Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 3 éve
kurvajó volt a védelem, csak most nem tudta megnyerni a meccsetmondjuk ez a chargers ellen sztem nem volt igaz, folyamatosan szoptuk a 3.-4.et mind1 hogy mennyi kellettÉn úgy éreztem, hogy megint sokkal több lehetőséget adtak az O-nak, mint amire szükség lett volna, és így se sikerült nyerni. A Colts ellen ugyanez jött át, csak itt egy klasszis QB volt az ellenfél. Nem mellesleg Herbie asszem ligatörténeti rekordkísérletet passzolt anélkül, hogy TD-t dobott volna. A meccsnyerő FG sem a védelemről jött. Szóval nálam ez a performansz is rendben volt.
Negritis, a vajda
Pláne, hogy Gregory, Simmons, Darby, Jewell szintű játékosok dőltek ki belőle, mégis megoldotta zöldfülűként rendszerszinten a pótlásukat. Ez eddig nem így volt. A Browning húzása meg meghatározhatja az egységet hosszú évekre, zseni döntés volt.
Cruyffista
ha Mathis helyett valami félig nfl kezdőnek tűnő játékos van valszeg behúzza a védelem a meccset
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Igazából az van, hogy kezd telelenni a hócipő. Nálam nem hőlégballon volt a elvárás, hanem max egy kisebb lufi, de azt is kipukkadt már teljesen. És erre rájött az, hogy már megint hajnalban keltem fel nézni a szenvedést, szóval ezért lett olyan az a hsz, amilyen, de félek sokkal jobbak nem fognak jönni ezután se...X, amúgy reggel a te hsz-edet láttam meg először.. rég olvastam tőled ilyen kifakadást.. ennyire szar a helyzet? 😀
StormST
jobbágy#JC6

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 3 éve
mondjuk ez a chargers ellen sztem nem volt igaz, folyamatosan szoptuk a 3.-4.et mind1 hogy mennyi kellettÉn úgy éreztem, hogy megint sokkal több lehetőséget adtak az O-nak, mint amire szükség lett volna, és így se sikerült nyerni. A Colts ellen ugyanez jött át, csak itt egy klasszis QB volt az ellenfél. Nem mellesleg Herbie asszem ligatörténeti rekordkísérletet passzolt anélkül, hogy TD-t dobott volna. A meccsnyerő FG sem a védelemről jött. Szóval nálam ez a performansz is rendben volt.
Negritis, a vajda
Pláne, hogy Gregory, Simmons, Darby, Jewell szintű játékosok dőltek ki belőle, mégis megoldotta zöldfülűként rendszerszinten a pótlásukat. Ez eddig nem így volt. A Browning húzása meg meghatározhatja az egységet hosszú évekre, zseni döntés volt.
több mint 3 éve
mondjuk ez a chargers ellen sztem nem volt igaz, folyamatosan szoptuk a 3.-4.et mind1 hogy mennyi kellettVan egy 3. is: Paton látja h nem műxik, így alkatrészt cserél, és jelenleg Hackett a cserélhető.Ez csak részben igaz, mert szerintem:
empty taxi
1. Ez a skill player állomány nem Wilsonra van kitalálva Patrick nélkül, Hamler sebességének megkopásával.
2. A támadófal brutál gyenge, nyilván nem 5 mp-ket kell adni, de nekem nagyobb gondom, hogy nem létezik futásblokkolás a fal részéről, miközben az egész playbook erre épül.
De amúgy egyetértek, nálam Hackett jelen állás szerint nem kapna második szezont. Főleg azért, mert Ejiro Evero személyében nálunk van a liga egyik aktuálisan legfelkapottabb koordinátora, aki alatt a játékosok fejlődnek, egyben vannak csapatként, meccsen belül folyamatos fejlődés van a videózásoknak köszönhetően, kulcsszituációkban szemre elég jó aránnyal dolgoznak. Ha holnap bejelentenék új HC-nak Hackett helyett, szerintem senki nem lepődne meg.
Cruyffista
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Van egy 3. is: Paton látja h nem műxik, így alkatrészt cserél, és jelenleg Hackett a cserélhető.Ez csak részben igaz, mert szerintem:
empty taxi
1. Ez a skill player állomány nem Wilsonra van kitalálva Patrick nélkül, Hamler sebességének megkopásával.
2. A támadófal brutál gyenge, nyilván nem 5 mp-ket kell adni, de nekem nagyobb gondom, hogy nem létezik futásblokkolás a fal részéről, miközben az egész playbook erre épül.
De amúgy egyetértek, nálam Hackett jelen állás szerint nem kapna második szezont. Főleg azért, mert Ejiro Evero személyében nálunk van a liga egyik aktuálisan legfelkapottabb koordinátora, aki alatt a játékosok fejlődnek, egyben vannak csapatként, meccsen belül folyamatos fejlődés van a videózásoknak köszönhetően, kulcsszituációkban szemre elég jó aránnyal dolgoznak. Ha holnap bejelentenék új HC-nak Hackett helyett, szerintem senki nem lepődne meg.
több mint 3 éve
Amúgy nem tudom mit megy itt a siránkozás oldalakon át Wilsonról, miközben Meinerz visszatért. 2 meccsen nyomást még nem engedett miközben övé pl a legjobb run block grade a pff-en. Kis minta stb de srác brutál 😊

Liverpool Fc
több mint 3 éve
Olyan falat még nem építettek fel ebben a sportágbanBe kell látni, Wilsont benéztük. Nem tudom mi lesz ebből a kiút. Jelen pillanatban nem tudom kivel van nagyobb probléma, Wilsonnal, Hackettel, vagy Wilsonnal+Hackettel. A D-játékot megkaptam. Most màr azon lèpjünk túl, hogy az ellenfél is ennyire ótvar. Mindenkit limitálnak az elképesztő sok büntetés ellenére is. Épp szupersztárok születnek, BB, PS2, Caden… Nagy kár lenne ezt szétszéledni hagyni. Jelen pillanatban a húsz pont is álom az O részéről. Lesújtó. Oly könnyen lehetne ez 5-1 is. Persze az O akkor is ugyanitt tartana. A türelem fogytán. Kell, hogy legyen valami következmèny. Gordon cuttal kezdjük mondjuk. És legyen valami változás az O stábban, mert ez, ami most van, nem megy. Ez 6 hét után világos.Mondjuk én megnézném Wilsont egy olyan fal mögött, amelyik ad neki 4-5 másodpercet minimum...
Zalán
jobbágy#JC6

Liverpool Fc
több mint 3 éve
Jimmy G a másik séma irányító és őt könnyebb is lenne mozgatni.Az egész koncepció büdös, mert nem volt előkészítve és átgondolva a HC és a QB kompatibilitása.Azért a Baldwin és Lockett években RW sose volt pocketpasser, sose volt neki elit fala, csak rengeteg bootleg és kimozgás a zsebből, így hosszabbítva a játékot és találta meg az üres elkapókat. Most pocket passert akarnak belőle csinálni, de akkora, mint a kutya ülve és fosik is a zsebbe, mert állandóan összeroppantják és kapkod, nem látja a szabad embert. Neki a lábába volt az ereje, ha az nincs egy átlag alatti QB.Arra utaltam, hogy ezt a szintet tudta hozni RW és Baldwin 4 évig, majd Lockettel 3 évig, de utána már megbicsaklott Wilson is. Gyakorlatilag vakon tudta, hol lesz az embere. (Metcalffal ez kicsit megborult, de ő meg nagy test, könnyebb eltalálni)Russell Wilson sikerességének eleje, esszenciája és vége:Ez mondjuk egy hamis narrativa. A QB-WR kombobol nem veheted ki a QB-t es tehetsz ugy, hogy semmi koze az egeszhez.
seahawkswire.usatoday.com/2018/06/28/doug-baldwins-drop-rate-among-the-lowest-in-the-nfl/
www.seattletimes.com/sports/seahawks/baldwin-streak-84-catches-0-drops-tops-in-nfl/
www.nbcsports.com/northwest/seattle-seahawks/seahawks-wr-tyler-lockett-named-one-nfls-best-pass-catchers
seahawkswire.usatoday.com/2019/02/21/seahawks-russell-wilson-tyler-lockett-best-stats/
Willie Parker
Az altalad is linkelt 2018-as szezonban Locket es RW: 16.9 y/elkapas, 13.4 y/target, 81,4% catchrate
Iden RW nelkul: 12.4 y/elkapas, 9.4 y/target, 75% catchrate
30-35%-al csokkent a target melysege, elkapas per yardja, ennek ellenere a catchrateje is romlott.
Baldwin ujonc evet leszamitva RW-vel jatszott mindig, szoval nala ilyen osszehasonlitast nehez. Rohadtul nem az elkapok tettek naggya RW-t, semmivel nem volt nagyobb szerepuk, mint mondjuk egy Hill-nek Mahomesnal, Branchnek Bradynal, Adamsnak Rodgernel stb.
Ha valakit erdekelnek statok:
www.pro-football-reference.com/players/L/LockTy00.htm
www.pro-football-reference.com/players/B/BaldDo00.htm
undisputedly
Most meg nincs ilyen embere, de hosszabban nincs kedvem irogatni most, nem akarok untatni senkit vele
Willie Parker
Rodaron
Adott egy csávó, aki intuitív, szenzitív, improvizál, de vannak alaphiányosságai a játékban, dobásmechanikában. Éles a szeme, de gyorsabb, mint az agya. Rögtönöz, de már lassabb a teste, mint amikor prime volt (még talán nem lassult le teljesen, de átalakult). Érti a játékot, de már féli(???).
A Hawks éra végébe belelustult v beleszürkült, de már nem égett benne a tűz. Agyonvigyázta a labdaeladásokat, kiölte magából a rizikót vagy már beszabályozta annyira PC (sztem mindkettő), mint egy managert. Meg elfelejtett gyakorolni (drop rate emelkedést ezzel magyarázom, de tudományos bizonyítékom nincs, ezek mind személyes érzések csak).
A másik oldalról jön egy O orientált csávó, aki pozitív oldalról túlszabályozott sémát futtat. Telített programsor, minta alapú játékdesign (mondjam azt, h script-sorozatok?), ütemezés-specifizált passzjáték, zónatámadás opciókkal. Mindenki tűpontosan szabályozott környezetben, mérnöki pontossággal szerkesztett feladatokkal.
Én becsülöm Wilsonban, hogy erre igent mondott, mert külön is nehéz [Billsnél Kyle Orton ebbe belebukott, EJ Manuel a passzrészét fel sem fogta etc
Jaxnél meg sem próbálta Bortlessel, de ott volt egy zónablokkra teremtett fal+QB+RB kombó, ami itt lehetne, de nem ezzel a Wilsonnal
Rodgers kicsit mást kapott MLF miatt, sokkal több tehermentesítéssel, de Adams nélkül már neki sincs kihez nyúlnia]
A Hackett séma nekem arról szól, h gyorsan döntsd el a helyzeteket: vedd elő a szótárt, keresd a mintasort, vedd fel a kulcsot és a beidegződés alapján járj el. Ehhez idő, tér gyakorlottság és bizalom kell, ami itt még nincs meg.
Az idő kevés volt (Russ belső óráját ehhez szabályozni kell vmilyen minta-trend alapján)
a teret ki kell alakítani körülötte, h mindenkinek megfelelő helye legyen (Russnak el kell felejtenie a célzónát, amire tizenévig játszott), mert itt több potenciális támadott tér lesz;
a bizalom a gyakorlással eljön, amihez alázatosság és kemény kéz kell (ezekben vannak hiányok - alázat Jeudy és Gordon, utóbbi a HC esetén pl, de RW a szerződéssel előzetes bizalmat kapott)
Szerintem ez egy átnevelési folyamat (lenne), de ezt nem egy 34 éves QB-val kellene játszani, ezért nem is értem az elgondolást.
A védelem elég flashy, szóval jobban passzolna egy szájbarúgós off, ami zabálja az időt - na ez nem Wilson sajátja (nem ezt diktálja az ösztöne), de amúgy tudja játszani. Csak nem annyira jó nézni, ha már ennyibe került.
Egy Tannehill eskü joban passzolna Hacketthez, mert ő mindvégig szabályozott környezetben játszott.
Igazából két út van: vagy kivárják/kivárjátok, amíg begyakorolják, vagy valaki enged, praktikusan a HC.
Willie Parker
több mint 3 éve
Igazából két út van: vagy kivárják/kivárjátok, amíg begyakorolják, vagy valaki enged, praktikusan a HC.Van egy 3. is: Paton látja h nem műxik, így alkatrészt cserél, és jelenleg Hackett a cserélhető.
Willie Parker

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Csak ranezett az oltozore és le is sérült...@BroncosMinden napra egy mese..
Coach Hackett announced that OLB Aaron Patrick tore his ACL and will miss the remainder of the season.
Join us in wishing him a speedy recovery. 🙏
Negritis, a vajda
Gyors felèpülést. Nem tudom ki ez az ember..
Zalán
több mint 3 éve
@BroncosMinden napra egy mese..
Coach Hackett announced that OLB Aaron Patrick tore his ACL and will miss the remainder of the season.
Join us in wishing him a speedy recovery. 🙏
Negritis, a vajda
Gyors felèpülést. Nem tudom ki ez az ember..
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 3 éve
@BroncosCoach Hackett announced that OLB Aaron Patrick tore his ACL and will miss the remainder of the season.
Join us in wishing him a speedy recovery. 🙏
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
X, amúgy reggel a te hsz-edet láttam meg először.. rég olvastam tőled ilyen kifakadást.. ennyire szar a helyzet? 😀
StormST
több mint 3 éve
Az egész koncepció büdös, mert nem volt előkészítve és átgondolva a HC és a QB kompatibilitása.Azért a Baldwin és Lockett években RW sose volt pocketpasser, sose volt neki elit fala, csak rengeteg bootleg és kimozgás a zsebből, így hosszabbítva a játékot és találta meg az üres elkapókat. Most pocket passert akarnak belőle csinálni, de akkora, mint a kutya ülve és fosik is a zsebbe, mert állandóan összeroppantják és kapkod, nem látja a szabad embert. Neki a lábába volt az ereje, ha az nincs egy átlag alatti QB.Arra utaltam, hogy ezt a szintet tudta hozni RW és Baldwin 4 évig, majd Lockettel 3 évig, de utána már megbicsaklott Wilson is. Gyakorlatilag vakon tudta, hol lesz az embere. (Metcalffal ez kicsit megborult, de ő meg nagy test, könnyebb eltalálni)Russell Wilson sikerességének eleje, esszenciája és vége:Ez mondjuk egy hamis narrativa. A QB-WR kombobol nem veheted ki a QB-t es tehetsz ugy, hogy semmi koze az egeszhez.
seahawkswire.usatoday.com/2018/06/28/doug-baldwins-drop-rate-among-the-lowest-in-the-nfl/
www.seattletimes.com/sports/seahawks/baldwin-streak-84-catches-0-drops-tops-in-nfl/
www.nbcsports.com/northwest/seattle-seahawks/seahawks-wr-tyler-lockett-named-one-nfls-best-pass-catchers
seahawkswire.usatoday.com/2019/02/21/seahawks-russell-wilson-tyler-lockett-best-stats/
Willie Parker
Az altalad is linkelt 2018-as szezonban Locket es RW: 16.9 y/elkapas, 13.4 y/target, 81,4% catchrate
Iden RW nelkul: 12.4 y/elkapas, 9.4 y/target, 75% catchrate
30-35%-al csokkent a target melysege, elkapas per yardja, ennek ellenere a catchrateje is romlott.
Baldwin ujonc evet leszamitva RW-vel jatszott mindig, szoval nala ilyen osszehasonlitast nehez. Rohadtul nem az elkapok tettek naggya RW-t, semmivel nem volt nagyobb szerepuk, mint mondjuk egy Hill-nek Mahomesnal, Branchnek Bradynal, Adamsnak Rodgernel stb.
Ha valakit erdekelnek statok:
www.pro-football-reference.com/players/L/LockTy00.htm
www.pro-football-reference.com/players/B/BaldDo00.htm
undisputedly
Most meg nincs ilyen embere, de hosszabban nincs kedvem irogatni most, nem akarok untatni senkit vele
Willie Parker
Rodaron
Adott egy csávó, aki intuitív, szenzitív, improvizál, de vannak alaphiányosságai a játékban, dobásmechanikában. Éles a szeme, de gyorsabb, mint az agya. Rögtönöz, de már lassabb a teste, mint amikor prime volt (még talán nem lassult le teljesen, de átalakult). Érti a játékot, de már féli(???).
A Hawks éra végébe belelustult v beleszürkült, de már nem égett benne a tűz. Agyonvigyázta a labdaeladásokat, kiölte magából a rizikót vagy már beszabályozta annyira PC (sztem mindkettő), mint egy managert. Meg elfelejtett gyakorolni (drop rate emelkedést ezzel magyarázom, de tudományos bizonyítékom nincs, ezek mind személyes érzések csak).
A másik oldalról jön egy O orientált csávó, aki pozitív oldalról túlszabályozott sémát futtat. Telített programsor, minta alapú játékdesign (mondjam azt, h script-sorozatok?), ütemezés-specifizált passzjáték, zónatámadás opciókkal. Mindenki tűpontosan szabályozott környezetben, mérnöki pontossággal szerkesztett feladatokkal.
Én becsülöm Wilsonban, hogy erre igent mondott, mert külön is nehéz [Billsnél Kyle Orton ebbe belebukott, EJ Manuel a passzrészét fel sem fogta etc
Jaxnél meg sem próbálta Bortlessel, de ott volt egy zónablokkra teremtett fal+QB+RB kombó, ami itt lehetne, de nem ezzel a Wilsonnal
Rodgers kicsit mást kapott MLF miatt, sokkal több tehermentesítéssel, de Adams nélkül már neki sincs kihez nyúlnia]
A Hackett séma nekem arról szól, h gyorsan döntsd el a helyzeteket: vedd elő a szótárt, keresd a mintasort, vedd fel a kulcsot és a beidegződés alapján járj el. Ehhez idő, tér gyakorlottság és bizalom kell, ami itt még nincs meg.
Az idő kevés volt (Russ belső óráját ehhez szabályozni kell vmilyen minta-trend alapján)
a teret ki kell alakítani körülötte, h mindenkinek megfelelő helye legyen (Russnak el kell felejtenie a célzónát, amire tizenévig játszott), mert itt több potenciális támadott tér lesz;
a bizalom a gyakorlással eljön, amihez alázatosság és kemény kéz kell (ezekben vannak hiányok - alázat Jeudy és Gordon, utóbbi a HC esetén pl, de RW a szerződéssel előzetes bizalmat kapott)
Szerintem ez egy átnevelési folyamat (lenne), de ezt nem egy 34 éves QB-val kellene játszani, ezért nem is értem az elgondolást.
A védelem elég flashy, szóval jobban passzolna egy szájbarúgós off, ami zabálja az időt - na ez nem Wilson sajátja (nem ezt diktálja az ösztöne), de amúgy tudja játszani. Csak nem annyira jó nézni, ha már ennyibe került.
Egy Tannehill eskü joban passzolna Hacketthez, mert ő mindvégig szabályozott környezetben játszott.
Igazából két út van: vagy kivárják/kivárjátok, amíg begyakorolják, vagy valaki enged, praktikusan a HC.
több mint 3 éve
Azért a Baldwin és Lockett években RW sose volt pocketpasser, sose volt neki elit fala, csak rengeteg bootleg és kimozgás a zsebből, így hosszabbítva a játékot és találta meg az üres elkapókat. Most pocket passert akarnak belőle csinálni, de akkora, mint a kutya ülve és fosik is a zsebbe, mert állandóan összeroppantják és kapkod, nem látja a szabad embert. Neki a lábába volt az ereje, ha az nincs egy átlag alatti QB.Arra utaltam, hogy ezt a szintet tudta hozni RW és Baldwin 4 évig, majd Lockettel 3 évig, de utána már megbicsaklott Wilson is. Gyakorlatilag vakon tudta, hol lesz az embere. (Metcalffal ez kicsit megborult, de ő meg nagy test, könnyebb eltalálni)Russell Wilson sikerességének eleje, esszenciája és vége:Ez mondjuk egy hamis narrativa. A QB-WR kombobol nem veheted ki a QB-t es tehetsz ugy, hogy semmi koze az egeszhez.
seahawkswire.usatoday.com/2018/06/28/doug-baldwins-drop-rate-among-the-lowest-in-the-nfl/
www.seattletimes.com/sports/seahawks/baldwin-streak-84-catches-0-drops-tops-in-nfl/
www.nbcsports.com/northwest/seattle-seahawks/seahawks-wr-tyler-lockett-named-one-nfls-best-pass-catchers
seahawkswire.usatoday.com/2019/02/21/seahawks-russell-wilson-tyler-lockett-best-stats/
Willie Parker
Az altalad is linkelt 2018-as szezonban Locket es RW: 16.9 y/elkapas, 13.4 y/target, 81,4% catchrate
Iden RW nelkul: 12.4 y/elkapas, 9.4 y/target, 75% catchrate
30-35%-al csokkent a target melysege, elkapas per yardja, ennek ellenere a catchrateje is romlott.
Baldwin ujonc evet leszamitva RW-vel jatszott mindig, szoval nala ilyen osszehasonlitast nehez. Rohadtul nem az elkapok tettek naggya RW-t, semmivel nem volt nagyobb szerepuk, mint mondjuk egy Hill-nek Mahomesnal, Branchnek Bradynal, Adamsnak Rodgernel stb.
Ha valakit erdekelnek statok:
www.pro-football-reference.com/players/L/LockTy00.htm
www.pro-football-reference.com/players/B/BaldDo00.htm
undisputedly
Most meg nincs ilyen embere, de hosszabban nincs kedvem irogatni most, nem akarok untatni senkit vele
Willie Parker
több mint 3 éve
Arra utaltam, hogy ezt a szintet tudta hozni RW és Baldwin 4 évig, majd Lockettel 3 évig, de utána már megbicsaklott Wilson is. Gyakorlatilag vakon tudta, hol lesz az embere. (Metcalffal ez kicsit megborult, de ő meg nagy test, könnyebb eltalálni)Russell Wilson sikerességének eleje, esszenciája és vége:Ez mondjuk egy hamis narrativa. A QB-WR kombobol nem veheted ki a QB-t es tehetsz ugy, hogy semmi koze az egeszhez.
seahawkswire.usatoday.com/2018/06/28/doug-baldwins-drop-rate-among-the-lowest-in-the-nfl/
www.seattletimes.com/sports/seahawks/baldwin-streak-84-catches-0-drops-tops-in-nfl/
www.nbcsports.com/northwest/seattle-seahawks/seahawks-wr-tyler-lockett-named-one-nfls-best-pass-catchers
seahawkswire.usatoday.com/2019/02/21/seahawks-russell-wilson-tyler-lockett-best-stats/
Willie Parker
Az altalad is linkelt 2018-as szezonban Locket es RW: 16.9 y/elkapas, 13.4 y/target, 81,4% catchrate
Iden RW nelkul: 12.4 y/elkapas, 9.4 y/target, 75% catchrate
30-35%-al csokkent a target melysege, elkapas per yardja, ennek ellenere a catchrateje is romlott.
Baldwin ujonc evet leszamitva RW-vel jatszott mindig, szoval nala ilyen osszehasonlitast nehez. Rohadtul nem az elkapok tettek naggya RW-t, semmivel nem volt nagyobb szerepuk, mint mondjuk egy Hill-nek Mahomesnal, Branchnek Bradynal, Adamsnak Rodgernel stb.
Ha valakit erdekelnek statok:
www.pro-football-reference.com/players/L/LockTy00.htm
www.pro-football-reference.com/players/B/BaldDo00.htm
undisputedly
Most meg nincs ilyen embere, de hosszabban nincs kedvem irogatni most, nem akarok untatni senkit vele
több mint 3 éve
Szóval elcseréljük Jeudy-t egy sérülékeny, sztárfizus futóért, és akkor még mi adunk egy harmadik kört? Doki, én ilyen rossz trade ideát nem is tudom mikor hallottam. Ez majdnem Lockett ára.
több mint 3 éve
Wilsonnal nem csak az draga, hogy sokat keres. Ha jol mondom, akkor ket elso es ket masodik kor megy erte (es a jatekosok). Ezert is kenyszerpalyan van a Broncos evekig. Akarhogy jatszik. Jelenleg nincs B utvonali ujratervezes, menni kell.Igen, ráadásul az első snap előtt megkapott új szerződése is olyan, hogy ha az első 3 évben elküldjük, akkor komolyat szívunk, így most erre a 4 évre komolyan szopón vagyunk, ha nem javul fel...
ulpianus

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 3 éve
Wilsonnal nem csak az draga, hogy sokat keres. Ha jol mondom, akkor ket elso es ket masodik kor megy erte (es a jatekosok). Ezert is kenyszerpalyan van a Broncos evekig. Akarhogy jatszik. Jelenleg nincs B utvonali ujratervezes, menni kell.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 3 éve
Természetesen ironizáltam ezzel a mondatommal.. 😉Mármint top formában nézi majd a fotelből a rájátszást, úgy érted? 😀Ez mind világos, számomra is.Be kell látni, Wilsont benéztük. Nem tudom mi lesz ebből a kiút. Jelen pillanatban nem tudom kivel van nagyobb probléma, Wilsonnal, Hackettel, vagy Wilsonnal+Hackettel. A D-játékot megkaptam. Most màr azon lèpjünk túl, hogy az ellenfél is ennyire ótvar. Mindenkit limitálnak az elképesztő sok büntetés ellenére is. Épp szupersztárok születnek, BB, PS2, Caden… Nagy kár lenne ezt szétszéledni hagyni. Jelen pillanatban a húsz pont is álom az O részéről. Lesújtó. Oly könnyen lehetne ez 5-1 is. Persze az O akkor is ugyanitt tartana. A türelem fogytán. Kell, hogy legyen valami következmèny. Gordon cuttal kezdjük mondjuk. És legyen valami változás az O stábban, mert ez, ami most van, nem megy. Ez 6 hét után világos.A szurkolóknak először azt kell belátniuk - mindenhol, nem itt specifikusan - hogy soha sincs olyan, hogy minden klappol, minden működik. Hosszútávon különösen nem, csak fellángolásszerűen. Akkor van szerencséd, ha ez pont egy rájátszásban jön ki.
Zalán
A franchise irányító azért van, hogy a gondokon túllépjen, felülemelkedjen, de nála is meg kell teremteni az alapkörülményeket, mert támaszok nélkül senki sehová nem jut ebben a ligában.
Most kérdés, hogy van-e franchise irányítód és mindenki más alkalmatlan körülötte, vagy minden készen van, csak a center mögött nem jó emberre tettél, de ezt szerencsére nem nekem kell eldönteni.
Willie Parker
De mi itt a számokból is látható, konkrétan Lock, Teddy, Keenum, Flacco, Siemian, Osweiler szint alatt vagyunk. Talán ez most Lynch minőség. Miközben ellennénk mi itt ezzel a D-vel egy Goff-fal is, vagy egy Tanehillel is. Hetedik éve olyan mélypontokat élünk meg, amire már nem vagyunk felkészülve. S most már se pénzünk, s cetlink. Persze feljavulhat még Wilson, pont a rájátszásra. Majd akkor másképp fogom látni. De most most van. És teljes katasztrófa, bármi is legyen a kifogásunk, ami az O-t ennyire hiteltelenné teszi.
Zalán
StormST
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 3 éve
Mármint top formában nézi majd a fotelből a rájátszást, úgy érted? 😀Ez mind világos, számomra is.Be kell látni, Wilsont benéztük. Nem tudom mi lesz ebből a kiút. Jelen pillanatban nem tudom kivel van nagyobb probléma, Wilsonnal, Hackettel, vagy Wilsonnal+Hackettel. A D-játékot megkaptam. Most màr azon lèpjünk túl, hogy az ellenfél is ennyire ótvar. Mindenkit limitálnak az elképesztő sok büntetés ellenére is. Épp szupersztárok születnek, BB, PS2, Caden… Nagy kár lenne ezt szétszéledni hagyni. Jelen pillanatban a húsz pont is álom az O részéről. Lesújtó. Oly könnyen lehetne ez 5-1 is. Persze az O akkor is ugyanitt tartana. A türelem fogytán. Kell, hogy legyen valami következmèny. Gordon cuttal kezdjük mondjuk. És legyen valami változás az O stábban, mert ez, ami most van, nem megy. Ez 6 hét után világos.A szurkolóknak először azt kell belátniuk - mindenhol, nem itt specifikusan - hogy soha sincs olyan, hogy minden klappol, minden működik. Hosszútávon különösen nem, csak fellángolásszerűen. Akkor van szerencséd, ha ez pont egy rájátszásban jön ki.
Zalán
A franchise irányító azért van, hogy a gondokon túllépjen, felülemelkedjen, de nála is meg kell teremteni az alapkörülményeket, mert támaszok nélkül senki sehová nem jut ebben a ligában.
Most kérdés, hogy van-e franchise irányítód és mindenki más alkalmatlan körülötte, vagy minden készen van, csak a center mögött nem jó emberre tettél, de ezt szerencsére nem nekem kell eldönteni.
Willie Parker
De mi itt a számokból is látható, konkrétan Lock, Teddy, Keenum, Flacco, Siemian, Osweiler szint alatt vagyunk. Talán ez most Lynch minőség. Miközben ellennénk mi itt ezzel a D-vel egy Goff-fal is, vagy egy Tanehillel is. Hetedik éve olyan mélypontokat élünk meg, amire már nem vagyunk felkészülve. S most már se pénzünk, s cetlink. Persze feljavulhat még Wilson, pont a rájátszásra. Majd akkor másképp fogom látni. De most most van. És teljes katasztrófa, bármi is legyen a kifogásunk, ami az O-t ennyire hiteltelenné teszi.
Zalán

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 3 éve
Rájátszás…🤣
több mint 3 éve
Ez mind világos, számomra is.Be kell látni, Wilsont benéztük. Nem tudom mi lesz ebből a kiút. Jelen pillanatban nem tudom kivel van nagyobb probléma, Wilsonnal, Hackettel, vagy Wilsonnal+Hackettel. A D-játékot megkaptam. Most màr azon lèpjünk túl, hogy az ellenfél is ennyire ótvar. Mindenkit limitálnak az elképesztő sok büntetés ellenére is. Épp szupersztárok születnek, BB, PS2, Caden… Nagy kár lenne ezt szétszéledni hagyni. Jelen pillanatban a húsz pont is álom az O részéről. Lesújtó. Oly könnyen lehetne ez 5-1 is. Persze az O akkor is ugyanitt tartana. A türelem fogytán. Kell, hogy legyen valami következmèny. Gordon cuttal kezdjük mondjuk. És legyen valami változás az O stábban, mert ez, ami most van, nem megy. Ez 6 hét után világos.A szurkolóknak először azt kell belátniuk - mindenhol, nem itt specifikusan - hogy soha sincs olyan, hogy minden klappol, minden működik. Hosszútávon különösen nem, csak fellángolásszerűen. Akkor van szerencséd, ha ez pont egy rájátszásban jön ki.
Zalán
A franchise irányító azért van, hogy a gondokon túllépjen, felülemelkedjen, de nála is meg kell teremteni az alapkörülményeket, mert támaszok nélkül senki sehová nem jut ebben a ligában.
Most kérdés, hogy van-e franchise irányítód és mindenki más alkalmatlan körülötte, vagy minden készen van, csak a center mögött nem jó emberre tettél, de ezt szerencsére nem nekem kell eldönteni.
Willie Parker
De mi itt a számokból is látható, konkrétan Lock, Teddy, Keenum, Flacco, Siemian, Osweiler szint alatt vagyunk. Talán ez most Lynch minőség. Miközben ellennénk mi itt ezzel a D-vel egy Goff-fal is, vagy egy Tanehillel is. Hetedik éve olyan mélypontokat élünk meg, amire már nem vagyunk felkészülve. S most már se pénzünk, s cetlink. Persze feljavulhat még Wilson, pont a rájátszásra. Majd akkor másképp fogom látni. De most most van. És teljes katasztrófa, bármi is legyen a kifogásunk, ami az O-t ennyire hiteltelenné teszi.
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 3 éve
Be kell látni, Wilsont benéztük. Nem tudom mi lesz ebből a kiút. Jelen pillanatban nem tudom kivel van nagyobb probléma, Wilsonnal, Hackettel, vagy Wilsonnal+Hackettel. A D-játékot megkaptam. Most màr azon lèpjünk túl, hogy az ellenfél is ennyire ótvar. Mindenkit limitálnak az elképesztő sok büntetés ellenére is. Épp szupersztárok születnek, BB, PS2, Caden… Nagy kár lenne ezt szétszéledni hagyni. Jelen pillanatban a húsz pont is álom az O részéről. Lesújtó. Oly könnyen lehetne ez 5-1 is. Persze az O akkor is ugyanitt tartana. A türelem fogytán. Kell, hogy legyen valami következmèny. Gordon cuttal kezdjük mondjuk. És legyen valami változás az O stábban, mert ez, ami most van, nem megy. Ez 6 hét után világos.A szurkolóknak először azt kell belátniuk - mindenhol, nem itt specifikusan - hogy soha sincs olyan, hogy minden klappol, minden működik. Hosszútávon különösen nem, csak fellángolásszerűen. Akkor van szerencséd, ha ez pont egy rájátszásban jön ki.