Philadelphia Eagles
A támadókat az erős keret tartja a víz felett, így az inkompetens edzők ellenére sikerül valamennyire értelmezhető teljesítményt hozniuk a gyengébb védelmek ellen. Aztán persze döntő pillanatban így is időről-időre sikerül szabotálni a játékhívásokkal az offense-t.
Sajnos nem annyira egyszerű a dolog, hogy Johnson szar play-eket hív, hanem alapjában hibás az offense működése. Ezért nem tudják csak úgy kiírni a playbook-ból a WR screen-eket, a Qb power/sweep/draw futásokat. A védelem bizonyos felállásaira ezek az automatikus válaszok (pl. különböző passrush helyzetekben), erre Sirianni is célzott, amikor azt mondta, hogy ezek jó hívásoknak tűntek annak alapján, amit a védelem mutatott. A gond csak az, hogy már az összes védelem ismeri ezt a programot, így könnyen tudnak rá válaszolni (pl. hányszor lehetett idén látni, hogy Hurts még el sem dobta a laterális passzt, de a DB-k már elindultak a LOS felé). Ez volt látványos példádul a tegnapi hírhedt 2 Qb futás + WR screen játék sorozatban.
Az egész pre-snap folyamatot meg kellene változtatni, amin az offense alapul. Ezt persze nem mehet szezon közben megtenni, és ezért nem várok már semmilyen pozitív változást ebben az idényben. Jelenleg rettentő körülményes és merev az egész. Ennek a tünete, hogy nincs uptempo offense (túl sok olvasást kell csinálni a snap előtt), nincsenek snap előtti mozgások. Ehhez jön a playcaller tapasztalatlansága és akkor olyanok jönnek ki, mint tegnap, amikor a döntő drive-ban azt sem tudták melyik felállásban és kikkel kellene felmenni a pályára, így vagy fél percig tartott, amíg Stoll és Julio fel-le futkostak a pályára.
Ezért nem lesz elég csak a támadó koordinátort kirúgni a szezon után, hanem az offense-t kell többé-kevésbé újjászervezni.
Sirianni sem lehet éppen teljesen nyugodt, mert bár 11 győzelmes szezon után nem szoktak HC-t kirúgni, de a történelmi összeomlást is figyelembe kell venni, valamint azt, hogy Lurie és Roseman ujja hajlamos eljárni a ravaszon. Ezért alaposan meggondolnám a helyében, hogy milyen válaszokat adok, amikor a szezon után le kell ülni a vezetéssel. Repült már itt a játékosok által kedvelt főedző, mert nem olyan válaszokat adott, amit kellett volna, és persze repült már főedző azt követően is, hogy Lurie beszélt néhány fontos játékossal a HC-ről. Sirianni esetében mindkét veszély fennáll. Ha azt mondja a szezon után, hogy a rendszeren csak finomítgatni kell, de egyébként a hülye játékosok nem tudták megfelelően végrehajtani a játékokat, akkor hiba, ha nem válnak meg tőle.
Hurts-nek a meccs nagy részében nem volt nehéz dolga, a támadófal mögött általában volt elég ideje. A WR screen-eknél, tervezett Qb futásoknál nem sok választási lehetősége van, eléggé meg van kötve a keze. Amikor normális passzjátékokat hívtak, akkor általában működött a játék (nem acélos passzvédekezés ellen).
TOUCHDOWN JULIO JONES.
— NFL (@NFL) December 31, 2023
📺: #AZvsPHI on FOX
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/sFjqko01pD pic.twitter.com/kNRvf9RzWe
A támadófal játéka a megszokott volt: erős passzblokkolás, közepes futás blokkolás. Az offseason-ban annak is utána kell nézni, hogy mi az oka a futásblokkolás relatív visszaesésének. Mailata holding-ja sokba került az utolsó előtti drive-ban, de ez nem magyarázat a büntetést követő balfaszkodásra.
Eleve kevés időt volt fenn a pályán a támadósor, mert a védelem képtelen volt megállítani az ellenfelet. Ebből a kevés snap-ből nem volt meghatározó a futójátékunk (megint), bár Swift általában hozta a yardokat, ha volt helye. Az ellenfél passzvédekezésben gyenge volt, így érthető, hogy a passzjátékra építettünk inkább. Gainwell legjobb játéka a RB passz volt, ez mutatja, hogy egyébként milyen teljesítménye volt. Passzblokkban sem jó, egyszer miatta kapott nagy ütést Hurts.
DeVonta Smith sajnos elejtett egy elkapható hosszú passzt, nem lett volna könnyű elkapás, de ő már nem egy ilyet lehúzott. Idén sajnos magához képest neki sem annyira biztos a keze. Ez a drop nagyon rosszkor jött, mert megállíthattuk volna az ellenfél felzárkózását, ha ott 3. down-nál tovább tudunk menni. Brown 5/4-gyel hatékonyabb volt a szokásosnál. Goedert-t sikerült megtalálni az endzone-ban, viszont megint majdnem sikerült eltörni a csuklóját, mert furán csinálja a stiffarm-ot, és megint elkapták a kezénél fogva. Julio Jones tökéletes volt, 2 célbavétel, 2 TD, ez nem volt könnyű elkapás (amilyen szezonunk van, csoda, hogy nem ellenfélhez pattant):
Wow, what a catch by Julio Jones. It’s not easy bringing in a tipped pass like that. pic.twitter.com/kP3M7Mfuk6
— Shane Haff (@ShaneHaffNFL) December 31, 2023
A védelemnél már sokszor beszéltük, hogy megfelelő játékosokból is hiány van. 5 kezdőt vesztett el a védelem az előző offseason-ban, várható volt, hogy nem a tavalyi szinten lesznek. Ugyanakkor egy közepes védelem elvárás volt, ami a szezon feléig kb. össze is jött, de utána teljes lett az összeomlás. Így tegnap a liga jelenleg talán két legrosszabb védelemmel rendelkező csapata játszott, amit a pályán látottak is visszaigazoltak.
Az offense-hez hasonlóan itt is alap lesz a koordinátor váltás: Desai mintha már itt sem lenne, Patricia pedig egy közismert kókler (kérdés, hogy mit keres itt?).
Valószínűleg itt is filozófiaváltás kellene, mert ez a passzív, Fangio-féle alapokra épülő rendszer nem akar működni, és a védőfal kipukkadásával a védelem alapja is elveszett, így mindegy ki hívja a játékokat. Alapvetően korosabb és fiatalabb játékosok alkotják a csapatrész gerincét, akik közül az öregek már nem tudnak állandóan meghatározó hatással lenni játékra, a fiatalok pedig még nem képesek erre. Ennek ellenére a védelmi stáb hibájának tartom, hogy legalább egy közepes védelmet nem tudnak kihozni ebből az állományból.
Az Arizona-nak a liga elejébe tartozó futójátéka van, így nyilvánvaló volt mire kellett készülni, de mintha a pályán sem lett volna védelem. Legalább láthatta az offense stáb, hogy mire jó egy erős futójáték.
0 azaz nulla db punt-ra sikerült kényszeríteni a Cardinals-t, és csak a szerencsének köszönhettek az első félidőben két megállítást. Ez volt a védelem egyetlen komoly játéka, és ehhez is az kellett, hogy Murray szó szerint Brown-nak dobja oda a labdát.
SYDNEY BROWN 99-YARD PICK-6! @Eagles
— NFL (@NFL) December 31, 2023
📺: #AZvsPHI on FOX
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/sFjqko01pD pic.twitter.com/6ZTtVKPu9a
Csapatrészenként felesleges végigmenni, mert értékelhetetlen az egész társaság:
- fizikailag lenyomják őket a védőfaltól a safetyk-ig,
- borzasztó mennyiségű elrontott szerelés a védelem minden szintjén,
- az elkapóktól méterekre lévő DB-k és linebacker-ek.
Két érdekes játék. Ricks nem slot corner, magas, fizikális, de nem fordulékony, ennek ellenére ott erőltetjük, ahol nem kellene a pályán lennie. Így nem lehet senkit megállítani, bizonytalan, a támadó mozdulatára vár, megáll a mozgásban a labdás ember felé. Így megkerülik, mint egy bóját. Ez nem Ricks ellen irányul, hanem jó példa, mert csaknem minden DB-nk így viselkedik a pályán.
OH MY, Michael Carter 😳
— NFL (@NFL) December 31, 2023
📺: #AZvsPHI on FOX
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/sFjqko01pD pic.twitter.com/sw7PfpPJEd
Ez látszólag egy pozitív játék, de Willams-nek fontosabb volt az ünneplés, mint hogy segítsen megszerezni a szabad labdát. Ki tudja, fejben hol járnak a játékosok?
Huge play by Milton Williams to blow up the run pic.twitter.com/bdoZvp65fB
— Shane Haff (@ShaneHaffNFL) December 31, 2023
Pár egyéni teljesítmény, ami elfogadható volt:
- Graham limitált snap-ekben is több hatással volt a védelemre, mint a többi védőfalember összesen. Szégyen a többiekre nézve.
- Ojomo először kapott értékelhető számú snap-et (13), futás ellen jó volt.
- Carter-nek megvan a 6. sack-je.
- Sydney Brown a visszahordott TD-n kívül is jó teljesítményt nyújtott.
Ringo-nak nem volt jó meccse, de fiatal DB-k esetén ez előfordul. Az egyenlítés előtti TD-nél nagyot hibázott press-ben, így üresen maradt az elkapója. Beszedett egy hosszú DPI-t, amiért én nem okolom, szerintem nem játszotta meg rosszul, az elkapó is rángatta őt, így nem volt biztos, hogy rá fújják a kontakt-ot. Pályán kell tartani, mert eddig nem mozog rosszul a hibái ellenére is, ellentétben Ricks-szel, akit én inkább pihentetnék.
Sajnos jövő héten is a kezdőkkel kell menni, mert matematikailag még nem dőlt el a csoport. Viszont így legalább lesz lehetősége néhány kezdő játékosnak megsérülni egy sok sérültet szedő pályán.
Aszondja Sirriani, hogy jó volt ez a szekvencia arra amit az Arizona mutatott...pff, most komolyan nekem semmi tudásom, valaki aki ért a sémákhoz mondjon már erre valamit bazki?Tátott szájjal nézte az egész stadion, hogy mi a retkes isten faszát csinálunk az elvileg game winning drive-ban? Kedvenc sequencem:Nekem is ez tetszett a legjobban (bírtam mikor mutatták a nézőket közelebbről, nekik is bejött), egyszerűen epikus volt...
- False start - 1&20
- QB design run, 2&16
- QB design run, 3&20
- Miss communication bazmeg 17. héten (minden héten ez volt mondjuk) - időkérés
- A nagy kitalált play amire időt kértünk - SCREEN passz Gainszar-nak...
- Az ott blokkoló.....Devonta térdére hátulról ráesnek...
Eazzy
greenboy
Ami nagyon feltűnő volt nekem is, miért vagy 10 yardra mélyen a CB-kkel 3&5-öknél? Lép kettőt egy közepes elkapó visszanéz, elkap és még mindig 2 méterre lesz a védő...miafasz
Szerkesztette: Eazzy
Don't talk the walk, Walk the talk!
Tátott szájjal nézte az egész stadion, hogy mi a retkes isten faszát csinálunk az elvileg game winning drive-ban? Kedvenc sequencem:Nekem is ez tetszett a legjobban (bírtam mikor mutatták a nézőket közelebbről, nekik is bejött), egyszerűen epikus volt...
- False start - 1&20
- QB design run, 2&16
- QB design run, 3&20
- Miss communication bazmeg 17. héten (minden héten ez volt mondjuk) - időkérés
- A nagy kitalált play amire időt kértünk - SCREEN passz Gainszar-nak...
- Az ott blokkoló.....Devonta térdére hátulról ráesnek...
Eazzy
greenboy
Queen. https://t.co/cIuXehRqxg
— Kei (@RealMamaEagle) January 1, 2024
Tátott szájjal nézte az egész stadion, hogy mi a retkes isten faszát csinálunk az elvileg game winning drive-ban? Kedvenc sequencem:Nekem is ez tetszett a legjobban (bírtam mikor mutatták a nézőket közelebbről, nekik is bejött), egyszerűen epikus volt...
- False start - 1&20
- QB design run, 2&16
- QB design run, 3&20
- Miss communication bazmeg 17. héten (minden héten ez volt mondjuk) - időkérés
- A nagy kitalált play amire időt kértünk - SCREEN passz Gainszar-nak...
- Az ott blokkoló.....Devonta térdére hátulról ráesnek...
Eazzy
Szerkesztette: greenboy
Siranni azt mondta gyorsan ki kell javítani a hibákat, kezd azzal hogy Patriciát eltünteted a csapat közelèből...bár már lehet az sem segít.
Szerkesztette: dande2
Félidőig minden oké...lett volna, kell nekünk pick6, hogy sokat legyen fenn a védelem...egyébként ha nem lövi saját magát lábon a Cards, akkor a félidő se lett volna 21-6, ami amúgyis nekünk volt hízelgő. Na nem az Offense részéről, mert az pl szépen megtette ami lehetősége volt, jól játszottak, noha voltunk fent vagy 5 percet a teljes negyedben...
+ Offense első félidő és alapvetően az utolsó előtti drive kivételével
+ Sidney Brown pick6, na már nem a pick része, hanem a visszahordás.
- A teljes totális Defense...a Cards 29. passzok terén, kb tudtuk, hogy a futás lehet a módjuk, ami ellen nemrég elit D-nk volt, pedig akkor se volt elit LB sor, szóval kérdem én, mi a lószar történt a futás elleni védelemmel?
- Pass rush külön kiemelném, hogy lófasz esti fényben.
- Kulcs szituációban az O hívások...
Tátott szájjal nézte az egész stadion, hogy mi a retkes isten faszát csinálunk az elvileg game winning drive-ban? Kedvenc sequencem:
-
- QB design run, 2&16
- QB design run, 3&20
- Miss communication bazmeg 17. héten (minden héten ez volt mondjuk) - időkérés
- A nagy kitalált play amire időt kértünk - SCREEN passz Gainszar-nak...
- Az ott blokkoló.....Devonta térdére hátulról ráesnek...
Ha egészen véletlen nyertünk volna is pont ugyanazt gondolnám, így meg legalább még rosszabb a szájíz. Egy biztos, azt elintézték a srácok, hogy egy top talent csapatnál majd a PO-ban minden (ami egy lesz) kört ajándéknak fogok tudni megélni.
Szerkesztette: Eazzy
Don't talk the walk, Walk the talk!
Amúgy meg erősen egy floridai kiruccanás nèz ki amiből mèg èppen plusz egy kör is lehetne, ha...haha 😏Annyira örülnék, ha az utolsó fordulóba a carolina tolna egy arizonát és megverné a tampát. Bár kb bárki jut be a southból az 1 and done lesz nagy valószínüséggel.
dande2
Avonte Maddox appeared to be headed for X-ray machine, holding left arm close to his side #Eagles
— Ed Kracz (@kracze) December 31, 2023
Devonta Smith was on crutches with a walking boot outside the locker room.
— Zach Berman (@ZBerm) December 31, 2023
I can’t believe we have this and have to feel this miserable. This should be fun! pic.twitter.com/qDiHL4MZsY
— Bleeding Green Nation (@BleedingGreen) December 31, 2023
Szerintem ne fárasszuk őket szenvedtek a kóklerektől a vonal szèlèn eleget.Remélem a Giants ellen a cserèkkel állunk ki mert kb tök mindegy.Mehetünk kezdőkkel is .2 meccset csak kibírnak mèg a szezonban 😏
dande2
Invincible
Remélem a Giants ellen a cserèkkel állunk ki mert kb tök mindegy.Mehetünk kezdőkkel is .2 meccset csak kibírnak mèg a szezonban 😏
dande2
"Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során." (Konfucius)
AJ Brown 41 yardos touchdownt szerzett volt csapata, a Titans ellen, de visszafújták. Úgyhogy egy játékkal később újra egy 41 yardos touchdownt szerzett.