Hall of Famers 2014 - Claude Humphrey

Már csak néhány napra vagyunk a cantoni mérkőzéstől.

Hall of Famers 2014 - Claude Humphrey

14 dolog, amit érdemes tudni Claude Humphreyról:


1. Az 1968-as draft 1. körében, a 3. helyen választotta ki a Falcons Humphreyt a Tennessee State egyetemről, ’67-ben All-American válogatott volt.

2. Hamar beleszokott a ligába, hiszen az Év Újonc Védője lett 1968-ban, ekkoriban még hivatalosan nem jegyezték a sackek számát, de több helyen is az olvasható, hogy újoncként 11.5 sackig jutott, jegyezzük meg, hogy ekkoriban még csak 14 meccses volt az alapszakasz.

3. Karrierje nem csak szépen indult, hanem szépen is folytatódott, ötször választották All-Pro első- (1971-74, 1977) és háromszor All-Pro második csapatba (1969-70, 1976), 6-szor volt Pro Bowl kerettag (1970-74, 1977), összesen 126.5 sacket szerzett karrierje során.

4. Az ő általa vezetett „Grits Blitz” névre keresztelt védelem 1977-ben NFL-rekordot állított fel, összesen 129 pontot engedélyezett ez a védelem az ellenfél támadósorának, legalább 14-meccses alapszakasz esetében ez a mai napig rekord.

5. Pályára lépett a franchise történetének első playoff-meccsén, 1978 szentestéjén 14-13-ra győztek a Philadelphia Eagles ellen, a Divisional körben viszont 27-20-ra fölülmúlta őket a később Super Bowlba jutó Dallas Cowboys.

6. Nem hivatalos adatok alapján 94.5 sacket szerzett a Falcons mezében, a sacket 1982 óta jegyzik hivatalosan, azóta a Falcons színeiben a legtöbb sacket John Abraham szerezte 68.5-lel.

7. Kis híján derékba tört a karrierje 1975-ben, mikor olyan súlyos térdsérülést szenvedett, amiről sokan azt hitték, hogy nem csak a teljes idényt kell kihagynia, hanem a pályafutásának is vége van, ehhez képest ’76-ban játékra jelentkezett a csapatnál és karriercsúcsnak számító 15 sacket szerzett 13 meccsen.

8. A ’78-as szezon közben belefáradt a csapata sikertelenségébe és az Atlanta nem akarta eltradelni, így 4 meccs után úgy döntött, hogy visszavonul.

9. ’79-ben viszont a Falcons két db 4. körös pickért Philadelphiába cserélte, ahol újra csatasorba állt.

10. 14.5 sackkel tevékeny tagja volt az 1980-as idény végén Super Bowlba jutó, ám ott elbukó Eaglesnek. A XV. Super Bowlról legsűrűbben mutatott összefoglalóban Humphrey nem éppen pozitív szereplő, egy roughing the passer szabálytalanságot mutat be a Raiders legendás irányítóján, Jim Plunketten.

11. Sokan úgy vélekednek, hogy Humphrey forradalmasította a pass rusher védőfalember posztot és az ő által megkezdett úton később olyan nagyságok fordultak meg mint Reggie White, Bruce Smith, vagy a szintén idén Hall of Fame tagnak választott Michael Strahan.

12. Kortársai közül már az összes jelentős pass rusher tagja a Hírességek Csarnokának, gondolok itt Deacon Jonesra (1980-ban válaszották be), Jack Youngbloodra (2001) és Elvin Betheára (2003).

13. A foci mellett a színészetet is kipróbálta, 1979-ben a Hazárd megye lordjai című sorozat 1. évadának 4. részében, a Repo Men című epizódban egy Big John nevű pénzhamisítót alakít.

14. Élete későbbi éveiben számos egészségügyi probléma merült fel nála: cukorbeteg, mellette egy rák következtében elvesztette az egyik veséjét. Meg kell jegyezni, hogy nem része azon játékos-csoportnak, akik pereskednek az NFL-ben az agyrázkódások miatt.

 

Papp Gábor (Empty Taxi)