Jim Johnson emlékére: a philadelphiai évek

Miután az 1999-es szezonban már látható volt hogy a Philly jó úton halad Reid-el és Johnson-al, a 2000-es évad után már senkinek sem lehettek kétségei afelől hogy fényes jövő áll a Sasok előtt. Az 5-11-es mérlegből 11-5-öt csinálva a franchise történetének legnagyobb pálfordulását láthatták a szurkolók. Az alaphangot már az első hét megadta, a Sasok ugyanis idegenben verték porrá a nagy rivális Dallas-t 41-14-re. A mérkőzés Pickle Bowl néven híresült el, mert az Eagles a kezdőrúgásnál mindenkit meglepve egy tökéletesen végrehajtott onside-kick-el nyitotta a szezont. A védelem dominált, a Troy Aikman és Emmitt Smith által vezetett Cowboys offense-t mindössze 167 yardon tartották, 2 labdát is szerezve. A következő hihetetlen mérkőzést a 3. héten produkálta a defense, pechükre az ellenfél Green Bay védőegysége legalább ilyen jó, ha nem még jobb napot fogott ki. Brett Favre alakulatát 6 pontra korlátozták Dawkins-ék, 3 interception-t és 1 fumble-t szerezve. A zöldek támadóegysége viszont olyan gyengén teljesített, hogy ez nem volt elég a győzelemhez, Longwell utolsó másodpercben elért mezőnygóljával 6-3-ra besöpörte a meccset a Packers. 1968 óta nem veszített a csapat 6 kapott ponttal, akkor sikerült... Ezzel a találkozóval viszont egy nagyszerű sorozatot indított el a védelem, ugyanis a következő 5 meccs mindegyikén 20 pont alatt sikerült tartani az aktuális ellenfelet. Az alapszakasz végeztével hazai pályán nézhetett farkasszemet a csapat a Tampa Bay-el, a Kalózokat 199 yardon tartva nem volt veszélyben a Sasok győzelme és továbbjutása (21-3). A Divisional mérkőzésen a Giants azonban ismét legyőzhetetlen akadálynak bizonyult, és abban az évben harmadszor is felülkerekedett a Philly-n. A JJ-féle védelem 3 játékost kvalifikált a Pro Bowl-ba (Troy Vincent, Hugh Douglas és Jeremiah Trotter). Az újonc Corey Simon gyors csapatba épülése is örömre adott okot, hiszen a főként pass rush-ban jeleskedő DT 9,5 sacket jegyezhetett fel.

A következő, 2001-es szezonnak már mint az egyik esélyes vágott neki a csapat, és nem is okozott csalódást. Ugyan a nyitány nem sikerült tökéletesen (20-17-es vereség a címvédő St. Louis ellen hazai pályán), az Eagles megint 11 győzelemmel zárta az alapszakaszt. A rájátszás első körében ismét túljutott a Tampán a csapat, ám ezúttal a Divisional kör sem jelentett végállomást, hiszen a Sasok a Chicago testén átgyűrve magukat bejutottak a főcsoportdöntőbe. Itt azonban az akkoriban félelmetes st. lousi támadógépezet várt Trotter-ékre. Ahogy várható volt, a Kurt Warner irányította Kosok túl nagy falatnak bizonyultak, 29-24-es vereség vetett véget a philadelphiai álmoknak. Mindazonáltal a defense újabb lépést haladt előre, kapott pontok tekintetében 2. helyen végzett ligaszinten (meccsenkénti 13,0-ás átlag), természetesen különösen a passz ellen volt hatékony Johnson védelme a remek blitzeknek köszönhetően. 4 játékost adott az egység a Pro Bowl csapatba (Troy Vincent, Hugh Douglas, Jeremiah Trotter és Brian Dawkins). A legemlékezetesebb teljesítményt a rájátszás Divisional körében nyújtották a Soldierfield-en. A Chicago irányítói (mert hogy a kezdő Jim Miller-t le kellett cserélni, így Shane Matthews is szerepet kapott) folyamatosan hatalmas nyomás alatt voltak, amit a sackek számában nem látunk, a passzolt yardokban annál inkább, ebben a kategóriában ugyanis csak 89 yardig jutottak a Medvék. Ha ehhez hozzátesszük hogy 3 labdát halásztak le a levegőből a Sasok, és emellett egy fumble-t is összegyűjtöttek, nem meglepő hogy az Eagles 33-19-es győzelemmel vonulhatott el a Szeles Városból.

2002 az utolsó olyan szezon volt amit a legendás Veterans Stadiumban játszott le a Philly, a csapat pedig méltóképp búcsúztatta a megannyi csodálatos emléknek helyszínt adó szentélyt. Már a szezon előtti drafton bekezdett az Eagles, hiszen Lito Sheppard, Michael Lewis, Sheldon Brown és Brian Westbrook személyében a franchise jövőjét alaposan meghatározó játékosok csatlakoztak a kerethez. A gárda 12-4-es alapszakaszt produkálva megvédte csoportbajnoki címét, és a rájátszásra kiharcolta hogy hazai pályán vonulhasson harcba. A Divisional körben a Michael Vick vezette Falcons látogatott Philadelphiába. A Zöldek védelme kihúzta az Atlanta fő méregfogát, a futójátékot, a Vick-Duckett-Dunn trió összesen  93 yardra volt képes. Ugyan ezt kompenzálta Vick a majdnem 300 passzolt yarddal, de a 2 interception, aminek kíséretében ezt tette, a Falcons vesztét okozta (az egyiket Bobby Taylor touchdownig vitte vissza az első negyedben, ez megadta a kezdőlökést a Phillynek). A Sólymok összesen 2 mezőnygólig jutottak, ezzel szemben az Eagles 20 pontig meg sem állt, így várhatták a következő ellenfelet, a fénykorát élő Tampa Bay-t. A liga legerősebb védelme volt akkoriban a Kalózoké, ezt pedig a Veterans Stadiumban is bizonyították. 3 labdaszerzés szemben a Philly egyjével...ez el is döntötte a rangadót. A Sasok ismét az utolsó előtti lépcsőn buktak el, a főcsoportdöntőben. Ennek ellenére Jim Johnson philadelphiai tartózkodásának egyik legerősebb évén volt túl, engedett pontokban második, yardokban negyedik, míg szerzett labdákban harmadik helyet ért el a csapat. Ismét 4 játékos került be a PB-keretbe (Vincent, Taylor, Dawkins, Douglas). Vincent és Taylor egyenesen a liga egyik legnagyszerűbb cornerback-párosát alkották. A kiváló középső linebacker Jeremiah Trotter elvesztését is átvészelte a csapat, a helyére lépő Levon Kirkland sallangmentesen tette a dolgát. A védelem ikonjának, Brian Dawkinsnak is egyik legnagyszerűbb szezonja volt ez, csaknem 100 szerelés, 5 kiharcolt fumble, 2 interception, 3 sack és 12 elütött passz volt a neve mellett év végén.

A következő szezont már az új stadionban, a Lincoln Financial Field-en kezdte az Eagles, a nyitómérkőzésen azonban csúnyán felsültek a hazaiak, hiszen a Tampa Bay 17-0-ás győzelemmel távozott Philadelphiából. A következő héten ismét vereség következett. Ami még kínosabbá tette az esetet hogy ezúttal is a saját pályájukon vallottak kudarcot a Sasok. Emellett több kulcsjátékos is sérülésekkel küzdött a szezon nagy részében, a védelemből Dawkins, Taylor és Emmons, a támadók közül McNabb és Westbrook is kidőlt rövidebb-hosszabb időre. Mindenki legnagyobb meglepetésére azonban nem esett össze a csapat, az alapszakasz maradék 14 meccséből 12-t megnyerve felülhettek az NFC East trónjára. A rájátszásban a Divisional fordulón ismét túljutott az együttes (20-17 a Green Bay ellen), de a konferenciadöntő megint csak a végállomást jelentette, ezúttal a Carolina ejtette ki a Sasokat. Ha a védelem szempontjából vizsgáljuk meg ezt az évet, a sok sérülés meglátszik a mutatókon, minden statisztikai kategóriában visszaesett az egység, bár a 7. legkevesebb kapott pont még így is megsüvegelendő. A Pro Bowl keretbe ezúttal 2 játékos kapott meghívást, Troy Vincent és Corey Simon.

A következő év a franchise egyik legdicsőbbjeként vonult be a történelembe, és ebben a Jim Johnson által dirigált védelemnek is nagyon komoly szerepe volt. Az offseasonben a defensive end Jevon Kearse és a régi ismerős Jeremiah Trotter személyében két komoly erősítés is érkezett az egységbe, a támadók oldalán McNabb pedig Terrell Owens érkeztével végre kapott egy klasszis wide receiver-t. Az eseménydús holtszezon után a pályán az NFC legjobbjaként tündökölt az Eagles, 14 meccs után 13 győzelemmel és mindössze 1 vereséggel (a Pittsburgh 27-3-al küldte haza a Philly-t november elején) már azt is megtehették a Sasok hogy az utolsó 2 fordulóban pihentessék legjobbjaikat, így végül 13-3-as mérleggel masírozott be a gárda a rájátszásba. A Minnesota kiejtése után (27-14) a Vick-éra talán legerősebb Atlantáját fogadta a Philly a Lincoln Financial Field-en. Sorozatban a 4. konferenciadöntőjét játszotta a csapat, ám ezúttal végre sikerült túljutni rajta. A fagyos szélben játszott találkozón a védelem a mérkőzés több pontján is hihetetlen szívósságról tett tanúbizonyságot. Az első negyedben egy hosszú drive után az Atlanta már a Philly 3 yardosán járt, ám egy elképesztő goalline-stand-nek köszönhetően (a harmadik próbálkozásnál volt a legközelebb a Falcons a touchdownhoz, ám a defensive tackle Hollis Thomas az utolsó pillanatban megállította Vick-et) végül meg kellett elégedniük egy mezőnygóllal. Egy másik szimbolikus jelenet Brian Dawkins hatalmas ütközése a Sólymok tight end-jével Alge Crumpler-el. A defensive end Derrick Burgess is hatalmasat játszott, 2 sack-el járulva hozzá a győzelemhez. McNabb és társai a védelem helytállását kihasználva közben több TD-t is elértek, így 27-10-es győzelmet aratva, 1980 után végre ismét Super Bowl részvételt ünnepelhetett a város. A döntőben a New England volt az ellenfél, és bár az Eagles végig tartotta a lépést Brady-ékkel, a csatát főként a Philly által elvesztett 4 labdának „köszönhetően” a Patriots nyerte. A szurkolók érthető módon csalódottak voltak, hiszen ilyen közel már nagyon rég járt a csapat a bajnoki címhez. A védelemből 4-en kerültek be a Pro Bowl csapatba ebben az évben (Brian Dawkins, Jeremiah Trotter, Michael Lewis, Lito Sheppard). Kapott pontok tekintetében második helyen végzett Johnson defense-e.

A 2005-ös szezon egyértelműen a leggyengébb volt Johnson trenírozása alatt. A defensive line-ból távozó Corey Simon és Derrick Burgess helyére nem sikerült megfelelő játékosokat hozni, így a faltól nem érkezett megfelelő nyomás, ami megpecsételte a védelem egész éves produkcióját. Rengeteg sérülés is sújtotta a csapatot, a teljesség igénye nélkül McNabb, Sheppard, Thomas és Buckhalter is kidőlt szezon közben. Terrell Owens pályán kívüli viselkedése csak súlyosbított a helyzeten, az elkapó több alkalommal is kritizálta McNabb-et és a vezetőket a sajtó jelenlétében, nem véletlen, hogy a front office az eltiltása mellett döntött. Bár 6 forduló után még 4-2-vel állt a csapat, az az után következő 10 mérkőzéséből mindössze kettőt sikerült megnyerni, így 1999 után első alkalommal maradt le a rájátszásról. A védelemből Dawkins és Trotter utazhatott Hawaii-ra a Pro Bowlra, rajtuk kívül még Michael Lewis teljesítménye volt igazán dícsérhető.

A 06-os évadban a Sasok visszafoglalták az elvesztett elsőségüket az NFC East élén. A szezon leginkább egy hullámvasutazáshoz hasonlított mélypontokkal és csúcspontokkal egyaránt. Jevon Kearse-t, a sztár DE-t már a második héten elvesztette a csapat térdsérülése miatt, őt pár hét múlva McNabb is követte. Ekkor 5-6-al állt az együttes, így nem sokan fogadtak arra hogy még jól is végződhet ez a szezon. A csereirányító Jeff Garcia vezérletével azonban zsinórban 5 győzelemmel sikerült zárni az alapszakaszt, és a Dallas botlásainak köszönhetően ez a csoportgyőzelmet jelentette az Eagles-nek. A legemlékezetesebb mérkőzésként talán az 5. heti Cowboys elleni csatát emelhetjük ki, amit Terrell Owens visszatéréseként harangoztak be. A hős Lito Sheppard volt, aki 2 interception-t is szerzett, a másodikat - 31-24-es vezetésnél pár perccel a vége előtt, döntő pillanatban – 102 yardot rohanva egészen touchdownig hordta vissza, ezzel bebiztosítva csapata győzelmét. A playoff wildcard fordulójában egy utolsó másodperces field goal-al sikerült túllendülni a nagy rivális Giants-en (ez volt egyébként a New York legendájának, Tiki Barber-nek az utolsó mérkőzése). A Divisional körben következhetett a szezon meglepetéscsapata, a New Orleans. Az alapszakaszban egyszer már találkoztak, ott 27-24-re győztek a Szentek, a sors pedig úgy akarta, a rájátszásban se legyen ez másként, ugyanúgy 27-24-es eredményt született, ez zárta le a Sasok hamvaiból felébresztett szezonját. Brian Dawkins-t hatodszor hívták meg a Pro Bowl rosterre, mellette még Sheppard kapta meg ezt az elismerést. Bár sokan féltették szezon előtt a secondary-t, hiszen távozott Lewis, mégis jól muzsikált a csapatrész az év folyamán, Johnson hatékony blitz-csomagjai jelentősen megkönnyítették a hátsó egység dolgát.

A 2007-es szezon a fiatalok beépüléséről szólt elsősorban. Holtszezonban a sok csatát megélt linebacker, Jeremiah Trotter elbúcsúzott a csapattól, helyére a fiatal Omar Gaither lépett. Érkezett viszont egy veterán, Takeo Spikes személyében, akit a zöldfülű linebacker-egység vezetőjének szántak a vezetők. A két fiatal defensive tackle, Mike Patterson és Brodrick Bunkley megkapta a lehetőséget a bizonyításra, a defensive end posztján pedig Trent Cole vált egyre komolyabb tényezővé.A másik oldalon Jevon Kearse fokozatosan elvesztette jelentőségét, legfőképpen Juqua Thomas-al osztozott a játékidőn. A secondary vezére természetesen továbbra is Dawkins volt, bár egy sérülés jócskán megkeserítette a szezonját. A másik safety, Sean Considine is idő előtt az oldalvonal mellé kényszerült, így az évad során a Quentin Mikell- J.R. Reed páros is jelentős szerephez jutott. Ez az alakulgató, sikerre éhes, fiatal defense a legtöbb statisztikai kategóriában az első tízben végzett a ligában, olyan pazar meccseket is produkálva, mint például a december közepén Dallasban lejátszott derbi. Ekkor már 5-8-al állt a csapat, tehát a rájátszásra tulajdonképpen csak matematikai esély volt, miközben a Cowboys száguldott a csoportgyőzelem felé. A dallasi offense azt megelőzően egyik mérkőzésén sem ragadt meg 20 pont alatt. Ezek után JJ és fiai a rendkívül okos gameplan-nek köszönhetően 6 ponton tartották Romo-ékat, 3 labdát is szerezve a levegőben, és bár a támadók nem villogtak, 10 pontot sikerült összehozni, így diadalmasan utazhattak haza a Sasok Philadelphiába. Az alapszakaszt végül az utolsó 3 meccset megnyerve 8-8-al zárták a Zöldek, ez nem volt elég a playoff eléréséhez.

A 2008-as évad, mint utóbb kiderült Johnson utolsójának bizonyult. Jelentős erősítésként a cornerback Asante Samuel érkezett a New England-től, mint az offseason egyik legnagyobb szabadügynök-igazolása. A szezont jellegében leginkább a 2006-oshoz lehetne hasonlítani, az alapszakasz során ismét megjárta a csapat a poklot (Cincinnati elleni döntetlen, majd az utána következő héten kiütéses vereség a Baltimore otthonában) és a mennyországot (feltámadás az Arizona ellen, vagy éppen a rájátszás kivívása a Dallas szétverésének köszönhetően) egyaránt. A lényeg, az Eagles hihetetlen küzdeni akarásának és nem utolsó sorban egy jó adag mázlinak köszönhetően bejutott a playoff-ba, és ha már ott volt, nem állt meg az első körben. A Minnesota idegenbeli legyőzése után a címvédő New York Giants-hez látogatott a csapat. A mérkőzés a védelmekről szólt, a hihetetlen csatát a Sasok nyerték, legfőképpen azért, mert Jim Johnson legényei egyszer sem engedték touchdownig jutni az Óriásokat. A főcsoportdöntőben az Arizona jelentette a végállomást. Az utolsó 2 mérkőzést már a páholyból dirigálta végig Johnson, betegsége miatt nem tudott az oldalvonal mellett a csapattal lenni.

Januárban jelentették be, hogy az edzőzseninél a bőrrák egy fajtáját diagnosztizálták, azt a betegséget, amit korábban már egyszer legyőzött 2001 során. Kezeléseknek vetették alá, közben az Eagles bejelentette hogy ideiglenesen Sean McDermott, az addig a secondary-vel foglalkozó edző veszi át a helyét a defense élén. Pár nappal Johnson halála előtt véglegesítették posztján McDermott-ot. Július 28-án Jim Johnson eltávozott az élők sorából. Halála az egész ligát megrázta, cikkünk zárásaként nézzük hogyan emlékeznek Johnson-ra egykori barátai, kollégái.

„10 éven át dolgozott velünk, Jim Johnson kivételes edző volt, de ami még fontosabb, mint ember is kiváló volt. Jim-ben megtalálhattuk azokat a jellemvonásokat, amivel egy nagyszerű edzőnek kell rendelkeznie: tanár, vezér, és győztes volt egy személyben. Rendkívül sok ember életét befolyásolta pozitívan az Eagles szervezetén belül és kívül egyaránt. Könnyű volt közel kerülni hozzá. Mindannyiunknak hiányozni fog.” - Jeffrey Lurie

„Nem igen találkoztam még olyan emberrel, aki nem lenne Jim Johnson rajongója. Keménységével és küzdeni akarásával ő tényleg azt a mentalitást képviselte, amiről ez az egész város híres. Ebben a szellemben harcolt a betegségével is.” - Andy Reid

„Mit nem tanultam meg Jim-től? Nem hinném hogy fair lenne Jim-mel szemben, ha egy mondatra vagy éppen egy sajtótájékoztatóra korlátoznám mindazt a hatást, amit ő gyakorolt az életemre.” - Sean McDermott

„Ő hitette el velem, hogy képes leszek helytállni főedzőként is. A játékban egy úttörő, briliáns stratéga volt, megváltoztatta a módját annak ahogy a védelmek játszottak az NFL-ben.” - John Harbaugh

„Jim arra született hogy Philadelphiában dolgozzon. Kemény edző volt, aki nem félt tudtodra adni mit érez, de ugyanakkor azt is éreztette a játékosokkal hogy törődik velük.” - Brian Dawkins

Nyugodjék békében.

Borsik Tamás (Tomeee)