Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
A szezonértékelés után draft értékelés is jöjjön:

A közvetlen draft utáni véleményem itt olvasható

1/28 Sylvester Williams DT North Carolina
Lassan kezdte profi pályafutását, az első jónéhány meccsén inaktív volt, ha aktív volt se sokat került pályára. Ha nincs Vick sérülése, lehet semmi érdemlegeset nem tudnánk most írni. De annyi más sérült mellett Vick is IRen végezte a szezont ami lehetőséget nyitott Sly előtt és élt is vele. Meccsről-meccsre több snappet kapott és meccsről-meccsre többet vétette magát észre. 2 sack 12 tackle a hivatalos statisztikája, amiből legalább 2-3 tfl-re emlészem.
Draft előtt azt hiszem a kéztechnikáját húzták le, és ami jóhír, a profi világban nem nagyon volt gondja vele, ami azt jelenti, h már első évében beletanult. Előnye pedig a sebessége és atletikussága, amivel képes lehet belső nyomást generálni. Nos az utolsó meccseken láthattuk h ezek a profik közt is mennek neki.
Decemberben ő volt a legjobb újoncunk, és ez lehet h így lesz a rájátszásra is, nagyon fontos is, hogy ő ott középen helytálljon. Vick jó játékos, de kicsit sok zászlót kapunk róla, és nem is fiatal már.
1. körös pick, jó ha már első évében domborít, de nem ez a lényeg, hanem h 10 évre kezdőt találjon az ember. Sly jó úton halad, de még csak mostanában lépett rá erre az útra.

2/58 Montee Ball RB Wisconsin
Őt választottam a házi RoY-nek. Érdekesség, h Elway nyilatkozta, h sokat vaciláltak közte és Lacy között végül Lacy lábsérülése miatt (is) döntöttek Ball mellett. Nos Lacy esélyes a ORoY címre (én mondjuk Keenen Allennek adnám, de Lacy választása is védhető lenne), azt hiszem mégse lehetünk elégedetlenek. Nagyon jól kezdte az offseasont, aztán pont a szezon előtt torpant meg a fejlődésben, de nem volt rossz az első meccseken se a limitált snap számmal. Aztán töretlen fejlődés látható. Elway TD-hez hasonlította őt, ami még mindig túlzónak tűnhet, de tényleg olyan a stílusa. Nem a legnagyobb, nem a leggyorsabb, de mindenben jó, és nagyon jól lát a pályán, és hozza érintés után is a yardokat. A Manning offensebe egyelőre még jobban illik Moreno, ezért szeretném ha maradna ő is, de Ballra is lehet egyre nagyobb szerepet szánni. Nagyon tetszik ez a pick

3/90 Kayvon Webster CB South Florida
Őt fogadtuk a legellenségesebben, erre ő lett a legfontosabb pickkünk. Tony Carter nem a jóformát hanem a hibákat állandósította, Bailey meg egész évben sérülésekkel bajlódott, így a vártnál sokkal nagyobb szerephez jutott, ráadásul 2 nagyon jó CB (DRC és Harris) mellett, ezért aztán az egyik legfoglalkoztatottabb játékos is volt a védelemben. Sajnos ahogy több és több videó anyag lett róla, úgy esett vissza a teljesítménye, de még így is mondhatni luxus CB4-nek, és megfelelő CB3-nak is. A legjobb újonc Ball volt, a legjobb pick viszont lehet h ez, főleg azután, h mekkora reachnek tűnt...

5/146 Quanterus Smith DE WKU
Sokkal korábban kellett volna edge rushert húzni, az volt az egyik legnagyobb hiány idén. Smith jó választásnak tűnt, és még lehet is az, de a sérüléséből nem tudta visszanyerni a formáját ezért inkább IR-re tettük. Jelenleg az edge rushert mondanám a legnagyobb neednek, de azért nem mondok le róla.

5/161 Tavarres King WR Georgia
Inkonzisztens játék a TC-n. 5/161-től ez nem feltétlen rossz, mert tényleg voltak nagyon jó napjai a TC-n, de a keretbe nem fért be. Nagyon ritkán használunk spreadet, szóval 5WRnél több nem kell, abból az egyik PR/KR szóval nem volt könnyű dolga. Nem sikerült megtartani a ps-ben.

6/173 Vinston Painter OT Virginia Tech
Ez is több éves projekt. Chris Clark játékát látva nem is kell elsietni. Értékelni nem nagyon lehet egy 6/173-mat mert nincs igazi elvárás vele szemben

7/234 Zac Dysert QB Miami (OH)
Ámul-bámul Manning mögött. Aligha lép pályára az elkövetkező egy-két évben, de attól szükség van rá.

Összességében
Erős keretünk volt, amit FA alatt tovább erősítettünk, így drafton nem feltétlen kezdők után kellett néznünk, s nem is ezt tettük. Mondjuk szerintem a quality fontosabb lett volna mint a quantity, olyan erős csapat vagyunk, amin egy erős közepes játékos többet lendít, mint 3 közepes, úgyhogy nem nagyon értettem h miért lefelé trade-elünk miért nem fölfelé, főleg h nem idénre raktároztunk pickkekkel, hanem tavaly hoztunk így több embert, akik közül Kinget már el is vesztettük és Painter se biztos h megragad. Jövőre ugyanez lesz a helyzet, 5. körtől lefele nem sokan jelentenek majd erősítést, ha lesz trade inkább felfelé mozognék, persze csak okosan.
Ez az első három választással most is kiegyeznék, mégha nem is feltétlen ők voltak a legjobb bent lévő játékosok, amikor választottunk. A draft második felében viszont most nem érzek olyan gyémántokat mint egy évvel korábban Trevathan esetében, de ez egyelőre nem jelent semmit, mert ha gyengébb a keret, akkor rosterre kerülhetett volna bármelyikőjük, és ha ott van pályára is léphetett volna, és akkor most megtudjuk azt, amit így csak jövőre, vagy azután. Első offseasonje után pl Malik Jackson se feltétlen fért volna be bármelyik NFL keretbe, aztán mégis tudott domborítani valamit a pályán is, idén meg jött az áttörés. Korai temetni még bárkit is, Kingen kívül, aki úgy tűnik számunkra elveszett...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
PM lett az Offensive Player of the Month decemberben. Legyen így januárban és februárban is. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Az én AFC erősorrendem - Denver szempontból, kihagyva a Denvert:

1. Bengals. Szerintem bennük van a legnagyobb potenciál, ugyanakkor teljesen fejre is állhatnak. Ők a tavalyi Ravens, ha úgy jön nekik össze a PO ahogy tavaly Flakonéknak, akkor bárkit - minket, a Seattlet és mindenki mást is beleértve - megverhetnek, mert baromi jó az a roster, minden csapatrészben. Nem bánom, hogy első körben őket nem kaphatjuk semmiképpen.
2. Colts. A kettős kötődésem miatt sem szeretnék egy ilyen meccset, csak legfeljebb az AFC döntőben. És szerintem idén jóval több van bennük, mint tavaly. Igaz, tudnak fejreállni is időnként, de ez ne tévesszen meg senkit. Én ugye követem őket is alaposan, és elég biztos vagyok benne, hogy az az 1-2 fejreállás a Wayne elvesztése miatti sokknak volt köszönhető. Annak, hogy Lucknak hirtelen nem volt ott a mindig elérhető célpontja, és meg kellett szoknia, hogy keressen másokat is. Fokozatosan hozzászokott, az offense hetek óta egyre jobb. Nem jár persze denveri magaslatokban, de annyira igen, hogy bármikor bárkinek feltegyenek 25+ pontot a táblára. És ez Colts-tól szokatlanul elég is lehet, mert a defense szép csendben kezd nagyon összeállni. Azt se tartom elképzelhetetlennek, hogy ki fog derülni, hogy az AFC legjobb defense-e lesznek a playoffban. (Persze a fordítottját se, de ettől playoff a playoff.)
3. Chiefs. Igaz, hogy kétszer vertük őket, de azért a második meccs nagyon szoros volt. És szerintem a playoffban felszabadultak és bátrak lesznek, úgyhogy inkább a második meccses Chiefst várom, nem pedig az első meccses óvatoskodót. Ezzel együtt, szerintem Denverben nem tudnának nyerni.
4. Chargers. Azt, hogy miért lehetnek veszélyesek, már többször leírtuk, nem ismételem. Ugyanakkor szerintem nincs több bennük, mint amit ellenünk kiadtak amikor nyertek. Az a legjobb játékuk, szerintem egész idényben akkor játszottak legjobban. Mi meg az egyik leggyengébb meccsünket vívtuk. Egy ugyanilyen napon - nekik legjobb, nekünk leggyengébb forma - megverhetnek bennünket megint, de ennek sok esélyét nem látom. Én ő ellenük látom legbiztosabbnak az esélyeinket.
5. Pats. Velük vagyok a leginkább bajban, hogy hova tegyem őket. A kiemelés alapján elsőnek kéne őket tenni, és tulajdonképpen meg is tudnám indokolni. Tényleg az a csapat - elsősorban Belichick miatt -, amelyik a semmiből is képes valahogy meccset nyerni, akkor is, ha az egész meccs nem róluk szól. És mivel hatalmas a playoff rutinjuk, ezt a playoffban is bármikor meg tudják csinálni. Ugyanakkor ha leveszem ezt a nemistudommineknevezzem faktort, akkor a helyzet mégiscsak az, hogy a legkevésbé impresszív játékot ők mutatták be. Szezon közben, Gronkowskival nagyon megindultak pár meccs erejéig, de előtte és azóta viszont nagyon szürkék. Megvertek ugyan két playoff csapatot, de igazából egyiket se ők verték meg, hanem a másik csapat veszítette el. Ezen kívül meg volt legalább 4-5, de lehet, hogy ennél is több meccsük gyenge/közepes csapatok ellen, amit az isten se tudja hogy sikerült megnyerniük. Hol két TD hátrányból másfél perc alatt, onside kicket megszerezve, hol valami más miracle eseménylánc után, de összekaparták a győzelmet. Jópárszor szintén úgy, hogy nem is ők nyerték meg, hanem az ellenfél bénázta el. Ennél azért mindegyik másik csapat sokkal impresszívebb meccseket mutatott fel az idény során. A másik oldalon viszont tény, hogy ha kikapnak, akkor is foggal körömmel kapaszkodnak, nem veszítenek simán. Így aztán végül azért raktam őket az 5. helyre, mert ha játszanánk, ők tudnák a legkevesebbet asztalra tenni abból a csomagból, amivel megvertek bennünket. Először is, az az ellenünk győztes csapat még a Gronkowskival felálló, klasszisokkal jobban mutató csapat volt, másrészt hazai pályán, szélsőségesen szeles időben, ráadásul Manning bokája is pont azon a héten volt a legsz*rabb állapotban, úgyhogy húsz méterre is alig bírt elpasszolni aznap. Ha játszanánk, akkor ebből egyik se lenne, se a Gronkowskis csapat, se a hazai pálya, se a szeles idő várhatóan, és Manning is sokkal jobb állapontban lenne (reméljük nem sérül le). A Coltsnak és a Chargersnek is több maradt ennél az ellenünk győztes csapatból.

Persze attól különleges a playoff, hogy az ilyen sorrendek jól megindokolhatóak, aztán simán borulni szoktak. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
Seedek szerint sorrendben
1. Denver Broncos: PO csapatok ellen: 4-3. A legveszélyesebb csapat, ránk nézve is, a fumblitiszt találn kinőttük, az ST viszont továbbra mindent megtesz h ezt helyettesítse, s a meccsenkénti 7-8 zászlót is el lehet úgy osztani, h pont azok a yardok hiányozzanak a győzelemhez... Overdog, Super Bowl or Bust és hasonló jelzők, ha nem leszünk ott New Yorkban az csalódás lesz a játékosoknak ami nem könnyíti meg a felkészülést...
2. New England Patriots: PO csapatok ellen 2-2 Idegenben egy szeles meccsen óriási pechhel hosszabbításban kikaptunk. Itthon annyira nem félnék tőlük, egyáltalán nem meggyőző csapat idén, de bennük valahogy érzem azt h képesek 2-3 meccsre nagyon magukra találni. Ha találkozunk velük az már akár azt is jelentheti, h magukra találtak, arról nem is beszélve, h akárhogy is, nem ők Manning kedvenc ellenfele. Mellettük szól a PO rutin.
3. Cincinnati Bengals: PO csapatok ellen 4-0. Statisztikák alapján a 2. legerősebb csapat az AFC-ben, mögöttünk. Nehéz elhinni Andy Daltonnal, de így van. Pár napja én is azt mondtam h őket szeretném, csak nem lehet, de úgy érzem le vannak ők becsülve alaposan. Egyedül velük nem játszottunk idén, ennél fogva róluk tudok a legkevesebbet, de a statok alapján hasonló szezont futottak mint tavaly s tavalyelőtt. Akkor az PO-ba jutáshoz elég volt, ott már kevés.
4. Indianapolis Colts: PO csapatok ellen 4-2. Tőlük is kikaptunk, de tőlük is idegenben, ellenben sokkal simábban. Azóta mindkét csapat amortizálódott. Papírforma szerint le kéne őket győzni, de valahogy abban se vagyok biztos, h PM képes ellenük a legjobb játékára, nem örülnék ha velük kéne játszani
5. Kansas City Chiefs: PO csapatok ellen 1-5. Ellenünk 0-2. A kettő együtt erős érv, h nekik szurkoljunk a Colts ellen. Igaz az utolsó 2 meccsüket PO csapatok ellen "leadták", a Botls ellen mondhatni karnyújtásnyira voltak a győzelemtől, szóval ha visszavágnak a csikóknak a 2 héttel ezelőttiért, akkor ennek az 1-5-nek már nem lesz nagy jelentőssége, simán lehetne az 3-3 is akár. Ellenünk viszont akkor is 0-2. Én mégsem emiatt szurkolok nekik. Szerintem ők kihozták a szezonból ami benne van és meglepődnék ha újabb meglepetéssel szolgálnának. A Colts ellen nem esélytelenek, ahhoz viszont h minket otthon legyőzzenek valami újat kéne mutatni, és aligha úgy vágtak neki a szezonnak, h a javát a PO-ra tartalékolják. Mondjuk 9-0 után akár meg is tehették, h lemondjanak a homefieldről h maradjon elég kártya a kezükben. Ha így van és bejön, akkor Reid a legnagyobb zseni... Ami mellettük szól, hogy nyomás nélkül játszhatnak, nincs veszteni valójuk, hisz már most mindenki elégedett a teljesítményükkel.
6. San Diego Chargers: PO csapatok ellen 5-2. Mondtam korábban is, McCoy miatt a legveszélyesebb csapat ránk nézve. Emellett minél jobb volt az ellenfél annál jobban játszottak, ami a PO-ra nézve jó. Itt nem az számít, h képesek kikapni a Raiderstől vagy a Redskinstől, hanem az, h megvertek minket, megverték a Chiefs kezdőt és megverték a Coltsot. Ha találkoznánk velük az azt jelentené, h egy újabb nagy skalpot begyűjtenének, és nagyon izzadtságszagú meccsre számítanék ellenük hazai pálya ellenére... Mellettük szól az "esélytelenek nyugalma".

Ezek alapján KC és Bengals győzelmekért kéne szorítanom, de valójában teljesen semlegesként fogom szemlélni a meccseket a wildcard körben. az mondjuk nem lenne rossz, ha a jövendőbeli ellenfelünk egy nagy munkás, nehéz, fizikális meccs után kéne hogy hozzánk látogasson, bár akkor meg lehet h a fizikai erő hiányát a lelki plusz pótolná...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 355 — The Mathematician
miért lenne hülyeség? én is őket tartom a 6 csapatból a leggyengébbnek
főleg Kovács Sanyi miatt, DE hogy 3x verjük őket 1 éven belül attól fázok csak
főleg hogy nem 1x fricskáztak meg minket (pl mikor elkezdtem nézni NFL-t először, akkor is miattuk nem estünk be 😀)

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
Lehet, hogy hülyeség, de én a KC-től félek a legkevésbé a PO-ba jutott csapatok közül, őket kétszer viszonylag elég simán vertük, a többiektől meg mind van vereségünk, kivéve ugye a Bengals-t, aki nekünk sötét ló...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
Tomifinn Denver Broncos 947
Nehéz.
Én végig a Steelersnek szurkoltam -mármint az utolsó fordulóban-, ők lettek volna szerintem a legjobb matchup.
Így meg marad a Colts-Chiefs-Chargers hármas, ami nagyon nem jó. Colts mindig érdekes csapat, idén a nagyok ellenk jól nyomták, miközben egyébként számos gyenge pontjuk van. Erős passzjáték, ami szerintem a védelmünkben zavart okozhat, mégha Mile High is, esetleg mínuszokban. Chiefs sem lenne túl jó, 3-szor verni egy ilyen mérlegű csapatot egy évben mindig necces, -bár ha azt nézem, hogy az utolsó 7 meccsükből 5-t buktak...-, de talán bennük nem érzem jelenleg azt a kis pluszt, ami kell a Playoffban.
De a leginkább NE jöjjön kategória a Chargers. Nem is részletezem, tudjátok, remekül ismerik a csapatunkat, és ha nyernek is Cinciben, biztos, hogy fel lesznek spanolódva. És persze az egyetlen csapat a szezonban, aki nyert mérföldmagasan... Felpörögtek, ami nem jó jel, nagyon-nagyon örülnék, ha a Cinci kiverné őket. Lehet, hogy túlzás, de kulcs momentum lehet -, ha nyer a Bengals, akkor egyrészt a Colts/Chiefs páros ellen jók az esélyeink, és utána a konf.döntőben a Bengalstól én abszolút nem tartanék denveri pályaválasztással.
Szóval részemről most az állás az, hogy elkerülni a Chargerst, a Colts/Chiefs párharcból meg inkább mégiscsak Chiefs, ők kevésbé "clutchok". 😊
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 355 — The Mathematician
én kicsit fázok az SDtől, a bengalst szeretném de ők nem lesznek max AFC döntőben

a KC esetleg jobb lenne, de hogy 3x megverjük őket egy adott évben, az lehet nem fog menni
a Coltsot fogni kéne itthon

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
burzum Denver Broncos 154
Ti amúgy kit szeretnétek ellenfélnek? És kitől tartotok?

Bennem most az az érzés erősödött fel, hogy már elég sok szezonban láttunk olyat, hogy egy esetleg a playoffig alig eljutó, de jól futó - jól védekező csapat januárban végigveri az erős ellenfeleket. Pittsburgh, Baltimore, Giants.

Ez alapján a Kansast nagyon komolyan kellene venni...

Összességében pedig a San Diegot szeretném ellenfélnek a köetkező körre.

Jó esély van rá, hogy az egyiket megkapjuk, nem mindegy, hogy melyiket.
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Gyalázat lesz, ha nem PM lesz az MVP, ezt azért leszögezném még mindenképpen... 😊StormST
Az is fura lenne, ha az ötvennemtudomhány voter közül akár egy nem neki adná a címet. Még annál is egyértelműbb idén a dolog, mint 2011-ben Rodgers címe, és ő is unanimous MVP volt.

Pillanatnyilag ennél jobban érdekel már, hogy ki lesz a divisional round ellenfél. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
akike Denver Broncos 808 — Move the Chains
Ma 6 éve, hogy Darrent nincs közöttünk. 😕




There is only one person that carries the ball right here!
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
Nekem, akármennyire is jó szezont futott Moreno, Ball tűnik a jobb megoldásnak a jövőre nézve, azon se lepődnék meg, ha Moreno-t nem tartanánk meg az offseason-ben. Ball engem, ahogy már írtam, nagyon emlékeztet TD-re, van benne erő, jól vált irányt és a sebessége se rossz, meg a felépítése se, ráadásul ugyebár a passzblokkolását is helyre rakták...

Én 2 játékos előrelépésének örülök igazán, akik folytatják a Broncos hagyományt a jó "diamond in the rough" találatoknál, ők Malik Jackson és Duke Ihenacho. Előbbi 5. körben jött, tavaly epizódszerepet se kapott igazán, de most előrelépett és ha így fejlődik tovább, akkor oszlopos tagja lehet a DL-nak, utóbbi pedig UDFA-ként jött és bár tavaly is beszélgettünk róla, hogy meglepő módon lett az a scouting report-ok alapján és most rá is cáfol az okosokra... 😊

Gyalázat lesz, ha nem PM lesz az MVP, ezt azért leszögezném még mindenképpen... 😊



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Írd le Black, tegyél a következményekre, sokan kíváncsiak vagyunk neked kik voltak NFL szinten a legjobbak. 😊 Amúgy is, mi következménye lehetne? Nehogy már abba kössön bele valaki, hogy neked X vagy Y a poszt legjobbja...

| A fórumokról: én igazából facebook, twitter, stb. helyett használom őket. IT-sként folyamatosan online kell lennem, és ezek az online social networkök tönkreteszik a napomat, a munkámat, mindenemet. Messziről kerülöm emiatt őket, csak a professzionális networkökön vagyok online, ill. a skype-ot, stb. is csak munkára használom. Így meg értelmesebb a fórumok és a különböző football oldalak olvasgatása, mert azt úgy osztom be, ahogy az időm engedi. A trollok meg engem többnyire szórakoztatnak szerencsére. 😊 |


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
írnál egy ligára vonatkozó "előrejelzést" is? tudom hogy mindig elmondod nem vágod eléggé az egész ligát, de én szeretem olvasni a stílusodNegritis
sajnálom - jól esik a felkérés - de félek attól, amit okozna

Amúgy járva az NFL csapatok fórumait... peterk2005
Nekem néha ez a fórum is sok a Broncos topicon kívül, nem kell még ilyeneken is idegesítenem magamat... 😊

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 355 — The Mathematician
nem vették el tőle, Peytoné a rekord 😊shady
Azt mondták, hogy ezt tartják a leghelyesebb döntésnek, mert nincs döntő értékű felvétel, ami miatt elvehetnék a passzot...StormST
LOL, elképzelem mit izzadhatott az NFL mukik feje, hogy milyen döntést hozzanak. Nem elég, hogy volt egy ennél sokkal nagyobb lebőgés is a héten (a Chiefs FG eset), utána meg ez, amiből sehogy se tudtak volna jól kijönni, akár tényleg lateral, akár nem, akár visszavonják, akár nem. 😀

Amúgy járva az NFL csapatok fórumait (jópárat olvasok kisebb nagyobb rendszerességgel), a Saints fórumon nagyon ki van akadva a nép. Őket valamennyire meg is értem. De a legmurisabb, hogy a Pats fórumon lényegében nagyobb a felzúdulás, mint Whodatéknál. 😀 Érdemes beleolvasni, nagyon szórakoztató, mert a hivatalos Pats fórum szvsz az NFL legrosszabbika. Nem vicc, annyi ott az arrogáns p*cs, hogy a többi 31 csapatnál nincs annyi összesen. Na jó, még talán a NY-i csapatoknál. 😀 Nagyvárosi, big market átok. 😊)peterk2005
én ezt átérzem Lakers fanként az nba-be 😀
én is elvakult kretén vagyok, de gyógyulóban, sokan sose fogják fel hogy bizony a marketnek van szerepe mindenben

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 355 — The Mathematician
Ramirez azért az év meglepetése, mert eddig szó szerint utálta mindneki és még Black se várta hogy megoldás lehet a C gondokra 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Köszi Black! Az én meglepetés emberem Julius Thomas, de Manny is ugyanannyira megérdemli szerintem is. A RoY meg nálam Webster, mert a draft elvárásokhoz képest - ahol Ball-tól eleve sokat vártunk, Webster meg talán a legtöbb kritikát kapta - ő teljesített többet a szememben.

Liga szintű tippjeim:
MVP: Peyton
OPoY: Jamaal Charles
DPoY: Kluechy, de az én győztesem Robert Mathis (a sack és a ff lista élén is ő végzett).
ORoY: Eddie Lacy
DRoY: Kiko Alonso
Coach: Andy Reid


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
nem vették el tőle, Peytoné a rekord 😊shady
Azt mondták, hogy ezt tartják a leghelyesebb döntésnek, mert nincs döntő értékű felvétel, ami miatt elvehetnék a passzot...StormST
LOL, elképzelem mit izzadhatott az NFL mukik feje, hogy milyen döntést hozzanak. Nem elég, hogy volt egy ennél sokkal nagyobb lebőgés is a héten (a Chiefs FG eset), utána meg ez, amiből sehogy se tudtak volna jól kijönni, akár tényleg lateral, akár nem, akár visszavonják, akár nem. 😀

Amúgy járva az NFL csapatok fórumait (jópárat olvasok kisebb nagyobb rendszerességgel), a Saints fórumon nagyon ki van akadva a nép. Őket valamennyire meg is értem. De a legmurisabb, hogy a Pats fórumon lényegében nagyobb a felzúdulás, mint Whodatéknál. 😀 Érdemes beleolvasni, nagyon szórakoztató, mert a hivatalos Pats fórum szvsz az NFL legrosszabbika. Nem vicc, annyi ott az arrogáns p*cs, hogy a többi 31 csapatnál nincs annyi összesen. Na jó, még talán a NY-i csapatoknál. 😀 Nagyvárosi, big market átok. 😊)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 355 — The Mathematician
írnál egy ligára vonatkozó "előrejelzést" is? tudom hogy mindig elmondod nem vágod eléggé az egész ligát, de én szeretem olvasni a stílusod

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 355 — The Mathematician
köszi black
jó erre magamhoz térni idén 😀 nagyjából egyetértek
a dpoy nálam DRC kb ennyi

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 927 — we almost always almost win
Vége az alapszakasznak, itt az alakalom kiosztani a Bronco egyéni díjakat!

MVP: Peyton Manning
Nem csak a Broncosban a ligában is. Pont. Magyarázni csak azoknak kéne, akiknek savanyú a szőlő, azoknak viszont fölösleges.

OPoY: Demaryius Thomas & Knowshon Moreno
Ebbe a kategóriába Manninget nem neveztem, így már jóval nehezebb döntés volt. Végül nem is tudtam dönteni. Azért esett Demaryiusra és Morenora a választásom, mert megítélésem szerint PMen kívül ők a legfontosabb elemei ennek az O-nak. DT legtöbb elkapással és legtöbb TD-vel, de ami fontosabb, rendre akkor hozta a legjobbját, amikor eldöntöttük a meccseket. Moreno pedig a legtöbb a yardot szállította csapaton belül, ő volt a kulcs a futójáték és a passzjáték között. Ezért hülyeség amikor jöttek kárörvendeni h valójában milyen szar, mert ha a futás nem ment, ő akkor is nagyon hasznos volt elkapó célpont és extra blokkolóként. És nem ő az egyetlen futó, akit jó passzjáték segít.
Honorable mention: Louis Vasquez.

DPoY: Danny Trevathan
Büszke vagyok magamra mert szezon előtt előrevetítettem, h kezdő lesz és meg is tartja azt a helyet. 84 szereléssel és 40 assisttal magasan nyerte a házi versenyt, bár ebben segítésgére volt Woody és Ihenacho évvégi mellőzése/pihentetése, de anélkül is ő állt legjobban. Hozzáteszem ez a cím idén kevesebbet ér, mint tavaly, és amikor volt Miller, akkor ő volt a legjobb, de ő túl sokat kihagyott ahhoz, h neki ítéljem a címet.
Honorable mention: Terrance Knighton, Chris Harris

STPoY: Matt Prater
Ez könnyű választás. Holliday ugyan úgy kezdte az évet, ahogy a tavalyit befejezte, de aztán saját hibái miatt elment az önbizalma, így aztán végül több kárt okozott mint hasznot. Nem haragszom rá, bízok benne h jövőre visszatalál régi formájához. Bruton szintén jól kezdte az évet, de a végére elmaradtak a highlight megmozdulások, anélkül meg nem volt veszéyles Praterre, aki 26ból 25-öt berúgott, 50 alól hibátlan volt, 50 fölött 7-ből 6-ot értékesített, köztük egy NFL rekord 64 yardos FG-lal.

RoY: Montee Ball
Volt amikor Webster jobbnak tűnt mint ő, volt amikor Sly Williams jobbnak tűnt mint ő, de ő elkezdte egy szinten a szezont, aztán folyamatosan javult, és rá lehetett az év legnagyobb részében számítani az újoncok közül. Valójában Webster és Sly Williams fontosabb szerepet töltöttek be amikor játszottak, mert ők olyankor azért voltak pályán, mert nem volt jobb alternatíva, míg Ball helyett sokszor maradhatott volna Moreno (mondjuk neki is kell pihennie vmikor), de azért a cím nálam Ballt illeti...

Az év legjobb igazolása: Louis Vasquez
Szintén nagyon szoros versenyben. Egyetlen sacket se engedett és azok közül akik egyetlen sacket se engedtek ő volt a legtöbbet a pályán (a statisztika a Texans meccs közben látott napvilágot, azóta nem kizárt h változott), emellett futás blokkolásban is az egyik legjobb volt a ligában. Messze a LoS mögött is lehetett látni törve az utat Moreno vagy Ball előtt. All Pro RG.
Honorable mention: Wes Welker, Terrance Knighton, DRC
Welkernek jó esélye lehetett volna a címre, ha nincs az agyrázkódás, nem hinném h nagyon alá kell támasztanom, h miért futott nagy szezont, Knighton meg a futás elleni védekezésünk kulcsas volt, egy látványos INTtel színezve teljesítményét, de a szezon végére csapatszinten visszaesett a futás elleni védelmünk is, így lecsúszott a díjról. DRC is közel járt hozzá, de neki azért voltak gyengébb pillanatai is

Az év (kellemes)meglepetés embere: Manny Ramirez
Sokak számára ez Trevathan esetleg Malik Jackson. De akik olvasták a fórumot szezon előtt azok tudják, h én egyáltalán nem lepődtem kimagasló teljesítményükön. Ellenben a center posztért nagyon aggódtunk. Hoztuk Lilját, és nem értettük miért nem ő adja a snappet, aztán nem élte túl a keretszűkítést. Ramirez viszont akár a Pro Bowlon is ott lehetne teljesítménye alapján, és tette ezt úgy, hogy tavaly mind száműztük volna, olyan rosszul játszott Kuper helyén. errefel hirtelen center poszton találja magát, amit középsuliban játszott utoljára, és nem egy korrekt/solid szezont produkál, mint tavaly Koppen, hanem egy kifejezetten jót. Hogy mi történt vele azt nem tudom, de én is olyan vitaminokat kérek jövőre!
Honorable mention: Duke Ihenacho, Julius Thomas
Ők azzal vágták ki a fát maguk alatt, h már a TC-n is túl jól tolták 😊

Külön díj: A 10TD klub
Demaryius Thomas (14), Knowhson Moreno (13), Julius Thomas (12), Eric Decker (11), Wes Welker (10)

Sikeres alapszakaszon vagyunk túl. Tavaly is azon voltunk túl. Voltak itt érvelések h miért nem nyerjük meg a super bowlt. Én erre úgy tekintek, h idáig volt saját kezünkben a sorsunk, idáig lehetett hibázni, idági lehetettek egyengébb meccseink. Az h innentől lesznek-e vagy sem az rajtunk múlhat, h elég lesz-e vagy sem, az már nem. Tavaly kikaptunk a Ravenstől, de 10ből 9szer nyertünk volna. Könnyű most azt modnani h valójában szar volt a védelmünk, de én tudom h a csapat képes megtartani 7 pontos előnyt kevesebb mint 1 perccel a vége előtt. Tavaly egyszerűen semmi sem jött össze. Idén a sok hiányzó miatt gyengébb a védelmünk, viszont a sok igazolás miatt erősebb az offenseünk. Lehet h 1&down lesz, lehet h konf döntő, lehet h meg lesz az 5. elvesztett SB is, lehet h nyerünk, bármi megtörténhet, és az ellenkezője is. Persze nagyon nem mindegy h ezek közül melyik lesz, de egy dolgon nem változtat, nagyon büszke leszek a csapatomra, és hatalmas élmény volt nézni ezt a szezont, minden meccsét.

És Boldog Új Esztendőt mindenkinek!

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
Tegnap aláírtunk future contract-ot 5 játékossal, akik így március 11-től lesznek hivatalosan a keret tagjai:
- Mike Farrell, OL (Penn State), 1 év tapasztalat
- L.J. Fort, LB (Northern Iowa), 1 év
- Eric Hagg, S (Nebraska), 3 év
- Ryan Miller, OL (Colorado), 2 év
- Jordan Norwood, WR (Penn State), 5 év



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
nem vették el tőle, Peytoné a rekord 😊shady
Azt mondták, hogy ezt tartják a leghelyesebb döntésnek, mert nincs döntő értékű felvétel, ami miatt elvehetnék a passzot...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
shady Indianapolis Colts 1 820
nem vették el tőle, Peytoné a rekord 😊
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 11 082 — SB 50 Champion @ Grund
Hát nagyon remélem, hogy nem fogják elvenni tőle, tényleg a kutya nem foglalkozna vele, ha nem lett volna rekorddöntés, így viszont vicces lenne csak az utolsó meccset visszanézni...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!