Washington Commanders
28 feliratkozó
több mint 15 éve
az offense playhívásai közt akadnak zárlatok, de lényegesen jobb , mitn az előzőben..., de végre elkezdett komolyan épülni a fal, nagyon szolíd 2 tackle jött, megvan Portis utódja, pontosabban kettő is, Keiland W. is képes komoly dolgokra, csak még rookie, van végre egy frencsájz irányító, a wr coprs lehetne jobb is, de az gondolom javulni fog, márcsak +1 év tapasztalat + érkezhet friss ember, a defense sem rossz, Hall magáratalált és van végre egy meccsfaktor safetynk megint, a felállás nem a legjobb és sok dolog nem, de a fejlődés lehetséges bőven. azért nem volt olyan nagy talány hogy nem ezaz év lesz majd azaz év.Akadtak zárlatok? Inkább akadtak jó húzások. A fallal egyetértek, T.Williams és Brown tényleg sokat javított rajta, Heyer szerepeltetése viszont rontott rajta nem keveset. Heyer Guardnak bevált, mégsem játszatták ott többet. Torain igazi kincs lenne, csakhogy baromi sérülékeny, a Denver pont ezért mondott le róla. A franchise QB-val megint csak egyetértek, hacsak nem sikerül a Shanahan familynek gallyra vágni. WR corps.... na ez a gyengém. Armstrongot hagyjuk, rookie, ő még fejlődni fog, de Moss és Galloway is ugyanannyi labdát elszórt, pedig messze vannak a rookie éveiktől, ugyanide vehetem Cooley-t is, Sellerst is. Bár egy fullbacktől nem várható annyi mint egy TE-től, de a biztonsági rövidpasszok így szálltak el. Nagyon sokszor küzdeni kellett az első first down-ért is, ami sokszor egy félidőn keresztül sem sikerült. Austint végre sikerült észrevenni, és a padon jegelni. Banks detto. Ők sokkal hamarabb megfutnák a routot, sebességükből adódóan gyorsabb irányváltásokra képesek, de az istennek sem akarják legalább kipróbálni. Bigplayeknél nagyon jól jönnének, és akkor lenne igazán hosszú passz. Armstrong amiért csak a kezét nyújtja, azon Banks régen túlfut. És ne gyertek a "megsérül és nem tud visszahordani" szöveggel, a speciális egységben sokkal nagyobb esélye van a sérülésre, sokszor négy-öt nem kicsi pali zuhan rá. WR-ként több esélye van a TD-re mint RS-ként. Az az ő zsenije, hogy így is sikerült. Már ha vissza nem fújják ugye. A védelem szerintem jobb volt tavaly. Viszont itt játszanak olyan zsenik, mint Fletcher, vagy Orakpo, Hall tényleg magára talált, oké. Mégis, futás ellen sokszor voltunk esélytelenek, a secondary meg nyelte a yardokat rendesen. De itt látszik a fejlődés, Hall mellé Buchanon is feljött, a safety poszton azért akad bibi. Landry rendesen takarít, de most hogy megsérült, nagyon látszik a hiánya. Doughty és Moore szinte észrevehetetlen. Moore főleg, sehova sem ér oda. Idehozták Harrist, mégis Moore-t erőltetik ők tudják miért. Valóban, ez az év nem az az év, de lehetett volna ez sokkal jobb is ha belegondolunk. Ha a Cowboys legyűr minket a hétvégén, megint a sor végén találjuk magunkat, és pont ugyanott vagyunk mint az előző idényben. Szóval összességében én ezt nem tudom fejlődésnek látni, pláne hogy sokkal többet bosszankodtunk mint örültünk, esetenként még szégyenkeznünk is kellett.
na meg hol láthattál olyan első félidei szárnyalásokat tavaly, mint idén, viszont ha jövőre sem leszünk képesek a második felét hozni, akkor beszélhetünk arról hogy hová lett a fejlődés. és tudnék még írni dolgokat, pl. a Houston meccs, Lions meccs, Tampa mind mind az Fg-ken mentek el.
és akkor nem beszéltünk Banks megtalálásáról, potenciális Td veszélye van.sapka
több mint 15 éve
az offense playhívásai közt akadnak zárlatok, de lényegesen jobb , mitn az előzőben..., de végre elkezdett komolyan épülni a fal, nagyon szolíd 2 tackle jött, megvan Portis utódja, pontosabban kettő is, Keiland W. is képes komoly dolgokra, csak még rookie, van végre egy frencsájz irányító, a wr coprs lehetne jobb is, de az gondolom javulni fog, márcsak +1 év tapasztalat + érkezhet friss ember, a defense sem rossz, Hall magáratalált és van végre egy meccsfaktor safetynk megint, a felállás nem a legjobb és sok dolog nem, de a fejlődés lehetséges bőven. azért nem volt olyan nagy talány hogy nem ezaz év lesz majd azaz év.Hm. Butaság. Az offense szerencsétlenkedéseit elnézve.. A játékhívások katasztrofálisak tudtak lenni, a fal valóban jobb mint tavaly, és van egy Torain, és slussz. Aztán ha megsérül látjuk mi van. Passzjáték... hát nem sok olyat láttam idén, mint ez az utolsó.... A védelem tavaly működött aránylag, idén ezt is sikerült szétszedni egy esetlegesen működőre....apeszosezt a butaságot szerintem te sem gondoltad komolyan.sapkanem lenne ezzel gond, ha egyszerre klappolna minden, láthattuk h pörög a passzjáték izombol ha nagyon összeszedi magát ugy McNabb mint az elakpók, a fal is képes remek teljesítményre (utsó drive TB ellen, megmég jópár példa), futójátékról sokat nemhiszem h mondanom kéne ugye 😀, a védelemben szintén rengeteg van, csak nem mindig jön ki, return ugyanaz mint a futojáték, amiben nem látni túl sok fejlődést, az az FGEaRl
na meg hol láthattál olyan első félidei szárnyalásokat tavaly, mint idén, viszont ha jövőre sem leszünk képesek a második felét hozni, akkor beszélhetünk arról hogy hová lett a fejlődés. és tudnék még írni dolgokat, pl. a Houston meccs, Lions meccs, Tampa mind mind az Fg-ken mentek el.
és akkor nem beszéltünk Banks megtalálásáról, potenciális Td veszélye van.
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 15 éve
Hm. Butaság. Az offense szerencsétlenkedéseit elnézve.. A játékhívások katasztrofálisak tudtak lenni, a fal valóban jobb mint tavaly, és van egy Torain, és slussz. Aztán ha megsérül látjuk mi van. Passzjáték... hát nem sok olyat láttam idén, mint ez az utolsó.... A védelem tavaly működött aránylag, idén ezt is sikerült szétszedni egy esetlegesen működőre....nem lenne ezzel gond, ha egyszerre klappolna minden, láthattuk h pörög a passzjáték izombol ha nagyon összeszedi magát ugy McNabb mint az elakpók, a fal is képes remek teljesítményre (utsó drive TB ellen, megmég jópár példa), futójátékról sokat nemhiszem h mondanom kéne ugye 😀, a védelemben szintén rengeteg van, csak nem mindig jön ki, return ugyanaz mint a futojáték, amiben nem látni túl sok fejlődést, az az FGEaRlA legnagyobb bajom az, hogy szinte semmi előrelépést nem látok tavalyhoz képest....apeszosezt a butaságot szerintem te sem gondoltad komolyan.sapka
több mint 15 éve
idei class nagyon mély lesz kickerekből,tehát ez könnyen megoldható,de azért a védelmen még lenne mit farigcsálni szerintemnem lenne ezzel gond, ha egyszerre klappolna minden, láthattuk h pörög a passzjáték izombol ha nagyon összeszedi magát ugy McNabb mint az elakpók, a fal is képes remek teljesítményre (utsó drive TB ellen, megmég jópár példa), futójátékról sokat nemhiszem h mondanom kéne ugye 😀, a védelemben szintén rengeteg van, csak nem mindig jön ki, return ugyanaz mint a futojáték, amiben nem látni túl sok fejlődést, az az FGEaRlA legnagyobb bajom az, hogy szinte semmi előrelépést nem látok tavalyhoz képest....apeszosezt a butaságot szerintem te sem gondoltad komolyan.sapka
több mint 15 éve
Igazad van, még várok a végéig. De +1 W nem nagy előrelépés....A legnagyobb bajom az, hogy szinte semmi előrelépést nem látok tavalyhoz képest....apeszosezt a butaságot szerintem te sem gondoltad komolyan.sapka
több mint 15 éve
nem lenne ezzel gond, ha egyszerre klappolna minden, láthattuk h pörög a passzjáték izombol ha nagyon összeszedi magát ugy McNabb mint az elakpók, a fal is képes remek teljesítményre (utsó drive TB ellen, megmég jópár példa), futójátékról sokat nemhiszem h mondanom kéne ugye 😀, a védelemben szintén rengeteg van, csak nem mindig jön ki, return ugyanaz mint a futojáték, amiben nem látni túl sok fejlődést, az az FGA legnagyobb bajom az, hogy szinte semmi előrelépést nem látok tavalyhoz képest....apeszosezt a butaságot szerintem te sem gondoltad komolyan.sapka
több mint 15 éve
A legnagyobb bajom az, hogy szinte semmi előrelépést nem látok tavalyhoz képest....apeszosezt a butaságot szerintem te sem gondoltad komolyan.
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 15 éve
A legnagyobb bajom az, hogy szinte semmi előrelépést nem látok tavalyhoz képest....Ész nincs...EaRlSam Paulescu az új P (és gondolom H)Smith-t dobta? Nem Gano-t? Nincs igazság....apeszos
Shanny nagy kedvence az oregoni román 😊Höri
több mint 15 éve
Ész nincs...Sam Paulescu az új P (és gondolom H)Smith-t dobta? Nem Gano-t? Nincs igazság....apeszos
Shanny nagy kedvence az oregoni román 😊Höri
több mint 15 éve
Sam Paulescu az új P (és gondolom H)Smith-t dobta? Nem Gano-t? Nincs igazság....
Shanny nagy kedvence az oregoni román 😊Höri
több mint 15 éve
Sam Paulescu az új P (és gondolom H)Shanny nagy kedvence az oregoni román 😊
több mint 15 éve
Faxom kivan Mr. Shanahan! Ez idáig szinte ugyanúgy alakul, mint tavaly. Kivéve a reményteljes ifjú offensive coordinatort. Mi is a neve? Mindjárt..... pedig itt van a nyelvemen. És nem tudom kiköpni.
több mint 15 éve
Jaja, ha már lúd legyen kövér...izé...sovány! 😂 Egy T. Williams vagy Torain carrer ending injuryhez még mit szólnátok a fa alá? 😀legalább a landry pro bowl is elszállt sikeresen 😊a.kacsaJa, és Landry IR...nexion218hivatalosan azért most, mert matematikailag innentől nem lesz PO. Eddig azért nem került rá, mert hátha kelleni fog januárban. De igazából már a sérülése után tudták, hogy alapszakaszban nem fog játszani, csak elvileg titkolták kicsikét.deny79
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 15 éve
legalább a landry pro bowl is elszállt sikeresen 😊Ja, és Landry IR...nexion218hivatalosan azért most, mert matematikailag innentől nem lesz PO. Eddig azért nem került rá, mert hátha kelleni fog januárban. De igazából már a sérülése után tudták, hogy alapszakaszban nem fog játszani, csak elvileg titkolták kicsikét.deny79
több mint 15 éve
Ja, és Landry IR...nexion218hivatalosan azért most, mert matematikailag innentől nem lesz PO. Eddig azért nem került rá, mert hátha kelleni fog januárban. De igazából már a sérülése után tudták, hogy alapszakaszban nem fog játszani, csak elvileg titkolták kicsikét.
több mint 15 éve
5-dik kísérlet nem is tudtam, hogy van a ligában 😛Nem volt semmilyen ötödik kísérlet...: http://www.nfl.com/news/story/09000d5d81cdfd56/article/misplaced-marker-creates-confusion-at-end-of-skinsbucs-game
Tény Gano rúgdosott mindenhova( meccs rajta ment el), de az el kell ismernetek, hogy 5th és 4-re csináltatok TD-t. Szal ott a zebrák nem tudom hol voltak.... És akkor nincs ilyen szoros vég.ThundersNFL
Ja, és Landry IR...
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 15 éve
itt a rézbőrű a szabálytalan.Na ja, fájt is a keze szegénynek... Csodálkozom is, hogy nem fújtak Orakpora. Teljesen feleslegesen keménykedett szerencsétlennel... 😂
egyértelmű holding ahogy a nyakával és a kulcscsontjával befogja szegény tampainak a kezét.
😉Höri
több mint 15 éve
itt a rézbőrű a szabálytalan.egyértelmű holding ahogy a nyakával és a kulcscsontjával befogja szegény tampainak a kezét.
😉
több mint 15 éve
Tampa TD előtti pillanatok 😉Azért elég hosszú pillanatok voltak, ez csak az eleje.... Még teljesen Freeman mögé cipeli az embert...
Bjoca
http://www.youtube.com/watch?v=eqC09Lz3uuk 1:30-nál nézd, és gyönyörködj...
http://www.youtube.com/watch?v=pFTlCj-Fdbs Ez pedig teljesen ugyanolyan volt....
több mint 15 éve
Tampa TD előtti pillanatok 😉hazai meccseknek nem kedveznek nekünk mostanság....Vikings ellen is mivolt, most ez is...köv meccs Dallas ellen...kiváncsian várom
Bjoca
több mint 15 éve
az Orakpo-s holdingról, ami akkora volt h New York-ból szabad szemmel látni lehetett, arról miért nem esik szó? vagy a találomra befujt incomplete passról miért nem cikkeznek? Dunát lehetne rekeszteni a cikkekkel...Misplaced marker creates confusion at end of 'Skins-Bucs gameapeszos5-dik kísérlet nem is tudtam, hogy van a ligában 😛http://sports.yahoo.com/nfl/blog/shutdown_corner/post/FOX-announcers-believed-Redskins-scored-on-a-fit
Tény Gano rúgdosott mindenhova( meccs rajta ment el), de az el kell ismernetek, hogy 5th és 4-re csináltatok TD-t. Szal ott a zebrák nem tudom hol voltak.... És akkor nincs ilyen szoros vég.ThundersNFL
A közvetítés engem is megzavart 😛Bjoca
több mint 15 éve
Misplaced marker creates confusion at end of 'Skins-Bucs game5-dik kísérlet nem is tudtam, hogy van a ligában 😛http://sports.yahoo.com/nfl/blog/shutdown_corner/post/FOX-announcers-believed-Redskins-scored-on-a-fit
Tény Gano rúgdosott mindenhova( meccs rajta ment el), de az el kell ismernetek, hogy 5th és 4-re csináltatok TD-t. Szal ott a zebrák nem tudom hol voltak.... És akkor nincs ilyen szoros vég.ThundersNFL
A közvetítés engem is megzavart 😛Bjoca
több mint 15 éve
5-dik kísérlet nem is tudtam, hogy van a ligában 😛http://sports.yahoo.com/nfl/blog/shutdown_corner/post/FOX-announcers-believed-Redskins-scored-on-a-fit
Tény Gano rúgdosott mindenhova( meccs rajta ment el), de az el kell ismernetek, hogy 5th és 4-re csináltatok TD-t. Szal ott a zebrák nem tudom hol voltak.... És akkor nincs ilyen szoros vég.ThundersNFL
A közvetítés engem is megzavart 😛
több mint 15 éve
és tényleg, nekem is gyanús volt meccsen hogy Armstrong elkapása csak 9 yardos volt, és utána még 4x támadtunk 😊
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
Bjoca