Jacksonville Jaguars
29 feliratkozó
több mint 4 éve
Helyesen: sokat fog segíteni nagyon, hogy Minshew beválik!jól van, de a matek is így jön ki. nem úgy, hogy van 43millátok építkezni. mondjuk a draftra kell még 9, marad 15-16milla. összességében nem mondanám cap hellnek, mert ha nsongokut meg tudjátok tartani és minimális mozgásteretek marad, akkor az siker, de erősítéshez sovány. nincs mese király draft kell. (mint másik 31 csapatnak).Sokat tudna segíteni nagyon, ha Minshew beválna. 😊
gedam
peterk2005
Bár már az is nagy segítség lenne, ha Folest el tudnák valahova cserélni, akár a harmad fizu kifizetése mellett is...
több mint 4 éve
jól van, de a matek is így jön ki. nem úgy, hogy van 43millátok építkezni. mondjuk a draftra kell még 9, marad 15-16milla. összességében nem mondanám cap hellnek, mert ha nsongokut meg tudjátok tartani és minimális mozgásteretek marad, akkor az siker, de erősítéshez sovány. nincs mese király draft kell. (mint másik 31 csapatnak).Az a baj a cap hell jelzővel, hogy az is úgy el lett csépelve, mint a "ha a GM akarja, megoldja" féle legyintős reakciók arra, hogy ha valahol szoros a cap. Mindegyik felületes, sommás jelző, nem mondd semmit. Mindent meg lehet oldani - sőt kell is, hiszen a hard cap kötelező, muszáj a végén beférni alá, emiatt mindenki be is fér -, de a kérdés mindig az, hogy milyen áron?
gedam
Szóval, ha lenne egy számegyenes, aminek a baloldali végpontja az a bizonyos "cap hell", amikor a döntéseket alapvetően a könyvelés irányítja, a másik végpont meg a "cap heaven", amikor szinte figyelmen kívül is lehet hagyni a "könyvelést", akkor én biza a Jags pöttyét nem sokkal tenném a cap helltől jobbra. A Falcons van még hasonló szituban - sőt szvsz nekik még jobban szorít is -, csak ők tavaly még lazíthattak, itt Jacksonville-ben meg már a tavalynak is volt ára.
Nincs mese, rendbe kell rakni amit Coughlin föltornyozott. A rossz hírben azért van jó is: a tavaly draft szerintem igencsak jó lett/lesz, és ha idén is sikerül jól sáfárkodni a plusz pickekkel, akkor 1, max 2 év alatt teljesen ki lehet lazulni. Persze azon az áron, hogy ezalatt valószínűleg alaposan át kell alakítani a csapatot, 2 év múlva nem az a Jags lesz amelyik most.
Sokat tudna segíteni nagyon, ha Minshew beválna. 😊
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
A teljes Jags FA, RFA, és ERFA lista. Nem sok emberre áldoznék innen pénzt vagy tendert.www.bigcatcountry.com/2020/2/16/21138661/2020-jaguars-free-agency-should-they-stay-should-they-go
Az ERFA-k és RFA-k közül tenderelném a tavaly ismét kvázi 2. legjobb WR Keelan Colet meg a tackle gyár Donald Paynet esetleg még Calitrot, Paynenek vagy Colenak adnék valami olyan szerződést, mint amit Wilson kapott tavaly(3 év, évi 3 millió).
Az FA-ink közül pedig aki olcsón hajlandó visszajönni(nem mintha bármelyikükre is lenen komoly kereslet Yannickon kívül...) az maradhat, a többieknek viszlát.
Ngakouet meg tagelni kell vagy valahogy aláíratni hosszú távra.
több mint 4 éve
nincs mese király draft kell. (mint másik 31 csapatnak).
gedam
több mint 4 éve
gedam
5 802
jól van, de a matek is így jön ki. nem úgy, hogy van 43millátok építkezni. mondjuk a draftra kell még 9, marad 15-16milla. összességében nem mondanám cap hellnek, mert ha nsongokut meg tudjátok tartani és minimális mozgásteretek marad, akkor az siker, de erősítéshez sovány. nincs mese király draft kell. (mint másik 31 csapatnak).Nincs rajta kívül más FA, akit muszáj megtartani.Cap helyzet:ez tök jó csak például yannickot kihagyja a cikk, akit gondolom meg akartok tartani, nemtom mennyiért, hasraütök, 18 milla, tehát marad 25 millátok és 4-6 játékossal kevesebbetek. és akkor fogalmam sincs hány szabadügynökötök van még, akit muszáj lesz elengedni.
Van baj
twitter.com/FieldYates/status/1229390826196918272
De azért nem olyan vészes a dolog, mint elsőre látszik.
twitter.com/_John_Shipley/status/1229509695439867904
iktriad
gedam
Lehet áruljuk némelyiküket(Bouyet pl.). Esetleg egyezkedünk, hogy módosítsanak szerződést. De lehet már megvolt a döntés, csak még várunk.Cap helyzet:Annak mi az oka, hogy nem eresztik szélnek őket már most?
Van baj
twitter.com/FieldYates/status/1229390826196918272
De azért nem olyan vészes a dolog, mint elsőre látszik.
twitter.com/_John_Shipley/status/1229509695439867904
iktriad
Húsrágó
iktriad
több mint 4 éve
Nincs rajta kívül más FA, akit muszáj megtartani.Cap helyzet:ez tök jó csak például yannickot kihagyja a cikk, akit gondolom meg akartok tartani, nemtom mennyiért, hasraütök, 18 milla, tehát marad 25 millátok és 4-6 játékossal kevesebbetek. és akkor fogalmam sincs hány szabadügynökötök van még, akit muszáj lesz elengedni.
Van baj
twitter.com/FieldYates/status/1229390826196918272
De azért nem olyan vészes a dolog, mint elsőre látszik.
twitter.com/_John_Shipley/status/1229509695439867904
iktriad
gedam
Lehet áruljuk némelyiküket(Bouyet pl.). Esetleg egyezkedünk, hogy módosítsanak szerződést. De lehet már megvolt a döntés, csak még várunk.Cap helyzet:Annak mi az oka, hogy nem eresztik szélnek őket már most?
Van baj
twitter.com/FieldYates/status/1229390826196918272
De azért nem olyan vészes a dolog, mint elsőre látszik.
twitter.com/_John_Shipley/status/1229509695439867904
iktriad
Húsrágó
több mint 4 éve
gedam
5 802
Cap helyzet:ez tök jó csak például yannickot kihagyja a cikk, akit gondolom meg akartok tartani, nemtom mennyiért, hasraütök, 18 milla, tehát marad 25 millátok és 4-6 játékossal kevesebbetek. és akkor fogalmam sincs hány szabadügynökötök van még, akit muszáj lesz elengedni.
Van baj
twitter.com/FieldYates/status/1229390826196918272
De azért nem olyan vészes a dolog, mint elsőre látszik.
twitter.com/_John_Shipley/status/1229509695439867904
iktriad
Szerkesztette: gedam
több mint 4 éve
Cap helyzet:Annak mi az oka, hogy nem eresztik szélnek őket már most?
Van baj
twitter.com/FieldYates/status/1229390826196918272
De azért nem olyan vészes a dolog, mint elsőre látszik.
twitter.com/_John_Shipley/status/1229509695439867904
iktriad
több mint 4 éve
Cap helyzet:Van baj
twitter.com/FieldYates/status/1229390826196918272
De azért nem olyan vészes a dolog, mint elsőre látszik.
twitter.com/_John_Shipley/status/1229509695439867904
több mint 4 éve
Dilla tweetjei alapján lehet hogy végre pozitív irányba történtek lépések Yannick ügyben.twitter.com/E_Dilla/status/1228362317513003008
twitter.com/E_Dilla/status/1228365439685644289
Az elmúlt hetek Londonnal kapcsolatos PR katasztrófája után gondolom Shao kinyitotta a csekkfüzetet, hogy valamivel megpróbálja kiengesztelni/lekenyerezni az érhetően nagyon dühős szurkolótábort.
Szerkesztette: iktriad
több mint 4 éve
Lehetnek magasak is, legfeljebb majd kimozog mögülük. Mozgékony a srác. 😊Lehetőleg jó alacsony védőkkel, hogy kilásson szegénykém 😀McAddo mégiscsak csatlakozott a stábhoz, mint QB coach!Minshewnak inkább fal kell, nem coach.
twitter.com/JordanRaanan/status/1227393120914026497
Erre a posztra szerintem ő remek igazolás!
iktriad
Sobri Jóska
Ppistike
több mint 4 éve
Lehetőleg jó alacsony védőkkel, hogy kilásson szegénykém 😀McAddo mégiscsak csatlakozott a stábhoz, mint QB coach!Minshewnak inkább fal kell, nem coach.
twitter.com/JordanRaanan/status/1227393120914026497
Erre a posztra szerintem ő remek igazolás!
iktriad
Sobri Jóska
több mint 4 éve
McAddo mégiscsak csatlakozott a stábhoz, mint QB coach!Minshewnak inkább fal kell, nem coach.
twitter.com/JordanRaanan/status/1227393120914026497
Erre a posztra szerintem ő remek igazolás!
iktriad
több mint 4 éve
McAddo mégiscsak csatlakozott a stábhoz, mint QB coach! twitter.com/JordanRaanan/status/1227393120914026497
Erre a posztra szerintem ő remek igazolás!
több mint 4 éve
Nem lesz itt semmi 3-4 idén, Dom Capers elment a Vikingsba, és lelépett Coughlin veje, Chris Snee is, aki scout volt. www.bigcatcountry.com/2020/2/11/21132814/jaguars-make-changes-to-coaching-staff-scouting-department-dom-capers-chris-snee-move-on
Elég nagy kockáztatás Marrone részéről, hogy Wash és a teljes stáb(mínusz Capers) változatlan maradt a tavalyi a védelem szempontjából borzalmas év után.
több mint 4 éve
Willie Parker
15 301
Khan is jobban tenné, ha csendben maradna, kivéve ha ez egy szándékos gerillastratégia, amivel éppen a hidakat égeti az óceán amerikai partján.Édes drága szíveim, már arról fantáziálnak, hogy ha ölünkbe hullana egy QB a drafton azt húzni kellene, merugye ha itt lenne Mahomi vagy Watson, az is mennyire jó lenne (Fournette helyett). | www.jaguars.com/news/on-to-20-quarterbacks |Khan szeretné Calaist és Ngakouet is megtartani. Utóbbinak nagyon kinéz a franchise tag,
Persze fal nélkül (és random 3 szabadon behelyettesíthető pozíció nélkül) nyilván ugyanúgy működnének a srácok, mint a mostani helyükön. oh wait... Szeretem a szakírókat (bár biztos igazuk van).
A másik, hogy ugye nemsokára indul a frencsájz teg időszak. Mennyire ésszerű lenne azt rábökni Yannickra, ha ő menni akar és jólkibaletiltani az elszerződéstől, ahelyett, hogy próbálnának normálisan kialkudott ellenértéket megadni neki és úgy itt tartani?
Ide a bökőt, hogy lesz ebből még Kalács Cambell cut, Foles maradás és újabb Ramsey szintű krvnyázásos elválás. Ne legyen igazam...
Ppistike
www.bigcatcountry.com/2020/2/10/21130946/jaguars-owner-shad-khan-hopeful-both-calais-campbell-yannick-ngakoue-return-2020
Van sajna más is Khantól.
twitter.com/wjxt4/status/1227009536445296640
Shao, ilyenekkel csak rontasz a helyzeten...Mellesleg Lamping teljesen másra hivatkozott múlt héten a 2 londoni meccs okaként...
iktriad
több mint 4 éve
Édes drága szíveim, már arról fantáziálnak, hogy ha ölünkbe hullana egy QB a drafton azt húzni kellene, merugye ha itt lenne Mahomi vagy Watson, az is mennyire jó lenne (Fournette helyett). | www.jaguars.com/news/on-to-20-quarterbacks |Khan szeretné Calaist és Ngakouet is megtartani. Utóbbinak nagyon kinéz a franchise tag,
Persze fal nélkül (és random 3 szabadon behelyettesíthető pozíció nélkül) nyilván ugyanúgy működnének a srácok, mint a mostani helyükön. oh wait... Szeretem a szakírókat (bár biztos igazuk van).
A másik, hogy ugye nemsokára indul a frencsájz teg időszak. Mennyire ésszerű lenne azt rábökni Yannickra, ha ő menni akar és jólkibaletiltani az elszerződéstől, ahelyett, hogy próbálnának normálisan kialkudott ellenértéket megadni neki és úgy itt tartani?
Ide a bökőt, hogy lesz ebből még Kalács Cambell cut, Foles maradás és újabb Ramsey szintű krvnyázásos elválás. Ne legyen igazam...
Ppistike
www.bigcatcountry.com/2020/2/10/21130946/jaguars-owner-shad-khan-hopeful-both-calais-campbell-yannick-ngakoue-return-2020
Van sajna más is Khantól.
twitter.com/wjxt4/status/1227009536445296640
Shao, ilyenekkel csak rontasz a helyzeten...Mellesleg Lamping teljesen másra hivatkozott múlt héten a 2 londoni meccs okaként...
Szerkesztette: iktriad
több mint 4 éve
Édes drága szíveim, már arról fantáziálnak, hogy ha ölünkbe hullana egy QB a drafton azt húzni kellene, merugye ha itt lenne Mahomi vagy Watson, az is mennyire jó lenne (Fournette helyett). | www.jaguars.com/news/on-to-20-quarterbacks | Persze fal nélkül (és random 3 szabadon behelyettesíthető pozíció nélkül) nyilván ugyanúgy működnének a srácok, mint a mostani helyükön. oh wait... Szeretem a szakírókat (bár biztos igazuk van).
A másik, hogy ugye nemsokára indul a frencsájz teg időszak. Mennyire ésszerű lenne azt rábökni Yannickra, ha ő menni akar és jól
Ide a bökőt, hogy lesz ebből még Kalács Cambell cut, Foles maradás és újabb Ramsey szintű krvnyázásos elválás. Ne legyen igazam...
több mint 4 éve
Nyilván engem se zavarna, h. bármit csinálok dőlnek a milliók 😊 És talán pont ezért termel a liga egyre szarabb tulajokat...Én azért nagy duzzogva ellennék vele 😊Na ezaz, az se jó ha beleszól, az se jó ha full háttérben marad. Nem egyszerű megtalálni a határvonalat, kinevezni a megfelelő embereket a megfelelő feladatkörbe. És végső soron a tulajé a döntő szó. Tehát nem egyszerű az NFL ownerség 😊Azért látszik itt is, h. nem olyan egyszerű ez az NFL ownerség. Haslam is csapkod a rendszerek, módszerek és felépítések között, de Khannak sem nagyon megy a dolog. Kíváncsi vagyok Tepper mit csinál a Panthersnél.Nem az latszik, hogy nem egyszeru, hanem az latszik, hogy aki nem ert hozza, es kurva okoskent bele akar szolni a dolgokba, meg turelmetlen es hol igy gondolkozik, hol ugy, annak a vege kaosz es bukas lesz. Lehet, hogy az owner a fonok es a kiraly, lehet, hogy az ove a penz es a hatalom, de hiaba jo uzletember valaki (hisz velhetoen nem veletlenul kerultek milliardok a szamlajara), igenis tudni kell, mi az o terulete es hol van az a hatar, amikor mar kulon az ehhez jobban erto szakemberekre kell hagyni a dolgokat. Igaz ugyanez peldaul Jerry Jonesra is, aki a csodas capmenegmentjevel kis tulzassal kinyirta par eve a Dallast, de mar az sem normalis szint, amit peldaul Houstonban alkotnak, hogy teljes szinten szarnak az egeszbe, es odaadjak egy idiota kezebe a full kontrolt. Es hat azert a vegere peldaul mar az Oaklandnel is nagyon megemlegettek Al amokfutasait. De lehetne meg sorolni a negativ peldakat. Pozitiv kis tulzassal szerintem nincs is az elmult sok evbol.
Joey Tribbiani
Stez
Lerner nálunk Haslam ellentéte volt, kb. többet foglalkozott az Aston Villával, mint a Browns-szal, az se működött.
Joey Tribbiani
Wyatt
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 4 éve
Wyatt
26 306
Én azért nagy duzzogva ellennék vele 😊Na ezaz, az se jó ha beleszól, az se jó ha full háttérben marad. Nem egyszerű megtalálni a határvonalat, kinevezni a megfelelő embereket a megfelelő feladatkörbe. És végső soron a tulajé a döntő szó. Tehát nem egyszerű az NFL ownerség 😊Azért látszik itt is, h. nem olyan egyszerű ez az NFL ownerség. Haslam is csapkod a rendszerek, módszerek és felépítések között, de Khannak sem nagyon megy a dolog. Kíváncsi vagyok Tepper mit csinál a Panthersnél.Nem az latszik, hogy nem egyszeru, hanem az latszik, hogy aki nem ert hozza, es kurva okoskent bele akar szolni a dolgokba, meg turelmetlen es hol igy gondolkozik, hol ugy, annak a vege kaosz es bukas lesz. Lehet, hogy az owner a fonok es a kiraly, lehet, hogy az ove a penz es a hatalom, de hiaba jo uzletember valaki (hisz velhetoen nem veletlenul kerultek milliardok a szamlajara), igenis tudni kell, mi az o terulete es hol van az a hatar, amikor mar kulon az ehhez jobban erto szakemberekre kell hagyni a dolgokat. Igaz ugyanez peldaul Jerry Jonesra is, aki a csodas capmenegmentjevel kis tulzassal kinyirta par eve a Dallast, de mar az sem normalis szint, amit peldaul Houstonban alkotnak, hogy teljes szinten szarnak az egeszbe, es odaadjak egy idiota kezebe a full kontrolt. Es hat azert a vegere peldaul mar az Oaklandnel is nagyon megemlegettek Al amokfutasait. De lehetne meg sorolni a negativ peldakat. Pozitiv kis tulzassal szerintem nincs is az elmult sok evbol.
Joey Tribbiani
Stez
Lerner nálunk Haslam ellentéte volt, kb. többet foglalkozott az Aston Villával, mint a Browns-szal, az se működött.
Joey Tribbiani
több mint 4 éve
Na ezaz, az se jó ha beleszól, az se jó ha full háttérben marad. Nem egyszerű megtalálni a határvonalat, kinevezni a megfelelő embereket a megfelelő feladatkörbe. És végső soron a tulajé a döntő szó. Tehát nem egyszerű az NFL ownerség 😊Azért látszik itt is, h. nem olyan egyszerű ez az NFL ownerség. Haslam is csapkod a rendszerek, módszerek és felépítések között, de Khannak sem nagyon megy a dolog. Kíváncsi vagyok Tepper mit csinál a Panthersnél.Nem az latszik, hogy nem egyszeru, hanem az latszik, hogy aki nem ert hozza, es kurva okoskent bele akar szolni a dolgokba, meg turelmetlen es hol igy gondolkozik, hol ugy, annak a vege kaosz es bukas lesz. Lehet, hogy az owner a fonok es a kiraly, lehet, hogy az ove a penz es a hatalom, de hiaba jo uzletember valaki (hisz velhetoen nem veletlenul kerultek milliardok a szamlajara), igenis tudni kell, mi az o terulete es hol van az a hatar, amikor mar kulon az ehhez jobban erto szakemberekre kell hagyni a dolgokat. Igaz ugyanez peldaul Jerry Jonesra is, aki a csodas capmenegmentjevel kis tulzassal kinyirta par eve a Dallast, de mar az sem normalis szint, amit peldaul Houstonban alkotnak, hogy teljes szinten szarnak az egeszbe, es odaadjak egy idiota kezebe a full kontrolt. Es hat azert a vegere peldaul mar az Oaklandnel is nagyon megemlegettek Al amokfutasait. De lehetne meg sorolni a negativ peldakat. Pozitiv kis tulzassal szerintem nincs is az elmult sok evbol.
Joey Tribbiani
Stez
Lerner nálunk Haslam ellentéte volt, kb. többet foglalkozott az Aston Villával, mint a Browns-szal, az se működött.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 4 éve
Azért látszik itt is, h. nem olyan egyszerű ez az NFL ownerség. Haslam is csapkod a rendszerek, módszerek és felépítések között, de Khannak sem nagyon megy a dolog. Kíváncsi vagyok Tepper mit csinál a Panthersnél.Nem az latszik, hogy nem egyszeru, hanem az latszik, hogy aki nem ert hozza, es kurva okoskent bele akar szolni a dolgokba, meg turelmetlen es hol igy gondolkozik, hol ugy, annak a vege kaosz es bukas lesz. Lehet, hogy az owner a fonok es a kiraly, lehet, hogy az ove a penz es a hatalom, de hiaba jo uzletember valaki (hisz velhetoen nem veletlenul kerultek milliardok a szamlajara), igenis tudni kell, mi az o terulete es hol van az a hatar, amikor mar kulon az ehhez jobban erto szakemberekre kell hagyni a dolgokat. Igaz ugyanez peldaul Jerry Jonesra is, aki a csodas capmenegmentjevel kis tulzassal kinyirta par eve a Dallast, de mar az sem normalis szint, amit peldaul Houstonban alkotnak, hogy teljes szinten szarnak az egeszbe, es odaadjak egy idiota kezebe a full kontrolt. Es hat azert a vegere peldaul mar az Oaklandnel is nagyon megemlegettek Al amokfutasait. De lehetne meg sorolni a negativ peldakat. Pozitiv kis tulzassal szerintem nincs is az elmult sok evbol.
Joey Tribbiani
több mint 4 éve
Azért látszik itt is, h. nem olyan egyszerű ez az NFL ownerség. Haslam is csapkod a rendszerek, módszerek és felépítések között, de Khannak sem nagyon megy a dolog. Kíváncsi vagyok Tepper mit csinál a Panthersnél.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 4 éve
Ezek a hibrid struktúrák addig mennek, ameddig siker van. Ha nincs, mindig a másik a hülye. Dave továbbra is tud kire mutogatni?Lényeg a lényeg, hogy korábban és most is sokallom neveket. Egy NFL franchise kis csárda három dudáshoz.Azt azért megjegyzem, hogy több forrás szerint Marrone eléggé megerősödöttnek tűnik az új szituációban. Pl. nem Caldwell alatt van a hierarchiában, hanem inkább mellette, Ő (csakúgy mint Dave) közvetlenül Shaonak jelent.
peterk2005
iktriad
Én nem tudom neki nem beírni a rossz pontot azért, hogy hagyta TC-t árkot ásni a FO és az öltöző közé és hagyta, hogy a játékosokat addig zaklassák a kollektív szerződéssel ellentétes módon, hogy már folyamatosan bepanaszolták a gyakorlatot a ligánál. Ha Ő is jónak látta ezt a gyakorlatot, akkor azért kéne kirúgni, ha pedig nem tetszett neki, de engedte, pedig azért! Akkor és ott kellett volna keménytőkűnek lenni és eldönteni, hogy adja-e a nevét az ilyesmihez vagy sem. Adta. A játékosok is látták ezt. Most pedig menekül, ki merre lát... Ha véletlenül draftolsz egy probowler kalibert, az garantáltan csak az újonc szerződését tölti ki itt. Ha találsz egy értelmes kezdőt, az csak all-pro fizetéssel tudod majd marasztalni. FA-ből meg csak a maradék jön majd 1-2 év fizetett szabira a napfényes Floridába...
több mint 4 éve
Olvasom a vitát, és értem mindenki érveit. Ami nekem furcsa - korábban is az volt -, hogy minek ekkora szakember-tolongás ide? Már annak az értelmét se nagyon láttam, hogy ha van egy Caldwell, akkor minek még egy Coughlin is. Ha Caldwell nem elég jó, el kell küldeni és hozni egy jobb GM-et és kész. Minek egy DOPP-ot beékelni, hogy aztán csak a pletykákból tudjuk, hogy melyik a legerősebb kutya, mert amúgy nincs egyértelműen kijelölve se Khan által? Én legalábbis nem tudtam egyértelmű, Khan által szentesített chain of commandról, de Ik majd kijavít, ha rosszul tudom. A gyakorlatban viszont - az insider infók alapján - Couglin volt a legerősebb kutya, és ő baszott. És akkor mindegy is, hogy mi van kiírva az iroda ajtajára, mert aki a trade-ekre, igazolásokra, szerződésekre és draftokra kimondja az utolsó, döntő szót, az nálam GM. Ha úgy hívják, ha nem.A Jaguars power strukturája a Caldwell érában.
Namost amit nem tudok, hogy Baalke vajon hogyan lesz majd beékelve a megmaradt duó közé? Ha Caldwell lesz mostantól az igazi GM, akkor tök mindegy, mert egy chief scout lesz csak, akinek az irodája elég közel van a folyosó végéhez, a főnök irodájához. De ennyi. Viszont ha szép folyamatosan majd ő is meg-Coughlinosodik és lenyomja Caldwellt, akkor meg GM lesz, akárminek is jött.
Lényeg a lényeg, hogy korábban és most is sokallom neveket. Egy NFL franchise kis csárda három dudáshoz.
peterk2005
2013-2016 A mézeshetek/évek időszaka
Caldwell a GM, ő draftol, és Gus Bradleyvel együtt alakítja ki a keretet, de a végső szó az övé. Lásd Bortles pick, amiről csak Gust avatta be a draftja előtt, őt is csak 1 nappal a kiválasztása előtt (de legalább beavatta, nem úgy, mint Gene Smith Del Riot Gabbert esetében).
2014-ben jön mellé kvázi protekciósan (Big Polian alkalmazta először komoly munkakörben Caldwellt) Lil' Polian pro player personnelnek
2015-ben érkezik Idzik számgurunak.Máig őt tartják Dave Caldwell Top 3 igazolásának, mint GM...
2017-19 a II. Coughlin éra.
TC draftol, és végső szava van a keret összetételekor. Kvázi ő a de facto GM.
Caldwell irányítja az adminisztrációt, ő intézi (szerencsére - lásd Rams cserék) a csereügyleteket, de a szerepe nem több, mint egy head scouté.
2020-? Caldwell újra a de facto GM. Csak Khan felé jelent. Baalke valószínű olyan lesz, mint Lil' Polian, egy extra hang és iroda a front officeban. Neki (és Jay Grudennek) van ugyan esélye, hogy ha nagyon rosszul alakulnak a dolgok az ölükbe pottyanhat egy (akárcsak átmeneti) GM/HC állás, de sokkal nagyobb sansz van arra, hogy 1 év múlva új munka után kell nézniük.
Ami Caldwell ereje mellett szól, hogy úgy tűnik nagyon lojális Khan irányába és ezt ő viszonozza is azzal, hogy még mindig alkalmazza. Lásd Shaonak minden logikus oka megvolt, hogy kitakarítson, de nem tette, és Caldwellnek (általam érthetetlen módon) nagyon biztonságban volt az állása, mint Marroneé, aki szvsz a körülményeket figyelembe véve sokkal nagyobb dolgokat tudott elérni, mint Dave,
Azt azért megjegyzem, hogy több forrás szerint Marrone eléggé megerősödöttnek tűnik az új szituációban. Pl. nem Caldwell alatt van a hierarchiában, hanem inkább mellette, Ő (csakúgy mint Dave) közvetlenül Shaonak jelent.
Szerkesztette: iktriad