Minnesota Vikings
40 feliratkozó
több mint 3 éve
Nem Adams és JJ összehasonlítása fajt. Hanem hiába szeparalodik JJ ha nincs egy Rodgerse aki odadobja. De meg fejlődnie kell dolgokban JJnek az biztos.1.) Igazából nem két meccset láttam, de azon a két meccsen figyeltem rendesen (természetesen az előző évekből is többet).Te megint összekeversz dolgokat.Én a Packers ellen láttam elsősorban Jeffersont. Decemberben 5 tgt-je volt, mert gondolom nem is mert többet dobni rá Kirk (1 elkapás). Amikor nem volt rajta emberfogás szeptemberben, akkor 9/11 volt a statja. A különbség Adams helyzetével az, hogy rá kettős őrizetben is nyugodt szívvel megdobta Rodgers akár a hosszú labdákat is. Hiába kapott el 7 labdát a Gaints ellen, ha az összesen 47 yardot ért. JJ-nél négyen is többet átlagoltak, mégsem haladt jól az O. Ez nem feltétlenül az ő hibája, de kezdeni kell vele valamit.Segítek Adams se tud 12 passz elkapni ha 11x passzolnak felé. 😀Adams azért duplázva is megcsinálta a játékokat. Évekig nem volt komolyan vehető wr mellette. Egyébként ezzel az edzői karnak is kell valamit kezdenie, mert előfordulhatnak egyre többet olyan meccsek, hogy JJ-re rászállnak, amíg nincs erre felrajzolt játékokkal válasz.Legnagyobb meglepetèsemre anno JJt mi is viszonylag könnyedèn el tudtuk tüntetni. Ennek azért èrdemes lesz utána járni, hogy a legfontosabb meccseken mièrt nem lèp elő. Mert így "hiába" villog máskor.9 targetből 7-et elkapott. Egyet mentett int elől. Mit csináljon dobjon magának?
dande2
Ha folyton kettőzik és Kirk nem tudja / nincs ideje odadobni vagy inkább favorizálja a nagyobb testű Hockot vagy a duplazas okán lemaradó WRt az statban nem jelenik meg de a csapatnak hasznos.
Toca
gbol
Toca
gbol
1. Láttál két meccset egyiken király volt, másikon nem (OK)
2. JJnek nem volt erős meccse ahogy az egész offensenek (második GB meccs) (OK)
3. Jössz Adamssel aki egy all-time top 10, de biztosan top20 QB-val milyen jól megértette magát és hogy JJ meg miért nem hozza minden meccsen Kirkkell... (NOK). Nézd meg Carral Adamset azért látszik, hogy nála is van bibi ha nem olyan az irányító.
4. Hiába kapott el 7 labdát a Gaints ellen, ha az összesen 47 yardot ért. JJ-nél négyen is többet átlagoltak (NOK)
Erről egy komplexebb elemzés kéne JJ specifikusan, hogy mennyire ő sara vagy Kirk nem vette észre / inkább máshova dobta. De alapjába véve továbbra is azt tud elkapni ami fele megy
5.mégsem haladt jól az O. Ez nem feltétlenül az ő hibája, de kezdeni kell vele valamit. (OK) - nyilván full ostoba hívások voltak O terén, 4.negyedben megkülönösen. Nem volt sok ideje Kirknek és kb csak rövid passzok / screenek mentek. Amire azért a Giantsnál is jól tudtak reagálni.
Szóval értem amit mondasz, de ezért az Offense teljesítményért nem JJ-be kell beleállni. GB meccs már más kérdés ott jobban elővehető talán.
Toca
2.) Nem véletlen, hogy nem volt erős meccse, ez később is kiderült.
3.) Azért jövök Adams-szel, mert JJ-t is hasonló kalapba gondolom, és Adamsnek rengeteg meccset kellett úgy lehoznia, hogy kettőzve volt. És itt jön a kérdés, hogy miért esett vissza annyira a Vikings azokon a mccseken, amikor JJ-t kiveszik. Az látszik, hogy ha JJ közelébe megy a labda, akkor ő, ha van rá esély, ekapja. De, és én erről írtam, hogy muszáj készülnie a csapatnak arra, hogy JJ-t kiveszik a meccsből, és láthatóan ez még nincs meg. Vagy az útvonalk rosszak, vagy JJ nem tudja megcsinálni, ha kizökkentik, vagy Kirk nem tudja jól megdobni, illetve ilyenkor kellene a többieknek hatékonyan fellépni (Adams útvonalfutása és improvizációs képessége szerintem etalon)
Azt nem gondolnám, hogy JJ-be való beleállás, ha összehasonlítom Adams-szel (aki tudtommal nem volt soha még csak az év támadója sem), de ha valki MVP címre tör, akkor a legjobbakkal kell összehasonlítani.
gbol
több mint 3 éve
1.) Igazából nem két meccset láttam, de azon a két meccsen figyeltem rendesen (természetesen az előző évekből is többet).Te megint összekeversz dolgokat.Én a Packers ellen láttam elsősorban Jeffersont. Decemberben 5 tgt-je volt, mert gondolom nem is mert többet dobni rá Kirk (1 elkapás). Amikor nem volt rajta emberfogás szeptemberben, akkor 9/11 volt a statja. A különbség Adams helyzetével az, hogy rá kettős őrizetben is nyugodt szívvel megdobta Rodgers akár a hosszú labdákat is. Hiába kapott el 7 labdát a Gaints ellen, ha az összesen 47 yardot ért. JJ-nél négyen is többet átlagoltak, mégsem haladt jól az O. Ez nem feltétlenül az ő hibája, de kezdeni kell vele valamit.Segítek Adams se tud 12 passz elkapni ha 11x passzolnak felé. 😀Adams azért duplázva is megcsinálta a játékokat. Évekig nem volt komolyan vehető wr mellette. Egyébként ezzel az edzői karnak is kell valamit kezdenie, mert előfordulhatnak egyre többet olyan meccsek, hogy JJ-re rászállnak, amíg nincs erre felrajzolt játékokkal válasz.Legnagyobb meglepetèsemre anno JJt mi is viszonylag könnyedèn el tudtuk tüntetni. Ennek azért èrdemes lesz utána járni, hogy a legfontosabb meccseken mièrt nem lèp elő. Mert így "hiába" villog máskor.9 targetből 7-et elkapott. Egyet mentett int elől. Mit csináljon dobjon magának?
dande2
Ha folyton kettőzik és Kirk nem tudja / nincs ideje odadobni vagy inkább favorizálja a nagyobb testű Hockot vagy a duplazas okán lemaradó WRt az statban nem jelenik meg de a csapatnak hasznos.
Toca
gbol
Toca
gbol
1. Láttál két meccset egyiken király volt, másikon nem (OK)
2. JJnek nem volt erős meccse ahogy az egész offensenek (második GB meccs) (OK)
3. Jössz Adamssel aki egy all-time top 10, de biztosan top20 QB-val milyen jól megértette magát és hogy JJ meg miért nem hozza minden meccsen Kirkkell... (NOK). Nézd meg Carral Adamset azért látszik, hogy nála is van bibi ha nem olyan az irányító.
4. Hiába kapott el 7 labdát a Gaints ellen, ha az összesen 47 yardot ért. JJ-nél négyen is többet átlagoltak (NOK)
Erről egy komplexebb elemzés kéne JJ specifikusan, hogy mennyire ő sara vagy Kirk nem vette észre / inkább máshova dobta. De alapjába véve továbbra is azt tud elkapni ami fele megy
5.mégsem haladt jól az O. Ez nem feltétlenül az ő hibája, de kezdeni kell vele valamit. (OK) - nyilván full ostoba hívások voltak O terén, 4.negyedben megkülönösen. Nem volt sok ideje Kirknek és kb csak rövid passzok / screenek mentek. Amire azért a Giantsnál is jól tudtak reagálni.
Szóval értem amit mondasz, de ezért az Offense teljesítményért nem JJ-be kell beleállni. GB meccs már más kérdés ott jobban elővehető talán.
Toca
2.) Nem véletlen, hogy nem volt erős meccse, ez később is kiderült.
3.) Azért jövök Adams-szel, mert JJ-t is hasonló kalapba gondolom, és Adamsnek rengeteg meccset kellett úgy lehoznia, hogy kettőzve volt. És itt jön a kérdés, hogy miért esett vissza annyira a Vikings azokon a mccseken, amikor JJ-t kiveszik. Az látszik, hogy ha JJ közelébe megy a labda, akkor ő, ha van rá esély, ekapja. De, és én erről írtam, hogy muszáj készülnie a csapatnak arra, hogy JJ-t kiveszik a meccsből, és láthatóan ez még nincs meg. Vagy az útvonalk rosszak, vagy JJ nem tudja megcsinálni, ha kizökkentik, vagy Kirk nem tudja jól megdobni, illetve ilyenkor kellene a többieknek hatékonyan fellépni (Adams útvonalfutása és improvizációs képessége szerintem etalon)
Azt nem gondolnám, hogy JJ-be való beleállás, ha összehasonlítom Adams-szel (aki tudtommal nem volt soha még csak az év támadója sem), de ha valki MVP címre tör, akkor a legjobbakkal kell összehasonlítani.
több mint 3 éve
Jeffersont jelölték MVPnek. 4 QB mellett. Kétlem, hogy lenne esélye, mondjuk ha momentumokat nézzük és hogy milyen QB-val érte el lehet odalehetne adni.
több mint 3 éve
Te megint összekeversz dolgokat.Én a Packers ellen láttam elsősorban Jeffersont. Decemberben 5 tgt-je volt, mert gondolom nem is mert többet dobni rá Kirk (1 elkapás). Amikor nem volt rajta emberfogás szeptemberben, akkor 9/11 volt a statja. A különbség Adams helyzetével az, hogy rá kettős őrizetben is nyugodt szívvel megdobta Rodgers akár a hosszú labdákat is. Hiába kapott el 7 labdát a Gaints ellen, ha az összesen 47 yardot ért. JJ-nél négyen is többet átlagoltak, mégsem haladt jól az O. Ez nem feltétlenül az ő hibája, de kezdeni kell vele valamit.Segítek Adams se tud 12 passz elkapni ha 11x passzolnak felé. 😀Adams azért duplázva is megcsinálta a játékokat. Évekig nem volt komolyan vehető wr mellette. Egyébként ezzel az edzői karnak is kell valamit kezdenie, mert előfordulhatnak egyre többet olyan meccsek, hogy JJ-re rászállnak, amíg nincs erre felrajzolt játékokkal válasz.Legnagyobb meglepetèsemre anno JJt mi is viszonylag könnyedèn el tudtuk tüntetni. Ennek azért èrdemes lesz utána járni, hogy a legfontosabb meccseken mièrt nem lèp elő. Mert így "hiába" villog máskor.9 targetből 7-et elkapott. Egyet mentett int elől. Mit csináljon dobjon magának?
dande2
Ha folyton kettőzik és Kirk nem tudja / nincs ideje odadobni vagy inkább favorizálja a nagyobb testű Hockot vagy a duplazas okán lemaradó WRt az statban nem jelenik meg de a csapatnak hasznos.
Toca
gbol
Toca
gbol
1. Láttál két meccset egyiken király volt, másikon nem (OK)
2. JJnek nem volt erős meccse ahogy az egész offensenek (második GB meccs) (OK)
3. Jössz Adamssel aki egy all-time top 10, de biztosan top20 QB-val milyen jól megértette magát és hogy JJ meg miért nem hozza minden meccsen Kirkkell... (NOK). Nézd meg Carral Adamset azért látszik, hogy nála is van bibi ha nem olyan az irányító.
4. Hiába kapott el 7 labdát a Gaints ellen, ha az összesen 47 yardot ért. JJ-nél négyen is többet átlagoltak (NOK)
Erről egy komplexebb elemzés kéne JJ specifikusan, hogy mennyire ő sara vagy Kirk nem vette észre / inkább máshova dobta. De alapjába véve továbbra is azt tud elkapni ami fele megy
5.mégsem haladt jól az O. Ez nem feltétlenül az ő hibája, de kezdeni kell vele valamit. (OK) - nyilván full ostoba hívások voltak O terén, 4.negyedben megkülönösen. Nem volt sok ideje Kirknek és kb csak rövid passzok / screenek mentek. Amire azért a Giantsnál is jól tudtak reagálni.
Szóval értem amit mondasz, de ezért az Offense teljesítményért nem JJ-be kell beleállni. GB meccs már más kérdés ott jobban elővehető talán.
több mint 3 éve
Nézz több Vikings meccset, ha arra vagy kíváncsi mire képes JJ. Két meccsből következtetést levonni enyhén szólva is erős túlzás, főleg hogy az egyik a szezonnyitó, a másik meg már nekünk tét nélküli. Elhiheted hogy nem Jefferson-on ment el a decemberi meccs, de ezt kár ragozni. Adams-sel az összehasonlítás pedig kb olyan mint összehasonlítani a kedvenc piánkat. Van aki sörös, van aki boros, van aki a töményre esküszik, de ami biztos, az az hogy egyik se fogja meggyőzni a másikat a maga igazáról 😊Én a Packers ellen láttam elsősorban Jeffersont. Decemberben 5 tgt-je volt, mert gondolom nem is mert többet dobni rá Kirk (1 elkapás). Amikor nem volt rajta emberfogás szeptemberben, akkor 9/11 volt a statja. A különbség Adams helyzetével az, hogy rá kettős őrizetben is nyugodt szívvel megdobta Rodgers akár a hosszú labdákat is. Hiába kapott el 7 labdát a Gaints ellen, ha az összesen 47 yardot ért. JJ-nél négyen is többet átlagoltak, mégsem haladt jól az O. Ez nem feltétlenül az ő hibája, de kezdeni kell vele valamit.Segítek Adams se tud 12 passz elkapni ha 11x passzolnak felé. 😀Adams azért duplázva is megcsinálta a játékokat. Évekig nem volt komolyan vehető wr mellette. Egyébként ezzel az edzői karnak is kell valamit kezdenie, mert előfordulhatnak egyre többet olyan meccsek, hogy JJ-re rászállnak, amíg nincs erre felrajzolt játékokkal válasz.Legnagyobb meglepetèsemre anno JJt mi is viszonylag könnyedèn el tudtuk tüntetni. Ennek azért èrdemes lesz utána járni, hogy a legfontosabb meccseken mièrt nem lèp elő. Mert így "hiába" villog máskor.9 targetből 7-et elkapott. Egyet mentett int elől. Mit csináljon dobjon magának?
dande2
Ha folyton kettőzik és Kirk nem tudja / nincs ideje odadobni vagy inkább favorizálja a nagyobb testű Hockot vagy a duplazas okán lemaradó WRt az statban nem jelenik meg de a csapatnak hasznos.
Toca
gbol
Toca
gbol
több mint 3 éve
Én a Packers ellen láttam elsősorban Jeffersont. Decemberben 5 tgt-je volt, mert gondolom nem is mert többet dobni rá Kirk (1 elkapás). Amikor nem volt rajta emberfogás szeptemberben, akkor 9/11 volt a statja. A különbség Adams helyzetével az, hogy rá kettős őrizetben is nyugodt szívvel megdobta Rodgers akár a hosszú labdákat is. Hiába kapott el 7 labdát a Gaints ellen, ha az összesen 47 yardot ért. JJ-nél négyen is többet átlagoltak, mégsem haladt jól az O. Ez nem feltétlenül az ő hibája, de kezdeni kell vele valamit.Segítek Adams se tud 12 passz elkapni ha 11x passzolnak felé. 😀Adams azért duplázva is megcsinálta a játékokat. Évekig nem volt komolyan vehető wr mellette. Egyébként ezzel az edzői karnak is kell valamit kezdenie, mert előfordulhatnak egyre többet olyan meccsek, hogy JJ-re rászállnak, amíg nincs erre felrajzolt játékokkal válasz.Legnagyobb meglepetèsemre anno JJt mi is viszonylag könnyedèn el tudtuk tüntetni. Ennek azért èrdemes lesz utána járni, hogy a legfontosabb meccseken mièrt nem lèp elő. Mert így "hiába" villog máskor.9 targetből 7-et elkapott. Egyet mentett int elől. Mit csináljon dobjon magának?
dande2
Ha folyton kettőzik és Kirk nem tudja / nincs ideje odadobni vagy inkább favorizálja a nagyobb testű Hockot vagy a duplazas okán lemaradó WRt az statban nem jelenik meg de a csapatnak hasznos.
Toca
gbol
Toca
több mint 3 éve
Segítek Adams se tud 12 passz elkapni ha 11x passzolnak felé. 😀Adams azért duplázva is megcsinálta a játékokat. Évekig nem volt komolyan vehető wr mellette. Egyébként ezzel az edzői karnak is kell valamit kezdenie, mert előfordulhatnak egyre többet olyan meccsek, hogy JJ-re rászállnak, amíg nincs erre felrajzolt játékokkal válasz.Legnagyobb meglepetèsemre anno JJt mi is viszonylag könnyedèn el tudtuk tüntetni. Ennek azért èrdemes lesz utána járni, hogy a legfontosabb meccseken mièrt nem lèp elő. Mert így "hiába" villog máskor.9 targetből 7-et elkapott. Egyet mentett int elől. Mit csináljon dobjon magának?
dande2
Ha folyton kettőzik és Kirk nem tudja / nincs ideje odadobni vagy inkább favorizálja a nagyobb testű Hockot vagy a duplazas okán lemaradó WRt az statban nem jelenik meg de a csapatnak hasznos.
Toca
gbol
több mint 3 éve
Adams azért duplázva is megcsinálta a játékokat. Évekig nem volt komolyan vehető wr mellette. Egyébként ezzel az edzői karnak is kell valamit kezdenie, mert előfordulhatnak egyre többet olyan meccsek, hogy JJ-re rászállnak, amíg nincs erre felrajzolt játékokkal válasz.Legnagyobb meglepetèsemre anno JJt mi is viszonylag könnyedèn el tudtuk tüntetni. Ennek azért èrdemes lesz utána járni, hogy a legfontosabb meccseken mièrt nem lèp elő. Mert így "hiába" villog máskor.9 targetből 7-et elkapott. Egyet mentett int elől. Mit csináljon dobjon magának?
dande2
Ha folyton kettőzik és Kirk nem tudja / nincs ideje odadobni vagy inkább favorizálja a nagyobb testű Hockot vagy a duplazas okán lemaradó WRt az statban nem jelenik meg de a csapatnak hasznos.
Toca
több mint 3 éve
Legnagyobb meglepetèsemre anno JJt mi is viszonylag könnyedèn el tudtuk tüntetni. Ennek azért èrdemes lesz utána járni, hogy a legfontosabb meccseken mièrt nem lèp elő. Mert így "hiába" villog máskor.9 targetből 7-et elkapott. Egyet mentett int elől. Mit csináljon dobjon magának?
dande2
Ha folyton kettőzik és Kirk nem tudja / nincs ideje odadobni vagy inkább favorizálja a nagyobb testű Hockot vagy a duplazas okán lemaradó WRt az statban nem jelenik meg de a csapatnak hasznos.
több mint 3 éve
Legnagyobb meglepetèsemre anno JJt mi is viszonylag könnyedèn el tudtuk tüntetni. Ennek azért èrdemes lesz utána járni, hogy a legfontosabb meccseken mièrt nem lèp elő. Mert így "hiába" villog máskor.
több mint 3 éve
bár Jeffersonnak megint szar meccse, pontosabban második félidője volt.elso drive utan eltunt lenyegeben. ez amugy Adoree erdeme (meg a kvazi folyamatos ket emberezes), de nagyon labda sem szallt fele. viszont elso drive utan a kozos meccsnezesen szivtuk a fogunkat, hogy mi lesz itt baszki (meccs elott megtippeltuk ketten a kocsiban, hogy Jefferson nem jut 100 yard fole, hat nem nezett ki olyan jol az elso drive utan ...)
dancogo
nyilvan most a DC elviszi a balhet, de oszinten szolva annak is erdemes lesz utana nezni, hogy ennyire nem voltatok felkeszulve arra, hogy nem blitzelunk. nem mutat rosszul a 24 pont, meg lehet azzal meccset nyerni DE a moneytime igy nezett ki:
5 plays, -1 yard, Punt
7 plays, 24 yards es turnover on downs.
ebben pedig a HC is igen felelos.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Vikings fire defensive coordinator Ed Donatell after one seasonHelyes!
KeyG
több mint 3 éve
Vikings fire defensive coordinator Ed Donatell after one seasonVárható volt és kellett is, nem tököltünk sokáig.
KeyG
több mint 3 éve
Vikings fire defensive coordinator Ed Donatell after one season
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 3 éve
Mondjuk egy 76ers elleni meccset megnéztem volna. 😛 (bocsi, tudom, hogy csak véletlen elírás)Biztos az NBA szintén phily drukker, csak szégyenli ...😀
Gerichill
több mint 3 éve
Mondjuk egy 76ers elleni meccset megnéztem volna. 😛 (bocsi, tudom, hogy csak véletlen elírás)Tényleg 😊 épp ment az ismétlés a tv-ben, újra gutaütés kerülgetett, így történt...😊
Gerichill
Mondjuk honnan szedtem a 76-ot, na arról fogalmam sincs 😊
több mint 3 éve
Mondjuk egy 76ers elleni meccset megnéztem volna. 😛 (bocsi, tudom, hogy csak véletlen elírás)
több mint 3 éve
Nos, az történt a meccsen amitől tartottam, gyakorlatilag nem volt védelem az első 3 Giants drive-ban a pályán, így nem lehet PO meccset nyerni. Donatell-t már szezon közben el akarta söpörni a népharag a 400+ szopott yardos meccsekért, én azt mondom tényleg mennie kell, mert ezt a védelmet már Zimmer utolsó évében is láttuk. O'Connell első évének jó volt ez, benéztünk a PO-ba is, és akár meccset is nyerhettünk volna, de az a taktika, hogy szopjuk a yardokat és a Td-ket, majd az O megprópálja visszahozni a meccset - főleg semmi futással - nem lehet eredményes a jobb védelmek ellen. Remélem a HC tanul ebből az évből, a védelmen az sem segített hogy az drafton első két körben húzott S és CB lesérült, és nincs pályán, de gyorsan kell egy új DC és ki kell találni a védelmet, mert Cousins még egy évig itt marad, az O nagyjából ezt fogja tudni jövőre is, és egy jobb védelemmel azért lehetne keresni valónk. Csapongok, mert nem jó így kiesni, sokan örülnek a vereségünknek, pedig ebben a csapatban benne volt a kűzdő szellem és a nagyon nagy akarat, amit mindenképpen meg kell tartani. Nem szabad elfelejteni ezt a PO meccset, mert megmutatta azokat a pontokat amiken változtani kell, remélem jó döntések lesznek az offseason-ban. Sajnálom hogy így lett vége, de azt hiszem a 76ers ellen csúnya verést kaptunk volna, így az eredmény szoros, a mutatott játékot én szívem szerint elfelejteném, az illetékesek meg tegyék a dolgukat.
több mint 3 éve
Pár észrevétel:- Donatell monnyon le. Tipikusan az a faszfej edző, aki ráerőlteti a filozófiáját a játékosokra, ahelyett, hogy rájuk építené a rendszert. Játsszuk ezt a vanilla faszom cover3-6 semat, nyeljuk a yardokat ész nélkül. A szezon elején még a RZ-ban legalább ült a bend but don't break defense, de Harrison Smith kiesése betette a kaput. Számtalan elemzés kimutatta, hogy emberezéssel sokkal hatékonyabb volt a védekezésünk, ehhez képest talán 5 play volt amíg láttam, ahol man-to-man volt a hívás. (nem aludt el a gyerek 24-24-nel, így muszáj voltam befeküdni mellé). PP a liga egyik legjobb press cornere volt pár éve, de nem tudjuk meg, érdemes-e hosszabbítani vele, mert alig láttuk azt csinálni a pályán, amiben a legjobb.
- Kendricks nem való 3-4-be, vagy nagyon lelassult. Hicks jobb volt idén nála.
- Bynum annyira visszaesett év végére, hogy a S idén már tényleg need lesz. Szerencsére lesz jó pár ígéretes center fielder jellegű safety idén a drafton, Cine pedig jöhet a boxba takarítani Harrison Smith mögött/mellett. Ha lesz rá időm tavasszal, amúgyis terveztem írni a szerintem rendszerükbe illeszkedő, szamomra meggyőző prospectekről.
- A védelemben minden poszton kell erősítés. Talán edge rusher poszton vagyunk a legjobbak, de Z számai csalókák. Emberek, Danielle Hunter zonazik! És képzeljétek, szar benne! Donatell szerint erre az a megoldás, hogy a PO meccsen gyakorolja legalább 3-4 alkalommal. Ld 1. pont. Valahogy ki kell gazdálkodni a 7 zónázó embert ugyebár.
- Az offense nagyjából rendben volt, bár Jeffersonnak megint szar meccse, pontosabban második félidője volt. Ingram is jobban játszott a szezon elején, mint a végén (viccesek voltak a mémek, de megbízható volt) pedig sérülésről nem tudok. Nyilván nem Dexter Lawrence és Leonard Williams a szint, akit le kell nyomnia első évében, de mostanában konstans gyenge volt. Ez megint coaching hiba. O'Connellnek tisztogatnia kell az offseasonben.
és persze grat a Giants-nek, megérdemelten nyertek, innentől nekik szurkolok
Szerkesztette: dancogo
több mint 3 éve
Csodálkoztam volna ha tovabbmegyünk.Ez egy ilyen franchise.
Cousins meg remélem visszavesz az arcából,mert nincs mire..
több mint 3 éve
Nagyon rossz szezonra számítottam, ehhez képest jó volt ez alapnak. Természetesen rengeteg hiba es hianyposzt van amit javítani kell, de az alap tetszik.Igaz ami igaz, sok sok mák volt, ami miatt a nagyon jó mérleg kicsit torzít, ettől még erre lehet építeni.
Maga a mérkőzés 4-ik negyede szerintem is borzasztó volt döntések szempontjából.
Jó lett volna azért a hazait behúzni, pláne, hogy ez egy nyerhető meccs volt.
Hajrá szeptemberre, SKOL!
több mint 3 éve
Jó meccs volt, köszi és respect!

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 3 éve
Simán nyerhető meccs volt, de a buta hibák és ostoba callok miatt elbuktunk.Borzasztó playcall volt a 4.negyedben ez az utolsó dobás után meg kibasztam volna a telefonom az ablakon, hogy lehet ilyet hivni 4es 8-ra.
Szép szezon volt, de nagy volt a kabát:
- teljes edzői karra
- Kirkre - ha szerencsénk van belőle már csak 1 évet látunk max.
több mint 3 éve
Brian Asamoah llGarrett Bradbury
James Lynch
Játszanak.
Többi még kérdéses státuszban. Ez az utolsó jelentés a meccs előtt.