Heti Körképek - 16. hét

NFC North - Pap Dániel (konqueror)

 

 

Detroit Lions:

Telt ház fogadta szenteste a hazai Lions csapatát a Chargers ellen, ahol a Kék Oroszlánoknak hatalmas volt a tét, tudták, győzelem esetén bejutnak a rájátszásba. Egy óriási játékkal kezdődött a meccs, Stafford hosszú passzal Calvin Johnsont (ki mást) kereste, Megatron pedig double coverageben (amikor két CB őrzi a jogosult elkapót) is képes volt a passz lehalászására, máris kedvező helyzetbe jutott így a Lions. Végül sikerült touchdownt is elérni, harmadik kísérletre Pettigrew elkapásával szerzett vezetést a vendéglátó. A play érdekessége az lehet, hogy az alapvetően tight end Pettigrew (aki ötödik idei TD-jét szerezte) slot elkapó pozícióból indult. 10 pontosra tudta növelni aztán előnyét a Detroit, a csapat ikonjának is nevezhető Jason Hanson mezőnygóljával a második negyed hajnalán. Itt is volt egy end zoneba irányuló nagy Stafford-Megatron játék, de végül nem sikerült megszelidítenie a játékszert a remek WR-nek, ebben belejátszhatott az a leheletnyi holding is a CB részéről, mely végül a 20 éve NFL bíró Ed Hochuli (és munkatársai) részéről megtorolatlan maradt. A következő pontokat változatosság kedvéért szintén a Detroit vitte be, Kevin Smith elkapását a driveban Burleson remek lepördülése, és Stafford hosszú passza előzte meg. A cseresznye pedig az első félidős detroiti habos sütemény tejszínhabján Calvin Johnson TD elkapása volt, nem sokkal a nagyszünet előtt, 24-0-s sima előnnyel vonulhattak tehát pihenőre Suhék. Szembetűnő volt az első félidőben a különbség a két csapat között, Rivers nem igazán találta célpontjait szombat este, míg Autóváros csapata nagyon egyben volt, mindhárom egység jól muzsikált az első félidőben. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a második félidőre felrázta Norv Turner övéit, és erőre kapott a San Diego. Floyd TD-jével szerezték meg az első pontjaikat az estén, majd egy onside kick visszaszerzése után megint Floyd elkapásával kerültek 3 yardnyira a végzónához. Itt viszont előlépett a Detroit Lions védelme, és a harmadik kísérletnél majdnem interceptiont is szereztek. EZ nem sikerült, de sikerült 3 ponton tartaniuk a riválist, 24-10 lett az állás 24-14 helyett. A Lions az egész szezonban inkább passzjátékokkal operált, így volt ez a karácsonyi meccsen is. Mégis szereztek pontot futójátékkal is, Smith a kiváló blokkoknak köszönhetően szinte akadálytalanul juthatott az end zone-ba. Ennek ellenére megfigyelhető volt, hogy egy nagyon szoros és izgalmas összecsapás lehetett volna ez, ha a Chargers az első félidőben is úgy pörög, ahogy a másodikban, ekkor ugyanis jóval többször sikerült a vörös zónába vezetnie Riversnek övéit. A találkozó legvégén két interception pecsételte meg a Chargers sorsát, előbb Rivers passzát (Vincent Jackson és egy védőtárs elől) az egész meccsen remeklő Houston szedte le, majd kis idő múlva egy screent húzott le Avril, és ezt vissza is hordta touchdownra. 1999 óta először jutott az ígéret földjére a Detroit Lions, hogy milyen rég volt az, egy adalék: Matthew Stafford kemény 11 éves volt akkor. Így tehát tavaly után idén is kettő csapatot delegál a rájátszásba az NFC Északi csoportja, és az utolsó idei fordulóban éppen ez a kettő találkozik majd a Lambeau Fielden.

 

 

Minnesota Vikings:

Hatmeccses vereségszériát sikerült megtörnie a Vikingeknek a Redskins ellen, ezzel megszerezve idei harmadik győzelmüket. Pedig a második félidő elején, mikor elveszítették Adrian Petersont (megint), és Christian Pondert is, még minden rosszul festett. Peterson (aki futott egy TD-t még sérülése előtt, 1 yardról) bal térdét DeJon Gomes ütötte ki, Pondert pedig London Fletcher és Adam Carriker vitte le úgy, hogy le kellett jönnie a pályáról. De a Peterson helyére lépő Gerhart, és a Pondert váltó Joe Webb végül hozta a meccset a fővárosban, szép karácsonyi ajándékkal szolgálva a Minnesota híveknek. Webb két TD passzt osztott ki, továbbá futott is egyet, Gerhart pedig 100 futott yard fölé jutott, amiben benne foglaltatik egy 67 yardos touchdown is. Webb Harvint találta meg egy 8 yardos játéknál, mikor 23-23 volt az állás, majd az újonc Mistral Raymond interceptionje döntötte el végleg a meccset, ez után ugyanis Longwell mezőnygóljával 10 pontra hízott az előny, melyet már nem tudott behozni a Skins, csak Gano mezőnygóljával zárkózni, a hajrában végül így született meg a 33-26-os végeredmény. Raymond pickje azért is fontos, mert a passz ellen igencsak rosszul védekező Vikingeknél egy 9 meccses interception nélküli szériát tudott megszakítani a rookie defenzív back. Ezzel a győzelemmel már 3-12 a mérleg Minnesotában, ha sikerülne az utolsó héten győznie a Chicago ellen Leslie Frazier csapatának, akkor nem ők lennének a legrosszabb alapszakaszmérleggel záró Minnesota Vikings (a kétes dicsőséget az 1984-es Viking csapat bitorolja, 3-13-as mutatóval).

 

 

Green Bay Packers & Chicago Bears:

Az utolsó előtti forduló utolsó előtti mérkőzésén, Sunday Night Football keretein belül rendezték meg az egész liga talán legnagyobb rivalizálásának újabb felvonását, a Packers-Bears ütközetet, ezúttal a fagyos Lambeau Fielden. Rögtön elején lelövöm a poént, a Medvéknek végül nem sikerült legyőzniük örök nemezisüket, a Packers az előző heti kisiklás (Chiefs elleni vereség) után visszatalált a győztes útra, sikerével McCarthy edző csapata megszerezte az egész rájátszás idejére a hőn áhított pályaelőnyt. Ebben ismét Aaron Rodgersnek volt a legnagyobb szerepe, az irányító életében először passzolt öt touchdownt egy meccsen, nem adta el a labdát, és megint közel 300 yardot passzolt. Rodgers továbbá 45 passzolt TD-nél jár a szezonban, Tom Brady 2007-ben 50-nel állított fel rekordot, ez nem hinném, hogy megdől, és nem Rodgers képességei, hanem az esetleges pihentetés miatt (vasárnap este is a hajrára már Matt Flynn jött be a center mögé). Rodgers kedvenc célpontjai a Bears ellen James Jones és Jordy Nelson voltak, mindkettőjüket 2-2 TD passzal ajándékozta meg a QB, ismét bizonyítva, hogy mennyire bő a wide receiver sor Wisconsinban. Az ötödik (időrendben első) TD-t pedig Jermichael Finley kapta el egy 2 yardos rövid játék után. Finley idén nagyszerűen teljesít, bizonyára kettőzött erővel harcol, hogy az esetleges idei Super Bowlba jutáshoz már aktívan is hozzájárulhasson a tavalyi évvel ellentétben, amikor az év nagyrészében sérült volt.  Térjünk vissza Jordy Nelsonhoz, véleményem szerint a meccsfordító momentum az ő első touchdown elkapása volt, mely egy 55 yardos játék végén született. Itt a Green Bay egy play actionnel próbálkozott, ami annyira bejött, hogy a safety Major Wright teljesen elnézte a zónáját, Nelson elszakadt a cornerbackjétől, és végül a labda elkapásakor már 2-3 méter előnyben volt védőivel szemben. Ezt követően még Jones, illetve megint Nelson szerzett TD-t, a Bears passz elleni védekezése szétesett, és 14-10 után gyorsan 35-10re változó eredménnyel szemben már nem volt visszaút. A Bears csupán egy támadó TD-t tudott szerezni, azt is már a garbage timeben, Kellen Davis 1 yardos elkapása révén. Josh McCown irányított, 2007 óta először kezdőként, két interceptionje ellenére nem is volt annyira rossz, mint amire a pesszimistábbak számítottak, 242 yardot passzolt össze. Nagyobb dicséret érheti a harmadik számú futót, Bellt, aki 121 yardig jutott, megfelelően pótolva Fortét. Lovie Smith is kiemelte: "Ha a címvédő ellen játszol, mindenkinek a maximumot kell nyújtania. A támadók megtették a magukét, hogy meccsben tartsanak minket, de a védelem nem volt erre képes, ez okozta a vesztünket." A Chicago számára balszerencsésen végződött az év, zsinórban ötödik meccsüket bukták el Cutler sérülése óta, így a november 20-án még 7-3-mal az 5. playoff helyen álló csapat 7-8-ra zuhant, és biztosan nem lesz ott a rájátszásban (a bowl.hu szerkesztő Shawnka örülhet, mert ezzel viszont kedvenc csapata, a Falcons tuti bejutott). A 17., utolsó héten a két csapat közül a Bears Minneapolisba utazik, a Packers pedig a Detroitot fogadja.

 

AFC East - Rajnai Gergely (Rajna)

 

 

Buffalo Bills

Eredmény: 40-14-es győzelem a Broncos ellen
Mérleg: 6-9 (1-4 a divízión belül)

Végre-valahára győzni tudott a Bills, hét sorozatban elszenvedett veresé után ez már nagyon kellett, még akkor is, ha már nem ér vele semmit a csapat. Az önbizalom azonban helyreállhat, és ez sokkal többet ér, mint az a pár drafthely, amivel visszacsúszott az együttes.
Chan Gailey változtatott a taktikán, és a támadóknál az utóbbi időben gyengélkedő passzjátékot nem erőltette, hanem inkább futtatta a labdát, mivel CJ Spiller kiváló formában van. Spiller megint átlépte a száz yardos határt, és ismét rendkívül hatékonyan futott mind belül, mind kívül, ha a testalkatából és a mezéből nem láttuk volna, azt is hihettük volna, hogy Fred Jackson szaladgál a pályán. Tashard Choice jó kiegészítőembernek bizonyult, a támadófal pedig a második negyedtől kezdve dominálta a denveriek védőit, így belefért, hogy Fitzpatrick újabb gyenge meccset zárt. Azt érdemes kritikaként megjegyezni, hogy a támadásokból csak egyetlen TD-t sikerült összehozni, a támadások végén nem klappolt az offense, harmadik kísérletre pedig ismét betliztek, bár a tizenegyből kettő javulásnak is tekinthető a legutóbbi mutatványhoz képest.
A védelmet sokkal nagyobb dicséret illeti, tulajdonképpen tökéletes meccset hoztak le, ezt senki sem várta tőlük. Végig nagy nyomás volt Tebow-n, a futást sikerült kordában tartani, a passzjáték pedig papírforma szerint nem igazán működött a Broncos-nak. A második félidőben a labdaszerzések terén is beindultak, két touchdownt is a defense szerzett, a négy interception pedig önmagáért beszél, pláne egy olyan csapat ellen, amely jóval többször hív futást, így kevesebb esély van elcsípni egy-egy passzt.
Érdemes megemlékezni a speciális csapatrész felemás teljesítményéről is ezúttal. Egyrészt Leodis McKelvin szerzett egy csodálatos – bár megkérdőjelezhető – touchdownt, és a visszahordások általánosságban jól mentek, a mezőnypozíciója a csapatnak viszonylag jó volt az esetek nagy részében. David Rayner viszont kihagyott két mezőnygólt, ami sokba is kerülhetett volna, ha a védők nem teljesítenek csillagos ötösre.
Le a kalappal a Bills előtt, hogy a szezon végére összekapták magukat, és nem haladtak tovább a lejtőn annak ellenére, hogy sok motiváció már nem volt a játékosok számára. A Patriots elleni szezonzárón azért hatalmas meglepetés lenne, ha nyerni tudnának, de visszaemlékezhetünk, hogy a harmadik héten parádés játékkal sikerült legyőzniük a New Englandet. Jó jeleket mutatott csapat idén sokszor, egy korán választott újonc segítségével akár a playoffért is küzdhetnek 2012-ben.

Miami Dolphins
Eredmény: 24-27-es vereség a Patriots ellen
Mérleg: 5-9 (2-3 a divízión belül)

Kikapott ugyan a Miami, de – különösen az első félidő okán – dicséret illeti a Delfineket, amiért becsületesen helt álltak, sőt, a frászt hozták a Patriots szurkolóira szombaton.
Matt Moore vezetésével a támadók kiválóan kezdték a meccset, az irányító lejátszotta a pályáról Brady-t, Brandon Marshallal közösen bohócot csináltak a hazaiak védelméből. Ez ugyan nem példátlan, de élvezet volt nézni a Dolphins higgadt, kidolgozott játékait, amik láthatóan túljártak a New England edzőinek eszén. Más kérdés, hogy a második félidőben Moore már nem bírta a nyomást, sem pszichológia, sem fizikai szempontból, a Pats passrush-a és a vezetés terhe megállította a sikersorozatot. Ebben szerepe volt annak is, hogy a támadófal sztárja, Jake Long a meccs közben megsérült, és a szezon hátralévő részében már John Jerry kell játsszon helyette, ez súlyosan meggyengítette a Miami falát, amely Longgal kiválóan tette a dolgát. Olyan kiválóan, hogy Reggie Bush újabb szuperteljesítményéhez is remek alapot szolgáltattak, ismét száz yard fölé került ugyanis a running back.
A védelmen még inkább látszott a kétarcúság, az első félidőben ugyanis olyan határozottan tartóztatták fel a Hazafiakat, ahogyan idén még senki sem. Tom Brady-t el tudták bizonytalanítani, és labdaszerzés nélkül hozták le az első félidőt kapott pont nélkül, ez önmagáért beszél. A második félidőben aztán jött a szokásos new englandi járat, és földbedöngölték a Delfineket, láthatóan elfáradt a Miami, és semmire sem volt ellenszere többé. A passz és a futás is átjutottrajtuk könnyedén, pedig egy közepes teljesítménnyel kivívhatták volna a győzelmet. Mindenesetre látszik, hogy nagy a potenciál ebben az egységben, de azt is láthattuk, milyen rapszodikus is a Dolphins védelme.
Az elpocsékolt második félidő ellenére jó meccset zárt a Miami, az eredmény úgyis csak másodlagos mostanában a floridaiaknak. Az első félidő megmutatta, hogy komoly lehetőségek rejlenek mindkét csapatrészben, és ez a fontos 2012-re előretekintve. A vereség ráadásul javított a draftpozíción is, az összeesküvés-elméletek rajongói biztosan szándékos bénázásra gyanakszanak a második félidőben, de ez elképzelhetetlen eben a ligában, egy győzelem pedig amúgy sem elyezte volna őket annyival előkelőbb pozícióba. Vasárnap mindenesetre egy jó kis meccsel zárhatják az idényt, minden bizonnyal mindenki jó szájízzel fejezné be a szezont, ha a Jets playoffal kapcsolatos álmait sikerülne szertefoszlatni.

New England Patriots
Eredmény: 27-24-es győzelem a Dolphins ellen
Mérleg: 12-3 (4-1 a divízión belül)

A Pats újabb nehézkes sikert könyvelhetett el, és minden bizonnyal meg fogja nyerni az AFC-t az alapszakaszban. Az már nagyobb kérdés, hogy mire lesz elegendő ez a játék a rájátszás során.
Tom Brady borzalmasan festett az első félidőben, egyetlen pozitívumot lehetett találni a játékában, mégpedig azt, hogy nem adta el a játékszert. Semmi sem jött össze, amit a Hazafiak megpróbáltak, ráadásul a támadófal nem is hasonlított az eredetire, mivel Matt Light és Logan Mankins is megsérült. Sebastian Vollmer kiesését még tudta pótolni  a Pats, de Donald Thomas és  Marcus Cannon nincsenek azon a szinten, hogy helyettesíteni tudják ezt a két nagyágyút, ezt pedig maradéktalanul kihasználta a Dolphins. A második félidőben aztán fordult a kocka, sokkal koncentráltabban játszott a csapat, Brady pedig visszanyúlt a régi recepthez: Wes Welker felé dobált, Welker pedig szebbnél szebb elkapásokkal juttatta előre a New Englandet. Gyakorlatilag csak Welker és Gronkowski jelentettek valós veszélyt, a vendégek mégsem voltak képesek lefogni őket, ez pedig megnyitotta az utat a futás előtt is. Stevan Ridley újabb jó kis meccset tudhat magáénak, és a szezon hajrájában úgy tűnik, ő az első számú futó a Pats-ben. Még Tom Brady is virgonckodott a földön, két TD-t is futott, összességében pedig kilenc alkalommal próbálkozott futással, ezt csak 2006-ban szárnyalta túl egy Jacksonville elleni találkozón.
A védők javulása is érzékelhető volt a második játékrészben, jóval nagyobb nyomást voltak képesek helyezni Moore-ra, és a labdaszerzések is beindultak. Jerod Mayo igazi vezérré lépett elő, szerelései mellett ezúttal sackekeket is hozzá tudott tenni a defense teljesítményéhez. Felemás volt viszont Devin McCourty, aki mellett Brandon Marshall általában azt csinált, amit akart, aztán mégis sikerült egy fontos interceptiont szereznie a cornerbacknek. A védelem ismét bemutatta, hogy bár nem hasonlítható a Steelers vagy 49ers defense-éhez, amikor nagyon szükség van rájuk, lehet számítani arra, hogy odateszik magukat.
A győzelem a legfontosabb, de ez a kiegyensúlyozatlan, tökéletlen produktum így az év vége felé aggasztó a New England szurkolói számára, a sérülésekről nem is beszélve. Az igaz, hogy a csapat feltehetően első kiemelt lesz a főcsoportban, de ha ki is kapnának jövő héten, a második kiemelés és az ezzel járó szabad hét már így is biztos. De nem éppen meggyőző az, hogy szenvedve szedik ezt össze, a rájátszásban keményebb ellenfelek jönnek majd, és nehéz elképzelni most, hogy ez a kétarcú, egysíkú Patriots a Super Bowlig meneteljen. A Bills vasárnapi legyőzése mindenesetre akkor is kötelező házi feladat, ha a kezdő fal fele sérült, és a Buffalo önbizalma sokat javult a Denver legyűrését követően.

New York Jets
Eredmény: 14-29-es vereség a Giants ellen
Mérleg: 8-7 (3-2 a divízión belül)

Elbukta a new yorki rangadót a Jets, és ezzel jelentős hátrányba került a rájátszásért folytatott versenyben. A játék több eleme is igen aggasztó volt, olyan hibákat követtek el Rex Ryan tanítványai, amik nem jellemeznek egy rájátszásba igyekvő együttest.
Ez elsősorban a támadások során mutatkozott meg. Az egyetlen pozitívum a viszonylag jól működő futójáték volt, de ezt a fegyvert részben a folyamatos hátrány miatt, részben pedig érthetetlen edzői döntések révén alig-alig használta a Jets. Mark Sanchez viszont katasztrofális volt, megint. Pedig az első támadást gond nélkül váltotta touchdownra, de ezt követően hibát hibára halmozott, és néha bírói segítség is kellett ahhoz, hogy megmeneküljön egy-egy eladott labdától. Majdnem hatvan alkalommal dobta el a labdát, ez teljességgel érthetetlen, egész meccsen keresztül látszott rajta, hogy bizonytalan és az elkapók sem álltak a helyzet magaslatán. A támadófal pedig úgy-ahogy megvédte a „vendégek” kitűnő passrush-ától, egyéni hibák sorát követte el, ez megengedhetetlen.
A védők egy játékot (Victor Cruz kilencvenkilenc yardos TD-jére gondolok) leszámítva hozták, amire szükség volt, bár a végén még adhattak volna egy lehetőséget az offense-nek a győzelem kicsikarására, de nem ez volt a fő gond a Jets-szel ezen a találkozón. Mind a passz, mind a futás ellen tűrhetően dolgoztak, a védőfal sokat javult a múlt heti borzalomhoz képest.
Igazából kár volna apróságokra figyelni ez után a mérkőzés után. Bár a Jets-nek még mindig van esélye playoffba kerülni (a győzelmük mellett még legalább három eredménynek kell Ryanék szája íze szerint alakulnia), nem érdemli meg ez a végtelenül kiegyensúlyozatlan csapat a januári szereplést. Ahol az irányító, az elkapók és az egész edzői stáb csődöt mond egy kulcsfontosságú összecsapáson, ami ráadásul igen ritka presztízsmeccs is, ott nincs mit elemezni. Brian Schottenheimer támadóedző jövőjéről el kell gondolkoznia a vezetőségnek, a szezon folyamán nem először hibázott egyértelműen ő, de egyelőre a New Yorknak a jelenre koncentrálnia. A Dolphins legyőzése a két gárda formája ellenére kutya kötelessége a csapatnak, utána pedig lehet imádkozni a megfelelő körülmények kialakulásáért, hátha a playoffra mindenki feljavul egy kicsit.

 

NFC East - Borsik Tamás (Tomeee)

 

 

Eredmények:

Dallas Cowboys - Philadelphia Eagles 7 - 20
New York Jets - New York Giants 14 - 29
Washington Redskins - Minnesota Vikings 26 - 33

Dallas Cowboys

Érdekes hangulat lengte körül az Eagles elleni csoportderbit, a mérkőzésnek ugyanis addig volt tétje, amíg ki nem derült hogy New Yorkban a városi rangadón a Giants győzedelmeskedett. A második negyed magasságában befejeződött az a mérkőzés, ezzel pedig biztossá vált, hogy a Philadelphiának a maradék esélye is elszállt, és az is hogy a Dallas egy vereség esetén is az utolsó fordulóban rendezheti le a csoportelsőség kérdését a Giants-szel. Tovább lökve a mérkőzést a ”preseason hangulat” felé, Tony Romo dobókeze megsérült már az első negyedben, így Stephen McGee volt kénytelen beállni, Romo visszatérését pedig érthető okokból nem erőltették Garrették. McGee nem igazán tudott kibontakozni, látszott rajta a játékidő hiánya. Nem volt nagy összhangban az elkapókkal, kereste Bryantet, Austint és Wittent is sokszor, de egyikőjük sem tudott kiemelkedő statisztikákat összehozni. A futójáték szintén nagy csapást szenvedett hamar, Felix Jones ugyanis megsérült, így a nemrég még visszavonult státuszban lévő Sammy Morris próbálkozhatott, kevés sikerrel.  Az, hogy a Cowboys nem 0 ponttal végzett, csúfosan lebőgve saját közönsége előtt, egy McGee - Austin játéknak köszönhető, 7 másodperccel a vége előtt. A védelem a futójátékot szépen megfogta, rég láttunk LeSean McCoy-tól ennyire csendes meccset, bár ami azt illeti, annyira nem is erőltették Reidék. A backup, Ronnie Brown sem tudott kárt okozni a Dallasnak, így mindenképp elismerés illeti a defense-t, a passzjáték ellen viszont már akadtak gondok. A nyomás megvolt Vicken, főleg DeMarcus Ware volt elemében (2 sack is összejött neki), az irányító viszont ahogy megszokhattuk tőle, rendkívül szorult helyzetekből is kibújt, és csaknem 300 passzolt yarddal terhelte meg a 'Boys-t. Végül vállalható, 20-7-es vereség lett a vége, a nagy kérdés most, hogy a sérülésekből hogy jön ki a Dallas, a támadófal sem úszta meg mint kiderült, Montrae Holland ugyanis bicepsz sérülése miatt ebben az idényben már nem léphet pályára.

New York Giants

Nem a támadókról szólt a new yorki városi rangadó, ez biztos, a Giants pedig fontos győzelmet aratott, véglegesen kizárva a Philadelphiát a csoportgyőzelemért folyó harcból. Eli Manning gyenge meccset zárt, 27 kísérletéből mindössze 9 ért célba. A meccs embere még így is Victor Cruz volt, aki 3 elkapásból ért el 164(!) yardot, köszönhetően nagyrészt egy 99 yardos TD-nek, amivel egyrészt ő lett a legeredményebb receiver a franchise történetében az egy szezonon belül elért yardokat tekintve (Amani Toomert hagyta le ebben a kategóriában), másrészt a Giants all-time leghosszabb passzjátékát is szállította. A Bradshaw-Jacobs páros mellé ezúttal DJ Ware is felzárkózott, bár csak 3 carry-t kapott, de ebből az egyik igen fontos 17 yardos játék lett a mérkőzés hajrájában. Összességében a futójáték korrekt módon működött. Ritkán volt alkalmam ezt leírni idén a Giantsszel kapcsolatban, de a védelem most tényleg hatalmasat játszott. A D-line rendesen meggyötörte Sanchezt, aki így sokat hibázott. A prímet Jason Pierre-Paul vitte 2 sackjével, de Justin Tuck és Chris Canty is kitett magáért, mindketten egyszer vitték földre az irányítót (Canty esetében ez egy safety volt, így 2 pontot eredményezett). A futásokkal már akadtak gondjai az egységnek, szerencséjükre, mivel a Jets hamar hátrányba került, így a passzokat erőltették. A special teamben Lawrence Tynes nem hibázott, Sean Weatherfordnak pedig akadt munkája rendesen (9-szer puntolhatott, ahogy a másik oldalon TJ Conley is), jobban belegondolva meglepő hogy egyik oldalon sem született visszahordásból touchdown ennyi kísérletből..Készülhet a Giants a mindent eldöntő derbire a Cowboys ellen, ahol a sérüléseket figyelembe véve ők tűnnek esélyesebbnek, de erről bővebben majd a beharangozóban.

Philadelphia Eagles

Hamar elszálltak a Philly csekély reményei amit a rájátszás eléréséről tápláltak, a Giants ugyanis tett róla hogy ne kerüljön ki az irányítás a kezeik közül. Így is szép a győzelem amit Reidék arattak, az pedig hogy söpörték idén a Cowboyst, kis örömforrás lehet a csalódott szurkolók számára. Michael Vick jó napot zárt, a támadófal nem védte tökéletesen, de így is szépen megoldotta a szorult helyzeteket Vick, és majdnem 300 yarddal zárt 2 TD kíséretében. (ami könnyen lehetett volna 3 is, ha Jason Avant nem vét fumble-t 1 yardra az endzone-tól). DeSean Jackson és Jeremy Maclin volt a két fő célpont, de Brent Celeknek is megvoltak a maga pillanatai. A futójáték ezúttal nem tudott kibontakozni, LeSean McCoy-t tökéletesen megfogta a Cowboys, se a földön, se a levegőben nem tudott érvényesülni Shady, és a néha őt váltó Ronnie Brown sem járt több sikerrel. A védelemre egy rossz szava nem lehet a szurkolóknak, hajszálon múlott hogy nullázzák a Dallast, és ez még úgy is szép teljesítmény hogy a meccs jelentős részében Romo és Felix Jones nélkül próbálkoztak a hazaiak. Romo/McGee üldözésében Trent Cole járt az élen, 3 QB hit és 1 sack is áll a neve mellett a 6 szerelésén kívül. A D-line összességében remekül működött, futás illetve passz ellen is, és most a hátsó régiókkal sem voltak gondok, idei egyik legerősebb produkciójával rukkolt elő az egység. A special teamben Alex Henery nem hibázott, mindkét kísérletét értékesítette, az egyiket 51 yardról, míg Chris Henry átlagos meccset produkált, 42,7 yardos átlaggal. A coverage teamnek a Cowboys kickoff returnjeinél akadtak gondjai, de ezenkívül nem róható fel nekik semmi.

Washington Redskins

Teljesen kiszámíthatatlan a Skins, egyik héten simán verik a rájátszásra áhítozó Giantset, majd elvéreznek a 6 meccses vereségsorozatot futó, és egy egész félidőn át Adrian Peterson és Chris Ponder nélkül játszó Minnesota ellen hazai pályán. Grossman hozta a megszokottat, vállalható számok, de két labdavesztés ismét. Santana Mosst kereste legtöbbször, de a legeredményesebb elkapó ismét Jabar Gaffney volt, mellette még egy veterán, Donte Stallworth is produkált szép dolgokat. Aminek igazán örülhetnek a szurkolók, az a futójáték eredményessége. Roy Helu sérülés miatt nem állt Shanahan rendelkezésére, a helyére lépő, szintén újonc Evan Royster viszont parádés formát mutatott, csaknem 7 yardos átlaggal cipelte a labdát, végül 132 egységig jutva. Ha a pass protection nem is, legalább a run blocking a helyén volt a támadófalban tehát. A védelem érdekes teljesítményt nyújtott. Az első félidőben remekül semlegesítették AP-t, aztán jött a sérülés és Toby Gerhart, akivel nem tudtak mit kezdeni, az egykori Stanford alumni mindössze 11 futásból jutott 109 yardig. Az irányító esetében hasonló volt a helyzet, Ponder átlagos első félideje után Joe Webb meglepte a Rézbőrűeket, akik láthatóan nem voltak felkészülve rá, ez Perry Riley meccs utáni nyilatkozatából is kiderül, aki elmondta hogy egy ilyen rövid héten nemhogy 2, de 1 irányítóra is nehéz felkészülni, Webb pedig teljesen más jellegű hozzáállást igényelt a védelem részéről, mint Ponder. Graham Gano 4 field goalt is értékesített, ez igazán pozitív, még ha ez az összképre, és a fővárosiak szezonjára úgy általában nem is mondható el. Utolsó héten a Philadelphia ellen zár a Washington. A tét maximum a  2012-es draftpozíció javítása/rontása, de egyik csapat sem akarja rossz szájízzel zárni az évadot, ebben biztosak lehetünk.

 

 

NFC West – Kiss Ferenc (Fucu)

Az előző heti összefoglaló kimaradt ugyan, de ezen a héten foglalkozok azzal is. Igaz csak címszavakban.

A 15. játékhét NFC West szemszögből

Seattle Seahawks (38-14-es győzelem idegenben, a Chicago Bears ellen)

Meglepőnek tűnő győzelem volt ez a Soldier Fielden. A legtöbbet a védelem rakta hozzá négy INT-el, amelyekből kétszer TD-ra vitték vissza a labdát. Az egyiket Red Bryant szerezte, miután K.J. Wright sietette Hanie-t, aki szabadulni akart a labdától, de a 300 fontos Bryant-be dobta a labdát, aki remek koncentrációval megfogta azt és benyargalt az endzoneba. A másik hat pontra váltott labdaszerzést Brandon Browner szerezte, de a két safety, Earl Thomas és Kam Chancellor is fogott egy-egy INT-t.
Tarvaris Jackson egyik legjobb mérkőzését hozta, igaz becsúszott egy fumble, amiből a Bears TD-t szerzett, de ezen kívül nem volt rossz. 227 yardot passzolt 94,4-es passer ratinget ért el. Marshawn Lynch tovább folytatta remek játékát újabb futott TD-t szerezve.

 

 

St. Louis Rams (13-20-as vereség hazai pályán a Cincinnati Bengals ellen)

A védelem már az elejétől igyekezett elérhető távolságba tartani a csapatot, de mindent ők sem tudnak csinálni. Chris Long a szokásos sackjét begyűjtötte, amivel már 13-nál tart, Josh Gordy szerzett egy INT-t. James Laurinaitis, Darain Stewart és Quintin Mikell a Bengals futójátékát igyekezett hatékonyan megállítani.
A problémák természetesen a támadó oldalon voltak. Sam Bradford nem játszott, helyette a két hete szerződtetett Kellen Clemens kapott lehetőséget. Sokan rosszabbra számítottak, de nem volt olyan veszélyes a teljesítménye. Persze nem vezette győzelemre a csapatot, de majdnem 70%-os pontossággal passzolt 229 yardot és egy TD és INT-t se dobott, de volt egy elvesztett fumbleja. Steven Jackson 71 yardot hozott össze 18 labdacipelésből.
Robert Quinn idei harmadik blokkolt field goalját tudhatta maga mögött.

 

 

Arizona Cardinals (20-17-es hosszabbításos győzelem, hazai pályán a Cleveland Browns ellen)

 

 

Ismét egy izgalmas találkozóval borzolta a szurkolók idegeit a Cards. A szokásos első félidei pocsék játékot követően John Skelton ismét erős második félidővel rukkolt elő. Összesen több mint 300 yardot passzolt. Larry Fitzgerald ismét kevés labdát kapott, de a legfontosabbat a hosszabbításban, amikor is FG távolságba jutatta csapatát. Andre Robert biztos célpontnak bizonyult, hat elkapásból 60 yardot és egy TD-t ért el. Végre Todd Heap is játszott és jól is teljesített hét elkapásból elért 69 yardjával. Beanie Wells megszerezte idei 10. TD-ját.
A védelem ezúttal elszenvedett pár nagy play-t, de a második játékrészben ők is jobban felpörögtek. O’Brien Schofield két egymás követő playben sacket ért el, ráadásul a másodikból kiharcolt egy fumblet is.
Patrick Petersonnak nem rúgtak a rendes játékidő alatt, de a hosszabbításban mégis hozzá került a labda és köszönte szépen egy hosszabb visszahordással remek mezőnypozíciót adott a támadóknak.

 

 

San Francisco 49ers (20-3-as győzelem hazai pályán a Pittsburgh Steelers ellen, Monday Night Football keretein belül)

Egy trafó felrobbanása miatti áramszünet következtében csúszott a mérkőzés és egyszer közben is meg kellett szakítani a találkozót, mivel elment világítás. Ezt a malőrt leszámítva remek találkozót játszottak az AFC egyik legjobb csapata ellen.
A védelem remek volt, kihasználták, hogy Ben Roathlisberger alig tud járni bokasérülése miatt. Le is halászták három labdáját. Carlos Rogers, Dashon Goldson és Terrell Brown is szerzett INT-t. Larry Grant ismét remekül helyettesítette Patrick Willist. Aldon Smith megállíthatatlan ezen a találkozón 2,5 sacket szerzett (az egyiknél kiharcolt egy fumblet) amivel már 13-nál jár, ezzel új újonc franchise rekordot állítva fel.
A támadók legnagyobb problémája még mindig a redzone-on belül van. A harmadik negyedben ez megtört, amikor Alex Smith 1 yardos TD passzt adott Vernon Davisnek. A TE a legtöbb yardot kapta el a mérkőzésen 76-al. Frank Gore utolsó játékrészben futott TD-ja végleg bebiztosította a győzelmet.
David Akers új franchise rekordot állított fel szerzett pontok tekintetében, megdöntve Jerry Rice 138 pontos rekordját.

 

 

A 16. játékhét

A csekély rájátszás esélyek is szertefoszlottak a Seahawks és a Cardinals számára is, mivel mind a ketten kikaptak (a Seattle a 49ers-től), míg a Rams Pittsburghben szaladt bele egy nullázásba.

Arizona Cardinals (23-16-os vereség, idegenben a Cincinnati Bengals ellen)

Majdnem újabb fejezetét láthattuk a „hogyan nyerjünk mérkőzést a negyedik negyedben pocsék három negyednyi játék után” című Cardinals könyvből. A támadók ismét borzasztó játékot mutattak a mérkőzés háromnegyedében. John Skelton, aki a még mindig agyrázkódásból lábadozó Kevin Kolb helyén kezdett, három INT-t dobott és rendkívül pontatlanul játszott. Az utolsó játékrészben szokásához híven feltámadt hamvaiból és még mindig félrehordott a keze, de megtalálta elkapóit. Larry Fitzgerald újabb remek TD-t szerzett ezúttal átcikázva a Bengals védelmén. Összesen 105 yardot ért el. Nem lehet elsiklani Ealry Doucet mellett. Az ő kezében volt az egyenlítés, de teljesen üres helyzetben elesett az utolsó (4&5) lehetőségnél. Beanie Wells igaz, hogy csak 53 yardot futott, de már az első labdacipelésekor átlépte az 1000 yardot. Ez volt 2007 után (Edgerrin James) a csapattörténetének és Wells profi pályafutásának első 1000 yardos teljesítménye.
A védelem ezúttal visszasüllyedt egy szintet az első félidőben, ugyanis időnként teljesen tanácstalanok voltak a Bengals támadói ellen. Ennek is köszönhető, hogy két TD is engedtek a találkozón, amire már hetek óta nem volt példa. A második játékrészre azonban ismét a legjobb oldalukat mutatták. Calais Campbell ismét remek mérkőzést tudhat maga mögött. Megszerezte idei nyolcadik sackjét valamint kiharcolt egy fumblet. A csapat másik sackjét Sam Acho jegyezte. Rossz hír, hogy Patrick Peterson Achilles sérüléssel korábban volt kénytelen befejezni a játékot. Ezt megelőzően volt lehetősége egy INT-re, de Adrian Wilson büntetése (roughing the passer) semmissé tette ezt. Wilson volt, aki az első fumblet kiharcolta Bensonon. Kerry Rhodes a két fumble alkalmával a legjobb helyen volt, mivel mind a kettőt őt kaparintotta meg.
Egy mérkőzésre van a csapat, hogy a borzasztó 1-6-os kezdést követően 8-8-ra végezzenek.

 

 

St. Louis Rams (27-0-s vereség idegenben, a Pittsburg Steelers ellen)

Az idei szezonban már másodszor fordul elő, hogy nem szereztek pontot egy találkozón. Három héttel ezelőtt a 49ers ellen sem tudtak felkerülni a táblára.
Kevés pozitív dolgot lehet elmondani a csapatról. Az egyik természetesen Steven Jackson. Már évek óta bizonyítja, hogy bármilyen rossz is a csapat Ő mindent belead a győzelem érdekében. Ezúttal is 103 yardot ért el. Ő a harmadik olyan futó, Arain Foster és Ray Rice után, akik idén képesek voltak 100 feletti teljesítményt elérni a Steelers védelme ellen. Ha ez nem lett volna elég Jackson átlépte a szezonban az 1000 futott yardot. Ez sorozatban hetedik szezonjában sikerült a remek futójátékosnak, amivel csupán a hetedik olyan játékos az NFL történetének, akinek ez sikerült. Kellen Clemens igaz nem adta el a labdát, de 24 passzkísérletéből csupán kilenc sikeres átadást jegyzett ezekkel pedig összesen 91 yardot ért el.
A liga legrosszabb futás elleni védelme ismét előkerült az elmúlt hetek nem annyira rossz teljesítménye után. Összesen 161 yardot engedtek a három Steelers futónak és Rashard Mendenhall, Ike Redman és még John Clay is futott egy TD-t. A kevés jó dolgok egyike, hogy Josh Gordy már sorozatban a második mérkőzésén szerez INT-t. A védelem pozitív dolgai közé tartozik még az is, hogy hétből csupán egy harmadik kísérletet értékesített a Steelers.
A pontszerzésre volt lehetőség Josh Brown által, de a rúgó kétszer is FG-t hibázott. Az 52 yardos még érthető nyitott stadionban, Pittsburghben decemberben. Azonban a 33 yardos nem csak kínos, de ez volt az utolsó lehetősége a Ramsnek, hogy ne nullázzák le őket.
Nagyon érdekes statisztika következik. 1940 óta a Rams az első olyan csapat, akik legalább 164 yardot futott és nem adta el a labdát, de nem szerzett pontot és legalább 27 pontos különbséggel kapott ki.

 

 

Seattle Seahawks – San Francisco 49ers: 17 – 19

Olyan találkozót láthattunk, mint amilyenre számítani lehetett. Igazi csoportmérkőzés, ahol a karácsony ellenére parázs hangulat is kialakult.
A két csapat ellentétes utat járt be a mérkőzés során. A Seahawks erősebben kezdett a vezetést is megszerezték és az első félidőt 10-3-as vezetéssel zárták, de a második félidőben a 49ers védelem egy magasabb teljesítményre kapcsolt és nem hagyott nekik teret. A győztes FG-t David Akers értékesítette 2:57-el a mérkőzés vége előtt.

Egy remek első félidőt követően megállt a tudomány a Seahawks támadóknál a második játékrészben. Igazán „tökös” húzással indítottak Carroll-ék amikor a második playre passzt hívtak, amit Tarvaris Jackson tökéletesen értékesített - most kapaszkodjon mindenki – Ricardo Lockette-et megtalálva az oldalvonal mellett. Ez volt egyébként a leghosszabb átadás az egész mérkőzésen a Seahawks részéről. Jackson egyébként nem adta el a labdát, de volt egy TD átadása Doug Baldwinnak. A kritika ott lehetne, hogy a félidőt követően csak 51 passzolt yardot termelt. Valamint a mérkőzés végén majdnem 3 perc állt a rendelkezésére, hogy legalább FG távolságig vigye a támadókat, de egy 3&3 szituációnál túl sokáig tartotta a labdát és menelült ki a zsebből ennek következtében Grant kiütötte a kezéből a labdát. A mérkőzés embere a vereség ellenére Marshawn Lynch. 107 yardot és egy TD-t szerzett. Ezzel már sorozatban 11-ik mérkőzésén szerzett TD-t és nem mellesleg kért 49ers sorozatott is megszakított. A pontszerzését követően nem maradhatott el a Skittles eső sem.
A védelem a második játékrészben csak asszisztált a 49ers támadóinak. Főleg a második félidő első drivejánál, amikor először Crabtreet majd Vernon Davist találta meg hosszabb passzal. Kam Chancellor ismét kiemelt szerepet vállalt a védelemben, ő szerezte a legtöbb tacklet, szám szerint tízet. Azonban ez sem volt elég a futójáték hatékony megállításához, mivel az ellenfél összesen 178 futott yarddal terhelte meg a védelmet. Alan Branch és LeRoy Hill is egy alkalommal vitte földre Smitht és Chris Clemons is közel volt hozzá, de csak három irányító ütést szerzett.
A special team ismét villantott egyet. Ezúttal puntot blokkoltak, Heath Farwell, amit a 49ers négy yardosán szereztek meg.

Lassú kezdés után a 49ers védelme kiemelkedőt teljesített és nagyban nekik köszönhető a győzelem és az esély, hogy a rájátszás első körében pihenhessenek.
Igaz, hogy megszakadt a 35 mérkőzés óta tartó 100 yardos futót nem engedő sorozat és az, hogy idén nem engedtek még futott TD-t, de inkább ezek elvesztése, mint a mérkőzésé. Aldon Smith már csak 0,5 sackre van, hogy megdöntse Javon Kerse 1999-es újoncrekordját. Ezen a találkozón egyet tett hozzá az eddigi 13-hoz, de NaVorro Bowman és Ray McDonald is odaértek Jacksonhoz. Larry Grant újabb remek teljesítménnyel pótolta Patrick Willist. A mérkőzés végén hátulról szerelte a Seahawks irányítóját és sikerült kiütnie a labdát a kezéből, amit Donte Whitner szerzett meg.
A támadók is lassan melegedtek bele a játékba. Alex Smith az első félidőt masszív 39 passzolt yarddal abszolválta, még szerencse, hogy a futás működött. A második félidőben azonban megtalálta célpontjait és végül 179 yarddal zárt. TD és INT sem dobott. Michael Crabtree 85 yardja volt a legtöbb amit 49ers elkapó a délután során elkapott és ennek majdnem a felét egy elkapásból hozta össze. A hatékony futójátékot ismét láthattuk. Frank Gore 83, míg Kendall Hunter 73 yardot futott és előbbi egy TD-t is szerzett.
David Akers az első FG kísérletét kihagyta ugyan, de négy továbbit értékesített, amivel megdöntötte Neil Rackers 2005-ös rekordját az egy szezonban sikeresen értékesített mezőnygólok tekintetében.

A divízió állása

1.    San Francisco 49ers (12-3, csoportgyőztes)
2.    Seattle Seahawks (7-8)
3.    Arizona Cardinals (7-8)
4.    St. Louis Rams (2-13)

 

 

Az 17. játékhét párosításai

Az utolsó fordulóban csoportmérkőzésekre kerül sor, amelyeken van még tét legalább három csapat számára. Először a 49ers látogat a Rams otthonába és győzelem esetén bebiztosítja az NFC 2. helyét. A másik összecsapáson a Seahawks látogat a Cardinalshoz. Mind a két csapat célja a gyenge szezon kezdet után a 8-8-as mérleg elérése.

 

AFC North - Zandler Gábor (gabtsi)

 

 

A Cincinnati Bengals együttese az Arizona ellen, az első három negyedben úgy játszott (a játék mindhárom elemében), hogy joggal feltételezzük róluk, esélyesek a rájátszásra. Majd erre következett egy negyedik negyedes, majdnem teljes leolvadás, ahol elsősorban támadó oldalon, teljesen elfogyott a tudomány. Ennek következtében futószalagon szállították a lehetőséget a Cardinalsnak, hogy 23:0-ról, megfordítsák (de legalább kiegyenlítsék) az eredményt. A védelem azonban nagyon harcolt, és kis szerencsével ugyan, de túlélte az utolsó pillanatos rohamokat, és nem következett be a Texans meccsen látott tragédia. A mérkőzés első szakaszában, nincs jobb szó rá, dominálta ellenfelét a Bengals, Andy Daltonék folyamatosan tudtak haladni, míg a védelem konstans nyomás alatt tartotta Slektont, és sorban szerezte a labdákat. Az első félidőben puntolnia sem kellett a Cincinnatinek, apró szépséghiba, hogy két mezőnygól is sikerült elrontani, miután Mike Nugent annyit hibázott vasárnap, mint a szezon során összesen, így még maradt némi reménye a vendégeknek a második félidőre. A védelem azonban nem engedett ki a szünet után sem, egy újabb interceptiont mezőnygól követett,  amivel ki is fújt a meccsre a hazai együttes. Cedric Benson két labdát is elejtett a saját térfélen a negyedik negyedben, az elsőt rögtön a Cardinals szépítő TD-je után, lélektanilag a legrosszabb pillanatban, főként úgy, hogy a hibát azonnal büntette a Cards, majd egy mezőnygóllal rögtön szorossá, egy labdabirtokláson belülivé vált a meccs. A Rey Maualuga által vezetett egység azonban innen nem hagyta magát, és vért izzadva, illetve Early Doucet megbotlásának köszönhetően sikerült elkerülni a demoralizáló TD-t, Benson második elvesztett labdája után. A védőfalban remek teljesítményeket jegyezhettünk fel, Jon Fanene mellett Carlos Dunlap is újra a tőle elvárható szinten sietette az irányítót, emellett Beanie Wellsnek is mindösszesen 54 yardot engedélyeztek. A secondary önmagához képest erősen felülteljesített, Adam Jones (leánykori nevén Pacman) fantasztikus munkát végzett Larry Fitzgeraldon, különösen a már megénekelt periódusában a mérkőzésnek. A mérkőzéshez tartozik, hogy a Bengals második számú elkapója, Jerome Simspn élete, és talán az NFL történetének egyik legnagyobb játékát mutatta be, aki még nem látta feltétlen pótolja. A Bengals tehát nyitva hagyta a kérdést az utolsó hétre, mi több, a Jets vereségével saját kezében a sorsa, hiszen ha nyernek az újév első napján, hazai pályán, a Baltimore Ravens ellenében, akkor tuti biztos résztvevői a rájátszásnak, és a Wild Card hétvégén Houstonba látogatnak.

 

 

A Baltimore Ravens és a Cleveland Browns összecsapása sok mindenről már nem döntött a szezon eredményeinek alakulását illetően, a Browns számára szép búcsún kívül semmiképpen, a Ravens számára is csak az a (nem elhanyagolható) kérdés, hogy melyik kiemelési helyen jutnak a rájátszásba. Ennek megfelelően is kezdődött a mérkőzés, a Browns vagy nem tudta összekapni magát, vagy a saját hibái áldozatává vált, míg a Baltimore ezen hibákat is kihasználva, rögtön az első három támadássorozatát pontokra váltotta, egy Dickson és egy Ray Rice TD elkapás közé Shayne Graham mezőnygólja ékelődött be. A Cleveland idei szezonjának tökéletes lenyomata volt a keretbe foglalt első félidő. A nyitó drive nagyszerűen haladt, elsősorban Peyton Hillis futásainak köszönhetően, egészen a Ravens 30 yardos vonaláig, ahol megkérdőjelezhető módon, 3&1-re, az addig stabilan termelő futás helyett, passzjátékot választott Pat Shurmur, melyet egy Browns játékos helyett Lardarius Webb kapott el. Webb már az 5. interceptiont szerezte a 2011-es szezon során, ami a legtöbb a Hollók játékosai közül. A hiba után rögtön egy mélységi passzal próbálkozott Flacco, Torrey Smith irányába, akit csak szabálytalanul tudtak megállítani, így rögtön a Browns célterületéhez nagyon közel került a hazai együttes. Ez a játék alapozta meg a Dickson TD-t, illetve a Browns vesszőfutását az első játékrészben. Nem sikerült ugyanis ezután haladnia a vendégeknek, három punt következett, és mire újra összekapták magukat, már 17-0 állt az eredményjelzőn. Amiért említettük, hogy keretbe foglalta a Browns a szezont, azonban csak most következett, hiszen lehetőségük volt, egy szépítő támadásra a nagyszünet előtt, amely egészen 82 yardon keresztül tartott, de ahelyett, hogy – időkérés hiányában – simán megállították volna az órát, egy futójátékot választottak, ami egyrészt 0 yardra volt elég, de legalább az idő is lepergett. Így a szezon során másodszor (akkor is a Ravens ellen) vonulhatott pont nélkül a szünetre a Cleveland együttese. A második játékrész eleje pont- helyett punt-háborút hozott, egyik offense sem tudott 20 yardnál messzebbre jutni a próbálkozásaival. A csendet a Ravens törte egy rövid pályás szituációt mezőnygólra váltva, és 20:0-ra alakítva az eredményt. Ebben a pillanatban ki is dobta a fékezőernyőt a Ravens – elsősorban támadóoldalon, melynek következményei majdhogynem végzetessé váltak. Josh Cribbs vezérletével a Browns ugyanis nem érezte lefutottnak a mérkőzést, Cribbs 87 yardos punt return TD-je még épp időben jött a harmadik negyed vége felé, hogy meccsben maradjon a Cleveland. Flaccoék ezzel semmit nem tudtak kezdeni, vagy nagyon korán elhalt a támadás, vagy egy eladott labdával sikerült befejezni a drive-ot, ami újra és újra lehetőséget biztosított a vendégeknek, hogy a mérkőzésben maradjanak. A Sheldon Brown által leszedett passzt ráadásul pontokra is sikerült váltani, elsősorban Josh Cribbs nagy játékának köszönhetően, amellyel több, mint egynegyedét tették meg a 80 yardos drive-nak. A menetelésre Evan Moore tette fel a koronát, egy 9 yardos TD-t érő elkapással, így 8 és fél perccel a mérkőzés vége előtt 6 pontra zárkózott a Browns. A hazaiaknak úgy tűnt ez sem elég motiváció, vagy a Cleveland állította megoldhatatlan feladat elé Rice-ékat, mert sem futással sem passzjátékkal nem sikerült lezárni a csatát. A Clevelandnak még egy lehetősége akadt, de nem sikerült kihasználni, ahogy a Hollóknak sem a vendégek hibáit. A Barnák ugyanis még mindig vezethettek volna egy támadást a győzelemért, ha a Ravens 4&1 kísérleténél, az újonc Phil Taylor nem ugrik be a labda feladása előtt. A Baltimore egy szimpla hard-counttal próbálkozott, mely lényege, hogy beugrasszák a védőt, annak ellenére, hogy a szándék sincs meg a támadókban a játék elindítására. Az újonc játékos ennek a trükknek felült, ez pedig – vendég időkérés hiányában – azt jelentette, hogy a Ravens lefuttathatja az órát és ezzel megnyerte a találkozót. Ezzel a Baltimore Ravens hibátlan hazai mérleggel zárta a 2011-es szezont, a franchise történetében először, és egy győzelem választja el a csapatot az AFC északi csoportjának trónjától, és az első heti playoff pihenőtől. A Cleveland Browns csapatára még vár egy találkozó az utolsó héten, amikor a csoport másik nagyágyúját a Pittsburgh Steelerst fogadják, és bár elindult előre a csapat – túlnyomórészt a védelemnek köszönhetően, a top5 környéki drafthelyről ezúttal sem sikerül majd jelentősen elszakadni.

A Pittsburgh Steelers miután sikertelenül megvívta utolsó komoly csatáját az alapszakaszban, úgy döntött, hogy nem erőlteti a játékmester Ben Roethlisberger pályára lépését, és inkább pihenteti a veterán irányítót. Annak ellenére, hogy nagyságrendekkel gyengébb csapat a Steelers irányítója nélkül, a St. Louis Rams így sem szabadott, hogy gondot okozzon, így teljes nyugalommal készítheti elő stáb Big Ben visszatérését a rájátszásra. A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően alakult, a Steelers D lehúzta a rolót, pontot sem engedélyezett a Ramsnek, míg a Charlie Batch által vezérelt vendég támadóegység pont annyit tett hozzá a meccshez, amely a győzelem megszerzéséhez feltétlenül szükséges volt. Ez nem minőségi kifogás, egyszerűen hallatlan könnyű dolga volt a Steelersnek, és amit nekik hozzá kellett tenni, azt rendkívül hatékonyan tették. A támadóoldalon a futók vitték a prímet, köztük is az elsőszámú játékos Rashard Mendenhall, aki 18 futásból szerezett 116 yarddal illetve egy TD-vel vette ki a részét a győzelemből, de mellette Isaac Redmannek és John Claynek is jutott egy-egy TD. Ha már a hatékonyságot említettük, a gyakorlócsapatból nemrég felkerült Clay, egyetlen futókísérletből ért el 10 yardot, illetve a TD-t. Összességében 168 yardot tett meg a Steelers a földön, amivel nagyban megkönnyítette a 37 éves irányító dolgát, akinek TD passzt sem kellett adnia, egy interception dobott ugyan, de az ellenfél térfelén, így a védelem egy gyors 3&outtal javítani tudta a hibát. Az a védelem, amelyben ezúttal Lawrence Timmons játszotta a főszerepet, teljesen lenullázta a St. Louis-t, igaz ehhez két kihagyott mezőnygólra is szükség volt, jóllehet a statisztikát ez sem rontotta volna nagyon. Különösen nagy játékokra sem volt szükség, 3 sackre futotta ugyan, de labdát nem sikerült szerezni. Miután egészen a mérkőzés végéig nem volt beláthatatlan hátrányban a Rams, így használhatták Steven Jacksont, aki annak ellenére, hogy az egyetlen figyelemre méltó támadójátékos a vendégeknél, felpakolt 103 yardot a táblára, ráadásul igen korrekt átlaggal. De a passzjáték teljesen hatástalannak bizonyult a hazaiak ellen, így esély sem nyílt a szoros mérkőzésre, a Steelers futathatta a labdát és az órát, és a már említett futott TD-kel magabiztos győzelmet aratott. A Pittsburgh utolsó mérkőzésre a történelmi rivális Cleveland Browns otthonába látogat, és győzelem esetén várhatják a Ravens bukását. Ellenkező esetben nem nyerik meg a csoportot, marad az ötödik kiemelés, és az AFC West győzteséhez látogatnak a rájátszás első hetében. Ha Roethlisberger egészséges, wild card ide vagy oda, a Steelers lesz mindenki számára a legkellemetlenebb ellenfél az Super Bowlért folytatott harcban.

 

 

NFC South - Parrag Zsombor (shawnka), Fazekas Dániel (Deny)

 

 

 

New Orleans Saints(12-3) vs. Atlanta Falcons(9-6) 45-16

Nem született meglepetés a karácsonyi díszvilágításba öltöztetett Mercedes Benz Superdome-ban a szezon utolsó Hétfő esti rangadóján. Az NFL egyik legnagyobb rivalizálásának 2011-es második felvonása közel sem volt olyan kiélezett, mint az idén Atlantában lejátszott első, de azt hiszem nem is várta senki Mike Smith fiaitól, hogy megszorongassák a Szenteket. Az, hogy a találkozó alatt kétszer is vezetett az Atlanta sokat nem jelent, gyakorlatilag végig asszisztáltak a hazai csapatnak.
A meccs nem a két franchise-ról szólt, nem is a köztük lévő feszültségről. Az ESPN és az NFL.com is Drew Brees-re fordította a figyelmet. Teljesen jogosan, mivel mindkét gárda már bejutott a rájátszásba, és innentől nem az ő kezükben van a kiemelésük sorsa.
Mint említettem Brees volt végig a reflektorfényben, egy világ várta a történelmi pillanatot, amikor Dan Marino 27 éve fennálló rekordját átadja a múltnak és ő lesz az a játékos, aki valaha egy szezon alatt a legtöbb passzolt yardot hozta össze. A történelmi passzra a negyedik negyedben, 2:52-vel a vége előtt került sor. 38-16-os állásnál Julio Jones nem tudta behúzni Matt Ryan passzát a negyedik kísérletre, így 33 yard állt Brees és az 5084 között, és nagyságrendileg pont ennyi hiányzott neki hozzá. 7 yardra az endzone-tól már csak 5 egység hiányzott, Brees pedig stílusosan egy TD passzal tette magáévá a rekordot. Dan Marino azt nyilatkozta, hogy nagyon örül annak, hogy egy olyan ember, mint Drew Brees dönti meg ezt a nagyszerű statisztikát. Az újdonsült csúcstulajdonos rendkívül szerényen reagált ezzel kapcsolatban: megköszönte minden egyes alkalmazottnak a segítséget, illetve az offense minden tagjának elmondta, hogy ebben a számban ők is bent vannak, hiszen a falemberek blokkoltak előtte, az elkapók pedig hozták a számokat. Igaz, a papírra csak egy név kerül majd, de ebben az egész 2011-es new orleansi csapat benne van.
Kicsit térjünk vissza a meccshez. Brees az elején elég nyögvenyelősen indult, nem igazán akartak sikerülni a passzok, még két interception is becsúszott, persze erre senki nem fog emlékezni. Végül 307 yarddal zárt és 4 TD-vel, így az új rekord hivatalosan 5087 yard. Ezzel kapcsolatban valaki fórumról viccesen megjegyezte, hogy mi lesz akkor, ha dob a Carolina ellen kapásból mondjuk egy -5 yardos screen passzt, majd megsérül? Ilyenre idén még nem volt példa, de a válasz a kérdésre az, hogy akkor ismét a Dolphins legendás irányítójáé lesz a cím. Reméljük azért ez nem fog előfordulni. Brees meg döntött másik rekordot is: ő az első irányító, aki egy szezonon belül legalább 12 olyan meccset játszott, amin minimum 300 yardot dobott. A futójáték is kimondottan jól működött, Sproles. Thomas és Ivory 155 yardot termeltek, ami egy top5-ös futásvédelem ellen nagyon magas szám. A labda most is tökéletesen lett elosztva az elkapók között, a 4 TD mindegyikét más játékos szerezte. A vendég védőknek nem ez volt tehát a legjobb napjuk, a két pick miatt viszont mindenképpen dicséret éri őket. Chris Owens pedig újra megcsinálta. Biztosan sokan emlékeztek Percy Harvin 104-yardos visszahordására, ami a Falcons fiatal CB-jének helytállása miatt nem lett TD. Nos, Darren Sproles is visszafutott, igaz ő csak 92 yardot, de Owens őt is beérte. Más kérdés, hogy utána Kasay berúgta a mezőnygólt, de végül is a 3 pont kevesebb, mint a 7.
Matt Ryannek sem volt rossz napja, karriercsúcsnyi 373 yardot passzolt, de csak 1 TD-t tud emellett felmutatni. 52 passzkísérlete sem mostanában volt, de ezekből 34-et sikeresen teljesített, pedig az elkapói idén messze földön híresek elejtett labdáikról. Sovány vigasz lehet ismét, hogy a Falcons irányítója másodszorra is jobban játszott Brees-nél, de futójáték hiányában nagyon nehéz győztesen kijönni egy ilyen csatából, főleg egy ennyire feltüzelt New Orleans-szel szemben. Michael Turner mintha a pályán se lett volna, 39 yardja édeskevés, bár a rengeteg passz miatt csak 11 alkalommal kapott handoffot. Az elkapók közül Julio Jones és Roddy White majdnem ugyanannyi yardot kaptak el: előbbi 128-cal és egy TD-vel, utóbbi 127-tel és 3-mal több elkapással büszkélkedhet. Igazából nehéz bármit is írni ezen kívül az Atlantáról. Olyan érzésem volt a meccs közben, mintha nem motiválná őket semmi sem ott és akkor, hiszen a rájátszás megvan, nagyjából nem rajtuk múlik, hogy kihez utaznak. Ha a Packers megveri a Lions-t, a Falcons pedig a Bucs-t, akkor az Atlanta lesz az 5. kiemelt, így Dallas vagy New York lehet az úti cél. Ellenkező esetben egy újabb kirándulás következik a jazz fővárosába, aminek nagyon sokan nem örülnének. Ez még úgy lehetne elkerülhető, ha a Rams legyőzné a 49ers-t, a Saints pedig Newtonékat, így a New Orleans pihenne az első körben, és a Falconsnak Californiába kéne utaznia. Egyik sem tűnik egyszerű útnak, az egyszer biztos.

 

 

Tampa Bay Buccaneers(4-11) – Carolina Panthers(6-9) 16-48

Nem történt meglepetés, a pocsék formában lévő Tampa nagyon sima meccsen gyűjtötte be sorozatban a 9. vereségét. Egy percig nem volt igazán kétséges, hogy a Cam Newton vezette charlotti alakulat nyeri meg hazai környezetben az összecsapást, hiszen az első kilenc labdabirtoklásukból nyolcszor szereztek pontokat, mely szinte minden csapat ellen elegendő lenne. Természetesen ehhez kellett a Buccs védelmének „nagyszerű” játéka is, de előbb nézzük, mi is történt a találkozón. DeAngelo Williams kezdte a pontgyártást egy 8 yardos futással, miután hiba nélkül végigmeneteltek 80 yardot a pályán. Válaszul Josh Freeman idei formáját fenntartva, az első játékban elvesztette a labdát, melyet a Panthers védője, Anderson szerzett meg. A jó mezőnypozíciót nem tudta azonban touchdownra váltani a Carolina, meg kellett elégedniük Mare sikeres rúgásával. Ellentámadásként a Buccs talán az egyetlen értékelhető momentumát hozta össze, egy kilenc és fél perces támadássorozat végén Arrelious Benn nagyon szépen húzta le Freeman passzát. Newton gyorsan válaszolt Freemannek, a Panthers leghosszabb passzolt TD-ját adta, LaFell 91 yardos elkapást jegyezhetett fel. Újabb közel 8 perces támadást vezetett a Buccaneers, de a drive végén meg kellett elégedniük 3 ponttal, köszönhetően egy kritikus büntetésnek is. Ezután újra Mare volt eredményes, mezőnygólja közvetlen a félidő előtt jött, így 20-10-es előnnyel mehettek szünetre a csapatok. A Buccs kezdhetett, de Freeman passzát még a félpályán lehalászta az újonc Jonathan Nelson, amit 2 játékkal később Williams 6+1 pontra is váltott. Egy gyors punt váltás után a Buccs aznapi második elvesztett fumblejét is összehozta, ami után 5 futás, illetve egy passz elengedő is volt 61 yard megtételéhez. A Buccs utolsó szalmaszálként már negyedik kísérletet is bevállalt, eredménytelenül. Aztán Newton Auburn éveit idézve szaladt át az egész védelmen, 49 yardot robogva szerzett touchdownt. A visszahordó csapat még nem hibázott eddig a találkozó során, most ők is összehoztak egy elvesztett fumblet, a 8 yardos ziccert pedig nem hibázta el a Newton – Shockey páros. Ugyan Freeman futásával kicsit kapaszkodott a Buccs, de sokat nem, a végeredmény 48-16 lett a hazaiknak.

Kijelenthetjük, a harmadig negyed volt az igazán sorsdöntő, de valójában látva a Buccs védelmét, csak azért volt akkor még halvány reménysugár, mert Freemanék hosszú támadásokat tudtak vezetni. Ez azért meglepő igazán, mert a futójáték egyáltalán nem létezett a Tampánál, Blount egy hibája miatt szinte végig a padra kényszerült, a Lumpkin-Madu-Freeman trió pedig szinte teljesen eredménytelen volt. Főleg Anderson volt nagyon elemében, a LB rengeteg futást zárt le pár yard után. Így szinte végig passzal próbálkozott a Tampa, Freeman idei szezonjához képest jó százalékkal is dobált össze közel 300 yardot, de az elvesztett labdáit így sem vetkőzte le, nagyon gyors ütemben termel e téren idén. Vele ellenétben Cam Newton sokkal kevesebbszer passzolt, sokkal kevesebb yardot is, de nem adta el a labdát, illetve 3 alkalommal is jó passzt adott a Kalózok célterületére. Pedig Steve Smitht kiszedte a Ronde Barber féle védelem, de Newton, főleg futóira támaszkodva hatásos volt. Olyannyira, hogy az utolsó fordulóbeli teljesítményétől függetlenül ő a valaha volt legtöbb yardot passzoló újonc irányító már Peyton Manning előtt az NFL történetben. Játékát segítette, hogy a Panthers futói nem csak elkapásokkal tudták segíteni, hanem kiemelkedően jó futójátékkal is, közel 9 yardos átlaggal futottak össze 270 yardot. Tehát mondhatjuk, maximálisan kihasználták a liga leggyengébb futás elleni védelmét. Összességében elmondhatjuk, teljesen megérdemelten nyert a Panthers, akik ha ezt a formát tartják, akkor a kicsit valószínűleg már rájátszásra gondoló Saints ellen kellemesen zárhatják a szezont. A Buccs ellenben valószínűleg össze fogja szedni a 10. vereségét is zsinórban, a Falcons ugyanis győzelem esetén elkerülheti a rájátszás első körében Drew Breest. Illetve emellett a visszavágás is fűtheti őket, a szezon elején meglepetésre kikaptak a Tampa ellen.