Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 12 éve
Franchise QB?Kelly ezt is megválaszolta már a TC végén amikor kérdezték, hogy akkor most Mike a frandchise QB ? Erre a válasza csak annyi volt, hogy ez a klub egy franchise nem? és most Mike az irányítója....tehát most Ő a franchise QB-ja. 😊 Azt hiszem ez most sincs másképp és a válasza most is ugyanez lenne. Most Foles az embere.
Pont ezért nem árt kielemezni az Ő játékát. Már csak a jövő miatt is. Persze értem, hogy sokaknak elég ránézni a statokra, de még itt a bowl.hu-s szakértők is óvatosan fogalmaztak vele kapcsolatban. Egy rövidke idézet a meccsünkről: "Ha csak pusztán a statisztikai lapot nézzük, úgy tűnik Nick Foles egy újabb remek teljesítménnyel megnyerte a meccset az Eaglesnek, de ettől azért jóval árnyaltabb a kép. A 3-0-s TD/INT mutató valóban jól fest, de a 112.0-s passer rating ellenére agyrázkódásból való visszatérése óta messze most játszott a legrosszabbul a másodéves irányító, ezúttal a védelemnek köszönheti a győzelmet. "
Ha van kis időtök (elég szöszmötölős, nem tudom nem-e lehetne vhogy flottabbá tenni???) érdemes visszakeresni ki mit mondott Foles-l kapcsolatban úgy a 73, 75, 76. oldal tájékán a Pats és Jets előszezon meccsek után. Tanúságos 😛dandeUhhh megszakítottad az írásom ezzel a hsz-el, de nem tudok elmenni mellette. 😀 Neked meg ajánlom, hogy nézd vissza azokat a meccseket . Hidd el tanulságos lesz. 😛
Folytatásként....
Szval az élesebb kritika amivel Folest "támadjuk" nem annak szól, hogy mondjon le...sokkal inkább annak, hogy most mik a hibái , ez mennyire javítható a jövőben vagy megvan e benne az a képesség, hogy élesebb szitukban is felvegye a kesztyűt az ellenfelek védőivel és vezesse az O#-t...stb. Nem is ragozom tovább inkább feldobom az ötletet (visszalapozás helyett 😀 ), hogy pár mondatban értékelje mindenki (akinek van kedve és ideje) , hogy mik a jó dolgok Folesnál és mik a rosszak. (mi az ami megy vele és mi lett rosszabb) 😊

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 12 éve
Ha van kis időtök (elég szöszmötölős, nem tudom nem-e lehetne vhogy flottabbá tenni???) érdemes visszakeresni ki mit mondott Foles-l kapcsolatban úgy a 73, 75, 76. oldal tájékán a Pats és Jets előszezon meccsek után. Tanúságos 😛
több mint 12 éve
az játszon akivel a legtöbb esélyünk van nyerni , azt köszönöm 😀Petikievak01Egyértelmű, de én már rég nem az idei szezonra gondolok, mikor Folesról beszélek.Én arról beszélek, hogy a jövőben mi lesz ő. Az hogy most mi azt mindenki látja.
több mint 12 éve
az játszon akivel a legtöbb esélyünk van nyerni , azt köszönöm 😀
több mint 12 éve
Persze, h jobb, én csak azt nem tudom értelmezni, h miért kérdéses egyeseknél, h Foles franchise Qb. El vagyunk kényeztetve, legtöbben D-Mackel szerették meg a csapatot és Vick sem volt annyira szar, sőt, volt egy hatalmas szezonja is. Gondoljunk bele pl. egy Cleveland, Buffalo, vagy régi Baltimore (Kyle Boller 😀 😀 😀 ) de még nagyon sok csapat helyzetébe, mit adtak volna egy ilyen srácért. Remélem persze, h nem fog kifingani év végén, illetve a jövőben.Attis😀 Pár meccse még a legtöbbeknél Foles maximum csere irányító volt. Azóta nyertünk párat és most már az a kérdés miért nem franchise QB? Gyorsan fordul a kocka 😀
Ne érts félre én továbbra is Foles párti vagyok, mint ahogyan tavaly óta, csak valószínűleg más elképzelésünk van arról, hogy milyen az igaz franchise QB. Én erről még közel sem győződtem meg.
több mint 12 éve
Persze, h jobb, én csak azt nem tudom értelmezni, h miért kérdéses egyeseknél, h Foles franchise Qb. El vagyunk kényeztetve, legtöbben D-Mackel szerették meg a csapatot és Vick sem volt annyira szar, sőt, volt egy hatalmas szezonja is. Gondoljunk bele pl. egy Cleveland, Buffalo, vagy régi Baltimore (Kyle Boller 😀 😀 😀 ) de még nagyon sok csapat helyzetébe, mit adtak volna egy ilyen srácért. Remélem persze, h nem fog kifingani év végén, illetve a jövőben.
több mint 12 éve
Egy ilyen vita százszor többet ér, mintha mindenki csak ajnározná a csapatot nem? Mindenki elmondja a saját véleményét, ezáltal tanulunk egymástól, egymásról. Én személy szerint sokkal jobban szeretem az ilyeneket, mint amikor csak üres szócséplés megy.
több mint 12 éve
No offense, DE: ez a vita amúgy annyira tipikus Eagles fan vita...a csávó versenyben van a valaha volt legjobb szezon ratingért, de a szurkolóknak még mindig nem elég legitim 😊 nekem sem tetszettek az elrontott screenek, de hosszú évek óta van egy irányítónk, aki tud meccset nyerni.A könnyű meccsek csak a fanok képzeletében léteznek (ld. Pats-Texans, Dallas-Oakland csak ezen a héten), azokat bentről nem olyan egyszerű megnyerni. És Foles ezeket hozta, az OAK, TB kettőst nem is akármilyen könnyedséggel.
Nem azt mondom, hogy minden hibáját el kell nézni, de ne legyen már meglepő az, hogy egy meccset -ahol szerintem rendesen underdogok voltunk- a védelem segítségével hozott. Russell Wilson, a régi Sanchez, de még az újonc Big Ben is rendesen kapott segítséget a védőktől, de az ő szurkolóik (Wilsonnál meg mások is, de ő talán jobb is a másik kettőnél) ezeket az embereket istenítik. Nem minden a statisztika, de azért csak ad némi támpontot. Nyilván a 0 INT nem reális, meg volt benne mák, de melyik irányítónak nincsen? Ebben a ligában, ezekkel a védőkkel (ld. átlag CB fizetés) bármelyik irányító állhatna 15-20 INT-tel (ha az elkapója nem menti meg, ha a védő nem ejti el stb.), nyilván Foles is.
Az meg, hogy ő a rendszer miatt ilyen jó, hát könyörgök, nem ő hívja a playeket. Szerintem az irányítókat a saját közegükben kell megítélni, mert nekik az aktuális playt kell jól végrehajtani. Ha itt ez az elvárás, és van rá anyag, hogy screenekből haladjuk 20-40 yardot, akkor nyilván nem kell olyan játékot hívni, h ugyanennyit a levegőben menjen a labda. Pl. simán lehet, hogy egy nagy nevű és/vagy egójú irányító folyamatosan sírna, h jaj, de hát ő tud hosszú passzokat is dobálni, ezzel rontva a csapategységet. Foles normálisan is beszél és nem is néz ki ilyen nagypofájú görénynek, ez is szerintem inkább erősíti a franchise Qb-vé válást nálunk. Az meg, hogy game manager Qb, hát nem tudom, össze kellene hasonlítani mondjuk a SB győztes Dilferrel a hosszú játékok (mármint a levegőben hosszú) arányát, szerintem Foles nyerne.
Na röviden (vagy inkább hosszan) ennyi, UFF, Attis beszélt
több mint 12 éve
Sikerült lehiggadva megnéznem a meccset mindjárt árnyaltabb a kép 😛Örök igazság, ha nem megy a futás bajban lehet az irányító. Még a legjobbak is. Alapvetően ez volt az egyik nehézségünk, hogy időnként még csak-csak ment döcögött, de aztán kb a 3. negyed közepétől végkép megfogták és ezt nem tudtuk kezelni. Illetve a read option-k sem működtek (remélem nem írok hülyeséget szóljatok ha igen 😀) azaz rosszul sikerült eldöntenie Folesnak, hogy mikor adja át Shadynek a labdát és mikor induljon ő meg vele. S a Cards D is kb onnantól jól olvasta le a dolgokat az OL nem tudott segíteni.
Ami azt illeti, hogy Foles túl sok időt vár a labdával: szerintem egész egyszerűen mindig keresi a legoptimálisabb megoldást a jónál is jobbat. Ebből fakadóan vár túl sokat. Ebben bőven lehet fejlődnie, Döntsön gyorsabban, dobja ahova kell és meglesz a játék. S tényleg egy másod! éves irányítóról beszélünk nem elit prospectről, aki még nem is futott végi egy idényt sem. Muszáj türelmesnek lennünk vele, amellett hogy tegnap tényleg jó néhányszor mákja is volt és a screent nem igazán érezte. Majd fogja 😀
Nézzük meg hol áll a az elvileg elit irányítóval (Rivers) rendelkező, NFL-s tapasztalattal bíró (McCoy) HC s és elvileg jobb játékosokból álló SD aki meg is vert minket az idény elején. Mindjárt nyugodtabbak lehetünk a végén persze majd meglátjuk 😛 A csoportja erősebb de összességében!!! a Schedule szvsz nem és Rivers is tehetségben többnek tűnik mint Foles mégis mi tartunk előrébb.
D-nk kezd összeállni, övék a Cards game ball szó se róla. Jövő héten még inkább le lesznek tesztelve, annál erősebb teszt majd csak a PO-ban (még esetleg AP a Vikesben) jöhet ha lesz PO. Akár a Hawks akár a Saints akár a Panthers formájában. Na őket fogalmam sincs miként fognánk meg de tartsunk majd ott.
Nagyon nehéz kivárni én ezt tudom, és minden meccsen ideg bajt fogunk kapni, de biztos vagyok benne, hogy Chippel ha nem is idén de 2-3 éven belül SB-t nyerünk (bár miért ne idén 😀 hátha látta Guardiolát és megirigyelte tőle a nagy hármast (kupa, BL, bajnokság): mindjárt első évében behúzza az NFC Eastet az NFC Championst és a SB-t 😛). Félre ne értsetek ez nem az ellenfelek lenézése, sőt, semmi ilyesmi nincs bennem értsétek jól, egész egyszerűen érződik, látszik Chipen ehhez a tehetség hozzáértés és bízzunk benne összeállnak ehhez neki a dolgok.
Bocsánat kicsit hosszú voltam bízzatok benne három hétre kiírtam magamból amit gondolok, és nem terhellek tovább titeket vele 😉
több mint 12 éve
Szerintem kicsit túl lett lihegve Foles gyengébb másfél negyede. Elég látványos volt a dolog, mert kontrasztos volt a meccs első felében nyújtott játéka és az utána nyújtott játék. Ha kicsit jobban eloszlanak a jó és rossz playei, akkor valószínűleg max egy olyan meccsről beszélnénk ahol kissé hullámzó volt a játéka. Tulajdonképpen ez történt, csak kb. a félidők között volt a hullámzás.De Foles mellett az egész O (ideértve a playcallingot is) megérdemli a savat az utolsó másfél negyedért, mert az irányítónk nem kapott sok támogatást tőlük. Az tarthatatlan, hogy a Qb-ra egyszerűen ráomlik a fal, és 3-4 ember jut át a falon egyszerre a snap utáni pillanatokban.
A bevállalósságról és a kockázatvállalásról annyit, hogy Kelly azokat az irányítókat kedveli, akik nem felelőtlenek a labdával. Tegnap komoly nyomás volt Foleson és többször inkább nem ment bele semmi kockázatos játékba, miközben vezetett a csapat. Egyszer megpróbálta eldobni félig eldőlve, és egy büntetés mentette meg az int-től. A tegnapi második félidőben szerintem nem fizetődött volna ki, ha erőlteti a tökös játékokat.
Egyébként ez egy csapatjáték, így nekem megfelel, hogy az utolsó negyedben a védelem és a special teams hozta a meccset (ne feledjük a kiváló punt teamet).
Szerintem az történt, hogy a nyomás ami az első negyedben csak fizikailag jutott el hozzá, a második félidőben már pszichikailag is hatott rá, nem tudott a rendesen koncentrálni, nem állt rendesen több dobásba sem. Sokkal jobban zavart a Cowboys elleni játéka, amire nemiden volt magyarázat, de most azért kb. megvannak az okok. A leállásokról jutott eszembe, hogy Eagles szurkolóként ettől nem kéne igazán kiakadni, mert McNabbél, különösen pályafutása második felében nem nagyon volt nagyobb hot-and-cold Qb. Én még emlékszem olyan meccsekre, amikor nagy izgalommal kellett várni az első támadó driveot, mert abból kb. kiderült, hogy abban a félidőben mire számíthatunk a passzok terén.
Viszont nem egy olyan meccset nyerünk meg, ahol minden labda nekünk pattant és nagy szerencsénk volt. Volt mindkét oldalra bírói tévedés, szerencse/balszerencse. Elég ha a 2-szer majdnem megszerzett spec. team fumble-ra gondolni, vagy DeSean visszafújt TD-jére (láttunk már ilyen szabálytalanság mellett elsiklani bírókat).

több mint 12 éve
Chip Kelly on Nick Foles: “He’s the starting quarterback for the next 1,000 years here."Imádom amikor kiragadnak egy mondatot. 😊
nem csodabraxa88
Azért pontosan:
Q. From what you said on the radio this morning, do you expect Nick Foles to be your quarterback?
COACH KELLY: This week, yeah?
Q. Beyond this season?
COACH KELLY: Yeah, as long as he can stay healthy. That's what I've qualified it with all the time. That is one thing I don't think anybody can predict the health of anybody. That is a reality. How many quarterbacks have gone down this season in the National Football League? It's a pretty high amount. I think that's one thing everybody has to understand when you're going into this thing. It's a very, very difficult game. They take a lot of hits. I understand why they protect the quarterback in this league because of the hits they do take. When you have a quarterback that's durable and can last, that's when you know you've got a guy.
Q. So you're saying even beyond the season?
COACH KELLY: (joking) He's the starting quarterback for the next 1,000 years. That's what I just said.
....
Q. I'm just surprised you answered it that way?
COACH KELLY: (joking) Because I've been asked the question a thousand times. So I will say he is the starting quarterback for the next thousand years here. If I'm wrong next week, then I'm wrong next week.
Q. But there is long‑term thinking involved in it. You're not on a one‑week contract?
COACH KELLY: Right now, I'm on a one‑week deal. I don't think Nick's going to come in tomorrow and say I don't want to play anymore because you guys don't want me here six weeks from now. So the questions we get asked about it long‑term, right now is not long‑term. Long‑term for us is this Sunday against the Detroit Lions, that is the end of the deal.
( "The questions we get asked long term, right now is not long term. Long term for us is next week." )
Azért Kelly is tudja forgatni a szavakat. Aztán értsd ahogy akarod. 😊
Viszont ami fontos:
When asked about the team's stuggles late in yesterday's 24-21 win over the Cardinals, and their apparent inablilty to "finish" the opposition, Kelly said that is something that will be addressed in practice this week:
“It’s all in the little things, but it’s part of being a good football team, you’ve got to learn to finish games. That’s something we’re going to address this week.”

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 12 éve
Értem mit mondotok, hogy felesleges belemenni kockázatosabb passzokba és jó nekünk a rövidebb is, de minden egyes game manager QB ezt csinálja. a lényeg a kockázat kiszűrése, minimálisra csökkentése.Shawn84nem kimondottan neked válasz, inkább általános kérdés. hogy lehet foles game manager qb, ha nekünk van a legtöbb hosszú játékunk? tegnap pont nem jöttek be, de a raiders vagy a packers ellen igen.
több mint 12 éve
Reid is azt mondta hogy Kolb lesz a kezdő, aztán hálistennek nem lett 😀ddChip Kelly on Nick Foles: “He’s the starting quarterback for the next 1,000 years here."Vickre is azt mondta hogy ha a világ nem dől össze ő lesz a kezdő az egész szezonban. Foles akárhogy is játszik. Aztán egy sérülés és Vcik már örül ha a kispadon ott lehet. Kelly tudja, mikor mit kell mondania hogy szeressék.Shawn84
nem csodabraxa88
több mint 12 éve
Chip Kelly on Nick Foles: “He’s the starting quarterback for the next 1,000 years here."Vickre is azt mondta hogy ha a világ nem dől össze ő lesz a kezdő az egész szezonban. Foles akárhogy is játszik. Aztán egy sérülés és Vcik már örül ha a kispadon ott lehet. Kelly tudja, mikor mit kell mondania hogy szeressék.
nem csodabraxa88
több mint 12 éve
Chip Kelly on Nick Foles: “He’s the starting quarterback for the next 1,000 years here."nem csoda
több mint 12 éve
Értem mit mondotok, hogy felesleges belemenni kockázatosabb passzokba és jó nekünk a rövidebb is, de minden egyes game manager QB ezt csinálja. a lényeg a kockázat kiszűrése, minimálisra csökkentése.
több mint 12 éve
Jaja, szerintem is inkább "minek kockáztatni ha vezetünk" címszóval lehet menni, és ez most tök8 hogy 4-5 driveban nem csinálnak pontot, amikor vezetünk. Inkább nézem a puntot, mint a pick6 et 😀 De amúgy meg tök fölösleges Folesról vitázni, az utolsó fordulóban utána meg a PO ban lehet értékelni. Ez az alapszakasz meg addig egy ilyen kivárós biztonsági cucc.
több mint 12 éve
Hát azért Foles nem csak biztonságiakat dobál. Ezt mutatja a PP kezéből kiütött labda is, valamint DeSean több hosszú TD-je is, amihez kellett szerencse is (pl. a pattogós TD-je).Fut ha ez van neki kijelölve első szándékból, vagy tényleg van rá ideje. de ilyenkor előtte mindig sok időt veszít azzal mire rászánja magát.
Szal Foles igenis mer és most nyer is. Nyilván fordulni fog majd ez a kocka.
De Chip amúgyis utálja a turnovereket szal igen inkább egy 3-4 yardos checkdown passz 1&10-re, mint egy kockázatos inti. És dobálja a hosszúkat, Riley-ra is. Úgy, hogy nem is szakad el és odarakja, hogy majd az elkapó megcsinálja a playt. Volt olyanis amikor tudatosan aluldobta, hogy csak Sunshine érhesse el. TD is lett belőle.
Nekem még nem tűnt fel az a beszarisága/nem franchise QB dolgai Foles-nak, de majd figyelni fogok rá. 😀
De pl Foles, hogy érzi a zsebet. Az nagyon durva. Egy kicsit ellép oldalra és meg is van. Ebben eléggé ott van. Bár jó igaz az utóbbi időben nem voltunk elkényeztetve ilyen Qb-kkal (Kolb, Vick).
És Foles igenis fut. Ezt Te is tudod, meg látod Shawn. Megfutja a 1st down-okat, ha arról van szó.
Futott TD-je is van, amikor csavarodott össze-vissza és végül csak benyújtotta TD-re.
Ha a térdeléseket nem számítjuk akkor 6 futás és simán 4-es átlag felett volt tegnap is.Bébé
több mint 12 éve
Na mivel én kezdtem az egészet most megmondom mire gondoltam.Huh, én itt most nagyon Foles buzinak tűnök már, de igyekszem befejezni ezután 😀
Nem az elbaszott passzokra. Arra gondolok, hogy több helyzetben is azt lehet látni Foleson hogy nem elég tökös. Egy átlag feletti game manager, de nem egy igazi franchise irányító. Mert miért? Mert egy franchise irányító be mer vállalni extra futást vagy passzt és meg is csinálja. Foles mit csinál? Kifut oldalra, nézelődik, és már rég futhatna de nem, ő meglátja a védőket és lefekszik. Ebben a konkrét esetben yardokat veszítettünk miatta, holott ha kidobja oldalra akkor nulla szaldós a játék és kész. De nem először volt hogy szépen jött a nyomás, kilépett a zsebből és elkezdett nézegetni. Majd volt egy üres ember és ahelyett hogy gondolkodás nélkül neki passzolt volna inkább agyalni kezdett és a végen sackelték vagy kitették a pályáról. A lényeg: Nem látom benne azt, hogy ő egy igazi vezére lehetne az offensenek, aki tényleg irányítja is őket, és nem csak az adott játékot vezényli le. Hibázni mindenkinek lehet, meg szép az a 0 interception, meg dicséretes de van ám ennek egy másik olvasata is. "Aki nem mer, az nem nyer." És ha Foles csak a tutikat dobja úgy nehezebb is eladni a labdát. Az előzőkben fel lettek sorolva sztár irányítók is. Meg kell nézni őket, hogy ők mit vállalnak be egy-egy meccsen és Foles mit. Meg aztán szép ez a Qb rating, igazán csodálatos, de mutassatok egy statisztikát, hogy nyomás alatt mennyi neki? Látatlanban azt mondom, hogy meglepődnének sokan. Fejlődhet még sokat, ez igaz, de szerintem itt a mentalitás az ami miatt ő maximum egy átlag feletti jó Qb lehet csak, egy felturbózott Alex Smith, és nem egy igazi franchise irányító. Nem olyan típus aki ha felmegy a pályára akkor csak az jár a fejében, hogy nyerünk és megcsináljuk ha bele döglünk is. Szerintem sokszor inkább az van benne, hogy jaj csináljuk, jó lesz, a lényeg, hogy el ne basszam. Hozzáteszem, ezt nem egy meccs alapján mondom, és direkt nem egy vereség után írtam, be mert úgy könnyű kritizálni.Shawn84
Under pressure: bleacherreport.com/articles/1856314-red-hot-eagles-qb-nick-foles-is-becoming-a-legitimate-mvp-candidate
Teljesen értem hogy mire gondolsz a tökösségen, és bizony lesznek meccsek amikor erre szükség lesz majd, de ez eddig nem jött el. Könnyedén 2-3 score-os leadeket építünk fel, miért is vállalná be a kockázatot? Egyszerűen nem éri meg. Chip ráadásul arra építi a filozófiáját, hogy ne legyen TO, live for another play. És én egyelőre ezt előnynek látom, ugyanis ő egy nagyon fiatal irányító, aki nem kapott kezdő irányítónak járó edzéseket eddig, offense sémát váltott. Még fejlődnie kell mentálisan és a saját határait is próbálgatva, hogy mire képes és mire nem:
"On whether he is naturally inclined not to throw interceptions:
FOLES: It just comes from learning. I don’t think I threw many interceptions in high school. I didn’t throw many in college either, but in college I probably made some dumb decisions where I took shots, but I had a great receiver who went up and got it. I learned through making mistakes and throwing interceptions in high school, in college, and in practice. I try to push it in practice and test my boundaries and see what throws are capable against certain defenses. It’s through a lot of mistakes that I’ve learned that. I have to keep working and staying away from a mistake like the one I made today where I was off balance and threw it across the middle. That’s a no-no. I can’t do that, and I have to keep working at it."
Meg kell majd nézni a játékát ha az ellenfél 2-3 score-al vezetni fog, akkor több kockázatosabb dobása lesz, de már ilyen győzelme is volt (tavalyi TB meccs game winning drive és utolsó mp-es TD passz).
Tutik dobása: 19 TD-je van, ami meccsekre lebontva brutálisan sok, ennyi tuti nincs a pályán. Ha 6 meccsen 8 TD 0 INT lenne, akkor teljesen érteném és osztanám a logikát, de ez jelenleg nem igaz. A szép dolog pont az, hogy nem csinál highlight dobásokat többnyire, de ez nem azt jelenti hogy az adott szituáció könnyű, (lásd a hajnali chipwagon linkelésem és az anticipation throws részt, ahol mutatnak pár playt ahol a dobás pillanatában nincs kedvező szituáció, de tudja hogy ott az lesz és oda dobja ahova várja a játékosát, nem kell neki klasszikus üres elkapó).
Egy másodéves irányító még rengeteg fejlődési potenciállal rendelkezik. És azt is könnyű elfelejteni, hogy a mostani eredményei nem kiemelkedően nagy anomáliákra épülnek, hanem a QB játék alappilléreire, pont ezért nehezebb is lesz ellenszert találni rá. Vick különleges volt, különleges játékokkal, amire tudtak ellenszert találni. Nicket nem szabad még a nagyokkal egy mérce alá venni, bármennyire is a statjai erre jogosítják fel. Tőle butaság elvárni még, hogy idén SB vagy szar az irányító, sőt ez még Manningnél is hülyeség. Benne a fejlődési potenciált, az NFL védelmekkel szembeni tapasztalattal kialakuló saját határait kell folyamatosan feljebb és feljebb tolnia, és ezt senki se tudja hogy sikerül-e neki, de egy 1/1es irányítónál ez még inkább lutri, Foles már nyer az NFL-ben, és nem egy top D, vagy csak rush offensen alapuló játékkal, hanem igenis kiveszi a részét a győzelmekből. Wilson is hasonló úton jár, csak ott jobb a védelem. Mégis mindenki boldog vele és a potenciáljával
Ami engem zavar benne az a sok 3 and out, ennek csökkenie kellene, de ez nehezen mérhető hogy mennyiben az ő hibája és mennyire a playhívásé, vagy a blokkoké. De ez is javítható,egy félig kész offenset látunk jelenleg, ahol még nincsenek "Chip játékosai", és így is top 10-top5 O vagyunk. Ez pedig nagyon is bíztató a jövőre nézve és én bízom Folesban. (NFL= Nick Foles League 😛 )
több mint 12 éve
Hát azért Foles nem csak biztonságiakat dobál. Ezt mutatja a PP kezéből kiütött labda is, valamint DeSean több hosszú TD-je is, amihez kellett szerencse is (pl. a pattogós TD-je).Szal Foles igenis mer és most nyer is. Nyilván fordulni fog majd ez a kocka.
De Chip amúgyis utálja a turnovereket szal igen inkább egy 3-4 yardos checkdown passz 1&10-re, mint egy kockázatos inti. És dobálja a hosszúkat, Riley-ra is. Úgy, hogy nem is szakad el és odarakja, hogy majd az elkapó megcsinálja a playt. Volt olyanis amikor tudatosan aluldobta, hogy csak Sunshine érhesse el. TD is lett belőle.
Nekem még nem tűnt fel az a beszarisága/nem franchise QB dolgai Foles-nak, de majd figyelni fogok rá. 😀
De pl Foles, hogy érzi a zsebet. Az nagyon durva. Egy kicsit ellép oldalra és meg is van. Ebben eléggé ott van. Bár jó igaz az utóbbi időben nem voltunk elkényeztetve ilyen Qb-kkal (Kolb, Vick).
És Foles igenis fut. Ezt Te is tudod, meg látod Shawn. Megfutja a 1st down-okat, ha arról van szó.
Futott TD-je is van, amikor csavarodott össze-vissza és végül csak benyújtotta TD-re.
Ha a térdeléseket nem számítjuk akkor 6 futás és simán 4-es átlag felett volt tegnap is.
több mint 12 éve
Na mivel én kezdtem az egészet most megmondom mire gondoltam. Nem az elbaszott passzokra. Arra gondolok, hogy több helyzetben is azt lehet látni Foleson hogy nem elég tökös. Egy átlag feletti game manager, de nem egy igazi franchise irányító. Mert miért? Mert egy franchise irányító be mer vállalni extra futást vagy passzt és meg is csinálja. Foles mit csinál? Kifut oldalra, nézelődik, és már rég futhatna de nem, ő meglátja a védőket és lefekszik. Ebben a konkrét esetben yardokat veszítettünk miatta, holott ha kidobja oldalra akkor nulla szaldós a játék és kész. De nem először volt hogy szépen jött a nyomás, kilépett a zsebből és elkezdett nézegetni. Majd volt egy üres ember és ahelyett hogy gondolkodás nélkül neki passzolt volna inkább agyalni kezdett és a végen sackelték vagy kitették a pályáról. A lényeg: Nem látom benne azt, hogy ő egy igazi vezére lehetne az offensenek, aki tényleg irányítja is őket, és nem csak az adott játékot vezényli le. Hibázni mindenkinek lehet, meg szép az a 0 interception, meg dicséretes de van ám ennek egy másik olvasata is. "Aki nem mer, az nem nyer." És ha Foles csak a tutikat dobja úgy nehezebb is eladni a labdát. Az előzőkben fel lettek sorolva sztár irányítók is. Meg kell nézni őket, hogy ők mit vállalnak be egy-egy meccsen és Foles mit. Meg aztán szép ez a Qb rating, igazán csodálatos, de mutassatok egy statisztikát, hogy nyomás alatt mennyi neki? Látatlanban azt mondom, hogy meglepődnének sokan. Fejlődhet még sokat, ez igaz, de szerintem itt a mentalitás az ami miatt ő maximum egy átlag feletti jó Qb lehet csak, egy felturbózott Alex Smith, és nem egy igazi franchise irányító. Nem olyan típus aki ha felmegy a pályára akkor csak az jár a fejében, hogy nyerünk és megcsináljuk ha bele döglünk is. Szerintem sokszor inkább az van benne, hogy jaj csináljuk, jó lesz, a lényeg, hogy el ne basszam. Hozzáteszem, ezt nem egy meccs alapján mondom, és direkt nem egy vereség után írtam, be mert úgy könnyű kritizálni.
több mint 12 éve
Nagyon pozitív csalódás a védelem számomra. 2008 óta várom a védelemtől, hogy szívvel és keményen, büntetően játszanak. Egyelőre itt még nem tartunk, de szerintem azóta ez idáig a legpozitívabb kezdet. A csapat egyszerre mozog, ugyanazt akarják, ha elmegy egy futó akkor sokszor 3an szerelik egyszerre. Chung néha megnézhetné hogy milyen mezben is van és néha az ellenfelet is szerelhetné, de Wolf-ban látom a jövő reménységét. A csapat képes volt minimalizálni Fritz megmozdulásait (a TD-jétől eltekintve), ami rendkívül nagy szó. Fritz nem gyengébb elkapó nálam, mint Megatron. A tehetségbeli hiányosság látszódik, főleg fizikálisan. Imádom Cole-t, de úgy gondolom hogy a helyére egy igazán punishing és atletikus OLB elférne, aki jövőre még rotál, aztán átveszi a kezdő pozit.CB poszton is szükséges a javulás és safety depth se létező fogalom (nem hittem hogy ezt le fogom írni idén, de igazából nem tartom halott ötletnek ha jövőre Allen-Wolf safety párossal kezdjük a szezont, bár egy kezdővel felérő 3. safety kell).Ellenben a védelem már 2 hónapja nem játszott átlagosnál jobb QB ellen, ott pedig megy a szöveg, hogy ennyit fejlődött a védelem meg ilyen jók, meg olyan jók. 2 normális QB ellen játszottunk eddig Rivers, P.Manning és mindkettő szétdobált minket a szél valamint A.Smith is szopatott a hülye screen- meg az 5-6 yardos passzaival. Majd, ha jövőhéten megállítjuk a Lions támadógépezetét, akkor elhiszem, hogy ez a D# jobb egy átlagosnál. BébéA védelemnek még mindig komoly tehetségbeli hiányosságai is vannak, ezt ne feledjük! De nézzük már meg, hogy pl Nate Allen mikor játszott ilyen jól. Vagy a 3-4 mennyire állították, hogy nem fekszik Ryansnek, aztán lám csak megy ez neki. Vagy hogy Cole év eleje óta milyen szépen fejlődött az OLB poszton a korához képest különösen. Arról nem is beszélve, hogy Curry hogy pusztít, vagy Logan mennyit fejlődött.
Én jelenleg sokkal inkább odavagyok a védelemtől, mint a támadó gépezettől.Eazzy
Úgy gondolom, hogy most látszódik igazán hogy mennyire mentális is ez a sport, ugyanis a csapat idén már képes küzdeni, és képes megtartani a vezetéseket. Erre szintén lehet építkezni, 1-2 vérfrissítéssel jövőre egy top10 védelem se elképzelhetetlen, ha képesek lesznek tovább fejlődni a fiatalok és még jobban megszokni a sémát.
több mint 12 éve
A védelemnek még mindig komoly tehetségbeli hiányosságai is vannak, ezt ne feledjük! De nézzük már meg, hogy pl Nate Allen mikor játszott ilyen jól. Vagy a 3-4 mennyire állították, hogy nem fekszik Ryansnek, aztán lám csak megy ez neki. Vagy hogy Cole év eleje óta milyen szépen fejlődött az OLB poszton a korához képest különösen. Arról nem is beszélve, hogy Curry hogy pusztít, vagy Logan mennyit fejlődött.Igen az edzői kar nagyon jó munkát végez, meg nekem sincsen semmi bajom a védelemmel.
Én jelenleg sokkal inkább odavagyok a védelemtől, mint a támadó gépezettől.Eazzy
Csak hozzuk a kettőt (Foles és a D#) egyensúlyba.
Foles-al megvertük a Giants-et --> nyeretlen Giants ellen volt
Aláztuk a Tampa D#-t --> nyeretlen Tampa ellen volt
Dallas ellen kibaszott szar meccs --> megérdemelte a negatív kritikákat (szerintem is full szar volt)
Giants ellen nem játszott --> köztudatban az élt, hogy igen és hogy milyen szar volt
Foles adott 7 TD-t a Raiders ellen. --> jó, de a Raiders ellen volt
TopD# simán elfogadhatóan játszott --> szar, kiábrándító teljesítmény, dobott 2 intit, 3 homályt
És akkor a D# tényleg hozza a "kötelezőt" és pont pár napja írtam, hogy ez milyen jó, meg tényleg 8 csapatot is 22 pont alatt tartani az nem semmi. De ott megy az, hogy mennyire jó teljesítményt nyújtanak, meg ilyen jók meg olyan jók (közbe Top támadókkal nem találkoztak). Foles pedig simán hozza az elvárt szint feletti szintet és savazzák.
Nem azt mondom, hogy Top5 QB mert nem. Nem is Top10 QB. De azért ha dob egy incomplete passzt nem kell egyből leszólni, hogy bezzeg ezt P.Manning, Brady, McNabb, Vick, Kolb meg az öreganyám is megdobta volna. Dallas ellen tényleg úgy játszott, hogy sztem QB annál szarabbul nem igazán tud, de mégis felállt meg minden.
7 meccset játszott idén. 6 mérkőzésen simán jó volt és nemkicsit kellett a győzelemhez.
A csapat mérlege pedig 6-1.
Jah meg vki említette, hogy DeSeant nem tudjuk kihasználni vele.
DeSean és Foles közös meccsein #10 teljesítménye:
- 7 elkapás, 132 yard, 1 TD
- 6 elkapás, 64 yard, 2 TD
- 3 elkapás, 21 yard
- 5 elkapás, 150 yard, 1 TD
- 4 elkapás, 80 yard, 1 TD
- 4 elkapás, 82 yard
- 3 elkapás, 36 yard
Arról nem is beszélve, hogy Riley hogyan teljesít mióta Foles irányít...
több mint 12 éve
Ellenben a védelem már 2 hónapja nem játszott átlagosnál jobb QB ellen, ott pedig megy a szöveg, hogy ennyit fejlődött a védelem meg ilyen jók, meg olyan jók. 2 normális QB ellen játszottunk eddig Rivers, P.Manning és mindkettő szétdobált minket a szél valamint A.Smith is szopatott a hülye screen- meg az 5-6 yardos passzaival. Majd, ha jövőhéten megállítjuk a Lions támadógépezetét, akkor elhiszem, hogy ez a D# jobb egy átlagosnál. BébéA védelemnek még mindig komoly tehetségbeli hiányosságai is vannak, ezt ne feledjük! De nézzük már meg, hogy pl Nate Allen mikor játszott ilyen jól. Vagy a 3-4 mennyire állították, hogy nem fekszik Ryansnek, aztán lám csak megy ez neki. Vagy hogy Cole év eleje óta milyen szépen fejlődött az OLB poszton a korához képest különösen. Arról nem is beszélve, hogy Curry hogy pusztít, vagy Logan mennyit fejlődött.
Én jelenleg sokkal inkább odavagyok a védelemtől, mint a támadó gépezettől.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
lol ezt még nem láttam 😀ÉN IGEN HAHAHAHAHA :d
photos-f.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-prn1/553198_542782982463331_1544032519_n.jpgBébé