New York Giants
50 feliratkozó
több mint 9 éve
Geoff Schwartz sem bírt megmaradni a Lions roster-én, ami hatalmas szó, hiszen nekik még a milyénknél is gyengébb O faluk van. Előbb Randle, majd most Schwartz is bizonyította, hogy miért váltunk meg tőlük.
több mint 9 éve
Emlékeim szerint 'A top 10 es offense' abból állt hogy OBJ elkapta a labdát ha felé dobták, (Eli legjobb éve stb) + az ucsó tétnélküli meccseken pedig kozmetikázva lettek a futójáték számai mikor már mindegy volt. Ellenben tavaly, miikor a védelem meccsben tartott minket képtelenek voltunk egy First down elérésére negyedeken keresztül, agyondominálták a falunk, kb ahogy a Bills, +a Jets ellen 2.5 negyeden keresztül az elején. (csak ott élesben)Hát azért nem hiába lett az a védelem a liga egyik legrosszabbja az offense meg top 10-es. Ebbe nehéz lenne belemagyarázni, hogy igazából a támadósorunk volt tavaly a rossz és nem a D. Persze tényleg voltak meccsek, ahol nem teljesítettek rosszul, de összességében mégis inkább rajtuk ment el a szezon, mint az O-n. Ott volt például a New Orleans elleni meccs, ahol 49 pont sem volt elég a győzelemhez (persze ott még gyebgébb D volt). A lényeg, hogy nem gyengült a csapatrész tavaly óta, sőt. Remélhetőleg (sőt én biztos vagyok benne) még fog erősödni az O pár támadófalemberrel a keretszűkítések alatt. Majd akkor aggódjunk, ha az első meccsen az eltiltott, sérült így alig létező Dallas D ellen is hasonló lesz a helyzet.
Tegnap arról beszélt az edzőnk, hogy ezek a hibák mind "correctable" kategóriák amik az O falban vannak. Bízzunk benne ők tudják miben (kikben) bíznak...Szűk 2 hét van csodát tenni, feljavulni legalább a tavalyi szintre. Én már azzal is elégedett lennék először, ha Eli-t legalább megvédenék mint tavaly és nem törnék össze 'vénségére' .A 2 hét sok idő, de ahhoz legalábbis elég hogy mentálisan felrázzák őket és legalább azt kihozzák belőlük amit tudnak, mert jobban 'focizni' nem most fognak megtanulni vlsz. 😊
ozibozi
több mint 9 éve
Emlékeim szerint 'A top 10 es offense' abból állt hogy OBJ elkapta a labdát ha felé dobták, (Eli legjobb éve stb) + az ucsó tétnélküli meccseken pedig kozmetikázva lettek a futójáték számai mikor már mindegy volt. Ellenben tavaly, miikor a védelem meccsben tartott minket képtelenek voltunk egy First down elérésére negyedeken keresztül, agyondominálták a falunk, kb ahogy a Bills, +a Jets ellen 2.5 negyeden keresztül az elején. (csak ott élesben)Mivel Beckham jó eséllyel a franchise történetének a legjobb elkapója lehet, ezért még jó, hogy neki passzolnak a kritikus helyzetekben. Attól lesz jó egy csapatrész, hogy ilyen klasszisok alkotják. A végén még kihozod, hogy a védelem tartott minket... 😀
Tegnap arról beszélt az edzőnk, hogy ezek a hibák mind "correctable" kategóriák amik az O falban vannak. Bízzunk benne ők tudják miben (kikben) bíznak...Szűk 2 hét van csodát tenni, feljavulni legalább a tavalyi szintre. Én már azzal is elégedett lennék először, ha Eli-t legalább megvédenék mint tavaly és nem törnék össze 'vénségére' .A 2 hét sok idő, de ahhoz legalábbis elég hogy mentálisan felrázzák őket és legalább azt kihozzák belőlük amit tudnak, mert jobban 'focizni' nem most fognak megtanulni vlsz. 😊
ozibozi
több mint 9 éve
Emlékeim szerint 'A top 10 es offense' abból állt hogy OBJ elkapta a labdát ha felé dobták, (Eli legjobb éve stb) + az ucsó tétnélküli meccseken pedig kozmetikázva lettek a futójáték számai mikor már mindegy volt. Ellenben tavaly, miikor a védelem meccsben tartott minket képtelenek voltunk egy First down elérésére negyedeken keresztül, agyondominálták a falunk, kb ahogy a Bills, +a Jets ellen 2.5 negyeden keresztül az elején. (csak ott élesben)Tegnap arról beszélt az edzőnk, hogy ezek a hibák mind "correctable" kategóriák amik az O falban vannak. Bízzunk benne ők tudják miben (kikben) bíznak...Szűk 2 hét van csodát tenni, feljavulni legalább a tavalyi szintre. Én már azzal is elégedett lennék először, ha Eli-t legalább megvédenék mint tavaly és nem törnék össze 'vénségére' .A 2 hét sok idő, de ahhoz legalábbis elég hogy mentálisan felrázzák őket és legalább azt kihozzák belőlük amit tudnak, mert jobban 'focizni' nem most fognak megtanulni vlsz. 😊
Szerkesztette: ozibozi
több mint 9 éve
Én nem látom egyáltalán borúsnak a helyzetet. Ez csak az előszezon, nem itt kell brillírozni. Nyílván a nagyoknak ez csak teher. Semmi értelme odatenni magukat, mert úgyis kezdők, az offens oldalon kb mindenki. A kezdő 11-ből gyakorlatilag 10 név fix. Amikor pályára lépnek, csak kockáztatják, hogy megsérülnek. Ez inkább arról szól, hogy ki maradjon a roster-en, és azoknak kell igazán robbantani.Na most már kiderül, h nem csak a támadójátékunk volt Top10-es tavaly, hanem az OL is 😊 Ebből is látszik, h mekkora szakértő vagyok, mert én ennek ellenére is láttam a problémát (igaz, el is lettem mondva minden szarnak..) Kíváncsi vagyok, h mit fognak kitalálni, hoznak-e embert vagy ezzel az állománnyal próbáljuk megoldani, persze új emberekkel az OLben nekivágni egy szezonnak valószínű még rosszabb lenne.. ezt a fost amit főztünk most már muszáj lesz megenni.
A másik, hogy ilyenkor azt kell gyakorolni ami nem megy, nem fordítva. Semmi értelme nem lenne ezerszer begyakorolt játékokkal menni, vagy ellőni az igazán nagy újításokat, mert akkor abból készülhetnének az ellenfelek. McAdoo lett a főnök, ráadásul inkább erősödött az O mint sem gyegült. A fal is inkább csak erősödött tavaly óta, ha csak az összeszokottságot, és a rutint vesszük. Persze ez nem sok, de semmiképp sem lett gyengébb, mint a tavalyi top 10-es sor.
Awesome88
több mint 9 éve
Úgy néz ki Myles White az első kirakott játékosunk
több mint 9 éve
Randle-nek max a statisztikái voltak jók, igaz néhány meccsen nagyon odatette magát, akkor tényleg öröm volt nézni a játékát. Viszont hihetetlen inkonzsztens, nem egyszer rosszul futotta meg a route-ot, ráadásul az offseasonban meg is műtötték ami nem tudni mennyit vett ki belőle. A bearwriterek már az első meccsen nagyon fikázták és gondolom úgy vitték oda, hogy produkálnia kell, ez nem jött össze így inkább maradnak másoknál. Pedig a képességei azért ott lennének...Randle pedig sokáig bírta az Eagles-ben 😀Azért ez meglepett. Ha igaz amit írtak az Eagles topic-ban, akkor Agholor, Huff és Turner kerülhet roster-re. Azért náluk szerintem jobb Randle, bár ezek szerint még jobban kijött a különbség mint az várható volt. Hiszen nem mind1, hogy egy Manning csinál belőled jó elkapót, vagy ha neked kellene jó QB-t csinálni valakiből.
Asbee
Awesome88
több mint 9 éve
Randle pedig sokáig bírta az Eagles-ben 😀Azért ez meglepett. Ha igaz amit írtak az Eagles topic-ban, akkor Agholor, Huff és Turner kerülhet roster-re. Azért náluk szerintem jobb Randle, bár ezek szerint még jobban kijött a különbség mint az várható volt. Hiszen nem mind1, hogy egy Manning csinál belőled jó elkapót, vagy ha neked kellene jó QB-t csinálni valakiből.
Asbee
több mint 9 éve
Randle pedig sokáig bírta az Eagles-ben 😀
több mint 9 éve
Matt LaCosse térdét műteni kell, szvsz ő megy is IR-re
több mint 9 éve
Én nem látom egyáltalán borúsnak a helyzetet. Ez csak az előszezon, nem itt kell brillírozni. Nyílván a nagyoknak ez csak teher. Semmi értelme odatenni magukat, mert úgyis kezdők, az offens oldalon kb mindenki. A kezdő 11-ből gyakorlatilag 10 név fix. Amikor pályára lépnek, csak kockáztatják, hogy megsérülnek. Ez inkább arról szól, hogy ki maradjon a roster-en, és azoknak kell igazán robbantani. A másik, hogy ilyenkor azt kell gyakorolni ami nem megy, nem fordítva. Semmi értelme nem lenne ezerszer begyakorolt játékokkal menni, vagy ellőni az igazán nagy újításokat, mert akkor abból készülhetnének az ellenfelek. McAdoo lett a főnök, ráadásul inkább erősödött az O mint sem gyegült. A fal is inkább csak erősödött tavaly óta, ha csak az összeszokottságot, és a rutint vesszük. Persze ez nem sok, de semmiképp sem lett gyengébb, mint a tavalyi top 10-es sor.
A védelmnek kell jobban összeállni, mert ott ugye sok az új arc, össze kell szokni, és ki kell találni kik kerülnek a vitatott pozíciókba, mint pl az LB sor. És akkor arról még nem is esett szó, hogy így is nyertük a meccset, ergo az ellenfél még gyengébb volt. Pedig a Jets is egy PO esélyes csapat. Senki ne vonjon le komoly következtetéseket az előszezon alapján. Itt nincs nagy elemezgetés a meccsek előtt, senki nem teszi oda magát, inkább rejtegetik a legnagyobb fegyvereket stb-stb.
több mint 9 éve
Bennem egyre erősebb a gyanú,hogy altatunk. Hogy az edzőink pontosan tudják, hogy mi az, ami működik a támadóoldalon, és a preseasonban ezt kerülik, azt erőltetik, ami nem megy, vagy nmég nem próbáltuk. Hátha találnak valamit. Más magyarázatot nem tudok adni a tegnapi dolgokra. 0,4 yardot átalgoltunk futásonként, és ha jól emlékszem, 1&10-re az első 7-ből 5-ször futottunk (javítson ki, aki számolta). Megint erőltettük és elővettük a Vereen draw futásokat 2. és 3. hosszúra. Nem ment. (a kedvencem, amikor 2&14 után 3&13-ra is megpróbáltuk megint 😀 ).Nekem is ez az érzésem, hogy nem azt nyomjuk ami az erősségünk. Szerintem élesbe pozitív csalódás lesz
Rengeteget kerestük a tight endeket a flat zoneban, ami már tavaly sem működött túl jól, mert sem Tye, sem Donnell nem fog 10 yardot szerezni kontakt után. Ellenben Beckham felé 3 labda ment, abból 1-et elengedett (INT), mert nem akart ütést, 1 elkapás, aztán 3. alkalommal megint nem vetődött el a kicsit túldobott labdára, mert jött a S.
Egyébként pass protectionben én főleg a blitzek elosztásában és felvételében láttam problémát, az 1v1 párharcokat meglepően jól hozták játékosaink a szupersztárok ellen.
Baluba
több mint 9 éve
Bennem egyre erősebb a gyanú,hogy altatunk. Hogy az edzőink pontosan tudják, hogy mi az, ami működik a támadóoldalon, és a preseasonban ezt kerülik, azt erőltetik, ami nem megy, vagy nmég nem próbáltuk. Hátha találnak valamit. Más magyarázatot nem tudok adni a tegnapi dolgokra. 0,4 yardot átalgoltunk futásonként, és ha jól emlékszem, 1&10-re az első 7-ből 5-ször futottunk (javítson ki, aki számolta). Megint erőltettük és elővettük a Vereen draw futásokat 2. és 3. hosszúra. Nem ment. (a kedvencem, amikor 2&14 után 3&13-ra is megpróbáltuk megint 😀 ).Rengeteget kerestük a tight endeket a flat zoneban, ami már tavaly sem működött túl jól, mert sem Tye, sem Donnell nem fog 10 yardot szerezni kontakt után. Ellenben Beckham felé 3 labda ment, abból 1-et elengedett (INT), mert nem akart ütést, 1 elkapás, aztán 3. alkalommal megint nem vetődött el a kicsit túldobott labdára, mert jött a S.
Egyébként pass protectionben én főleg a blitzek elosztásában és felvételében láttam problémát, az 1v1 párharcokat meglepően jól hozták játékosaink a szupersztárok ellen.
több mint 9 éve
Jerry azért tavaly nem tolta rosszul. Az alapján rászolgált a helyére. A teljesítmény döntsön és ne a név vagy az, hogy előtte rossz volt. A baj az, hogy a Flowers-Pugh-Richburg hármas jelentené az alapot és ők lennének azok akikre építeni lehetne. Flowers tavaly jogosan nyerte el a bizalmat, végig bokasérüléssel játszott és hiába voltak rossz pillanatai, újoncként belefért ez a produkció tőle. A mentalitását dicsérték + emlékezhetünk arra is mikor ő próbálta felrázni a többieket a padon. Szerintem ez sem tűnt rossz elképzelésnek, hogy megtartjuk őt a vakoldalon és minden lehetőséget megadunk neki a fejlődésre. Sajnos ez rossz irányba ment el eddig. Nézzük meg Landon Collins hogy játszik, pedig azért ő is kapott hideget-meleget tavaly. Richburg korábban célozgatott rá, hogy az offseasonban nem mindenki teszi oda magát, ezek közül Flowers lehetett az egyik akire gondolt. Persze nem csak őt hibáztatom, mert maga Richburg is rossz volt, pedig tavaly egy Pro Bowl meghívó sem lett volna meglepetés. És nem, nem fogom itt azt bizonygatni hogy ami szar az jó, eddig sem csináltam ilyet, múlt héten is azt próbáltam keresni, hogy mi a sok hiba oka és egyénileg ki mennyit tett hozzá. Szerintem a bizonytalanság is megvan, nem értik meg egymást a játékosok, túl sokat kell agyalniuk azon, hogy mi is lesz a szerepkörük, ez a lassabb gondolkodás pedig ilyen játékot hoz. És mikor Wilkersonnal, Richardsonnal vagy Williams-szel kell farkasszemet nézni annak sajnos ez a tegnapi lesz az eredménye. Azt nem hiszem, hogy az elején felsorolt hármast bárki is megbontotta volna és egy Tunsillal a falban is ugyanilyen szar lett volna minden (+ nála ott van a levegőben az eltiltás veszélye is). Jövő héten ott lesz már Pugh is, bár nem akarom sokat látni a kezdőket és az edzők is kinyithatnák a szájukat végre mert őket is elő fogják venni.
több mint 9 éve
Az hogy milyen erőt képvisel a falunk, arról mindent elmondott számomra, hogy mikor Jerry megsérült az elején komolyan aggódtam miatta nehogy súlyos legyen mert még őt sem tudnánk jelenleg tisztességesen pótolni... Két év alatt a 'komoly röhögéstől' eljutott a tisztességes iparos szintjéig(pass protection), csak azt nem tudom eldönteni hogy ő javult fel, vagy a fal esett az ő szintjére a többéves építkezés folyamán. Nem látok bele a napi edzésmunkába, nem is értek hozzá, de sportágtól függetlenül ahol a játékosok a képességeikhez mérten nem hozzák ki magukból a maximumot, sőt folyamatosan alul teljesítenek ott mindig felvetődik az edzők felelőssége (is)... Ez az éles meccseken fog kiderülni. Ha csupán a formaidőzítésről van szó, + pre season van és relax akkor viszont minden rendben van és megnyugodtam...😊
több mint 9 éve
azért én várom a képes elemzést, hogy mégsem volt olyan szar ez az oline, ahogy mi látjuk, az elemzők, és a szurkolók nagy része. végülis 8 driveból 61 yard (29 playből) 13 futás kísérletből 6 yard sem kifejezetten rossz teljesítmény, hanem már szerintem szánalmas. persze ne aggódjunk, de azért lassan már itt a szezon tényleg érdemi része ...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
legalább Tavarres király volt 😊Sztem bebiztosította a roster helyet magának 😀
ozibozi
több mint 9 éve
Fasza volt nagyon! Dallas meccsig hanyagolom is ezt az egész szart komolyan..
több mint 9 éve
Eli mondjuk ilyenkor mindig szar, attól nem félek, hogy ő ilyen marad. Támadófal meg mintha be lenne szarva, semmi önbizalom nincs. Sokkal agresszívebben kell játszaniuk, szvsz el sem hiszik magukról, hogy bármiben is tudják segíteni a támadásokat. Mondjuk az naiv volt aki azt várta, hogy a múlt heti felállással számottevő pozitív változás lesz a Jets ellen. Flowers-nek talán segítség lehet Pugh, azért mellette könnyebb lesz játszania, mint Hart mellett. De ha nem tud javítani a technikáján akkor nem sokáig lesz left tackle és könnyen lehet, hogy maximum guardként lehet jövője. Azért ez kicsit sovány lenne egy top 10 picktől, először a scoutoknak, aztán pedig az edzőknek járhatna utána a seggberúgás, hogy ilyen sokra tartották. A veteránoktól azért el lehet várni egy színvonalat amit egyelőre nem hoznak, a fiataloktól pedig egyértelműen fejlődést vár az ember. A tavalyi év a védelmen (+ a meccs végi bénázásokon) és nem a támadófalon ment el, szerintem jogosan lehetett várni, hogy azt a szintet hozni tudják (távozók nincsenek, Jerry pedig a 30 évével nem öreg). Még hozhatják is, de ha mégsem sikerül akkor az könnyen a Reese ére végét jelentheti. Olyan érzésem volt, mint 2013-ban a Panthers ellen. Annyit tudna ez az O line? Kétlem... Cruz is úgy nyilatkozott mintha túl nagy lenne a nyugodtság, de ha megvan ez a bizalom a többiek iránt, akkor meg nem értem miért nem lehet legalább egy kicsivel jobban játszani. De legalább a védelem állat, a Hankins-Harrison párosban még sok örömünk lehet, Wynn pedig alaposan túlteljesítette magát. Casillas sérülése remélem nem súlyos, mert eddig ő a legjobb linebackerünk, amit rábíztak mindent végrehajtott. A többiek nagyon szürkék, bár J.T. Thomas-nak volt egy nagy játéka a picknél. Leon Hall full csalódás, nem lepődnék meg ha elköszönnének tőle. Az UDFA-k közül viszont felírhatjuk Andrew Adams nevét is, több jó játéka volt, ha jövő héten is tartja ezt a formát ő lehet a 4. safety. Aggódni lehet, de a szezont leírni még nem szabad.
több mint 9 éve
legalább Tavarres király volt 😊
több mint 9 éve
Sztem is eleg lesz mar nekik.Mondjuk megfogadtam mar egy ideje h nem nezek majd preseasont .Amiota MCAdoo itt van sztem pontot sem tett fel az offense preseasonba es top 10 offense van regularba.Tehat tovabbra is relax van.Eli mindig vakon van preseasonba.
több mint 9 éve
A defense meg rendbe is van,de az offense borzaszto.Turelmes vagyok es nem reklamalok az Oline miatt , eddig abszolut Asbee oldalan alltam hiszen sok korai koros picket aldoztunk oda es volt lyuk vedelembe boven Amit orvosolni kellett de tenyleg ez lassan aggaszto.Sztem most mar kicsit azert lehet panikolni m se pass se run block nincs.Minden Dline dominalta eddig a preseason alatt ezt az egyseget.Eli rol sok jot nem lehet elmondani ma se.Kb olyan mintha Nem is jatszott volna senkivel se egyutt soha.10 yardos passzokon 2 yardot teved.Talan leggyengebb footballlt jatszuk a preseason alatt az osszes csapat kozul.Tudom h vanilla basic offense no game plan ,de mas caapatnal sincs tobb megis szereznek pontokat.A Giants viszont nemh pontot de yardot sem szerez.Es nem a cserekrol beszelek.Eli 3 quarter alatt nem dobott 60 yardot se .Nezhetetlen. Bar azert tovabbra is mondogatom h preseason...
több mint 9 éve
Hát kíváncsi vagyok milyen világvége hangulat lesz ha tényleg rosszak leszünk... Sérüléseket viszont tényleg jó lenne elkerülni, de ez a harmadik meccs sajna majdnem mindig mumus
