Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 13 éve
Szerintem igazából még nem szoktad meg hogy mi az amit ezen a fórumon még lehet és mit nem, illetve, hogy egymás között mi hogyan is társalgunk meccs közben. Anyázást meg minden meccsen hallhatsz, és nem csak a bírót szokták szidni. A sport ilyen. Meccs közben pár sörrel és az izgalmak hatására egy csomó olyat mond/ír az ember amit nem gondol komolyan. Viszont szurkolótársat semmiképpen ne sértsünk meg. erre vigyázzunk a jövőben. Persze ez mindenkinek szólna. Ennyi idő után zárjuk le ezt a dolgot úgy, hogy ilyen eset nem fordul elő többet. Vasárnap úgyis lesz ok megint az anyázásra. Akkor szidjátok inkább a bírót.Elnézést kérek hogy rosszsul irtam le a neved. Nem szándékoztam ezzel megsérteni téged. A kurva anyázás már nálam sok. De ezt inkább hagynám is . Elnézést kérek azért amit akkor irtam , csak elborult az agyam. Annál az esetnél konkrétan bezártam a bowl.hu-t nem mentem át másik topikba. A divatdrukkerezés dolog arra nyúlik vissza hogy mindenki elégedetlen volt a browns meccsel , én meg azt irtam hogy akkor most átköltözök egy kis időre a redskins topicba. Tegyük hozzá rendszeresen hozzászólok az ottani dolgokhoz is. És utána ide is írtam még , csak viccnek szántam azt a kijelentést. A csapat meg nem volt szarban , nyert a meccsen. És én akkor is mondtam hogy pozitívan állok hozzá a baltimori meccshez. Én egyszerüen csak szeretem mind2 csapatot , és nem divatdrukkerségből irogálok oda. Nnamdi meg király 😀 CSak van amikor nem..Petikievak01Picit folytatom az offot, ha nem probléma:PEdig tökre nem vagyok divatdrukker. mustnai srác is irta már hogy divatdrukkerségből szurkolok az eaglesnek.. Mi az isten az hogy divatdrukker? az hogy kb 2 csapat van a ligában amelyiknek minden meccsét megnézem?Petikievak01Amikor jelezted, hogy inkább húzol a Skinks topicba mert itt úgy beborultunk, hogy nem bírod, én meg beírtam rá, hogy divatrdrukker (ami, mint utána láttam magadra értelmezve pont beírtál a Skins topicba 😛)dandeDeny személyesen ide is tehetne ki dolgokat de tudom már nem nagyon fog 😕. Ahogy (ezt viszont remélem)Ochonak tetszett a város korábban ezért jött csak vissza oszt adios 😛Látod , csak szidni kell engem és az emberek bírni fognak 😀 Amúgy melyik beszólás is volt az ? Már tökre nem emlékszem 😀 Na mind1. én a sport-video.org-ről szedek Petikievak01
OFF:
Más: azért azt nem gondoltam volna, még ha nem is ezért raktam ki de mégis érdekes, hogy pl egyetlen Petinek szóló nem rosszindulatú beszólásom nagyobb tetszési indext arat (5 like), minthogy jelzek egy oldalt ahonnan egész kényelmesen (nem muszáj regisztrálni nem torrent, hogy több napon keresztül jön le stb..) egész idény alatt lehet meccseket letölteni. Bár biztos kinek kinek megvan a maga jobb forrása akit ez érint, csak gondoltam érdekes lehet nemcsak Philly fanoknak. Lehet tévedtem. Nem likot vártam csak valami visszajelzést, hogy működik e másnak is és használható-e. Hiába no a titokzatos emberi lélek 😀
ON
Azért az Atlanta ellen lehet meg lesz a Bye utáni első veresége Reidnek hosszú idő óta, de ha meg utána megnyernénk a gyűrűt nem izgatna.dande
először is, Mustaine vagyok, szerintem én le tudom írni a Te nevedet helyesen, akkor én is ugyanúgy megérdemelném.
másodszor, nem szép dolog a "szurkolótársaidat" lecsicskázni, mert éppen objektívan látják a dolgokat, mert bizony az adott esetben Nándi igen szarul védekezett. Inkább átmászol a másik topicba, ahelyett, hogy te is elfogadnád, hogy bizony egy játékosunk hibázott (mert olyat is tudnak). Ha éppen jól teljesít valaki (lásd Vick a meccs végén), akkor ő az isten. Viszont ha nem tartasz ki a csapat mellett, amikor szarban van, várhatod, hogy ne divatdrukkerezzenek le.
ON.mustaine
több mint 13 éve
Igen és azóta is köszönöm, de hála Istennek lett egy sokkal jobb gépem amivel már normálisan le tudom tölteni a dolgokat és hát ez az oldal nekem tényleg egyszerűen használható. 😀Az dandenek is megvan DVD-n, majdnemhogy díszcsomagolásban... Én postáztam neki 2010 karácsonyán 😀Sikerült is letöltenem a Ravens meccset, működik is, remélem most nem ezt kell hónapokig nézegetnem hogy egy kis sikerélményem legyen 😛dandenekem ilyen esetekre itt pihen a gépemen a miracle 2 😀mustaine
Rataxes
több mint 13 éve
Elnézést kérek hogy rosszsul irtam le a neved. Nem szándékoztam ezzel megsérteni téged. A kurva anyázás már nálam sok. De ezt inkább hagynám is . Elnézést kérek azért amit akkor irtam , csak elborult az agyam. Annál az esetnél konkrétan bezártam a bowl.hu-t nem mentem át másik topikba. A divatdrukkerezés dolog arra nyúlik vissza hogy mindenki elégedetlen volt a browns meccsel , én meg azt irtam hogy akkor most átköltözök egy kis időre a redskins topicba. Tegyük hozzá rendszeresen hozzászólok az ottani dolgokhoz is. És utána ide is írtam még , csak viccnek szántam azt a kijelentést. A csapat meg nem volt szarban , nyert a meccsen. És én akkor is mondtam hogy pozitívan állok hozzá a baltimori meccshez. Én egyszerüen csak szeretem mind2 csapatot , és nem divatdrukkerségből irogálok oda. Nnamdi meg király 😀 CSak van amikor nem..Picit folytatom az offot, ha nem probléma:PEdig tökre nem vagyok divatdrukker. mustnai srác is irta már hogy divatdrukkerségből szurkolok az eaglesnek.. Mi az isten az hogy divatdrukker? az hogy kb 2 csapat van a ligában amelyiknek minden meccsét megnézem?Petikievak01Amikor jelezted, hogy inkább húzol a Skinks topicba mert itt úgy beborultunk, hogy nem bírod, én meg beírtam rá, hogy divatrdrukker (ami, mint utána láttam magadra értelmezve pont beírtál a Skins topicba 😛)dandeDeny személyesen ide is tehetne ki dolgokat de tudom már nem nagyon fog 😕. Ahogy (ezt viszont remélem)Ochonak tetszett a város korábban ezért jött csak vissza oszt adios 😛Látod , csak szidni kell engem és az emberek bírni fognak 😀 Amúgy melyik beszólás is volt az ? Már tökre nem emlékszem 😀 Na mind1. én a sport-video.org-ről szedek Petikievak01
OFF:
Más: azért azt nem gondoltam volna, még ha nem is ezért raktam ki de mégis érdekes, hogy pl egyetlen Petinek szóló nem rosszindulatú beszólásom nagyobb tetszési indext arat (5 like), minthogy jelzek egy oldalt ahonnan egész kényelmesen (nem muszáj regisztrálni nem torrent, hogy több napon keresztül jön le stb..) egész idény alatt lehet meccseket letölteni. Bár biztos kinek kinek megvan a maga jobb forrása akit ez érint, csak gondoltam érdekes lehet nemcsak Philly fanoknak. Lehet tévedtem. Nem likot vártam csak valami visszajelzést, hogy működik e másnak is és használható-e. Hiába no a titokzatos emberi lélek 😀
ON
Azért az Atlanta ellen lehet meg lesz a Bye utáni első veresége Reidnek hosszú idő óta, de ha meg utána megnyernénk a gyűrűt nem izgatna.dande
először is, Mustaine vagyok, szerintem én le tudom írni a Te nevedet helyesen, akkor én is ugyanúgy megérdemelném.
másodszor, nem szép dolog a "szurkolótársaidat" lecsicskázni, mert éppen objektívan látják a dolgokat, mert bizony az adott esetben Nándi igen szarul védekezett. Inkább átmászol a másik topicba, ahelyett, hogy te is elfogadnád, hogy bizony egy játékosunk hibázott (mert olyat is tudnak). Ha éppen jól teljesít valaki (lásd Vick a meccs végén), akkor ő az isten. Viszont ha nem tartasz ki a csapat mellett, amikor szarban van, várhatod, hogy ne divatdrukkerezzenek le.
ON.mustaine
több mint 13 éve
Az dandenek is megvan DVD-n, majdnemhogy díszcsomagolásban... Én postáztam neki 2010 karácsonyán 😀Sikerült is letöltenem a Ravens meccset, működik is, remélem most nem ezt kell hónapokig nézegetnem hogy egy kis sikerélményem legyen 😛dandenekem ilyen esetekre itt pihen a gépemen a miracle 2 😀mustaine
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 13 éve
Sikerült is letöltenem a Ravens meccset, működik is, remélem most nem ezt kell hónapokig nézegetnem hogy egy kis sikerélményem legyen 😛dandenekem ilyen esetekre itt pihen a gépemen a miracle 2 😀
több mint 13 éve
Sikerült is letöltenem a Ravens meccset, működik is, remélem most nem ezt kell hónapokig nézegetnem hogy egy kis sikerélményem legyen 😛
több mint 13 éve
😀 😀 jóvanna. Csak egy kis pozitív hozzáállást szerettem volna mutatni. 😀
több mint 13 éve
Ahha 😊 9 nappal ezelőtt. Vége az első hétnek, az Eagles nagy nehezen, nyögvenyelősen veri csak a gyengének kikiáltott Clevelandet, míg a Redskins RG3 zseniális bemutatkozásával felülmúlja az akár bajnokesélyesnek is mondható Saints-et:Ez a terjengő negatív hozzáállás ... Asszem most átköltözök a Redskins fórumra egy ideig.Petikievak01😀
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 13 éve
Hát, ha Skins' topicba jön át szurkolni kicsit, azt biztos nem divatból teszi.. 😀 Nem igazán a sikereinktől hangos amerika.. 😀 😀
több mint 13 éve
Picit folytatom az offot, ha nem probléma:PEdig tökre nem vagyok divatdrukker. mustnai srác is irta már hogy divatdrukkerségből szurkolok az eaglesnek.. Mi az isten az hogy divatdrukker? az hogy kb 2 csapat van a ligában amelyiknek minden meccsét megnézem?Petikievak01Amikor jelezted, hogy inkább húzol a Skinks topicba mert itt úgy beborultunk, hogy nem bírod, én meg beírtam rá, hogy divatrdrukker (ami, mint utána láttam magadra értelmezve pont beírtál a Skins topicba 😛)dandeDeny személyesen ide is tehetne ki dolgokat de tudom már nem nagyon fog 😕. Ahogy (ezt viszont remélem)Ochonak tetszett a város korábban ezért jött csak vissza oszt adios 😛Látod , csak szidni kell engem és az emberek bírni fognak 😀 Amúgy melyik beszólás is volt az ? Már tökre nem emlékszem 😀 Na mind1. én a sport-video.org-ről szedek Petikievak01
OFF:
Más: azért azt nem gondoltam volna, még ha nem is ezért raktam ki de mégis érdekes, hogy pl egyetlen Petinek szóló nem rosszindulatú beszólásom nagyobb tetszési indext arat (5 like), minthogy jelzek egy oldalt ahonnan egész kényelmesen (nem muszáj regisztrálni nem torrent, hogy több napon keresztül jön le stb..) egész idény alatt lehet meccseket letölteni. Bár biztos kinek kinek megvan a maga jobb forrása akit ez érint, csak gondoltam érdekes lehet nemcsak Philly fanoknak. Lehet tévedtem. Nem likot vártam csak valami visszajelzést, hogy működik e másnak is és használható-e. Hiába no a titokzatos emberi lélek 😀
ON
Azért az Atlanta ellen lehet meg lesz a Bye utáni első veresége Reidnek hosszú idő óta, de ha meg utána megnyernénk a gyűrűt nem izgatna.dande
először is, Mustaine vagyok, szerintem én le tudom írni a Te nevedet helyesen, akkor én is ugyanúgy megérdemelném.
másodszor, nem szép dolog a "szurkolótársaidat" lecsicskázni, mert éppen objektívan látják a dolgokat, mert bizony az adott esetben Nándi igen szarul védekezett. Inkább átmászol a másik topicba, ahelyett, hogy te is elfogadnád, hogy bizony egy játékosunk hibázott (mert olyat is tudnak). Ha éppen jól teljesít valaki (lásd Vick a meccs végén), akkor ő az isten. Viszont ha nem tartasz ki a csapat mellett, amikor szarban van, várhatod, hogy ne divatdrukkerezzenek le.
ON.
több mint 13 éve
Azért 😛 az más ha így van talán idén a hazai pálya végre nem jelent hátrányt a Ravens meccs legalábbis ezt mutatta. Az esetleges PO-ban való találkozásra is jól jönne ha így lenne, meglátjuk még elég messze van.Deny személyesen ide is tehetne ki dolgokat de tudom már nem nagyon fog 😕. Ahogy (ezt viszont remélem)Ochonak tetszett a város korábban ezért jött csak vissza oszt adios 😛Azért az Atlanta dome-on kívül nem olyan rettegett. Nagyon jók, de nem verhetetlenek, ha nincs fölöttük tető, és ha jól tudom idén a Lincolnon találkozunk.somebody08
OFF:
Más: azért azt nem gondoltam volna, még ha nem is ezért raktam ki de mégis érdekes, hogy pl egyetlen Petinek szóló nem rosszindulatú beszólásom nagyobb tetszési indext arat (5 like), minthogy jelzek egy oldalt ahonnan egész kényelmesen (nem muszáj regisztrálni nem torrent, hogy több napon keresztül jön le stb..) egész idény alatt lehet meccseket letölteni. Bár biztos kinek kinek megvan a maga jobb forrása akit ez érint, csak gondoltam érdekes lehet nemcsak Philly fanoknak. Lehet tévedtem. Nem likot vártam csak valami visszajelzést, hogy működik e másnak is és használható-e. Hiába no a titokzatos emberi lélek 😀
ON
Azért az Atlanta ellen lehet meg lesz a Bye utáni első veresége Reidnek hosszú idő óta, de ha meg utána megnyernénk a gyűrűt nem izgatna.dande
több mint 13 éve
Deny személyesen ide is tehetne ki dolgokat de tudom már nem nagyon fog 😕. Ahogy (ezt viszont remélem)Ochonak tetszett a város korábban ezért jött csak vissza oszt adios 😛Azért az Atlanta dome-on kívül nem olyan rettegett. Nagyon jók, de nem verhetetlenek, ha nincs fölöttük tető, és ha jól tudom idén a Lincolnon találkozunk.
OFF:
Más: azért azt nem gondoltam volna, még ha nem is ezért raktam ki de mégis érdekes, hogy pl egyetlen Petinek szóló nem rosszindulatú beszólásom nagyobb tetszési indext arat (5 like), minthogy jelzek egy oldalt ahonnan egész kényelmesen (nem muszáj regisztrálni nem torrent, hogy több napon keresztül jön le stb..) egész idény alatt lehet meccseket letölteni. Bár biztos kinek kinek megvan a maga jobb forrása akit ez érint, csak gondoltam érdekes lehet nemcsak Philly fanoknak. Lehet tévedtem. Nem likot vártam csak valami visszajelzést, hogy működik e másnak is és használható-e. Hiába no a titokzatos emberi lélek 😀
ON
Azért az Atlanta ellen lehet meg lesz a Bye utáni első veresége Reidnek hosszú idő óta, de ha meg utána megnyernénk a gyűrűt nem izgatna.dande
több mint 13 éve
Deny tette ki PhillyBlog Facséra. Gondoltam érdekesnek találjátok ti is :ocho tuti
Chad Johnson (leánykori nevén Ochocinco) ma Phillybe repült, de a csapat azonnal jelezte, nem workout céljából. Már-már túl gyorsan tagadtunk. Ki örülne? 😀Shawn84
én kevésbé
több mint 13 éve
Nem, az, hogy akkor kezdesz el drukkolni egy csapatnak vagy épp annak kezdesz el, amikor megy a szekér, s ezt akkor jelzed is, hogy te milyen nagy drukker vagy, s mikor baj van (akár a többi fannal ez esetben velünk 😉) akkor látványosan vagy kevésbé látványosan lelépsz. Ugye anno az oldal indulása idején épp a Pats illetve a Steelers volt nagyon fent és nem véletlen, hogy ők ott állnak ahol az itthoni népszerűségben, ezt látni a topic látogatottságnál amit ha karunk se fogunk soha utolérni ha hozzászólásokban felül is múltuk már őket.. Nincs azzal gond, hogy jót szereted (ki akarna száraz kenyeret enni), hanem azzal, ha ezt váltogatod, ahogy széljárás változik. No ennyit erről bocs az offért csak akkor így remélem már tiszta.PEdig tökre nem vagyok divatdrukker. mustnai srác is irta már hogy divatdrukkerségből szurkolok az eaglesnek.. Mi az isten az hogy divatdrukker? az hogy kb 2 csapat van a ligában amelyiknek minden meccsét megnézem?Petikievak01Amikor jelezted, hogy inkább húzol a Skinks topicba mert itt úgy beborultunk, hogy nem bírod, én meg beírtam rá, hogy divatrdrukker (ami, mint utána láttam magadra értelmezve pont beírtál a Skins topicba 😛)dandeDeny személyesen ide is tehetne ki dolgokat de tudom már nem nagyon fog 😕. Ahogy (ezt viszont remélem)Ochonak tetszett a város korábban ezért jött csak vissza oszt adios 😛Látod , csak szidni kell engem és az emberek bírni fognak 😀 Amúgy melyik beszólás is volt az ? Már tökre nem emlékszem 😀 Na mind1. én a sport-video.org-ről szedek Petikievak01
OFF:
Más: azért azt nem gondoltam volna, még ha nem is ezért raktam ki de mégis érdekes, hogy pl egyetlen Petinek szóló nem rosszindulatú beszólásom nagyobb tetszési indext arat (5 like), minthogy jelzek egy oldalt ahonnan egész kényelmesen (nem muszáj regisztrálni nem torrent, hogy több napon keresztül jön le stb..) egész idény alatt lehet meccseket letölteni. Bár biztos kinek kinek megvan a maga jobb forrása akit ez érint, csak gondoltam érdekes lehet nemcsak Philly fanoknak. Lehet tévedtem. Nem likot vártam csak valami visszajelzést, hogy működik e másnak is és használható-e. Hiába no a titokzatos emberi lélek 😀
ON
Azért az Atlanta ellen lehet meg lesz a Bye utáni első veresége Reidnek hosszú idő óta, de ha meg utána megnyernénk a gyűrűt nem izgatna.dande
több mint 13 éve
PEdig tökre nem vagyok divatdrukker. mustnai srác is irta már hogy divatdrukkerségből szurkolok az eaglesnek.. Mi az isten az hogy divatdrukker? az hogy kb 2 csapat van a ligában amelyiknek minden meccsét megnézem?Amikor jelezted, hogy inkább húzol a Skinks topicba mert itt úgy beborultunk, hogy nem bírod, én meg beírtam rá, hogy divatrdrukker (ami, mint utána láttam magadra értelmezve pont beírtál a Skins topicba 😛)dandeDeny személyesen ide is tehetne ki dolgokat de tudom már nem nagyon fog 😕. Ahogy (ezt viszont remélem)Ochonak tetszett a város korábban ezért jött csak vissza oszt adios 😛Látod , csak szidni kell engem és az emberek bírni fognak 😀 Amúgy melyik beszólás is volt az ? Már tökre nem emlékszem 😀 Na mind1. én a sport-video.org-ről szedek Petikievak01
OFF:
Más: azért azt nem gondoltam volna, még ha nem is ezért raktam ki de mégis érdekes, hogy pl egyetlen Petinek szóló nem rosszindulatú beszólásom nagyobb tetszési indext arat (5 like), minthogy jelzek egy oldalt ahonnan egész kényelmesen (nem muszáj regisztrálni nem torrent, hogy több napon keresztül jön le stb..) egész idény alatt lehet meccseket letölteni. Bár biztos kinek kinek megvan a maga jobb forrása akit ez érint, csak gondoltam érdekes lehet nemcsak Philly fanoknak. Lehet tévedtem. Nem likot vártam csak valami visszajelzést, hogy működik e másnak is és használható-e. Hiába no a titokzatos emberi lélek 😀
ON
Azért az Atlanta ellen lehet meg lesz a Bye utáni első veresége Reidnek hosszú idő óta, de ha meg utána megnyernénk a gyűrűt nem izgatna.dande
több mint 13 éve
Amikor jelezted, hogy inkább húzol a Skinks topicba mert itt úgy beborultunk, hogy nem bírod, én meg beírtam rá, hogy divatrdrukker (ami, mint utána láttam magadra értelmezve pont beírtál a Skins topicba 😛)Deny személyesen ide is tehetne ki dolgokat de tudom már nem nagyon fog 😕. Ahogy (ezt viszont remélem)Ochonak tetszett a város korábban ezért jött csak vissza oszt adios 😛Látod , csak szidni kell engem és az emberek bírni fognak 😀 Amúgy melyik beszólás is volt az ? Már tökre nem emlékszem 😀 Na mind1. én a sport-video.org-ről szedek Petikievak01
OFF:
Más: azért azt nem gondoltam volna, még ha nem is ezért raktam ki de mégis érdekes, hogy pl egyetlen Petinek szóló nem rosszindulatú beszólásom nagyobb tetszési indext arat (5 like), minthogy jelzek egy oldalt ahonnan egész kényelmesen (nem muszáj regisztrálni nem torrent, hogy több napon keresztül jön le stb..) egész idény alatt lehet meccseket letölteni. Bár biztos kinek kinek megvan a maga jobb forrása akit ez érint, csak gondoltam érdekes lehet nemcsak Philly fanoknak. Lehet tévedtem. Nem likot vártam csak valami visszajelzést, hogy működik e másnak is és használható-e. Hiába no a titokzatos emberi lélek 😀
ON
Azért az Atlanta ellen lehet meg lesz a Bye utáni első veresége Reidnek hosszú idő óta, de ha meg utána megnyernénk a gyűrűt nem izgatna.dande
több mint 13 éve
Deny személyesen ide is tehetne ki dolgokat de tudom már nem nagyon fog 😕. Ahogy (ezt viszont remélem)Ochonak tetszett a város korábban ezért jött csak vissza oszt adios 😛Látod , csak szidni kell engem és az emberek bírni fognak 😀 Amúgy melyik beszólás is volt az ? Már tökre nem emlékszem 😀 Na mind1. én a sport-video.org-ről szedek
OFF:
Más: azért azt nem gondoltam volna, még ha nem is ezért raktam ki de mégis érdekes, hogy pl egyetlen Petinek szóló nem rosszindulatú beszólásom nagyobb tetszési indext arat (5 like), minthogy jelzek egy oldalt ahonnan egész kényelmesen (nem muszáj regisztrálni nem torrent, hogy több napon keresztül jön le stb..) egész idény alatt lehet meccseket letölteni. Bár biztos kinek kinek megvan a maga jobb forrása akit ez érint, csak gondoltam érdekes lehet nemcsak Philly fanoknak. Lehet tévedtem. Nem likot vártam csak valami visszajelzést, hogy működik e másnak is és használható-e. Hiába no a titokzatos emberi lélek 😀
ON
Azért az Atlanta ellen lehet meg lesz a Bye utáni első veresége Reidnek hosszú idő óta, de ha meg utána megnyernénk a gyűrűt nem izgatna.dande
több mint 13 éve
Deny személyesen ide is tehetne ki dolgokat de tudom már nem nagyon fog 😕. Ahogy (ezt viszont remélem)Ochonak tetszett a város korábban ezért jött csak vissza oszt adios 😛OFF:
Más: azért azt nem gondoltam volna, még ha nem is ezért raktam ki de mégis érdekes, hogy pl egyetlen Petinek szóló nem rosszindulatú beszólásom nagyobb tetszési indext arat (5 like), minthogy jelzek egy oldalt ahonnan egész kényelmesen (nem muszáj regisztrálni nem torrent, hogy több napon keresztül jön le stb..) egész idény alatt lehet meccseket letölteni. Bár biztos kinek kinek megvan a maga jobb forrása akit ez érint, csak gondoltam érdekes lehet nemcsak Philly fanoknak. Lehet tévedtem. Nem likot vártam csak valami visszajelzést, hogy működik e másnak is és használható-e. Hiába no a titokzatos emberi lélek 😀
ON
Azért az Atlanta ellen lehet meg lesz a Bye utáni első veresége Reidnek hosszú idő óta, de ha meg utána megnyernénk a gyűrűt nem izgatna.
több mint 13 éve
Deny tette ki PhillyBlog Facséra. Gondoltam érdekesnek találjátok ti is :Chad Johnson (leánykori nevén Ochocinco) ma Phillybe repült, de a csapat azonnal jelezte, nem workout céljából. Már-már túl gyorsan tagadtunk. Ki örülne? 😀
több mint 13 éve
szolid lépés egyelőre...hosszabb távon több kellene majd ennélrem csak átmeneti megoldásnak jönne Vallos...TEAM NEWS: Eagles today announced they have signed C Steve Vallos and placed C Jason Kelce on the season-ending Injured Reserve list. Shawn84
Kelce-ről valamit lehet tudni?!zsojti
több mint 13 éve
Püff neki pedig úgy tűnt minden nehézség nélkül megvan JJ utódja ez így húzós szomorú vagyok nagyon.
több mint 13 éve
rem csak átmeneti megoldásnak jönne Vallos...TEAM NEWS: Eagles today announced they have signed C Steve Vallos and placed C Jason Kelce on the season-ending Injured Reserve list.
Kelce-ről valamit lehet tudni?!zsojti
több mint 13 éve
rem csak átmeneti megoldásnak jönne Vallos...Kelce-ről valamit lehet tudni?!
több mint 13 éve
Snapszámok:- McCoy 69 snap, Bryce 8, Havili 17, Harbor 36
- DL: Cox 51, T.Cole 48, Babin 44, Landri 37, Jenkins 32, Thornton 22, Tapp 22, Hunt 15, B.Graham 9
- Ryans és Kendricks az összes snapnél fent volt (70), Jordan 37
- Boykin 33 snapett töltött a pályán.
www.phillymag.com/eagles/2012/09/17/eagles-snap-counts-demeco-ryans-three-down-lb/
Valószínűleg Steve Vallos-t le fogjuk igazolni.
Reynolds fogja hívni a falhívásokat.
több mint 13 éve
Nah most pótoltam be a meccset. Hát nem volt rossz. 😀 Ryans a 2. félidőben nagyon durva volt. Boykin isten.
Veszíteni pedig egyszerűen nem tudunk. 😀
Henry nem volt vmi jó, szal lehet h a Browns elleni játéka az csak úgy véletlenül kicsúszott. 😀