Washington Commanders
28 feliratkozó
több mint 4 éve
De Apafej... Tisztázzunk vmit. Az egész hsz-edből egy mondat foglalkozik azzal, amivel te most védeni probálod a mundér becsületét, ezen felül javarészt azzal foglalkoztál, hogy -mi tettük tönkre a csapatot ("eltékozoltátátok, Ti személy szerint") Oszt azt mégis hogy? Sokat költök sörre és ezért Bruce Allen ostoba döntéseket hozott?
-a "tulajdonosunk" egy rakás szerencsétlenség. Itt jegyezném meg, hogy Daniel Snyder a Redskins tulajdonosa, nem a Redskins topic-ba író fanoké
- a politika irritál, azt a topikot nem látogatom, így az azzal kapcsolatos megjegyzésedet nem kommentálnám. Bár gondolom van az oldalnak embere arra, hogy a nagyon cinket helyre tegye és úgy látom teljes a létszám a Redskins topikban, úgyhogy max téged zavar.
Majd egy lóugrással levontad a következtetést, hogy senkik vagyunk és kicsi a pöcsünk.
Na most ez alapján két dologra tudok gondolni: vagy nem tudsz magyarul fogalmazni és valójában semmi rossz szándékod nem volt, csak ennyire futja és kissé félreérthetően fogalmaztál, vagy pedig tényleg annyira faszkalap vagy, mint amilyennek tűnsz.
Szerkesztette: nexion218
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 4 éve
Arra utaltam, hogy amikor folyamatosan mélyülő válságban van egy franchise, és a fanokkal sok jó nem történik, akkor biztos, hogy nem szórnék sót a sebbe (Dan Snyder anyagi helyzetének taglalása). Ezért hoztam a Luck példát. Nyilván nem vicces akartam lenni, ezért tettem szomorú arcot a végére, az irónia ritkán vicces.
Ne haragudjatok kedves Skins szurkolók, DE nem elég hogy:Neked meg mi a tosz bajod van? Vagy csak lemaradtam a humorról? Suti még csak nem is Skins fan... A "cucc" mérete meg hogy jön ide? Miért nem írod le magyarul, hogy szerinted kicsi a faszunk, mer tolyan témáról beszélünk a kedvenc csapatunk topikjában, ami neked nem tetszik? (egyértelmű ok-okozati összefüggés ugyebár...)
1.) szar a csapatotok Gibbs óta, és bár a kezetekben volt a nap a hold, és minden csillagok... eltékozoltátátok, Ti személy szerint...
2.) rettenetesen tiszteletlenek vagytok a csapat névválasztása területén is... látjuk, miket irkáltok a Politika topicba....
3.) A tulajdonosotok (személy szerint a Tietek) egy lecsúszott rakás szerencsétlenség....
Szóval egyszerűen senkik vagytok...fogadjunk, hogy még a cucc is kicsi...!
Komolyan, hogy ennek az egész Dan Snyder egy csoró gyökér vitának mi értelme?! 😕
Ez kb olyan, mintha átmentem volna az Indy topicba Luck visszavonulása kapcsán és arról értekeztem volna, hogy Wilson mennyivel nagyobb király.
Helmut Zimmerforbes:Másfél éve vett egy yachtot 100 milláért, szeretnék én csak tizedilyen gazdag lenni papíron.papíronMiért ne lenne pénze, ne röhögtess már...és utána adja el, mer pénze nem lesz....Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
warr_b
sutianap
A kábé két és fél milliárd dodóból (a Forbes szerint 2.6B) azért csak futná erre-arra nagy szűken, ha szeretné.
warr_b
sutianap
warr_b
In April 2000, Snyder Communications was sold to the French advertising and marketing services group Havas in an all-stock transaction valued at in excess of US$2 billion, the largest transaction in the history of the advertising/market industry[citation needed]. Snyder's personal share of the proceeds was estimated to be US$300 million
ezt a Forbesnak sikerült 100%ba beszámítani
de ismered mit mondott a öreg Rócsild a mások pénzéről?
az az igazi
szóva Snejdernek se állnak olyan jól a dolgai
99be behiteleztette a Redskins vásárlást, amiből asszem még mindig 50 millát perkál évente, 00ban eladta a cégét (300), ezután három évre meg sürgősen be kellett még vonnia 600 misi vasat (ugye ide beszámítjuk a Fedex 200át, aminek ezekszerint fele ígyúgy a vételárba ment), nem kamu pénzt - 800ér vette de szerintem ebből a szögből úgytetszik, hogy a maga számára kiizzadt egy +50% tulajdonrészt, de vért pisált vele, s most lenyeletik vele a szarát.
biznic iz biznic
sutianap
nexion218
több mint 4 éve
Közben az Amazon és a Walmart is eltűntette a kínálatából a Redskins cuccokat.Na, hát erről a fajta őszinte aggódásról beszéltem vmelyik nap pizsama kollégának...
Persze az tök oké, hogy a Nike kvázi gyerekrabszolgákkal készítteti Ázsiában a termékeit.

Közben az Amazon és a Walmart is eltűntette a kínálatából a Redskins cuccokat. Persze az tök oké, hogy a Nike kvázi gyerekrabszolgákkal készítteti Ázsiában a termékeit.
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Ha most konteózni akarnék, azt mondanám, hogy ez az egész csak egy gusztustalan üzleti húzás volt, hogy megszerezzék Snyder tulajdonrészét: dcsportsking.com/2020/07/09/report-redskins-minority-owner-fred-smith-tried-to-get-dan-snyder-to-sell-majority-stake/
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Szerintem a nagy része hülyeség, de most aktuális...www.youtube.com/watch?v=IOqM4wOYBTA
Szerkesztette: pbalazs
Viselkedj felnőtt módjára, és gyere TV-t nézni a várba!
több mint 4 éve
index.hu/sport/jegkorong/2020/07/08/chicago_blackhawks_nevvaltoztatas_nhl_amerikai_oslakosok_washington_redskins/
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Megteszem, ami tőlem telik 😀jól kibasztál velük 😉Jah, én is így gondolom.kiseggelt az összes szponzor, ha lesz is sezlony, se lesz fullhouse, közbe nyomják be az NFLnek az eladást, amit megpendítettek, hogy szezon kezdet, de az lehet jövőrelesz...😊😊Ne haragudjatok kedves Skins szurkolók, DE nem elég hogy:mé a nyócoldalon
1.) szar a csapatotok Gibbs óta, és bár a kezetekben volt a nap a hold, és minden csillagok... eltékozoltátátok, Ti személy szerint...
2.) rettenetesen tiszteletlenek vagytok a csapat névválasztása területén is... látjuk, miket irkáltok a Politika topicba....
3.) A tulajdonosotok (személy szerint a Tietek) egy lecsúszott rakás szerencsétlenség....
Szóval egyszerűen senkik vagytok...fogadjunk, hogy még a cucc is kicsi...!
Komolyan, hogy ennek az egész Dan Snyder egy csoró gyökér vitának mi értelme?! 😕
Ez kb olyan, mintha átmentem volna az Indy topicba Luck visszavonulása kapcsán és arról értekeztem volna, hogy Wilson mennyivel nagyobb király.
Helmut Zimmerforbes:Másfél éve vett egy yachtot 100 milláért, szeretnék én csak tizedilyen gazdag lenni papíron.papíronMiért ne lenne pénze, ne röhögtess már...és utána adja el, mer pénze nem lesz....Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
warr_b
sutianap
A kábé két és fél milliárd dodóból (a Forbes szerint 2.6B) azért csak futná erre-arra nagy szűken, ha szeretné.
warr_b
sutianap
warr_b
In April 2000, Snyder Communications was sold to the French advertising and marketing services group Havas in an all-stock transaction valued at in excess of US$2 billion, the largest transaction in the history of the advertising/market industry[citation needed]. Snyder's personal share of the proceeds was estimated to be US$300 million
ezt a Forbesnak sikerült 100%ba beszámítani
de ismered mit mondott a öreg Rócsild a mások pénzéről?
az az igazi
szóva Snejdernek se állnak olyan jól a dolgai
99be behiteleztette a Redskins vásárlást, amiből asszem még mindig 50 millát perkál évente, 00ban eladta a cégét (300), ezután három évre meg sürgősen be kellett még vonnia 600 misi vasat (ugye ide beszámítjuk a Fedex 200át, aminek ezekszerint fele ígyúgy a vételárba ment), nem kamu pénzt - 800ér vette de szerintem ebből a szögből úgytetszik, hogy a maga számára kiizzadt egy +50% tulajdonrészt, de vért pisált vele, s most lenyeletik vele a szarát.
biznic iz biznic
sutianap
rasszista/nemrasszista-kutattyák/úgyérzik/demégsem/derasszista/denemaz/ mégesaz/demondomnem/rasszista/nemrasszista-
mive nincs Apeszos kénytelen vagyok én elővenni a UV lámpát, mint a helyszínlelőkbe, azt egyből világítnak a testnedvek
nekiláttak Snejdert felszeletelni, nem a BLM, nem a Indiántanács ezek csak a casus bellik - namost rabbiSnejder vagy előszedi a municiót, vagy megdarálják
én magam szerint küldeném a löncsbe
sutianap
Amúgy valami határidőről tud valaki, meddig kellene át vagy bét mondani?
warr_b
sutianap
Amúgy tiszta mázli, hogy a Pepsit utálom, a Fedex-szel sose vót dógom, meg Nike cuccot se vettem még soha az életbe, ezek íyg is maradnak ezután is 😀
warr_b
Bjoca
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
jól kibasztál velük 😉Jah, én is így gondolom.kiseggelt az összes szponzor, ha lesz is sezlony, se lesz fullhouse, közbe nyomják be az NFLnek az eladást, amit megpendítettek, hogy szezon kezdet, de az lehet jövőrelesz...😊😊Ne haragudjatok kedves Skins szurkolók, DE nem elég hogy:mé a nyócoldalon
1.) szar a csapatotok Gibbs óta, és bár a kezetekben volt a nap a hold, és minden csillagok... eltékozoltátátok, Ti személy szerint...
2.) rettenetesen tiszteletlenek vagytok a csapat névválasztása területén is... látjuk, miket irkáltok a Politika topicba....
3.) A tulajdonosotok (személy szerint a Tietek) egy lecsúszott rakás szerencsétlenség....
Szóval egyszerűen senkik vagytok...fogadjunk, hogy még a cucc is kicsi...!
Komolyan, hogy ennek az egész Dan Snyder egy csoró gyökér vitának mi értelme?! 😕
Ez kb olyan, mintha átmentem volna az Indy topicba Luck visszavonulása kapcsán és arról értekeztem volna, hogy Wilson mennyivel nagyobb király.
Helmut Zimmerforbes:Másfél éve vett egy yachtot 100 milláért, szeretnék én csak tizedilyen gazdag lenni papíron.papíronMiért ne lenne pénze, ne röhögtess már...és utána adja el, mer pénze nem lesz....Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
warr_b
sutianap
A kábé két és fél milliárd dodóból (a Forbes szerint 2.6B) azért csak futná erre-arra nagy szűken, ha szeretné.
warr_b
sutianap
warr_b
In April 2000, Snyder Communications was sold to the French advertising and marketing services group Havas in an all-stock transaction valued at in excess of US$2 billion, the largest transaction in the history of the advertising/market industry[citation needed]. Snyder's personal share of the proceeds was estimated to be US$300 million
ezt a Forbesnak sikerült 100%ba beszámítani
de ismered mit mondott a öreg Rócsild a mások pénzéről?
az az igazi
szóva Snejdernek se állnak olyan jól a dolgai
99be behiteleztette a Redskins vásárlást, amiből asszem még mindig 50 millát perkál évente, 00ban eladta a cégét (300), ezután három évre meg sürgősen be kellett még vonnia 600 misi vasat (ugye ide beszámítjuk a Fedex 200át, aminek ezekszerint fele ígyúgy a vételárba ment), nem kamu pénzt - 800ér vette de szerintem ebből a szögből úgytetszik, hogy a maga számára kiizzadt egy +50% tulajdonrészt, de vért pisált vele, s most lenyeletik vele a szarát.
biznic iz biznic
sutianap
rasszista/nemrasszista-kutattyák/úgyérzik/demégsem/derasszista/denemaz/ mégesaz/demondomnem/rasszista/nemrasszista-
mive nincs Apeszos kénytelen vagyok én elővenni a UV lámpát, mint a helyszínlelőkbe, azt egyből világítnak a testnedvek
nekiláttak Snejdert felszeletelni, nem a BLM, nem a Indiántanács ezek csak a casus bellik - namost rabbiSnejder vagy előszedi a municiót, vagy megdarálják
én magam szerint küldeném a löncsbe
sutianap
Amúgy valami határidőről tud valaki, meddig kellene át vagy bét mondani?
warr_b
sutianap
Amúgy tiszta mázli, hogy a Pepsit utálom, a Fedex-szel sose vót dógom, meg Nike cuccot se vettem még soha az életbe, ezek íyg is maradnak ezután is 😀
warr_b
az éj sötét és tele iszonyattal
több mint 4 éve
Jah, én is így gondolom.kiseggelt az összes szponzor, ha lesz is sezlony, se lesz fullhouse, közbe nyomják be az NFLnek az eladást, amit megpendítettek, hogy szezon kezdet, de az lehet jövőrelesz...😊😊Ne haragudjatok kedves Skins szurkolók, DE nem elég hogy:mé a nyócoldalon
1.) szar a csapatotok Gibbs óta, és bár a kezetekben volt a nap a hold, és minden csillagok... eltékozoltátátok, Ti személy szerint...
2.) rettenetesen tiszteletlenek vagytok a csapat névválasztása területén is... látjuk, miket irkáltok a Politika topicba....
3.) A tulajdonosotok (személy szerint a Tietek) egy lecsúszott rakás szerencsétlenség....
Szóval egyszerűen senkik vagytok...fogadjunk, hogy még a cucc is kicsi...!
Komolyan, hogy ennek az egész Dan Snyder egy csoró gyökér vitának mi értelme?! 😕
Ez kb olyan, mintha átmentem volna az Indy topicba Luck visszavonulása kapcsán és arról értekeztem volna, hogy Wilson mennyivel nagyobb király.
Helmut Zimmerforbes:Másfél éve vett egy yachtot 100 milláért, szeretnék én csak tizedilyen gazdag lenni papíron.papíronMiért ne lenne pénze, ne röhögtess már...és utána adja el, mer pénze nem lesz....Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
warr_b
sutianap
A kábé két és fél milliárd dodóból (a Forbes szerint 2.6B) azért csak futná erre-arra nagy szűken, ha szeretné.
warr_b
sutianap
warr_b
In April 2000, Snyder Communications was sold to the French advertising and marketing services group Havas in an all-stock transaction valued at in excess of US$2 billion, the largest transaction in the history of the advertising/market industry[citation needed]. Snyder's personal share of the proceeds was estimated to be US$300 million
ezt a Forbesnak sikerült 100%ba beszámítani
de ismered mit mondott a öreg Rócsild a mások pénzéről?
az az igazi
szóva Snejdernek se állnak olyan jól a dolgai
99be behiteleztette a Redskins vásárlást, amiből asszem még mindig 50 millát perkál évente, 00ban eladta a cégét (300), ezután három évre meg sürgősen be kellett még vonnia 600 misi vasat (ugye ide beszámítjuk a Fedex 200át, aminek ezekszerint fele ígyúgy a vételárba ment), nem kamu pénzt - 800ér vette de szerintem ebből a szögből úgytetszik, hogy a maga számára kiizzadt egy +50% tulajdonrészt, de vért pisált vele, s most lenyeletik vele a szarát.
biznic iz biznic
sutianap
rasszista/nemrasszista-kutattyák/úgyérzik/demégsem/derasszista/denemaz/ mégesaz/demondomnem/rasszista/nemrasszista-
mive nincs Apeszos kénytelen vagyok én elővenni a UV lámpát, mint a helyszínlelőkbe, azt egyből világítnak a testnedvek
nekiláttak Snejdert felszeletelni, nem a BLM, nem a Indiántanács ezek csak a casus bellik - namost rabbiSnejder vagy előszedi a municiót, vagy megdarálják
én magam szerint küldeném a löncsbe
sutianap
Amúgy valami határidőről tud valaki, meddig kellene át vagy bét mondani?
warr_b
sutianap
Amúgy tiszta mázli, hogy a Pepsit utálom, a Fedex-szel sose vót dógom, meg Nike cuccot se vettem még soha az életbe, ezek íyg is maradnak ezután is 😀
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
kiseggelt az összes szponzor, ha lesz is sezlony, se lesz fullhouse, közbe nyomják be az NFLnek az eladást, amit megpendítettek, hogy szezon kezdet, de az lehet jövőrelesz...😊😊Ne haragudjatok kedves Skins szurkolók, DE nem elég hogy:mé a nyócoldalon
1.) szar a csapatotok Gibbs óta, és bár a kezetekben volt a nap a hold, és minden csillagok... eltékozoltátátok, Ti személy szerint...
2.) rettenetesen tiszteletlenek vagytok a csapat névválasztása területén is... látjuk, miket irkáltok a Politika topicba....
3.) A tulajdonosotok (személy szerint a Tietek) egy lecsúszott rakás szerencsétlenség....
Szóval egyszerűen senkik vagytok...fogadjunk, hogy még a cucc is kicsi...!
Komolyan, hogy ennek az egész Dan Snyder egy csoró gyökér vitának mi értelme?! 😕
Ez kb olyan, mintha átmentem volna az Indy topicba Luck visszavonulása kapcsán és arról értekeztem volna, hogy Wilson mennyivel nagyobb király.
Helmut Zimmerforbes:Másfél éve vett egy yachtot 100 milláért, szeretnék én csak tizedilyen gazdag lenni papíron.papíronMiért ne lenne pénze, ne röhögtess már...és utána adja el, mer pénze nem lesz....Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
warr_b
sutianap
A kábé két és fél milliárd dodóból (a Forbes szerint 2.6B) azért csak futná erre-arra nagy szűken, ha szeretné.
warr_b
sutianap
warr_b
In April 2000, Snyder Communications was sold to the French advertising and marketing services group Havas in an all-stock transaction valued at in excess of US$2 billion, the largest transaction in the history of the advertising/market industry[citation needed]. Snyder's personal share of the proceeds was estimated to be US$300 million
ezt a Forbesnak sikerült 100%ba beszámítani
de ismered mit mondott a öreg Rócsild a mások pénzéről?
az az igazi
szóva Snejdernek se állnak olyan jól a dolgai
99be behiteleztette a Redskins vásárlást, amiből asszem még mindig 50 millát perkál évente, 00ban eladta a cégét (300), ezután három évre meg sürgősen be kellett még vonnia 600 misi vasat (ugye ide beszámítjuk a Fedex 200át, aminek ezekszerint fele ígyúgy a vételárba ment), nem kamu pénzt - 800ér vette de szerintem ebből a szögből úgytetszik, hogy a maga számára kiizzadt egy +50% tulajdonrészt, de vért pisált vele, s most lenyeletik vele a szarát.
biznic iz biznic
sutianap
rasszista/nemrasszista-kutattyák/úgyérzik/demégsem/derasszista/denemaz/ mégesaz/demondomnem/rasszista/nemrasszista-
mive nincs Apeszos kénytelen vagyok én elővenni a UV lámpát, mint a helyszínlelőkbe, azt egyből világítnak a testnedvek
nekiláttak Snejdert felszeletelni, nem a BLM, nem a Indiántanács ezek csak a casus bellik - namost rabbiSnejder vagy előszedi a municiót, vagy megdarálják
én magam szerint küldeném a löncsbe
sutianap
Amúgy valami határidőről tud valaki, meddig kellene át vagy bét mondani?
warr_b
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
😊😊Ne haragudjatok kedves Skins szurkolók, DE nem elég hogy:mé a nyócoldalon

Ne haragudjatok kedves Skins szurkolók, DE nem elég hogy:mé a nyócoldalon

Ne haragudjatok kedves Skins szurkolók, DE nem elég hogy:Azzal főzünk, ami van, most ezen tudunk lamentálni 😊

Amúgy bocs, de a Seahawks-t kb ugyanannyira rühellem, mint a Cowboys-t 😀
Just sayin'.
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Ne haragudjatok kedves Skins szurkolók, DE nem elég hogy:1.) szar a csapatotok Gibbs óta, és bár a kezetekben volt a nap a hold, és minden csillagok... eltékozoltátátok, Ti személy szerint...
2.) rettenetesen tiszteletlenek vagytok a csapat névválasztása területén is... látjuk, miket irkáltok a Politika topicba....
3.) A tulajdonosotok (személy szerint a Tietek) egy lecsúszott rakás szerencsétlenség....
Szóval egyszerűen senkik vagytok...fogadjunk, hogy még a cucc is kicsi...!
Komolyan, hogy ennek az egész Dan Snyder egy csoró gyökér vitának mi értelme?! 😕
Ez kb olyan, mintha átmentem volna az Indy topicba Luck visszavonulása kapcsán és arról értekeztem volna, hogy Wilson mennyivel nagyobb király.
forbes:Másfél éve vett egy yachtot 100 milláért, szeretnék én csak tizedilyen gazdag lenni papíron.papíronMiért ne lenne pénze, ne röhögtess már...és utána adja el, mer pénze nem lesz....Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
warr_b
sutianap
A kábé két és fél milliárd dodóból (a Forbes szerint 2.6B) azért csak futná erre-arra nagy szűken, ha szeretné.
warr_b
sutianap
warr_b
In April 2000, Snyder Communications was sold to the French advertising and marketing services group Havas in an all-stock transaction valued at in excess of US$2 billion, the largest transaction in the history of the advertising/market industry[citation needed]. Snyder's personal share of the proceeds was estimated to be US$300 million
ezt a Forbesnak sikerült 100%ba beszámítani
de ismered mit mondott a öreg Rócsild a mások pénzéről?
az az igazi
szóva Snejdernek se állnak olyan jól a dolgai
99be behiteleztette a Redskins vásárlást, amiből asszem még mindig 50 millát perkál évente, 00ban eladta a cégét (300), ezután három évre meg sürgősen be kellett még vonnia 600 misi vasat (ugye ide beszámítjuk a Fedex 200át, aminek ezekszerint fele ígyúgy a vételárba ment), nem kamu pénzt - 800ér vette de szerintem ebből a szögből úgytetszik, hogy a maga számára kiizzadt egy +50% tulajdonrészt, de vért pisált vele, s most lenyeletik vele a szarát.
biznic iz biznic
sutianap
több mint 4 éve
forbes:Másfél éve vett egy yachtot 100 milláért, szeretnék én csak tizedilyen gazdag lenni papíron.papíronMiért ne lenne pénze, ne röhögtess már...és utána adja el, mer pénze nem lesz....Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
warr_b
sutianap
A kábé két és fél milliárd dodóból (a Forbes szerint 2.6B) azért csak futná erre-arra nagy szűken, ha szeretné.
warr_b
sutianap
warr_b
In April 2000, Snyder Communications was sold to the French advertising and marketing services group Havas in an all-stock transaction valued at in excess of US$2 billion, the largest transaction in the history of the advertising/market industry[citation needed]. Snyder's personal share of the proceeds was estimated to be US$300 million
ezt a Forbesnak sikerült 100%ba beszámítani
de ismered mit mondott a öreg Rócsild a mások pénzéről?
az az igazi
szóva Snejdernek se állnak olyan jól a dolgai
99be behiteleztette a Redskins vásárlást, amiből asszem még mindig 50 millát perkál évente, 00ban eladta a cégét (300), ezután három évre meg sürgősen be kellett még vonnia 600 misi vasat (ugye ide beszámítjuk a Fedex 200át, aminek ezekszerint fele ígyúgy a vételárba ment), nem kamu pénzt - 800ér vette de szerintem ebből a szögből úgytetszik, hogy a maga számára kiizzadt egy +50% tulajdonrészt, de vért pisált vele, s most lenyeletik vele a szarát.
biznic iz biznic
Szerkesztette: sutianap
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Másfél éve vett egy yachtot 100 milláért, szeretnék én csak tizedilyen gazdag lenni papíron.papíronMiért ne lenne pénze, ne röhögtess már...és utána adja el, mer pénze nem lesz....Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
warr_b
sutianap
A kábé két és fél milliárd dodóból (a Forbes szerint 2.6B) azért csak futná erre-arra nagy szűken, ha szeretné.
warr_b
sutianap
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
papíronMiért ne lenne pénze, ne röhögtess már...és utána adja el, mer pénze nem lesz....Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
warr_b
sutianap
A kábé két és fél milliárd dodóból (a Forbes szerint 2.6B) azért csak futná erre-arra nagy szűken, ha szeretné.
warr_b
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Miért ne lenne pénze, ne röhögtess már...és utána adja el, mer pénze nem lesz....Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
warr_b
sutianap
A kábé két és fél milliárd dodóból (a Forbes szerint 2.6B) azért csak futná erre-arra nagy szűken, ha szeretné.
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
és utána adja el, mer pénze nem lesz....Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
warr_b
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.Ha tökös lesz és megtartja a nevet, akkor egye fene, nem fogom utálni 😀
Helmut Zimmer
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Mondjuk Snyderért szerintem a Skins fanok szíve nem fog megszakadni, akkor sem ha itt azért inkább elvekről beszélünk.
több mint 4 éve
nem vótam teljesen exact, FredSmith és a Fedex egyés ugyanaz, ugy gondoltamSzóvalEbben nem vagyok annyira biztos... Felületesen olvastam át a cikket, de én úgy értettem, hogy Frederick W. Smith kisebbségi tulajdonos és BTW a FedEx CEO-ja. De nem a FedEx a tulaj, hanem Smith. A FedEx a stadionnévért fizetett 205 misit, nem tulajdonrészért.
evvan
www.washingtonpost.com/sports/2020/07/05/redskins-minority-owners-look-sell-stakes-team-amid-ongoing-turmoil/
1. ugye a Fedex nem sima szponzor, hanem tulajdonos is, és mint kisebbségi tulaj nem érzi úgy, hogy egy elszabadult hajóágyúval kéne landolnia a tenger fenekén
2. Snyder pedig fél centire van attól, hogy meg Jerryrichardonozzák, onnantól kényszereladás van
3. a Fedex a next stadium projekt miatt húzta be a féket, kábé már Virginiában próbálkoznak, mert senki nem akarja bevállalni
4. amiről szó van, hogy egy üzleti vállakozás mennyire nyúlhat le dolgokat, egy raaszt, egy népcsoportot, vagy bármilyen hagyományt - ők ugyanis azt nem vették meg, nem az övék
sutianap
nexion218
Snejdernek van pont 50%, a Smith/Schar/Rothman triónak több mint 40, Snejdert a családi egy-két százalék tartja pozícióban szóval Richardsonnak volt egy nyilatkozatata meg egy molesztálási balhéja úgy piszkálták ki a jóból Carolinában, és a szélállás nem jó.
PS - 800 milla volt a buli, nagyrészt kölcsönpénzből, négyév múlva még mindig nem volt valami fényes, ekkor bejött a hármas minority összesen 600 miska perkálással, ezt valahogy kisimlizte úgy, hogy nem ment át majorba a tulajdonlás, hanem FredSmith szemét egy vegyes szponzori izéve kiszúrta. De van valami hallgatólagos egyezség amire 2009ben rálépett a Fedex tyúkszemére, de azt elsimizték, most jönne az új stadion, persze Fedexesnek kéne lenni, de bedurcizott Snejder a néven, így most elvágják a pénztől, a kövi a tulajdonból való kitiltás lesz.
Szerkesztette: sutianap
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
SzóvalEbben nem vagyok annyira biztos... Felületesen olvastam át a cikket, de én úgy értettem, hogy Frederick W. Smith kisebbségi tulajdonos és BTW a FedEx CEO-ja. De nem a FedEx a tulaj, hanem Smith. A FedEx a stadionnévért fizetett 205 misit, nem tulajdonrészért.