Super Bowl előzetes - Támadófalak

Ha Indianapolis városát atomtámadás érné a közeljövőben, egyvalaki biztosan túlélné. Peyton Manning. Persze nem azért mert méretes védőöltözetet húzna magára, vagy mert a föld alá menekülne, hanem mert egy olyan támadófal veszi körül amely egy közvetlen nukleáris csapástól is megóvja az irányítót. Igen, ez a fal az ellen is véd.
Nem is fal ez, inkább bunker. Többrétegű páncélzatát kívül a két tackle személyében Tarik Glenn és Ryan Diem alkotja.
Glenn a liga egyik legelismertebb bal oldalon játszó szélső falembere, amit a Pro Bowl részvéetelei (2004-2006) is mutatnak. A California egyetemről kiválasztott falember tizedik évét húzza le a fehér-kék szerelésben, ezalatt mindössze egyszer volt komolyabban sérült (a 2003-as évadban kellett hat meccset kihagynia). A támadócsapat legnagyobb játékosa, és ehhez méltó felelőség is hárul rá, azonban ritkán hagyja cserben Manninget. A tavalyi AFC elődöntőn ugyan bírálta az irányítója, idén viszont egy rossz szava nem volt rá.
Ryan Diem a jobb oldali tackle pozíciójában játszik immár hatodik éve. A neve gyakran merül feledésbe Glenn árnyékában, ennek ellenére komoly szerepe van abban, hogy Manning vérnyomása a szokottnál ne emelkedjen magasabbra. Az egyetemista éveit a Northern Illinois Huskies együttesében töltő Diem mind a passzjáték, mind a futás során szükséges blokkolási feladatokban kiemelkedik, roppant fontos része a csapatnak.
Az irányítóval közvetlen kapcsolatban levő "védőréteg" a center, Jeff Saturday. A tapasztalt középső ember remek összhangban van az irányítóval, ha audible-ekre kerül sor, akkor is rögtön megérti a Főnök minden utasítását, és az előírt módon blokkol. Méreteivel nem tartozik a liga leghatalmasabb támadófalemberei közé, de a centernél a sebesség sokszor többet ér mint a puszta méret vagy erő. Eredményei csak mostanság kerültek elismerésre az elmúlt két évben megadatott Pro Bowl részvétel formájában, amit legtöbben Kevin Mawaenak tulajdonítanak, aki az összes többi AFC centernél népszerűbb volt az utóbbi években - sérülésével azonban Saturday is reflektorfénybe került, és a North Carolina egyetemről a ligába kerülése óta eltelt nyolc év alatt talán idén kapta a legtöbb megbecsülést és médiafigyelmet.
Minden bunker egyik legfontosabb eleme a kijárat. A Colts támadófalban a két kijárat Ryan Lilja és Jake Scott.
Lilja a támadófal legkisebb embere, mindössze 188 centiméter magas, és az ehhez társuló 130 kilogrammos testsúly sem egy félelmetesen nagy érték. Mindenki kitalálhatta hát, hogy a baloldali guard erőssége a robbanékonyság és a technika. Lilja remekül tudja "odébbrakni" a kisebb méretű defenzív falembereket, roppant erős karja van a termetéhez képest. őt nem az Indianapolis draftolta, sőt, igazából senki sem draftolta. A KC vette fel draftolatlan szabadügynökként a helyi egyetemről, majd az ő waiver-listájukról tartott rá igényt a patkós gárda három szezonnal ezelőtt.
Jake Scott a 2004-es draft ötödik körében cserélhette az Idaho Vandals mezét egy olyanra amelyre már egy kis NFL plecsnit varrtak fel. Jeff Saturday jobboldali szomszédja remekül segíti a futójátékot, és bár a fal legkevésbé ismert, és talán legkevésbé impresszív tagjának talán legnagyobb erőssége a megbízhatóság, valamint a gyorsaság (5.03 másodperces 40 yardos sprint egy falember esetén kifejezetten imponáló). Termete azonban néha kevés, pláne ha egy 3-4 fal nagy embereit kell blokkolnia (újonc évében az évfolyama legkönnyebb falembere volt, azóta már felszedett pár fontot).

Láthatjuk hát, hogy micsoda remekül működő egységet hozott össze Howard Mudd, a támadófal edzője. Minden játékos saját nevelésű, jó összhangban van az irányítóval, amit az elmúlt három év számai is jól mutatnak: mindig ők engedték a legkevesebb sacket. Manning dolga csak az, hogy néha kikukucskáljon a fal fölött (mindhárom középső embernél magasabb kb 10 centivel), tüzeljen, majd visszabújjon. Hogy ez működik-e? Végülis ez egy Super Bowl előzetes...

A Chicago Bears fala alapjaiban más, mint az ellenfelüké. Sokkal több a tapasztalat, hiszen legfiatalabb alapemberük is már hat szezont lehúzott az NFLben. A rendkívül rutinos egységből igazán csak akkor vannak gondok, miután a center az irányító kezébe adja a labdát és a csapat sorsát.
Pedig Olin Kreutz-on biztos nem múlik, hiszen az NFC talán legjobb centeréről beszélünk az ő személyében. Kreutz az egység egyetlen "színtiszta Bear" tagja, kilencedik éve hordja a karján a GSH monogramot. Kiválóságára bizonyíték, hogy az elmúlt hat évben mindig Pro Bowl kerettag volt. Kreutz a csodálatos Hawaii szigetén nőtt fel, így minden all star meccs neki igazából hazai pályán zajlik. A kiváló játékos fiatalabb korában még birkózóbajnok is volt a szigeteken, ahonnan a Washington egyetemre kapott ösztöndíjat. Itt is kiemelkedő (ezúttal már csak futball) teljesítményt nyújtva felfigyelt rá a Bears, és egy harmadik körös pick fejében meg is szerezték az 1998-as év játékosbőrzéjén. Ami jót el lehet mondani egy centerre az rá mind igaz. Rendkívül jó atléta, erőnek sincs híján, a technikája pedig évről évre javult.
Balján szintén egy rutinos falember, Ruben Brown várja a rárontó védőket. Brown már tizenkettedik szezonját tudhatja maga mögött, ebből az utolsó hármat töltötte a sötétkék szerelésben, előtte egy világosabb árnyalatot viselt (Buffalo Bills). A kiváló guard nyolc látogatást tett zsinórban az Aloha stadionba '96 és 2003 között, majd idén újra bizalmat kapott a nézőktől (2004-ben és 2005-ben sérülés miatt nem játszotta végig a szezont). Korát meghazudtoló módon akkora lyukakat nyit az ellenfél védelmén, amibe nemhogy Thomas Jones, de egy villamos is elfér.
Guard társa Roberto Garza az egység legfiatalabb tagja, márciusban tölti 28. életévét. A mexikói származású falember rendkívül sokoldalú, többek között Kreutz sérülése esetén ő venné át a center pozíciót. Hat évvel ezelőtt az Atlanta csapatához került a Texas A&M egyetemről, ahol rögtön ízelítőt kapott a masszív futójátékból. Innen került két éve a Bears keretébe, ahol idén játszotta az első teljes szezonját. Garza atletikussága miatt a húzásoknál nagy segítség lehet (a screeneknél is az lenne, de a Bears nem alkalmazza).
Ha "Sexy" Rexy Grossman továbbra is tetszeni szeretne a hölgyeknek (persze elsősorban a drága nejének), akkor csak reménykedhet, hogy a fal szélén álló tackle-ök megmentik a defensive endek arcátrendező sackjeitől. John Tait a Kansas City Chiefs csapatában töltötte első öt profi évét, ami szinte garantálja a teljesítményt. Nos, Tait kiváló falember, és vannak nála nagyobb sztárok, Urambocsá' jobb képességű falemberek, ennek ellenére nagyon jól teszi a dolgát. Magas, erős játékos, azonban nem egy speedy gonzalez, ezért problémái adódhatnak a gyors endekkel. Nyolcadik éve pakolja odébb a védőket, a utahi Brigham Young egyetemről választották ki még anno a Főnökök.
Ha a veteránságot lehet fokozni akkor Fred Miller egy "roppantul veterán" tackle, tizenegyedik profi évadját tapossa, az baylori alma mater emléke is a távolba vész már. A 11 év azért nem múlt el sikerek nélkül, hiszen egy gyűrűt a '99-es Rams tagjaként begyűjtött. A Titans elleni nagydöntőn olyan komoly szimpátia ébredt benne az ellenfél irányában, hogy szabadügynökké válása után a nashvillei alakulathoz igazolt (természetesen bizonyos szines papírkötegek ezúttal is közrejátszottak). Az itt eltöltött öt év után visszatért a nemzeti konferenciába, és magára öltötte a Chicago uniformisát. Miller szintén egy remek falember, hihetetlen tapasztalt, minden trükköt ismer, és a testi adottságai is kiválóan alkalmassá teszik a pozíció ellátásához; azonban az a 11 év nem kevés, ezért már nem éppen könnyű léptű, és problémái adódhatnak a villámlábú védőkkel szemben.
A Chicago falát a precizitás jellemzi, nem a sztárság vagy a csillogás. Nem ez az egység a Bears offense gyenge pontja, és több sack is inkább Grossman lelkén szárad, hiszen az ún. pocket awareness (mennyire érzi az irányító a zsebet, a védelmet) Sexy Rex esetében nem mindig működik jól. Rengeteg tapasztalat, erő és pontosság - ez a Bearlini fal.

Ha a Colts támad, mindenképp érdekes lesz figyelni, hogy tudják eltakarítani a Chicago kőkemény védőfalát. Tommie Harris ugyan nem játszik, de Tank Johnsont a láncok sem bírták visszatartani a floridai heppeningtől, így ő próbál minél több gondot okozni a kisebb termetű Colts guardoknak. Arra szintén oda kell figyelniük, hogy a Bears rengeteg blitzet színlel, sokszor ott ugrálnak a linebackerek a line of scrimmagen, de mikor elkezdődik a play akkor mégis zónáznak. Sokszor ezt a védőfal emberei között teszik, amire néha beugrik az ellenfél. Az Indy fala azonban rendkívül fegyelmezett, ezért valószínűleg nem reagálnak majd erre.

A Bears futójátékának a kulcsa természetesen a két guard lesz (pláne a Raheem Brock felőli), de Bob Sanders semlegesítését ők sem oldhatják meg, ezért az alapszakaszban látott "futóorgiákra" ne nagyon számítsunk. A két tacklenek azonban izzadhat a homloka, hiszen a villámgyors Freeney és Mathis lefogása még a gyors falembereknek sem egyszerű feladat, ezért könnyen lehet hogy néha-néha holdingot fújnak a bírók Tait-ék ellen. A Grossman féle "közelednek a falak" érzés is rosszul sülhet el, hiszen a legjobb fal sem tudja a végtelenségig feltartani ezt a DE párost.

Melyik a jobb offensive line a kettő közül? Nehéz kérdés. Az aktuális forma és a sebesség a Colts, a rutin és az erő a Bears oldalán. Mindkét egység rendkívül jó, a támadás mindkét formáját remekül támogatják, így véleményem szerint ez a párharc döntetlen, a vesztes csapat valószínűleg nem miattuk fog kikapni.

Csordás Gábor (Tyr)