Carolina Panthers

32 feliratkozó

több mint 2 éve
SrBandi Carolina Panthers 700
Hát, én tegnap olvastam egy érdekes kommentet redditen, röviden a lényege, hogy Tepper mintha a Saints és a Seahawks egyvelegét akarta volna itt összehozni, ezért hozta Fittet, ezért hozatta annak idején Joe Brady-t meg Teddyt, ezért van ugyanaz a fajta műfű, ezért lett Young. Ez lehet hogy így van, lehet konteó, de egész sok puzzle illene bele az elképzelésbe. A másik, hogy ez a roster nem alkalmas erre, de akkor felmerül a kérdés, mit mondtak Fitterernek, miért ezt rakta össze. Ha ezt kérték tőle, akkor mit mondtak Reichnak, hogy ebből dolgozzon, vagy kértek tőle egy olyan játékot, amire a roster alkalmatlan, mert nem arra lett összerakva? Tavaly látszott, hogy egy erős futóval ez a fal működik, ezt a falat tartotta meg a FO, erre most passzolunk több mint 60%-ban, amire nem alkalmas. Azt sem értem, hogy ha ilyen fundamentálisan más csapatot akart Tepper, akkor miért nem gyalulta le egyszer, akár amikor átvette, akár amikor Rhule-t kibaszta? Ebbe illik ez a 4-3 vs. 3-4 defense kérdés is, hogy mégis miért volt muszáj nekünk átállni? Akkora érdemi különbség azért nincs, mindkét felállásban lehet eredményesen játszani, meg szarul is, meg annak idején én amit erről olvastam, nem is annyira éles az a határvonal az NFL-ben, namindegy is, csak emiatt jutott eszembe:
Gondolom volt valami koncepció, leültek, átbeszélték és a játékos állomány is ehhez lett alakítva. TSzabi
Én már ebben sem vagyok biztos, hogy volt, vagy ha volt, leültek, és mindenkivel ugyanazt beszélték.
több mint 2 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 223
Teppert értem hogy elégedetlen kiakar baszni mindenkit.
De nem értem, milyen komoly mérlegelés lehetett ott edző választásnál vagy mit várt.

9 meccs után mire jött rá, hogy nem ezt ígérték neki, vagy hogy nem haladunk.
Gondolom volt valami koncepció, leültek, átbeszélték és a játékos állomány is ehhez lett alakítva.

Ez a szezon felénél baszakodást se értem, vagy minden a tervek szerint halad, csak még idő kell, vagy szar munka zajlik. Ezt a faszoskodás felesleges nem hiszem hogy a motiváció hiányzik.
Ha elégedetlen sose lehet túl korán kibaszni senkit ha meg bízik bennük bízzon.
több mint 2 éve
SrBandi Carolina Panthers 700
Mekkora W volt a Texans ellen 🤣
Ugyanitt Stroud lassan MVP módban nyomja, miköuben Young UDFA szinten pötyög
gabokocka
Az év legnagyobb Panthers győzelme... ha érted hogy mondom...
több mint 2 éve
SrBandi Carolina Panthers 700
Én nem akarom fikázni Youngot, de kikészít, hogy folyamatosan jönnek azzal a médiában, hogy 2-3 év mire kiderül, meg sorolják a nagy irányítókat, akik ugyanilyen szarul kezdtek, miközben szó sincs azokról az irányítókról, akik ugyanilyen szarul kezdtek, és nem is lett belőlük semmi, eközben meg ott van még Stroud, akinek hogy-hogynem, nem kellett 2-3 év hogy értelmes játékosnak nézzen ki, és egyébként a draft előtt ő lett volna a biztonsági választás, a fizikai paraméterei alapján. De nekem ami a legdurvább ebben a helyzetben, hogy igazából engem már nem érdekel, hogy Young lesz-e minden idők bustja, vagy egy normális irányító lesz, semmilyen kötődést nem érzek. Miközben még mindig felbasz, ha arra gondolok, hogy TJ Watt szétfejelte Cam vállát, addig igazából leszarom ha a kövi meccsen Youngot desszertes villával kapirgálják ki a műfű közül, meg ha most akkora bust lesz, akkor mi van? Szarok leszünk 5 évig? Már az lenne furcsa, ha nem lennék szarok. Hasonló nekem Reich is, annyi a különbség, hogy bármilyen jó ember is, de baszódjon meg, takarodjon mihamarabb. Ha még egyszer egy ilyen kibaszott lelkész prédikátor balfaszt neveznek ki ide edzőnek, akkor ott én végleg kicsekkolok.
több mint 2 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 223
Stroud-Young: 0-1

Még valami?
több mint 2 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 671 — Panthers fan
Mekkora W volt a Texans ellen 🤣
Ugyanitt Stroud lassan MVP módban nyomja, miköuben Young UDFA szinten pötyög
gabokocka
Na de most végre tényleg volt futójátéka a Texansnak 😀

Tepper takarodj!
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 258 — Keep pounding
Mekkora W volt a Texans ellen 🤣
Ugyanitt Stroud lassan MVP módban nyomja, miköuben Young UDFA szinten pötyög

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 258 — Keep pounding
Athleticen

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
SrBandi Carolina Panthers 700
Állítólag Fitterer már fél lábbal kinn van, és Reich is repülni fog, ha nem történik vmi egetrengető változás.
gabokocka
Ezt hol olvastad? Érdekelnének a részletek.
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 258 — Keep pounding
Állítólag Fitterer már fél lábbal kinn van, és Reich is repülni fog, ha nem történik vmi egetrengető változás.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
SrBandi Carolina Panthers 700
Mind ezt egy bottom 3 csapat ellen.
TSzabi
Kikérem magamnak, ezzel a győzelemmel lehet hogy csak bottom 5 vagyunk!
davemayer
több mint 2 éve
davemayer Chicago Bears 15 494 — "Grammar maci"
Mind ezt egy bottom 3 csapat ellen.
TSzabi
Kikérem magamnak, ezzel a győzelemmel lehet hogy csak bottom 5 vagyunk!

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 2 éve
onDier Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 1 034
Kinti szurkolok mar tuntetest szerveznek xd
több mint 2 éve
SrBandi Carolina Panthers 700
Legmélyebb tiszteletem mindazon névtelen hősöknek, akik ezért a rangadóért felkeltek az éjszaka közepén.
akdestroyer
Az igazán kemények az információk birtokában megnézik az ismétlést. Fizikailag fájt. 😁
G.P.
Felkeltem, 10 perccel kezdés után, 0:0, jött a visszahordás, nagy pass Youngtól a practice squadból felhozott elkapónak, fel is ébredtem, és ott vége is volt. Azt nem tudjátok egyébként elképzelni szerintem, hogy mi azért hozzá lettünk ehhez szoktatva, és amikor véletlenül belenézek egy másik meccsbe, akkor kicsit össze vagyok zavarodva, hogy ez ugyanaz a sport-e.
több mint 2 éve
G.P. Cincinnati Bengals 420
Legmélyebb tiszteletem mindazon névtelen hősöknek, akik ezért a rangadóért felkeltek az éjszaka közepén.
akdestroyer
Az igazán kemények az információk birtokában megnézik az ismétlést. Fizikailag fájt. 😁
G.P.
Nem tudom láttam-e valaha ennyire szar meccset már csak az összefoglaló alapján. Azt a 10 percet sem érte meg, nem, hogy éjszakai pár órát. Elképesztő lehetett. Erre csak inni lehetett, de azt meg gátlástalanul sokat.
kristóf17
Lehetett szavazni valahol ki a jobb QB, a kérdés értelmezhetetlen. Tragikus volt mind a kettő. 20 éve nézem lassan az NFL t. Ez mindennek az alja volt. Még csak küzdés sem volt. Gyalázatos teljesítmény a labda minden oldalán. Még a punter is szar volt basszus...a punter
több mint 2 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Legmélyebb tiszteletem mindazon névtelen hősöknek, akik ezért a rangadóért felkeltek az éjszaka közepén.
akdestroyer
Az igazán kemények az információk birtokában megnézik az ismétlést. Fizikailag fájt. 😁
G.P.
Nem tudom láttam-e valaha ennyire szar meccset már csak az összefoglaló alapján. Azt a 10 percet sem érte meg, nem, hogy éjszakai pár órát. Elképesztő lehetett. Erre csak inni lehetett, de azt meg gátlástalanul sokat.
több mint 2 éve
G.P. Cincinnati Bengals 420
Legmélyebb tiszteletem mindazon névtelen hősöknek, akik ezért a rangadóért felkeltek az éjszaka közepén.
akdestroyer
Az igazán kemények az információk birtokában megnézik az ismétlést. Fizikailag fájt. 😁
több mint 2 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 223
Természetesen végső soron a fejétől bűzlik a hal.
Ha BY ezt tudja és kihúzták azért kell
Kibaszni mindenkit, ha hozna egy Darnoldot de még azt se tudjuk kihozni belőle azért.

Azért nem dobatunk mást Younggal, mint screeneket meg 6-7 yardos labdákat középre mert még ez se megy, vagy azért nem megy ez se mert csak ezt dobatunk vele.

Azért bot egyszerűek a játékok mert még ezt se tudja olvasni időben, vagy azért nem tudja olvasni mert nincs ideje.

Ezek olyan kérdések amikre az érintettek nem most fognak válaszolni.
Reichre lehet haragudni mert szarul végzi a munkáját felnőtt ember nem vállal felelőséget stb.
Young nem tehet semmiről, 20 éves gyerek, nem fogja azt mondani ne húzzatok ki 1/1 re nem vagyok olyan jó.

Én a mai napig nem értem mit kellet nézni prospectkènt rajta amit egy Matt Corral, Manziel, Kyler Murray highlightsba nem látok.
Azt éreztem az első pillanattól ,hogy jó csapatba jól játszott és van egy hátrányos helyzete amiért fellett szopva, és mindenki csak azt mondta hogy ha normál méret lenne sima 1/1, de sose derült ki mitől az.

Most is bedobálták az összehasonlításokat hogy más QB is kapott ám ki első 7 meccsén, Burrow, Herbert stb.
Meg a múlt heti Manning is 27 intet dobott ám rookieként.
Megy a mentegetés mert hát ők is ‘A értékelést adtak a pickre.

Mutassanak egy meccsen 4-5 momentumot, áthívást, extra paszt, helyzet felismerést, menekülést vagy bármit amitől lekéne esni az állunknak, és leszarom hány intet dob meg mennyi sackbe lép bele.
több mint 2 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 903
Legmélyebb tiszteletem mindazon névtelen hősöknek, akik ezért a rangadóért felkeltek az éjszaka közepén.

több mint 2 éve
onDier Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 1 034
Nekem, mint laikusnak ami feltűnik, hogy rettentő szar a passzjátékok során az útvonalak megtervezése.
Nyilván, nem itt vannak a legjobb elkapók, de azért lehetne olyan helyzeteket kialakítani, hogy könnyebben elszakadjanak...
Probléma, hogy nincs megfelelő sebességű elkapónk, akkor a faszért nem küldjük fel ISM-t, hogy legalább vmennyire tartani kelljen a mély labdától.
Ha a fal, az elkapók és a QB és szarabb mint kéne lennie, akkor azért jó eséllyel a stábban vannak komoly gondok.
Miért van az, hogy a védelem és a ST tud normálisan teljesíteni, még akkor is, ha már a takkernéninek kell felmenni a pályára?
gabokocka
Szerintem On az is a gond forrása h van egy elképzelésük de a csapat nem arra való, és nem a coachok alkalmazkodnak hanem próbálják kierőszakolni h akkor is ezt játszuk mert ez máshol már jó volt vagy a fejükben.
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 258 — Keep pounding
Nekem, mint laikusnak ami feltűnik, hogy rettentő szar a passzjátékok során az útvonalak megtervezése.
Nyilván, nem itt vannak a legjobb elkapók, de azért lehetne olyan helyzeteket kialakítani, hogy könnyebben elszakadjanak...
Probléma, hogy nincs megfelelő sebességű elkapónk, akkor a faszért nem küldjük fel ISM-t, hogy legalább vmennyire tartani kelljen a mély labdától.
Ha a fal, az elkapók és a QB és szarabb mint kéne lennie, akkor azért jó eséllyel a stábban vannak komoly gondok.
Miért van az, hogy a védelem és a ST tud normálisan teljesíteni, még akkor is, ha már a takkernéninek kell felmenni a pályára?

Szerkesztette: gabokocka

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
SrBandi Carolina Panthers 700
Tegyük hozzá, hogy a Bears D ellen minden csapat feltámadt eddig, mi a szezon legrosszabb teljesítményét produkáltuk.

Bryce megint belelépett két sackbe, de ki számolja 😀
Jakehomer
Megdobta a két interceptiont is, csak dropoltak a védők. Évek óta egyébként mi vagyunk az ellenfeleknek a "get-right" csapat. Nem tudom hányszor éreztem azt, hogy meccs előtt a legrosszabbul futó csapat ellen léptünk fel, szétfutottak, addig liga utolsó védelem van az ellenfélnél, 83 yardot rakunk rájuk ők meg 6 sacket ránk...
több mint 2 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 671 — Panthers fan
Tegyük hozzá, hogy a Bears D ellen minden csapat feltámadt eddig, mi a szezon legrosszabb teljesítményét produkáltuk.

Bryce megint belelépett két sackbe, de ki számolja 😀

Tepper takarodj!
több mint 2 éve
SrBandi Carolina Panthers 700
Tényleg csak azt tudnám elképzelni, hogy teljesen rossz dolgokat tanítanak Youngnak.

Reich: QB, QB coach, OC, HC
Brown: Rb, RB coach, A.HC OC
McCow: QB 13 különböző csapatban!

Most ilyen rutinnal kurván nem hiszem, hogy ekkora baromságokat mondanak neki mint amit a pályán csinál.

Ilyenre gondolok hogy, “ Tes a Safetyt nézzed ebben a szituban”
közbe meg egy gimis QB tudja hogy az nem lesz jó.

Az ,hogy kiszámítható gyáva meg rosszul megkomponált a játék azt még elhiszem és látom.

De én dobálók így maddenbe ha 37-0 ra megyek vagy annyira égek.
TSzabi
Sok faktor van, láttuk pl Foremant, hogy mennyivel jobb futó, mint akire cseréltük, szar csapatban is elkaristol, nálunk a szar csapatban a futójáték átlagon aluli szar. Szar az oline is, most pont egyébként egész sok időt hagytak, de szar a QB is, oké, újonc, de azért 1/1-es volt, plusz nincs szerencséje azzal, hogy a nyilvánvalóan NFL-re alkalmasabb fizikumú QB aki helyett kihúzták, az konkrétan egy ugyanilyen szar csapatban rekordokat döntöget... szarok a play hívások is, az elkapók nem szakadnak el, stb. Gyakorlatilag a special team az aki tud egy NFL szintet, a védelmet nem tudjuk, mert annak a felét a KFC-ből csalták ki és öltöztették be a meccsre, de ez minden szinten szar. Tipikus Fitterer, egyenként minden döntését meg tudtam érteni, mert indokolható volt akkor, amikor meghozta, ugyanez az edzőkkel egyenként mindről elhiszem, hogy érti amit csinál, de ahogy ez mind összeáll, az valami korszakos betli. A Ryan Lindley vezette Cardinals akivel 2014-ben játszottunk wild-card meccset, az se nézett ki ennyire rosszul.

Egyébként a 3. negyed elejét átaludtam, de a meccsen 3 olyan döntés is volt felénk, amikor azt éreztem, hogy a zebrák meccsben akarnak tartani minket, vagy legalábbis azt szeretnék ha szoros meccs lenne, és történne valami. A punt return TD-nél lent volt egy sárga zászló, ami egyszercsak eltűnt, szó sem esett róla többet. Aztán Moore OPI-e, az akkora kamu volt, azzal is tovább fújták a drive-unkat, meg volt mégegy, már nem emlékszem pontosan melyik play, amikor azt éreztem, hogy ide most azért dobtak sárgát, mert nem állapot, hogy minden drive punt-tal végződik. A Bearsnél egy hasonló szitut éreztem, amikor még ők voltak hátrányban.

Valamint három dolgot lehetne még kiemelni, Sanders 2 próbálkozásból -5 yardot futott, a Bears egyik puntja után a Bears 40-eséről kezdtünk, onnan sikerült pár play eredményeképpen 1 és 30-cal visszatolatni a saját térfelünkre, illetve Pineiro arca a field goal kísérlete után, hogy baszki, mit vártatok...

Annak mondjuk nagyon örültem, hogy a végén mutatták Teppert, aki ettől láthatóan kényelmetlenül érezte magát, és ideges lett.
több mint 2 éve
onDier Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 1 034
Tényleg csak azt tudnám elképzelni, hogy teljesen rossz dolgokat tanítanak Youngnak.

Reich: QB, QB coach, OC, HC
Brown: Rb, RB coach, A.HC OC
McCow: QB 13 különböző csapatban!

Most ilyen rutinnal kurván nem hiszem, hogy ekkora baromságokat mondanak neki mint amit a pályán csinál.

Ilyenre gondolok hogy, “ Tes a Safetyt nézzed ebben a szituban”
közbe meg egy gimis QB tudja hogy az nem lesz jó.

Az ,hogy kiszámítható gyáva meg rosszul megkomponált a játék azt még elhiszem és látom.

De én dobálók így maddenbe ha 37-0 ra megyek vagy annyira égek.
TSzabi
Szerintem itt coaching hiba is lesz, mert ennyire vissza esni… nem hiszem h csak a sajat munkaja. Tervornal is jo pelda h Meyer alatt mennyire nem ment neki