Medve81

Chicago Bears Baylor Bears

Medve81
Lakhely
Baja
Utoljára láttuk
6 órája
Regisztrált
több mint 15 éve
Fórum hozzászólások
180


Utolsó 10 fórum hozzászólás

3 napja
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Perplexity válasza:

A Chicago Bears utoljára 2006-ban volt az NFC 1. kiemeltjei. Ez az év során történt, és az december hónapjában zárult le véglegesen a dolog, hiszen a csapat 2006 decemberében fejezett be, valamint az 1. seed pozícióra azért is szükség volt a szezon végéig, mivel az alapszakasz végén a Bears 13-3-as rekordot értek el, ami az NFC legjobb mutatója volt.

A Bears 2006. december 3-án legyőzték a Minnesota Vikingeket 23-13-as eredménnyel, és ezzel megnyerték az NFC North-ot (ekkor még 10-2-esek voltak), és ettől fogva az #1 seed pozícióra törekedtek az NFC-ben. Az alapszakasz végén 13-3-as győzelem-vereség aránnyal zártak, ami garantálta nekik az NFC-ben az 1. kiemelt helyet.

A 2006-os szezonban a Bears egészen a Super Bowl XLI-ig jutottak, ahol február 4-én 29-17-re kikaptak az Indianapolis Colts-tól.

Azóta, 2006 óta 19 évvel később, 2025. november 30-án ismét az NFC 1. kiemeltje lett a csapat, ez pedig az első alkalom, hogy decemberben az NFC élére lépnek be 2006 óta.
23 napja
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Kicsit unatkoztam, túl sok a jó hír (6:3, lesz ez még rosszabb) és megszoktam, hogy ilyenkor már draftról beszélünk, így készíttettem egy 1. körös választási tipp előrejelzés összesítést.

Chicago Bears 2026 NFL Draft Mock Draft 1. körös előrejelzések
 docs.google.com/document/d/1uDLMduDTkWaathIVbr1TOm17F-1UrgUPVN2WBZZtjVI/edit?usp=sharing

Perplexity-vel dobattam össze és próbálom havonta frissíteni, mivel kíváncsi vagyok a mock draftok tippjeinek változásaira.

Most RB (Love) és EDGE (Parker, Lomu) a legtöbbször tippelt játékos hozzánk.
1 hónapja
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
The New York Jets are reportedly interested in trading RB Breece Hall ahead of the trade deadline.

Breece is in his contract year and the Kansas City Chiefs, Houston Texans, Los Angeles Chargers, and the Chicago Bears are reportedly interested.
7 hónapja
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Szerintem feltrade lesz Jeanty / Graham / Carter hármas valamelyikéért.
7 hónapja
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Én azért még is azt gondolom, hogy nem OT lesz az első körös választásunk 2 meglevő LOT megléte miatt.
Szerintem felmozgás lesz.

Én teljes mértékben bízom a Poles/Johnson párosban, hogy a legjobb ár/érték játékost fogják kiválasztani.

(Lassan elő keresnem a Draft Day filmet, csütörtökön kötelező lesz megnézni.)
7 hónapja
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Tavaly is volt OT húzás 3. körben (Kiran Amegadjie).
Nem hiszem, hogy Őt csak úgy dobnánk.
8 hónapja
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Nem tudom, hogy vagytok vele, de engem aggaszt, hogy még nincsenek meg a Jarrett szerzödés részletei. Remélem nem valami porszem került a gépezetbe.
Toto21
Tegnap már kész tényként posztolta a szerződtetését a csapat FB oldala.
https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/484260561_1212837643543099_6850036431719042831_n.jpg?stp=dst-jpg_tt6&cstp=mx1080x1350&ctp=p600x600&_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=cae128&_nc_ohc=UelpuUXrGJ8Q7kNvwEAL9JM&_nc_oc=AdlPtvm76XKkOFrbBlpe7iXoVK1Vvc-QQLvCKVoWWS-DS__g5D9ui6i_PrMuSfjmF_I&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.xx&_nc_gid=__Ocp904oO2PWo7GvUVujw&oh=00_AfkHHzHW1U7pofzz9C0h0jEmtYThbY2D2E9Gbf2cYWRGKA&oe=6935D5EF
Chicago Bears
⚠️ Offenses beware ⚠️ We've signed Grady Jarrett to a three-year contract.
8 hónapja
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Na végre, center is van 🙂 azt hiszem ebben az OL-ban már kezdhetünk bízni, jó látni hogy nem ülünk a tartalékainkon, ha eredményt akarnak akkor ez kell
davemayer
Yes Baby! Dalman a kivansaglistarol pipa. Guardok pipa. Nem ugy, ahogy eredetileg irtam, de vegre logikus donteseket hozunk el se tudom hinni!!

Innen minden mas mar ajandek az offseasonben.

Papiron van egy jo tamadofalunk!
Toto21
Nekem a tortára a habot a dupla Sweat páros összejövetele tenné fel.
De Dalman volt a fő kívánságom nekem is.
10 hónapja
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
 fuzovelkifele.com/2025/01/a-legjobb-dolog-ami-caleb-willimasszel-tortenhetett-a-ben-johnson-kinevezes/
több mint 1 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Black Friday: For the first time in the 100-plus year history of the franchise, the Chicago Bears have made an in-season head-coaching change, firing Matt Eberflus.
KeyG
Happy Black Friday to Everyone. 😊

Legkedveltebb fórum hozzászólások

több mint 12 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Nem akarom elvenni Jimmy kenyerét, de íme az én kis társszurkolóm! 😊
A tegnapi győzelem örömére ma Medvelánynak öltözött!

több mint 6 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Na most már le lehet szállni Tomcsikról.

Jövőre gondolom Ti fogtok időt és energiát szánni a draft elemzésre! Ugye???

Soha nem hallottam a Valdosta State-ről és ekkora szövegnél bőven 5-ös helyesírás (érettségi) is megvan ennyi hibáért. Ennyi.

Köszi Tomcsik az elemzést. 😉

Szerkesztette: Medve81
több mint 7 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
(Fox kirúgása mellett) Urlacher HoF címe az idei szezonunk ékköve.
több mint 8 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Pakoljam fel az egész meccset valahova?
Szeretné valaki visszanézni, kielemezni?
Medve81
Csak azt tedd fel légyszíves, amikor Turbómen elesett a saját lábában.
füligjimmy
Tessék.
 youtu.be/n4dwdNQyfII
több mint 12 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Srácok (és lányok),

kicsit unatkoztam és összeszedtem a netről jó pár mock draftot, amiket időrendbe tettem, így lehet látni, hogyan alakul jó pár NFL "szakértő" véleménye Bears 1. körös választásáról.

Időpont 1. kör Szakértő neve Honlap
2013. január 14. Manti Te'o (LB) Bucky Brooks NFL.com
2013. január 14. Manti Te'o (LB) Daniel Jeremiah NFL.com
2013. január 14. Jonathan Cooper (OG) Josh Norris NFL.com
2013. január 15. Lane Johnson (OT) Charles Davis NFL.com
2013. január 15. Zach Ertz (TE) Gil Brandt NFL.com
2013. január 23. Alec Ogletree (LB) Unknown Walterfootball.com
2013. január 25. Zach Ertz (TE) Bucky Brooks NFL.com
2013. február 6. Jonathan Cooper (OG) Unknown Walterfootball.com
2013. február 8. Kevin Minter (LB) Daniel Jeremiah NFL.com
2013. február 13. D.J. Fluker (OT) Unknown Walterfootball.com
2013. február 15. D.J. Fluker (OT) Josh Norris NFL.com
2013. február 20. Zach Ertz (TE) Bucky Brooks NFL.com
2013. február 20. D.J. Fluker (OT) Unknown Walterfootball.com
2013. február 26. Tyler Eifert (TE) Gil Brandt NFL.com
2013. február 28. Tavon Austin (WR) Unknown Walterfootball.com
2013. március 1. Tyler Eifert (TE) Daniel Jeremiah NFL.com
2013. március 1. D.J. Fluker (OT) Peter Schrager FOXsports.com
2013. március 4. Tyler Eifert (TE) Bucky Brooks NFL.com
2013. március 5. Tyler Eifert (TE) Charles Davis NFL.com
2013. március 6. Tavon Austin (WR) Unknown Walterfootball.com
2013. március 12. Tyler Eifert (TE) Empty Taxi Bowl.hu
2013. március 13. Chance Warmack (OG) Josh Norris NFL.com
2013. március 15. Desmond Trufant (CB) Bucky Brooks NFL.com
2013. március 18. Alec Ogletree (LB) Charlie Campbell Walterfootball.com
2013. március 18. Tyler Eifert (TE) Clark Judge CBSsports.com
2013. március 18. Manti Te'o (LB) Matt Smith NFL.com
2013. március 18. Cotdarrelle Patterson (WR) Pat Kirwan CBSsports.com
2013. március 18. Arthur Brown (LB) Pete Prisco CBSsports.com
2013. március 18. Tavon Austin (WR) Rob Rang CBSsports.com
2013. március 18. Alec Ogletree (LB) Will Brinson CBSsports.com
2013. március 19. Alec Ogletree (LB) Dane Brugler CBSsports.com
2013. március 20. D.J. Fluker (OT) Daniel Jeremiah NFL.com
2013. március 20. Tyler Eifert (TE) Unknown Walterfootball.com
2013. március 21. Keenan Allen (WR) Unknown Drafttek.com
2013. március 22. Jonathan Cooper (OG) Unknown Draftcountdown.com
2013. március 23. Xavier Rhodes (CB) Mel Kiper Jr. ESPN.com
több mint 7 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
 bit.ly/2zGaZI1

VLC médialejátszó / Média / Hálózati műsor megnyitása és oda bemásolni ezt a linket.

(Könnyen lehet, hogy a meccs kezdetéig változni fog a link, akkor javítom.) 😉

Szerkesztette: Medve81
több mint 9 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Chicago Bears, A-

1 (9) (from Tampa Bay) Leonard Floyd, OLB, Georgia
2 (56) (from Seattle) Cody Whitehair, G, Kansas State
3 (72) Jonathan Bullard, DE, Florida
4 (113) (from Philadelphia via Tennessee) Nick Kwiatkoski, ILB, West Virginia
4 (124) (from Seattle) Deon Bush, S, Miami
4 (127) (from New England) Deiondre’ Hall, CB, Northern Iowa
5 (150) Jordan Howard, RB, Indiana
6 (185) DeAndre Houston-Carson, S, William & Mary
7 (230) Daniel Braverman, WR, Western Michigan

Day 1: Chicago made the move to get Floyd, who brings a versatile threat to their defense. He can rush the passer off the edge (fifth-highest grade in the class at +28.9), and he showed well against the run at +18.4. Floyd played more of a traditional linebacker role early in 2015 and took to it well, and that should only add to his ability to line up all over the defense to create mismatches.

Day 2: A first-round talent on our draft board, Whitehair was the top-graded offensive tackle in the nation in 2015, and he can play any of the offensive line positions with his strong hands. Bullard posted the nation’s top grade against the run at +51.5, and his athleticism gives him upside potential to increase his +7.8 pass-rush grade. Like Whitehair, he brings versatility, as he can line up all across the defensive line.

Day 3: Kwiatkoski can set up his teammates in the run game while showing adequate in coverage. His +29.8 overall grade ranked eighth in the class. Howard is a strong downhill runner, though he’s capable of running in any scheme and his +21.8 run grade ranked fourth in the class. Braverman is one of the best slots in the draft, capable of creating separation and adding strong after-the-catch ability. His 3.27 yards per route from the slot led the class. www.profootballfocus.com/blog/2016/04/30/draft-2016-nfl-draft-grades-for-all-32-teams/
több mint 12 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Ha minden jól megy, akkor ma éjfélig felkúszik a 2. meccs a youtube-ra.
Amint megvan, írom a linket.Medve81
Murphy törvénye alapján az utolsó fél órában ugrott a feltöltés, de megpróbálom újból.
Csak nem fog ki rajtam újból a youtube.Medve81
Győzött az erőszak! 😊
 www.youtube.com/watch?v=lWI8mBqAOHU
több mint 12 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Jól emlékszem, h van lehetőség még egy beszélgetésre azokkal is, akik a PO-ban továbbjutottak? Az első interjúra emlékszem, de hogy még egyet nyomathatunk, ráadásul Chicago-ban, arra nem esküdnék meg. Ugye van rá lehetőség? Erősítsetek meg lécci.
Csak mert ha rosszul emlékszem, akkor a PO-ban a jövő héten szereplők (Dennison, McCoy, Clements és esetleg Arians) kiesetek a buliból...Bear
"A még versenyben levő, de Wild Card körben bye-os csapatok segédedzői a Wild Card kör végéig (idén január 6-ig) mehetnek interjúzni HC posztért.
A még versenyben levő, és Wild Card körben nyertes csapatok segédedzői a Wild Card mérkőzés és a Divisional Playoff mérkőzés között (idén január 6-13.) mehetnek interjúzni HC posztért.
Ha egy csapat a Super Bowlig jut, akkor annak segédedzője második HC interjún vehet részt a Super Bowl előtti kéthetes szünet első hetében (idén január 20-27.)."

Az infók a  www.profootballbusiness.com oldalról vannak.
több mint 4 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 180
Ne menjünk el szótlanul ezen rekord mellett.
Jöhetett volna korábban is, mondjuk 2 évvel...