NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 4 aktív topik

Szabadügynökpiac 2018

39 feliratkozó

több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Egyáltalán nem biztos. Néhány milliónak bármikor tud helyet találni egy csapat, a sapka menedzselésénél egy elnyújtottabb szerződés sokat segíthet.
Az elmúlt években is repkedtek az 5-6 vagy még több évből álló megaszerződések olyan futók felé, akik még CJ-nél is idősebbek voltak a szerződéskötéskor. Lehet erre mondani, hogy azok a csapatok hülyék voltak, a Titans viszont milyen okos, de ebben a pillanatban az is elképzelhetetlen számomra, hogy Peterson jövőre csak 4 éves szerződést kapjon. Pedig ő 1 évvel idősebb lesz és az újoncszerződése nagyságrendekkel vaskosabb volt, mint Johnsoné.atapapa
Azok az elmúlt években voltak, ez a szerződés meg most, mint írtam is, az elmúlt néhány év tapasztalatai alapján.
Rendben, legyen a Peterson szerződés a próba. A próba akkor áll Neked, ha 1. a Vikings-szel szerződik, 2. a két feltétel egyszerre teljesül: a) nagyobb garantáltat kap b) 4 évnél hosszabb idő alatt, mint Johnson. (Szerinted ezt érhette volna el, és járt volna jobban.) 1. pontnak nálam is igaznak kell lennie, ha 2.a és b-ből bármelyik nem teljesül "vittem" a próbát. Abban kiindulásként meg kell még és majd állapodnunk, hogy kettejük értéke hogyan viszonyul egymáshoz; milyen szorzót alkalmazzunk Johnson szerződésének számait alapul véve.
Deal?tomi-tomi
Ezt talán a GM és a játékos is tudja, de éppen ez az a pont, ami mutatja, hogy a látszólagos ésszerűtlenség ellenére is hajlandó egy csapat hosszabb szerződést bevállalni, mert így a garantált tételeket nagyobb időtávra lehet szétkenni a sapkában és könnyebb további pénzeket felszabadítani a jelenben más játékosokra.
atapapa
Te a cap menedzselését látod elsődleges prioritásnak, én inkább a teljesítményösztönzést (motivációt) és az ár-érték arányt. Szvsz megcseszheti a kisimított cap terhelést a GM, ha 5-6. évre egy kuka teljesítményű RB-je van, az akkor dead money.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Egyáltalán nem biztos. Néhány milliónak bármikor tud helyet találni egy csapat, a sapka menedzselésénél egy elnyújtottabb szerződés sokat segíthet.
Az elmúlt években is repkedtek az 5-6 vagy még több évből álló megaszerződések olyan futók felé, akik még CJ-nél is idősebbek voltak a szerződéskötéskor. Lehet erre mondani, hogy azok a csapatok hülyék voltak, a Titans viszont milyen okos, de ebben a pillanatban az is elképzelhetetlen számomra, hogy Peterson jövőre csak 4 éves szerződést kapjon. Pedig ő 1 évvel idősebb lesz és az újoncszerződése nagyságrendekkel vaskosabb volt, mint Johnsoné.atapapa
Azok az elmúlt években voltak, ez a szerződés meg most, mint írtam is, az elmúlt néhány év tapasztalatai alapján.
Rendben, legyen a Peterson szerződés a próba. A próba akkor áll Neked, ha 1. a Vikings-szel szerződik, 2. a két feltétel egyszerre teljesül: a) nagyobb garantáltat kap b) 4 évnél hosszabb idő alatt, mint Johnson. (Szerinted ezt érhette volna el, és járt volna jobban.) 1. pontnak nálam is igaznak kell lennie, ha 2.a és b-ből bármelyik nem teljesül "vittem" a próbát. Abban kiindulásként meg kell még és majd állapodnunk, hogy kettejük értéke hogyan viszonyul egymáshoz; milyen szorzót alkalmazzunk Johnson szerződésének számait alapul véve.
Deal?tomi-tomi
Az a baj ezzel, hogy két különböző szerződést nehéz megfelelően összehasonlítani, akár csak az összérték és garantált fizu alapján. Nem garantált tételek lehetnek alig, vagy nehezen teljesíthetők és úgy is össze lehet állítani a csomag ezen részét, hogy amíg a játékost ki nem rúgják, majdnem minden nem garantált pénzt megkap.
A játékos (az ügynöke) se hülye, ha pl. egymilliós rosterbónuszokat kell a számára kifizetni minden év tavaszán, akkor sokkal könnyebben kereten kívül találhatja magát, így nyilván több garantált pénzt kér és ugyanez működhet fordítva.
Aztán az se mindegy, hogy a garantált tételeken felüli fizetést hogy osztják el az évek között, ha a játékosnak karrierje utolsó éveire szólnak a nagyobb összegek, akkor szintén számolhat azzal, hogy korábban kirúgják, vagyis ezt is garantált pénzzel kompenzálja. Erre példa, hogy Manning nem garantált fizetése az új szerződése alapján pont az utolsó évében lesz a legtöbb, én spec nem sok esélyt látok arra, hogy 40 évesen az arra az évre számított 10 millió bónuszon felül meg fog érni további 10 millió dollárt a Colts-nak (de Vick szerződése is hasonló szerkezetű, ő még használhatatlanabb lesz 4-5 év múlva).

Ezek ellenére is biztosra veszem, hogy Peterson nem kap majd évi 7,5M garantált pénzt, de összességében hosszabb szerződést és több garantált lovét kap majd, mint CJ.atapapa
Amit olyan hosszan leírtál, az nem is volt a feltételek között. 😊
Szerinted számíthatjuk egy az egyben az összegeket, vagy kell korrekciós tényező?
Tehát, például ha öt évre kap 32 millát, már Te vagy a nyerő, de ha csak harmincat is, már én.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Abba meg a Titans nem ment volna bele.tomi-tomi
Egyáltalán nem biztos. Néhány milliónak bármikor tud helyet találni egy csapat, a sapka menedzselésénél egy elnyújtottabb szerződés sokat segíthet.
Az elmúlt években is repkedtek az 5-6 vagy még több évből álló megaszerződések olyan futók felé, akik még CJ-nél is idősebbek voltak a szerződéskötéskor. Lehet erre mondani, hogy azok a csapatok hülyék voltak, a Titans viszont milyen okos, de ebben a pillanatban az is elképzelhetetlen számomra, hogy Peterson jövőre csak 4 éves szerződést kapjon. Pedig ő 1 évvel idősebb lesz és az újoncszerződése nagyságrendekkel vaskosabb volt, mint Johnsoné.atapapa
Azok az elmúlt években voltak, ez a szerződés meg most, mint írtam is, az elmúlt néhány év tapasztalatai alapján.
Rendben, legyen a Peterson szerződés a próba. A próba akkor áll Neked, ha 1. a Vikings-szel szerződik, 2. a két feltétel egyszerre teljesül: a) nagyobb garantáltat kap b) 4 évnél hosszabb idő alatt, mint Johnson. (Szerinted ezt érhette volna el, és járt volna jobban.) 1. pontnak nálam is igaznak kell lennie, ha 2.a és b-ből bármelyik nem teljesül "vittem" a próbát. Abban kiindulásként meg kell még és majd állapodnunk, hogy kettejük értéke hogyan viszonyul egymáshoz; milyen szorzót alkalmazzunk Johnson szerződésének számait alapul véve.
Deal?tomi-tomi
Az a baj ezzel, hogy két különböző szerződést nehéz megfelelően összehasonlítani, akár csak az összérték és garantált fizu alapján. Nem garantált tételek lehetnek alig, vagy nehezen teljesíthetők és úgy is össze lehet állítani a csomag ezen részét, hogy amíg a játékost ki nem rúgják, majdnem minden nem garantált pénzt megkap.
A játékos (az ügynöke) se hülye, ha pl. egymilliós rosterbónuszokat kell a számára kifizetni minden év tavaszán, akkor sokkal könnyebben kereten kívül találhatja magát, így nyilván több garantált pénzt kér és ugyanez működhet fordítva.
Aztán az se mindegy, hogy a garantált tételeken felüli fizetést hogy osztják el az évek között, ha a játékosnak karrierje utolsó éveire szólnak a nagyobb összegek, akkor szintén számolhat azzal, hogy korábban kirúgják, vagyis ezt is garantált pénzzel kompenzálja. Erre példa, hogy Manning nem garantált fizetése az új szerződése alapján pont az utolsó évében lesz a legtöbb, én spec nem sok esélyt látok arra, hogy 40 évesen az arra az évre számított 10 millió bónuszon felül meg fog érni további 10 millió dollárt a Colts-nak (de Vick szerződése is hasonló szerkezetű, ő még használhatatlanabb lesz 4-5 év múlva).

Ezt talán a GM és a játékos is tudja, de éppen ez az a pont, ami mutatja, hogy a látszólagos ésszerűtlenség ellenére is hajlandó egy csapat hosszabb szerződést bevállalni, mert így a garantált tételeket nagyobb időtávra lehet szétkenni a sapkában és könnyebb további pénzeket felszabadítani a jelenben más játékosokra.

Biztosra veszem, hogy Peterson nem kap majd évi 7,5M garantált pénzt, de összességében hosszabb szerződést és több garantált lovét kap majd, mint CJ.

több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Abba meg a Titans nem ment volna bele.tomi-tomi
Egyáltalán nem biztos. Néhány milliónak bármikor tud helyet találni egy csapat, a sapka menedzselésénél egy elnyújtottabb szerződés sokat segíthet.
Az elmúlt években is repkedtek az 5-6 vagy még több évből álló megaszerződések olyan futók felé, akik még CJ-nél is idősebbek voltak a szerződéskötéskor. Lehet erre mondani, hogy azok a csapatok hülyék voltak, a Titans viszont milyen okos, de ebben a pillanatban az is elképzelhetetlen számomra, hogy Peterson jövőre csak 4 éves szerződést kapjon. Pedig ő 1 évvel idősebb lesz és az újoncszerződése nagyságrendekkel vaskosabb volt, mint Johnsoné.atapapa
Azok az elmúlt években voltak, ez a szerződés meg most, mint írtam is, az elmúlt néhány év tapasztalatai alapján.
Rendben, legyen a Peterson szerződés a próba. A próba akkor áll Neked, ha 1. a Vikings-szel szerződik, 2. a két feltétel egyszerre teljesül: a) nagyobb garantáltat kap b) 4 évnél hosszabb idő alatt, mint Johnson. (Szerinted ezt érhette volna el, és járt volna jobban.) 1. pontnak nálam is igaznak kell lennie, ha 2.a és b-ből bármelyik nem teljesül "vittem" a próbát. Abban kiindulásként meg kell még és majd állapodnunk, hogy kettejük értéke hogyan viszonyul egymáshoz; milyen szorzót alkalmazzunk Johnson szerződésének számait alapul véve.
Deal?

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Abba meg a Titans nem ment volna bele.tomi-tomi
Egyáltalán nem biztos. Néhány milliónak bármikor tud helyet találni egy csapat, a sapka menedzselésénél egy elnyújtottabb szerződés sokat segíthet.
Az elmúlt években is repkedtek az 5-6 vagy még több évből álló megaszerződések olyan futók felé, akik még CJ-nél is idősebbek voltak a szerződéskötéskor. Lehet erre mondani, hogy azok a csapatok hülyék voltak, a Titans viszont milyen okos, de ebben a pillanatban az is elképzelhetetlen számomra, hogy Peterson jövőre csak 4 éves szerződést kapjon. Pedig ő 1 évvel idősebb lesz és az újoncszerződése nagyságrendekkel vaskosabb volt, mint Johnsoné.

több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
BREAKING: TItans agreed to 4-yr 53.5 million deal w Chris Johnson. 30 guaranteedHöri
Ez nem is olyan durva.
Vagy csak én néztem be valamit?Bazzani
évekre lebontva ez nagyon masszív pénz, a garantált része is
top QB-hez vagy védőhöz viszonyítva nem olyan nagy, de évekre bontva szvsz ez a legnagyobb szerződés, amit valaha futó leakasztott.
Inkább az az érdekes, hogy csak 4 éves. Johnson részéről talán okosabb lett volna egy 6 éves szerződés, évenként 1-2 millióval kevesebb pénzzel, de összességében nagyobb garantálttal. Nagyon szerencsés karrier kell ahhoz, hogy az ő stílusával 30 évesen jusson neki majd egy olyan szerződés, ami pénzben legalább megközelíti pl. Gore mostani kontraktusát.atapapa
Abba meg a Titans nem ment volna bele. Szvsz nincs olyan csapat, amelyik ebben a nagyságrendben hat éves szerződést kötne egy (akár sztár) RB-vel az elmúlt néhány év tapasztalatai miatt. Kihozzák belőle a maximumot a még viszonylag alacsony kockázatú rövid(ebb) idő alatt, de ezt maximálisan meg is fizetik.
Tulajdonképp meg is válaszoltad a kérdésedet. 😊 Nagyon szerencsésnek kell lennie annak a csapatnak, amelyiknek az RB-je karrierje 7-8. évében is konzisztens és kiemelkedő teljesítményt nyújt.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
BREAKING: TItans agreed to 4-yr 53.5 million deal w Chris Johnson. 30 guaranteedHöri
Ez nem is olyan durva.
Vagy csak én néztem be valamit?Bazzani
évekre lebontva ez nagyon masszív pénz, a garantált része is
top QB-hez vagy védőhöz viszonyítva nem olyan nagy, de évekre bontva szvsz ez a legnagyobb szerződés, amit valaha futó leakasztott.
Inkább az az érdekes, hogy csak 4 éves. Johnson részéről talán okosabb lett volna egy 6 éves szerződés, évenként 1-2 millióval kevesebb pénzzel, de összességében nagyobb garantálttal. Nagyon szerencsés karrier kell ahhoz, hogy az ő stílusával 30 évesen jusson neki majd egy olyan szerződés, ami pénzben legalább megközelíti pl. Gore mostani kontraktusát.

több mint 13 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
BREAKING: TItans agreed to 4-yr 53.5 million deal w Chris Johnson. 30 guaranteedHöri
Ez nem is olyan durva.
Vagy csak én néztem be valamit?

több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 397 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
BREAKING: TItans agreed to 4-yr 53.5 million deal w Chris Johnson. 30 guaranteedHöri
A fene, még várhattak volna vele úgy 10 napot.
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
BREAKING: TItans agreed to 4-yr 53.5 million deal w Chris Johnson. 30 guaranteed

több mint 13 éve
gsn 3 548
Vick, 6év - 100millió
? garantáltkristof
Közbe kiderült, hogy inkább csak 5 év és 80 millió, de papíron tényleg 6 év 100 milliós a szerződés (akkor lesz hatodik év, ah az előző 5 év egyikében sem játszott legalább a snapek 35%-ban)Deny
Plusz az első 2 évben aktuális a 36 millió garantáltból 33 millió, a fennmaradó 3 millió egy 2013-as részlet. Tehát a harmadik évtől gyakorlatilag azt csinál Vickkel az Eagles, amit akar. Cap szempontból az elküldése költség nélküli.

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Vick, 6év - 100millió
? garantáltkristof
Közbe kiderült, hogy inkább csak 5 év és 80 millió, de papíron tényleg 6 év 100 milliós a szerződés (akkor lesz hatodik év, ah az előző 5 év egyikében sem játszott legalább a snapek 35%-ban)
több mint 13 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
Na csak lesz ebből hosszabbítás:
Gore will sign three-year extension with $21 million in new money and $13.5 million guaranteed, per league source.

Felkészül Chris Johnson?iktriad
Több garantáltat akar, mint Gore szerződésének egésze. 😀

több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 397 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Na csak lesz ebből hosszabbítás:
Gore will sign three-year extension with $21 million in new money and $13.5 million guaranteed, per league source.

Felkészül Chris Johnson?
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 397 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Úgy tűnik FrankGore is magkapta az új szerződését a Ninerstől, az ügynökség aki képviseli (Professional Athlete Management) ezt írta twitteren:

Congrats to Frank Gore on signing his extension with the Niners today.

De Gore meg azt mondja Jason LaCanfora szerint, hogy ő még nem írt alá semmit. Érdekes...
több mint 13 éve
gsn 3 548
Vick az NFL történelem első játékosa, aki két, minimum 100 millió dollár összértékű szerződést írt alá.
2004: 10/130
2011: 6/100gsn
az atlantaiból mennyi pénzt kapott meg?kristof
Ebből kb. 40 milliót. De előtte még volt a rookie szerződése is, 2001-es 1/1-ként 6 évre 62 millió kapott volna, de az a szerződés 2004-ben hosszabbításra került a 10/130-cal.

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Vick az NFL történelem első játékosa, aki két, minimum 100 millió dollár összértékű szerződést írt alá.
2004: 10/130
2011: 6/100gsn
az atlantaiból mennyi pénzt kapott meg?
több mint 13 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 825 — Apu ökölbeszorított keze
Ha Favre nyomában jár lehet összejön neki egy 3. is 😊

több mint 13 éve
gsn 3 548
Vick az NFL történelem első játékosa, aki két, minimum 100 millió dollár összértékű szerződést írt alá.
2004: 10/130
2011: 6/100

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
lotus86 New York Giants 1 090 — Saquon Barkley
körülbelül 😊
hát ez így sztem marha sok, remélem megháláljaNewman
én az éveket is soknak érzem mondjuk. 31 már.MattMiller
Nem vsz, hogy kitölti a szerződését, de persze, ne legyen igazam 😊Newman
Bator dolog, annyi szent. Azert nala benne van a serules rendesen, es az ido sem hasznal a scrambler iranyitoknak, meg akkor is, hogy ha a mai Vick messze nem az atlantai Vick.


Magyar New York Giants Blog! Mert megérdemled!
több mint 13 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
40 m garantáltMattMiller
körülbelül 😊
hát ez így sztem marha sok, remélem megháláljaNewman
én az éveket is soknak érzem mondjuk. 31 már.MattMiller
Nem vsz, hogy kitölti a szerződését, de persze, ne legyen igazam 😊

több mint 13 éve
MattMiller New England Patriots 396 — Jerod Mayo fan
Vick, 6év - 100millió
? garantáltkristof
40 m garantáltMattMiller
körülbelül 😊
hát ez így sztem marha sok, remélem megháláljaNewman
én az éveket is soknak érzem mondjuk. 31 már.

több mint 13 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
Vick, 6év - 100millió
? garantáltkristof
40 m garantáltMattMiller
körülbelül 😊
hát ez így sztem marha sok, remélem meghálálja

több mint 13 éve
MattMiller New England Patriots 396 — Jerod Mayo fan
Vick, 6év - 100millió
? garantáltkristof
40 m garantált

több mint 13 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
Vick, 6év - 100millió
? garantáltkristof
1 évnyi alapra mondjuk ez kurva erős...