Minnesota Vikings

40 feliratkozó

több mint 9 éve
Szesze New York Giants 21 870 — Giants fan
Bradfordot nagy divat szídni ezen a fórumon, de igazság szerint ő egy sokkal jobb irányító annál, mint amilyen sajtója itt van (akikkel egy lapon lett említve az eleve vicc). Az ellenérték nyilván magas, de ha valaki kényszerhelyzetben van akkor ott muszáj áldozatot hozni. Helyre kellett rázni fejben is a csapatot, mert ebben a keretben simán benne van a nagy eredmény lehetősége de ezzel a Birdgewater sérüléssel nyilván megrogyott mindenki és Bradford pont alkalmas arra, h ezen segíteni tudjon.
Az egyetlen komoly veszélyforrás a sérülékenysége, mert azért az sajnos reálisan benne van a lapok közt.

Szerkesztette: Szesze
több mint 9 éve
Go Vikings! Minnesota Vikings 2 578 — Bowl Winner
Nálam egyetlen meglepi van az 53-ban, a tackle Sirles. A másik 52 hely az, akikre számítottam, illetve nálam Griffin és Anthony Harris között lett volna vacillálás, de én is Harris-re tettem volna, a kor és a tavaly mutatott játék alapján. Kearse jó lenne, ha kezdene Smith mellett. Amúgy erős keret ez, az a védelem brutális.

Wright-ot próbáljuk elpasszolni, gondolom azért, hogy legyen majd hely egy 3. QB-nak. Egyedül itt lehet változás, mert Sirles, mint a 9. OL ember nem befolyásol semmit, nincs nagy értelme egy másik tackle-re lecserélni a waiver-röl, aki kb. annyira jó, mint a meccsekre soha be nem öltöző ucsó OL tag.😊

http://www.youtube.com/watch?v=8vGskTXt6LM
http://www.youtube.com/watch?v=w9KGzIexZu0
több mint 9 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 314 — Eagles fan
A jövő héten eladjuk a stadiont a Packers-nek..... nem találok szavakat. Ez több mint 19-re lap, valami olyasmi amit nem magyaráz semmi. Az is benne van hogy Teddy térde mégsem jön rendbe és lemondtak a jövő évi szezonkezdésről is, lehet ilyen információjuk amit nekünk még nem mondanak el. Pfff.....
vsanyi132
Ebbe azért lehet valami. Lehet az a láb már nem jön úgy rendbe, hogy valaha is játszhasson....de akkor is kidobni egy rakat picket egy Sam Bradfordért a szezonkezdet előtt kapkodásnak tűnik.. Ok mi örülünk, de a Vikingsnál gondolhattak vna a jövőre is mert Bradford nem az.
Nem látok bele, de a szezon fele így is arra fog elmenni, hogy a Sammy gyerek beilleszkedjen az offensebe...akkor meg már valószínű , hogy késő lesz. Sztem jobban megérte vna beáldozni ezt a szezont és tiszta lappal belevágni a jövőépítésbe...
Greengo
Ó persze. Csak szólok, hogy ez nem az Indianapolis Colts topicja 😉

Amúgy minek kellene belevágni a jövőépítésbe? Az előző évek draftjai után bőven megvan a tehetség, hülyeség lenne rebuildbe kezdeni.

A csapat bőven esélyes a PO-ra, egy jó irányítóval akár még meccset is lehet ott nyerni. Teddy lehet, hogy az életben nem játszik többet, én nem vagyok annyira biztos benne, hogy egy évre jött Bradford...

Persze, jól jönne az első kör végi pick jövőre, de igazából van, ahol x évente automatikusan elveszik valami miatt, aztán mégis elvan valahogy a csapat 😛 Lesz még jövőre így is pickje a csapatnak, nem egy 1. körös miatt dől össze a rendszer, és ha van rá esély, hogy a hozott emberrel lehessen nyerni, akkor még csak azt sem mondom, hogy ordas nagy hülyeség. Persze, Bradfordért 1. kör rohadt soknak hangzik, de ha nyer a csapat, le lesz tojva az 1. kör, és legalább próbáltak tenni valamit azért, hogy erre legyen esély.

Ha nem válik be, és nem lesz jó a csapat, akkor szívás, de Teddy sérülése után olyan sokkal rosszabb már nem hiszem, hogy lehet a helyzet (a védelem és a futójáték bőven van olyan jó, hogy az 1/1 nagyon messze legyen), dobtak egyet, hátha bejön és nyer a csapat (abban sem vagyok biztos, hogy Bradforddal nem lesz előrébb a csapat rövid, közép vagy hosszú távon, mint Bridgewaterrel lenne/lett volna).

Btw. Kaepernick? Ez most ugye csak vicc akart lenni...
Wyatt
Jövőépítés alatt nem a teljes rebuildre gondoltam (sztem ezt félreértetted) 😊 ...inkább az ideillő QB keresésében.(rendszer...stb)
Bradford évek óta meg szeretné mutatni, hogy ő a megfelelő ember csak valahogy soha sem jön neki össze...Persze lehet majd itt fog PO meccseket nyerni, de azért vannak kétségeim ezzel kapcsolatban .
Arra céloztam, hogy lehet jobban jött vna ki a Vikings azzal, ha idénre talál vmi elfogadható árú és elfogadható teljesítményű QB-t a szezonra és jövőre tiszta lappal keresgélhet a drafton/FA/akárhol . Viszont azzal is egyet kell értsek, amit Go Vikings ! írt, hogy bizony meg kell tölteni nézőkkel az új stadiont és el kell hitetni mindenkivel, hogy ezzel a sérüléssel még nincs vége a szezonnak és ha ennek ez az ára azt is el lehet fogadni.

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
A jövő héten eladjuk a stadiont a Packers-nek..... nem találok szavakat. Ez több mint 19-re lap, valami olyasmi amit nem magyaráz semmi. Az is benne van hogy Teddy térde mégsem jön rendbe és lemondtak a jövő évi szezonkezdésről is, lehet ilyen információjuk amit nekünk még nem mondanak el. Pfff.....
vsanyi132
Ebbe azért lehet valami. Lehet az a láb már nem jön úgy rendbe, hogy valaha is játszhasson....de akkor is kidobni egy rakat picket egy Sam Bradfordért a szezonkezdet előtt kapkodásnak tűnik.. Ok mi örülünk, de a Vikingsnál gondolhattak vna a jövőre is mert Bradford nem az.
Nem látok bele, de a szezon fele így is arra fog elmenni, hogy a Sammy gyerek beilleszkedjen az offensebe...akkor meg már valószínű , hogy késő lesz. Sztem jobban megérte vna beáldozni ezt a szezont és tiszta lappal belevágni a jövőépítésbe...
Greengo
Ó persze. Csak szólok, hogy ez nem az Indianapolis Colts topicja 😉

Amúgy minek kellene belevágni a jövőépítésbe? Az előző évek draftjai után bőven megvan a tehetség, hülyeség lenne rebuildbe kezdeni.

A csapat bőven esélyes a PO-ra, egy jó irányítóval akár még meccset is lehet ott nyerni. Teddy lehet, hogy az életben nem játszik többet, én nem vagyok annyira biztos benne, hogy egy évre jött Bradford...

Persze, jól jönne az első kör végi pick jövőre, de igazából van, ahol x évente automatikusan elveszik valami miatt, aztán mégis elvan valahogy a csapat 😛 Lesz még jövőre így is pickje a csapatnak, nem egy 1. körös miatt dől össze a rendszer, és ha van rá esély, hogy a hozott emberrel lehessen nyerni, akkor még csak azt sem mondom, hogy ordas nagy hülyeség. Persze, Bradfordért 1. kör rohadt soknak hangzik, de ha nyer a csapat, le lesz tojva az 1. kör, és legalább próbáltak tenni valamit azért, hogy erre legyen esély.

Ha nem válik be, és nem lesz jó a csapat, akkor szívás, de Teddy sérülése után olyan sokkal rosszabb már nem hiszem, hogy lehet a helyzet (a védelem és a futójáték bőven van olyan jó, hogy az 1/1 nagyon messze legyen), dobtak egyet, hátha bejön és nyer a csapat (abban sem vagyok biztos, hogy Bradforddal nem lesz előrébb a csapat rövid, közép vagy hosszú távon, mint Bridgewaterrel lenne/lett volna).

Btw. Kaepernick? Ez most ugye csak vicc akart lenni...

több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 439 — Így remélem megfelelek nektek.....
Tán itt is érdekes:

 www.nj.com/eagles/index.ssf/2016/09/here_is_how_the_trade_for_sam_bradford_went_down_b.html
több mint 9 éve
balintbaba Philadelphia Eagles Florida Gators 4 239 — Big Dick Nick
Hát ja. Igazából Bradford ára a homlokráncolós. A Philly ebben a pillanatban akár azzal is jól járt volna, ha dm nélkül ingyér megszabadulhat Bradfordtól. De nem tudtak tőle megszabadulni, csak ezért volt rosteren. Ezek után első kört tudtak érte kapni, ez hihetetlen. Szvsz még egy 3. kör is so-so lett volna.
peterk2005
Megszabadulni? Ha meg akartunk volna tőle szabadulni, akkor nem kötünk vele egy két éves 36 millió dolláros szerződést. A trade sem az Eagles ötlete volt, a Vikings tett egy olyan ajánlatot, amit nem lehetett nem visszautasítani. Divat basztatni Bradfordot, de tavaly egy korrekt évet tolt le nálunk, úgy hogy a playcalling szörnyű volt, sokszor az ellenfél jobban tudta, milyen játék következik mint Bradfordék, futójáték nem létezett, az elkapók szinte mindent elejtettek.
Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy visszalépés lesz Teddyhez képest.

https://preview.redd.it/z5qmlvsup1881.jpg?width=640&crop=smart&auto=webp&s=0e28b674dcfbb87f51fc461e1c6844401608920c
több mint 9 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
akkor a végső keret:

QB (2)
Sam Bradford, Shaun Hill
RB (3)
Adrian Peterson, Jerick McKinnon, Matt Asiata
FB (1)
Zach Line
WR (6)
Stefon Diggs, Charles Johnson, Cordarrelle Patterson, Adam Thielen, Laquon Treadwell, Jarius Wright
TE (4)
Kyle Rudolph, David Morgan II, Mycole Pruitt, Rhett Ellison
OL (9)
Joe Berger, Alex Boone, T.J. Clemmings, Nick Easton, Brandon Fusco, Matt Kalil, Zac Kerin, Jeremiah Sirles, Andre Smith
DL (8)
Sharrif Floyd, Everson Griffen, Danielle Hunter, Tom Johnson, Linval Joseph, Brian Robison, Shamar Stephen, Justin Trattou
LB (7)
Anthony Barr, Kentrell Brothers, Audie Cole, Chad Greenway, Eric Kendricks, Emmanuel Lamur, Edmond Robinson
CB (6)
Mackensie Alexander, Captain Munnerlyn, Terence Newman, Xavier Rhodes, Marcus Sherels, Trae Waynes
S (4)
Anthony Harris, Jayron Kearse, Andrew Sendejo, Harrison Smith
P (1)
Jeff Locke
K (1)
Blair Walsh
LS (1)
Kevin McDermott
több mint 9 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 587 — The only discipline that lasts, is self discipline
A jövő héten eladjuk a stadiont a Packers-nek..... nem találok szavakat. Ez több mint 19-re lap, valami olyasmi amit nem magyaráz semmi. Az is benne van hogy Teddy térde mégsem jön rendbe és lemondtak a jövő évi szezonkezdésről is, lehet ilyen információjuk amit nekünk még nem mondanak el. Pfff.....
vsanyi132
Ebbe azért lehet valami. Lehet az a láb már nem jön úgy rendbe, hogy valaha is játszhasson....de akkor is kidobni egy rakat picket egy Sam Bradfordért a szezonkezdet előtt kapkodásnak tűnik.. Ok mi örülünk, de a Vikingsnál gondolhattak vna a jövőre is mert Bradford nem az.
Nem látok bele, de a szezon fele így is arra fog elmenni, hogy a Sammy gyerek beilleszkedjen az offensebe...akkor meg már valószínű , hogy késő lesz. Sztem jobban megérte vna beáldozni ezt a szezont és tiszta lappal belevágni a jövőépítésbe...
Greengo
Hát ja. Igazából Bradford ára a homlokráncolós. A Philly ebben a pillanatban akár azzal is jól járt volna, ha dm nélkül ingyér megszabadulhat Bradfordtól. De nem tudtak tőle megszabadulni, csak ezért volt rosteren. Ezek után első kört tudtak érte kapni, ez hihetetlen. Szvsz még egy 3. kör is so-so lett volna.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
spiczi Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 326 — "Typical Vikings loss. Going to hang myself."
Eddig elküldve:

DE Zach Moore
DE Denzell Perine
OT Carter Bykowski
WR Isaac Fruechte
WR Moritz Böhringer
S Michael Griffin
RB Jhurell Pressley
QB Joel Stave
CB Tre Roberson
DT Toby Johnson
FB Blake Renaud
RB C.J. Ham
TE Kyle Carter
DE Stephen Weatherly
OL Willie Beavers (idei 4. körös)
LB Brandon Watts
DT Kenrick Ellis
G Isame Faciane
LB Jake Ganus
DT Travis Raciti

CB Jabari Price és S Michael Griffin IR-en.
Nagy meglepetés nincs, 2 Qb a rosteren, Heinicke Non-Football Injury Listen.

Szerkesztette: spiczi
több mint 9 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 466 — . . .
Elviekben Moritz marad a csapatnál, a gyakorlócsapatba küldik le, ha esetleg nem viszi el senki sem. De megválni nem fognak tőle.
több mint 9 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 552
Böhringer-t is elküldtük.
KmetyG
jó nagyot mentek ma
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 439 — Így remélem megfelelek nektek.....
the guy
‏@theguyotc

Randall, Donovan, and now Sam. Minnesota Vikings like Eagles QBs far more than Eagles fans ever do.
több mint 9 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
Böhringer-t is elküldtük.
több mint 9 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 314 — Eagles fan
A jövő héten eladjuk a stadiont a Packers-nek..... nem találok szavakat. Ez több mint 19-re lap, valami olyasmi amit nem magyaráz semmi. Az is benne van hogy Teddy térde mégsem jön rendbe és lemondtak a jövő évi szezonkezdésről is, lehet ilyen információjuk amit nekünk még nem mondanak el. Pfff.....
vsanyi132
Ebbe azért lehet valami. Lehet az a láb már nem jön úgy rendbe, hogy valaha is játszhasson....de akkor is kidobni egy rakat picket egy Sam Bradfordért a szezonkezdet előtt kapkodásnak tűnik.. Ok mi örülünk, de a Vikingsnál gondolhattak vna a jövőre is mert Bradford nem az.
Nem látok bele, de a szezon fele így is arra fog elmenni, hogy a Sammy gyerek beilleszkedjen az offensebe...akkor meg már valószínű , hogy késő lesz. Sztem jobban megérte vna beáldozni ezt a szezont és tiszta lappal belevágni a jövőépítésbe...

Szerkesztette: Greengo

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 9 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Eke dönteni, hova tartasz. Ha egy lecsúszó franchise vagy és minden évben a jövőt árulod a népnek, akkor menny arra. A Minny nem ezt az utat választotta. Grat, csak ennyit akartam, rámentetek az elérhető legjobbra.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
Go Vikings! Minnesota Vikings 2 578 — Bowl Winner
Kellett QB, mert eddig úgy nézett ki, a die hard fanokon kívül senki se fog Vikes meccset nézni, mert minek. Most azért vmilyen QB van, szóval átlag fan le fog ülni a tv elé, vagy kimegy a stadionba, a lényeg, hogy mutat érdeklődést, ami fontos lehetett a vezetőségnek. Én semleges véleménnyel vagyok Bradford irányába, de így tuti élőben megnézem a Titans elleni nyitómeccset, és ott majd kiderül, mire húztak lapot.

Azért az Eagles már tetemes összeget kicsengetett idénre Sammy fiúnak, nekünk csak 7 milkát kell, ami azt jelenti, hogy épp befér a sapink alá... ez is szempont lehetett. Meg az, hogy nincs / nem volt elérhető értelmes QB, Minnesota túl állatbarát egy Vick-féle fickóhoz, Kaep kizárt, ahogy Manziel is... Most trédelhettek volna vmi 3rd stringer fickóért, aki kb. annyit ér, mint Hill meg Stave, szóval Bradford még észszerű döntés is volt.

1. kör helyett lett volna egy 17-es 2. kör meg egy 18-as 4. kör, és mindenki azt mondaná, hogy a csapat megtette, amit tudott a szezonért. Így persze az ár kicsit sok, de mondjon vki egy jobb opciót, ami nem Hill.

http://www.youtube.com/watch?v=8vGskTXt6LM
http://www.youtube.com/watch?v=w9KGzIexZu0
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 439 — Így remélem megfelelek nektek.....
OFF

Nézzétek Babos Timit az Eurosport 1n, nagyot játszik.
több mint 9 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
A HSZod elején azt néztem Süti mi bajod van, aztán a végére megnyugodtam 😉 Egyébként kijöhet egy palmeri karrier is a végére, hajrá! Azzal együtt, hogy pl Palmer jobb képességekkel rendelkezik.
dande
Palmer egy nyuszifül, abú nem lesz sömmi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 439 — Így remélem megfelelek nektek.....
A HSZod elején azt néztem Süti mi bajod van, aztán a végére megnyugodtam 😉 Egyébként kijöhet egy palmeri karrier is a végére, hajrá! Azzal együtt, hogy pl Palmer jobb képességekkel rendelkezik.
több mint 9 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Zimmernek se örökké tartanak a lehetőségei. Gondolom ez benne van. Szóval van AP egy ideig, aztán kitudja mi lesz, most kellett megtolni a szekeret. Nem hiszem, hogy Samu fikarcnyival rosszabb lenne mondjuk Alex Smithnél. Ja rohadt nagy Iglic deal, tizennyolc, óvasd 18 misiér vettek egy elsőkörös cetlit. Nagy májerek, nyilván nem fog egész fili a nyolcadik héttől üvölteni, mint a fábaszorultféreg. Csak a 7 misis base salaryt vette át a Vikes. Kinevetavégén? Nyilván Bradford.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Szeretnél egy Eli season ending sérülést, hogy tényleg kiderüljön?
baggio
Korábban lett volna már rá lehetősége, hogy ilyen értékű pickeket vonjon be egy üzletbe, de inkább hagyta. Azt pedig kb biztosra veszem, hogy ebben a helyzetben ő sem lépne ilyet. Kár túlragozni, nekem nem tetszik a lépés és ennyi.

Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 9 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 895 — no es importante
Szeretnél egy Eli season ending sérülést, hogy tényleg kiderüljön?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Hát nem tudom, ezzel kb adtatok a szarnak egy pofont. Ugyan sok kritikát kap, de ilyenkor örülök, hogy Jerry Reese a csapatom GM-e, ő szerencsére ilyen manővereket nem csinál.

Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 9 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 333 — Chalk Dawk fan
Az elképzelés egyébként jó lenne, de az ellenérték túl magas.

Vikings láthatóan nem akarja kukába dobni a szezont, Bradford pedig talán a legjobb mozdítható irányító volt, idáig okés a történet. Viszont úgy adni egy első kört, hogy az Eagles nyíltan le akarja cserélni őt, amint csak lehet, elég meredek. Draftcetlikben lehúzta az Eagles a Vikingst, playoffba viszont alighanem a Vikesnak lesz több esélye bejutni, ami valamit kompenzálhat.

Mindenesetre, én szurkolok Bradfordnak, hogy bebizonyítsa nem volt levegőbe beszélés, amikor kiakadt a draft után.
ervinator
Az elképzelés totál rossz. Még akkor is az, ha Teddynek éjjel levágták a lábát, és soha többé nem játszhat. De Teddy a következő szezonban (maximum nem az első héten) visszatér, és a Vikings első kört adott valakiért, akinek pár nappal a regular előtt kell megtanulnia egy teljes playbookot, akinek fingja sincs a csapattársairól, elkapóiról, nullára van velük összeszokva.

Kezdjük ott, hogy az első jó pár héten Bradford vagy nem is játszik, vagy pedig lebutított játékokkal tolja majd a Vikings, ami igazából az alap playek mellett pont annyi lesz, hogy AP, AP, majd passz.

Az meg tök mellékes, hogy Bradford alapból mennyit ér, az még egy plusz, hogy jelenlegi formájában, az Eaglesnél lezajló nyár után meg mennyit ér (mert az amúgy sem magas értéke csak zuhant).

Konkrétan nemigen lehet semmire sem ráfogni, hogy ez a Vikingsnak miért érte meg, milyen szempontból. Ráadásul ez egy fiatal csapat, ilyen cseréket azok húznak meg, akik tolnak egy all-int és feltesznek mindent a szezonra és a gyűrűszerzésre.

A Vikings meg pont nem ez a csapat, egy rohadt jó építkezés elég érthetetlen pontja (ami szerintem nem is számít építkezésnek jelen formájában).
Stez
Nem értünk egyet.

Egyrészt mikor kellett volna irányítót hozniuk? - a 6. héten amikor teljesen elszáll az esélyük a PO-ra szinte? Oké, az első pár héten lebutított játékkal fogja tolni, de Bradford azért közel sem annyira rossz, mint amennyire beállítják őt sokan. Teddy sem parádézott sosem mégis ott voltak PO körül folyamatosan.

Teddynél az csak az egyik kérdés, hogy visszatér 1 év múlva, de a másik, hogy egyáltalán képes lesz e NFL szinten visszatérni, mert egy ilyen sérülés pszichológiailag is derékbe tudja törni egy játékos karrierjét.

Vikings be akar jutni a PO-ba ez pedig Bradforddal sikerülhet, viszont az ellenérték magas.
ervinator
Ki mondta, hogy nem most kellett irányító? Senki.
De nem első körért kellett irányító, ráadásul olyas valaki, aki a közelében nincs ennek az ellenértéknek. Ez a Vikings egy Sanchezzel sem lenne sokkal rosszabb, mint Bradforddal, főleg, mert úgy is AP fut majd végig, Bradforddal akár Sanchezzel.

De azzal sincs bajom, hogy Bradfordra esett a választás. Az ár az irreális. Olyan ez, mint amikor Kolbot elpasszolták egy halom ellenértékért.

Sőt, én örülök Bradfordnak, mert Hillnél jobb, a Vikings is jobb lesz azért, csak nem látom továbbra sem azt, hogy ennek a fiatal csapatnak miért is nem volt óriási butaság első kört lőnie egy irányítóra, aki várhatóan egy, másfél szezont dobál majd itt.

Ja, és olyasvalakiről beszélünk, akinél azért továbbra sem elhanyagolható tény a rengeteg sérülése például.
Stez
Én sem mondtam olyat, hogy ne lett volna magas a fizetett ellenérték, amit adtak. Sanchez szerintem elég nagy baklövés lett volna, pláne, hogy Denver kezdőjéből is sikerült kikerülnie, pedig nem volt komoly riválisa.

Szóval Bradford jó választás, az ár amit fizettek érte már nem. De ez van, őket a PO motiválta és hajlandóak voltak túlfizetni ezt.
ervinator
Erről jut eszembe, hogy Bradford 6 szezon alatt egyszer sem játszott még a playoffban.
| Sanchez igen, de az már régen volt |

több mint 9 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 953

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"