Cleveland Browns

39 feliratkozó

több mint 2 éve
ktms Cleveland Browns 547
Még a hétvégéhez jutott eszembe, hogy a harmadik számú QB, Dobbs elég jól játszott. Atletikus játékos és jó döntéseket is hozott. Az is igaz, hogy főként a Jags második-harmadik vonala ellen játszott, de nekem tetszett amit csinált.

Utána olvastam a srácnak ha már így feltűnt, frankón rakéta tudós. 🧐😎

🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 2 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 702
Rozsdás Watson, Harris súlyosnak tűnő sérülés (season ending gyanús...), droppok, flagek - ez a kezdő offense mérlege.
Emerson kibírkozott egy 70 yard közeli pick 6-et, Ford úgy futott mint Chubb, a DT-k (Elliott, Winfrey) egész jól tolták, főleg pass rushban. York nem hibázott, bár messziről nem kellett próbálkoznia. Első preseason meccsről ennyi elég is.
Joey Tribbiani
Hat igen. Es akkor most gondolj bele, hogy a rozsdara meg ra fog rakodni 8-12-16 meccs, ha meg a liga frankon elmeszeli egy evre, akkor nem is edzhet majd a tarsakkal. Szoval egy dolog, hogy a meccsritmust mennyire vesziti el, meg egy masik, hogy a tarsaival sem tudna osszeszokni. Mindketto nagy baj.
Stez
Lehet, hogy a brownsnak az lenne a legjobb, ha kapna egy évet DW. Kizártnak tartom, hogy ne lenne valami záradék a szerződésében, hogy ilyen esetben kitáncolhat a browns belőle.
Tarsi
Ez miért lenne jó nekik?
Akkor se qb, se draft pickek.
Fontos_Vidra
De legalább nem kerülne 230 millióba
Tarsi
A penzt pont leszarja Haslam es a stab is, de az oriasi blama lenne, ha se kube, se elso koreik nem lennenek evekig. Szerintem a szurkolok felgyujtanak Haslamot. 😀
Stez
Haslam pont meg is érdemelné, elképesztően destruktív faszi.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 668 — #HUNGarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
Teljesen mind1, úgy se lesz kinek feladni a labdát.
Ott van kereten a 7. körös Deaton vagy az udfa Hoffman teljesen jók lesznek a bohóckodásra.
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 300 — Lájkold a zsűrit!
Vagy visszajön Tretter?

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 355 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Pocic time.
több mint 2 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Rozsdás Watson, Harris súlyosnak tűnő sérülés (season ending gyanús...), droppok, flagek - ez a kezdő offense mérlege.
Emerson kibírkozott egy 70 yard közeli pick 6-et, Ford úgy futott mint Chubb, a DT-k (Elliott, Winfrey) egész jól tolták, főleg pass rushban. York nem hibázott, bár messziről nem kellett próbálkoznia. Első preseason meccsről ennyi elég is.
Joey Tribbiani
Hat igen. Es akkor most gondolj bele, hogy a rozsdara meg ra fog rakodni 8-12-16 meccs, ha meg a liga frankon elmeszeli egy evre, akkor nem is edzhet majd a tarsakkal. Szoval egy dolog, hogy a meccsritmust mennyire vesziti el, meg egy masik, hogy a tarsaival sem tudna osszeszokni. Mindketto nagy baj.
Stez
Lehet, hogy a brownsnak az lenne a legjobb, ha kapna egy évet DW. Kizártnak tartom, hogy ne lenne valami záradék a szerződésében, hogy ilyen esetben kitáncolhat a browns belőle.
Tarsi
Ez miért lenne jó nekik?
Akkor se qb, se draft pickek.
Fontos_Vidra
De legalább nem kerülne 230 millióba
Tarsi
A penzt pont leszarja Haslam es a stab is, de az oriasi blama lenne, ha se kube, se elso koreik nem lennenek evekig. Szerintem a szurkolok felgyujtanak Haslamot. 😀

több mint 2 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 177
Rozsdás Watson, Harris súlyosnak tűnő sérülés (season ending gyanús...), droppok, flagek - ez a kezdő offense mérlege.
Emerson kibírkozott egy 70 yard közeli pick 6-et, Ford úgy futott mint Chubb, a DT-k (Elliott, Winfrey) egész jól tolták, főleg pass rushban. York nem hibázott, bár messziről nem kellett próbálkoznia. Első preseason meccsről ennyi elég is.
Joey Tribbiani
Hat igen. Es akkor most gondolj bele, hogy a rozsdara meg ra fog rakodni 8-12-16 meccs, ha meg a liga frankon elmeszeli egy evre, akkor nem is edzhet majd a tarsakkal. Szoval egy dolog, hogy a meccsritmust mennyire vesziti el, meg egy masik, hogy a tarsaival sem tudna osszeszokni. Mindketto nagy baj.
Stez
Lehet, hogy a brownsnak az lenne a legjobb, ha kapna egy évet DW. Kizártnak tartom, hogy ne lenne valami záradék a szerződésében, hogy ilyen esetben kitáncolhat a browns belőle.
Tarsi
Ez miért lenne jó nekik?
Akkor se qb, se draft pickek.
Fontos_Vidra
De legalább nem kerülne 230 millióba
több mint 2 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 000 — Believelander

Pont neked nem kell sztem magyarázni, hogy ez preseason 😊 Minden TC beszámolót elolvastam és eddig nem volt rá panasz. Nyilván nem penge, de egy év után nem is várta senki, hogy egyből ott folytatja, ahol abbahagyta. Új csapat, új rendszer, etc. Ne olvassunk túl sokat bele ebbe a 12 snapbe, amit a pályán volt.
Az egyetlen cél ezeken a meccseken, h ne sérüljön le senki, sajnos ezt sem sikerült teljesíteni. Ez jobban zavar, mint hogy DW pontatlan volt 5 passzból.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 447
Rozsdás Watson, Harris súlyosnak tűnő sérülés (season ending gyanús...), droppok, flagek - ez a kezdő offense mérlege.
Emerson kibírkozott egy 70 yard közeli pick 6-et, Ford úgy futott mint Chubb, a DT-k (Elliott, Winfrey) egész jól tolták, főleg pass rushban. York nem hibázott, bár messziről nem kellett próbálkoznia. Első preseason meccsről ennyi elég is.
Joey Tribbiani
Hat igen. Es akkor most gondolj bele, hogy a rozsdara meg ra fog rakodni 8-12-16 meccs, ha meg a liga frankon elmeszeli egy evre, akkor nem is edzhet majd a tarsakkal. Szoval egy dolog, hogy a meccsritmust mennyire vesziti el, meg egy masik, hogy a tarsaival sem tudna osszeszokni. Mindketto nagy baj.
Stez
Lehet, hogy a brownsnak az lenne a legjobb, ha kapna egy évet DW. Kizártnak tartom, hogy ne lenne valami záradék a szerződésében, hogy ilyen esetben kitáncolhat a browns belőle.
Tarsi
Ez miért lenne jó nekik?
Akkor se qb, se draft pickek.
több mint 2 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 177
Rozsdás Watson, Harris súlyosnak tűnő sérülés (season ending gyanús...), droppok, flagek - ez a kezdő offense mérlege.
Emerson kibírkozott egy 70 yard közeli pick 6-et, Ford úgy futott mint Chubb, a DT-k (Elliott, Winfrey) egész jól tolták, főleg pass rushban. York nem hibázott, bár messziről nem kellett próbálkoznia. Első preseason meccsről ennyi elég is.
Joey Tribbiani
Hat igen. Es akkor most gondolj bele, hogy a rozsdara meg ra fog rakodni 8-12-16 meccs, ha meg a liga frankon elmeszeli egy evre, akkor nem is edzhet majd a tarsakkal. Szoval egy dolog, hogy a meccsritmust mennyire vesziti el, meg egy masik, hogy a tarsaival sem tudna osszeszokni. Mindketto nagy baj.
Stez
Lehet, hogy a brownsnak az lenne a legjobb, ha kapna egy évet DW. Kizártnak tartom, hogy ne lenne valami záradék a szerződésében, hogy ilyen esetben kitáncolhat a browns belőle.
több mint 2 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Rozsdás Watson, Harris súlyosnak tűnő sérülés (season ending gyanús...), droppok, flagek - ez a kezdő offense mérlege.
Emerson kibírkozott egy 70 yard közeli pick 6-et, Ford úgy futott mint Chubb, a DT-k (Elliott, Winfrey) egész jól tolták, főleg pass rushban. York nem hibázott, bár messziről nem kellett próbálkoznia. Első preseason meccsről ennyi elég is.
Joey Tribbiani
Hat igen. Es akkor most gondolj bele, hogy a rozsdara meg ra fog rakodni 8-12-16 meccs, ha meg a liga frankon elmeszeli egy evre, akkor nem is edzhet majd a tarsakkal. Szoval egy dolog, hogy a meccsritmust mennyire vesziti el, meg egy masik, hogy a tarsaival sem tudna osszeszokni. Mindketto nagy baj.

több mint 2 éve
ktms Cleveland Browns 547
Az első negyed nagyon gyenge volt a JAGS kezdők ellen a labda mindkét oldalán. Az mondjuk nem segített, hogy a kezdő centerünk 16 mp után lement a földre térdén ez kapva…

Watsonnak sajnos lényegében egyetlen jó mozdulata nem volt. Ford viszont tényleg jó, a futó szekció rendben lesz. A többit Tribbiani kolléga jól megírta. Lapozzunk.

🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 2 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 000 — Believelander
Rozsdás Watson, Harris súlyosnak tűnő sérülés (season ending gyanús...), droppok, flagek - ez a kezdő offense mérlege.
Emerson kibírkozott egy 70 yard közeli pick 6-et, Ford úgy futott mint Chubb, a DT-k (Elliott, Winfrey) egész jól tolták, főleg pass rushban. York nem hibázott, bár messziről nem kellett próbálkoznia. Első preseason meccsről ennyi elég is.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 168 — settenke1976@gmail.com
Nálatok mi a terv, mennyit lesznek pályán a kezdők?
Joey Tribbiani
A hadra fogható kezdők mind fognak játszani pár driveot, így pl a 2 legutóbbi 1/1-es Trevor Lawrence és Travon Walker is. Valamint a tavalyi másik 1. körös, Travis Etienne először játszik majd NFL meccsen.
iktriad
Etiennere kíváncsi leszek idén mit mutat és reméljük Trevor is fejlődött az offseason alatt. Sok sikert a meccshez és a szezonhoz!
több mint 2 éve
ktms Cleveland Browns 547
Ha Watson nincs, és értelmes összegért el lehet hozni Jimmyt, akkor az no brainer. Összehasonlíthatatlan Brissett-tel, nem feltétlenül ő fogja megnyerni a meccseket, de ő megadja a csapatnak erre az esélyt, és valahogy azért rendre nyer a csapat, amikor ő játszik (összességében is top 5-ös ebben a ligában), nála inkább az a kérdés, hogy tudna-e végigtolni fixen egy évet. Ha igen, akkor a PO akár meg is lehet vele. Brissett-tel nagyon meglepne, ha lenne ilyen kérdés
Wyatt
szezon végén le is jár, nem?
szal még az sincs hogy beragad valami
Negritis, a vajda
Szerintem kivágják, és akkor úgy szerződnek vele, ahogyan akarnak. Valami teljesítményösztönzős szerződéssel én simán hoznám. Ha bejut a csapat a konferencia-elődöntőbe, akkor pl szerintem itt is letojná mindenki, hogy amúgy nem mindig ő hozza a meccseket, vagy hogy vannak wtf megmozdulásai jó meccseken is
Wyatt
Nagyjából én is így látom, ahogy írjátok.

Lentebb felmerült, hogy esetleg csere, de az szerintem is teljesen értelmetlen volna. Kivágás után szerződni vele alapfizu + teljesítmény ösztönző. Kérdés nélkül Jimmy-t kezdetném a keret pedig van annyira jó, hogy értelmezhető szezont lehessen kihozni vele az évből. Valahol a PO környékén.

Persze a konferenciában van Jimmy-nél két jobb irányító Lamar és Burrow, de mégsem mindegy akár a játékos keretnek sem, hogy van remény a PO-ra vagy az egész év egy meh.

Azt ugyan nem tudom, hogy mi a Jimmy magic mert nem mutat sokat. De az nekem is feltűnt, hiába nem egy kiemelkedő irányító valahogyan mégis eljutott vele a 49ers a SB-ig, tavaly meg konferencia döntőt játszott.

🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 355 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nálatok mi a terv, mennyit lesznek pályán a kezdők?
Joey Tribbiani
A hadra fogható kezdők mind fognak játszani pár driveot, így pl a 2 legutóbbi 1/1-es Trevor Lawrence és Travon Walker is. Valamint a tavalyi másik 1. körös, Travis Etienne először játszik majd NFL meccsen.
több mint 2 éve
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 668 — #HUNGarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
Watson KEZD a jags ellen péntek éjjel.

iktriad
Média gumicsont csak. Kiakarják csikarni az NFL-től ma - holnap az ítéletet.
Mondjuk nem tudom mire várnak?! A csávó úgy is azt ír a jelentésbe amit Goodell lediktál.
több mint 2 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 000 — Believelander
Watson KEZD a jags ellen péntek éjjel.

iktriad
Nálatok mi a terv, mennyit lesznek pályán a kezdők?

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 355 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Watson KEZD a jags ellen péntek éjjel.
több mint 2 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ha Watson nincs, és értelmes összegért el lehet hozni Jimmyt, akkor az no brainer. Összehasonlíthatatlan Brissett-tel, nem feltétlenül ő fogja megnyerni a meccseket, de ő megadja a csapatnak erre az esélyt, és valahogy azért rendre nyer a csapat, amikor ő játszik (összességében is top 5-ös ebben a ligában), nála inkább az a kérdés, hogy tudna-e végigtolni fixen egy évet. Ha igen, akkor a PO akár meg is lehet vele. Brissett-tel nagyon meglepne, ha lenne ilyen kérdés
Wyatt
szezon végén le is jár, nem?
szal még az sincs hogy beragad valami
Negritis, a vajda
Szerintem kivágják, és akkor úgy szerződnek vele, ahogyan akarnak. Valami teljesítményösztönzős szerződéssel én simán hoznám. Ha bejut a csapat a konferencia-elődöntőbe, akkor pl szerintem itt is letojná mindenki, hogy amúgy nem mindig ő hozza a meccseket, vagy hogy vannak wtf megmozdulásai jó meccseken is

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 414 — The Mathematician
Ha Watson nincs, és értelmes összegért el lehet hozni Jimmyt, akkor az no brainer. Összehasonlíthatatlan Brissett-tel, nem feltétlenül ő fogja megnyerni a meccseket, de ő megadja a csapatnak erre az esélyt, és valahogy azért rendre nyer a csapat, amikor ő játszik (összességében is top 5-ös ebben a ligában), nála inkább az a kérdés, hogy tudna-e végigtolni fixen egy évet. Ha igen, akkor a PO akár meg is lehet vele. Brissett-tel nagyon meglepne, ha lenne ilyen kérdés
Wyatt
szezon végén le is jár, nem?
szal még az sincs hogy beragad valami

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ha Watson nincs, és értelmes összegért el lehet hozni Jimmyt, akkor az no brainer. Összehasonlíthatatlan Brissett-tel, nem feltétlenül ő fogja megnyerni a meccseket, de ő megadja a csapatnak erre az esélyt, és valahogy azért rendre nyer a csapat, amikor ő játszik (összességében is top 5-ös ebben a ligában), nála inkább az a kérdés, hogy tudna-e végigtolni fixen egy évet. Ha igen, akkor a PO akár meg is lehet vele. Brissett-tel nagyon meglepne, ha lenne ilyen kérdés

több mint 2 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 168 — settenke1976@gmail.com
Visszatérve az érdekesebb dolgokhoz:

Ha eltiltják 10-12 meccsre DW-t akkor miért ne hoznánk el Jimmy-t? Jobb irányító mint Brissett, létszám feletti SF-ban, nálunk meg éppen kéne egy hasonló tudású irányító. A keret és az O stílusa szerintem feküdne neki és idén még valamennyit tudnánk is fizetni.
ktms
Ó jajj 😊 Az aztán felrakná a koronát erre a kurva franchisera 😊
Drip
Jó hát nem egy tombrédi, de most komolyan... nézzük tíz meccsen át Brisett-et?
ktms
Röviden vázolom csak.

Mayfield közepes vagy szar QB /mikor ki mondja/ vele nem vagyunk előrébb, max PO első kör, fúj, basszuk ki > Watson amúgy fasza QB / legalábbis azt mondják, meg úgy emlékezünk/ de sose lesz pályán > JimmyG amúgy középszer vagy szar QB vele legalább a PO meglenne, hurrá, tradeljünk már érte.

No offense amúgy.
Drip
JimmyG-ért nem véletlen, hogy nincs kereslet. Mert nem ér annyit. Megkapta az engedélyt, hogy keressen magának csapatot és sehol semmi. Tavaly nem egy-két meccsét láttam, és nem ő hozta a meccseket. Nem mondom, hogy nem tud megvillanni de néha láttunk olyat Bakertől is. Baker értékét meg ismerjük...

Egyáltalán nem biztos, hogy vele a PO meg lenne. Ennyit valszeg Brisett is tud, akkor meg minek.
több mint 2 éve
ktms Cleveland Browns 547
Visszatérve az érdekesebb dolgokhoz:

Ha eltiltják 10-12 meccsre DW-t akkor miért ne hoznánk el Jimmy-t? Jobb irányító mint Brissett, létszám feletti SF-ban, nálunk meg éppen kéne egy hasonló tudású irányító. A keret és az O stílusa szerintem feküdne neki és idén még valamennyit tudnánk is fizetni.
ktms
Ó jajj 😊 Az aztán felrakná a koronát erre a kurva franchisera 😊
Drip
Jó hát nem egy tombrédi, de most komolyan... nézzük tíz meccsen át Brisett-et?
ktms
Röviden vázolom csak.

Mayfield közepes vagy szar QB /mikor ki mondja/ vele nem vagyunk előrébb, max PO első kör, fúj, basszuk ki > Watson amúgy fasza QB / legalábbis azt mondják, meg úgy emlékezünk/ de sose lesz pályán > JimmyG amúgy középszer vagy szar QB vele legalább a PO meglenne, hurrá, tradeljünk már érte.

No offense amúgy.
Drip
Ki mondta, hogy tradelni kellene Jimmy-ért?

🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 2 éve
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 8 995 — Undertaker of the Cleveland graveyard