Arizona Cardinals
35 feliratkozó
több mint 11 éve
Állítólag Dansby-nek ajánlottak Keimék egy 2 éves 10-12 milliós szerződést. Ez kevés lesz, de nem fognak többet ajánlani neki. Így viszont fel is lehet készülni a távozására feltéve ha bankot akar robbantani, mert egy ilyen év után lesz olyan ajánlat ami nagyobb lesz ennél.Fucuállítólag a Browns és a Titans érdeklődik még
több mint 11 éve
Jay Feely marad nálunk 😕mondjuk csak 1 éves szerződést kapott, biztos jön TC-ben valaki, aki talán ki tudja szorítani. ha meg nem, és szar lesz év közben, akkor úgyis kivágjuk

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 11 éve
Ha már offense, akkor kérdezném, hogy Roberts tuti biztosan nem marad? Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én sajnálnám, ha nem maradna. Nem rossz kis játékos, ráadásul a rendszert is ismeri. Kár, hogy nem tudjuk visszaigazolni valami kis apróért. Az NFL. com-os listán pedig a 7. Azt sem szabad elfelejteni, hogy volt néhány meccs, amikor a hátán vitte a csapatot, persze ez csak szubjektív vélemény. 😊Leon78Biztos. Keimék nem keresték meg semmilyen ajánlattal.
Szolid második számú elkapó Roberts és nálunk nem kapná meg azt a pénzt amit kérne, meg egyébként sem lenne megint harmadik opció.
több mint 11 éve
Ráadásul a FA-k között az NFL.com a helyre teszi Albert elé, ami nem rossz ajánlólevél. Nagy erősítést jelentene.Dansby hatalmas király volt, sajnálnám ha nem térne vissza, de azért évi 6 millánál többet nem adnék neki. Veldheer viszont jó húzás lenne. Fiatal és a pletykált 7-8 milla ideális lenne. Colledge pénzén lenne egy használható LT-nk.andreeÁllítólag szívesen jönne hozzánk, még úgy is hogy kevesebbet ajánlottunk neki mint a Raiders 😊. Remélem sikerül vele megállapodni és akkor nem kellene elkurválkodni LT-re az első körünket.silent7939
Ha már offense, akkor kérdezném, hogy Roberts tuti biztosan nem marad? Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én sajnálnám, ha nem maradna. Nem rossz kis játékos, ráadásul a rendszert is ismeri. Kár, hogy nem tudjuk visszaigazolni valami kis apróért. Az NFL. com-os listán pedig a 7. Azt sem szabad elfelejteni, hogy volt néhány meccs, amikor a hátán vitte a csapatot, persze ez csak szubjektív vélemény. 😊
több mint 11 éve
www.huffingtonpost.com/rashard-mendenhall/rashard-mendenhall-retirement-_b_4931316.htmlÉrdemes elolvasni, nekem nagyot nőtt a szememben a srác ! 😊 Mondjuk a dropjai nem fognak hiányozni:-/
több mint 11 éve
azért is jönne szívesen mert Arizonában 4,5% az adó míg Kaliforniában 13,3% 😊FucuNa jó, ez is motiválhatja 😀
De azért az sem egy utolsó szempont hogy egy erős csapathoz jönne a liga legerősebb csoportjába.
több mint 11 éve
azért is jönne szívesen mert Arizonában 4,5% az adó míg Kaliforniában 13,3% 😊
több mint 11 éve
Dansby hatalmas király volt, sajnálnám ha nem térne vissza, de azért évi 6 millánál többet nem adnék neki. Veldheer viszont jó húzás lenne. Fiatal és a pletykált 7-8 milla ideális lenne. Colledge pénzén lenne egy használható LT-nk.andreeÁllítólag szívesen jönne hozzánk, még úgy is hogy kevesebbet ajánlottunk neki mint a Raiders 😊. Remélem sikerül vele megállapodni és akkor nem kellene elkurválkodni LT-re az első körünket.
több mint 11 éve
Dansby hatalmas király volt, sajnálnám ha nem térne vissza, de azért évi 6 millánál többet nem adnék neki. Veldheer viszont jó húzás lenne. Fiatal és a pletykált 7-8 milla ideális lenne. Colledge pénzén lenne egy használható LT-nk.
több mint 11 éve
Ez nem jó... nagyon nem.Állítólag Dansby-nek ajánlottak Keimék egy 2 éves 10-12 milliós szerződést. Ez kevés lesz, de nem fognak többet ajánlani neki. Így viszont fel is lehet készülni a távozására feltéve ha bankot akar robbantani, mert egy ilyen év után lesz olyan ajánlat ami nagyobb lesz ennél.FucuHát igen, ez a hátránya az 1 éves szerződéseknek. Ha jól teljesít a manus, akkor nincs az a pénz amiért maradna. valószínűleg nem Dansby csak akivel így jártunk.Leon78
több mint 11 éve
Állítólag Dansby-nek ajánlottak Keimék egy 2 éves 10-12 milliós szerződést. Ez kevés lesz, de nem fognak többet ajánlani neki. Így viszont fel is lehet készülni a távozására feltéve ha bankot akar robbantani, mert egy ilyen év után lesz olyan ajánlat ami nagyobb lesz ennél.FucuHát igen, ez a hátránya az 1 éves szerződéseknek. Ha jól teljesít a manus, akkor nincs az a pénz amiért maradna. valószínűleg nem Dansby csak akivel így jártunk.
több mint 11 éve
Állítólag Dansby-nek ajánlottak Keimék egy 2 éves 10-12 milliós szerződést. Ez kevés lesz, de nem fognak többet ajánlani neki. Így viszont fel is lehet készülni a távozására feltéve ha bankot akar robbantani, mert egy ilyen év után lesz olyan ajánlat ami nagyobb lesz ennél.
több mint 11 éve
www.spotrac.com/nfl/arizona-cardinals/sejtettem, de ez még nem azt jelenti, hogy nincs garantált lóvé, hanem hogy nem tudják. De frissítettek és azt írták bele amit lehet tudni.
Innen másoltam....Leon78
több mint 11 éve
Már biztosan láttátok, de azért bemásolom...ez azt jelenti hogy 2 évre 4,65 millió aminek éves átlaga 2,35 millió és 2016-ig szól a szerződés.
John Carlson TE 29 2 yr $4,650,000 $2,325,000 $0 2016
0 garantált dollár. 😊Leon78
Én speciel nem olvastam még sehol, hogy 0 a garantált.
több mint 11 éve
Már biztosan láttátok, de azért bemásolom...John Carlson TE 29 2 yr $4,650,000 $2,325,000 $0 2016
0 garantált dollár. 😊
több mint 11 éve
Colledge pedig cut. A jövő évi fizuja nem fog hiányozni, a játéka viszont igen. Így már elég reális egy Albert vagy egyéb TOP OT igazolás. A Safety poszt is erősnek tűnik FA-n(míg drafton kb senki nem tetszik az SS-ek közül). Ha jönne még egy játékos oda, egy csere CB és visszaigazolnánk Dansby-t, akkor elég jó helyzetben várhatnánk a draftot. Az első 3 körben jöhetne egy RT húzás Massie mellé, és a többi mehetne kényelmesen BPA alapon.Arians-ék nem szarakodnak, mindenkit kivágnak, szívfájdalom nélkül, ha nem illik a képbe. Már csak az a kérdés milyen hatással lesz az amúgy sem fényes támadófalra a dolog. Ráadásul nem csak minőségre, de mennyiségre is szűkös a z OL. Persze majd megoldják valahogy. 😊
Az Albert-Cooper-Sendlein-Fanaika-Massie fal nem is lenne vészes. Winston visszahozásával még jobb lehetne, de nem tudom lesz-e rá pénz.andree
több mint 11 éve
Colledge pedig cut. A jövő évi fizuja nem fog hiányozni, a játéka viszont igen. Így már elég reális egy Albert vagy egyéb TOP OT igazolás. A Safety poszt is erősnek tűnik FA-n(míg drafton kb senki nem tetszik az SS-ek közül). Ha jönne még egy játékos oda, egy csere CB és visszaigazolnánk Dansby-t, akkor elég jó helyzetben várhatnánk a draftot. Az első 3 körben jöhetne egy RT húzás Massie mellé, és a többi mehetne kényelmesen BPA alapon. Az Albert-Cooper-Sendlein-Fanaika-Massie fal nem is lenne vészes. Winston visszahozásával még jobb lehetne, de nem tudom lesz-e rá pénz.
több mint 11 éve
Rashard Mendenhall úgy döntött, hogy visszavonul(Schefter).
több mint 11 éve
OffKurt Warner idei jótékékonysági flagfoci eseménye sem szűkölködött nagy nevekből, akár aktív, akár már visszavonult játékosokról beszélünk.

On
több mint 11 éve
Igazad van... bár a sérülések előélete nem túl bíztatóKellett TE, mert csak Housler van rosteren. Carlson tapasztalt, igaz nem annyira a blokkolás az erőssége. Szerintem jó húzás.Ha egy olyasmi, hogy jövő évre jön neki nagy base salary, de amúgy kirakható(szóval egy összetettebb prove it szerződés), akkor nagy húzás. A sérülések nélkül jó kis játékos lenne.andree
Plusz ne feledjétek, hogy nem tudjuk mennyi a garantált pénz, mert ez a 4,65 millió a teljes összeg.Fucu
több mint 11 éve
Kellett TE, mert csak Housler van rosteren. Carlson tapasztalt, igaz nem annyira a blokkolás az erőssége. Szerintem jó húzás.Ha egy olyasmi, hogy jövő évre jön neki nagy base salary, de amúgy kirakható(szóval egy összetettebb prove it szerződés), akkor nagy húzás. A sérülések nélkül jó kis játékos lenne.
Plusz ne feledjétek, hogy nem tudjuk mennyi a garantált pénz, mert ez a 4,65 millió a teljes összeg.Fucu
több mint 11 éve
Kellett TE, mert csak Housler van rosteren. Carlson tapasztalt, igaz nem annyira a blokkolás az erőssége. Szerintem jó húzás.Plusz ne feledjétek, hogy nem tudjuk mennyi a garantált pénz, mert ez a 4,65 millió a teljes összeg.
több mint 11 éve
Pikáns lesz amikor jön Seattlebe.azért a TE poszton akkora lyuk volt, hogy bárki erősítésnek számít 😊 plusz két évre 4,5 misi nem olyan sok (nyilván nem is nagyon olcsó), a lényeg, hogy maradjon egészséges.Dexxter TailorÉrdekes a dolog. Csak én látom úgy, hogy nem túl nagy erősítés a srác, de viszont legalább drága?Leon782 évre leszerződtettétek az ex-Vikings játékost, John Carlson-t, tight end poszton játszik.KmetyG2 évre érkezik 4,65 m$-ért, egyéb részleteket nem tudok.emberke22
több mint 11 éve
azért a TE poszton akkora lyuk volt, hogy bárki erősítésnek számít 😊 plusz két évre 4,5 misi nem olyan sok (nyilván nem is nagyon olcsó), a lényeg, hogy maradjon egészséges.Érdekes a dolog. Csak én látom úgy, hogy nem túl nagy erősítés a srác, de viszont legalább drága?Leon782 évre leszerződtettétek az ex-Vikings játékost, John Carlson-t, tight end poszton játszik.KmetyG2 évre érkezik 4,65 m$-ért, egyéb részleteket nem tudok.emberke22

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!

