New York Giants

49 feliratkozó

10 hónapja
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
Szvsz ki kell baszni mindenkit, akinek ehhez köze van
Amadeus von Dollárbaloldal
Valakit szerintem is ki fognak, de Dabollhoz és Schoenhez nem szabad nyúlni. Kafkara tippelnek
Rodaron
És a védőoldali kollégáját miért kéne megtartani? Ha csak a legfontosabb komolyabb csapatok elleni eddigi meccseket nézzük, amik ugye a Dallas és Eagles elleniek (nem megbántva warr_b kollégát), a tehenészek ellen 23 (de még Cooper Rush irányításával), 28, 40, és 49 pontot nyeltünk be, a Sasoktól meg a két eddigi tétmeccsen 38 és 48 pontot. Tehát amikor kiemelten fontos lenne a jó játék és nem vakok ellen játszunk, akkor 28 a rekord. Ez aztán a komoly. Tudom, hogy itt rendszerszinten vannak gondok, de én nagyon csalódott leszek, ha Wink a nyakunkon marad.
vanek úr
Wink olyan, mint Gus Bradley, a védelem mind három szintjén olyan ember kell neki - legalább 1 szintenként - aki érti és magas szinten meg tudja valósítani azt, amit csinálni kell. Jelenleg ez nem adott, ezért szenved a rendszer.

criminal lawyer or criminal lawyer?
10 hónapja
warr_b Washington Commanders 23 622 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Nyugi, ellenünk megint nyertek majd a szüleivel lakó kisgyerekkel is 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
10 hónapja
vanek úr New York Giants 1 806
Szvsz ki kell baszni mindenkit, akinek ehhez köze van
Amadeus von Dollárbaloldal
Valakit szerintem is ki fognak, de Dabollhoz és Schoenhez nem szabad nyúlni. Kafkara tippelnek
Rodaron
És a védőoldali kollégáját miért kéne megtartani? Ha csak a legfontosabb komolyabb csapatok elleni eddigi meccseket nézzük, amik ugye a Dallas és Eagles elleniek (nem megbántva warr_b kollégát), a tehenészek ellen 23 (de még Cooper Rush irányításával), 28, 40, és 49 pontot nyeltünk be, a Sasoktól meg a két eddigi tétmeccsen 38 és 48 pontot. Tehát amikor kiemelten fontos lenne a jó játék és nem vakok ellen játszunk, akkor 28 a rekord. Ez aztán a komoly. Tudom, hogy itt rendszerszinten vannak gondok, de én nagyon csalódott leszek, ha Wink a nyakunkon marad.

Szerkesztette: vanek úr
10 hónapja
ozibozi New York Giants 16 693
Nem kirúgni kell őket, hanem a szőnyeg szélére állítani őket. Szembesíteni azzal a sok faszsággal amit elkövettek,
mert nagyon kényelmesen gyakorlatilag semmire nem jól reagálva telt el vagy fél év!!!
Világos hogy kapnak még időt, de ne gondoljuk már, hogy itt minden maradhat ahogy van, és majd igazolunk pár FA playát meg draftolunk pár blue chip talentet és akkor hirtelen a vak látni fog a Sánta meg sprintelni kezd.
Szeretnénk látni valami koncepciót ami előre vezethet legalább szándék szintjén.
10 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 528 — Lucas Scott
Szvsz ki kell baszni mindenkit, akinek ehhez köze van
Amadeus von Dollárbaloldal
ez sztem hibas gondolat.
kifejezetten tank modban vagyunk, van ilyen. leserult a kezdo iranyitonk, es a backup is. egy olyan srac iranyit, akinek most annyi koze kellene, hogy legyen a focihoz, hogy visszament a kozepsulijaba pozicios edzonek miutan nem maradt meg sehol az NFLben.
az off falunk lenyegeben sehol sincs, olyan ember kezdo ott, aki mar kikopott az NFLbol, es vszeg eppen auto lizinget kellene arulnia vhol Frisco kornyeken.

tavaly minden IS osszejott, iden semmi sem. van kb 6 honap, amiben nagyjabol kiderul, hogy mi lesz Jonesszal. ha rendbe tud jonni (beleertve a futas reszet is a dolognak) akkor aruba kell bocsajtani a draft helyunket foleg, ha esetleg ez 1/2 lenne.
az igazi problema akkor jon, ha nem tud felepulni teljesen ebbol a serulesbol ugy, hogy futni is tudjon (sztem ez a valoszinubb). na akkor nem tudom mit csinalunk a szerzodesevel.

de alapvetoen emiatt a szezon miatt kirugni a teljes stabot MEGINT, na az gond lenne. azert nem igazan lesz meg olyan szezonunk, hogy a vedelem ES a tamado reszleg egyutt egy meccsen nem tudott meg csak elfogadhato teljesitmenyt sem hozni. raadasul Daboll is sztem sokat tanulhat ebbol a szezonbol, hogy az analitika sem minden pl sztem hiba volt nekimenni a 4.nek egybol az elejen, hiaba mutatnak mast a szamok. plusz ki az a HC, akit megint idehozol, es ebbol varat epit? szepen hagyjuk meg egy evet dolgozni Dabollt, plusz hatha Schoen munkaja is egyre jobban beerik, megint felhasznalhat egy plusz 2. kort.
csebi
Alapvetően egyetértek veled, szerintem sem kéne őket kirúgni egy olyan szezon miatt ahol minden szarrá ment ami mehetett, de azért a kiemelt rész pont azt mutatja, hogy miért merülhet ez fel. Az, hogy DeVito úgy ülehetett a padon TT mögött, (most meg ráadásul kezdő) hogy tudták, hogy passzokat nem lehet rá bízni, az elég bicskanyitogató. Az, hogy nem tűnt fel az edzőtáborban, vagy legalább a pre meccseken, hogy a támadófal nem üti meg az NFL szintet, sérülés esetén a cserék meg pláne szintén gáz, és ezért bizony ők a felelősek, legalábbis számomra, aki nem tudhatja, mi lehet esetleg még a színfalak mögött.
Henderson
azert vajon jelenleg hany olyan 3. szamu qb van a rostereken, akikre sokkal tobbet lehet rabizni mint DeVitora?

mar az edzotaborban mindegy, hogy mi tunik fel, akkor mar rohadt nehez javitani a kereten. toldozni foldozni lehet, ezert is hivtuk vissza Pught.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
10 hónapja
Henderson New York Giants 1 046
Szvsz ki kell baszni mindenkit, akinek ehhez köze van
Amadeus von Dollárbaloldal
ez sztem hibas gondolat.
kifejezetten tank modban vagyunk, van ilyen. leserult a kezdo iranyitonk, es a backup is. egy olyan srac iranyit, akinek most annyi koze kellene, hogy legyen a focihoz, hogy visszament a kozepsulijaba pozicios edzonek miutan nem maradt meg sehol az NFLben.
az off falunk lenyegeben sehol sincs, olyan ember kezdo ott, aki mar kikopott az NFLbol, es vszeg eppen auto lizinget kellene arulnia vhol Frisco kornyeken.

tavaly minden IS osszejott, iden semmi sem. van kb 6 honap, amiben nagyjabol kiderul, hogy mi lesz Jonesszal. ha rendbe tud jonni (beleertve a futas reszet is a dolognak) akkor aruba kell bocsajtani a draft helyunket foleg, ha esetleg ez 1/2 lenne.
az igazi problema akkor jon, ha nem tud felepulni teljesen ebbol a serulesbol ugy, hogy futni is tudjon (sztem ez a valoszinubb). na akkor nem tudom mit csinalunk a szerzodesevel.

de alapvetoen emiatt a szezon miatt kirugni a teljes stabot MEGINT, na az gond lenne. azert nem igazan lesz meg olyan szezonunk, hogy a vedelem ES a tamado reszleg egyutt egy meccsen nem tudott meg csak elfogadhato teljesitmenyt sem hozni. raadasul Daboll is sztem sokat tanulhat ebbol a szezonbol, hogy az analitika sem minden pl sztem hiba volt nekimenni a 4.nek egybol az elejen, hiaba mutatnak mast a szamok. plusz ki az a HC, akit megint idehozol, es ebbol varat epit? szepen hagyjuk meg egy evet dolgozni Dabollt, plusz hatha Schoen munkaja is egyre jobban beerik, megint felhasznalhat egy plusz 2. kort.
csebi
Alapvetően egyetértek veled, szerintem sem kéne őket kirúgni egy olyan szezon miatt ahol minden szarrá ment ami mehetett, de azért a kiemelt rész pont azt mutatja, hogy miért merülhet ez fel. Az, hogy DeVito úgy ülehetett a padon TT mögött, (most meg ráadásul kezdő) hogy tudták, hogy passzokat nem lehet rá bízni, az elég bicskanyitogató. Az, hogy nem tűnt fel az edzőtáborban, vagy legalább a pre meccseken, hogy a támadófal nem üti meg az NFL szintet, sérülés esetén a cserék meg pláne szintén gáz, és ezért bizony ők a felelősek, legalábbis számomra, aki nem tudhatja, mi lehet esetleg még a színfalak mögött.

"Tears will get you sympathy, sweat will get you results"
10 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 528 — Lucas Scott
Szvsz ki kell baszni mindenkit, akinek ehhez köze van
Amadeus von Dollárbaloldal
ez sztem hibas gondolat.
kifejezetten tank modban vagyunk, van ilyen. leserult a kezdo iranyitonk, es a backup is. egy olyan srac iranyit, akinek most annyi koze kellene, hogy legyen a focihoz, hogy visszament a kozepsulijaba pozicios edzonek miutan nem maradt meg sehol az NFLben.
az off falunk lenyegeben sehol sincs, olyan ember kezdo ott, aki mar kikopott az NFLbol, es vszeg eppen auto lizinget kellene arulnia vhol Frisco kornyeken.

tavaly minden IS osszejott, iden semmi sem. van kb 6 honap, amiben nagyjabol kiderul, hogy mi lesz Jonesszal. ha rendbe tud jonni (beleertve a futas reszet is a dolognak) akkor aruba kell bocsajtani a draft helyunket foleg, ha esetleg ez 1/2 lenne.
az igazi problema akkor jon, ha nem tud felepulni teljesen ebbol a serulesbol ugy, hogy futni is tudjon (sztem ez a valoszinubb). na akkor nem tudom mit csinalunk a szerzodesevel.

de alapvetoen emiatt a szezon miatt kirugni a teljes stabot MEGINT, na az gond lenne. azert nem igazan lesz meg olyan szezonunk, hogy a vedelem ES a tamado reszleg egyutt egy meccsen nem tudott meg csak elfogadhato teljesitmenyt sem hozni. raadasul Daboll is sztem sokat tanulhat ebbol a szezonbol, hogy az analitika sem minden pl sztem hiba volt nekimenni a 4.nek egybol az elejen, hiaba mutatnak mast a szamok. plusz ki az a HC, akit megint idehozol, es ebbol varat epit? szepen hagyjuk meg egy evet dolgozni Dabollt, plusz hatha Schoen munkaja is egyre jobban beerik, megint felhasznalhat egy plusz 2. kort.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
10 hónapja
yooker New York Giants 7 356 — Expect the Best !
Nem baj, jövőre majd jön az új QB és minden fasza lesz.
Szesze
Ez nyilvan nem igy lesz ezt Te is csak ironizalva irod de az hogy Jones nem megoldas(tobb okbol is) azt szerintem kar lenne tagadni!
Es meg remenykedjunk hogy legalabn a stab valahogy osszekaparja magat es kiépit ujra valami pozitivat,bizalmat mert ha ok is vegleg leszerepelnek az csak tetezi a bajt nyilvan.
Az uj qb meg onmagaban fal, meg jo oc egyebek nelkul megint csak mit sem er abban igazad van ,es akkor ez meg az a pozitiv eset amikor nem lovunk melle vele total...
10 hónapja
ozibozi New York Giants 16 693
Valahogy ez a faszi a rosteren találta magát többször is, mert úgy gondolta a szakmai vezetés, hogy alkalmas rá, és ez nem a klub arcul köpése ha pályára kell lépnie.
10 hónapja
Haba New York Giants 565
Akármi is fog történni, el nem tudom képzelni, hogy hogyan fogják elhitetni ez után a szezon után - nincsenek kétségek asszem senkiben, hogy a maradék 7 meccs igen hasonló lesz - a játékosokkal, hogy ez egy olyan sport, ahol lehet nyerni is.
10 hónapja
GJohnny74 New York Giants 474
Nem baj, jövőre majd jön az új QB és minden fasza lesz.
Szesze
Ehhez a csapathoz egy elő szövet a fémvázon irányító kellene, de legalább egy Eli féle strapabíróságú. 😊 Van ilyen a prospectek között?
10 hónapja
Szesze New York Giants 21 016 — Giants fan
Nem baj, jövőre majd jön az új QB és minden fasza lesz.
10 hónapja
GJohnny74 New York Giants 474
Kezd unalmas lenni, hogy évek óta a Giants az nfc east és gyakorlatilag az egész nfl seggluka.
10 hónapja
ozibozi New York Giants 16 693
Mai pozitívumok:
Nyert az Arizona.
Zet
És még szerintem fognak is,
10 hónapja
Zet New York Giants 1 430
Mai pozitívumok:
Nyert az Arizona.
10 hónapja
Rodaron New York Giants 1 973
Szvsz ki kell baszni mindenkit, akinek ehhez köze van
Amadeus von Dollárbaloldal
Valakit szerintem is ki fognak, de Dabollhoz és Schoenhez nem szabad nyúlni. Kafkara tippelnek
10 hónapja
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
Szvsz ki kell baszni mindenkit, akinek ehhez köze van

criminal lawyer or criminal lawyer?
10 hónapja
yooker New York Giants 7 356 — Expect the Best !
Mai tipp:
Szerzünk TD-t.
Zet
max D Td lesz az..
az én Boldom mára csak annyi hogy több pontot szerzünk mint az első idei Dallas "derbynken" 😉
10 hónapja
ironroy New York Giants 1 852 — New York G̶i̶a̶n̶t̶s̶ Browns fan
Mai tipp:
Szerzünk TD-t.
Zet
Az első csapatunknak nem sikerült ez az első héten. Bármilyen pontszerzést már sikernek kell elkönyvelni!
10 hónapja
Henderson New York Giants 1 046
Mai tipp:
Szerzünk TD-t.
Zet
Hát ez elég bold.

"Tears will get you sympathy, sweat will get you results"
10 hónapja
törölt kristof New York Giants USC Trojans 824 — Browns GM
nem maradt elvárás bennem a szezont illetően, most is csak ennyit szeretnék látni: üssük-vágjuk Dakot.
Thibs már mutatott életjeleket, ezt folytassa, Ojulari visszatér sérülés után, így ő is küzdhet azért, hogy még számoljunk vele.

The risk I took was calculated, but man, am I bad at math.
10 hónapja
Zet New York Giants 1 430
Mai tipp:
Szerzünk TD-t.
10 hónapja
Haba New York Giants 565
Azért ez Jonesra nézve nem egy szép táblázat. Ennek alapján a WR-ek kifejezetten jó munkát végeztek, csak nem nagyon sikerült őket megtalálni
Haba
Ő nem feltétlenül... lehet èn èrtelmezem rosszul de a függőleges èpp azt mutatja, hogy a WR mennyire tudnak szeparálódni a vízszintes pedig hogy ahhoz kèpest mennyire talalja meg a szeparálódott WRt. Na most nekem ebből az jön le, hogy szegény Jonesnak nem sok szeparálódott WRe volt ès ahhoz képest a vízszintes skalán elèg pozitív tartományban van. Így kell nèzni pl Hurts játèkát is aki olyan szűk helyekre dobja be hogy csak na.
De lehet èn èrtem fèlre, akkor sorry 😊
dande2
Vízszintes tengely a WR szeparálódás, minél jobbra van, annál jobban szeparálódik az elkapó. A függőleges tengely meg hogy a dobások hány százaléka megy üres elkapónak, minél följebb, annál több.
warr_b
Ok akkor èn èrtettem fèlre, csak az zavart meg, hogy melyik szöveg hova van írva melyik vègpontjához. Nekem az lett volna a logikus 🥴 de valóban pl Hurts főleg az idèny elején bajban volt ezzel, ahogy halad az idő kicsit jobban sikerül neki is megtalnia a szabad WRt.
dande2
Hát igen. Ez sajna azt mutatja, hogy az elkapók szeparációja a legjobbak között van, ennek ellenére a 2. legszarabb az üres ember megtalálásában.
Haba
Nekem ez grafikon meg tengelyek nélkül is megvót 😄
vanek úr
Pont ezt akartam írni, aki már túl van pár év meccs nézésen annak feltűnik szerintem a fotelból is ez grafikonok nélkűl 😊
ozibozi
A vaksága nekem is rég feltűnt, de az, h a mindeközben a wrek ilyen jó munkát végeznek, és úgy nem megy, az már nem