Nebraska Cornhuskers [NEB]

Alapítás

1890

Konferencia

Big Ten

Divízió

Conference

Város

Lincoln (Nebraska)

Stadion

Memorial Stadium (90,000)

Weboldal

http://www.huskers.com

A University of Nebraska, Lincoln első futballmeccsét 1890. november 27-én játszották, A Nebraskának 1893-ig nem hivatalos akadt edzője, ekkor Frank Crowfordot kérték fel a nemes feladatra 300 és 500 dollár közötti összegért, a fizetése kosztot és kvartélyt is tartalmazott. Crowford edzői kinevezése alatt irányítóként is játszott egy rövid ideig. Keretének tagjai között jegyezhetjük az iskola történetének első afroamerikai atlétáját, George Flippint. A négerekkel szembeni előítéletet és gyűlöletet tökéletesen példázza az az 1892-es eset, mikor Flippin nevezése miatt a Missouri megtagadta a játékot. (Flippin '94-ben lediplomázott, megszerezte a doktori címet is, majd egy kisvárosba költözve kórházat alapított és emberjogi harcosként dolgozott a feketék jogainak érvényesítéséért.)

Hajdanán sok becenevet aggattak rájuk, mint például a "Bugeaters" (bogárevők), "Tree Planters" (faültetők), "Nebraskans" (Nebraskaiak), "The Rattlesnake Boys" (A csörgőkígyó fiúk), "Antelopes" (Antilopok) vagy az "Old Gold Knights" (Öreg aranylovagok). Először 1899-ben nevezték az együttest Cornhuskersnek (kukoricacsuhésok) Charles „Cy” Sherman, a Nebraska State Journal sportszerkesztője nyomán. Az iskola 1900 körül váltott a skarlátvörös, krémszínekre. Shermant, aki később a The Lincoln Star sportszerkesztője lett a Cornhuskers apjaként emlegették és választották a Nebraska tiszteletbeli tagjának (sőt, épp az általa fabrikált szó okán használják sokan Nebraska államra a „Cornhusker State” becenevet). Walter C. "Bummy" Booth irányítása alatt vált a Huskers komoly erővé az ország közép-nyugati részében, ahogy egy 1903-as újság is írta: „A Nebraska egyedülálló helyet foglal el a nyugati futballban. A Cornhuskers túl erős ahhoz, hogy megfelelő versenytársakat találjon a környéken, [a játékosok] Nagy Sándorral sírnak, mert nincs több ellenfél, akit meghódíthatnának.”A Princeton-on végzett Booth 1900-tól 1905-ig edzette a csapatot és egy 46-8-1-es mutatót ért el. Ez után következett Ewald O. (Jumbo) Stiehm és a „Stiehm Rollers” korszaka. Ötször nyerték meg a Missouri Valley konferenciát és egy 34 meccses veretlenségi sorozatot hoztak össze. 1914-ben egy 7-0-1-es év sikerült, amivel jogosan érdemelték ki a virtuális nemzeti bajnoki címet. 1915-ben egy 8-0-ás mutatóval zárva ugyanúgy rászolgáltak erre az elismerésre. Első alkalommal megfontolták, hogy részt vegyenek a Rose Bowlon, de végül a felkérést elutasították. Stiehm idején termelte a csapat az első All-America játékosokat, Vic Halligan és Guy Chamberlin személyében.

A Cornhuskers is megérezte az első világháború fájdalmas hatásait, az eredményességen és a töretlen fejlődésen ez mégsem hagyott nyomot. Sőt az üvöltő húszas évek elején hosszas gyűjtéssel elég pénz jött össze egy saját stadion létrehozására. A liechtensteini származású építész, John Latenser tervei alapján elkészült létesítmény rekordidő, alig több mint hat hónap alatt készült el, 1923. október 13-án rendeztek benne először mérkőzést. A Memorial Stadium-ra keresztelt stadion az 1909 óta használt Nebraska Athletic Fieldet váltotta fel, nevét azért kapta, hogy méltó emléket állítson a háborúkban szolgált és elhunyt katonáknak. Az Athletic Field hozzávetőleg 10000 embert volt képes befogadni, ami nem volt elég az egyetem töretlenül növekvő népszerűsége miatt, a Memorial Stadiumban már 1923-ban 31 ezren foglalhattak helyet (2006-ra befogadóképességét 85500-ra duzzasztották). A nyitányon a Nebraska legyőzte az Oklahomát 24-0-ra, ez megfelelő kezdet lett volna, ám egy héttel később a Nebraska pont nélküli döntetlent játszott a Kansas ellen, rögtön felerősödtek a kétkedő hangok. Egy hírlap a döntetlen után drámaian fogalmazott: „Vészjósló stadion-felszentelés.” Mint később kiderült, ez csupán hatávadászat volt, Fred T. Dawson, E.E. Bearg, majd rá négy évvel a Texas A&M-től érkező D. X. Bible is futószalagon szálította főedzőként a győzelmeket. 1936-ban a Nebraska az első ízben kihirdetett Associated Press (újságírói) szavazáson az idény végén a 9. helyet foglalta el.

A Cornhuskers futballprogramja a 30-as évek idusára már leírhatatlanul fontos volt az egész államnak. Mivel Nebraskában nem működött semmilyen profi gárda, a javarészt mezőgazdálkodásoból élő emberek közhangulatát a csapat sikeressége határozta meg. A hazai találkozók igazi társadalmi eseménnyé váltak, amit jól mutat az alábbi őrületes adat: 1964-ben bővítették 49 ezresre a Memorialt, és azóta bármikor összegyűlnek legalább ennyien a stadionban, az az állam harmadik legnépesebb „városává” növi ki magát! 1955-ben következett be némi törés, Bob Devaney azonban pár gyatrább esztendő után gyorsan gatyába rázta fiait. Több esemény is pályázik az „Évszázad meccse” címre, ezek közül az egyik a '71-es Nebraska vs. Oklahoma, ami óriási körítést kapva vált futballünneppé és zárult a vendég Csuhésok 35-31 arányú diadalával. A futballisták ezt követően az Alabama két vállra fektetésével a nemzeti bajnoki címet ünnepelhették, 1970 után újra. A csapat segédedzője Tom Osborne volt, az akkor 35 éves, ambíciózus szakember lett '73-ban Devaney utóda.

Tom Osborne irányítása, 25 szezon alatt a program elképesztő sikereket valósított meg, 255-49-3 mérleget és .836-os nyerő százalékot ért el. A 255 siker a vezetőedzők között a mindenkori hatodik, míg a .836-os nyerő mutató az ötödik helyre elegendő. Teljesítményét annyira tiszteletreméltónak találták, hogy a National Football Foundation lemondott a három éves várakozási időszakáról, és 1998 decemberében bekerült az Egyetemi Hírességek Csarnokába (mindössze négy edzővel tettek ilyen kivételt). Az edzői pályája végén, 1998-ban az Orange Bowlon vehetett részt és itt a csapat a harmadik helyen álló Tennesseevel játszott s nyert 42-17-re. Osborne ezzel a győzelmével négy szezon alatt háromszor ért el nemzeti bajnoki címet és uralkodó királyként vonult vissza. Az 1994-95-ös duplázással Bear Bryant bravúrját ismételte meg. 13 konferenciadöntőt nyert, az utolsó hét irányítása alatt lévő évben ezt hatszor jött össze. Csapatai közül mind a 25 nyert legalább kilenc meccset, míg 15 tízszer vagy ennél többször nyert. Legényei ráadásul a tantermekben is ugyanúgy jeleskedtek. A legendás mesterre hivatkozva a pályát visszavonulása óta Tom Osborne Fieldnek hívják, az élő ikon jelenleg az iskola atlétikai igazgatójaként tevénykedik.

Kicsit ugorva az időben 2004-ben érkezett Bill Callahan, aki a West Coast Offense-t kezdte el erőltetni, első évében ez egy 8-4-es mérlegre volt elegendő, majd az Alamo Bowl begyűjtésére. 2006-ban megnyerték a Big XII északi csoportját és 9-5-el a 2007-es Cotton Bowlon játszhattak (vereség az Auburntől). A 2007-es idény borzalmasra sikeredett (a mélypontot a Kansas által bemutatott 76-39-es csúfos alázás jelentette), ennek hatására Bill Callahan edző helyére a regnáló bajnok (LSU) defensive coordinatora, Bo Pellini került. A viszonylagos kudarcsorozat nem szegte a drukkerek kedvét, a 2007. szeptember 22-i, Ball State Cardinals elleni hazai találkozó volt sorozatban a 285. telt házas küzdelem, 2009-ben a negyedik fordulóban lehet meg a 300-as mérföldkő.

Osborne-on kívül még olyan nagy egyéniségek fordultak meg vörös-krémfehér mezben, mint Johnny Rodgers, Mike Rozier, Eric Crouch (ők hárman Heisman-díjasok), Tommie Frazier (minden idők egyik legnagyobb futballistája, aki egy súlyos vérrög miatt soha nem mérettethetett meg az NFL-ben), Roger Craig, Irving Fryar, Dave Rimington (a róla elnevezett elismerés jár az egyetemi liga legjobb centerének), Neil Smith, Ed Weir, Wayne Meylan, Rich Glover, Dein Steinkuhler, Grant Winstrom, Will Shields, Pat Fisher, Tom Novak vagy Bob Brown. A listához képest igen furcsa, hogy csak az utóbbi két játékos mezszámát vonultatták vissza, Novak #60-as és Brown #64-es mezét nem hordhatja a jelenkoriak közül senki.

Érdekességek:
 --- A csapat védekező alakulatának beceneve a Blackshirts, azaz "fekete pólósok". Az elnevezés még az 1960-as évekből ered, mikor a kezdőbe jelölt védők edzéseken fekete felsőket viseltek.
--- A hazai mérkőzéseiken speciális bevonulóműsoruk van, ami számítógépes fényshowból és a The Alan Parsons Project brit együttes Sirius című számából áll össze. Ez az úgynevezett Tunnel Walk.
--- A Nebraska jelenleg óriási rekordot tart, 1962-től 2003-ig sorozatban 35 Bowlra postáztak nekik meghívót
--- A szurkolótábor elnevezése The Sea of Red, tehát a „Vörös áradat”. Ha szükséges, az állam határain kívülre is ezrek követik kedvenceiket, a 2000-es Rose Bowlon például 60000 örjöngő fanatikus tette tiszteletét, és ezt az évet a Notre Dame szimpatizánsai se fogják elfelejteni, mert egyedülálló módon a Huskers szurkolók „bevették” az Irish pályáját, kisebbségbe szorítva az elméletileg hazai tábort.
--- Végezetül muszáj külön kiemelni az 1995-ös bajnokcsapatot (melyet talán az 1997-es győztes gárda überelhet még). A zseniális irányító, Tommie Frazier fémjelezte alakulat a triple option-támadóstratégiát sajátította el fantasztikus módon, mellyel nem csupán megverték, hanem porrá gyalázták összes ellenfelüket. A legkisebb különbségű sikerük 14 pontos volt, a döntőnek számító Fiesta Bowlon 62-24 arányban léptek át a Floridán...