Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 8 éve
Rég volt ilyen jó draftunk, mint amilyennek ez az idei kinéz. ML nincs egyedül az izgulással. Lehet nem értetek velem egyet, de Evans játéka jobban tetszik mint Minteré (nem tehetek róla, de utálom az ilyen 1 évre szóló, majd megmutatja igazolásokat).A K poszton pedig, Elliott-ra kell tennünk a voksunkat, mert Bullockban ennyi van. A game winning rúgásoknál megremeg a térde. Lehet, hogy első évben még szívunk majd párat Elliott miatt, de hosszútávon vele nyerni fogunk. Szokni kell a légkört, és jó lesz, az utolsó 60 yardos rugása biztató volt.
A szezonra nagy parám Pacman, félő hogy Revis féle karrierlezárást fogunk látni tőle és a FO meg asszisztálni is fog a szenvedéséhez.
Szerkesztette: Szipeter
több mint 8 éve
Nagyszerű meccs lehetett a Colts elleni.Sőt, újra izgalmas lett a preseason legnagyobb "küzdelme", mert Bullock is hibázott mezőnygól kísérletet.
Ross összeszedett egy térdsérülést, ma lesz MRI, de a saját elmondása szerint nagyszerűen van. Driskelnek viszont eltört az ujja, szóval neki ennyi volt az 53-ra az esély.
Végre igazi amfoci következik.
Mikey
Közben azért van némi érdemi konklúzió is, Willis minden meccsén csinált sacket, Lewis pedig azt nyilatkozta, hogy soha nem volt még olyan izgatott rookie miatt, mint most Evans láttán. Talán azt is elmondhatjuk, hogy Dielman a reményeinkkel ellentétben nem váltotta meg a világot, nem fogja kiszorítani Bodine-t, sima PS lesz.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
Nagyszerű meccs lehetett a Colts elleni.Ross összeszedett egy térdsérülést, ma lesz MRI, de a saját elmondása szerint nagyszerűen van. Driskelnek viszont eltört az ujja, szóval neki ennyi volt az 53-ra az esély.
Végre igazi amfoci következik.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 8 éve
Az indoklás felháborító volt: mivel az elmúlt években csúnyán viselkedtél, meg Burfictnek hívnak ezért 3 meccsre eltiltunk.? Kinti fórumon írták, hogy ma este flag focihoz kellene öltözni mindenkinek ezzel tiltakozva a büntetés ellen, jó poén lenne.
több mint 8 éve
Kb 3mal több, mint ami járt. Ha én ütöm így ki a FBt, a csapattársak gratulálnak, a liga szarik rá, a média ásít.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 8 éve
3 meccsre mérsékelték Burfict eltiltását.Nem őszinte az örömöm...
megyerikrisz
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 8 éve
Pont erre gondoltam én is, a két hazai Burfict nélkül is kell, a Packers meg így is úgy is lutri. 😊3 meccsre mérsékelték Burfict eltiltását.Ez így is sok, de hát ez van. Az első két hazai nagyon kellene, mondjuk a Texanst nem is emlékszem mikor vertük meg utoljára, pláne főműsoridőben. A GB még Burfict-vel is inkább egy L.
megyerikrisz
Szipeter
több mint 8 éve
3 meccsre mérsékelték Burfict eltiltását.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
Green nem szabadult meg Hadentől, a Steelershez igazolt. Díjaztam volna, ha valami csoporton kívüli csapatot talál magának.Ha jó lenne (meg strapabíró), nem cutolta volna a Browns. Nagy kedvenc volt, de nem hiszem, hogy akkora erősítés lenne a Vasasnak. Persze Green ellen jól fogja tolni. 😀
Mikey
A Pitt pár nap alatt megerősítette a TE és a CB posztot, eddig is underdogok voltunk, most még inkább azok lettünk. Nem baj.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
Ja, elkiabáltam. Az a baj hogy g jó lesz náluk.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 8 éve
Green nem szabadult meg Hadentől, a Steelershez igazolt. Díjaztam volna, ha valami csoporton kívüli csapatot talál magának.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 8 éve
Közben Peerman IR. Így könnyen bukhatja a helyét a csapatban az öreg.Addig is rezgett a léc, míg egészséges volt.
nasheem
Egyébként már tudom, hogy a FO-nak van humorérzéke. Will Monday puntert hétfőn tették ki a csapatból. 😀
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 8 éve
Tényleg, a Skins ellen visszajött Carson a sérülése után? A 3. negyedben lebicegett és a meccs végét már nem láttam.Ha jól emlékszem nem, de azt mondták meccs után, hogy még edzést sem kell majd kihagynia, csak elővigyázatosság volt. We'll see.
nasheem
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
Tényleg, a Skins ellen visszajött Carson a sérülése után? A 3. negyedben lebicegett és a meccs végét már nem láttam.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 8 éve
Közben Peerman IR. Így könnyen bukhatja a helyét a csapatban az öreg.#CarsonTime
nasheem
Közben az is kiderült, hogy Burfict maradt Cincyben edzeni, telefonon keresztül fogják meghallgatni.
Szerkesztette: megyerikrisz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
Közben Peerman IR. Így könnyen bukhatja a helyét a csapatban az öreg.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 8 éve
Ha minden igaz Joe Haden nem keseríti évente kétszer AJ életét. Legalábbis Hue és a Browns FO nagyon ezen van. Tuti ígért neki valamit Green, ha eltünteti a csoportból Hadent 😊
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 8 éve
Egy hetedik körös pickért bajnokot csináltunk Marquis Flowersből. Nem volt nagy karrier, a roster (külső) szélén mozgott, még ez a hetedik kör is ajándék. Állítólag Hardy Nickerson a legesélyesebb, hogy 53-ba kerüljön, Burfict visszatéréséig legalábbis.James Thrash egykori Eagles/Redskins elkapó fogja vezetni Burfict meghallgatását.
Szerkesztette: megyerikrisz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
Hidd el az. Én is átolvastam tegnap. Jókat röhögtem. 😉Igazat kell adnom Mikey-nak, ha ebben a szezonban is a szokásos "strapabíróságát" hozza Eifert, akármekkora király is, tovább kell lépnünk, mert ennek így nincs értelme.
Mai hír, hogy nem Shrek fogja megoldani a TE posztunk mélységét. MCL-lel lepihent idénre. Így még a PS sem jön össze neki. Mondjuk a TE poszt és a mélység szó így együtt elég vicces. Van ugye Eifert a csak kicsit gyulladt térdszalagjával, Uzsi a bokaficamjával, Kroft, aki nevében Eifert, egyébként meg 21 elkapásra volt jó 2 szezon alatt, persze ez is több Hewitt 20-asánál.
nasheem
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
Hidd el az. Én is átolvastam tegnap. Jókat röhögtem. 😉Mai hír, hogy nem Shrek fogja megoldani a TE posztunk mélységét. MCL-lel lepihent idénre. Így még a PS sem jön össze neki. Mondjuk a TE poszt és a mélység szó így együtt elég vicces. Van ugye Eifert a csak kicsit gyulladt térdszalagjával, Uzsi a bokaficamjával, Kroft, aki nevében Eifert, egyébként meg 21 elkapásra volt jó 2 szezon alatt, persze ez is több Hewitt 20-asánál.
Szerkesztette: nasheem
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 8 éve
De legalább volt haszna is, nem unatkoznak a szomszéd fórumokban, néhol már azt találgatják, melyik világklasszisligalegjobbja játékosaikat fogja alattomos módon legyalázni. 😀Hmm, újra rá kéne szoknom a többi csapattopik olvasására. Vicces lehet.
megyerikrisz
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 8 éve
Mindig így nyomja, ő ilyen. Neki nincs "barátságos meccs", mindig nyerni akar, ha nem mehet el mellette az ember, akkor nem fog elmenni. Így vagy úgy, de megállítja. Természetesen nem akarom mentegetni, mert ismerjük a múltját, de akkor is igazságtalan, hogy ezért nagyítóval figyelik. Nem megölni akarta, a tackle után felsegítette, és maga a KC fullbackje is elismerte a következő playben, hogy szabályos volt.Persze érthető hogy felbasz, mert ahogy mondtam ez nem egy 5 meccses ... legrosszabb esetben is mitttomén 18 000-es csek azt pókolom. De itt ő volt az idióta, hogy előszezon mecset olyan megmozdulást csinált mint amilyen ez, sőt tovább megyek, ha én főedző vagyok és tudom, hogy burfict otthon hagyta az egyik agysejtjét a kettő közül akkor be se küldöm. Nem hiszem el, hogy TC-ben is így nyomja a saját csapattársai ellen...Sztem akkor is vicc, hogy lassan életműdíj lesz az eltiltás, bármit csinál, nyolcszorosat kap. Na mindegy, kedden meghallgatás, sok reményt nem fűzök hozzá.Burfict vs Rey. Ha ezen elmegy 1-2 meccs az ötből, akkor bukjuk a home fieldet. Márpedig mi hazai főcsoportdöntővel akarjuk ünnepelni az 50es évfordulót. Ha ez nem jön össze, bukó a szezon. Kemény az élet a dzsungelben 😕Hát ez a play tényleg nem volt 5 meccses eltiltás, az más kérdés, hogy Burfict korábban is rázogatta a pofonfát, most meg úgy nézki kamatostúl kapta a dolgot. Sajnálom mert egy tök jó játékos, de közben meg egy idióta... pontosan tudja hogy ha WC-re menet felökne valakit akkor is kap eltiltást, akkor legalább előszezonban visszafogná magát, érted ... előszezon ... hogy lehet valakinek ennyi esze ???
nasheem
malkav
megyerikrisz
malkav
Egy új szabályról van szó ugyanis, ami pontosan így szól:
"It is illegal to hit that receiver when approaching from the "side or behind... for the hit to be illegal, it must be one of three types: 1) Either a forcible hit to the receiver's head or neck area with a helmet, forearm or shoulder, 2) A hit achieved by lowering the crown of the helmet into the receiver's body or 3) Launching with both feet into air and hitting with the helmet."
Egyik sem teljesül, tehát még inkább érthetetlen. Na mindegy, van egy olyan érzésem, hogy Goodell nem fog tágítani, de a semminél az is jobb lenne, ha mondjuk 2-3 meccsre mérsékelnék. Rey jó kis csere LB, de nem ugyanaz a szint.
De legalább volt haszna is, nem unatkoznak a szomszéd fórumokban, néhol már azt találgatják, melyik világklasszisligalegjobbja játékosaikat fogja alattomos módon legyalázni. 😀
Szerkesztette: megyerikrisz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
. Nem hiszem el, hogy TC-ben is így nyomja a saját csapattársai ellen...Bernard sem hitte, aztán rájött hogy értelmezi Tez a non tackling drillt 😊
malkav
www.youtube.com/watch?v=Qoqh2co8LHw
Szerkesztette: nasheem
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 8 éve
Persze érthető hogy felbasz, mert ahogy mondtam ez nem egy 5 meccses ... legrosszabb esetben is mitttomén 18 000-es csek azt pókolom. De itt ő volt az idióta, hogy előszezon mecset olyan megmozdulást csinált mint amilyen ez, sőt tovább megyek, ha én főedző vagyok és tudom, hogy burfict otthon hagyta az egyik agysejtjét a kettő közül akkor be se küldöm. Nem hiszem el, hogy TC-ben is így nyomja a saját csapattársai ellen...Sztem akkor is vicc, hogy lassan életműdíj lesz az eltiltás, bármit csinál, nyolcszorosat kap. Na mindegy, kedden meghallgatás, sok reményt nem fűzök hozzá.Burfict vs Rey. Ha ezen elmegy 1-2 meccs az ötből, akkor bukjuk a home fieldet. Márpedig mi hazai főcsoportdöntővel akarjuk ünnepelni az 50es évfordulót. Ha ez nem jön össze, bukó a szezon. Kemény az élet a dzsungelben 😕Hát ez a play tényleg nem volt 5 meccses eltiltás, az más kérdés, hogy Burfict korábban is rázogatta a pofonfát, most meg úgy nézki kamatostúl kapta a dolgot. Sajnálom mert egy tök jó játékos, de közben meg egy idióta... pontosan tudja hogy ha WC-re menet felökne valakit akkor is kap eltiltást, akkor legalább előszezonban visszafogná magát, érted ... előszezon ... hogy lehet valakinek ennyi esze ???
nasheem
malkav
megyerikrisz