A pénz általános elmélete

19 feliratkozó

több mint 12 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 320 — No 1 Zhang Yufei fan
Igor, lehet, hogy a mohó bankárok most egy időre behúzzák fülüket-farkukat, de tartok attól, hogy amint kissé lélegzethez jutnak, megint elkanászodnak, és annak megint milliók (emberben) és milliárdok (pénzben) látják majd kárát.Szabler
Lehet nem fogalmaztam elég tisztán.. pedig elég sok példát írtam.

Ilyen mindig volt, mindig is lesz. Ugyanilyen botrányok/visszaélések voltak korábban is, csak rövid az emberek emlékezete... jelenleg sztem kifejezetten jó irányba haladunk, ha azt nézzük, hogy milyen szabályrendszereket fogadtak el mostanában.. szem a raiderkorszakhoz, vagy akár a 90-es évekhez, de még a 2000-es évek elejéhez képest is sokkal jobb a jelenlegi helyzet.
Csak 30 éve mondjuk nem voltak derivatív termékek.. és egy csöppet gyorsan fejlődik az informatika, ezen a területen is. Ha ezt a regulatory szervek/ügynökségek XIX. századi módszerrel akarják kezelni (penna, tinta, papirusz) a dolgot, akkor persze hogy le fognak maradni... de talán ők is fejlődnek picit 😊

Azt is kifejtettem, hogy szerintem miért törvényszerű a dolog.. nem ismétlem magam. Egy "banki botrány" sztem olyan dolog, mint egy repülőgépbaleset. Statisztikailag a legbiztonságosabb közlekedési fajta, 3 millióból egy zuhan le - de akkor az nagyot szól. A nagy bankokban is több tíz/százezer ember dolgozik.. biztos hogy van ott egy-két záptojás is.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
Atari Pittsburgh Steelers 1 364 — Tulipános Fan- fan
És a spekulánsok? A nagy pénzügyi alapok egy része, befektetéseivel nem a gazdasági teljesítményt ismeri el, nem az innovációt segíti, hanem csak pénzt akar, lefölözni a hasznot.
Ezzel torzítja a piacot, hektikusan rángatja a tőzsdét.

"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Jó, azért a versenyképesség se csak kizárólag a szociális költségekből és a jövedelmekből áll. Viszont ezekben ők verhetetlenek, ezért a sikerességhez szvsz a világ többi részének közelítenie kell feléjük. Beérni őket nem kell, hiszen azért olyan egyéb tényezőkben, mint technológia, infrastruktúra, stb. még nincsenek a topon. Aztán Kína se tud a végletekig növekedni, pl. a természet is határt szab a számukra, pl. korlátozzák a nagyobb autók vásárlását a nagyvárosokban, a közlekedést a kibírhatatlan szmog miatt. Aztán a globalizáció ott is hat, bizonyos minták, igények a megszűrt bejövő hírek ellenére is beszivárognak és bizony vannak ott is szociális feszültségek, amelynek a szelepét időről időre kénytelenek lesznek kiengedni a pártállamban.

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 860 — Saturday Night Lights


Most már a spanyolok nem csak feltétlenül Portugáliával folytatnak versenyképességi háborút, hanem a Kelettel. És amíg ott két tál rizsért dolgoznak (ráadásul egyre jobb technológiával), addig a magas szociális költségek csak útban lesznek az EU-ban. Szerencsére azért ott is nyílnak a csipák, és lassan már 3 tál rizst fognak kiharcolni maguknak.atapapa
A probléma az, hogy a Kínával folytatott gazdasági verseny megnyerhetetlen.

Nem az EU magas szociális költségei miatt, hanem mert Kínában egyáltalán nincsenek szociális költségek. És nem fognak 3 tál rizst kiharcolni maguknak, mert ott a kapitalizmust az önkényuralommal párosítják, ami a tökéletes kizsákmányolási elegy.

Majd ha Európában megszűnik a nyugdíjrendszer (Heim Péter közgazdász utalt arra, hogy vegyünk példát Pekingről e tekintetben) és letörik a béreket, akkor beszélhetünk valódi versenyről. Persze, ilyen nem lesz (remélem).

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Egyébként idealista vagyok, nem hiszem, hogy az EU egy gyarmatosító eszköz lenne. Hosszú távon ez Európa jövője.Amadeus91
Te is idealista vagy, én is idealista vagyok, csak Európa vezetői nem azok.

Még egy elemzésről kérném a szakértő urak véleményét: http://magyardiplo.hu/2010-julius/221-letoerni-a-piacokatDzsokijuing
Vannak benne jó elképzelések, de összességében nagyon naivnak tűnik számomra.
Emeljük a dél-európai nyugdíjakat a németek szintjére? A dél-európai munkaerő volt valaha olyan termelékeny, mint a német? Küzdjünk a népjóléti kiadások lefaragása ellen, mert azzal nő a fogyasztás? Ez lassan már a matolcsyzmust súrolja.

Van a közös pénznek jövője, és a rendszer fenntartható, ezért vezették be a maastrichti kritériumokat. Ja hogy azokat senki se vette komolyan mostanáig? Na itt a tanulópénz, aki innentől nem tartja be azokat, azzal szemben kemény szankciókat kell alkalmazni, végső esetben el lehet köszönni.

Szvsz nem féltétlenül igaz, hogy a megszorítás majd gazdasági hanyatlást eredményez, persze ahol a GDP 12%-t kell levágni, ott fog.
Ám ezen nincs mit csodálkozni, ha valahol a növekedés alapjául nem a termelékenység javulása, hanem a hitelfelvétel szolgált, azt valamikor ki kell böjtölni.

És végül igen, a jóléti államnak ebben a formában vége, amit köszönhetünk a globalizmusnak és a tőke határtalanságának. Most már a spanyolok nem csak feltétlenül Portugáliával folytatnak versenyképességi háborút, hanem a Kelettel. És amíg ott két tál rizsért dolgoznak (ráadásul egyre jobb technológiával), addig a magas szociális költségek csak útban lesznek az EU-ban. Szerencsére azért ott is nyílnak a csipák, és lassan már 3 tál rizst fognak kiharcolni maguknak.

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 860 — Saturday Night Lights
Egyébként idealista vagyok, nem hiszem, hogy az EU egy gyarmatosító eszköz lenne. Hosszú távon ez Európa jövője.Amadeus91
Te is idealista vagy, én is idealista vagyok, csak Európa vezetői nem azok.

Még egy elemzésről kérném a szakértő urak véleményét: http://magyardiplo.hu/2010-julius/221-letoerni-a-piacokat

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
sapka Washington Commanders 6 608 — sapka
Egyébként idealista vagyok, nem hiszem, hogy az EU egy gyarmatosító eszköz lenne. Hosszú távon ez Európa jövője.Amadeus91
túlságosan idealista vagy; mi másért egyesülnének az erősebb gazdasági régiók a gyengébbekkel, ha nem tiszta gazdasági érdekből? Jaa, hogy altruizmus; ebben meg én nem hiszek. (kellett a piac/ember nehogy mégis keletfelé forduljanak a határországok) És nem véletlen, hogy nincs kidolgozva, hogy lehet szinteket esetleg visszalépni. Nehogy valaki félreértsen abból a 300milliárd EU segélyből él most MO. lesz itt duplaV, hajjaj.

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
A populista és demagóg válasz erre az, hogy a gyarmatosításnak ára van.

Amikor Görögországot és Dél-Európát felvették az euróövezetbe, az egyensúlytalanság bele volt kódolva a rendszerbe, de a politika (az euróövezet mindenáron bővítése) felülírta a közgazdasági racionalitást.Dzsokijuing
én úgy emlékszem, hogy a görögök meghamisított eredményekkel behazudták magukat anno.

gyarmatosítás?!Amadeus91
A maastrichti kritériumok betartatása ugye. Amikor Athén 16. havi bért fizetett ki a közszférának és benyújtotta a számait Brüsszelnek, a csalót vagy a baleket hibáztassuk? Szerintem a görögök először nem hitték el, hogy az EU elhiszi a nyilvánvaló csúsztatásokat, majd amikor rájöttek, hogy itt többről van szó (hiszen a németek is sokáig jól jártak ezzel a felállással), akkor a lovak közé dobták a gyeplőt.
Gyarmatosítás = a deregulált piacszerzés populista és demagóg kifejezése.Dzsokijuing
A csaló a bűnös, a balek a hülye. Kérdés, hogy melyiket büntessük. (szerintem a csalót)

Egyébként idealista vagyok, nem hiszem, hogy az EU egy gyarmatosító eszköz lenne. Hosszú távon ez Európa jövője.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 860 — Saturday Night Lights
A populista és demagóg válasz erre az, hogy a gyarmatosításnak ára van.

Amikor Görögországot és Dél-Európát felvették az euróövezetbe, az egyensúlytalanság bele volt kódolva a rendszerbe, de a politika (az euróövezet mindenáron bővítése) felülírta a közgazdasági racionalitást.Dzsokijuing
én úgy emlékszem, hogy a görögök meghamisított eredményekkel behazudták magukat anno.

gyarmatosítás?!Amadeus91
A maastrichti kritériumok betartatása ugye. Amikor Athén 16. havi bért fizetett ki a közszférának és benyújtotta a számait Brüsszelnek, a csalót vagy a baleket hibáztassuk? Szerintem a görögök először nem hitték el, hogy az EU elhiszi a nyilvánvaló csúsztatásokat, majd amikor rájöttek, hogy itt többről van szó (hiszen a németek is sokáig jól jártak ezzel a felállással), akkor a lovak közé dobták a gyeplőt.
Gyarmatosítás = a deregulált piacszerzés populista és demagóg kifejezése.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
A populista és demagóg válasz erre az, hogy a gyarmatosításnak ára van.

Amikor Görögországot és Dél-Európát felvették az euróövezetbe, az egyensúlytalanság bele volt kódolva a rendszerbe, de a politika (az euróövezet mindenáron bővítése) felülírta a közgazdasági racionalitást.Dzsokijuing
én úgy emlékszem, hogy a görögök meghamisított eredményekkel behazudták magukat anno.

gyarmatosítás?!

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 860 — Saturday Night Lights
A populista és demagóg válasz erre az, hogy a gyarmatosításnak ára van.

Amikor Görögországot és Dél-Európát felvették az euróövezetbe, az egyensúlytalanság bele volt kódolva a rendszerbe, de a politika (az euróövezet mindenáron bővítése) felülírta a közgazdasági racionalitást.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
"Szöges ellentétben közgazdászaink szinte egybehangzó érvelésével, az euró bevezetése nemcsak hogy nem nyújtott védelmet a spekulatív támadásokkal szemben a fejletlenebbek számára, hanem azzal, hogy megfosztotta őket a versenyhátrány kiküszöböléséhez szükséges monetáris eszközöktől, éppen belőlük faragta a spekuláció számára legvonzóbb áldozatokat. Nem a jellem hiánya, hanem az euró szerkezete magyarázza azt az 1100 milliárd eurós külkereskedelmi többletet, amit Németország felhalmozott a többi tagállammal szemben az euró bevezetése óta. A német többlet értelemszerűen a többiek hiánya, amit finanszírozni kell, ami aztán az eladósodáshoz vezet."

"Németország csak addig volt az európai egység osztatlan híve, amíg szüksége volt a többiek türelmére, hogy konszolidálhassa az újraegyesüléssel adódó, illetve a rendszerváltó országokban kibontakozó lehetőségeket; s csak addig, amíg nem szerezte meg piacaik ellenőrzését, amíg nem alakította át ezen országok nemzetgazdaságát az olcsó bérmunkát és az olcsó bérmunkán keresztül a német versenyképességet biztosító háttérré; ameddig nem tett szert arra a gazdasági Lebensraumra, ami túlsúlyát bebetonozta."

http://nol.hu/lap/forum/20111110-otthon_anyuka__mashol_mostohaDzsokijuing
Akkor most Németország lesz a szar? :/

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Szabler 1 360 — Tristero Courier
Kicsit OFF, de óriási ez a videó! Egyébként is imádom a Daily Show-t, de Jon Stewart és csapata két éve a CNBC-t cikizve nagyon fején találta a szöget. A vége az O.J. Simpsonos hasonlattal és az Allen Staffordos bejátszással különösen ütős.

http://www.thedailyshow.com/watch/wed-march-4-2009/cnbc-financial-advice

Igor, lehet, hogy a mohó bankárok most egy időre behúzzák fülüket-farkukat, de tartok attól, hogy amint kissé lélegzethez jutnak, megint elkanászodnak, és annak megint milliók (emberben) és milliárdok (pénzben) látják majd kárát.

Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 860 — Saturday Night Lights
"Szöges ellentétben közgazdászaink szinte egybehangzó érvelésével, az euró bevezetése nemcsak hogy nem nyújtott védelmet a spekulatív támadásokkal szemben a fejletlenebbek számára, hanem azzal, hogy megfosztotta őket a versenyhátrány kiküszöböléséhez szükséges monetáris eszközöktől, éppen belőlük faragta a spekuláció számára legvonzóbb áldozatokat. Nem a jellem hiánya, hanem az euró szerkezete magyarázza azt az 1100 milliárd eurós külkereskedelmi többletet, amit Németország felhalmozott a többi tagállammal szemben az euró bevezetése óta. A német többlet értelemszerűen a többiek hiánya, amit finanszírozni kell, ami aztán az eladósodáshoz vezet."

"Németország csak addig volt az európai egység osztatlan híve, amíg szüksége volt a többiek türelmére, hogy konszolidálhassa az újraegyesüléssel adódó, illetve a rendszerváltó országokban kibontakozó lehetőségeket; s csak addig, amíg nem szerezte meg piacaik ellenőrzését, amíg nem alakította át ezen országok nemzetgazdaságát az olcsó bérmunkát és az olcsó bérmunkán keresztül a német versenyképességet biztosító háttérré; ameddig nem tett szert arra a gazdasági Lebensraumra, ami túlsúlyát bebetonozta."

http://nol.hu/lap/forum/20111110-otthon_anyuka__mashol_mostoha

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 320 — No 1 Zhang Yufei fan
Hú mennyi mindent írtatok, pont mikor egyik este nem nézek fel ide 😊

Kezdjük ezzel, kb 10/10-es.. és nagyjából leírja jól az egészet, és emellett becsatlakozik ahhoz, amire neuw utalt.
http://www.slideshare.net/roguemonk/the-subprime-crisis-primer

A "RSG" bankárok felelőssége kikezdhetetlen az ügyben, és mivel tőlük indult a dolog, értelemszerűen az ember rázza az öklét feléjük. És igen, őket kell/lehet felelősségre vonni - és meglepődnél hány belső "bankár"emberke támogatná. Amikor egy-egy Kweku Adoboli-féle bohóc több tízezer--százezer család karácsonyát teszi mondjuk tönkre (csak rövid távon), és a hosszú távon még érdekesebb hatásokat szül.
Ettől függetlenül azért, már a válság előtt is volt 3-4-féle regulatory agency, belső/külső controllercsoportok, audit, stb. - akiknek épp ez a feladatuk, hogy a stikliket feltárják... megvan rá az ok, hogy miért.

Hova jutottunk a 80-as évektől vadnyugati életjelenetétől, mindenféle kamu könyveléstől, majomcsorda módjára viselkedő traderek, egymás nyakát elnyiszáló rivalizálások/takeoverharcok (megjegyzem ugyanúgy öntötték a szemetet ebben az időben is a piacra, csak másféle termékek formájában - Boiler room, Wall Street farkasa, Milken és a Drexel Burnham talán a legérdekesebb sztori), a 90-2000-es évek kissé leszelidülő, de még mindig kokós-nagydumás partizós élet ment... aztán ez fokozatosan szelidült, farigcsáltak a tradereken, és ez így is megy tovább.. a jövő felé haladva is.

Ettúl függetlenül ez egy igen kemény világ, ahol a Sun Tzut még mindig szívesebben forgatják, mint az Etika 101-et 😉
Aki ambiciózus, kreatív és elég dörzsölt - az pénzt akar, mások kárára is, lehetőleg úgy hogy megszedje magát, és ne kapják el - és ez a világ kineveli a saját dörzsölt alakjait.
Soha nem fogod felszámolni ezt a fajta moral hazard problémát (ahogy mondjuk a feketegazdaságot v. bűnözést sem), de a jó irányba haladunk.


sutianap/Szabler utolsó hsz-ére reagálva - higgyétek el, 2008 óta különösen nagyon más világ van.. és lett konzekvenciája a dolognak. Pláne azért, mert a Lehmant hagyták csődbe menni (ami nagyon bölcs döntés volt), de utána a többit nem. (ami dettó, szvsz)
Ahol én dolgozom/tam, egymást érik a meetingek/projecket/ilyen-olyan ellenőrzések.. a legtöbb helyen így megy. Igaz, sajnos régóta elvesztettem a hitemet az auditori szakma hatékonyságában - de ahol vannak ilyen törekvések, és több a börtönőr, onnan nem olyan könnyen szöknek meg a rabok. Ahol meg továbbra is vadnyugati cowboy módra bankárkodnak (lásd MF Global), ott általában más vége van a sztorinak. (csatolandó olvasmány: Lowensteintől a When Genius Failed - LTCM és egy korábbi válság esete.. remek könyv szvsz)

PS: Taleb okos ember, de közelebb áll a filozófushoz/szocilógushoz mint egy bankárhoz.. ez a baj a megközelítésével.
crowdfunding: ez komoly? 😀 Jelen piaci körülmények közt, amikor az állampapírunkat sem tudjuk eladni... Magyarországon? 😀 Szép lassan haladunk előre, baby steps. Egyelőre mentsük meg az olaszokat...

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
Szabler 1 360 — Tristero Courier
OFF, de ha az Occupy Wall Street és a Tea Party külön-külön is ugyanazt kiabálja az utcán és a demokrata/republikánus haverok ezután sem tesznek semmit szabályozási ügyben, ott csúnya világ lesz.Dzsokijuing
Hát már tettek nem? 😉 Vagy mire szolgált a Dodd-Frank-féle reformtörvény? Ha a szkeptikusok úgy gondolják, hogy ez sok vizet nem fog zavarni, azok alighanem jól gondolják. Taibbi egyik cikkében jól bemutatja, hogy sikerült a kongresszusban felhígítani és így jelentősen legyengíteni az eredeti törvényjavaslatot (http://www.rollingstone.com/politics/news/wall-streets-big-win-20100804), s az egyik főkolompos ebben éppen Chris Dodd volt. Az a Dodd, aki korábban a jelzálog-krízisben erősen érintett Countrywide VIP ügyfeleként kedvezményes kölcsönöket kapott, s így a kilóra megvehető amerikai politikusok prototípusának tekinthető. A politikusok nem abban hibásak, hogy kockázatos kölcsönökbe hajszolták a bankokat, hanem abban, hogy velejéig korruptak (tisztelet a kivételnek!), és így aligha várható tőlük számottevő szabályozás. A Dodd-Frank törvény nyomán felállt Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Iroda elnökének kinevezését pl. még mindig nem hagyta jóvá a republikánus obstrukció miatt megbénult szenátus.

Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
http://finance.yahoo.com/echarts?s=EURHUF%3DX+Interactive#chart1:symbol=eurhuf=x;range=3m;compare=roneur=x+czkeur=x+plneur=x;indicator=volume;charttype=line;crosshair=on;ohlcvalues=0;logscale=on;source=undefined

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 860 — Saturday Night Lights
OFF, de ha az Occupy Wall Street és a Tea Party külön-külön is ugyanazt kiabálja az utcán és a demokrata/republikánus haverok ezután sem tesznek semmit szabályozási ügyben, ott csúnya világ lesz.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Szabler 1 360 — Tristero Courier
Nassim Nicholas Taleb a New York Times-ban a bankárok bónuszainak megszüntetése mellett érvel.

Ez volna a minimum!

http://www.nytimes.com/2011/11/08/opinion/end-bonuses-for-bankers.html?smid=fb-nytimes&WT.mc_id=FB-SM-E-OP-SM-LIN-EBF-110811-NYT-NA&

"I HAVE a solution for the problem of bankers who take risks that threaten the general public: Eliminate bonuses."

"Any person who works for a company that, regardless of its current financial health, would require a taxpayer-financed bailout if it failed should not get a bonus, ever. In fact, all pay at systemically important financial institutions — big banks, but also some insurance companies and even huge hedge funds — should be strictly regulated.

Critics like the Occupy Wall Street demonstrators decry the bonus system for its lack of fairness and its contribution to widening inequality. But the greater problem is that it provides an incentive to take risks. The asymmetric nature of the bonus (an incentive for success without a corresponding disincentive for failure) causes hidden risks to accumulate in the financial system and become a catalyst for disaster. This violates the fundamental rules of capitalism; Adam Smith himself was wary of the effect of limiting liability, a bedrock principle of the modern corporation."

"The ancients were fully aware of this upside-without-downside asymmetry, and they built simple rules in response. Nearly 4,000 years ago, Hammurabi’s code specified this: “If a builder builds a house for a man and does not make its construction firm, and the house which he has built collapses and causes the death of the owner of the house, that builder shall be put to death.”

This was simply the best risk-management rule ever. The Babylonians understood that the builder will always know more about the risks than the client, and can hide fragilities and improve his profitability by cutting corners — in, say, the foundation. The builder can also fool the inspector; the person hiding risk has a large informational advantage over the one who has to find it."

"Banning bonuses addresses the principal-agent problem in economics: the separation between an agent’s interests and those of the client, or principal, he is supposed to represent. The potency of my solution lies in the idea that people do not consciously wish to harm themselves; I feel much safer on a plane because the pilot, and not a drone, is at the controls. Similarly, cooks should taste their own cooking; engineers should stand under the bridges they have designed when the bridges are tested; the captain should be the last to leave the ship. The Romans even figured out how to deter cowardice that causes the death of others with the technique called decimation: If a legion lost a battle and there was suspicion of cowardice, 10 percent of the soldiers and commanders — usually chosen at random — were put to death."


Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 12 éve
neuw 271 — Patriots fan
A szomorú, hogy minden egyes érintett szépen kéz a kézben vitte-tolta az ügyet és mindenki tisztában volt vele, hogy mekkora a kockázat, csak szartak rá, mert úgyis tudták,hogy megússzák. A felelősségi kérdést pedig éppen azok nem tehetik fel akiknek a pénzével játszanak vagy ha magyarul akarjuk fogalmazni akkor akiktől lopják.sutianap
ezt hívják moral hazard problémáknak, azonban ezekből nehéz jó megoldást találni.
ha az állam bedönti a bankokat lehet minden összeomlik, mégrosszabb lenne, elfogyott volna ennél is inkább a bizalom, minden leáll, stb., stb.
ha kimenti őket, akkor elkerüli ez utóbbit, azonban nincsen rá garancia, hogy ettől változni fog a helyzet, jobban fognak gazdálkodni, hatékonyabbak lesznek, nem viszik csődbe a bankot, stb., stb.
nagyon nehéz erre megfelelő kiutat találni. Jelenleg pedig pont ugyanez áll fenn annyi helyen (eurózóna, vagy akár itthoni példa, hogy a bankok úgy adtak pénzt (kötvény/hitel) az önkormányzatoknak, mintha az állam, a központi kormányzat garanciát vállalna azok visszafizetésére, pedig benne van az önk törvénybe, hogy nem tesz semmi ilyen garanciát)

--------------------------------------------------
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
A zavaró az egészben, hogy semmilyen konzekvenciáját nem látom az ügynek, tipikus szarnak-bajnak nincs gazdája. Persze lehet hibáztatni a politikát, de kérdem én ki is csóválja azokat a politikusokat. Igen profi munka volt, kábé innen megmondtam volna, hogy egyszerűen képtelenség elérni azokat a pénzügyi hozamokat, mert nincs olyan termelő ágazat ami ezeket produkálni tudná, tehát egyszerű csalás. A szomorú, hogy minden egyes érintett szépen kéz a kézben vitte-tolta az ügyet és mindenki tisztában volt vele, hogy mekkora a kockázat, csak szartak rá, mert úgyis tudták,hogy megússzák. A felelősségi kérdést pedig éppen azok nem tehetik fel akiknek a pénzével játszanak vagy ha magyarul akarjuk fogalmazni akkor akiktől lopják.


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Még szerencse, hogy az ember (pláne ha bankár, közgazdász, Wall Street-i jogász) értelmes lény és tanul a hibáiból, így még 1x ilyen nem fordulhat vele elő, nem fog elkényelmesedni. Ezért nem is szükséges szigorítani a pénzügyi szervezetek tevékenységének ellenőrzését.Szabler
Miután az amerikai bankokat teletömte pénzzel az állam, menekítve őket a csődtől, az értelmes, hibájukból annyira okuló bankok vezetői mindent megelőzően milliárd dollárban mérhető prémiumokat osztottak szét.
Igen, ezek az emberek marhára okosak és el nem hiszem, hogy ne lettek volna tisztában a szar hitelek újracsomagolásával okozott hatalmas kockázatokkal. Csak a nagyon rövid távú érdekeiket nézték, miközben a mérgezett eszközök szétterítésével közvetve a hitelvilág egyik alapját, a bizalmat ásták alá.

több mint 12 éve
neuw 271 — Patriots fan
Persze, mert igazából tényleg mindenki hibás az egészben. Fannie/Freddie pont annyira mint a többiek.
Ezeknek az ügyleteknek minden résztvevője túlságosan "elkényelmesedett" és elhitte, hogy mindig minden oké lesz és mindig minden úgy fog menni mint a boom idején. Ez ilyen szempontból egy tökéletes emlékeztető volt rá, hogy azért a kockázatok továbbra is kockázatok maradnak. Vagy legalábbis én például bízom benne, hogy ezekután (ha más nem a mostani 20-as 30-as korosztály) emlékezni fog később is rá és oda fog figyelni a hasonló dolgokra. Nyílván ettől még lesznek felelőtlenek, de csökkenhet jelentős mértékben a számuk. Ebben például nagy tanulság lehet a válság szvsz, ha nem jön utána semmi még durvább (vh/akármilyen nem gazdasági világválság/akármi)neuw
Szerintem ez elég "soft" hozzáállás, de persze tiszteletben tartom a véleményedet.

Eleve az USA-ban történt, onnan indult a válság. Ugyan átcsapott más országokba is, de a legjobban mégis az ottani emberek szívtak tőle. Minek ezen rugózni?

Meg aztán mindenki ugyanannyira hibás volt benne, kezdve a kevéssé hitelképes, de saját házra áhítozó kisemberektől, a mindenbe belepofázni akaró politikusokon át a Goldman Sachs bankáraiig. Ők mind emberek, hibázni, pedig emberi dolog, és ha még a nagyokos közgazdászok és a mindenható Alan Greenspan sem látták előre, hogy mi történhet, akkor ugyan mi értelme bárkiket is kipécézni. Nem kell senkit pellengérre állítani, ez közös buli volt.

Még szerencse, hogy az ember (pláne ha bankár, közgazdász, Wall Street-i jogász) értelmes lény és tanul a hibáiból, így még 1x ilyen nem fordulhat vele elő, nem fog elkényelmesedni. Ezért nem is szükséges szigorítani a pénzügyi szervezetek tevékenységének ellenőrzését.Szabler
nem azt mondtam hogy nem szükséges szigorítani... nyílván fognak, nyílván kell is.
azonban annak a mértéke nem mindegy szerintem. Ugyanis ha nagyon durva szigorítás jön, akkor az a fejlesztéseket, beruházásokat nagyon visszavetheti. akkor pedig továbbra se lesz előrelépés, beragad a világ ugyanoda, ahol most vagyunk.
és itt például nem csak a banki jelzáloghitelezésre, de minden másra is gondolok. egy durva szigornak egyszerűen mindenhol következménye lenne.
mellesleg meg nem is a WS-i jogászokra, bankárokra gondoltam, de pl közgazdászok szerintem lényegesen jobban oda fognak figyelni mondjuk risk managementes témákra, amelyek azért átalakulóban is vannak jelenleg tudtommal.
Továbbá pedig szerintem inkább az egyszerű, hétköznapi emberek számára oktatandó alapvető közgázzal és pü ismeretekkel értenék egyet. ha csak egy kis mikrót, makrót meg NGt (amely pl felvértez a populizmus ellen is) tanulnának illetve tisztában lennének mindennap használatos pü ismeretekkel lényegesen javíthatná mindenki dolgokhoz való hozzáállását

Egyébként erről jut eszembe Igor/akárki aki tud válaszolni számára kérdés: nem tudom mennyire vagy képben a magyarországi vállalkozási helyzettel, de arra volnék kíváncsi, hogy a crowdfounding, ami pl Amerikában tökéletesen be tudja tölteni szvsz a 3F és a kockázatisoktól kapható tőke közti űrt, itthon miért nem indult be, miért nincsen gyakorlatilag?

--------------------------------------------------
több mint 12 éve
Szabler 1 360 — Tristero Courier
Persze, mert igazából tényleg mindenki hibás az egészben. Fannie/Freddie pont annyira mint a többiek.
Ezeknek az ügyleteknek minden résztvevője túlságosan "elkényelmesedett" és elhitte, hogy mindig minden oké lesz és mindig minden úgy fog menni mint a boom idején. Ez ilyen szempontból egy tökéletes emlékeztető volt rá, hogy azért a kockázatok továbbra is kockázatok maradnak. Vagy legalábbis én például bízom benne, hogy ezekután (ha más nem a mostani 20-as 30-as korosztály) emlékezni fog később is rá és oda fog figyelni a hasonló dolgokra. Nyílván ettől még lesznek felelőtlenek, de csökkenhet jelentős mértékben a számuk. Ebben például nagy tanulság lehet a válság szvsz, ha nem jön utána semmi még durvább (vh/akármilyen nem gazdasági világválság/akármi)neuw
Szerintem ez elég "soft" hozzáállás, de persze tiszteletben tartom a véleményedet.

Eleve az USA-ban történt, onnan indult a válság. Ugyan átcsapott más országokba is, de a legjobban mégis az ottani emberek szívtak tőle. Minek ezen rugózni?

Meg aztán mindenki ugyanannyira hibás volt benne, kezdve a kevéssé hitelképes, de saját házra áhítozó kisemberektől, a mindenbe belepofázni akaró politikusokon át a Goldman Sachs bankáraiig. Ők mind emberek, hibázni, pedig emberi dolog, és ha még a nagyokos közgazdászok és a mindenható Alan Greenspan sem látták előre, hogy mi történhet, akkor ugyan mi értelme bárkiket is kipécézni. Nem kell senkit pellengérre állítani, ez közös buli volt.

Még szerencse, hogy az ember (pláne ha bankár, közgazdász, Wall Street-i jogász) értelmes lény és tanul a hibáiból, így még 1x ilyen nem fordulhat vele elő, nem fog elkényelmesedni. Ezért nem is szükséges szigorítani a pénzügyi szervezetek tevékenységének ellenőrzését.

Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 12 éve
neuw 271 — Patriots fan
Persze, mert igazából tényleg mindenki hibás az egészben. Fannie/Freddie pont annyira mint a többiek.
Ezeknek az ügyleteknek minden résztvevője túlságosan "elkényelmesedett" és elhitte, hogy mindig minden oké lesz és mindig minden úgy fog menni mint a boom idején. Ez ilyen szempontból egy tökéletes emlékeztető volt rá, hogy azért a kockázatok továbbra is kockázatok maradnak. Vagy legalábbis én például bízom benne, hogy ezekután (ha más nem a mostani 20-as 30-as korosztály) emlékezni fog később is rá és oda fog figyelni a hasonló dolgokra. Nyílván ettől még lesznek felelőtlenek, de csökkenhet jelentős mértékben a számuk. Ebben például nagy tanulság lehet a válság szvsz, ha nem jön utána semmi még durvább (vh/akármilyen nem gazdasági világválság/akármi)

--------------------------------------------------