Dallas Cowboys

34 feliratkozó

több mint 9 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404
2. Szabad ügynök piacon mozgásterünk nem lesz, örülhetünk ha valahogy a sapka alá be tudjuk magunkat préselni. Ha Tony-val tudnak kezdeni valamit - ennek sok esélyét most nem nagyon látom - akkor kicsit könnyebben ha nem akkor viszont a jelenlegi keret együtt tartása is nehézségekbe fog ütközni.
3. A drafton meg szerintem ennél fontosabb hiányposztokat kell majd pótolni. Szabad ügynök lesz a két kezdő CB, a kezdő SS, a backup is ( három kezdő szintű ember marad a secondary-ban és ebben már benn van a 6. körös újonc is ), meg a második számú WR. A TE poszttal is kell majd kezdeni valamit, mert Excobar gondolom nem marad de nem is megoldás ha marad is.
100yard
Nem látom ennyire borúsan a helyzetet. Tonyval 100%, hogy kezdeni fognak valamit, méghozzá simán el lesz tradelve miután paycut/atstruktúrálás megtörténik, hogy a leendő - érdeklődök közül általa kiválasztott - csapat capje alá beférjen. (Olyasmi mint amit Kaep-nek akart tolni a Denver csak Romo el fogja fogadni) Ebben a kérdésben egyébként az lesz szinte amit Romo akar és kétlem, hogy maradni akar padozni, azt is kétlem, hogy Jonesék itt akarják ennyiért padoztatni. Lesz ajánlat nem is kevés és valószínű jó csapatoktól is. Tony és Jonesék is rengeteget köszönhetnek egymásnak, kölcsönös tisztelet stb. Nem lesz itt gond.

Carr és Mo közül az egyik tuti marad 100% Mo-t a sérülések miatt nem kell és nem is fogják agyonfizetni de Carrt sem kell úgyhogy ha akarják ő is simán maradhat. Church és Wilcox közül is tuti marad az egyik vagy akár mindkettő szerintem, ők sem megfizethetetlenek. Szerintem Williamset elengedik, van mögötte depth is és draftról is lehet egy fasza mélységit hozni, azért Butlert ne felejtsük el. TE poszttal szinte semmit nem kell kezdeni ugyanis Witten 100%, hogy marad méghozzá új csapatbarát szerződéssel, Hanna, Swaim simán jók ( ne felejtsd Swaim Escobar előtt volt) Ez 3 TE + a kosaras legény.

A cap. Na minden éven jön a sajtó és ömleszti a szart, így meg úgy szar a helyzet, a Cowboysnak a legszarabb a capje bla bla bla, most is olvasom, hogy Wittennel mi lesz úristen 12 millió lesz a cap hitje, lehet kivágják meg elküldik meg lefejezik. Most mondom, hogy nem megy sehova és nem is lesz 12 a caphitje. FA-n nem lesz nagy igazolás, akkor sem lenne ha lenne lóvé, tavaly is lett volna, az éven is és mégsem fizettünk túl senkit, helyesen.

Úgyhogy keep calm Stephen Jones / Will McClay megoldja 😉
speeedy1
Nyilván megoldják csak azt akartam jelezni hogy nagy nevű szabad ügynököt nem fogunk hozni.
Egyébként Carr-t benéztem. Jövőre még minket boldogít. 😊 2018-ban lesz szabad.

Romo már más kérdés. Abban nem vagyok biztos hogy egy sérülékeny irányítónak bárki is fog nagy pénzt adni. Igaz lehet Romo sem fog annyira ragaszkodni a pénzhez. Azon Ő már túl van. Jól meglett itt fizetve. Szerintem neki már a gyűrű a fontos. Majd meglátjuk. Ami biztosnak tűnik hogy ennyi pénzért mi már nem tudjuk megtartani pláne tartalékként.
több mint 9 éve
speeedy1 Dallas Cowboys 283
2. Szabad ügynök piacon mozgásterünk nem lesz, örülhetünk ha valahogy a sapka alá be tudjuk magunkat préselni. Ha Tony-val tudnak kezdeni valamit - ennek sok esélyét most nem nagyon látom - akkor kicsit könnyebben ha nem akkor viszont a jelenlegi keret együtt tartása is nehézségekbe fog ütközni.
3. A drafton meg szerintem ennél fontosabb hiányposztokat kell majd pótolni. Szabad ügynök lesz a két kezdő CB, a kezdő SS, a backup is ( három kezdő szintű ember marad a secondary-ban és ebben már benn van a 6. körös újonc is ), meg a második számú WR. A TE poszttal is kell majd kezdeni valamit, mert Excobar gondolom nem marad de nem is megoldás ha marad is.
100yard
Nem látom ennyire borúsan a helyzetet. Tonyval 100%, hogy kezdeni fognak valamit, méghozzá simán el lesz tradelve miután paycut/atstruktúrálás megtörténik, hogy a leendő - érdeklődök közül általa kiválasztott - csapat capje alá beférjen. (Olyasmi mint amit Kaep-nek akart tolni a Denver csak Romo el fogja fogadni) Ebben a kérdésben egyébként az lesz szinte amit Romo akar és kétlem, hogy maradni akar padozni, azt is kétlem, hogy Jonesék itt akarják ennyiért padoztatni. Lesz ajánlat nem is kevés és valószínű jó csapatoktól is. Tony és Jonesék is rengeteget köszönhetnek egymásnak, kölcsönös tisztelet stb. Nem lesz itt gond.

Carr és Mo közül az egyik tuti marad 100% Mo-t a sérülések miatt nem kell és nem is fogják agyonfizetni de Carrt sem kell úgyhogy ha akarják ő is simán maradhat. Church és Wilcox közül is tuti marad az egyik vagy akár mindkettő szerintem, ők sem megfizethetetlenek. Szerintem Williamset elengedik, van mögötte depth is és draftról is lehet egy fasza mélységit hozni, azért Butlert ne felejtsük el. TE poszttal szinte semmit nem kell kezdeni ugyanis Witten 100%, hogy marad méghozzá új csapatbarát szerződéssel, Hanna, Swaim simán jók ( ne felejtsd Swaim Escobar előtt volt) Ez 3 TE + a kosaras legény.

A cap. Na minden éven jön a sajtó és ömleszti a szart, így meg úgy szar a helyzet, a Cowboysnak a legszarabb a capje bla bla bla, most is olvasom, hogy Wittennel mi lesz úristen 12 millió lesz a cap hitje, lehet kivágják meg elküldik meg lefejezik. Most mondom, hogy nem megy sehova és nem is lesz 12 a caphitje. FA-n nem lesz nagy igazolás, akkor sem lenne ha lenne lóvé, tavaly is lett volna, az éven is és mégsem fizettünk túl senkit, helyesen.

Úgyhogy keep calm Stephen Jones / Will McClay megoldja 😉
több mint 9 éve
sztaking Dallas Cowboys 412
ki a faszt érdekel a Pro Bowl, ha úgysem tudnak a fiúk elmenni?
slowmotion
A lényeg 😊

Csapat csak egy van,az a Boys és a Ferencváros (Y)
több mint 9 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404
Nem lenne baj ha beválna, bár sok reményt nem fűzök hozzá. Elvileg top10 talentnek tartották tavaly, igaz a drogozásban is az.
Egyrészt az idén is nagyon kellene mert sok a sérült a D line-ban, másrészt van egy olyan érzésem, hogy jövőre sem fogunk érdemben semmit hozzátenni ehhez a falhoz.
Okok :
1. elég elfogadható teljesítményt nyújt a D line így is. Ahhoz képest hogy nem nagyon blitzelünk a liga átlagot hozzuk sack-ek számában, a futást meg liga elsőként fogjuk. Tudom ebben van szerepe az LB sornak is de azért az elsődleges felelősség mégiscsak a D line-é.
2. Szabad ügynök piacon mozgásterünk nem lesz, örülhetünk ha valahogy a sapka alá be tudjuk magunkat préselni. Ha Tony-val tudnak kezdeni valamit - ennek sok esélyét most nem nagyon látom - akkor kicsit könnyebben ha nem akkor viszont a jelenlegi keret együtt tartása is nehézségekbe fog ütközni.
3. A drafton meg szerintem ennél fontosabb hiányposztokat kell majd pótolni. Szabad ügynök lesz a két kezdő CB, a kezdő SS, a backup is ( három kezdő szintű ember marad a secondary-ban és ebben már benn van a 6. körös újonc is ), meg a második számú WR. A TE poszttal is kell majd kezdeni valamit, mert Excobar gondolom nem marad de nem is megoldás ha marad is.
több mint 9 éve
speeedy1 Dallas Cowboys 283
Gregory a csapattal edz és hétvégén pass rush szitukban játszani is fog. Ahogy ilyenkor az lenni szokott az öltözőben mindenki excited, meg, hogy milyen jól mozog és alig várják, hogy játsszon, a Young Bull visszatért stb. Végig edzett az eltiltása alatt az erőnléti edzőkkel ami elég jól sikerült mert felpattintottak rá +10 fontot, jelenleg 245 lbs ami már közelít az emberi méretekhez (Mack, Miller 250) Valahogy én még mindig titkon bízom benne, azért Miller is elég seggarc volt a pályafutása elején, hátha ő is kinövi.

A 10 meccses eltiltásáról még annyi derült ki, hogy elvileg folyamatosan elvonón volt és hétvégére kapott eltávot amikor pont lett volna egy pisi amit kihagyott (tehát ELVILEG nem mariskázott). Mondjuk azt nem értem, hogy ok, hogy kihagy valaki egy pisit de akkor nem lehet megismételni másnap, hogy legalább az bebizonyosodjon, hogy akkor tiszta volt vagy nem? Ok persze hibázott mert a faszért hagyja ki de na.
több mint 9 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 366 — Cowboys fan
ki a faszt érdekel a Pro Bowl, ha úgysem tudnak a fiúk elmenni?
több mint 9 éve
Cowboykarcsi90 3 520 — …not me…Im in my prime!
Srácok, fölösleges foglalkozni egyáltalán vele 😊 Süt róla hogy egy meccset nem látott Prescottról. Aki pedig ilyen kevés információ alapján, ilyen felszínes, és ilyen sarkos véleményt alkot egy játékosról, azzal nincs miről érdemben diskurálni.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 9 éve
speeedy1 Dallas Cowboys 283
Ha az idei év teljesítményéről szólna, akkor Prescott se lenne ott... hype ennyi...Stafford es Brees helyett, hogy ő van ott...

számomra komikus.
cikesz
Ülj le fiam, egyes!
több mint 9 éve
Awesome88 New York Giants 1 236
kinn van a ProBowl-erek névsora, nincs benne Sean Lee (igen, tudom, sack-király 3-4 ILB-k ellen kellett volna jól szerepelni, de 140 tackle nem elég?!)
benne viszont a többiek, akiket sejteni lehetett: a két rookie meg az o-line 3/5-öde
rva
Stafford nem került az egesz évben magánál jóval gyengébb Rodgers igen. Ez nem az adott évi teljesítményről szól.
Blevi
Ha az idei év teljesítményéről szólna, akkor Prescott se lenne ott... hype ennyi...Stafford es Brees helyett, hogy ő van ott...

számomra komikus.
cikesz
Nézz már utána a teljesítményeknek, mielőtt beírsz.
Prescott mégiscsak a rájátszásba vezette csapatát, jelenleg a 3. az irányítómutatóban, BBen újonc rekordjára hajt, mellesleg megdöntötte Brady újoncrekordját, stb, stb...
Finoman fogalmazva: .... nem tudok, sajnos igaza van Gyeek-nek.
Charlie Firpo
Stafford nem volt jobb semmivel, inkább egy hajszállal rosszabb.
Brees esetében meg talán a 14 INT húzta le a teljesítményét, illetve nem kéne hogy számítson de nyilván az se mindegy hova jutott vele a csapat.
100yard
Az mondjuk pont nem, hiszen 10-el van több INT-je mint Dak-nak, viszont 14-el van több TD-je, és 1100-al több passzolt yard-ja.

Viszont felesleges Prescott-ról vitázni, mert ő megérdemli, ellenben Rodgers-ről (Stafford-al szemben) v. BigBen-ről (Luck-al szemben) már inkább eshetne pár szó...
több mint 9 éve
Blevi 9 007 — Lions & Cowboys fan
kinn van a ProBowl-erek névsora, nincs benne Sean Lee (igen, tudom, sack-király 3-4 ILB-k ellen kellett volna jól szerepelni, de 140 tackle nem elég?!)
benne viszont a többiek, akiket sejteni lehetett: a két rookie meg az o-line 3/5-öde
rva
Stafford nem került az egesz évben magánál jóval gyengébb Rodgers igen. Ez nem az adott évi teljesítményről szól.
Blevi
Ha az idei év teljesítményéről szólna, akkor Prescott se lenne ott... hype ennyi...Stafford es Brees helyett, hogy ő van ott...

számomra komikus.
cikesz
Nézz már utána a teljesítményeknek, mielőtt beírsz.
Prescott mégiscsak a rájátszásba vezette csapatát, jelenleg a 3. az irányítómutatóban, BBen újonc rekordjára hajt, mellesleg megdöntötte Brady újoncrekordját, stb, stb...
Finoman fogalmazva: .... nem tudok, sajnos igaza van Gyeek-nek.
Charlie Firpo
Stafford nem volt jobb semmivel, inkább egy hajszállal rosszabb.
Brees esetében meg talán a 14 INT húzta le a teljesítményét, illetve nem kéne hogy számítson de nyilván az se mindegy hova jutott vele a csapat.
100yard
Stafford idén az NFC legjobb irányítója volt. 8 gw drive, 0 futó játék mellett.

Szerkesztette: Blevi

gyeek LSU Tigers 8 659 — Grady Judd fan

Baszki mindenki Prescottba köt bele? Teljesítmény alapján több köze van a jelenléthez mint Rodgersnek, szóval fogd magad és reklamálj a Packers topkiban is, kösz!

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 9 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
kinn van a ProBowl-erek névsora, nincs benne Sean Lee (igen, tudom, sack-király 3-4 ILB-k ellen kellett volna jól szerepelni, de 140 tackle nem elég?!)
benne viszont a többiek, akiket sejteni lehetett: a két rookie meg az o-line 3/5-öde
rva
Stafford nem került az egesz évben magánál jóval gyengébb Rodgers igen. Ez nem az adott évi teljesítményről szól.
Blevi
Ha az idei év teljesítményéről szólna, akkor Prescott se lenne ott... hype ennyi...Stafford es Brees helyett, hogy ő van ott...

számomra komikus.
cikesz
Nézz már utána a teljesítményeknek, mielőtt beírsz.
Prescott mégiscsak a rájátszásba vezette csapatát, jelenleg a 3. az irányítómutatóban, BBen újonc rekordjára hajt, mellesleg megdöntötte Brady újoncrekordját, stb, stb...
Finoman fogalmazva: .... nem tudok, sajnos igaza van Gyeek-nek.

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 9 éve
Blevi 9 007 — Lions & Cowboys fan
kinn van a ProBowl-erek névsora, nincs benne Sean Lee (igen, tudom, sack-király 3-4 ILB-k ellen kellett volna jól szerepelni, de 140 tackle nem elég?!)
benne viszont a többiek, akiket sejteni lehetett: a két rookie meg az o-line 3/5-öde
rva
Stafford nem került az egesz évben magánál jóval gyengébb Rodgers igen. Ez nem az adott évi teljesítményről szól.
Blevi
Ha az idei év teljesítményéről szólna, akkor Prescott se lenne ott... hype ennyi...Stafford es Brees helyett, hogy ő van ott...

számomra komikus.
cikesz
Breest számokkal támaszd alá kérlek.
több mint 9 éve
cikesz Baltimore Ravens 627

rva 4 609 — Me for President!

Az megvan, hogy kb 5 év múlva Jerry Jones unokája irányíthatja a Dallast?

Más:
Mi a kiváló O teljesítményünk miatt tartunk ott ahol. A Giants főleg a D# teljesítménye miatt.
Ha két ilyen csapat összeakad, akkor az a csapat ahol jobb a D# teljesítmény, nagyobb eséllyel megy tovább. Ha valamiben látom a vesztünket, akkor az ez.

De ez az NFL...
Wong
Biztos mindent kijátszottunk a Giants ellen? Várjunk még azzal, mert ez az NFL. 😊
Charlie Firpo
Pontosan ez jutott eszembe TW TD-je nagyon könnyen ment az elején😊
sztaking
Azért az a meccs valószínűleg itthon lesz jó időben. Ahogy nézem az idei évet itthon jobban megy talán a csapatnak. DAK-nak borzasztó meccse volt, talán ezzel az idei szezonra letudta a szar meccseket, a többit meg Irwing elintézi. 😊
100yard
A hideget nem bírják a fiatalok,el vannak már puhulva 😊

Csapat csak egy van,az a Boys és a Ferencváros (Y)
több mint 9 éve
Cowboykarcsi90 3 520 — …not me…Im in my prime!
Ezt egész másképp gondoltam. DAK negyedik a netto pass sorban. Eddig azt hittem hogy sokkal több rövid passzt nyomunk. Wentz átlaga pélául sokkal gyengébb.
 www.teamrankings.com/nfl/player-stat/net-yards-per-passing-play
100yard
Nem azért jok Prescott statja, mert egy captain checkdown, és 10 yardnál távolabb nem is lát. Ezt eddig is tudtuk 😉
Az esetek többségében jó döntéseket hoz, ha kell rövid passz, de ha ugy diktálja a coverage meglövi hosszút is 😊
Csak az ilyen passzok pontosságával vannak még gondok, ezen kell majd még dolgoznia.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 9 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404
Ezt egész másképp gondoltam. DAK negyedik a netto pass sorban. Eddig azt hittem hogy sokkal több rövid passzt nyomunk. Wentz átlaga pélául sokkal gyengébb.
 www.teamrankings.com/nfl/player-stat/net-yards-per-passing-play
több mint 9 éve
rva 4 609 — Me for President!
A védelem egyre jobban felveszi a ritmust. Én úgy gondolom, hogy jövőre egy egészséges jó Jaylon Smith-re, egy egészséges jó Mo-ra és egy 10+ sackes DE-re vagyunk a top 10 védelemtől. Az megvan, hogy No.1 futás elleni védekezésünk (jó persze tudom igazi kemény futó csapattal nem találkoztunk bla bla bla) Most láttuk, hogy milyen lenne ha konzisztensen ilyen pass rush lenne, csak úgy repkedtek a turnoverek és a 3 and out-ok. A DT-ink szerintem nagyon rendben vannak, futás ellen főleg de ha lenne egy brutál domináns DE akkor onnan is több sack/nyomás jönne. Én még kicsit bízok Gregoryban is, elvileg szedett fel magára egy kicsit (azt hallottam a haverom egyik haverjától, hogy az emberek beszívva össze vissza zabálnak) Hátha... 😊
speeedy1
Ha emlékszel, a szezonban korábban is lehetett volna így, csak 'azapárcentihiányzott', és meccsenként elejtett a back 1-2 intert. Most meg nem, végre!

(Azért ez a Maliek gyerek, ez kezd faktor lenni. Bódosság)
Charlie Firpo
Kene egy pass rush állat. Khalil Mack fele...
Blevi
Olyat ált. TOP5-ben húznak.
empty taxi
szerencsével lehet azt később is, az első kör vége felé 😉
több mint 9 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404
Az megvan, hogy kb 5 év múlva Jerry Jones unokája irányíthatja a Dallast?

Más:
Mi a kiváló O teljesítményünk miatt tartunk ott ahol. A Giants főleg a D# teljesítménye miatt.
Ha két ilyen csapat összeakad, akkor az a csapat ahol jobb a D# teljesítmény, nagyobb eséllyel megy tovább. Ha valamiben látom a vesztünket, akkor az ez.

De ez az NFL...
Wong
Biztos mindent kijátszottunk a Giants ellen? Várjunk még azzal, mert ez az NFL. 😊
Charlie Firpo
Pontosan ez jutott eszembe TW TD-je nagyon könnyen ment az elején😊
sztaking
Azért az a meccs valószínűleg itthon lesz jó időben. Ahogy nézem az idei évet itthon jobban megy talán a csapatnak. DAK-nak borzasztó meccse volt, talán ezzel az idei szezonra letudta a szar meccseket, a többit meg Irwing elintézi. 😊
több mint 9 éve
sztaking Dallas Cowboys 412
Az megvan, hogy kb 5 év múlva Jerry Jones unokája irányíthatja a Dallast?

Más:
Mi a kiváló O teljesítményünk miatt tartunk ott ahol. A Giants főleg a D# teljesítménye miatt.
Ha két ilyen csapat összeakad, akkor az a csapat ahol jobb a D# teljesítmény, nagyobb eséllyel megy tovább. Ha valamiben látom a vesztünket, akkor az ez.

De ez az NFL...
Wong
Biztos mindent kijátszottunk a Giants ellen? Várjunk még azzal, mert ez az NFL. 😊
Charlie Firpo
Pontosan ez jutott eszembe TW TD-je nagyon könnyen ment az elején😊

Csapat csak egy van,az a Boys és a Ferencváros (Y)
több mint 9 éve
Blevi 9 007 — Lions & Cowboys fan
A védelem egyre jobban felveszi a ritmust. Én úgy gondolom, hogy jövőre egy egészséges jó Jaylon Smith-re, egy egészséges jó Mo-ra és egy 10+ sackes DE-re vagyunk a top 10 védelemtől. Az megvan, hogy No.1 futás elleni védekezésünk (jó persze tudom igazi kemény futó csapattal nem találkoztunk bla bla bla) Most láttuk, hogy milyen lenne ha konzisztensen ilyen pass rush lenne, csak úgy repkedtek a turnoverek és a 3 and out-ok. A DT-ink szerintem nagyon rendben vannak, futás ellen főleg de ha lenne egy brutál domináns DE akkor onnan is több sack/nyomás jönne. Én még kicsit bízok Gregoryban is, elvileg szedett fel magára egy kicsit (azt hallottam a haverom egyik haverjától, hogy az emberek beszívva össze vissza zabálnak) Hátha... 😊
speeedy1
Ha emlékszel, a szezonban korábban is lehetett volna így, csak 'azapárcentihiányzott', és meccsenként elejtett a back 1-2 intert. Most meg nem, végre!

(Azért ez a Maliek gyerek, ez kezd faktor lenni. Bódosság)
Charlie Firpo
Kene egy pass rush állat. Khalil Mack fele...
Blevi
Olyat ált. TOP5-ben húznak.
empty taxi
Ezzel tisztában vagyok ettől meg a legnagyobb need. Majd Gregory 😀

Majd feltradelünk 😊
Vagy elterjesztjük fekete Garrett-ről, hogy pipázik!

Szerkesztette: Charlie Firpo

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.