Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 12 éve
Azért Foles most durván kapta egész meccsen és sokszor jött ki nehéz szitukból. Persze nem volt ma kifejezetten jó, de egy elit #D ellen játszott Int nélkül 3 TD-vel, nem mellesleg nyertünk is. És akkor azt mondjuk hogy Foles nem játszott jól (tényleg nem), hát hol volt ilyen mondjuk Vick-nél? 3 TD, 0 Int, W és ez volt a szar játék tőle. Ezen gondolkodjunk azért kicsit.MirrMurrEttől még Foles nem játszott jól. Qrva sok homály dobása volt.....elé-mögé-mellé. Látszott, hogy nagyobb nyomás ellen(jobb védelem ellen) nem megy annyira. Ezt kell látni és nem azt, hogy 3 TD 0 int...Jah , hogy 0 int ...na ezt is megköszönhettük párszor...DeSean mentése stb. Nem Vicket kell felhozni mellé( NEM MÉRVADÓ )...remélem érthető! 😊

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 12 éve
Mondjuk egy normális irányító szanaszét kapta volna a védelmünket. Ezúttal az Arizona O bénaságának köszönhetjük a dolgot, voltak Palmernek olyan homályai, hogy csak úgy néztünk. Foles meg kifejezetten szar volt az utolsó másfél negyedben, de legalább ezúttal nem az egész meccsen. Tudnám, hogy 24 pontot felpakolunk, aztán erre egymás után 5-ször puntolunk, hogy az micsoda. Még csak egy szaros FG sem. Ez a kurva gáz. Mondjuk a bírók is kritikán aluliak voltak. Olyan sima incomlete passzt adtak meg kulcs szituban, hogy a hajunkat fogtuk...
Chung is bekaphatja, már megint kétszer szerelte le a saját védőtársát, az egyiknél Fitzről gyakorlatilag leszedte Boykint, és TD lett....nagyon kell Wolff vissza.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
Azért Foles most durván kapta egész meccsen és sokszor jött ki nehéz szitukból. Persze nem volt ma kifejezetten jó, de egy elit #D ellen játszott Int nélkül 3 TD-vel, nem mellesleg nyertünk is. És akkor azt mondjuk hogy Foles nem játszott jól (tényleg nem), hát hol volt ilyen mondjuk Vick-nél? 3 TD, 0 Int, W és ez volt a szar játék tőle. Ezen gondolkodjunk azért kicsit.
több mint 12 éve
A meccsnek vége 7-5tel állunk a sorsunk a kezünkben 😊 szerintem ez a lényeg.Philly oldalon eléggé szaggat a meccs utáni musor 😕
több mint 12 éve
Mondjuk egy kicsit azért fáj, hogy AP JC és ML simán otthagyja ma Shady-t sőt lehet holnap AM is.
több mint 12 éve
Srácok, meg lett mondva, nem mi nyertünk meccset, hanem a zebrák. :p 😀Foles nem volt erős, de azt azért nézzük, hogy egy top tier D# ellen tolta, ahhoz képest meg bőven nem volt rossz, a playcalling viszont a meccs végén ismét botrány volt támadó oldalon, ezen mindenképp változtatni kell-
több mint 12 éve
Én pedig azt mondom, hogy legyen.Aki egy ilyen meccset meg tud nyerni a rengeteg viszontagság ellenére is, az tényleg megérdemli. Ne feledjük, egy másodéves QB-ról van szó. Példálózhatnék Luckkal, akinek még gyengébb a statisztikája ma, mint Folesnak, a Colts drukkerek mégsem akarják kirakni a csapatból. Kell az állandóság, Foles megérdemli, hogy legalább jövőre megkapja az esélyt kezdőként. (Persze a drafton jöhet QB mögé, nyugodtan).
Foles ma egy elit defense ellen győzelemre vezette a csapatot, ezt ne feledjük.
több mint 12 éve
Kelly az uccsó holdingról: "Right call. They held the crap out of him."
több mint 12 éve
Én ez után a meccs után mondom azt, hogy Foles nem lesz nálunk franchise irányító.
több mint 12 éve
Köszönöm a köszöntéseket talán ma ezért nyertünk. Elintézzem hogy legyen minden meccsnapon 😛Elismerem ma Foles nagyon gyenge napot fogott ki és nem feltétlen mentség az elit D sem éppen. Bízzunk benne a Lions ellen összeszedik magukat de az sem lesz egyszerűbb sőt!!!!! Ráadásul ott Stafford azért húzósabb mint Palmer. Remélem a héten felpörögnek a fiúk Foles pedig tanul a hibákból.
több mint 12 éve
foles ma nem volt jó. a sec se. otthon is voltunk. mindzek ellenére W. ilyen meccset csak jó csapat tud megnyerni😊
több mint 12 éve
Emellett én arra is kíváncsi leszek, hogy Palmer a mi védelmünk ellen mire megy. Szerintem lesznek nagy játékai, de a 2-3 TD passz mellé számítok még 2-3 pickre is 😊picksixPalmer 3TD, 2INT,1 Fumble, elmegyek jósnak 😀
easy easy
kill kill
Lane Lane
több mint 12 éve
DANDE boldog születésnapot! 😀Most sok csapat szurkolója szidja a csapatunkat a zebrák miatt, de igazából ugyanannyit csaltak mindkét oldalra. Nemhiszem hogy a két csapat edzőinek a zebrákkal kéne majd foglalkoznia, hanem inkább azzal, hogy ne lássunk több ennyire impotens támadójátékot. Bár Foles szép mutatókkal végzett, de ez azért halvány 😊
több mint 12 éve
Különleges ajándék lenne nékem szülinapra ha az Eagles ma győzelmet aratna 😀 😛dandeBoldogat Dande! 😉
Ma sajnos nem tudom rendesen követni a meccset (bár talán meg fogja érni 😛 ) , de remélem, hogy akkor már legalább nyerünk. 😀
Olyan jó lenne reálisan még decemberben is a PO-ról beszélgetni. (Bár ha vereség esetén se esünk ki a pixisből, de lehangoltabb lennék. 😀 )
több mint 12 éve
nekem mindegy miben játszunk (na jó ádámkosztümben azért ne 😛) csak nyerjünk 😀
több mint 12 éve
Szerintem a midnight green is szebb/egyedibb 😊
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 12 éve
olvasom a cikket, legszebb szerelésünk a fekete? 😮Egyértelműen a fekete a legkirályabb!!
Az tudtommal még mindig a kelly green 😛eaglesmcnabb
több mint 12 éve
Nekem is a Kelly green tetszik jobban, de menő a feka is. Remélem szétkalapáljuk a Cardinalst benne 😀
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
olvasom a cikket, legszebb szerelésünk a fekete? 😮Az tudtommal még mindig a kelly green 😛
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Jó de attól, hogy sport ösztöndíja van attól még az ilyen iskolákban ugyan úgy magas szintet követelnek tőlünk a tanulmányokban is. A Stanford, Wake Forrest stb egyetemeknél ugyanez. Ha nem teljesítik a szintet repülnek, és itt nem engedik alább, mert a hírnevük fontosabb mint a sport eredmények. Szóval nem hülye a gyerek, csak a humora, meg kissé bolond 😀Sport ösztöndíjjal 😀😀😀😀 ez azért elég rendesen minősít még egy jó iskolában is. Tudom vannak kivételek de az elenyésző 😊silent7939Pedig a Berkeleyre járt 😊Shawn84Kendricks-et megkérdezték, hogy mire emlékszik Todd Bowles-ról a tavalyi szezonban.Mekkora IQ bajnokok vannak a ligában 😀silent7939
- “Todd Bowles…last season,” said Kendricks, drawing a blank. “You’ve got to remind me.”
- Your defensive coordinator at the end of last year.
- “Oh my gosh,” said Kendricks, putting his hand on his head. “That’s my dude. That’s my guy.”
Nem égés. 😀Bébé
több mint 12 éve
Sport ösztöndíjjal 😀😀😀😀 ez azért elég rendesen minősít még egy jó iskolában is. Tudom vannak kivételek de az elenyésző 😊Pedig a Berkeleyre járt 😊Shawn84Kendricks-et megkérdezték, hogy mire emlékszik Todd Bowles-ról a tavalyi szezonban.Mekkora IQ bajnokok vannak a ligában 😀silent7939
- “Todd Bowles…last season,” said Kendricks, drawing a blank. “You’ve got to remind me.”
- Your defensive coordinator at the end of last year.
- “Oh my gosh,” said Kendricks, putting his hand on his head. “That’s my dude. That’s my guy.”
Nem égés. 😀Bébé
több mint 12 éve
Pedig a Berkeleyre járt 😊Kendricks-et megkérdezték, hogy mire emlékszik Todd Bowles-ról a tavalyi szezonban.Mekkora IQ bajnokok vannak a ligában 😀silent7939
- “Todd Bowles…last season,” said Kendricks, drawing a blank. “You’ve got to remind me.”
- Your defensive coordinator at the end of last year.
- “Oh my gosh,” said Kendricks, putting his hand on his head. “That’s my dude. That’s my guy.”
Nem égés. 😀Bébé
több mint 12 éve
Kendricks-et megkérdezték, hogy mire emlékszik Todd Bowles-ról a tavalyi szezonban.Mekkora IQ bajnokok vannak a ligában 😀
- “Todd Bowles…last season,” said Kendricks, drawing a blank. “You’ve got to remind me.”
- Your defensive coordinator at the end of last year.
- “Oh my gosh,” said Kendricks, putting his hand on his head. “That’s my dude. That’s my guy.”
Nem égés. 😀Bébé
több mint 12 éve
Kendricks-et megkérdezték, hogy mire emlékszik Todd Bowles-ról a tavalyi szezonban. - “Todd Bowles…last season,” said Kendricks, drawing a blank. “You’ve got to remind me.”
- Your defensive coordinator at the end of last year.
- “Oh my gosh,” said Kendricks, putting his hand on his head. “That’s my dude. That’s my guy.”
Nem égés. 😀