Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 5 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Na pár óra és meccs, ez is eljött végre! 😀

Igazából nem tudom mire számítsak ma a fiúktól, kicsit vegyesek az érzéseim. Alapvetően egy pozitív szezonban reménykedem, de az ellenfél és az előszezon nélküli fiatal offense (na meg a kérdéses védelem) miatt inkább egy szoros, kiélezett vereségre tennék most. Amivel nem is feltétlen lennék elégedetlen, de ehhez az kell, hogy a támodósortól és Lock-tól lássunk komoly életjeleket. Nem akarom újra nézni a tavalyi szenvedést. Persze sok függ attól is, hog Sutton pályára tud-e lépni, mert nélküle | és Hamler nélkül | elég vékony még az a WR sor.

Lényeg a lényeg, legyen egy szórakoztató meccs patent támadósorral, aztán lássuk ki a jobb csapat!😊
roberto23
Valamikor a kilencvenes évek közepén történt... Forró augusztus, a levegő meg sem mozdul, az idénykezdet előtti napok egyikén... a Vasas futballcsapatának öltözőjében... Gellei Imre "szakvezető" a pályaedzőjével kréátval egy táblára táblázatot rajzol, a sorsolás volt rajta. A csapatnevek mellett pedig a tervezett eredmények... Gy, D, és V... És a pontok.. Lelkesen irogatták a betűket a csapatnevek mellé... Épp benyitott Illovszky Rudolf mesteredző "élőlegenda", a kétlábonjáróvasas... Nem csekély ötször nyert bajnoki címet angyalföldi edzőként... Meglátta a táblát, majdem eljáult, amikor meglátta a Zalaegerszeg idegenben mellett a V-t... Odament, letörölte az összes V-t a tábláról és szigorú tekintettel annyit mondod az "utódainak":
"Vereséget nem tervezünk!"
Ehhez tartjuk magunkat...
Ez itt kérem a Denver topik. 😊
Zalán
Ellenbizonyításig megb.szunk mindenkit!
Általános Doktor
A nőket kétszer, ahogy az ogrék mondják a pesti dzsungelben... 🙄

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Na pár óra és meccs, ez is eljött végre! 😀

Igazából nem tudom mire számítsak ma a fiúktól, kicsit vegyesek az érzéseim. Alapvetően egy pozitív szezonban reménykedem, de az ellenfél és az előszezon nélküli fiatal offense (na meg a kérdéses védelem) miatt inkább egy szoros, kiélezett vereségre tennék most. Amivel nem is feltétlen lennék elégedetlen, de ehhez az kell, hogy a támodósortól és Lock-tól lássunk komoly életjeleket. Nem akarom újra nézni a tavalyi szenvedést. Persze sok függ attól is, hog Sutton pályára tud-e lépni, mert nélküle | és Hamler nélkül | elég vékony még az a WR sor.

Lényeg a lényeg, legyen egy szórakoztató meccs patent támadósorral, aztán lássuk ki a jobb csapat!😊
roberto23
Valamikor a kilencvenes évek közepén történt... Forró augusztus, a levegő meg sem mozdul, az idénykezdet előtti napok egyikén... a valamikor szebb napokat látott Vasas futballcsapatának öltözőjében... Gellei Imre "szakvezető" a pályaedzőjével krétával egy táblára táblázatot rajzol, a sorsolás volt rajta. A csapatnevek mellett pedig a tervezett eredmények... Gy, D, és V... És a pontok.. Lelkesen irogatták a betűket a csapatnevek mellé... Épp benyitott Illovszky Rudolf "Rudibácsi" mesteredző "élőlegenda", a "kétlábonjáróVasas"... Nem csekély..., ötször nyert bajnoki címet angyalföldi edzőként... Meglátta a táblát, majdem eljáult, amikor meglátta, Zalaegerszeg, idegenben, mellette a V-t... Odament, letörölte az összes V-t a tábláról és szigorú, értetlenkedő tekintettel annyit mondod az "utódainak":
"Vereséget nem tervezünk!"
Ehhez tartjuk magunkat...
Ez itt kérem a Denver topik. 😊

Szerkesztette: Zalán

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 5 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 982
Na pár óra és meccs, ez is eljött végre! 😀

Igazából nem tudom mire számítsak ma a fiúktól, kicsit vegyesek az érzéseim. Alapvetően egy pozitív szezonban reménykedem, de az ellenfél és az előszezon nélküli fiatal offense (na meg a kérdéses védelem) miatt inkább egy szoros, kiélezett vereségre tennék most. Amivel nem is feltétlen lennék elégedetlen, de ehhez az kell, hogy a támodósortól és Lock-tól lássunk komoly életjeleket. Nem akarom újra nézni a tavalyi szenvedést. Persze sok függ attól is, hog Sutton pályára tud-e lépni, mert nélküle | és Hamler nélkül | elég vékony még az a WR sor.

Lényeg a lényeg, legyen egy szórakoztató meccs patent támadósorral, aztán lássuk ki a jobb csapat!😊

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 5 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 982

Ennyi. Minek szarakodni a sok vizsgálattal. 😀
roberto23
Egy udfa kengurut is hozhatnánk a denveri állatkertből amíg Courtland barátunk felgyógyul... 😊
Zalán
Cleveland addig simán megoldja. 😀
roberto23
Én ő rá gondoltam konkrétan... 😋
 denverzoo.org/animals/red-kangaroo/
Zalán
Haha.

Hasznos csapattag lenne az biztos. 😀

Negritis, a vajda Denver Broncos 58 064 — The Mathematician
Az első sorért pokolra fogsz jutni 😊
De megmentem a lelked: Tuszka <3 Tebow
FLZOLI
JC már nincs itt hogy lássa a homofób utalásod a vallásos játékosáról 😀
akiről mondjuk volt hír hogy arra a kapura játszik, de cáfolták 😀
Negritis
Hát erről én nem tudtam, akkor még elvakult Colts hívő voltam PM mester miatt. Dehát annyi baj legyen, hogy nem csak ima közben térdelt és nem a keresztet vette fel a hátára amikor lehajolt
FLZOLI
az már a visszavonulása után került elő, vmi egyetemi csoporttársa találta be asszem

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com

Ez egy teljesen új csapat, szerintem homerként tele tehetséggel. Nem vagyunk készen, de benne van a lehetőség, hogy a hagyományokhoz hűen szerepeljünk. Sokkal inkább örülök annak, ha a fiataljainkról kiderül, kire számíthatunk, ki az aki könnyű... Hollinsért most nagyon kár, de ez ilyen. Tuszkából még lehet Wolfe. de ezt a pályán fogja megtanulni. Ha már így alakult, inkább ő, mint egy elharcolt veterán.
Zalán
Ezen elv mentén inkább a Tebow vonal mint a PM bandwagon 😊
FLZOLI
Tuszka > Tebow...
Wake < P. Manning
De nyilván..
Addig nézzünk ilyetmindenkirőllehetvágnividit... 😋
 youtu.be/e-W531s3Q_o
Zalán
Az első sorért pokolra fogsz jutni 😊
De megmentem a lelked: Tuszka <3 Tebow
FLZOLI
Változnak az idők..
Haladni kell a korral..
Köszönöm a korrektúrát... ♥️

Hát nem tudom, a középszernél nincs pusztitobb hosszú távon. Egy reszti játékos a legjobb napján is erős közepes lehet, míg egy klasszis legyen bármennyire is vén alkothat néha nagyot. Wake pl szerintem ilyen lett volna.
FLZOLI
Pont azért nem akarnak sokat költeni most középszerre, mert a saját draftclassainkat akarjuk egyben tartani.

Akik most még UFA-k azok mind középszerűek/kiégett nagy nevek. Komoly játékost itt már csak elvétve lehet találni, nyilván ha egy héttel korábban van ez a sérülés akkor Hollins is keretben lenne még, de ezzel már nem tudunk mit tenni...
Általános Doktor
Ez így rendben van, de a beltenyészet nem sokszor hoz életképes utódot 😊 Magyarán kell a külső impact még ha csak másféle mentalitást is hoz,mert hála az előző kretén edzőnek ez már nem egy győztes mentalitasú brigád
FLZOLI
nem hiszem hogy egy Wake-n múlik az hogy SB legyen
onnantól meg midn1

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Hát nem tudom, a középszernél nincs pusztitobb hosszú távon. Egy reszti játékos a legjobb napján is erős közepes lehet, míg egy klasszis legyen bármennyire is vén alkothat néha nagyot. Wake pl szerintem ilyen lett volna.
FLZOLI
Pont azért nem akarnak sokat költeni most középszerre, mert a saját draftclassainkat akarjuk egyben tartani.

Akik most még UFA-k azok mind középszerűek/kiégett nagy nevek. Komoly játékost itt már csak elvétve lehet találni, nyilván ha egy héttel korábban van ez a sérülés akkor Hollins is keretben lenne még, de ezzel már nem tudunk mit tenni...
Általános Doktor
Ez így rendben van, de a beltenyészet nem sokszor hoz életképes utódot 😊 Magyarán kell a külső impact még ha csak másféle mentalitást is hoz,mert hála az előző kretén edzőnek ez már nem egy győztes mentalitasú brigád

több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Hát nem tudom, a középszernél nincs pusztitobb hosszú távon. Egy reszti játékos a legjobb napján is erős közepes lehet, míg egy klasszis legyen bármennyire is vén alkothat néha nagyot. Wake pl szerintem ilyen lett volna.
FLZOLI
Pont azért nem akarnak sokat költeni most középszerre, mert a saját draftclassainkat akarjuk egyben tartani.

Akik most még UFA-k azok mind középszerűek/kiégett nagy nevek. Komoly játékost itt már csak elvétve lehet találni, nyilván ha egy héttel korábban van ez a sérülés akkor Hollins is keretben lenne még, de ezzel már nem tudunk mit tenni...

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Hát nem tudom, a középszernél nincs pusztitobb hosszú távon. Egy reszti játékos a legjobb napján is erős közepes lehet, míg egy klasszis legyen bármennyire is vén alkothat néha nagyot. Wake pl szerintem ilyen lett volna.

több mint 5 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 982
inkább olyanra költsünk pénzt aki jövőre is itt lesz.
Idén meg, ha már híg lett a hús leve, legalább legyen olcsó
Black_Adder
nézzünk meg pár udfát azt csók
úgyis az O#-nak kell hasítania
Negritis
Egyetértek. Nézzük mit tud Tuszka, elvégre teher alatt nő a pálma. 😀

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 064 — The Mathematician
inkább olyanra költsünk pénzt aki jövőre is itt lesz.
Idén meg, ha már híg lett a hús leve, legalább legyen olcsó
Black_Adder
nézzünk meg pár udfát azt csók
úgyis az O#-nak kell hasítania

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 475
inkább olyanra költsünk pénzt aki jövőre is itt lesz.
Idén meg, ha már híg lett a hús leve, legalább legyen olcsó

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com

Negritis
1 csomag szotyi vagy kettő... Nem tudom minek spórolni, simán kellett volna hozni a piacról S, LB és CB sorba melyiteni a keretet