NFC North - Pap Dániel (konqueror)
Bevezető:
A nyeretlen Vikings Dorothy városába, Kansasba utazott első győzelmét kicsikarni, a veretlen Green Bay pedig az egy mérföldes város csapatát, a Denvert fogadta. Chicagoba Cam Newton és a Párducok látogattak, a Packershez hasonlóan százszázalékos Detroit pedig Texasba, a Dallashoz.
Minnesota Vikings:
Megint nem sikerült. A Vikings újra elbukott, ezúttal is szoros meccsen, viszont ugyanúgy 0 áll a "győzelmek" rovatban. A Chiefs részéről Ryan Succop 5 mezőnygólja mellett az elsőszámú elkapó, Dwayne Bowe negyedik negyedbeli, 52 yardos touchdownja volt a győzelem záloga, aki 15-10-es vezetésnél az utolsó negyedben 
halászta le Cassel passzát, kihasználva Cedric Griffin tétova szerelési kísérletét, miután lepördült Sanfordról. Ezután még felállhatott volna a Vikes, McNabb Jenkinset találta meg egy yardról egy 13 játékból álló drive során, utána pedig a Greenway vezette védelem visszaszerezte a labdát. McNabbnek viszont megremegett a keze, négy pontatlan passzt adott kulcsszituációban, így vége is lett a meccsnek. A győztes oldalon kulcsfigurává nőtte ki magát Succop, aki franchise rekordot állított be ezzel az 5 mezőnygóllal, ami benne foglalt egy 54 yardosat is 
(karriercsúcs). Most egy hét nyugalom lesz Kansasben, bevallom nem számította a sikerükre, pláne Charles, Berry és Moeaki sérülése után. Minnesotában viszont áll a bál. 2002 óta először kezdték az évet 0-4-gyel. McNabb 202 yardot passzolt, 2 TD és egy INT kíséretében, Peterson pedig 80 yardot futott. Ezúttal nem vezetett a Vikes a félidőben, a 9 kapott pont kettővel több, mint amennyit a lilák az első 3 meccsen az 1. félidőben összesen kaptak. Fájdalom, a második félidős összmérlegük a szezon negyedénél 6-67, döbbenetes. A védelem a futójátékot aránylag jól megállította, összesen 103 yardon tartva a Chiefst, passzoknál azonban Bowe és Breaston több nagy játékot is be tudott mutatni, és ez megbosszulta magát. Jared Allen azért két sackkel beköszönt egykori kenyéradójának. Nem áll jól a Vikingek szénája, egy hét múlva hazai pályán lehet javítani, az Arizona ellen.
Detroit Lions:
Megint nyert a Lions, az Oroszlánok tovább üvöltenek. Ezúttal Amerika csapatán gyalogolt át a falka, azonban nem volt egyszerű menet. A harmadik negyed elején 24 pontos hátrány, 27-3 állt a gigantikus dallasi eredményjelzőn, talán ekkorra már fel is adták a reményt a Detroit szimpatizánsai. Rosszul tették, de ne szaladjunk előre. 
A meccs elején úgy tűnt, Dez Bryant lehet a hős, a WR, aki elhomályosítja Megatront a meccsen, hiszen gyors egymásutánban kétszer is TD-t érően kapta el Romo passzait. Még Wittennek volt egy TD-je a nagy előnyelherdálás előtt, + Baileynek voltak mezőnygóljai. 10 perccel a harmadik negyed vége előtt azonban valami megváltozott. Tony Romo megítélése az első hét óta kérdéses, és ez a mostani meccs sem lesz egy jó pont a rezüméjében. Előbb Bobby Carpenter, majd Chris Houston vitte vissza Romo passzait, 35, illetve 56 yardról. Utána pedig Stafford és Megatron következett. Calvin Johnson ezúttal is vitt 2 TD-t, közte pedig a veterán Hanson egy nehéz, 51 yardos mezőnygólt is berúgott, és máris meglett a győzelem. Johnson 4 híján 100 elkapott yardig jutott, nem lehet tagadni, hogy a liga egyik legjobb elkapója játszik kék-ezüstben. Defense oldalon pedig Tulloch teljesítményére hívnám fel a figyelmet, 10 szóló szerelés mellett interceptiont is szerzett, bár talán humor tárgya lesz az öltözőben, hogy Carpenterrel és Houstonnal ellentétben ő nem vitt belőle TD-t. A Lions faktor lett idén. 8 győzelmet arattak zsinórban, négyet ugye idén, veretlenek, zsinórban ötször nyertek idegenben (háromszor idén). Jó manapság Lions szurkolónak lenni, önbizalommal feltöltődve várhatja játékos, edző és szurkoló a Chicago elleni hétfő esti rangadót.
Chicago Bears:
A Szeles Város csapatának bőven volt min javítania, hiszen legutóbbi két meccsük után vesztesen hagyták el a csatateret, és ez még akkor is szomorú nekik, hogyha tudjuk, hogy a két legutóbbi bajnok volt az ellenfelük. Most a tavalyi 1/1-es draftválasztás birtokosa, az egy győzelemmel álló Carolina volt az ellenfél, ahol szerintem nagyon kevesen (én sem) várták, hogy Cam Newton nemhogy a kezdő QB lesz, hanem ilyen ígéretes teljesítménnyel tud majd előrukkolni. Nos, Newton a meccs 
elején az oda-vissza mezőnygólok után eladta a labdát, amelyet azonnal vissza is hordott DJ Moore egy 20 yardos TD-re. Viszont aki ismeri a tavalyi Heisman győztest, az tudhatja, hogy futóképességben kiemelkedő, ezt pedig rögtön egy 1 yardos TD-vel jelezte a 2. negyed legelején, úgymond azonnal javítva hibáját. Nem sokkal ezután viszont Matt Forté 17 yardról vitte be a labdát, és Forté kapcsán álljunk is meg egy szóra, ugyanis egészen kiemelkedő produkció volt az, amit ma tőle láttunk. Ha 100 yard fölé jut egy RB, akkor szoktuk virtuálisan megveregetni a vállát, hogy ez egy szép teljesítmény volt. A Panthers ellen Forté 25 kísérletből 205 yardot futott, a Bears szurkolók és fantasy-ban őt birtoklók legnagyobb örömére. Szükség is volt a nagy futójátékokra, hiszen a passzok nem úgy mentek, ahogy kellett volna (igaz nagyon kevés, 17 kísérletből). Ha jól emlékszem tavaly Todd Collins játszott katasztrofálisan a Carolina ellen, most Cutlernek sikerült mindössze 102 yardot összekaparnia, tehát egyértelmű, hogy ezt a meccset Forté hozta offense részről (pláne, ha megemlítjük 23 elkapott yardját is, négyszer kereste őt Cutler, legtöbbször a jogosult elkapók közül, abszolút kulcsfigura Forté idén is a Medvéknél). Még nagyobb mámor uralkodhatott a stadionban a következő Bear pontszerzésnél, mert Devin Hester rekordot döntött. 11. alkalommal futott vissza sikeresen punt után, Eric 
Metcalffal állt eddig holtversenyben az élen, mostantól viszont egyedül. Ehhez annyit kellett tennie, hogy kivédjen egy szerelési kísérletet, majd elsprinteljen az oldalvonal mellett. A 69 yardos TD visszahordás előtt a már megírt Forté TD-t is ő készítette elő egy 73 yardos kickoff visszafutással, ott Olindo Mare rúgón múlt, hogy nem lett 6 pontos akció belőle. Hester rekorder a rúgások utáni visszahordott TD-k számát tekintve (15), és 39 húsz yardnál hosszabb punt visszahordásánál sincs több az NFL történetében, grat neki. Azért Newton és csapata nem adta föl, újabb rövid yardos szituáció után szerzett 6 pontot az irányító, majd Mare rúgása után a félidőben csak 4 pont volt a hátránya a vendégeknek. Ennyi izgalom után a 3. negyedben nem is hoztak pontot a fiúk, a negyedikben pedig igazságosan osztottak el egymás között egy TD-t és egy mezőnygólt, így tehát a Bears az Atlanta után újabb NFC South csapat ellen szerzett győzelmet. A védelem viszont hagyott némi kívánnivalót maga után, az 543 benyalt yard nagyon sok. Főképp Steve Smith megállítása bizonyult nehéznek, 181 elkapott yardja majdnem olyan, mint Forté 205 futottja. Mellette a volt csapata ellen játszó Olsen sem volt rossz, az újonc irányítók amúgy is kedvelik a jó kezű tight endeket (nagy célpont, könnyű eltalálni, általában rövidebb utat fut), és ez a Párducoknál is megfigyelhető. Chicagoban a támadókról már esett szó, a védelem kissé túl sok yardot engedett, a tackle leader Urlacher volt, immáron sokadszor.
Green Bay Packers:
Azért jó ez a csoport, mert itt mindig van miről beszélni. Most például az lehet a téma, hogy a maradék két veretlen NFL csapat egyaránt itt tanyázik. Újra nyert a Green Bay, nem is akárhogyan. Egészen simán darálták le a Denvert, ismét abban a mentalitásban futballozva, miszerint kapjanak akárhány pontot, ott a támadósor
, és ellenük aztán nincs mese. A kiváló Aaron Rodgers ezúttal is hozta magát, mind passzjátékban (4 TD, 408 yard, alapszakasz karriercsúcs), mind futás terén, hiszen kétszer is ő maga vitte be a labdát a célterületre. Rodgers 1960 óta mindössze az ötödik, aki 4 passzolt, és 2 futott TD-vel zárt, és ő az első, akinél ezek mellett a passzolt yardok száma meghaladja a 400-at. A végén még azt is megengedhették maguknak a Sajtfejűek, hogy Flynn jöhessen be gyakorolni, az ellenfélnél is hasonló történt, Tebow jött a hajrára. McCarthy azt nyilatkozta, hogy Rodgers egy különleges játékos, és egészen kiválóan teljesített. Nem vitatkozunk. Az elkapók is jó napot zártak, azután, hogy a Bears ellen Finley került a középpontba, most a WR-ek vitték a prímet. Donald Driver sztorija érdekes közülük, hiszen ő sérülés miatt távozott a csatatérről, később viszont visszatért, és vitt is egy TD-t. "Ha úgy érzem, nem törött el semmim, akkor én játszani akarok", nyilatkozta a veterán elkapó, róla pedig a szintén eredményes Jennings, hogy "Donald egy igazi gladiátor". A meccsen a védelemből Woodsont kell kiemelnem, hiszen Orton passzát touchdownig hordta vissza, ennek ellenére némi hiányérzet azért lehet, hiszen talán egy Broncos ellen kevesebb kapott pontra lehetett volna számítani a bajnoktól. Valószínűleg erre célozhatott McCarthy vezetőedző is, mikor azt mondta, "Mindig van hová fejlődni". Tagadhatatlan, ez a fejlődés alapja, reszkethet az NFL, hogyha ez a csapat még hatékonyabb lesz. Jövő hét SNF, shawnka kollégám Sólymai ellen.
A hét támadójátékosa:
Nem mindennap futnak 200 yard fölött játékosok az NFL-ben. Matt Forté a Chicagoból megcselekedte ezt, jár a dicséret innen a Kárpát-medencéből is. A másik díjazott Rodgers volt, annyiszor szerepelt már itt, de lehetetlen kihagyni, muszáj volt beszorítanom karrierje egyik legnagyobb napja után.
A hét védőjátékosa:
Tullochot választom, mert 10 szóló (összesen 12) tackleje mellett interceptiont is szerzett, ami elősegítette a Lions hajrábeli győzelmét.
A hét special teamere:
Devin Hester rekorddöntő punt visszahordása miatt kerül ide, de ne feledjük, a 69 yardos return mellett volt egy 73 yardos kickoff visszafutása is, amiből aztán Forté vitt TD-t.
Rövid előretekintő:
Az ötödik héten a Minnesota vasárnap este héttől lesz látható, az Arizonát fogadják McNabbék. Ezt pedig két közvetítésszempontból kiemelt meccs követi, a Sunday Night Football keretein belül Packers-Falcons találkozót rendeznek, az MNF pedig a Chicago-Detroit csoportrangadó lesz majd.
AFC North - Zandler Gábor (gabtsi)
Felemás érzésekkel állhattak fel a Baltimore Ravens szurkolói a vasárnap esti rangadó után, mert ugyan földbe döngölték a New York Jets együttesét - Mark Sanchezt ráadásul szó szerint, de a támadók teljesítménye miatt egy cseppet sem lehetnek elragadtatva. A jó hírrel kezdve, meg kell emlékeznünk a védelemről, azon belül is a front7-ről, amely egészen fantasztikus produkciót nyújtva, tulajdonképpen egyedül nyerte meg a mérkőzést. Nem túlzás ezt állítani, mert nem csak arról van szó, hogy 
nem engedték érvényesülni Sanchezéket (7 first down az egész mérkőzésen, kettő a második félidőben), hanem összesen 3 TD-t szereztek a labdaszerzések után, ami csapatrekord. Csak a tájékoztatás kedvéért, ennyit szereztek összesen a tavalyi évben. A nyitányra nem kellett sokat várni, a Jets első támadójátékát Ed Reed zavarta meg, amikor kiütötte Sanchez kezéből a labdát, amelyet Jameel McClain szedett össze, és vitte vissza a célterületre. Az egész mérkőzésre jellemző volt a jelenet, a Mangoldot nélkülöző támadófalnak óriási problémát okozott a Hollók védelmének megállítása, minden túlzás nélkül állítható, hogy valamennyi játékos kiemelkedő produkciót nyújtott. Ray Lewisról viszont hétről-hétre meg kell emlékeznünk. Amikor már azt hinné az ember, hogy most már biztosan jönnie kell egy törésnek a HoF pályafutásban, mert olyan nincs, hogy egy ember élete végéig ugyanazon a szinten teljesít, de nála úgy
látszik, nem akar eljönni ez a pillanat. Mindenhol ott van és a játék minden elemében kimagaslót nyújt. Dustin Kellert levette nem egyszer a pályáról, az irányító siettetésében is jeleskedett, és mindemellett a futás megállítása sem okozott problémát. Persze igazságtalan lenne csak őt kiemelni, hiszen Haloti Ngata tovább menetel az év védőjátékosa cím felé, míg ezt erre a hétre már elnyerte Jarret Johson az AFC-ben. Bár nem nagyon voltak tesztelve, a secondaryben – Ed Reed kivételével – még mindig komoly gondok akadnak, és a tényen az sem változtat, hogy Lardarius Webb egy 79 yardos INT utáni TD-vel jeleskedett. Amíg azonban ilyen szinten teljesítenek elöl, addig ezt lehet ellensúlyozni. Más kérdés, hogy meddig lehet kivédeni Joe Flacco páros heteken nyújtott teljesítményét.. A pályafutására jellemző inkonzisztencia nem akar múlni, sőt az amplitúdója egyre nagyobb. A Steelers elleni kiemelkedő mérkőzést egy borzalmas teljesítmény követte, majd a múlthéten újra jól játszott, a legutóbbi viszont mindennek a legalja. Alig több mint 30%-os pontosság, 10 sikeres passz, 163 yard, egy INT, ami pontosan 37.4-es irányító mutatóra volt elég. A gyenge passzjáték árnyékából a futójáték sem tudott kiemelkedni, sem Ray Rice, sem Ricky Williams nem tudott egyenletes, jó teljesítményt nyújtani, de a nagy play lehetősége (elsősorban futás vagy screen játékok révén) bennük volt meg leginkább, de jellemzően bennük is maradt. Összességében továbbra is egy ligaelit védelem áll John Harbaugh rendelkezésére, ám ahhoz, hogy a legnagyobb álmok színházába eljusson a csapat, sokkal, de sokkal több kell a támadóktól és elsősorban Joe Flaccotól, és mindezt folyamatosan, mérkőzésről-mérkőzésre.
A Pittsburgh Steelers houstoni vendégjátéka ígérkezett a forduló előtt az egyik legérdekesebb párharcnak, ám az, hogy a mérkőzés végül szoros eredménnyel zárult, legkevésbé a vendégek érdeme. Sok kérdésre vártuk a választ a mérkőzésen, és nyugodtan állíthatjuk, hogy nem sikerült megnyugtató módon lezárni ezeket. Maradva egyelőre a száraz tényeknél, Arian Foster 155 yarddal és 5.2-es átlaggal zárt, azaz mondhatni szétfutotta a Steelerst. Ami csak azért gond, mert – mint azt többször megénekeltük – a Steelers legnagyobb erőssége volt hosszú évek óta, hogy a földön ellenük nem lehet haladni. Pont. Ehhez képest idénre radikális változás következett be, boldog-boldogtalan fut, amennyit szeretne, ezzel fárasztva az amúgy sem újszülöttekből álló védelmet, és az oldalvonal mellett tartva a Pittsburgh „fau kettőjét”, Mike Wallace-t. Az gondolom, a szezon egynegyede után megállapítható, hogy (önmagához képest) komoly gondok vannak a védelemmel, mert ugyan nem kapnak sok yardot, de ennek legnagyobb oka, hogy a földön verik meg őket, illetve a szokásos ellenállhatatlan pass rush sem képes a tőle elvárható szintet hozni. Az ILB-k is rendkívül gyenge teljesítményt hoznak, amire viszont a korosodó DL miatt egyre nagyobb szükség lenne, de eddig nem tudnak felnőni a feladathoz. A baj nem 
jár egyedül, mint tudjuk, James Harrison elvesztése még további gondokat is hozhat. A kiváló passzsiettető szem környéki csontja törött el a Texans ellen, várhatóan néhány hetet kell kihagynia, ami az eddig jobban működő passzvédekezésre lehet negatív hatással. Elsőszámú helyettese Jason Worilds szintén megsérült, így minden bizonnyal Lawrence Timmons lép egyel kintebb, hogy átvegye Harrison helyét a gyenge oldalon. A Steelers számára a legnagyobb problémát továbbra is a támadófal jelenti, amely sem egyénileg, sem mint egység nem képes a jó teljesítményre. A sérülések csak azért nem okoznak különösebb problémát, mert ennél gyengébb tel
jesítményt egyszerűen képtelenség nyújtani. A futás segítésében nem tudtak érdemben közreműködni (bár a tényhez tartozik, hogy igazán csak Mendenhallnak nem ment a futás, Isaac Redman és Mewelde Moore tisztességesen tudott teljesíteni), és a pass protection is igen komoly kívánnivalót hagy maga után. Ben Roethlisbergert négy alkalommal vitték labdástul a földre, és emellett olyan nyomás volt rajta, hogy passzkísérletei cca felénél volt siettetve, vagy még meg is ütötték. A testi (sz)épsége megőrzésért talán nem túlzás állítani, hogy ő teszi a legtöbbet, nem egy olyan alkalom volt, mikor a földre vitele a védők részéről több időt igényelt, mint a falemberen átjutás. Lehet mondani, hogy ez évek óta így van, és mégis működött a dolog, de egyfelől ilyen gyenge fal valószínűleg még nem volt Big Ben előtt, másrészt a tanmese is úgy végződik, hogy azt aki sokat kiáltotta a farkast, végül is csak megették. Mike Wallace egy hihetetlen fegyver a Steelers kezében, de ha képtelenek arra, hogy odategyék neki a labdát, és a védelmen folyamatosan lehet haladni, akkor az, legjobb esetben is csak egy közepes szezonra lehet elég, ami minimum elfogadhatatlan Pittsburgh-ben. Ami különösen fájó, hogy nem látni jelenleg olyan domináns csapatot az AFC-ben, amely biztosan ellehetetlenítené a Steelers utolsó nagy menetelését a korszakváltás előtt. Ha magukra találnak a játékosok (és az edzők is), akkor ebből lehet még bármi, ám ebben a formában ezt nagyon nehéz elképzelni.
A Cincinnati Bengals az idei szezon eddigi legnehezebb feladata előtt állt, amikor a veretlen Buffalo Bills látogatott a Paul Brown Stadiumba. A hazaiak jókedvét nem növelte, hogy a stadion megnyitása óta a legkevesebb néző (41 142 fő) látogatott ki a mérkőzésre, ráadásul jelentős részük Bills szimpatizáns volt. A mérkőzés első félideje elsősorban a védelmek csatáját hozta, igazán komoly veszélyt egyik offense sem jelentett az ellenfél számára. A játékrész egyetlen TD-je egy buffaloi támadássorozat végén született, amelyet két nagy play tett eredményessé. Stevie Johnsont, hosszú elkapása után még sikerült a néhány yardra a célterülettől földre 
vinni, de a rövid yardon Fred Jackson megállítására esély sem volt. Andy Dalton két interceptionje (és gyenge játéka) az első félidőben tovább mélyítette a gödröt, az még inkább, hogy a másodiknál André Caldwell kezéből kiperdülő, de a lábáról felpattanó labdád a vendégek visszahordták a célterületre. Így a szünetre, 14 pontos hátránnyal vonult le a Bengals, hogy a második félidőre egy teljesen más arculatú csapatot lássunk. A védelem szinte az egész mérkőzésen tette a dolgát, egy-egy apró figyelmetlenséget kivéve mind Fred Jacksont, mind Ryan Fitzpatrickot megfelelő mértékig sikerült limitálni. Egyéni teljesítményt azt gondolom nem érdemes kiemelni, az egész egység együtt nyújtott kiemelkedő teljesítményt, a játék minden elemében. A második félidőben kapott 3 (!) pont így lehetőséget biztosított a támadóknak, hogy az idény (és Dalton pál
yafutása) első fordítását bemutassák. Az elmúlt heti gyenge teljesítményeket feledtetni kívánó játékosok közül, AJ Greennek illetve Jermaine Greshamnek volt nagy napja. Előbbi két, az év végi összefoglalókba is bőven beférő, 40 yard feletti, cirkuszi elkapást mutatott be, míg utóbbi a legfontosabb helyzetekben volt megtalálható, és a felzárkózást jelentő TD is az ő nevéhez fűződik. A fiatal TE-t végre képességeihez mérten sikerült használni, így egyből kulcsszerepe lehetett a mérkőzésen, bőven 100 yard felett zárt volna, ha Dalton nem annyira pontatlan az első félidőben. Az igazsághoz tartozik, hogy a második félidőben sem hengerelt a hazai támadóalakulat, ám a védelem lehetőséget biztosított egy győztes drive-ra, 20-20 állásnál, az utolsó percekben. A több kritikus kísérletet sikerült megoldani (közte egy előrevetődő Dalton futással), folyamatosan mozgatni a láncot, majd Brian Leonard egy 10+ yardos futással és elkapással mezőnygól távolságra vitte a labdát. Marvin Lewis lefutatta az órát két másodpercre, hogy az idei évben még hibátlan rúgó, Mike Nugent az utolsó másodpercben eldönthesse a mérkőzést. A Bengals így meglepetésre legyőzte az eddig szárnyaló Billst, elsősorban a védelem fantasztikus produkciójának, illetve a második félidőben magára találó Andy Daltonnak köszönhetően. Az biztos, hogy mindkettőre kiemelt szerep vár a szezon további részében, és ha így tudnak tovább fejlődni, akkor sikerülhet előrelépést produkálni a tavalyi évhez képest.
Fiatal csapatok esetén, mint amilyen a Cleveland Browns is, törvényszerű, hogy egy elmúlt hetihez hasonló, heroikus küzdelemben kivívott győzelem után visszaesés következik be a teljesítményben. A legnagyobb gondot a védelem oldalán ezúttal a nagy játékok jelentették. Azok a nagy játékok, amelyeket eddig rendre sikerült elkerülni, de a figyelmetlenség, a technikai hibák megbosszulták magukat a Titans ellen. Ráadásul az eddig nagyszerűen teljesítő védőfal egy kiváló támadófallal találta szemben magát, amely egyelőre nagy falatnak bizonyult. Phil Taylor és Jabaal Sheard szenvedése volt elsősorban „látványos”, de a többiek sem tudták hozzátenni a magukét. A mérkőzés elején, az egy pontra zárkózás után Scott Fujitát verték meg nagyon csúnyán egy play során, ráadásul Usama Young sem tudta, 
megállítani Jared Cookot, melynek eredménye egy 80 yardos TD lett. Valahol itt indult el a Browns vesszőfutása és Colt McCoy menekülése a győzelembe. Ugyanis még a félidő vége előtt egy újabb nagy játékkal masszív, 21-6os hátrányba kerültek a Barnák. Ennek és a kevéssé érthető Hillis-Hardesty rotációnak köszönhetően, nem igazán sikerült ritmusba hozni a futójátékot, ami McCoyt rekordokba hajszolta. No nem pontokban vagy yardban, hanem kísérletekben (61), és sikeres passzokban (40), mindkettő franchise rekord. Minimum nem szerencsés összetétel, hiszen a Cleveland alapvetően egy futó csapat, plusz, a nagy számok törvénye sem kedvezhetett nekik. Sok kísérletnél ugyanis nagyobb a hiba lehetősége is, ami ezúttal a szokásosnál is jobban megbüntette a csapatot. A tényhez tartozik, hogy a Tennessee védőfala folyamatos nyomás alatt tartotta a McCoyt, 4 sack mellett 9 ütést is begyűjtött, illetve folyamatosan menekülésre kényszerült, a rendkívül agresszívan játszó vendégek elől. Ennek ellenére, azt a mély passzt, ami pontosan Jordan Babineaux kezébe sikerült, soha nem szabadott volna eldobja, eredménye egy 97 yardos INT return TD-t lett. A harmadik negyed végén ez ki is nyírta a csapatot. Főleg azért mert a Browns az egész meccsen nem volt képes befejezni a támadásait, mindösszesen egyszer jártak a vörös zónában (7 pontos eredménnyel), és ha a 3&out nem is volt jellemző, de mezőnygólig is szinte csak kiemelkedően jó kezdőpozícióból tudtak eljutni. Pat Shurmur pedig már az első félidőben sem aprózta el, a félpályánál kísérelt meg egy 4. lehetőséget, amelyen meglepő módon a harmadik számú futó Armond Smith próbálkozhatott, kevés sikerrel. Ez tipikusan az a mérkőzés a Cleveland életében, amit gyorsan el kell felejteni, be lehet tudni a csapatépítés viszontagságainak, és tanulni kell belőle. Nem kell attól tartanunk, hogy mély apátiába sodorná ez vereség a gárdát, évek múlva maximum arról lesz emlékezetes, hogy Jake Locker bemutatkozhatott egy passzkísérlettel az NFL-ben. A hétvégén pihen a Browns, ami jó alkalom lesz arra, hogy összeszedjék magukat, kijavítsák a hibákat, és ami a legfontosabb, hogy a legértékesebb játékos Joe Haden felépülhessen térdsérüléséből, mert rá óriási szükség van.
NFC West – Kiss Ferenc (Fucu)
Eredmények:
St. Louis Rams – Washington Redskins: 10 – 17
Philadelphia Eagles – San Francisco 49ers: 23 – 24
Arizona Cardinals – New York Giants: 27 – 31
Seattle Seahawks – Atlanta Falcons: 28 – 30
St. Louis Rams:
Kilátástalannak tűnik a helyzet a Kosok háza táján. A negyedik meccsüket veszítik el zsinórban, nem is jöhetne jobbkor a bye week. Háromnegyednyi szenvedést láthatott a közönség vasárnap, de mire életjelet mutatott volna a Rams, a stadion félig üres volt. 45 perc játékidő alatt nem sikerült 100 támadó yardot elérnie Sam 
Bradfordnak és társainak. Rengeteg volt a hiba, például hazai pályán nem illik false startot véteni. A támadófal gyakorlatilag tehetetlen volt a Redskins pass rush ellen és a futásoknak sem tudtak utat nyitni. Roger Saffold tűnt ki a legjobban, sok szabálytalanságot követett el, de Jason Smith sem állt a helyzet magaslatán. Bradford nagyon pontatlanul játszott, labdáinak kevesebb, mint fele ért célba. Ehhez azért jócskán hozzájárultak az elkapói is, akik ejtegették el a labdákat. Steven Jackson teljes erővel visszatért, de ő sem tudta a hátán cipelni a támadásokat. Egy TD-t mégis elért (elkapásból) ezzel már 56 hatpontosnál jár, amivel beérte a Rams örökranglista ötödik helyén Elroy Hirsch-t.
A védelem jó szokásához híven a futásokat nem tudta megfogni, majdnem 200 yardot engedtek a Skins futóinak. "Cserébe" Rex Grossman siettetésében sem jeleskedtek, csupán az irányítón (és Santana Moss lyukas kezén) múlt, hogy két labdát is szereztek. Chris Long idei első meccse volt, amikor nem szerzett sacket és egy irányító siettetést tudott csak produkálni. A sok rossz között egy kellemes meglepetés is volt, Darian Stewart jó meccset tudhat maga mögött. Mindig a labda közelében tartózkodott, sok futásnál ő volt az, aki megcsinálta a tacklet, mielőtt még nagyobb gondot okozott volna a futó. A fiatal safety mellett természetesen James Laurinaitis is jól játszott, ahogy azt megszokhatták tőle a szurkolók. Hét szerelés mellett volt egy INT-je is. Természetesen, nem meglepő módon, elindultak a Fire Spagnuolo! - rigmusok is. Most egy hét pihenő következik a Kosoknak, ami alatt rendbe kellene rakni a dolgokat.
(És a szegény embert az ág is húzza elv alapján tovább gyengült az amúgy sem erős CB állomány. Bradley Fletcher a szerdai edzésen ütközött Mike Sims-Walkerrel és ACL szakadást szenvedett a jobb térdében, ezért műteni kell és az idény hátralevő részét ki is hagyja.)
Sérültlista:
Jacob Bell térdhajlító, Gary Gibson csípősérülést szedett össze, míg Mike Hoomanawanui agyrázkódás miatt fejezte be előbb a mérkőzést.
San Francisco 49ers:
Újabb hátrányból visszahozott és megnyert mérkőzés, a múlt heti Bengals elleni után ezúttal a testvéri szeretet városában. És már kezd körvonalazódni mit is vártunk el a szezon előtt a támadóktól. A futójáték teljesen rendben volt. Igaz, hogy a liga egyik legrosszabb futás ellen védekező csapata ellen, de 164 yardot csak sikerült a 
földön megtenni. A kezdőcsapatban az újonc Kendall Hunter kapott lehetőséget és pár szép futással meg is mutatta, mit lehet tőle várni, de a passzjátékból is kivette a részét 62 elkapott yardjával. Frank Gore fájó bokával lépett pályára és remek teljesítmény nyújtott a maga 127 futott 
yardjával és egy TD-jával. Alex Smith INT nélkül hozta le a találkozót, és bár két fumblet is vétett, abból csak egyiket veszítette el a 49ers. A támadófal munkája hullámzó volt. Anthony Davist az első félidőben ott verte meg Jason Babin, ahol akarta, a másodikban azért nagyjából jól védte az irányítót.
A védelem az első félidőben csak kereste önmagát, de a végére csak sikerült megtalálni. A „hivatalos” futót, McCoyt teljesen kivették a játékból, de Vick futásai ellen többször csak asszisztáltak. A passzok ellen sem ment igazán, hiába volt pass rush, Vick kimozgott a zsebből és megtalálta célpontjait. A második félidőben azonban feljavult a védelem és nagyban nekik köszönhető a győzelem. Kiemelni sok nevet lehet. NaVorro Bowman folytatja remek játékát, sok terhet (és tacklet) levéve Patrick Willis válláról. Justin Smith „csak” a meccs megnyerését adta a támadók kezébe a Maclinen végrehajtott fumblejával 2:15-el a játékidő vége előtt. És ott van Aldon Smith, akit szerintem többször fogunk a pályán látni. Az újonc játékos 1,5 sacket és három QB hitet szerzett.
Arizona Cardinals:
Sikerült harmadik alkalommal is úgy kikapni, hogy a lehetőség megvolt a győzelemre, csak nem éltek vele. A védelem javuló tendenciát mutat, de mit sem ér az ő kemény munkájuk, ha a támadók nem tudják pontokra váltani a lehetőségeket. Ezúttal 360 yardot kaptak és ebből több mint 300 a levegőben történt. Egyszerűen nincs 
pass rush. A futásokat jól fogják, ez látható a Bradshaw-Jacobs duó 57 futott yardjából is. Eli Manning egyetlen sack-et kapott, igaz abból egyből fumble is lett, mivel az újonc David Carter remekül kapta el a snapet és megverve emberét az irányító kezéből kiverte a labdát. A.J. Jefferson és Patrick Peterson sokszor voltak a passzok áldozatai, párszor remekül helyezkedtek, de mégsem tudták elütni/megszerezni a labdát.
A támadók kálváriája tovább folytatódott, de ezúttal pozitív dolog is történt. Volt futójáték. Beanie Wells pályafutása egyik, ha nem a legjobb mérkőzését játszotta, 138 yardot és három TD-t érve el. Kevin Kolb sokszor volt nagy nyomás alatt, de a négy elszenvedett sackből kettő írható a fal számlájára. Annak a faléra, akik így is sokszor nehezítették meg irányítójuk feladatát, ráadásul sérülés miatt Brandon Keith (RT) előbb fejezte be a játékot. Kolb végül több mint 230 yardot passzolt nem túl nagy pontossággal és egy INT is az adatlapjára került. Larry Fitzgerald nyolc elkapásból ért el 102 yardot, amivel új franchise rekordot állított fel a legtöbb 100 yardos mérkőzések tekintetében.
A legnagyobb problémát azonban a büntetések okozták. Mind offense, mind defense oldalon nagyon fegyelmezetlenek voltak a játékosok. Összesen 11-szer repült a sárga zászló és ezekből 118 (!) negatív yard keletkezett.
Sérültlista:
Brandon Keith térdsérülést, Richard Marshall pedig combsérülést szedett össze.
Seattle Seahawks:
Ez egy teljesen vállalható vereség, még akkor is, ha megvolt az esély a győzelemre. Főleg azok után, hogy a harmadik negyed elején már 20 pontos hátrányban voltak és a végén csak az elhibázott 61 yardos FG miatt lett vereség. Ezúttal a támadókat illeti dicséret, nem is akármekkora. Először megemlíteném a támadófal munkáját, mivel egyszer sem (!!) sackelték Tarvaris Jacksont. Ezt a nagy dolgot az sem árnyékolja be, hogy a Falcons az előző két meccsen sem tudta ledönteni az ellenfél 
irányítóját. Tarvaris Jackson jól játszott! Nem volt rajta nyomás, és ha volt is akkor szépen kimozgott a zsebből. Labdái erősek és pontosak voltak, a két eladott labda nem az ő hibája. Összesen 319 yardot három TD-t és két INT-t dobott, passer ratingje pedig 96,3 lett. Az elkapóit is szépen megosztva találta meg T-Jax. A legtöbbet az újonc Doug Baldwin érte el 85-el (és az ő nevéhez fűződik több sikeres elkapás harmadik kísérletnél), de nem maradt le mögötte (79 elkapott yard, egy TD) sokkal Sidney Rice sem. A futójáték teljesen meg kellett, hogy szűnjön, mivel korán nagy hátrányba kerültek, így Marshawn Lynch több elkapott (33), mint futott (24) yarddal zárt.
A védelem az első félidőben nem sokat tudott kezdeni a Matt Ryan, Roddy White, Julio Jones, Tony Gonzalez, Michael Turner támadósorral. A második játékrészben azonban szépen megállították a futást és a passzok ellen is sikeresebbek lettek. Az irányító siettetése nem volt rendben, mivel Ryannek sok ideje volt passzolni és rendre talált is üres célpontot. Az eddig negatív főhősként szereplő Brandon Browner most is viszonylag gyenge teljesítmény nyújtott. Azért említjük meg ezen a héten is, mert a legtöbbször általa őrzött Julio Jones 11 elkapásból 127 yardot ért el. A Kam Chancellor helyén kezdő Atari Bigby egész jól helytállt. Az irányító siettetése annyira sikertelen volt, hogy Chris Clemons és Raheem Brock jutott csak igazán közel Ryanhez két-két QB hit keretén belül.
Sérültlista:
A csere LB, Matt McCoy súlyos térdsérülést szenvedett és IR-re is kellett tenni, míg Mike Williams agyrázkódás miatt maradt távol a pályától a második félidő nagy részében.
A divízió állása:
1. San Francisco 49ers (3-1)
2. Seattle Seahawks (1-3)
3. Arizona Cardinals (1-3)
4. St. Louis Rams (0-4)
Az ötödik játékhét párosítása:
New York Giants – Seattle Seahawks
Minnesota Vikings – Arizona Cardinals
San Francisco 49ers – Tampa Bay Buccaneers
Bye week: St. Louis
NFC South - Parrag Zsombor (shawnka) és Fazekas Dániel (Deny)
A Carolina szoros meccset bukott a Chicago ellen, az Atlanta hatalmas leolvadást mutatott be Seattle-ben, a Jaguars nem tudta megállítani a New Orleans-t, a Tampa pedig egy nagyon hosszú, ismétlem hosszú meccsen gyűrte le a bíztató jeleket mutató Indianapolist.
Atlanta Falcons (2-2) (@Seattle Seahawks, 30-28)
Az Atlanta szurkolóinak egyik szeme nevet, a másik viszont irgalmatlanul nagy könnyeket potyogtat. Előbbi nyilván a győzelemnek köszönhető és az első félidei rendkívül impresszív és domináns játéknak, utóbbi meg a második játékrészben bemutatott leeresztésnek. Talán a Dallas engedett még így ki a meccse végére, szerencsétlenségükre ők nem tudták megállítani az Oroszlánokat. Ez sikerült az Atlantának, mivel Steven Hauschka nem 61 yardos Field Goalok értékesítésére lett 
tervezve, és ezzel megmentette a Sólymokat a katasztrófális lebőgéstől. Volt azért egy-két pozitívum is a seattle-i délutánban. Matt Ryan 294 yardot passzolt, egyszer sem volt sackelve, egy picket sem dobott, TD-t viszont adott, egyet. Ha van előtte fal, amelyik normálisan megvédi, akkor máris tud úgy játszani, ahogy az elvárható a Pro Bowler QB-tól. 28 sikeres átadást könyvelhetünk el neki, ebből 11 Julio Jones érdeme. Az ugyanezzel a számmal játszó játékos volt talán a georgai alakulat legfontosabb láncszeme, fantasztikusan egészítik ki egymást Roddy White-tal, megérte az a bizonyos feltrade érte áprilisban. 127 elkapott yardjával remek helyzetbe hozta sokszor a támadócsapatot. Pontot nem sikerült szereznie, Ryan egyetlen hatpontos passzát Tony Gonzalez húzta le, aki ezzel a 9. helyre lépett fel a „minden idők legtöbb TD elkapása” listán. Michael Turner szerencsére nem másolta le előző heti önmagát, 70 yardja mellett kétszer is az endzone-ba jutott, ami remek önbizalomnövelő lehet a combos futó számára. A védelem továbbra is szenved sackek tekintetében, ez már a harmadik hét volt zsinórban, amikor nem sikerült földre vinni az ellenfél irányítóját. Labdát azonban tudtak szerezni, kétszer is, interception formájában. DeCoud Freeman után Jacksontól is elcsente a labdát, ez mindenképpen bíztató. Dicséretes továbbá a futás elleni védelem, kicsivel több, mint 50 yardot engedtek a Halászsólymoknak. Az ellenfél elkapóinak leradírozása a pályáról továbbra sem erőssége a gárdának, Sidney Rice 52 yardos elkapással nullázta le a secondaryt. Mike Williams és Ben Obamanu is feliratkoztak a pontszerzők közé, Tarvaris Jackson 319 yarddal zárt végül. Felvetődik a kérdés: ha egy Jackson ennyi egységet tudott összehajigálni, mit fog művelni ezzel a védelemmel vasárnap Aaron Rodgers? A kérdés költői volt, hiszen nincs két ugyanolyan meccs. A Vasárnap Esti Rangadón megismétlődik tehát a tavalyi playoff 2. körében lejátszott rangadó, és könnyen meglehet, hogy nem csak a párosítás, de az eredmény is ugyanaz lesz.
Carolina Panthers (1-3) (@Chicago Bears, 29-34)
Nyugtázhatjuk, Charlotte-ban van egy ligaelit támadósor. Cam Newton úgy termeli a yardokat, mintha egy 10 éves tervgazdálkodási rendszerben ezt előírták volna neki, ő pedig jó katona módjára teljesíti is kötelességét. Múlt heti kevés yardja után újra 300 yard felett passzolt, 374-et egészen pontosan, de a győzelmet csak nem sikerült 
behúzni. Úgy látszik, ha Newton 200 passzolt egység alatt marad, akkor nyernek. TD-ből egyet adott, a meccs legvégén pont a szeles városból érkezett Greg Olsennek, de ez csak a szépítésre volt elég. Jeremy Shockey egyébként összehozott egy 22 yardos pontszerzést, de ezt a bírók visszafújták offensive pass interference miatt. A szabálytalanság abszolút felesleges volt, hiszen ott már verve volt a védője. A 6 pont ekkor vezetéshez juttatta volna a Pantherst, a zászló után a lendületet sem sikerült megtartani. Természetesen nem ez volt a Heisman győztes egyetlen pontszerzése, lábai segítségével szerzett még kettőt. Steve Smith úgy ragyogott, mint legutóbbi látogatásakor a Soldier Field-en, 8 elkapásból 181 yardot termelt. Az 1/1 érkezésével régi önmagát idézi szemeink elé a veterán elkapó, ha nem sérül meg, nagyon komoly szezont futhat, ha tudja tartani magát ezekhez a számokhoz. Végre a futójáték is bíztató jeleket adott magáról: DeAngelo Williams idén először vállalható statisztikát tud felmutatni a 82 összerohangált yarddal, Jonathan Stewart pedig hozta a tőle elvárhatót, bár őt a passzjátékban is előszeretettel veszik elő. Nem lehet szó nélkül elmenni a Special Team gyengélkedése mellett. Olindo Mare 5 mezőnygólkísérletből mindössze hármat volt képes értékesíteni: egyet a korábbi Párduc, Julius Peppers blokkolt (ez a Shockey szabálytalanság után történt pár játékkal), míg a másik 52 yardról nem jutott el a póznákig. Szintén a speciális egység számlájára írható fel Devin Hester rekorddöntése. Előbb engedtek neki egy 73 yardos visszahordást, ami előkészített egy Matt Forte TD futást, majd a következő punt returnt már ő maga váltotta 6 pontra, ezzel megdöntve Eric Metcalf visszahordásból elért TD-k rekordját. A védelem sem állt a helyzet magaslatán a délután folyamán. Ugyan Jay Cutler csak 102 yardot és egy Interceptiont dobott, ám az előbb említett Matt Forte 205 yardjával egyéni csúcsot ért el, valamint mindössze ő lett a harmadik futó a Bears történetében, aki 200 yard felett zárt egy meccsen. Cam Newton a meccs lefújása után állítólag hosszú percekig ült lehajtott fejjel az öltözőben, rendkívül csalódott volt a vereség miatt. Elmondta, hogy mindent beleadtak, és amikor egymás szemébe néztek, akkor látták egymáson a küzdeni akarást, és ez bizony kémia. A Carolina a csoport utolsó helyén tanyázik jelenleg 1-3-as mutatóval. Az 5. fordulóban ők is megkezdik a divízión belüli küzdelmet, a New Orleans csapatát fogadják. Az elit védelmek ellen remekül működik a charlotte-i offense. A kérdés csupán az, hogy a sérülésektől teletűzdelt védelem fel tud-e nőni a feladathoz?
Tampa Bay Buccaneers (3-1) (vs. Indianapolis Colts, 24-17)
Hosszú idő után először lépett újra Monday Night Football meccs keretein belül a Buccaneers. Most azonban rögtön esélyes is volt a teltházas (!) Raymond James Stadiumban a Colts ellen. Persze, aki látott már Buccs meccset, tudta, hogy nem lesz az első perctől teljes dominancia. Így is lett, hiszen a Colts "újonc" irányítója (valójában harmadéves) Curtis Painter mindenkit meglepve egy majdnem tökéletes támadássorozattal nyitva mezőnygólig vezette a vendégeket. Sőt, ezután két 
alkalommal is - köszönhetően Pierre Garcon nagyszerű teljesítményének yard after catch műfajban - nagy TD-t passzolt. De legtöbb esetben erre nem volt ideje, mert a Buccs védelem egyre jobban összeáll széria folytatódott és Matt Ryan után Painter is négyszer került földre sack miatt. Futás ellen ugyan yard/carry szinten romlott a védelem, de amikor kellett, odaértek Gerald McCoy vezetésével. Freeman is gyakran került nyomás alá, de a sackek elmaradtak, köszönhetően a rengeteg rövid, fal felett átlöbbölt passznak, ahol Blount/Winslow/Parker/Williams négyes egyike jelentős yardokat tehetett meg, amíg érkezett Conner. Külön pozitívum, hogy Freeman labdavesztés nélkül hozta le a meccset, mint ahogy Blount végig erős játéka, melynek meg is lett az eredménye, egy meccsnyerő TD futás formájában. A győzelemben fontos szerepe volt szerintem emellett még annak is, hogy Josh nyolc különböző személyt is sikeres vett célba hétfő éjjel. Összességében, ahogy az idén szokott lenni, kissé nyögvenyelősen játszott a Buccs, de nyert, ezzel pedig 3-1-es mérleggel utazhatják át a fél országot, hogy a San Fransisco ellen egy komolyabb feladat elé álljanak. Ami biztos, a Niners védelme sokkal erősebb, ott ennyi fegyelmezetlenség nem fog beleférni. Ugyanis 14 büntetés formájában 106 ingyen yardot adott Buccs a Coltsnak. Ezen változtatniuk kell, ha az idei évet hosszúra tervezik Tampában.
New Orleans Saints (3-1) (@Jacksonville Jaguars, 23-10)
Sima mérkőzésen való egyszerű győzelem reményében utazott a Saints csapata a Jacksonville Jaguars gárdájához szombaton, és az előzetes papírformának 
megfelelően nyertek is. A végeredmény alapján ugyan csak 13 pont volt a két csapat között, de mutatott játék képében ennél is nagyobb különbség jelentkezett. A meccs elején a Drew Brees vezette támadósor gyorsan jelezte, hogy bármennyire is jó a Jaguars védelme, azért még a Saints offensehez ez kevés, hiszen 2 drive alatt szereztek 2 TD-t. Az ok, hogy ennek ellenére is a végén csak 23 pontig jutott a vendégcsapat az, hogy a 
második félidőben hiába jutottak háromszor a Red Zoneba, egyszer sem tudtak touchdownt szerezni, illetve a korábbi meccsekkel szemben többször próbálkozott földön a New Orleans. Brees mellett a futójáték is jól muzsikált, így 500 szerzett yard felé jutott a támadósor. Ki kell emelnünk innen még mindenképpen Darren Sproles játékát, aki összesen 188 yardot szerzett vasárnap, valamint Jimmy Graham 132 elkapott yardja sem egy rossz performansz. A labda másik oldalát nézve, kezdetben az újonc Blaine Gabbert kissé meglepte a védelmet, egész jó pontossággal passzolt. A második félidőre azonban sikerült kivenni őt is a játékból, így a mérkőzés végére Gabbert 42 passzából csak 16 talált célba. A futójáték megállítása sem ment gördülékenyen, Jones-Drew közel 8 yardos átlaggal futott. A Saints szerencséje, hogy a Jaguars a ponthátrány és az érdekes playcalling miatt szinte végig passzjátékot erőltette. Védő részről mindenképpen szólni kell a négy darab 4. down kísérlet megállításáról is. Összességében elmondható, hogy az eredménynél sokkal simább Saints siker született. Előre tekintve, jövő héten a Panthers ellen is kötelező győzelem vár a Saints játékosaira.