Minnesota Vikings
40 feliratkozó
több mint 14 éve
vsanyi132.Legutóbb nem a PO-ban találkoztunk a tehenészekkel, hanem a tavalyi szezon alapszakaszában, amit nagy nehezen de megnyertünk. Bocsi de gondoltam kis helyreigazítás. 😀
Mellesleg már nem hiszek az előszezon eredményeknek, nézve a többi csapatot. Pl: a LIons tönkreverte a Patriots-t, vagy a Texans a Jets......
több mint 14 éve
Lehetett látni bíztató és kevésbé jó dolgokat. Az O-line futás blokkolása bíztató volt. AP több mint bíztató. Szerintem erős WR állományunk lesz, még a cserék közt is van potenciál. Itt lesz a legnehezebb szűkíteni a kereten szerintem.A védelemben az LB sor ütött. A D-line-tól több kell mint egység. Robison jól nyomott, de Allen nem pörögte túl magát, remélem ezt csak az előszezonnak szól. A DT-knek fejlődnie kell, de van bennük reménység. A secundery-ben a S-k mutattak jó dolgokat, a cb-k viszont verhetőek eddig. Szókség lesz a nyomásra, különben ahogy sejtettük eldobálgatnak az ellenfelek. Ugynakkor a Db állomány sokszor többet mutatott mint amit én alapban gondoltam róluk.
Szerintem a Spec team nem hozza azt amit reméltünk. A blokkolt rúgás és visszahordás, valamint a cover team sem tökéletes még. De ezt szerintem lehet orvosolni.
több mint 14 éve
Az O remek viszont ha a Dline nem fog dominálni rommá dobálnak minket. Griff amennyire bíztam benne annyira gyenge volt most. 1on1 be csak az nem alázta szét a secondaryt aki nem akarta. AP es McNabb is tetszett mondjuk TE-k most nem voltak kihasználva. Az első Drive amúgy eszméletlen volt , végre egy qb aki kihasználta Berriant.Egyébként a -10 es play utan zuhantunk meg kicsit azért az a blockolt kick ciki volt főleg hogy erintes nélkül befuthatott a Cowboys játékos ilyen hibákat nem engedhetünk meg.
Brian Robinson tetszett ha Ballard vagy Vki meg meggyőző DT játékot hozna akkor visszatérne a jó kis domináns pass rush es onnantól bármire képesek lehetünk .
több mint 14 éve
Players waived:DB Chris Adingupu
OL Conan Amituanai
TE Ed Barham
QB Rhett Bomar
DB Simeon Castille
LB Jonathan Gilmore
WR Andre Holmes
LB Kyle O’Donnell
K Nate Whitaker
DT Colby Whitlock
Egyik sem meglepő, nem sok szerepet kaptak a preseason meccseken.
Dallas ellen a kezdők egész meggyőző játékot mutattak, a blokkolt FG-ig teljesen uralta a Vikings a meccset.
Nekem nagyon szimpatikus az új offensive playcalling, egész változatos felállások és játékok vannak.
több mint 14 éve
Ma újra a Metrodome-ban játszunk, végre igazi hazai pálya. Remélem az új tető alatt is megmarad a félelmetes hangulat, és a közönség hozzáteheti a magáét. Igaz hogy még előszezon, de fontosnak tartom ezt a meccset, lélektani szempontból fontos a hazatérés, és nem mellesleg legutóbb a PO-ban találkoztunk a Dallas-al, szép emlékű kis meccs volt az... 😊Nos, kikaptunk. A statisztikát nézve nem kellett volna, de a foci ilyen. Elkövettünk pár igazán ránk jellemző baklövést, remélem ezeket most a preseason-ban elsütjük és nem erről fog szólni az idény, legalább a hazai meccseinket ne "bénázva" bukjuk el.
több mint 14 éve
Vikings bring in Kelvin Hayden for a WorkoutVikings have signed ex-Georgia RB Caleb King per multiple sources. King went undrafted in today’s supplement draft.
Vikings Place OT Scott Kooistra on IR.
Other injury news for the Vikings:
-WR Percy Harvin, TE Visanthe Shiancoe, LB Kenny Onatolu, LB Heath Farewell, DE D’Aundre Reed, and WR Greg Camarillo all returned to practice Monday.
-DT Kevin Williams sat out practice with foot injury. Frazier stated the foot has been bothering Kevin and he will see a foot specialist to see what they say about it. Hopefully positive news will come back after Williams visits the doctor.
-RB Toby Gerhart(ankle), LB Ross Homan(concussion), LB Mark Washington(shoulder), CB Asher Allen(toe), FB Matt Asiata(hip), and DB Simeon Castille(hamstring) all sat out practice.
több mint 14 éve
De most kivételesen igaza is van. 😉Bezony! Bezzeg NFC West-et mind a 4 NFC North csapat könnyedén behúzná!😊Go Vikings!tudjuk ezt minden offseasonban elmondodbraxa88
több mint 14 éve
Bezony! Bezzeg NFC West-et mind a 4 NFC North csapat könnyedén behúzná!😊Go Vikings!tudjuk ezt minden offseasonban elmondod
több mint 14 éve
Bezony! Bezzeg NFC West-et mind a 4 NFC North csapat könnyedén behúzná!😊
több mint 14 éve
Nem volt rossz a játékunk, a 20-7-es eredmény csalóka, nem volt ilyen szoros meccs...Betonkemény lesz ez a csoport...
A bakikat ki kell küszöbölni, de jó úton járunk. Szegény Jackson a másik oldalon semmit se tudott alkotni, szinte mindig az életéért futott.😊Go Vikings!
több mint 14 éve
Nem volt rossz a játékunk, a 20-7-es eredmény csalóka, nem volt ilyen szoros meccs...A bakikat ki kell küszöbölni, de jó úton járunk. Szegény Jackson a másik oldalon semmit se tudott alkotni, szinte mindig az életéért futott.😊
több mint 14 éve
A próféta szóljon belóled 😊
több mint 14 éve
Én az első félidőt néztem meg. A többit nem erőltettem. Olyan szinten keveset mutattunk, hogy még játékosok elemzésére is kevés volt a dolog.Az eredmény egyébként teljesen mindegy, az előszezon nem erről szól. Én abban bízom, hogy az edzői stáb többet tudott meg arról amit akart, mint amit kívülállóként látni lehetett. Mert a látszólag egy káosz volt. Ha azonban pont azért nem állt össze adolog, mert egymástól független részletekre voltak kiváncsiak, és nem az eredményre akkor mindegy.
Majd meglátjuk úgy is nemsokára. A második meccsen mit mutatnak, az eredménytől függetlenül.
több mint 14 éve
Nos Én is láttam a meccset és felettébb idegesen feküdtem le. Egyoldalú play hívások voltak. Szinte mindig középső futás. 3 alkalommal értük el a vörös zónát, elsőnél Webb futotta le szinte az egész távot, majd Ponder, de utóbbi 2 alkalomnál 4/1 és 4/2-nél nem tudtunk tovább menni. Szinte nem is értettem, mi az amit a csapat gyakorolni akar, mert teljesen fantáziátlan volt a játékuk. McNabb nem volt olyan rossz, de csak rövid passzok mentek neki, mert a fal hozta a tavalyi szar formáját. Webb-et elkapóként kéne használni, mert amikor dobott, abból is Int. lett. A Titans ellen 3-14-et játszani, szánalmas, még akkor is, ha a tartalékok álltak pályára, viszont a Titans-nál sem az "A" csapat nyomta. Azért Locker a másik oldalon nem igazán volt annyira megilletődve mint Ponder, főleg hogy 14 pontot hozott a csapatuk az irányítása alatt. Elgondolkodtató mi vár ránk a szezon alatt.
több mint 14 éve
ha már ennyien láttátok, Byron Isom (OG) mutatott valamit?tavaly ő volt a kedvenc OLinemanem az NCAA-ben 😊
több mint 14 éve
Na, megnéztem! Egy-két dolog, de csak fenntartással, mert előszezon van: 1.: Who the fuck is Booker (Lorenzo)? Ettől csak jobban futhatunk (AP, Toby).
2.: Szidhatjátok a secondary-t, de nem szarabb, mint volt. Ez persze nem dicséret, de romlani nem romlott, sőt! Ráadásul a szezonban ettől csak jobb lehet. Remélem.
3.: Joe Webb nagyon jó srác, kiváló RB/WR lenne belőle, csak passzolni ne kellene! Miért nem tesszük oda Percy mellett vagy helyett az offense-be? Meghálálná.
4.: Ponder még akár jó is lehet. Jól mozog, és a védőkkel a nyakán is jó passzokat adott. (Egy-két kivétellel).
5.: Frazier kib@szott jó pókeres lenne! Vagy nagyon tud valamit a csávó, és sz@rik mindenre, vagy annyira gyökér, hogy fel sem fogja, mi a szar van körülötte. Remélem előbbi!
Érdekes szezon lesz ez! Nagyon várom már!
több mint 14 éve
Preseason, és a kezdők nem vagy csak 1-2 snap-et játszottak, kivéve az offense, ott pár drive erejéig fenn tébláboltak.😊 Én is csak összefoglalót láttam/olvastam, ezekből messzemenő következtetéseket nem lehet/illik levonni. Ponder gyámoltalan volt, rajta van még a tojáshéj.
több mint 14 éve
A meccsről: McNabb jó lesz, csak adjon neki időt az O-fal(és ha már a kivánságoknál tartunk, akkor nyissák jól AP-nek az utat).nem láttam csak némi rövid összefoglalót, ami igazán felbosszantott az a két 0:0-ás negyed, és az hogy gyakorlatilag turnover-ekből kaptunk ki
Webb kb nem is akart passzolni, csak futott, Ponder elég megilletődött volt, nem úgy, mint a másik oldalon Locker.
Secondary továbbra is pocsék. Burtonnek volt pár jó megmozdulása.Pálca
ezzel a secondary-vel szét fognak minket dobálni, és ha nem szerzünk pontot akkor egyenlő a vereséggel
szóval inkább 7:7 vagy 14:14 mint 0:0 negyedek, mert a védelem elfárad a végére és simán kikapunk
több mint 14 éve
A meccsről: McNabb jó lesz, csak adjon neki időt az O-fal(és ha már a kivánságoknál tartunk, akkor nyissák jól AP-nek az utat).Webb kb nem is akart passzolni, csak futott, Ponder elég megilletődött volt, nem úgy, mint a másik oldalon Locker.
Secondary továbbra is pocsék. Burtonnek volt pár jó megmozdulása.
több mint 14 éve
Tényleg nem valószínű, hogy idén a csoport első helyéért partyba legyünk, de az O-line teljes szétesése súlyos következményekkel járhat a QB, RB állomány egészségügyi állapotára. Ami a jövőben gondolkodva sem lenne bíztató. Ezért figyelem jobban ennek az egységnek az alakulását, mert ha nem is idén lesz az újáépítésnek még tényleges számszerű, pontokban, yardokban mérhető eredménye, azért itt egy elvárható szintet hozni kellene. Remélem valamit ki tudnak hozni a gárdából.Azért vannak bíztató jelek is, ami a jövőre nézve bizakodásra adhatnak okot. Várom a szombati mozgást a Titans ellen, mert a kiegészítő emberek teljesítménye is érdekes lesz idén. Ráadásul Webbet és Pondert is jó lesz látni.
több mint 14 éve
Közhely, de a védelem nyeri a bajnokságot ugye, és ha az rendben van akkor az O ráér akár a PO-ra kiforrni. Csakhogy a PO-ba én nem várom a csapatot, ebből a csoportból idén a 3. helyet is jónak fogom tartani, negatív mérleg mellett. Szóval az építkezés ideje van, az O majd jövőre, idén a D kell hogy összeálljon és vigye a hátán a csapatot. Az O feladata hogy hazai pályán azért senkinek se adjuk a bőrünket könnyen, és a csoportrangadókon legalább otthon nyerjünk. 3-ból kettő és egy idegenben már siker lenne 😊
több mint 14 éve
Én bírom T-Jacket, és remélem Seattle-ben megkapja a bizonyítási lehetőséget, és él is vele. Szerintem egyébként igaza van, és tényleg nem kepott komoly bizonyítási lehetőséget, bizalmat, mind a mellett, hogy visszatekintve abszolút nem bánom a 4-es kipróbálását. Köszönhetünk jó pár szép meccset neki.Szóval T-Jacknek sok sikert, és sérülésmentes szezont, Rice-al együtt. (Bár Rice azért bőven kapott bizalmat, és az ő távozása hagy némi hiányérzetet bennem, de ha egészséges nagyon jó játékos.)
De a lényeg, hogy a Viking hajó ismét kihajózzon a csaták tengerére, és ott ne megtépázott evezőkkel kelljen elcsónakázni.
Kiváncsi vagyok nagyon az új D-Line teljesítményére, szerintem van bennük kapacítás. Ha jól teszik a dolgukat a D nem lesz tavalyihoz hasonlóan gyenge, és lélektelen. A hiányosságai ellenére sem.
Az O-line viszont nagy kétségeket kelt bennem az eddig a hírek alapján. Nélkülük viszont az egész O szenvedni fog sajnos. Meg mi is.
több mint 14 éve
Tarvaris kritikái:Azért előbb bizonyítson Seattle-ben - amihez tényleg sok szerencsét kívánok neki - aztán lehet halkan kritizálni. Azt hiszem kevesen hoznák ki egy T-Jack vs Brett Farve összehasonlításból őt győztesnek, még a 40 éves Farve-ot nézve is. Amúgy meg....
http://www.profootballmagazin.hu/cikk/8285/vadak_a_minnesotai_franchise_ellenSonics
több mint 14 éve
Tarvaris kritikái:http://www.profootballmagazin.hu/cikk/8285/vadak_a_minnesotai_franchise_ellen
több mint 14 éve
Kösz az infót, akkor rendben van.Szokott lenni preseason meccsekhez is. Javaslom kövesd majd az eredménykövető topikot.tüsi91Nem közvetíti tévé, kérdés, hogy az ilyen meccsekről lesz-e stream.vassadiÉn tavaly az összes Lions előszezon meccshez találtam streamet.Bazzani