NFL mérkőzés beharangozók - 5. hét - TNF

Írta: vassadi — 2013. október 3., 03:16

Browns - Bills mérkőzéssel indul az NFL 5. fordulója.

NFL mérkőzés beharangozók - 5. hét - TNF

Cleveland Browns - Buffalo Bills, magyar idő szerint péntek 02:25, FirstEnergy Stadium

Rob Chudzinski és Doug Marrone alakulata egyaránt 2-2-es mutatóval várja az 5. játékhét nyitómérkőzését, az ötven százalékos mérleget pedig mindkét gárda egy AFC North csapat elleni bravúrgyőzelemnek köszönheti - a Browns a Bengalst, a Bills a Ravenst múlta felül az előző fordulóban.
Brian Hoyerrel a fedélzeten eddig kettőből két meccset nyertek a barnák, a QB ha nem is Peyton Manninget idézte, de kétségtelenül megbízható teljesítményt nyújtott mindkét találkozón, így érthető, hogy az edzői stáb (egyelőre) Brandon Weeden felépülése ellenére is a szabadügynökként leigazolt irányítót preferálja a tavalyi első körös választottal szemben. A clevelandi támadóegység feljavulása nem csak a QB-váltásnak köszönhető; az első két meccsről eltiltás miatt hiányzó Josh Gordon visszatérése is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Norv Turner koordinálta offense az előző két fordulóban már mutatott életjeleket. Gordonnak és társainak kedvezhet, hogy a Bills a csapat kezdő cornerbackjei közül továbbra sem számíthat Stephon Gilmore-ra, valamint a hétvégi meccsről hiányzó Leodis McKelvin játéka is kérdéses, ráadásul függetlenül attól, hogy szerdán és csütörtökön már teljes értékű edzésmunkát végzett Jairus Byrd, a kezdő free safety pályára lépése sem garantált. A vendégek védelmi frontjának és a hazaiak támadófalának csatájában már kiegyenlítettebb erőviszonyokról beszélhetünk. Érdekes lesz látni, hogy a gyengébb szezonkezdet után a Jared Allent és Michael Johnsont egyaránt kordában tartó Joe Thomas, valamint a szintén feljavulni látszó Mitchell Schwartz miként boldogul a szélen Mario Williams-szel, míg a Browns továbbra is igencsak bizonytalan interior line-jának Kyle Williamstől és Marcell Dareustól kellene megvédenie Hoyert. Komoly fejtörést okozhat a Buffalo védőkoordinátorának, Mike Pettine-nek, hogyan fékezheti meg a clevelandiek All-Pro formában játszó tight endjét, Jordan Cameront, de a Bills látszólag rendelkezik az ehhez szükséges fegyverekkel a safety Aaron Williams, valamint az újonc linebacker, Kiko Alonso révén, és ilyen szempontból (is) nagy segítséget jelenthetne Byrd játéka. Az immár Willis McGahee vezette Browns futójátékon továbbra sem látszódnak az érdemi javulás jelei, szerencséjükre azonban a run defense nem sorolható a Bills védőegységének erősségei közé.
A vendégek futójátéka ugyanilyen bizonytalan, függetlenül attól a ténytől, hogy a regnáló bajnok védelmét több mint 200 futott yarddal terhelték meg C.J. Spiller és társai. Maga az első számú running back ugyanakkor 23 próbálkozásból mindössze 77 yardot ért el, de ami az igazi probléma, hogy meg is sérült, és korántsem biztos, hogy bevethető lesz Clevelandben (csak szerdán edzett, akkor is limitáltan). Helyére lépve a veterán Fred Jackson nem szerepelt rosszul, és szükségük is lesz a buffalóiaknak minden segítségre, mert a túloldalon Ray Horton védelme eddig elit színvonalon teljesít futás ellen (2.9 yard/carry átlaggal ligaelsők). Fontos hiányzók a hazaiaknál is lehetnek, Jabaal Sheard és Quentin Groves játéka kérdéses, míg Billy Winn biztosan kihagyja a meccset, de a Bengals támadósorát is nélkülük bénította meg Horton egysége, így szó nincs arról, hogy az ő hiányuk bármiféle megnyugvást jelenthet a Marrone-legénység számára. Paul Kruger és Barkevious Mingo a Cincinnati támadófala ellen nem sok vizet zavart, ezúttal viszont nem olyan kaliberű OT-duó próbálja majd útjukat állni, mint a Whitworth-Smith kettős, és belül Desmond Bryantékre is papíron könnyebb feladat vár, mint néhány nappal ezelőtt. Múlt héten A.J. Green személyében már leradírozott a pályáról egy klasszis elkapót Joe Haden; ezúttal is egy ligaszinten kiemelkedő wide receiver, Stevie Johnson őrzése lesz a feladata. A passzjátékban Robert Woods révén alakíthatja ki talán a leginkább kedvező matchupokat a Bills, elvégre a depth charton Haden mögött elhelyezkedő cornerek eddig igencsak sebezhetőnek bizonyultak, így valószínűleg E.J. Manuel gyakran keresi majd passzokkal újonc kollégáját.
Nem épp a liga legkommerszebb csapatai vívnak meg egymással a Thursday Night Football aktuális felvonásának keretein belül, de mint látható, ez a párosítás is számos érdekességgel szolgál. Remélhetőleg ezt magáról a mérkőzésről is elmondhatjuk majd, mindenesetre a bravúros sikerek után a motiváció nyilván mindkét oldalon adott, nem mellesleg a meccs győztese a szezon folyamán először állhat majd pozitív mérleggel.

Vass Ádám (vassadi)


Hozzászólások

több mint 11 éve
Nem panasz, csak észrevétel: a csütörtöki ill. hétfői meccsekről mindig bővebb az előzetes mint a vasárnapiakról. Ok, hogy sok meccs van vasárnap, de azért jó lenne azokról is ilyen jó és részletes írás.