Minnesota Vikings

40 feliratkozó

több mint 9 éve
Stez SMU Mustangs 47 779 — Whoops, looks like something went wrong.
Az elképzelés egyébként jó lenne, de az ellenérték túl magas.

Vikings láthatóan nem akarja kukába dobni a szezont, Bradford pedig talán a legjobb mozdítható irányító volt, idáig okés a történet. Viszont úgy adni egy első kört, hogy az Eagles nyíltan le akarja cserélni őt, amint csak lehet, elég meredek. Draftcetlikben lehúzta az Eagles a Vikingst, playoffba viszont alighanem a Vikesnak lesz több esélye bejutni, ami valamit kompenzálhat.

Mindenesetre, én szurkolok Bradfordnak, hogy bebizonyítsa nem volt levegőbe beszélés, amikor kiakadt a draft után.
ervinator
Az elképzelés totál rossz. Még akkor is az, ha Teddynek éjjel levágták a lábát, és soha többé nem játszhat. De Teddy a következő szezonban (maximum nem az első héten) visszatér, és a Vikings első kört adott valakiért, akinek pár nappal a regular előtt kell megtanulnia egy teljes playbookot, akinek fingja sincs a csapattársairól, elkapóiról, nullára van velük összeszokva.

Kezdjük ott, hogy az első jó pár héten Bradford vagy nem is játszik, vagy pedig lebutított játékokkal tolja majd a Vikings, ami igazából az alap playek mellett pont annyi lesz, hogy AP, AP, majd passz.

Az meg tök mellékes, hogy Bradford alapból mennyit ér, az még egy plusz, hogy jelenlegi formájában, az Eaglesnél lezajló nyár után meg mennyit ér (mert az amúgy sem magas értéke csak zuhant).

Konkrétan nemigen lehet semmire sem ráfogni, hogy ez a Vikingsnak miért érte meg, milyen szempontból. Ráadásul ez egy fiatal csapat, ilyen cseréket azok húznak meg, akik tolnak egy all-int és feltesznek mindent a szezonra és a gyűrűszerzésre.

A Vikings meg pont nem ez a csapat, egy rohadt jó építkezés elég érthetetlen pontja (ami szerintem nem is számít építkezésnek jelen formájában).
Stez
Nem értünk egyet.

Egyrészt mikor kellett volna irányítót hozniuk? - a 6. héten amikor teljesen elszáll az esélyük a PO-ra szinte? Oké, az első pár héten lebutított játékkal fogja tolni, de Bradford azért közel sem annyira rossz, mint amennyire beállítják őt sokan. Teddy sem parádézott sosem mégis ott voltak PO körül folyamatosan.

Teddynél az csak az egyik kérdés, hogy visszatér 1 év múlva, de a másik, hogy egyáltalán képes lesz e NFL szinten visszatérni, mert egy ilyen sérülés pszichológiailag is derékbe tudja törni egy játékos karrierjét.

Vikings be akar jutni a PO-ba ez pedig Bradforddal sikerülhet, viszont az ellenérték magas.
ervinator
Ki mondta, hogy nem most kellett irányító? Senki.
De nem első körért kellett irányító, ráadásul olyas valaki, aki a közelében nincs ennek az ellenértéknek. Ez a Vikings egy Sanchezzel sem lenne sokkal rosszabb, mint Bradforddal, főleg, mert úgy is AP fut majd végig, Bradforddal akár Sanchezzel.

De azzal sincs bajom, hogy Bradfordra esett a választás. Az ár az irreális. Olyan ez, mint amikor Kolbot elpasszolták egy halom ellenértékért.

Sőt, én örülök Bradfordnak, mert Hillnél jobb, a Vikings is jobb lesz azért, csak nem látom továbbra sem azt, hogy ennek a fiatal csapatnak miért is nem volt óriási butaság első kört lőnie egy irányítóra, aki várhatóan egy, másfél szezont dobál majd itt.

Ja, és olyasvalakiről beszélünk, akinél azért továbbra sem elhanyagolható tény a rengeteg sérülése például.

több mint 9 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 125 — Axel Foley
Phillyben volt valami nyavalyája? A nagy röhögés közben hátha jut idő egy válaszra 😊
spiczi
Bal válla sérült és agyrázkódása volt, 2 meccset kihagyott tavaly
mustaine
Nálunk még olcsón megúszta eddig. S viszonylag elfogadható teljesítményt nyújtott. Ha Susmus nem lenne nálatok még azt is mondanám, az edzői gárda is megvan hozzá, hogy így is maradjon. Drukkoljatok hogy Susmus (alias Shurmur) ne nagyon szóljon bele. Bár esélyes, hogy van köze az idehozatalához....
dande
Egy szaros tight end edzőnek nemigen hiszem, hogy van beleszólása a "nagy dolgokba".

2014-ben is Hill volt Bradford cseréje btw.
mustaine
A Hill átok:

 twitter.com/Sandman7773/status/770813676290842624

több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Albert Breer ‏@AlbertBreer
Per source, the 2018 fourth-round pick that the Eagles get can become a 3 or even a 2. Triggers based on Vikings team success with Bradford.
több mint 9 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 953
Az elképzelés egyébként jó lenne, de az ellenérték túl magas.

Vikings láthatóan nem akarja kukába dobni a szezont, Bradford pedig talán a legjobb mozdítható irányító volt, idáig okés a történet. Viszont úgy adni egy első kört, hogy az Eagles nyíltan le akarja cserélni őt, amint csak lehet, elég meredek. Draftcetlikben lehúzta az Eagles a Vikingst, playoffba viszont alighanem a Vikesnak lesz több esélye bejutni, ami valamit kompenzálhat.

Mindenesetre, én szurkolok Bradfordnak, hogy bebizonyítsa nem volt levegőbe beszélés, amikor kiakadt a draft után.
ervinator
Az elképzelés totál rossz. Még akkor is az, ha Teddynek éjjel levágták a lábát, és soha többé nem játszhat. De Teddy a következő szezonban (maximum nem az első héten) visszatér, és a Vikings első kört adott valakiért, akinek pár nappal a regular előtt kell megtanulnia egy teljes playbookot, akinek fingja sincs a csapattársairól, elkapóiról, nullára van velük összeszokva.

Kezdjük ott, hogy az első jó pár héten Bradford vagy nem is játszik, vagy pedig lebutított játékokkal tolja majd a Vikings, ami igazából az alap playek mellett pont annyi lesz, hogy AP, AP, majd passz.

Az meg tök mellékes, hogy Bradford alapból mennyit ér, az még egy plusz, hogy jelenlegi formájában, az Eaglesnél lezajló nyár után meg mennyit ér (mert az amúgy sem magas értéke csak zuhant).

Konkrétan nemigen lehet semmire sem ráfogni, hogy ez a Vikingsnak miért érte meg, milyen szempontból. Ráadásul ez egy fiatal csapat, ilyen cseréket azok húznak meg, akik tolnak egy all-int és feltesznek mindent a szezonra és a gyűrűszerzésre.

A Vikings meg pont nem ez a csapat, egy rohadt jó építkezés elég érthetetlen pontja (ami szerintem nem is számít építkezésnek jelen formájában).
Stez
Nem értünk egyet.

Egyrészt mikor kellett volna irányítót hozniuk? - a 6. héten amikor teljesen elszáll az esélyük a PO-ra szinte? Oké, az első pár héten lebutított játékkal fogja tolni, de Bradford azért közel sem annyira rossz, mint amennyire beállítják őt sokan. Teddy sem parádézott sosem mégis ott voltak PO körül folyamatosan.

Teddynél az csak az egyik kérdés, hogy visszatér 1 év múlva, de a másik, hogy egyáltalán képes lesz e NFL szinten visszatérni, mert egy ilyen sérülés pszichológiailag is derékbe tudja törni egy játékos karrierjét.

Vikings be akar jutni a PO-ba ez pedig Bradforddal sikerülhet, viszont az ellenérték magas.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 9 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 333 — Chalk Dawk fan
Phillyben volt valami nyavalyája? A nagy röhögés közben hátha jut idő egy válaszra 😊
spiczi
Bal válla sérült és agyrázkódása volt, 2 meccset kihagyott tavaly
mustaine
Nálunk még olcsón megúszta eddig. S viszonylag elfogadható teljesítményt nyújtott. Ha Susmus nem lenne nálatok még azt is mondanám, az edzői gárda is megvan hozzá, hogy így is maradjon. Drukkoljatok hogy Susmus (alias Shurmur) ne nagyon szóljon bele. Bár esélyes, hogy van köze az idehozatalához....
dande
Egy szaros tight end edzőnek nemigen hiszem, hogy van beleszólása a "nagy dolgokba".

2014-ben is Hill volt Bradford cseréje btw.

több mint 9 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 552
Kizárt dolog, hogy Kaepernick-et ne kapta volna meg a Vikings sokkal olcsóbban. Sokkal inkább ő, mint Bradford.
Aztán persze amilyen jól tippelek általában, tuti SB-t nyer a vikingeknek.
Bazzani
Kaep jelenleg a labilis lázadó kamasz korszakát éli. Talán 2-3 év múlva érettebb személyiségként valid opció lehet valahova backupnak.
Amadeus91
Bradford meg azt a korszakát éli, hogy sérülékeny.
Ha ehhez hozzáveszem, hogy Matt Kalil az LT akkor érzem némi bizonytalanságot az erőben.
Persze ettől még ez elsülhet jól is, (sajnos) a Vikings GM nem nagyon csinál hülyeségeket.
Bazzani
szóval sem írtam, hogy Bradford kurva jó ide. 😊 De Tunyacsápért kiáltani dettó hasztalan. Ő mentálisan rottyon van most már, az is csoda, hogy még a ligában van. Foles volt a legértelmesebb opció, nem véletlen, hogy vele kezdték KC-ben a QB vadászatot. Esetleg McGloin Oaklandből.
több mint 9 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 125 — Axel Foley
Kizárt dolog, hogy Kaepernick-et ne kapta volna meg a Vikings sokkal olcsóbban. Sokkal inkább ő, mint Bradford.
Aztán persze amilyen jól tippelek általában, tuti SB-t nyer a vikingeknek.
Bazzani
Kaep jelenleg a labilis lázadó kamasz korszakát éli. Talán 2-3 év múlva érettebb személyiségként valid opció lehet valahova backupnak.
Amadeus91
Bradford meg azt a korszakát éli, hogy sérülékeny.
Ha ehhez hozzáveszem, hogy Matt Kalil az LT akkor érzem némi bizonytalanságot az erőben.
Persze ettől még ez elsülhet jól is, (sajnos) a Vikings GM nem nagyon csinál hülyeségeket.
Bazzani
az a Matt Kalil, aki amúgy szintén sérült.
KmetyG
Ok, ezt nem vágtam annyira és igazából nem is tudom ki a cseréje.

Sam Bradford has an NFL career passer rating of 81.0. Shaun Hill's career passer rating is 85.2.

több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 439 — Így remélem megfelelek nektek.....
Phillyben volt valami nyavalyája? A nagy röhögés közben hátha jut idő egy válaszra 😊
spiczi
Bal válla sérült és agyrázkódása volt, 2 meccset kihagyott tavaly
mustaine
Nálunk még olcsón megúszta eddig. S viszonylag elfogadható teljesítményt nyújtott. Ha Susmus nem lenne nálatok még azt is mondanám, az edzői gárda is megvan hozzá, hogy így is maradjon. Drukkoljatok hogy Susmus (alias Shurmur) ne nagyon szóljon bele. Bár esélyes, hogy van köze az idehozatalához....
több mint 9 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
Kizárt dolog, hogy Kaepernick-et ne kapta volna meg a Vikings sokkal olcsóbban. Sokkal inkább ő, mint Bradford.
Aztán persze amilyen jól tippelek általában, tuti SB-t nyer a vikingeknek.
Bazzani
Kaep jelenleg a labilis lázadó kamasz korszakát éli. Talán 2-3 év múlva érettebb személyiségként valid opció lehet valahova backupnak.
Amadeus91
Bradford meg azt a korszakát éli, hogy sérülékeny.
Ha ehhez hozzáveszem, hogy Matt Kalil az LT akkor érzem némi bizonytalanságot az erőben.
Persze ettől még ez elsülhet jól is, (sajnos) a Vikings GM nem nagyon csinál hülyeségeket.
Bazzani
az a Matt Kalil, aki amúgy szintén sérült.
több mint 9 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 125 — Axel Foley
Kizárt dolog, hogy Kaepernick-et ne kapta volna meg a Vikings sokkal olcsóbban. Sokkal inkább ő, mint Bradford.
Aztán persze amilyen jól tippelek általában, tuti SB-t nyer a vikingeknek.
Bazzani
Kaep jelenleg a labilis lázadó kamasz korszakát éli. Talán 2-3 év múlva érettebb személyiségként valid opció lehet valahova backupnak.
Amadeus91
Bradford meg azt a korszakát éli, hogy sérülékeny.
Ha ehhez hozzáveszem, hogy Matt Kalil az LT akkor érzem némi bizonytalanságot az erőben.
Persze ettől még ez elsülhet jól is, (sajnos) a Vikings GM nem nagyon csinál hülyeségeket.

több mint 9 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 333 — Chalk Dawk fan
Phillyben volt valami nyavalyája? A nagy röhögés közben hátha jut idő egy válaszra 😊
spiczi
Bal válla sérült és agyrázkódása volt, 2 meccset kihagyott tavaly

több mint 9 éve
Stez SMU Mustangs 47 779 — Whoops, looks like something went wrong.
Az elképzelés egyébként jó lenne, de az ellenérték túl magas.

Vikings láthatóan nem akarja kukába dobni a szezont, Bradford pedig talán a legjobb mozdítható irányító volt, idáig okés a történet. Viszont úgy adni egy első kört, hogy az Eagles nyíltan le akarja cserélni őt, amint csak lehet, elég meredek. Draftcetlikben lehúzta az Eagles a Vikingst, playoffba viszont alighanem a Vikesnak lesz több esélye bejutni, ami valamit kompenzálhat.

Mindenesetre, én szurkolok Bradfordnak, hogy bebizonyítsa nem volt levegőbe beszélés, amikor kiakadt a draft után.
ervinator
Az elképzelés totál rossz. Még akkor is az, ha Teddynek éjjel levágták a lábát, és soha többé nem játszhat. De Teddy a következő szezonban (maximum nem az első héten) visszatér, és a Vikings első kört adott valakiért, akinek pár nappal a regular előtt kell megtanulnia egy teljes playbookot, akinek fingja sincs a csapattársairól, elkapóiról, nullára van velük összeszokva.

Kezdjük ott, hogy az első jó pár héten Bradford vagy nem is játszik, vagy pedig lebutított játékokkal tolja majd a Vikings, ami igazából az alap playek mellett pont annyi lesz, hogy AP, AP, majd passz.

Az meg tök mellékes, hogy Bradford alapból mennyit ér, az még egy plusz, hogy jelenlegi formájában, az Eaglesnél lezajló nyár után meg mennyit ér (mert az amúgy sem magas értéke csak zuhant).

Konkrétan nemigen lehet semmire sem ráfogni, hogy ez a Vikingsnak miért érte meg, milyen szempontból. Ráadásul ez egy fiatal csapat, ilyen cseréket azok húznak meg, akik tolnak egy all-int és feltesznek mindent a szezonra és a gyűrűszerzésre.

A Vikings meg pont nem ez a csapat, egy rohadt jó építkezés elég érthetetlen pontja (ami szerintem nem is számít építkezésnek jelen formájában).

több mint 9 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
(esetleg még azt tudom elképzelni amit lentebb is írnak, tudnak valamit Teddyről amit mi nem)
ervinator
spiczi
sok helyen olvasom, hogy Teddy a 2017-es szezonra sem fog felépülni.

Szerkesztette: KmetyG
több mint 9 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 552
Kizárt dolog, hogy Kaepernick-et ne kapta volna meg a Vikings sokkal olcsóbban. Sokkal inkább ő, mint Bradford.
Aztán persze amilyen jól tippelek általában, tuti SB-t nyer a vikingeknek.
Bazzani
Kaep jelenleg a labilis lázadó kamasz korszakát éli. Talán 2-3 év múlva érettebb személyiségként valid opció lehet valahova backupnak.
több mint 9 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
Kizárt dolog, hogy Kaepernick-et ne kapta volna meg a Vikings sokkal olcsóbban. Sokkal inkább ő, mint Bradford.
Aztán persze amilyen jól tippelek általában, tuti SB-t nyer a vikingeknek.
Bazzani
a 32. választással pedig nem vesztünk sokat
több mint 9 éve
spiczi Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 326 — "Typical Vikings loss. Going to hang myself."
Az elképzelés egyébként jó lenne, de az ellenérték túl magas.

Vikings láthatóan nem akarja kukába dobni a szezont, Bradford pedig talán a legjobb mozdítható irányító volt, idáig okés a történet. Viszont úgy adni egy első kört, hogy az Eagles nyíltan le akarja cserélni őt, amint csak lehet, elég meredek. Draftcetlikben lehúzta az Eagles a Vikingst, playoffba viszont alighanem a Vikesnak lesz több esélye bejutni, ami valamit kompenzálhat.

Mindenesetre, én szurkolok Bradfordnak, hogy bebizonyítsa nem volt levegőbe beszélés, amikor kiakadt a draft után.
ervinator
Ez így igaz, nem ezekbe a cetlikbe fogunk belehalni és egyértelműen előrébb vagyunk Samuval mint a jelenlegi irányítókkal. De a sérülékenysége... Phillyben volt valami nyavalyája? A nagy röhögés közben hátha jut idő egy válaszra 😊

(esetleg még azt tudom elképzelni amit lentebb is írnak, tudnak valamit Teddyről amit mi nem)
több mint 9 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 125 — Axel Foley
Kizárt dolog, hogy Kaepernick-et ne kapta volna meg a Vikings sokkal olcsóbban. Sokkal inkább ő, mint Bradford.
Aztán persze amilyen jól tippelek általában, tuti SB-t nyer a vikingeknek.

több mint 9 éve
dogbite Los Angeles Rams 929 — What's Next?
Tavaly, mikor a Rams meg akart szabadulni Bradfordtól, a Vikinkgs már akkor is komolyan érdeklődött. Aztán mégis az Eagels-el tradeltünk. De úgy látszik a szerelem nem múlt el.

Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 9 éve
balintbaba Philadelphia Eagles Florida Gators 4 239 — Big Dick Nick
Elso kor tenyleg nem keves... Amugy szerintem be fog vallni, tavalyi eveben nem jatszott szarul annak ellenere, hogy kb. lofasz futojatek volt, mindenki droppolt. Teddyhez kepest szerintem nem visszalepes...

https://preview.redd.it/z5qmlvsup1881.jpg?width=640&crop=smart&auto=webp&s=0e28b674dcfbb87f51fc461e1c6844401608920c
több mint 9 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 333 — Chalk Dawk fan
Azt írja Rapoport, megpróbáltátok a Chiefstől Folest és megnéztétek a Ravens backupjait is (Josh Johnson, Ryan Mallett), végül Bradfordra esett a választás.

több mint 9 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
1. Gyurueselyesek vagytok egy top 10-15 iranyitoval

2. Az az elso kor velhetoen elso kor utolso harmada

3. Eleg eros a roster, hogy kibirjon egy elso koros cetlihianyt


Kb ezek az ervek lehettek. Ezzel egyutt most nem tunik jo befektetesnek. Az nfc iden is eleg eros. Cards es a Panthers is csak fejlodott.
undisputedly
4. Bridgewater térde sétálásra alkalmas a következő 10-20 évben (?). Lépni kellett, mielőtt kiszivárog és két-három 1. kört kellett volna adni bárkiért.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 439 — Így remélem megfelelek nektek.....
Épp most akartam írni, remélem az orvosin átmegy, ti meg drukkoljatok, hogy nem 😊
több mint 9 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
BREAKING: Sam Bradford tore his ACL after hearing about being traded to Minnesota.

Szerkesztette: KmetyG
több mint 9 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 552
Sam Bradford az NFL Anelkája. Komolyan.
több mint 9 éve
vsanyi132 Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 2 034 — Vikings fan
A jövő héten eladjuk a stadiont a Packers-nek..... nem találok szavakat. Ez több mint 19-re lap, valami olyasmi amit nem magyaráz semmi. Az is benne van hogy Teddy térde mégsem jön rendbe és lemondtak a jövő évi szezonkezdésről is, lehet ilyen információjuk amit nekünk még nem mondanak el. Pfff.....