Baltimore Ravens
47 feliratkozó
több mint 11 éve
lucio
329
Látom sokan tényként kezelik, hogy az öregedő Smith másodvirágzását éli majd, a sérülésből visszatért Danielshez hasonlóan, és amellett, hogy ők jól játszanak, még nem sérül meg 1-2 Pittahoz hasonló kulcsember. Legyen így, de sose ilyen egyszerű...Én nem tudom eldönteni, mi lenne a jó, de a vezetőség eddig összességében jól működik, dilemmázhatunk itt OT drafton, de lehet, ők azt látják, Wagner qrva jól fejlődik, így lehet, fel sem merül. Ugyanígy lehet, hogy Smith nem hosszú távú megoldás, de ha Marlon Brown-ban akkora potenciál van, mint ami a rookie idénye után laikusként előttem felsejlik, akkor a korai körös WR draft is okafogyott. Az biztos, hogy két olyan poszt van, ahol jelenleg nincs olyan játékosunk, aki korábban stabil kezdő volt valahol: RT és FS.
Teljesen egyetértek, hogy a Ravens filozófiája a védekezés, és ezt nem szabad feladni, de ami tavaly volt O részről, az vállalhatatlan, ilyen fallal és célpontokkal pénzkidobás egy 120 miós QB.
Én egyébként azt is kíváncsian várom, hogy oldjuk meg (nem feltétlenül a drafton) a csere QB kérdését. Taylor pár perces ügyködése alapján katasztrófa lenne, ha Flacco megsérül, más csapatok (pl. Packers, Bears) egész jól managelték ezt a helyzetet.
több mint 11 éve
ez a mi városunk marylandben nem joe montanaról meg tom bradytöl hires. nem. nem, hanem ngata beast mode! reed no flying zone! suggs terror of the edge! ray luuuuu meg elüt mint a gyorsvonat! erröl szolt megalapulása ota a Ravens. ezt soha ne feljtsétek el!!! best defense ever
több mint 11 éve
halod peter, majd ha nem megy az elsö WR sornak bejön a második nem? tudod mint a hokiba! egy vicc bazmeg torry smith, steve smith, marlon brown, jacoby jones, aron mellett, pitta, daniels, hány célpont kell flacconak 30? mert akit itt felsoroltam az minöségi elkapó meg TE. de az fel sem merült benetek h graham meg ihedigbo távozásával 2 kezdö játékos esett ki. hány WR meg TE ment el tölünk ird már le lépci!!! (rövid kis lista lesz) offens fal ember kell 2 darab azt enyi meg max TE de az ráér jövöre HA NEM LESZ SÉRÜLÉS hullám mint tavaj. cornert meg safety kell mindenképp. ILB is kéne mert szerintem 1-2 csapat szétfutott minket tavaj, és a ravens fanok nem ehez szoktak!!! a 120 millára meg nem irok semmit mert elvileg egy csapatnak szurkolunk......Ravens best defense+1

The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 11 éve
halod peter, majd ha nem megy az elsö WR sornak bejön a második nem? tudod mint a hokiba! egy vicc bazmeg torry smith, steve smith, marlon brown, jacoby jones, aron mellett, pitta, daniels, hány célpont kell flacconak 30? mert akit itt felsoroltam az minöségi elkapó meg TE. de az fel sem merült benetek h graham meg ihedigbo távozásával 2 kezdö játékos esett ki. hány WR meg TE ment el tölünk ird már le lépci!!! (rövid kis lista lesz) offens fal ember kell 2 darab azt enyi meg max TE de az ráér jövöre HA NEM LESZ SÉRÜLÉS hullám mint tavaj. cornert meg safety kell mindenképp. ILB is kéne mert szerintem 1-2 csapat szétfutott minket tavaj, és a ravens fanok nem ehez szoktak!!! a 120 millára meg nem irok semmit mert elvileg egy csapatnak szurkolunk......
több mint 11 éve
-1RT,-2TE,-2WR,Rice eltiltás előtt,KO,Pierce,Mellette műtét után.Daniels,Forsett egy évre jött valószínűleg.ideje lenne a 120 millás irányítonknak esélyt adni (fal,WR-TE,RB)PeterGyorsan lelőném a poént, hogy csak a kezdőt írtam.
-1RT (ahova kb tuti húzunk és ha első körökben akkor instant kezdő)
Tavalyhoz képest az O# kezdő gyengült egy OT-vel és erősödött egy C-WR-TE-vel.
Mivel OT húzást várnak tőlünk és szerintem is húzunk oda az O# abszolúte erősödött.
Tavalyi Offense:
E. Monroe-Osemele-Gino G.-Yanda-Oher
Torrey-Dickson-Flacco-Rice-Leach-J.Jones
Idén
E. Monroe-Osemele-Zuttah-Yanda-Round 1-2.
Torrey-Pitta-Flacco-Rice-Juszczyk-S.Smith
Úgy hogy a padon van J.Jones-Daniels és olyan falember aki tavaly még kezdett. Egyértelműen erősödött az O# a tavalyi alapszakaszhoz képest.

The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 11 éve
A probléma csak ott kezdődik, hogy se a D# se az O# nem lesz hibátlan sose... öregedik mindenki, ezért full egyirányú draftot jósolni azért elég rizikós... szépen el fog ez oszlani, aztán örvendünk, vagy nem a húzott játékosoknak... Nem lehet se a D#-t se az O#-t elhanyagolni, mert az két év múlva üt majd vissza... szép kiegyenlített draftot várok, most már azt mondom, hogy 1 körös trade-del, de ha nem, akkor D# aztán a többit meglátjuk.
Edit: ja és ha sikerül a trade, akkor OT lesz elöl és CB a nyert helyen.

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 11 éve
lucio
329
Szerintem eddig a holtszezon jól telt. De ez elsősorban azt jelenti, hogy sikerült újraigazolnunk azokat, akiket szeretnénk. Az érkező nevek jól hangzanak ugyan, de bizonytalan, valóban hozzá tudnak-e tenni a játékhoz, ide még Smith-t is ideértem. Azaz én nem érzem, hogy lényegesen erősebb lenne a draft előtt az O, mint tavaly volt. Az pedig nagyon szar volt. A tavalyi szezonban, különösen a nulla futójátékkal és fal nélkül a 8-8 szerintem is csoda volt. Ha minden eddigi igazolásunk hozza magát, ennél jobbra számíthatunk, de ennek, mármint hogy minden igazolás bejöjjön, kicsi az esélye. Szerintem tavaly egy 3 éves újáépítési ciklus első éve volt, tavaly egyértelmű D fókusszal, idén szerintem egyértelműen O fókusz lesz, jövőre meg még aki kell...A holtszezon eddigi munkássága díjaként azért követhetjük a BPA taktikát, ebből bármi kijöhet, de összességében azért O fókuszra számítok. Mivel állítólag mély a draft, hacsak valami nagyon vágyott nem zuhan az ölünkbe, a trade is elképzelhető, mert ha mély a draft, a mennyiségnek minőségbe kell átcsapnia...
több mint 11 éve
-1RT,-2TE,-2WR,Rice eltiltás előtt,KO,Pierce,Mellette műtét után.Daniels,Forsett egy évre jött valószínűleg.ideje lenne a 120 millás irányítonknak esélyt adni (fal,WR-TE,RB)Ahogy látom eléggé kezd szétszakadni a tábor az #O és #D építését favorizálók között. Azt talán leszögezhetjük, hogy a tavalyi 8-8 egy csoda volt ilyen támadójátékkal, valamint hogy a védelem tisztesen, sőt több mint tisztességesen helytállt.Nem tudom, folyton leírom, hogy az offense már most jobb(+1TE+1WR+1C a kezdőbe) mint az előző szezonban és még kap szerintem 2 picket, akkor hogy lehet olyan hülyeséget újra és újra leírni hogy: "de ha olyan az O mint tavaly" komolyan a fejem fogom.Voice
Ez a védelem távol van a rossztól. Viszont több meccset is láttuk, ahol az #O lefagyott és buktunk (pl.: Bills), továbbá amikor csak a csoda mentett meg minket (pl.: Vikings). Ti is elismertétek, hogy az alapszakaszt az O nyeri. DE ha olyan az O, mint tavaly, akkor nem fogunk PO-ba jutni, és akkor meg nincs miről dumálnunk, hogy a Védelem nyeri meg a bajnokságot 😀
Mai NFL-ben z elég 10-15 pontot szerezni a győzelemhez (jó oké, bajnok szezonunkban egyszer 9 elég volt a Chiefs ellen 😀 ). Stabil 20+ pontokhoz pedig egy ütős O kell. Azt viszont senki nem meséli be nekem, hogy ha hozunk is egy korai körös OT-t, akkor az TUTI megold mindet problémát.
Ragozhatjuk napestig ezt a vitát, már csak pár nap és eldől, hogy látja a vezetőség. Nekem az a véleményem, hogy tavalyt a D feljavítására fordítottuk, ez nagyrészt idénre is elég lesz, a tavalyi horror produkció miatt pedig az ideit az O-ra kell(ene) fordataniFlacco5
több mint 11 éve
Ahogy látom eléggé kezd szétszakadni a tábor az #O és #D építését favorizálók között. Azt talán leszögezhetjük, hogy a tavalyi 8-8 egy csoda volt ilyen támadójátékkal, valamint hogy a védelem tisztesen, sőt több mint tisztességesen helytállt.Nem tudom, folyton leírom, hogy az offense már most jobb(+1TE+1WR+1C a kezdőbe) mint az előző szezonban és még kap szerintem 2 picket, akkor hogy lehet olyan hülyeséget újra és újra leírni hogy: "de ha olyan az O mint tavaly" komolyan a fejem fogom.
Ez a védelem távol van a rossztól. Viszont több meccset is láttuk, ahol az #O lefagyott és buktunk (pl.: Bills), továbbá amikor csak a csoda mentett meg minket (pl.: Vikings). Ti is elismertétek, hogy az alapszakaszt az O nyeri. DE ha olyan az O, mint tavaly, akkor nem fogunk PO-ba jutni, és akkor meg nincs miről dumálnunk, hogy a Védelem nyeri meg a bajnokságot 😀
Mai NFL-ben nem elég 10-15 pontot szerezni a győzelemhez (jó oké, bajnok szezonunkban egyszer 9 elég volt a Chiefs ellen 😀 ). Stabil 20+ pontokhoz pedig egy ütős O kell. Azt viszont senki nem meséli be nekem, hogy ha hozunk is egy korai körös OT-t, akkor az TUTI megold mindet problémát.
Ragozhatjuk napestig ezt a vitát, már csak pár nap és eldől, hogy látja a vezetőség. Nekem az a véleményem, hogy tavalyt a D feljavítására fordítottuk, ez nagyrészt idénre is elég lesz, a tavalyi horror produkció miatt pedig az ideit az O-ra kell(ene) fordataniFlacco5

The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 11 éve
figy cool joe! természetesen van igazság abban amit irsz persze h ki kell egyenliteni a dolgokat védelem támadosor között de flacco nem egy 500yard/game QB inkább egy megbizható futójátékra épülö ( tavaj nagy szar volt) rövidpaszos illetve play-a pass a mély zonákba. azt nagyából enyi, meg a jó kis screenek, smith 1-2 , marlon, meg jákob, és nekem mallett is tetszett tavaj preben. pitta+daniels nem lehet oka panaszra flacconak, föleg ugy h többet keres mint Ray Lewis egész életében. ne érts félre birom joet nagyon! és tisztába vok azzal is h tavaj többet volt a földön mint a saját lábán. és ugy nem lehet!de had emlékezteselek a 2000 diadal menetre talán 1td kaptunk, meg tavaj a seattle defensre! a nagy payton m, minden recordot megdöntöt td pass yard meg a faszom tudja még mitazt mire ment vele? a 2. helyezetek névsorát nem jegyzik sehol, ugy játszott ahogy a seattle hagyta. ezer szonak is egy a vége tök mindegy kit draftolunk ugyse mi döntjük el, csak nyerjünk minél több mecset és találjunk visza a playoffba. amugy a tuti szerintem se lesz 1 fasza O# legyen az akárki rem egy jól húzó embert fogunk ki a futó játékot kell mit kezdeni mert ha jó a futás akk jól megy coolnak is, nagyon bizok joeban, meg kubiakban. kiváncsian várom mit huzunk 4 nap mulva. és még anyit h mindegy h offens vagy defense csak a RAVENSSSS 😀 de inkább DDDD 😉
több mint 11 éve
Ahogy látom eléggé kezd szétszakadni a tábor az #O és #D építését favorizálók között. Azt talán leszögezhetjük, hogy a tavalyi 8-8 egy csoda volt ilyen támadójátékkal, valamint hogy a védelem tisztesen, sőt több mint tisztességesen helytállt. Ez a védelem távol van a rossztól. Viszont több meccset is láttuk, ahol az #O lefagyott és buktunk (pl.: Bills), továbbá amikor csak a csoda mentett meg minket (pl.: Vikings). Ti is elismertétek, hogy az alapszakaszt az O nyeri. DE ha olyan az O, mint tavaly, akkor nem fogunk PO-ba jutni, és akkor meg nincs miről dumálnunk, hogy a Védelem nyeri meg a bajnokságot 😀
Mai NFL-ben nem elég 10-15 pontot szerezni a győzelemhez (jó oké, bajnok szezonunkban egyszer 9 elég volt a Chiefs ellen 😀 ). Stabil 20+ pontokhoz pedig egy ütős O kell. Azt viszont senki nem meséli be nekem, hogy ha hozunk is egy korai körös OT-t, akkor az TUTI megold mindet problémát.
Ragozhatjuk napestig ezt a vitát, már csak pár nap és eldől, hogy látja a vezetőség. Nekem az a véleményem, hogy tavalyt a D feljavítására fordítottuk, ez nagyrészt idénre is elég lesz, a tavalyi horror produkció miatt pedig az ideit az O-ra kell(ene) fordatani
több mint 11 éve
igen sajnos egy új érába kell 3-5 év mire minden rendbe kezd menni. ahoz képest ez a 8-8 renbe volt, igen volt elég offens bénázás 5int buffallo ellen meg hasonlók, ebben a D ben még mindig van potencial azért suggs ngata front sevenben még mindig viszik a primet. daryl smith kellemes meglepetés volt idén azért benne már van 1000 tackle tudja mit csin, cover viszont már kicsit lasú volt a TE emberezésnél szintén de még igy is üde szinfolt volt idén! egy igazi runstoper kéne aki oda is ér a QBhoz kicsit a passrust is feldobja. nálam bynes nem egy nagy név egy jó specteam játékos de egyi. a kis másodéves brown kéne eröltetni, j simon nem is láttam szezon közbe aztszem 2 preseson megmutatta magát és vége, dumervill abszolut renbe volt idén 15 zsák lesz a vége, elam is kezdett a végére ráérezni a mozgásra de a cornerek rendre elöbb ott voltak ahol kell mint ö, na majd idén! j smith kiemelkedöen játszott idén rengeteg tackle meg passdef, talán a legjobb védö játékos idén nálunk. webb hosszú kihagyás után elég jó viszatért egy teljesen kicserélödött de-ben. Voice ahogy mondtad Seattle példa, eszméletlenül jò az a pioca secondery earl thomasal cam chencelloval meg a 2 cornerel, minden hova odaérnek, az amugy nem olyan elit frontsevenel. ilyenre kéne idén formálni a Defenst egy elsö körös CBpickel meg egy második körös S vel. többi mehet az offensra, teljesen egyet értek Blaisel nem kell ide több BAMA játékos egyedül courtney ups vált be nálunk mint legerösebb csere, ahogy már irtad is lamarcus joyner vagy dennard kéne elsö körbe CBpickbe de szivesen nézném calvin pryort FS poston, tudom nem sokat játszott ebben a szerepben de ö nagyon jó lenne, csak az a baj öt addigra elviszik szoval idén is csak egy jó Defens pick lesz. 😕(( még anyit h a csapat hivoldalán valami trandröl irtak valami draftjógal kapcsolatban és a detroit lions DT sun-t emlegeték, de sajna hott hülye vagyok az angolhoz újfent felvilágositana valaki, elöre is thx GO RAVENS 😀
több mint 11 éve
Voice ugy tünik mi roklelkek leszünk, nem tudom te h vagy vele de én imádtam mikor a D megérkezett a pályára. ismeri mindenki az aranyszabájt a alapszakasz az offens a bajnokságot a védelem nyeri!!! egy óriási lyuk tátong ray, és ed helyén. ( sirni tudnék) régen retegtek az elenfelek mikor elenünk támadtak! óriási lewis ütések labdaszerzések pick 6ek. egyetlen örömöm idénröl Bell kivégzése volt phhh na mindegy legalább a vasasoknak odavertünk picit, mongyuk nem Bellnek pici 😀 Go Ravens go DDDDRavens best defenseSzóról szóra egyetértek, itt a D#be kell feccölni az energiát, az O#-nél csak a fallal volt probléma, na meg a sérüléssel, viszont még ilyen hibákkal is 8-8-ra volt elég, ha egészséges lesz Pitta és érkezett Smith, már elégnek kellene lenni, viszont még a falat is rendbe rakjuk, akkor oda nem kell már semmi.
Ellenben a Đ# még mindig nem az igazi és a Seattle példájából kiindulva, jussunk be a PO-ba, annyi kell az O#től, ott már úgy is a D# dominál.

The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 11 éve
Voice ugy tünik mi roklelkek leszünk, nem tudom te h vagy vele de én imádtam mikor a D megérkezett a pályára. ismeri mindenki az aranyszabájt a alapszakasz az offens a bajnokságot a védelem nyeri!!! egy óriási lyuk tátong ray, és ed helyén. ( sirni tudnék) régen retegtek az elenfelek mikor elenünk támadtak! óriási lewis ütések labdaszerzések pick 6ek. egyetlen örömöm idénröl Bell kivégzése volt phhh na mindegy legalább a vasasoknak odavertünk picit, mongyuk nem Bellnek pici 😀 Go Ravens go DDDD
több mint 11 éve
nagyon köszi a korrekt kis irást. végre képbe kerültem. persze szegény flaccot ütöték vágták egész évben meg a kis ray se tudott öszerakni egy normális futást, mindenképp kell O-line ember de akkor is lehetne egy 2-4 defense arányú leosztás. matt elam egy jó huzás volt tavaj arthur brownból nagyon keveset láttam sajna szerintem van benne pot! meg b williams is! t codynál biztos több, nálam canty, williams ,ngata suggs, d,smith, elvis dumm, webb, j,smith, elam, a ILB nem égetö kérdés szerintem se, de a safety meg corner post nagyon! azt irtátok h nincs olyan nagy név ezeken a postokon de azért calvin pryor, ahmad dixon, deone buccanon, ha ha clinton dix, elég kis compact játékosoknak tünnek nekem igy pacekra meg videokról. de nikkellcornernek ezt a dennard gyereket a spartanból. én eltudnám viselni öket. szerinte rice idén viszanyeri a formáját, meg a texasnál kubiaknál jó volt mindig a futás, ugy h már most várom az presesont, a jó öreg smith papa is jól jön szerintem megértik egymást joeval denials szintén jó fogás volt nagyon jó keze van idén offens oldalon nem sok kifogás lehet. 😉 c j moosleyt én is hagynám de anyi jó linbacker jött ki az elmult években lavonte david luck kueckly és még sorolhatnám. miért ne nyulhatnánk bele mi is ilyen jól. mert kell hamarosan daryl smith nem lesz fiatalabb.
több mint 11 éve
Mosley talan a class leginkabb osztonnel jatszo jatekosa de ilb-kent tuti az.Nálam inkább Shazier az első ilyen listán. Ösztönösen zseniális. Mikor érteni próbálja a játékot, hezitálni kezd. Kiváló 3-4 ILB lehetne, amúgy is futás ellen sokkal jobb mint pass rushban, bár belső pass rush az megy neki másodszándékból, ami megint belső LB meló.
Collapo

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
Möglàssuk, Kàtrànydoktor mity mondd?

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
Mosley talan a class leginkabb osztonnel jatszo jatekosa de ilb-kent tuti az.Evans dream.
Blaise jol latja a d/o# kerdest meg akkor is ha diehard d fan az ember. Ahogy en is. Van amikor valami annyira nem megy h tolni kell. Ez most ilyen.
Elso kort iden ahol huzunk az ot a cb er meg egy egy playa. De ugyis Oz a mi nagy varazslonk. Trade lesz mindenki meglassa.
Ja es udv koztunk

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 11 éve
minden kedves Ravens drukkert üdvözlök, 98óta nézem nflt azota ravens fan vagyok. miért kell erölteni ezt az O-line erösitést amikor mindig is Ray Luról meg a beton defensröl volt hires baltimore, tudom hogy Oher távozott meg még valaki most nem ugrik be a neve, de vegyük szépen sorba: bajnokok lettünk ray viszavonult, ellerby florida, pollard tennessee, reed jetsbe ment, tavaj drafton elam, a. brown, j simon, és holtidénybe canty, elvis Dummervil, D smith, érkezett lehuztunk egy 8-8 szezont cory graham, j ihedigbo távozott. és nézem drafton h mit akrnak. egy vicc. s ilb cb posztot miért nem irnak? ilyen jó a védelmünk?Ravens best defenseÜdv, na végre egy vaskalapos D# fan, bátran az írással, én is így vagyok vele, az #O-nek csak a falnál kell erősítés idén(2 pick), azt megkapják, a többi pick mehet a D#-be . 😀

The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 11 éve
Evansz elvtàrssal mi van? Hàt Evansz elvtàrs màr nemkő senkinek? Màr kise akarjàk húzni? Hàt Evansz elvtàrs màr levegő, egy semmi?sutianapSajnos Evans elvtársról már álmodozás szintjén is le kellett mondanunk. Sajnos se nem lett lassú a kombinén se nem csinált valami butaságot itt a nagy draft előtti felhajtásban, így ismételten sajnos egy top 10es pickel rendelkező csapat lesz boldog vele.
több mint 11 éve
minden kedves Ravens drukkert üdvözlök, 98óta nézem nflt azota ravens fan vagyok. miért kell erölteni ezt az O-line erösitést amikor mindig is Ray Luról meg a beton defensröl volt hires baltimore, tudom hogy Oher távozott meg még valaki most nem ugrik be a neve, de vegyük szépen sorba: bajnokok lettünk ray viszavonult, ellerby florida, pollard tennessee, reed jetsbe ment, tavaj drafton elam, a. brown, j simon, és holtidénybe canty, elvis Dummervil, D smith, érkezett lehuztunk egy 8-8 szezont cory graham, j ihedigbo távozott. és nézem drafton h mit akrnak. egy vicc. s ilb cb posztot miért nem irnak? ilyen jó a védelmünk?Ravens best defenseSzia és üdv köztünk!
Az, hogy miért O nehéz draftról van szó elég megnézni a tavalyi évet. A D úgy is, hogy több mint a kezdők fele kicserélődött helyt állt, ami nagy szó, mert a támadó oldal szerencsétlenkedéseinek hála kevesebbet pihenhetett és végig nagy nyomás alatt volt. Kell FS ez nem kérdés, csak a draft osztály nincs éppenséggel tele azonnal bevethető free safetyvel. CB is need, de az talán kevésbé égető. Amiért mégis első körös CB-ről írunk itt a topicban annak az az oka, hogy sokkal inkább impact pozíció, több tehetségesebb játékos van az idei drafton ezen a poszton mint FS-n és mert egy jó CB duó/trió el tudja rejteni egy bizonyos szintig a gyengébb safety sor hiányosságait. ILB-t én személy szerint nem tartom neednek. Egyrészt nem kell kezdő, arra ott van Smith és megverekedhet Bynes és Art. Brown a másik kezdőért. Valamint pluszban McClellan is elég jó volt mikor Ray és Ellerbee illetve McClain sérülése miatt két éve lehetőséget kapott. Ha jön is ILB (nem tartom elképzelhetetlennek) akkor sem gondolnám, hogy a középső köröknél korábban. Dlineba sokkal inkább tartom valószínűnek az erősítést, vannak fiataljaink, de Ngata sem lesz fiatalabb, Cody sem lesz szerintem jobb és DAT valamint B-Will sem teljesen kiforrott játékos. Lewis Mooreról pedig nem sok infónk van mire képes.
Amiért még O heavy draftról beszélünk azon túl, hogy a tavalyi D-nek nincs oka szégyenkezni, az, hogy az offenz csapni való volt. Se a futásnak nem tudtunk blokkolni, se Flaccot nem tudtuk megvédeni. Ez pedig minden támadó játék alapja. Egy jó fal a jó támadósor alapja, ha pedig jó az O a D-nek is kevesebb dolga van, pihentebb így még jobban tudja tenni a dolgát.
Nem kell túlságosan sok ember ebbe a támadósorba, hogy pofásan nézzen ki. Egy RT nem ártana és akkor a fal készen is van. TE/WR/RB sem olyan óriási need, hogy égne a ház, de egy Seferian Jenkins / Robinson v Landry és társai pickkel már egészen jól nézne ki. A RB dolog is inkább Rice esetleges kiesése, elhasználódása és Pierce sérülékenysége miatt van napirenden, de a poszt leértékelődése miatt itt sem első körös needről beszélünk hanem 3 v 4. körösrül amikor még simán future nfl starterek v korrekt kiegészítők lesznek szerintem elérhetőek
több mint 11 éve
Evansz elvtàrssal mi van? Hàt Evansz elvtàrs màr nemkő senkinek? Màr kise akarjàk húzni? Hàt Evansz elvtàrs màr levegő, egy semmi?

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
1. körben OT (Lewan, Martin) / D#BPA (leginkább CB), de no brainerként hoznám Mosley-t, Evans-t is nem számolva a miracle steal kategóriákkal...Mosley nálam no brainer "kössz nem" 😀 ILB nem akkora impact, hiába jó játékos, de alabama védő és nála meg még ott van a térd problémája. Nálam Ő egyértelműen a Nope kategória. Első kör OT/CB az (Y) Letrade nagyon frankó lenne, de a két OT v legjobb elérhető CB is tetszene.
Collapo
több mint 11 éve
minden kedves Ravens drukkert üdvözlök, 98óta nézem nflt azota ravens fan vagyok. miért kell erölteni ezt az O-line erösitést amikor mindig is Ray Luról meg a beton defensröl volt hires baltimore, tudom hogy Oher távozott meg még valaki most nem ugrik be a neve, de vegyük szépen sorba: bajnokok lettünk ray viszavonult, ellerby florida, pollard tennessee, reed jetsbe ment, tavaj drafton elam, a. brown, j simon, és holtidénybe canty, elvis Dummervil, D smith, érkezett lehuztunk egy 8-8 szezont cory graham, j ihedigbo távozott. és nézem drafton h mit akrnak. egy vicc. s ilb cb posztot miért nem irnak? ilyen jó a védelmünk?
több mint 11 éve
Jóaza Ríli mondomèn, az èlő szövet fèmvàza.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak