Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 7 éve
Nos, Justin Layne TD-t mentett a meccs végén. Ma már voltak jó megmozdulásai, nem volt annyira elveszve. Marcus Allen, PJ Locke és Spilane fumble-re kényszerítette az ellen TE-jét a pálya közepén a 4. negyedben, ez szép volt. Burns FF-t okozott, Davis összeszedte, Hiltonnak voltak szép megmozdulásai FS-ben és slot-ban is, jól blitzelt ismét, sokat játszott.Watt, Dupree végigtolta az első félidőt, nem voltak rosszak, de cserék ellen villogtak. Mögöttük szinte senki nem volt Olaf kiesésével Chick-en és Skipperen kívül + az új camp body Kuntz. Skipper a végén már villogott, összeszedett egy fumble-t.
Matek kezdett, Ulysse sokat játszott, most csendesebb volt, nem is blitzeltették sokat.
Spilane most sem volt elveszve.
DL-nak csendes meccse volt, most sok villanást nem láttam tőlük, de nem is őket figyeltem, még meg kell őket is néznem.
QB-k, kb. mint múlt héten. Rudi kezdett, szenvedett , de mielőtt lement, egy drive-ot sikerült összeraknia. Dobbs szintén szenvedés + egy drive + egy RZ Int. + egy TD, amit elvettek a ref-k.
Hodges ismét bejött a végére, neki ment egyből a játék. Nyilván a maga szintjén, de ő mintha melegebb kézzel jött volna be, mint a két wannabe 2sz. qb.
Ő is megajándékozta Johnson-t az első NFL TD-jével, ezt már nem vették el a bírók. Bár nem volt túl pontos dobás.
A WR-ektől nem vártam sokat ezen a meccsen a történtek után, szétesve is játszottak. Diontae Johnson 2x is elkapta első NFL TD-jét, Dobbs dobása szép volt, de elvették OPI miatt, amit Tomlin challenge-elt, de hiába. Szerintem nem volt erő a kölcsönös kézmozdulatban,de a bírók másképp látták. Hodges újra feldobta neki és már sikerült megtartania a TD-t. Sajnáltam is már mert a visszahordás nem ment neki a meccs elején, elég bizonytalannak tűnt. Juju nem jeleskedett, Crief egy FF-t vétett, utána nem is láttam, Switz csak a vége felé került fel, nem sok szerepet kapott, Rogers sem, de őket már ismerik. Diontae Spencer viszont segített magának ismét, veszélyes volt visszahordásban és volt egy szép futása motion-ből. Nehéz lesz a Switz, Rogers, Spencer kérdés. De ez jó dolog.
TE játékunk nem meggyőző, Grimble sem, Rader elkapott párat, de hibázott is, itt továbbra is baj van. Az új Camp body-t nem láttam.
OL: Nem figyeltem, de nagyon sok büntetésünk volt ismét, ahogy múlt meccsen is 30körül jártunk, holding, false start stb.
RB-k nagy lyukakat nem kaptak, Conner kicsit rozsdás volt, sok checkdown-t nem kaptak, Trey Edmuncc Lassúnak, Malik Williams viszont fürgének tűnt.
Sokkal előrébb nem vagyunk. Bush, Bince nem játszott, Barron is alig. Kezdő DL nem volt, ismét csak Hargrave tolta, ő is inkább 2DL-ban.
Ennyi.
több mint 7 éve
Úgy hallom, Spaeth is járt a táborban, és dolgozott az új TE-kel a blokkolási technikájukon. Gentry pedig Pouncey-t kereste meg tanácsokért, technikáért.Hat sajnos, Cbs teve csatornaja, de most a helyi adot latod rajta, Ami a KDKA 2 Pittsburgh bol. Ez Az, Amit mondok altalaban nektek hogy Jo meccsek utan. Vagy locker roomban. Stb. Es persze infok teren is jok. /vagy ugyanigy a Pittsburghi meccs kozvetito, vagy sport radio.../
Jó ez a KDKA közvetítés, kár, hogy regular-ban nincs.
Spy
Es az is, hogy van jo sok info, valamint belsos info is toluk, mint par volt ma is. De ez az ur vezeti Az egyik ilyen black and gold zone nevu aftershowt ,a C. Batch melletti kommentator ur. Amik szerintem jok. Es eleg belelatast adnak barkinek. Es erthetoen.
Erre mondtam hogy Kar hogy ezt otthon nem tudjak igy leadni. Sok dolgot elmondanak. Meg sok fontos dologra ravilagitanak barmi is Az.
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
Úgy hallom, Spaeth is járt a táborban, és dolgozott az új TE-kel a blokkolási technikájukon. Gentry pedig Pouncey-t kereste meg tanácsokért, technikáért.Jó ez a KDKA közvetítés, kár, hogy regular-ban nincs.
több mint 7 éve
Nincsmit. conner is jatszik egy drive ot. Valamint ola helyett skipper lesz meg erdekes...scienceandtechnology.xyz/17150/ pittsburghi kommentarorral link. KDKA 2 ado. 1080pez jó, köszi
atrie burns vs cam sutton csata a negyedik cb helyert varhato. Haden Nelson kezdo. Hilton 3. cb. Es majd megprobaljak hogy burns vs sutton lesz e a befuto...
gabor25
Spy
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
scienceandtechnology.xyz/17150/ pittsburghi kommentarorral link. KDKA 2 ado. 1080pez jó, köszi
atrie burns vs cam sutton csata a negyedik cb helyert varhato. Haden Nelson kezdo. Hilton 3. cb. Es majd megprobaljak hogy burns vs sutton lesz e a befuto...
gabor25
több mint 7 éve
scienceandtechnology.xyz/17150/ pittsburghi kommentarorral link. KDKA 2 ado. 1080p atrie burns vs cam sutton csata a negyedik cb helyert varhato. Haden Nelson kezdo. Hilton 3. cb. Es majd megprobaljak hogy burns vs sutton lesz e a befuto...
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
photos.app.goo.gl/r7ixvwXpxfPMGajs9 ezert van a keses. Fura de itt sutott a nap.photos.app.goo.gl/LpE6cw2uoKHDK9zGA Eddig...
y6stream.club/watch/kansas-city-chiefs-vs-pittsburgh-steelers/ ez a link mar megy...
Egy oras lesz a keses, minimum. 8.30 itteni ET ido szerinti valoszinuleg kezdodik, hacsak az anyatermeszet bele nem szol megint. Mert csak most kezdik majd a 45 perc warm up ot. Addig nem jonnek ki a jatekosok, amig villamlas van kozelben, fenti kep. Es a nezok is most kezdtek visszajonni/kezdtek visszaengedni mert elalt az eso. Vihar is halad Philly fele kelet fele es picit eszakra is.
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
reddit steelers en szoktak linkek fentlenni. Igy hirtelen. www.reddit.com/r/nflstreams/lesz aki nezi a pit pre meccset ma?Ha lesz értelmes stream! 😁
gabor25
Remélem Rudolf ma hasít! 😉
steelwolf
több mint 7 éve
Legyen az rudi es hodges es washington. Na es persze a ket ILB bush es a masik is. Es akkor nem lennenk rosszul.lesz aki nezi a pit pre meccset ma?Ha lesz értelmes stream! 😁
gabor25
Remélem Rudolf ma hasít! 😉
steelwolf
több mint 7 éve
lesz aki nezi a pit pre meccset ma?Ha lesz értelmes stream! 😁
gabor25
Remélem Rudolf ma hasít! 😉
több mint 7 éve
Memba Daryl DrakeAki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 7 éve
mi ujsag a masik "kisebb csodanak" kikialtott lb vel ugy olvasom hogy szabad ugynok lett a ravensbol aug 1 el? Matthew Thomas ha jol olvasom? O is jo eloszezont tolt tavaly. Ha jol emlekszem es ola meg ot vartak/tuk sokan JJ utan, meg bud dupree atmozgatasa elott kisebb "megvaltonak". De legalabb friss es ude foltnak.Steelers LB Ola Adeniyi out 2-4 weeks with meniscus teartuzarskkipper má főkészült, predátorok előre!
steelwolf
sutianap
Es egy talan nem szokvanyos kijelentes. Ami fajo egyik oldalrol sajnos, de a jovore nezve es tovabblepes miatt viszont jol hangzik. Egyik szemunk sir, mig a masik vegre talan nevethet picit. Go saci vs bush.
steelerswire.usatoday.com/2019/08/15/steelers-mike-tomlin-devin-bush-ryan-shazier/?utm_source=smg&utm_medium=wasabi&utm_content=recirc-most-popular
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
lesz aki nezi a pit pre meccset ma?
több mint 7 éve
Steelers LB Ola Adeniyi out 2-4 weeks with meniscus teartuzarskkipper má főkészült, predátorok előre!
steelwolf
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 7 éve
Steelers LB Ola Adeniyi out 2-4 weeks with meniscus tear
több mint 7 éve
Rég, nagyon rég volt ennyire gyér elkapó sorunk.switz tul gyenge fizikailag es harmat sulyu is, az lbk mar tavaly is majdnem kette tortek, vagy siman dropolt ezmiatt. Mi kb most akarjuk lemasolni vele a nyul england regen csinalt wr ekkel. De o erre mar tavaly sem volt alkalmas. Inkabb Eli rogers.
Van egy JuJu aki nagy forma, és képes nagy dolgokra de nem tudjuk hogy 1. számú elkapónak megteszi-e egyáltalán (bennem azért van még kérdőjel). Washington tavaly bukdácsolt, idén talán fejlődik valamennyit hogy pályán lehessen tartani egyáltalán. Switz szintén eddig 1-1 játékokra volt jó. A többi meg leves egyelőre.
laby
Eli tavaly elott fejlodott, tavaly serult volt, majd kozepesen megbizhato. De o nekem jobban tetszett jatekra sokkal mint switzer.
Juju tavaly robbantott, de ab vel az oldalan.
Na iden kiderul, hogy megvalasztjak e megint off mvp nek. Vagy a duplazasok miatt mehet o is duli fulizni, mint tavaly az elkapo parja.
Washington 3. szamu meg nem bizonyitott. Remeljuk fog.
A 2. szamut meg nem lattam. Igy nem tudok mit mondani rola.
Remelem jo lesz es o lesz az idei juju, vagy washington, aki mar tavaly is jol jatszott de csak a pre season meccseken. Igy wash nak jo lenne, a rookie dolgokat leporolnia magarol (onbizalomhiany talan eles meccsen, droppok stb) es akkor ha az onbizalma is megjonne idejekoran, lehet o robbant iden. Bar igy lenne. Mert 3. wr kent neki lenne ra a legkonnyebb dolga. Meg hat felepitese keze is megvan. Csak eles meccsen nem bizonyitotta meg sajnos.
A tobbi wr eket, ha kettot egybe teszunk, akkor kapunk egy jo kb 3. szamut. Ha egyesevel nezzuk oket, akkor arnyaltabb a helyzet. De hat itt van Ben majd o megoldja. Meg hat itt van conner o neki meg el kell vinni a vedoket a futas fele fokent.
Meglatjuk mi lesz. De iden lathatjuk majd az igazi Bent. Es az igazi connert. Nem biztos hogy az off nem esik vissza. En attol felek igen. De most majd ben arra fogja, hogy tul fiatalok voltak az elkapo sorban az elkapok es nem volt meg a chemistry. Stb. Ne igy legyen.
Vedelem jobbnak nez ki mint tavaly volt az fix. Ha a 2. Ilb posztra is bevalna mar valaki, meg busht szem szivatnak rookiekent nagyon, akkor vegre lenne jo def. De hat joe harden serult. Hilton jo harmadik. 2. szamunak meg most nem is tudom ki a jo. Mert a cornereket szet szivattak. Mint szoktak.
Bar par kozepre futast is bekaptunk. Vagy kozepre passzt is. De az akkor mar a cserekkel volt.
Meglatjuk...
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
Ola 2-4 hétre kiesett.fasza, akkor lehet ez megint eldonti a sorsat?
Gergőke
több mint 7 éve
Ola 2-4 hétre kiesett.
több mint 7 éve
Azért azt szögezzük le, megint úgy fikázunk egy egységet kompletten, hogy nem is láttunk belőlük semmit. Ehhez persze már általánosságban hozzászoktam, de mivel pont az elkapók azok akik Pittsburghben rendre a vártnál jobban teljesítenek, igazán kaphatnának némi esélyt a magyarországi rajongóktól is 😊Végignézve a névsort, nekem nagyon pozitív érzéseim vannak, aztán lehet majd tévedek, de nem értem miért vannak ezek a negatív vélemények.
JuJu-t nem kell bemutatni...tavaly 8 db 100+-os meccse volt. Hopkins-nak 2. évében 4. Nem jelent ez persze semmit, mert mindig lehet mondani, hogy nem ő volt a no1, de ez kit érdekelt...azt vert meg, akit éppen rátettek. Jelzem AB-nak 2. évében 3 100+-os meccse volt. Biztos vagyok benne, hogy készen áll JuJu átvenni AB szerepét és ennek ellenkezőjét nem értem miért hiszi bárki.
Senki nem beszél a 2. számú WR-ről DONTE MONCRIEF-ről, mert egyelőre nem Washington a no2 WR.
Moncrief pedig nem egy ügyetlen srác. Nem volt szerencséje a Colts-nál, mert hol ő volt sérült, hol pedig Luck. Legjobb évében Luck 7 meccset játszott, de így is összejött neki 733 yard és 6TD. Tavaly meg a nem éppen passzjátékáról híres Jaguars-ban igencsak meglepő lett volna egy 1000+-os szezon. De ide, ennyiért no2 WR szerintem szinte tökéletes. Egy baromi erős draft class-ból jött, Backhamekkel meg Evansokkal...úgyhogy nekem furcsa, hogy nem is említik a saját szurkolóik.
Washington látszik, hogy szintet lépett, bár persze róla még mindig keveset tudunk. 2. évét kezdi, de már csak a fikát kapja...vicc
Diontae Johnson egy baromi tehetséges srác, aki edzéseken jól teljesít...ha nem is idén, de 1-2 év múlva sok öröm lehet benne.
Eli Rogers és Switzer már bizonyított is, hogy lehet rájuk számítani. Szerintem ez a 6 ember nagyon erős egységet fog alkotni, én kicsit sem félek attól, hogy itt mondanánk csődöt. Jobban félek, hogy McDonald nehogy megsérüljön, mert ott végünk van.