NFL mérkőzésbeharangozók - 11. hét
A vasárnapi menü
A két 1/1 ütközete. Így is lehetne aposztrofálni a mérkőzést. A két csapat egyaránt szenvedett olyan vereséget,
amelyeket nagyon gyorsan szeretnének elfelejteni. Talán a hazaiaké fájóbb, ugyanis ők a csoportrivális Chicagóval nem tudtak mit kezdeni, és így nem sikerült 2 meccses előnybe kerülni a Medvékkel szemben. A Carolina úgy kapott ki a Tennessee ellen, hogy nem csináltak semmi mást, csak 11 emberrel kivették Cam Newtont a meccsből, a Párducok játékterve pedig így pillanatok alatt összedőlt. Egyik QB sem különbözik túl sokban a másiktól az elmúlt forduló alapján, mindketten idei évük legrosszabb teljesítményét hozták: Stafford 4 interceptiont dobott, Newton pedig nem tudott pontot szerezni. A Detroit ugyan elvesztette legutóbbi két hazai meccsét, de szerencséjükre a Carolina olyan rosszul játszik idegenben (11 elvesztett mérkőzés zsinórban), hogy Jim Schwartzéknak gyakorlatilag ugyanazt kell csinálniuk, mint ahogy a Titans tett múlt héten: nem hagyni Newtont parádézni, és szétfutni a védelmüket. Külön érdekesség, hogy Jim Schwartz sokáig a Tennessee védőkoordinátora volt, így tudja valószínűleg, hogy mi volt a sikerük kulcsa. Jahvid Best kiesése óta meccsenként 99 yardot átlagolnak a földön, bár ezt a védelmet bárki szét tudja futni, jelen esetben Maurice Morris és Keiland Williams lesznek ebben a főszereplők. Calvin Johnson számai az utóbbi hetekben visszaestek, nem jönnek már a TD-k párosával. Északon a helyzet most megváltozhat, mivel a vendégek védelme semmiben sem kiemelkedő, így a passzjáték levédekezésében sem, ez pedig zöld utat nyithat Megatronnak és Staffordnak egy nagyszerű mérkőzéshez.
Nem úgy Cam Newtonnak, aki a feljebb említett okok miatt egy újabb szenvedős fordulón lehet túl. Sem a passzjáték, sem a futó nem működött a Titánok ellen és a kőkemény Lions védelem ellen nem lesz könnyű visszarázódnia ennek az offense-nek abba a játékba, ami ligaötödikké avanzsálta őket a szezon eddigi részében. 2008-as találkozásuk alkalmával DeAngelo Williams 120, Jonathan Stewart 130 yardot produkált, ám ezek a számok az idei év alapján jelentősen el fognak maradni. A Ndamukong Suh és Stephen Tulloch vezette védelem az előző fordulóban 67 yardon tartotta a liga jelenlegi legjobb futóját, Matt Fortét, és 6. helyen állnak az NFL-ben 26 sackkel. Newton rengetegszer találhatja magát olyan szituációban az este folyamán, amikor menekülnie kell, hiszen a támadófala nem kifejezetten jó, a detroiti D-Line viszont elit. Steve Smith le lett limitálva a 10. fordulóban, de Eric Wrighték ellen ismét az eddigi számaihoz hasonlókat érhet el, bár az Oroszlánok hátsó emberei meglepően jól játszanak idén.
Ha a buta hibákon túl tudnak lépni a Carolina játékosai, és a támadók melletti két csapategység is végre összekapja magát, akkor ez egy nagyon szoros találkozó lesz. Ellenkező esetben könnyen lemásolódhat az előző forduló blamája.
Parrag Zsombor (shawnka)
Cleveland Browns - Jacksonville Jaguars
2011. november 20. magyar idő szerint 19:00, Cleveland Browns Stadium
vitán felül a szezon egyik kellemes meglepetéseként, más-más erényekkel. A két védelem másként erős, különösen a passz elleni védekezésben emelkednek ki, ellenfelek ide vagy oda. Az eddig mutatott teljesítmények, és a jelenlegi mérleg alapján is, egyenlő erők küzdelmére számíthatunk, és bár a match-up egy hajszálnyival jobbnak tűnik a Jacksonville számára, a Barnák játszhatnak otthon. A hazaiak szenvedtek az utóbbi mérkőzéseken a futás megállításával, ami minimum rossz előjel akkor, ha a liga egyik legjobb futója, Maurice Jones-Drew érkezik a városba. Minden bizonnyal komoly feladatokkal, hiszen nem valószínű, hogy Jack Del Rio az újonc irányítója, Blaine Gabbert kezébe adná a mérkőzést, egy Joe Haden vezette secondary-vel szemben. A Browns támadásai elsősorban Colt McCoyon múlnak, hiszen az egyetlen komoly fegyvernek tekinthető, a haldokló futójáték mellett. Az első és második számú futó (Hillis és Hardesty) továbbra sem egészséges, így újból Chris Ogbonnaya foglalhatja el a kezdő szerepkört, és neki a jó futás elleni védelmek ellen (mint amilyen a Jaguars is), nem nagyon szokott menni. Ez megint csak McCoy vállán növeli a terhet, a pontokat neki kellene szállítani, de már két mérkőzés óta nem tudnak a hazai pályán a célterületre érni. Az elmúlt mérkőzésen némi fény csillant az alagút végén Greg Little játékba vonásával, ezen az úton mindenképpen tovább kell haladnia a Clevelandnek, és nagy segítség lesz, hogy Mohamed Massaquoi is visszatérhet a kényszerpihenőből. A Jacksonville számára nagy veszteség, hogy a csapat legjobb cornere Rashen Mathis MCL szakadást szenvedett, ezért a csapat kénytelen volt sérültlistára tenni, és ezzel befejezetté nyilvánítani a szezonját. Hiányzik még a védőfalból Terrance Knighton, akit várhatóan CJ Mosley helyettesít, míg Mathis helyét Will Middleton veheti át. A Barnák oldalán továbbra is hiányzik TJ Ward, illetve a már említett futópáros. Tekintve a támadók eddigi problémáit, illetve a védelmek által mutatott játékot, egy pontokban szegény mérkőzésre számíthatunk, ahol egy-egy mezőnygól is behozhatatlan előnyt jelenthet. Fontos a győzelem mindkét csapatnak, elsősorban a jövő szempontjából, az önbizalom megszerzése végett. Ezért hatalmas ütközésekben, vérre menő küzdelemben nem szenvedünk majd hiány, az biztos.Olyan meccs ez, ahol nagyon nincs értelme a csapatokat összehasonlítani, mivel a címvédő és ez idáig veretlen Green Bay Packers a játék minden egyes területén erősebb jelenleg a Tampa csapatánál. Van ahol ez minimális (futójáték), van, ahol óriási eltérés van a két gárda között (passzjáték). De, véleményem szerint azért vannak olyan párharcok, ahol lehet keresnivalója a Buccaneers csapatának, és ha ezekre tudnak építeni, akkor akár a csoda is bekövetkezhet a negyedik negyed végére. Nos, az Aaron Rodgers és elkapói vs. Ronde Barber és társai párharc nem ilyen. Rodgers idén bárkit képes széjjel dobálni (amit meg is tesz), a Buccaneers
pedig nem nagyon villog itt, talán csak Ronde Barber. Nála érdekes lesz figyelni, hogy ki ellen áll fel, az idei évben: van, hogy a szélen; van, hogy a slot elkapón; van, hogy a TE ellen védekezik. Amiben kicsit bízhat a Buccs, az a pass rush. Rendkívül ingadozó idén ez a csapatnál, van, amikor folyamatosan nyomást tudnak gyakorolni az irányítóra, van, amikor semennyire. Nem a Packers erőssége idén a futójáték, de ugye nincs is erre szükség. Most azonban jó matchupnak néznek elébe, a Buccaneers hetek óta minden futót naggyá tesz szinte. Itt a fő kérdés, hogy Haynesworth mennyire illeszkedett be Gerald McCoy helyére, ha igen, akkor Starkséknak lehetnek gondjaik. Láthatjuk, az egész Green Bay offense jobb, mint a túloldali védelem, így nem igazán lesz meglepő, ha hozzák szerzett pontban az idei átlagukat (35 pont). Ez pedig gond a Buccaneersnek, mivel ők idén senki ellen nem szereztek 30 pontot sem (17.3 pont az átlaguk). Josh Freeman nagyon ingadozó egész évben, most lassan egy hónapja inkább a hullámvasút alsó pontján van, várhatólag nem fogja széjjel passzolni a Woodson-Williams duót. Nem is igazán lenne kivel, hiszen sem Mike Williams, sem Preston Parker, sem Benn, sem Briscoe nem hoz jó évet. Így tehát marad a futás a Tampának, mely a szezon első felében egész jól ment és akkor a győzelmek is jöttek, de azóta inkább csak szenved. Amiben bízhatnak, hogy többen nem 100%-osok a Packers védelméből, így akár sok futással sokáig lent lehet tartani Rodgerst és valamilyen szinten tartani is lehet vele a lépést.
Érdességként meg kell említeni, hogy Freeman először 2 éve a Packers ellen volt kezdő, amikor meglepetésre a Buccs nyert és Josh lett a franchise QB.
Fazekas Dániel (Deny)
színvonala megromlott, az elkapók és a futók is sorra dőltek/dőlnek ki – így az amúgy is legfeljebb jó közepes offense most a liga egyik leggyengébb alakulata. Ezen a héten Santana Moss és Niles Paul is hiányozni fog Rex Grossman amúgy is szűkös repertoárjából. A múlt héten kezdő pozícióját visszanyerő irányító a vártnál is pocsékabbul teljesít, valóságos interceptiongyár, ezt nem lehet csak a körülményekre fogni. A futásokkal Ryan Torain és Roy Helu fog próbálkozni, feltehetően valamivel több sikerrel, de tőlük sem lehet várni a megváltást. A vendégek védelme ugyanis bivalyerős, feltehetően hatalmas nyomást fognak helyezni Grossmanre, és ebből kijuthat a futóknak is. Rob Ryan rendszere mindkét fegyver ellen hatásosnak bizonyult, és a harmadik héten az egészséges Redskins-t is többé-kevésbé sikeresen állították meg.
domináns védelemnek, de a kulcsplay-eknél mindig diadalmaskodtak, ezen felül számolatlan mennyiségű labdát szereztek. Ebből semmit sem látni az elmúlt két hétben, ha a Fins ellen sem kapják össze magukat Dareus-ék, akkor feltehetően ez a szezon már mehet a levesbe részükről. Nagy hátrány számukra, hogy az év eddigi legpozitívabb meglepetése, George Wilson minden bizonnyal kénytelen kihagyni a találkozót.Kevés figyelmet kap ez a mérkőzés a héten, pedig egyáltalán nem tét nélküli, különösen nem a vendégek számára, akik keményen tepernek a csoportgyőzelemért.
A hazaiak újonc irányítójukkal, Chris Ponderrel úgy tűnt, lendületet kapnak, amikor legyőzték a Panthers-t három hete, azonban hétfőn földbe döngölte őket a Packers gyorsvonata. Ezzel minden vérmes remény elszállt, a szezon hátralévő része az újjáépítés kezdete lesz, az alapok pedig megvannak. Pondert próbálgatni kell különböző szituációkban, ha pedig ő nem jön be, Adrian Petersonban mindig lehet bízni. Az igazi probléma nem is velük van, a támadófal gyenge teljesítménye miatt nem megy idén a Minnesotának, az csalódást okozó elkapókról nem is beszélve. A Raiders védelme a liga gyengébb egységei közé tartozik, így talán itt az esély a javításra (bár Anthony Herrera hiánya ebben nem fog segíteni). A Fosztogatók védelme csalódást kelt az idén, ez különösen igaz a második félidőkre, ahol rendszeresen alulteljesítenek, talán el is fáradnak. Ezúttal feltehetően Petersonra fognak fókuszálni, ami azért is lehet különösen veszélyes, mert több jelentős hiányzó is van a védelemből: Chris Johnson biztosan nem játszik, de Michael Huff és Richard Seymour játéka is kérdéses. Ezeket a lyukakat Ponder kihasználhatja, és akkor a Vikings meccsben lehet.
A Raiders Carson Palmerrel felemás támadójátékot hoz, a veterán quarterback eddig nem minden tekintetben váltotta be a hozzá fűzött reményeket, különösen az
eladott labdákkal akad gondja. Nem könnyíti a helyzetét, hogy mellőznie kell egyik legjobb elkapóját, Jacoby Fordot, valamint a csapat első számú sztárját Darren McFaddent. McFaddent egyelőre jól pótolja Michael Bush, kérdés, ez így marad-e a futás ellen rendkívül hatékony Vikings ellen is. Ha hiszünk a tendenciáknak, akkor Palmer kezében van a meccs kulcsa, hiszen futni nem nagyon lesz tér, passzolni viszont annál inkább: a Minnesota passzvédelme kifejezetten rossznak mondható, ráadásul a secondary is megtizedelt.
A meccs kulcsát én abban látom, hogy Palmer képes lesz-e egy nagy meccsre. Ha igen, akkor a Raiders erősebb játékosállománya győzni fog, ha nem, akkor ez egy igen kemény meccs lehet, ahol tippelni is nehéz a győztes kilétét illetően. Az Oaklandet pedig üldözi mind a Broncos, mind a Chargers, így nem engedhet meg magának vereséget egy alsóházi csapat ellenében. A nyomás nagy lesz a vendégeken, meglátjuk, hogy összeroppannak-e alatta.
Rajnai Gergely (Rajna)
szakadást szenvedett, már meg is operálták, legjobb esetben a 2012-es szezon elején térhet vissza. Sztárhiányzó lesz a labda másik oldalán is, hiszen AJ Green egy térdszalag-húzódást szedett össze az elmúlt héten, az edzésmunkában nem vett részt, nagy meglepetés lenne, ha játszana. Ugyanez igaz a Ravens esetében Ray Lewisra, akit egy lábfejsérülés hátráltat a munkában, a hét közepén már megjelentek olyan hírek, amelyek kategorikusan kizárták, hogy pályára lép, és bár cáfolták, minden bizonnyal ki kell hagynia legalább ezt az egy találkozót, amelyre 2007 óta nem volt példa. Ami az érdekes match-upokat illeti, elsősorban a falak közötti csaták mehetnek élményszámba: Terrell Suggs vs Andrew Whitworth, Haloti Ngata vs Bobbie Williams, Marshall Yanda vs Geno Atkins, Michael Oher vs Carlos Dunlap. Valamennyi játékos a maga posztján az egyik legjobb (feltörekvő) játékosnak számít, ráadásul nagy hatásuk lehet egyenként is az eredményre, összességében meg pláne. Aki ezek döntő többségét meg tudja nyerni, az nagy lépést tehet a győzelem megszerzéséhez. Joe Flacco amikor siettetve volt a Bengals DL által, akkor hibára lehetett kényszeríteni, bár a tényhez tartozik, hogy a tavalyi évben még egy teljesen más összetételű secondary-vel nézett szembe. Ezért is kell Ray Rice kezébe végre visszaadni a labdát a Ravens támadó koordinátorának, mert az semmiképpen sem járja, hogy a liga egyik legjobb futója, csak ötször kapja meg a disznóbőrt, még akkor sem, ha a szemben álló egység az egyik legjobb a futás ellen (ahogy a Seahawks volt, vagy a Bengals lesz). Andy Dalton először találkozhat a híres Holló front7-tel, és azt várják tőle, hogy a múlt hetihez hasonló nyugalommal kezelje a megpróbáltatásokat. Green kiesése hatalmas érvágás, így mindenképpen fontos lesz, hogy a Jerome Simpson, André Caldwell párosból valaki (vagy mindkettő) elővarázsoljon egy jó teljesítményt (például amit a tavalyi végjátékban sikerült), ezzel segítve a fiatal irányítót. A vendégeknek a futójátékra is támaszkodniuk kell, és biztos, hogy meghatározó szerepet is kap a mérkőzésre készített stratégiában. A Ravens, amennyiben a futójátékot nem sikerült megfelelő szintre hozni, még bőven támaszkodhat a passzjátékára is, hiszen nem látni a vendégeknél azokat a játékosokat, akik képesek lehetnek felvenni a versenyt Anquan Boldinnal, vagy Torrey Smith-szel mélyen, de a tight endek is komoly fejfájást okozhatnak. A végletekig ismerik egymást a csapatok, a Bengals több új arca ugyan okozhat némi meglepetést, de a legjobb játékosok elvesztése nem az ő malmukra hajtja a vizet. A Baltimore erősebb csapat, nem véletlenül állnak hibátlanul otthon és a csoportmeccseken is, de bármi lehet, a Cincinnati ugyanis bizonyította már idén, hogy semmilyen körülmények között nem lehet leírni őket, óriási szívük van, még ha ez nem is mindig ér sikerült, de kimondottan jól szerepelnek idegenben (4-1). Kérdés nem férhet hozzá, hogy mindkét csapat vért fog izzadni a győzelemért, akár az utolsó pillanatokig kiélezett mérkőzésen.
olyan CB a csapatban, aki az edzőtáborban is ott lett volna.
Richard Marshall próbál semlegesíteni. Vernon Davis sokat fog Daryl Washingtonnal harcolni a labdáért. A Cards pass rush most rendkívül fontos lesz, hogy működjön, mert ha időt adnak Smithnek akkor biztos, hogy találni fog üres célpontot.
Mike Smith múlt heti hazárdírozása nem jött be, és főleg ennek köszönhetően az Atlanta két meccses hátrányba került a héten pihenőnapot kapott New Orleansszel szemben. A Falcons idén még nem vesztett el két egymás utáni találkozót, míg a Titans kifejezetten sikeres idén NFC-s ellenfelei ellen. Döntő fontosságú lehet a Red Zone támadások kihasználása. Míg múlt héten az Atlanta 3 alkalomból egyszer sem tudott Touchdownt elérni onnan, addig az Tennessee 71%-kal értékesíti kísérleteit az ellenfél vörös zónájában.
biztonsági passzokra számíthatunk majd. Így sem számíthat könnyű estére a Justin Tuck esetleges távollétében (ezúttal a bokájával küszködik) is félelmetes new yorki pass rush-sal szemben. A philadelphiai offense továbbra is LeSean McCoy-ra fog támaszkodni, aki csapata pocsék éve ellenére sorra dönti a rekordokat, és megállíthatatlannak tűnik. Nem könnyít a Giants defense helyzetén, hogy a linebackersor legjobbjának, Michael Boley-nak a játéka sem biztos. A másik oldalon is van egy nagy hiányzó továbbra is, a running back Ahmad Bradshaw személyében. A helyén kezdő Brandon Jacobs az utóbbi két meccsen nem váltotta meg a világot, talán most, az Eagles gyengécske futás elleni védekezésével szemben több sikere lesz. Eli Manning pazar formát mutat mostanában, kiváló passer rating, utolsó negyedes fordítások sorozata...igazi vezér a pályán, ezt most is megvillogtathatja, hiszen bár sokat javult az Eagles secondary a szezon elejéhez képest, összességében még mindig átlagosnak mondható a passz elleni védekezés. Hakeem Nicks, Mario Manningham és a mostanában remek formában lévő Victor Cruz is Manning rendelkezésére áll majd, a hétközi kisebb balhé ellenére (Cruz 25. születésnapját ünnepelte egy társaság egy klubban, köztük pár játékossal, amikor is lövések dördültek..). Pár hete még csábítóbbnak tűnt ez a vasárnap esti rangadó, az azonban elmondható hogy a Giants és az Eagles egymás elleni meccsei mindig izgalmasak, így mindenképp érdemes megnézni hogy ezúttal mit művel egymással a két csapat.A két csapatvezetés jól ismeri egymást. Még a Jetsben hozta össze a sors legtöbbjüket. Majd a Patriots legújabb sikerkorszakát alakították együtt. Igaz, a Chiefsből is távozott azóta már az OC Charlie Weis, akadoznak is a támadások. Romeo Crennel a védelem élén még megtalálható, ahogy (szintén ex Jets era) Todd Haley mára vezetőedző lett a Chiefsnél. A GM Scott Piolit sem kell bemutatni a New England csapatánál.
Azonban a sokáig Tom Brady cseréjét játszó, 2009 óta Chiefs QB, Matt Cassel dobókeze előző találkozón megsérült. Helyét a jobbára ismeretlen Tyler Palko tölti be. Róla annyit érdemes tudni, hogy semmi extrát nem tud. Balkezes, kicsit alacsony (6'1), 2007 óta mindig valaki cseréje volt (Saints, Cards, Steelers, Chiefs, valamint UFL és CFL liga), sosem kapott játéklehetőséget igazán. Azonban középiskolában országos hírnévre tette szert pár állami döntős meccsel. Egyetemen pedig kiszorította a csapatból az ott kezdőirányító (és később első körben draftolt) Joe Flaccot, aki távozott is a Pitt csapatából. Leginkább ahhoz ért Palko, hogy sok yardot és TD-t dobál, bátran játszik, de nem felelőtlenül. Apja is edző, technikailag felkészült irányító.
Célpontjai kiválóak, jószerivel más sincs a Chiefs offenseben ami kiváló, mint a WR sor.
A Patriots secondary egysége sérüléshullám okán pillanatnyilag nem elérhető. Kérjük, próbálja később. Utoljára a CB McCourty esett ki, hogy teljes legyen a kép. Hozzátéve, hogy egész szezonban 412 kapott yardból 309et a levegőben szenvedtek el, ez nem hangzik ígéretesnek. Inkább a régi bevált QB terror lehet célravezető a rutintalan QB ellen. Jó hír e téren Andre Carter 4.5 sackje, kontra a KC OT párosa zavarba hozható, különösen Richardson, aki kijátssza magát a kezdő posztról idén.
Még Ninkovich linebacker uraság mutatott előző mérkőzésen QB ijesztő 2 IT 1 TD számokat, de ő nem valószínű, hogy ezt megismétli.
A Chiefs védelmében is a DB sor a fő kérdés. Az elit CB duó (Flowers+Carr) mindkét tagja kérdéses státuszban van, Arenas a nickelback szintén sérülten játszik. Eric Berry a vezér Safety IRen, cseréje McGraw kérdéses. Ráadásul a DL vezére, Glenn Dorsey (RDE) szintúgy. Pass rush évek óta egy ember (Tamba Hali), ezen változtatni kell.
A falban az ex Chief Brian Waters (ROG) is kiharcolhatja a jó futóteljesítményt. Mivel a KC védelme a futhatóak közé tartozik. Már ha szüksége lesz Bradyéknek a passzon kívül bármire.
Welker ellen DB sor üressége, valamint a Chiefs kritikán aluli TE védekezése Gronkowskiék ellen, nem feltétlen indokol ugyanis futáskényszert.
A Kansas Citynek leginkább elvi esélyei vannak a rájátszásra, ha nyernek is. Az idei shcedule legkeményebb részébe vágnak bele hétfőtől. A Pats ellenkezőleg. Talán a szezon puhább részéhez ékeztek. Amennyiben most otthon vesztenek, azt később nagyon megbánhatják. Az AFC East dominanciájuk már a múlté, most minden ilyen lehetőséget két kézzel kell megragadni.
Mikó Zsolt (ulpianus)