Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 4 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Ambivalens ez.

Egyrészt nekem is az egyik all-time kedvenc bronco játékosom (a 11-es draft volt az első amit láttam, kb. attól az évtől követem a broncost), no brainer Hall of Famer és még sorolhatnánk a pozitív jelzőket, amellett h még jelen állapotában is tényező a pályán is, még ha már a lemez B oldalán is van.

Másrészt lejár a szerződése év végén, ez pedig az nfl, itt az egész karrierjükben egy csapatos játékosok a fehér hollóknál is ritkábbak (lásd Ware, hogy ne menjünk messzebb). Nekünk idén nincs SB ablakunk, ezt jól látja Paton + valszeg mi nem tudtunk volna amúgy sem annyit ajánlani neki év végén, mint amit le tudna akasztani a piacon, arról nem beszélve, hogy ha a fórum vágya teljesül és legkésőbb év végén söprik az edzői kart, akkor fontosabb lesz az a 2. és 3. kör, mint egy 33 éves passrusher 15+ M-ért.

A szerződéséből hátralévő összegből (10.2M) 9 millát mi állunk, de ügye jön az a második és a harmadik kör cserébe. Ha érzelmek nélkül nézem, akkor ez tényleg egy A+ trade. De a Rams is jól járt, 700K-ért egy még mindig nagyon jól játszó edge rushert kaptak Donald mellé, nekik pedig SB run van, megéri feláldozni azt a két korai picket. Von is egy jó városba, jó edzők alá, egy SB esélyes csapatba kerül és még csak nem is kellett hosszabbítania, megmarad a döntés a kezében év végén is. Akárhogy nézem mindenki örülhet egy egyébként szurkolói szemmel nagyon szomorú döntésnek.

Paton lépései eddig meggyőzőek, neki nem szurkolónak kell lennie, hanem könyörtelen GM-nek, még ha egyes döntései rövidtávon össze is törik az egyszeri szurkoló szívét.

Ui.: örülnék ha holnap Bridgewatert New Orleansban látnám mondjuk egy harmadik/negyedik körért, de a lejárók közül szinte bárki mehet (Fuller, Gordon stb), legyünk megpakolva ahhoz a rebuildhoz.

Szerkesztette: Általános Doktor

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 285 — NFL bracket champion '26
Érdekes megjegyzés az általam nagyon tisztel futball elmétől, Hallorantől.

iktriad
2.+3.kört kapni egy lejáró playáért (még ha Miller is az), igazából tényleg A+

Bár ha jobban megnézzük, akkor kb az egyik pick Millerért ment, a másik meg azért, hogy Miller fizuja Denverben maradjon 😊
Borbinho
Nem mellesleg Paton sztem levonta a következtetés h QB-t kell draftolnia, ott pedig kelleni fog a muníció a feltrade-hez.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Érdekes megjegyzés az általam nagyon tisztel futball elmétől, Hallorantől.

iktriad
2.+3.kört kapni egy lejáró playáért (még ha Miller is az), igazából tényleg A+

Bár ha jobban megnézzük, akkor kb az egyik pick Millerért ment, a másik meg azért, hogy Miller fizuja Denverben maradjon 😊

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 4 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 310 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Érdekes megjegyzés az általam nagyon tisztel futball elmétől, Hallorantől.
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 824 — "Montoya por favor!"
fuuuuuuuck!

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Vonster Denver Broncos 1 209
Ezt nem láttam jönni, most lettünk szerintem egy teljesen színtelen, szagtalan csapat, Miller volt maga A Denver Broncos. Nagyon sajnálom, mert a kedvenc játékosom, mezem is van, de örülök is neki, mert ennél sokkal jobbat érdemel, nagyon remélem, hogy a Rams nyer idén.

Sok sikert bajnok, hiányozni fogsz!
több mint 4 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
Ohh gyerekek
Egyik szemem sír, a másik nevet.
(Mack2)
több mint 4 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Minden történet véget ér egyszer. Tök világos, hogy ez fog történni. Itt a táncoslánycsapaton és a stadionon kívül mindenkit ki kell söpörni. Tulaj, Elway, GM, HC, OC, DC, QB és mindenki..
Zalán
GM most jött és el is kezdett takarítani
Negritis
Ha a zavaros tulajdonosi helyzet irányt vált, ha lesz egy új tulaj, ami elkerülhetetlen lesz, akkor GM-mel kezdi, tök mindegy mikor hozták ezt a nagyarcot, aki az első nyáron átejtette a nagyérdeműt..

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 981
Hat egyrészről nagyon nem örülök neki, Miller az az ember volt, akinek Denverben kellett vna befejeznie a karrierjét. Sajnálom, hogy nem így történt és hogy a csapat nem tudott felnőni melle az SB győzelem óta.

Viszont annak örülök, hogy LA-be ment. Ott meg van esélye akar egy gyűrűre is. PO-ra a Rams idénre szerzett egy szurkolót.

Paton amúgy biztos, hogy nem fog menni, és én nem is örülnek neki, ha 1 év után elkuldenenk. Hagyjuk dolgozni pár évig, nézzük meg milyen edzői gárdát hoz januárban, aztán akarjuk elküldeni szerintem.

Szerkesztette: rob3r7o

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 996 — The Mathematician
amúgy én örülök ennek, amekkora fasz az edzői gárdánk nem tudják használni
talán majd LA-ben

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Von ezzel jól járt, örülök neki.

Nekem személyesen az utolsó kedvenc is elment a csapattól, ez már egy idegen, érdektelen brigád. Kiölte belőlem ez a sok kókler a denveri fan vért

több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 996 — The Mathematician
Minden történet véget ér egyszer. Tök világos, hogy ez fog történni. Itt a táncoslánycsapaton és a stadionon kívül mindenkit ki kell söpörni. Tulaj, Elway, GM, HC, OC, DC, QB és mindenki..
Zalán
GM most jött és el is kezdett takarítani

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 996 — The Mathematician
Minden történet véget ér egyszer. Tök világos, hogy ez fog történni. Itt a táncoslánycsapaton és a stadionon kívül mindenkit ki kell söpörni. Tulaj, Elway, GM, HC, OC, DC, QB és mindenki..
Zalán
Lehet ezt szajkózni, de teljesen egyértelmű hogy nem ez fog történni. Paton már tavasszal is csak azért tartotta meg Vont, mert Floydért túllicitált minket a Rams. Szóval attól hogy Von elment, nem lesz edzői stábon és QB igazoláson kívül semmiféle clean up.
Cruyffista
nem is feltétlen kell mindenkit kitakarítani amúgy
az edzői szobán kívül

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Minden történet véget ér egyszer. Tök világos, hogy ez fog történni. Itt a táncoslánycsapaton és a stadionon kívül mindenkit ki kell söpörni. Tulaj, Elway, GM, HC, OC, DC, QB és mindenki..
Zalán
Lehet ezt szajkózni, de teljesen egyértelmű hogy nem ez fog történni. Paton már tavasszal is csak azért tartotta meg Vont, mert Floydért túllicitált minket a Rams. Szóval attól hogy Von elment, nem lesz edzői stábon és QB igazoláson kívül semmiféle clean up.
több mint 4 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
.. És így legalább Von végre igazi értelmes célokért küzdhet. 5 évet vettünk el a csodálatos pályafutásából. Minden jót Von. Jöhet a megújulás

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 4 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Minden történet véget ér egyszer. Tök világos, hogy ez fog történni. Itt a táncoslánycsapaton és a stadionon kívül mindenkit ki kell söpörni. Tulaj, Elway, GM, HC, OC, DC, QB és mindenki..

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 996 — The Mathematician
Ez a Von Miller csere miért éri meg a Denvernek?
Sifur
a semminél többet kapunk érte, max ennyit tudok

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 996 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Sifur Pittsburgh Steelers 1 134
Ez a Von Miller csere miért éri meg a Denvernek?
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Comp update: Rams are sending the Broncos a second- and third-round pick in the 2022 draft in exchange for eight-time Pro Bowl LB Von Miller, per sources
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 996 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 892 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Scheftertől az info
Blockbuster: Broncos are finalizing a trade to send eight-time Pro Bowl linebacker Von Miller to the Los Angeles Rams in exchange for two second-day 2022 draft picks, league sources tell ESPN.

Miller is now saying his goodbyes to his friends in the Broncos’ training facility.

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 996 — The Mathematician
Hat ez a győzelem katasztrófa volt. Az utolsó offensive drive meg is mutatta szépen, hogy mennyire egy szétesett, felkészületlen csapat ez. Jól mutat a W, de ezt inkább köszönjük meg a WFT-nek, mert egy minimálisan jobb csapat nagyon csúnyán megvert vna minket megint.
roberto23
nehéz mit mondani és hova tenni a csapatot
a védelem ahhoz képest menyni a hiányzó bőven felülteljesít, de nézni meg nagyon szar őket mert rengeteg a kis egyéni hiba ami felbasz

a támadósor borzalmas, a fal, teddy, gordon, gameplan mind kurvagyenge
fant-big o nem tud blokkolni mégis folyamat küldjük őket

a WR crew sztem kurvajó és viszonylag mély is, de nehéz nekik