabama.rivals.com/content.asp?CID=1406401


JT Daniels fan
több mint 13 éve
Egy kicsit a meccsről. Az eredmény önmagáért beszél, csak egy-két észrevétel:McCarron ott folytatta, ahol a BCS-döntőben abbahagyta. Minimális hibaszázalék, nem erőltet semmit, csak amennyit a védelem enged. Ennyi bőven elég, a meccseket nem neki kell eldöntenie. Mellette a kicserélődött WR corps is jól vizsgázott, elég csak megnézni az elkapásonkénti átlagokat. Az RB-ket, TE-ket is beleszámítva a legalacsonyabb átlag 10 yard, kivéve a tight end Michael Williams-t, akinek csak egy 2 yardos elkapása volt, viszont az TD-t ért. Nevek alapján ennél jobb secondary-vel - az LSU-t leszámítva - az SEC-meccseken se nagyon fogunk találkozni, úgyhogy ez is plusz pont McCarronnak és az elkapóknak egyaránt.
A futóknál Yeldon teljesítményéhez nem kell semmit hozzáfűzni. Lacy csak 35 yarddal zárt, lehet, hogy azért is limitáltuk a carry-számát, mert a fall camp végén volt egy kisebb sérülése, de az újonc megoldotta a feladat nagy részét. Fowler 67 yardja és 8.4-es átlaga is kiemelkedő, úgyhogy működik a rotáció. Hart is kapott 9 carry-t, idővel talán ő is formába lendül.
Az OL fenomenális.
A front seven a legfontosabb feladatot, amin a leginkább múlt a meccs, teljesítette. Kordában tartották Shoelace-t (10 carry, 27 yard), úgyhogy innentől kezdve panasz nem lehet rájuk. Garbage time-ban a true freshman Dillon Lee is fogott egy interceptiont.
Millinerről szívtuk a Denard TD-jét előkészítő big play-t, de emellett 1 interception és 4 pass breakup áll a neve mellett. Halad a Kirkpatrick-féle úton. Sunseri néha bizonytalankodott, főleg coverage-ben, de összességében a sok rutintalan játékos ellenére a secondary is biztató volt. A DB-knek az igazi teszt majd az Arkansas elleni rangadó lesz.
több mint 13 éve
Már nagyon várom a hétvégi meccset! Go BAMA!!!
több mint 13 éve
Kiadták a hivatalos depth chartot. Ahogy várható volt, Stinson beelőzte Dialt, Belue pedig Fultont. A két kezdő WR-nek viszont Norwoodot és White-ot nevezték meg (utóbbi Bellt előzte meg), míg FS poszton Sunseri és Clinton-Dix egyelőre megosztva a DC élén.
több mint 13 éve
több mint 13 éve
Összefoglaló erről a hétről:- Chris Black múlt vasárnap összeszedett vállsérülése műtétre szorul. 3-4 hónapig lesz harcképtelen, úgyhogy övé az első biztos redshirt az újoncok közül. A reserve safety Jarrick Williams szintén kihagyja a szezont, ACL-szakadás miatt.
- Brandon Hill nem kapta meg az engedélyt az NCAA-től, így a Hargrave Military Academy-re fog járni.
- Blake Sims csak az irányítókkal edzett.
- Az OL-ben a csere posztok továbbra is nyitottak, szinte mindenki játszott mindenhol a támadófalon belül. Arie Kouandjio lehet az elsőszámú backup tackle és guard poszton is.
- A freshman Dillon Lee OLB-ként, míg Reggie Ragland és Denzel Devall ILB-ként szerepel.
- Milliner nickel felállásoknál slotban is játszik, ahogy annak idején Javier Arenas vagy tavaly Menzie.
- Eddie Williams péntektől a DB-kkel edzett. HS-ben irányító és safety volt, nálunk eddig WR-ként gyakorolt.
- Fowlert a blocking drillek alatt FB és TE poszton is kipróbálták.
- Saban szerint Phillip Ely a tapasztalatának köszönhetően előnyben van Alec Morris-szal szemben.
- A három kicker, Shelley, Foster, és a freshman Griffith között továbbra is folyik a verseny.
Tegnap tartották a preseason camp első scrimmage-ét, erről néhány statisztika:
McCarron: 19/29, 222 yard, 1 TD
Lacy: 8 carry - 57 yard, Fowler: 7-34, 1 TD, Yeldon: 13-24, 2 TD, Kenyan Drake: 10-33, 1 TD
Norwood: 2 elkapás - 61 yard, Bell: 2-31, Cooper: 3-52, 1 TD, M. Williams: 3-31, Fowler: 3-40, Lacy: 5-25
DePriest: 5 tackle - 1 interception, Dickson: 5 tackle, Clinton-Dix: 4 tackle, Nick Perry: 4 tackle, 2 pass breakup, Sunseri: 3 tackle, 1 blokkolt field goal és 68 yardos return TD
több mint 13 éve
Junior College Transfer Travell Dixon just confirmed to me that he is no longer with the #Alabama football program.HabiCsaládi okok miatt távozott.
több mint 13 éve
Junior College Transfer Travell Dixon just confirmed to me that he is no longer with the #Alabama football program.


JT Daniels fan
több mint 13 éve
Tegnap Fan Day volt, a szurkolók és újságírók végig jelen lehettek az edzésen. Egy-két említésre érdemes dolog:- Némi kontakt is volt már, ennek megfelelően elővigyázatosságból még felkerült Lacy-re és Arie Kouandjióra a fekete non-contact mez.
- Saban megint kihangsúlyozta, hogy idén többet fogunk passzolni, mint tavaly. Kirby Smart is azt nyilatkozta, hogy az edzéseken tapasztaltak alapján Nussmeier playcallingja sokkal kevésbé konzervatív, mint McElwainé; gyakoribb lesz a spread alkalmazása.
- Cyrus Jones az egyetlen játékos, akit a camp előtt hivatalosan athlete-ként jelölt meg a csapat. Az első két napon csak az elkapókkal, tegnap viszont már a futókkal is edzett.
- Az elsőszámú returner-jelölt Christion Jones helyett négy másik játékos, Kevin Norwood, Chris Black, Dee Hart, és Cyrus Jones gyakorolt visszahordóként.
- Black egy ütközés során megsérült, az edzés hátralévő részében már nem tudott visszajönni.
- Továbbra is Brian Vogler a második számú tight end Michael Williams mögött. Egész pontosan a Smelley által játszott H-back szerepkör Vogleré, de kulcsszituációkban, 3rd downoknál alighanem Williams fog pályán maradni.
- A first-team DL Stinson-Williams-Square összeállításban edz, tehát ahogy várható is volt, - jelen állás szerint - nem Dial lép Williams helyére DE-ként.
- Milliner mellett Deion Belue volt az első csapat másik cornerbacje. A spring practice után Fulton tűnt a front-runnernek CB2 poszton, de voltak, akik már akkor is azt mondták, hogy Belue nyáron kiharcolja magának a helyet a kezdőben. Verseny van továbbra is.
- A spring practice után is látható volt, hogy Sunseri talán némi előnyre tett szert Clinton-Dix-szel szemben, de korántsem tűnt akkorának a különbség, amit utóbbi ne tudna ledolgozni a fall camp alatt. Ezzel szemben Smart szavaiból az vehető ki, hogy egyértelműen Vinnie-vel számolnak kezdő SS-ként.
- Landon Collins-tól már most el van ájulva mindenki; kíváncsi vagyok, mennyi lehetőséghez fog jutni a védelemben.
több mint 13 éve
Tegnap megtartotta a csapat a preseason camp első edzését, két felvonásban. Délelőtt a visszatérő játékosok nagy része edzett, este pedig az újoncok, néhány veteránnal kiegészülve.- A 26 ösztöndíjas true freshman közül egyedül Brandon Hill (háromcsillagos offensive lineman) hiányzott, aki még nem kapott engedélyt az NCAA-től.
- Nincsenek sérült játékosok. Lacy minden olyan gyakorlaton részt tudott venni, amit a tegnapi edzésre kiírtak. Egyelőre nem kapott teljes terhelést, a cutok és egyebek csak később jönnek.
- Blake Sims a camp során QB és RB poszton egyaránt szerepelni fog.
- A harmadik játékos, aki a spring practice-t kihagyta, Arie Kouandjio, szintén felépült a sérüléséből, és minden bizonnyal már az első fordulóban bevethető lesz.
- Az idei no. 1 athlete Eddie Williams a várakozásoknak megfelelően elkapóként szerepel.

