Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Dallas Cowboys

35 feliratkozó

több mint 11 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 559 — Cowboys fan
Első kiemelés? Jelenleg nem vagyunk PO helyen, csak mondom. Rohadt nagy szerencsénk van, hogy most a Bears a következő ellenfél, az ő védelmük ellen még akár a Philly elleni 5 soros playbook is működhet, viszont a védelmünk láthatóan kipukkadt, előre félek, hogy a Luckék mit fognak művelni a bevehetetlen AT&T stadionban (3-4). Persze az még odébb van, idegenbe amúgy is gyalulunk mindenkit. Elnézve a 'Hawksot és a Detroitot (nekik a sorsolásuk is elég jó az utolsó hétig) szerintem kijelenthetjük: meg kell nyerni a csoportot, különben Tony ismét viríthat a már-már törzsvásárlói szintre emelkedett januári golfbérletével.gorbel
szövegértés egyes. ki beszélt itt első kiemelésről, már bocs?

Tehenész pl. csak annyit írt, hogy ha a Packers viszi az első kiemelést, akkor otthon behúzhatják az összes meccset.

én meg a második helyről, ami a csoportot nyerve reális lehet. persze ahhoz az kell, hogy a Seahawks nyerjen vasárnap, meg hogy minden meccset nyerjünk (a Philly ellenit is). ha mindent nyernénk, akkor 12-4, (konf 8-4, div 4-2) lennénk.
Packers ugye #1. lehetnek másodikok, de ha a Lions végig nyer (incl. @GB), ez esetben ők a csoportot is viszik, Packers meg WC-n 8-4-es konferencia-mérleggel, hát az annyira nem egte verő.
NFCS.. hát ott 9-7 lehet a legjobb eredmény, az kőbe vésett #4.
marad a #2 és #3, az NFCW-ben a Cards talán kipukkadni látszik, ha a Seahawks beelőzi, akkor mögöttünk lenne win out esetén (legalább ugyanolyan jó mérlegünk lenne, plusz egy H2H előny).

persze odáig el kell jutni, és ebben az első lépés egy csütörtöki győzelem lenne, mondjuk a Soldier Field-en szerintem utoljára 2007-ben nyertünk, talán Romo meg Witten még emlékszik, hogy kell azt csinálni. hát nem ideális helyzet, de ha bármit is akar a csapat, akkor meg kell oldani.
több mint 11 éve
gorbel Dallas Cowboys 1 006 — Cowboys nerd
Első kiemelés? Jelenleg nem vagyunk PO helyen, csak mondom. Rohadt nagy szerencsénk van, hogy most a Bears a következő ellenfél, az ő védelmük ellen még akár a Philly elleni 5 soros playbook is működhet, viszont a védelmünk láthatóan kipukkadt, előre félek, hogy a Luckék mit fognak művelni a bevehetetlen AT&T stadionban (3-4). Persze az még odébb van, idegenbe amúgy is gyalulunk mindenkit. Elnézve a 'Hawksot és a Detroitot (nekik a sorsolásuk is elég jó az utolsó hétig) szerintem kijelenthetjük: meg kell nyerni a csoportot, különben Tony ismét viríthat a már-már törzsvásárlói szintre emelkedett januári golfbérletével.
több mint 11 éve
Tehenész Dallas Cowboys 675 — silver & blue
jó lenne, ha valahogy sikerülne megnyerni a csoportot, mert a második kiemelésért megy a harc...slowmotion
Ha Packers viszi az NFC-t,nem tudom ki nyerhet a Lambeau-n januárba,nekünk főleg nem lenne jó.
több mint 11 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 559 — Cowboys fan
jó lenne, ha valahogy sikerülne megnyerni a csoportot, mert a második kiemelésért megy a harc...
több mint 11 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
HAJRÁ INDI!!!!Charlie Firpo
ne mondd, hogy félsz, hogy utolér a RedskinsHöri
😀
Bízom bennetek, hogy mire hozzánk jöttök, már a pihentető fázisban lesztek, mert olyan jól álltok majd.
Nekünk nagyon kell majd az a meccs, nektek meg remélem már nem!😊Charlie Firpo
ez matematikailag sem lehetséges, mivel a 3-4. hely se mindegy.
Nyerni akarunk majd, főleg mert a jó csapatok ellen ritkán sikerülHöri
Addigra 10-4-el bőven vezetni fogjátok a csoportot, és még az utolsó meccs is nektek áll. Azért az mégsem olyan, mint a mi folyamatos rájátszásba jutási stresszünk. Én erre gondoltam, de biztos rossz idea.
Ellenberger, ha a bears-t nem verjük meg, akkor kb. vége is.

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 11 éve
rva 4 757 — Me for President!
Amig le nem gyaluljátok a macikatJanek
az meglesz
több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
HAJRÁ INDI!!!!Charlie Firpo
ne mondd, hogy félsz, hogy utolér a RedskinsHöri
😀
Bízom bennetek, hogy mire hozzánk jöttök, már a pihentető fázisban lesztek, mert olyan jól álltok majd.
Nekünk nagyon kell majd az a meccs, nektek meg remélem már nem!😊Charlie Firpo
ez matematikailag sem lehetséges, mivel a 3-4. hely se mindegy.
Nyerni akarunk majd, főleg mert a jó csapatok ellen ritkán sikerül

több mint 11 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 104 — Apu ökölbeszorított keze
Amig le nem gyaluljátok a macikat

több mint 11 éve
gyeek LSU Tigers 8 761 — Grady Judd fan
Ez nektek olyan volt mint nekünk a GB meccs...Janek
És meddig fog fájni? 😀

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 11 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 104 — Apu ökölbeszorított keze
Ez nektek olyan volt mint nekünk a GB meccs...

több mint 11 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
HAJRÁ INDI!!!!Charlie Firpo
ne mondd, hogy félsz, hogy utolér a RedskinsHöri
😀
Bízom bennetek, hogy mire hozzánk jöttök, már a pihentető fázisban lesztek, mert olyan jól álltok majd.
Nekünk nagyon kell majd az a meccs, nektek meg remélem már nem!😊

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
HAJRÁ INDI!!!!Charlie Firpo
ne mondd, hogy félsz, hogy utolér a Redskins

több mint 11 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 559 — Cowboys fan
Tudod kik az Eagles linebackerei? Ha tudnád minimum front-4ra redukálnád azt a 7et.]gyeek
Kik a Linebackerei? Kendricks, Cole, Barwin who? Ryans kiesésését megérezhetjük, ez tény, mivel az Acho, Matthews, Smith II triónak kell őt helyettesíteni, na rájuk már lehet írni, hogy közepesek, vagy szint alattiak, de attól mert nincs Ryans azért ezt ne már... De biztosan csak a véletlen műve, meg a csillagok együttállása, hogy a legkiemelkedőbb csapatrészünk idén az ST mellett a Front7. 😊Highlander
Nem a linebackereken múlt, sem a front 7-en.Charlie Firpo
De itt nem arról van szó most, hogy min múlt, hanem gyeek kiemelte, hogy mekkora noname LB sorunk van, én meg arra reagáltam. De ha már itt tartunk, szerinted mi volt a fő tényező?Highlander
Szancsó akart, Antonio Ramiro meg nem. a miértet meg ők tudják, szerintem a többi mellékes volt. Lehetne itt posztonként meg pozíciónként összehasonlítgatni, de felesleges is. Jobbak voltatok, ez fátum. Jönnek a további meccsek, innen már azzal kell foglalkozni, főleg nekünk. Ja nektek meg egy kicsit belendült hawks mecs lesz, hát nem irigyellek.

HAJRÁ INDI!!!!Charlie Firpo
tegnap igazából senkin nem éreztem, hogy teljes erőből játszana. persze, mondjuk a D oldaláról nem is nagyon lehetett látni, mert megették őket az Iggles támadói. de az O oldaláról? talán Murray. meg persze Bryant, de azért ő is inkább csak erőlködött. meg persze Harris, na ő mondjuk túlpörögte magát.
Tony is akart, de ez egy olyan nap volt, hogy nem nagyon jöttek össze a dolgok. plusz ugye nem hogy hét meg kilenc másodperce nem volt, hanem sokszor kettő meg három sem. a következő meccs előtt talán újragondolhatjuk ezt a blokkolási sémát, mert egyelőre Benny Hillnek Logannek volt igaza a fallal kapcsolatban. álljon ki Murray slotba, aztán onnan mozogjon vissza snap előtt a helyére. lehet látni, hogy mit csinál az embere, tud-e besegíteni a blokkban, ki tud-e csusszanni a flatbe. többet kell erőltetni Wittent. meg kell írni egy scriptet 10-15 playre, no huddle offense-t nyomni, hogy ne tudjon cserélni az Iggles D. Garrett és Linehan tudják, mi a dolguk. remélem.
ja, és Marinellinek majd ki kell találnia valamit arra, hogy ellenőrzés alatt tudja tartani mindenki a saját gap-jét. tegnap kb ott elment a meccs, amikor McCoy először megkerülte a scrimmage-et, és csak az államhatár állította meg.

nekem is volt olyan (mondjuk én csak kosaraztam), hogy hiába próbáltam, hiába erőlködtem, azért éreztem, hogy igazából a béka segge alatt vagyok valami miatt, és egyszerűen nincs meg a flow, nem mozgok természetesen, mindenért erőlködnöm kell. és onnan, hogy az alapmozgásokra kell pazarolni az összpontosítást, már nem is megy a játék sem annyira.
több mint 11 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Tudod kik az Eagles linebackerei? Ha tudnád minimum front-4ra redukálnád azt a 7et.]gyeek
Kik a Linebackerei? Kendricks, Cole, Barwin who? Ryans kiesésését megérezhetjük, ez tény, mivel az Acho, Matthews, Smith II triónak kell őt helyettesíteni, na rájuk már lehet írni, hogy közepesek, vagy szint alattiak, de attól mert nincs Ryans azért ezt ne már... De biztosan csak a véletlen műve, meg a csillagok együttállása, hogy a legkiemelkedőbb csapatrészünk idén az ST mellett a Front7. 😊Highlander
Nem a linebackereken múlt, sem a front 7-en.Charlie Firpo
De itt nem arról van szó most, hogy min múlt, hanem gyeek kiemelte, hogy mekkora noname LB sorunk van, én meg arra reagáltam. De ha már itt tartunk, szerinted mi volt a fő tényező?Highlander
Szancsó akart, Antonio Ramiro meg nem. a miértet meg ők tudják, szerintem a többi mellékes volt. Lehetne itt posztonként meg pozíciónként összehasonlítgatni, de felesleges is. Jobbak voltatok, ez fátum. Jönnek a további meccsek, innen már azzal kell foglalkozni, főleg nekünk. Ja nektek meg egy kicsit belendült hawks mecs lesz, hát nem irigyellek.

HAJRÁ INDI!!!!

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 11 éve
gyeek LSU Tigers 8 761 — Grady Judd fan
Tudod kik az Eagles linebackerei? Ha tudnád minimum front-4ra redukálnád azt a 7et.]gyeek
Kik a Linebackerei? Kendricks, Cole, Barwin who? Ryans kiesésését megérezhetjük, ez tény, mivel az Acho, Matthews, Smith II triónak kell őt helyettesíteni, na rájuk már lehet írni, hogy közepesek, vagy szint alattiak, de attól mert nincs Ryans azért ezt ne már... De biztosan csak a véletlen műve, meg a csillagok együttállása, hogy a legkiemelkedőbb csapatrészünk idén az ST mellett a Front7. 😊Highlander
Nem a linebackereken múlt, sem a front 7-en.Charlie Firpo
De itt nem arról van szó most, hogy min múlt, hanem gyeek kiemelte, hogy mekkora noname LB sorunk van, én meg arra reagáltam. De ha már itt tartunk, szerinted mi volt a fő tényező?Highlander
Bocs benéztem. Én nem tudok semmit. Nem troll. 😊gyeek
Nem az, hogy nem tudsz semmit, csak furcsán néztem amikor elolvastam. Na de nem is lényeg már, jó és sérülésektől mentes meccset a Bears ellen. Peace.Highlander
Bár ez nem tesz túl jót a szelf-PRnak, de Eagles Dről és az aktuális státuszukról kb nem tudok és azt hittem valamiért, hogy Kendricks is sérült. Mondjuk egyetlen ILB miatt pánikolni, még ha szar is... 😛

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 11 éve
Highlander Philadelphia Eagles 2 220 — We’re putting the family back together
Tudod kik az Eagles linebackerei? Ha tudnád minimum front-4ra redukálnád azt a 7et.]gyeek
Kik a Linebackerei? Kendricks, Cole, Barwin who? Ryans kiesésését megérezhetjük, ez tény, mivel az Acho, Matthews, Smith II triónak kell őt helyettesíteni, na rájuk már lehet írni, hogy közepesek, vagy szint alattiak, de attól mert nincs Ryans azért ezt ne már... De biztosan csak a véletlen műve, meg a csillagok együttállása, hogy a legkiemelkedőbb csapatrészünk idén az ST mellett a Front7. 😊Highlander
Nem a linebackereken múlt, sem a front 7-en.Charlie Firpo
De itt nem arról van szó most, hogy min múlt, hanem gyeek kiemelte, hogy mekkora noname LB sorunk van, én meg arra reagáltam. De ha már itt tartunk, szerinted mi volt a fő tényező?Highlander
Bocs benéztem. Én nem tudok semmit. Nem troll. 😊gyeek
Nem az, hogy nem tudsz semmit, csak furcsán néztem amikor elolvastam. Na de nem is lényeg már, jó és sérülésektől mentes meccset a Bears ellen. Peace.

több mint 11 éve
gyeek LSU Tigers 8 761 — Grady Judd fan
Tudod kik az Eagles linebackerei? Ha tudnád minimum front-4ra redukálnád azt a 7et.]gyeek
Kik a Linebackerei? Kendricks, Cole, Barwin who? Ryans kiesésését megérezhetjük, ez tény, mivel az Acho, Matthews, Smith II triónak kell őt helyettesíteni, na rájuk már lehet írni, hogy közepesek, vagy szint alattiak, de attól mert nincs Ryans azért ezt ne már... De biztosan csak a véletlen műve, meg a csillagok együttállása, hogy a legkiemelkedőbb csapatrészünk idén az ST mellett a Front7. 😊Highlander
Nem a linebackereken múlt, sem a front 7-en.Charlie Firpo
De itt nem arról van szó most, hogy min múlt, hanem gyeek kiemelte, hogy mekkora noname LB sorunk van, én meg arra reagáltam. De ha már itt tartunk, szerinted mi volt a fő tényező?Highlander
Bocs benéztem. Én nem tudok semmit. Nem troll. 😊

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 11 éve
gyeek LSU Tigers 8 761 — Grady Judd fan
De ez megint egy olyan meccse volt amin valami nagyot kellett volna alkotni(PO szempont)
es megint ilyenkor farcol be!
Minden aldott evben ezt csinalja!
Nem birja a terhet....nem az idei szezonrol beszelek,hanem arrol,hogy mikor muszaly W a szitu ,akkor bukta van...most ezen megint siman eluszhat a hajo...
Megneznem mar vegre,hogy a nagy amerika csapata vegre el er valamit.De Romoval ez nem lesz..ZoliZoltán
Wow, ez a fiú tud a seggével gépelni! o_o Nem mintha túl hosszasan akarnék vagy lenne időm internet bölöncöt pöckölgetni, de gondolom arra már nem emlékszel, hogy tavaly, amikor "fontos" volt, akkor egy fájó gerincsérvvel ment végig a pályán + "4th and season". Vagy múlt héten nem volt fontos a GW drive? Ha akkor tesz egy rossz mozdulatot, akkor egy héttel korábban mászol ki a dobozodból és próbálod racionalizálni az egetrengető ökörséget, aminek a gyökere az, hogy szimplán rühelled Romot. Pontosan azt a prinkó demagóg maszlagot nyögöd, amit a sport-bulvár tett a sport-prolik szájába.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 11 éve
Highlander Philadelphia Eagles 2 220 — We’re putting the family back together
Tudod kik az Eagles linebackerei? Ha tudnád minimum front-4ra redukálnád azt a 7et.]gyeek
Kik a Linebackerei? Kendricks, Cole, Barwin who? Ryans kiesésését megérezhetjük, ez tény, mivel az Acho, Matthews, Smith II triónak kell őt helyettesíteni, na rájuk már lehet írni, hogy közepesek, vagy szint alattiak, de attól mert nincs Ryans azért ezt ne már... De biztosan csak a véletlen műve, meg a csillagok együttállása, hogy a legkiemelkedőbb csapatrészünk idén az ST mellett a Front7. 😊Highlander
Nem a linebackereken múlt, sem a front 7-en.Charlie Firpo
De itt nem arról van szó most, hogy min múlt, hanem gyeek kiemelte, hogy mekkora noname LB sorunk van, én meg arra reagáltam. De ha már itt tartunk, szerinted mi volt a fő tényező?

több mint 11 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Tudod kik az Eagles linebackerei? Ha tudnád minimum front-4ra redukálnád azt a 7et.]gyeek
Kik a Linebackerei? Kendricks, Cole, Barwin who? Ryans kiesésését megérezhetjük, ez tény, mivel az Acho, Matthews, Smith II triónak kell őt helyettesíteni, na rájuk már lehet írni, hogy közepesek, vagy szint alattiak, de attól mert nincs Ryans azért ezt ne már... De biztosan csak a véletlen műve, meg a csillagok együttállása, hogy a legkiemelkedőbb csapatrészünk idén az ST mellett a Front7. 😊Highlander
Nem a linebackereken múlt, sem a front 7-en.

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 11 éve
Highlander Philadelphia Eagles 2 220 — We’re putting the family back together
Tudod kik az Eagles linebackerei? Ha tudnád minimum front-4ra redukálnád azt a 7et.]gyeek
Kik a Linebackerei? Kendricks, Cole, Barwin who? Ryans kiesésését megérezhetjük, ez tény, mivel az Acho, Matthews, Smith II triónak kell őt helyettesíteni, na rájuk már lehet írni, hogy közepesek, vagy szint alattiak, de attól mert nincs Ryans azért ezt ne már... De biztosan csak a véletlen műve, meg a csillagok együttállása, hogy a legkiemelkedőbb csapatrészünk idén az ST mellett a Front7. 😊

több mint 11 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Milyen érdekes, a 8 db győzelmünk után senki sem írt ide, csak mi.
Most, hogy negyedszer kikaptunk egy - persze téttel bíró, de igazából túlizgult és túllihegett - meccsen, és nem úgy játszottunk, ahogy tudunk, na most meg.... azért kösz az értelmes hozzáírásokat is, főleg eagles oldalról. Ők érzik igazán, ehhez a tegnapi tánchoz ketten kellettek, ez nem szólóműfaj. Én még mindig tartom, hogy mindketten továbbmegyünk.

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 11 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 559 — Cowboys fan
A PO nem sikerült, de ha jól mondom kétszer vagy háromszor 8-8 szezon sikeredett, illetve az elmúlt 10 évben nem emlékszem igazán rossz Dallasi szezonra (nézőpont kérdése, de akkor azt mondom ,nem zártak 10 éve top draft helyeken, ami nem lehet véletlen). Csak mostanság Fortuna asszony nem mosolygott erre sokat, de ő mindig változtatja a hangulatát.ulpianus
2010-ben mondjuk Romót mondjuk pont hidegre tették az ötödik meccsen, utána meg edzőbuktatás volt, és a 6-10-nek köszönhetően 1/8-ból választottuk Tyron-t.
de egyébként az talán valóban a mélypont volt, azóta meg a 8 győzelem.
több mint 11 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
na jó, de azt gondoltad, hogy 9-7-tel nyerik, igaz? 😊 (mint ahogy a tavalyi East szereplés után nagyjából mindenki kb)rva
Nem gondoltam semmit az eredményekről. Én eleve soha nem így gondolkodok. Nekem ezek a 9-7 meg Wild Card csapat nehezen értelmezhető dolgok. Ahogy a "kit verünk meg - kit győzünk le" listák is.
Bár megszoktam, hogy a legtöbbek által használt és számukra bevált formulák nekem haszontalanok. (Például nem értem, az NFC mitől erősebb mint az AFC? Sokan esküdnének rá.)

Arra alapoztam, a Skins nem lesz jó, ahhoz nem kellett jósnak lenni. Kuzin nekem Foles pirosban.
A Giants lehetett volna jó idén. Csak nem hittem hogy több problémát megoldanak, mint amit nem.
Kellyt túltolta a média (sztem is zseni, de azért mások sem a fáról estek le), jelenleg is kicsit túlértékelik az Eagles valós erejét. Jó, lehet most oltani, meglátjuk pár év múlva.
Ellenben a Cowboysnak adott volt a kerete a sikerhez, gondoltam csak nem lehetnek szerencsétlenek minden évben. És ennyi.
Persze tudnék két oldalt írni, hogy alátámasszam, de azok leginkább arra jók, hogy jól megmogyorózzuk ez előfeltevésünket. Amit egy ilyen megérzésre alapoztunk.
Akkoriban például Sean Lee már sérült volt, talán kicsit megmaradt a borúsabb hangulat. Mégis a Cowboys igazából nem volt rossz az elmúlt években. A PO nem sikerült, de ha jól mondom kétszer vagy háromszor 8-8 szezon sikeredett, illetve az elmúlt 10 évben nem emlékszem igazán rossz Dallasi szezonra (nézőpont kérdése, de akkor azt mondom ,nem zártak 10 éve top draft helyeken, ami nem lehet véletlen). Csak mostanság Fortuna asszony nem mosolygott erre sokat, de ő mindig változtatja a hangulatát.

Az már sokkal érdekesebb, mi lesz a csoportban jövőre. Mert azt gondolom, a Cowboys gyengülni fog idénhez képest. Kellynek muszáj lesz kilépni az "építkezünk" szerepből. Giants nem tudom mennyit változik 2015re, ahogy a Skinst sem. Ebből mi sül ki, azt elképzelni nem tudom. Egyik legizgalmasabb holtszezon lesz csoportszinten.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 369 — E/1
Isten orizz,hogy egy Romo legyen a QB-nk...Szerintem egy szar,ennyi.
Aztan,hogy ki milyen okos nfl szaki,meg allandoan kurva okos na azt is leszarom.