Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 2 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 555 — Patriot
Te atyaúristen Verstappen köre az mi.
Jughead
Azon tűnődök, hogy mikor fog kiderülni, hogy mivel csítelnek.
Ugyanabban a szabályrendszerben ennyivel nem lehet jobb az autójuk.
Vitézlő Titoknok tomz
Ennyivel nem jobb, lásd Perez. Verstappen az aki ezt a teljesítményt ki tudja hozni a kocsiból.
ervinator
Ez így azért nem igaz, Perez alulteljesít ezzel az autóval, egy Hamilton/Leclerc (Norris) szerű elit kvalis vélhetően ott lenne vele egy szinten.

Az már más kérdés és az RB erőssége mellett a másik aggasztó dolog lehet, hogy ha a versenytempót és kiegyensúlyozottságot is nézzük, akkor a mezőnyből egyelőre egy 38 és egy 42 éves ember mérhető csak hozzá, hiszen a másik 3 potenciális ellenfeléből 1-et tavaly láttunk ahogy tét helyzetben hibát hibára halmozott (Leclerc), 1-et nagyon csúnyán ver idén Hamilton (Russell), 1 pedig igazából még semmit se bizonyított, csak azt hogy képes kiugró teljesítményekre és a csapattársait rendre elveri (Norris).

az egész autó teljesen max igényeire van építve és fejlesztve. persze, hogy ennyivel jobb folyamatosan a csapattársainál. amúgy is ritka nagy talentum szóval így ez a végeredmény.
peach
Egyébként ez egy kulcs lehet abban is, hogy miért ilyen jó a Red Bull és főleg Max Red Bullja, ugyanis Max vezetési stílusa nagyon egyedi, ami vélhetően a jelenlegi szabályok mellett nagyon segíti a Red Bullt a fejlesztésben (ugyanez volt pl. a Vettel korszakban, aki a bajnoki címei utáni szabályváltozások után már koránt sem volt olyan virtuóz), mert könnyebb erre a stílusra fejleszteni. Max egyedi stílusát jól jellemzi, hogy elvileg Perez idei hibái abból fakadnak, hogy a jó szezonkezdés után ő is ki akarta hozni a maximumot a Red Bullból, ezért Max beállításaival és stílusával kezdett el próbálkozni, aminek az eredménye az lett, hogy folyamatosan hibázott.
Jughead
De itt milyen beállításra kell gondolni? “Puhább” a futómű vagy módosított a nyomatékgörbe? Mert naív outsiderként azt gondolom, ha ugyanazzal a kocsival a kanyar előtt ugyanott fékezek, és ugyanott kezdek gázt adni (tehát egy az egyben lemásolom a Max által futott mintát) akkor (súlykülönbség kivételével) ugyanannyit kellene mennem, nem? Nyilván nem, de mik lehetnek azok a beállítási különbségek?

Illetve ha az első versenyek után Perez jobban állt, akkor miért próbált átállni Max beállításaira?
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 386
Te atyaúristen Verstappen köre az mi.
Jughead
Azon tűnődök, hogy mikor fog kiderülni, hogy mivel csítelnek.
Ugyanabban a szabályrendszerben ennyivel nem lehet jobb az autójuk.
Vitézlő Titoknok tomz
Ennyivel nem jobb, lásd Perez. Verstappen az aki ezt a teljesítményt ki tudja hozni a kocsiból.
ervinator
Ez így azért nem igaz, Perez alulteljesít ezzel az autóval, egy Hamilton/Leclerc (Norris) szerű elit kvalis vélhetően ott lenne vele egy szinten.

Az már más kérdés és az RB erőssége mellett a másik aggasztó dolog lehet, hogy ha a versenytempót és kiegyensúlyozottságot is nézzük, akkor a mezőnyből egyelőre egy 38 és egy 42 éves ember mérhető csak hozzá, hiszen a másik 3 potenciális ellenfeléből 1-et tavaly láttunk ahogy tét helyzetben hibát hibára halmozott (Leclerc), 1-et nagyon csúnyán ver idén Hamilton (Russell), 1 pedig igazából még semmit se bizonyított, csak azt hogy képes kiugró teljesítményekre és a csapattársait rendre elveri (Norris).

az egész autó teljesen max igényeire van építve és fejlesztve. persze, hogy ennyivel jobb folyamatosan a csapattársainál. amúgy is ritka nagy talentum szóval így ez a végeredmény.
peach
Egyébként ez egy kulcs lehet abban is, hogy miért ilyen jó a Red Bull és főleg Max Red Bullja, ugyanis Max vezetési stílusa nagyon egyedi, ami vélhetően a jelenlegi szabályok mellett nagyon segíti a Red Bullt a fejlesztésben (ugyanez volt pl. a Vettel korszakban, aki a bajnoki címei utáni szabályváltozások után már koránt sem volt olyan virtuóz), mert könnyebb erre a stílusra fejleszteni. Max egyedi stílusát jól jellemzi, hogy elvileg Perez idei hibái abból fakadnak, hogy a jó szezonkezdés után ő is ki akarta hozni a maximumot a Red Bullból, ezért Max beállításaival és stílusával kezdett el próbálkozni, aminek az eredménye az lett, hogy folyamatosan hibázott.
több mint 2 éve
peach Atlanta Falcons 15 808 — a new hope (again)
Te atyaúristen Verstappen köre az mi.
Jughead
Azon tűnődök, hogy mikor fog kiderülni, hogy mivel csítelnek.
Ugyanabban a szabályrendszerben ennyivel nem lehet jobb az autójuk.
Vitézlő Titoknok tomz
Ennyivel nem jobb, lásd Perez. Verstappen az aki ezt a teljesítményt ki tudja hozni a kocsiból.
ervinator
az egész autó teljesen max igényeire van építve és fejlesztve. persze, hogy ennyivel jobb folyamatosan a csapattársainál. amúgy is ritka nagy talentum szóval így ez a végeredmény.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 2 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 960
Te atyaúristen Verstappen köre az mi.
Jughead
Azon tűnődök, hogy mikor fog kiderülni, hogy mivel csítelnek.
Ugyanabban a szabályrendszerben ennyivel nem lehet jobb az autójuk.
Vitézlő Titoknok tomz
Ennyivel nem jobb, lásd Perez. Verstappen az aki ezt a teljesítményt ki tudja hozni a kocsiból.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 2 éve
Vitézlő Titoknok tomz Seattle Seahawks TCU Horned Frogs 1 720
Te atyaúristen Verstappen köre az mi.
Jughead
Azon tűnődök, hogy mikor fog kiderülni, hogy mivel csítelnek.
Ugyanabban a szabályrendszerben ennyivel nem lehet jobb az autójuk.
több mint 2 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 932 — Deion Sanders for president!
Salakmotor csapat VB van a hét végén! Gollob óta nem követem, de most leragadtam az Eurosport-on.
A drónkamera valami zseniális 😊

De miért nincsenek nézők???
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Biztos a holnapi döntő miatt.
Drukkolok az ausziknak, bár a holnapinak is csak a végét csipem el valszeg.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 2 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 390 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Salakmotor csapat VB van a hét végén! Gollob óta nem követem, de most leragadtam az Eurosport-on.
A drónkamera valami zseniális 😊

De miért nincsenek nézők???

Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló

több mint 2 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 640 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Tiszta vicc
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 386
Te atyaúristen Verstappen köre az mi.
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 267
2025-től a The CW közvetíti az Xfinity Series minden versenyét, 7 évre évenként 115 millió dollárért vették meg a jogokat.

Végre egy új szereplő, hátha megreformálják a közvetítéseket, rá férne.
Mikey
A NASCAR saját csapata gyártja majd a közvetítéseket, a CW csak "átveszi".
shawnka
Arra gondoltam, hogy hátha lesz beleszólásuk ettől még, esetleg bármilyen újításuk, amit el tudnak érni.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 658 — Tyrone Creek
2025-től a The CW közvetíti az Xfinity Series minden versenyét, 7 évre évenként 115 millió dollárért vették meg a jogokat.

Végre egy új szereplő, hátha megreformálják a közvetítéseket, rá férne.
Mikey
A NASCAR saját csapata gyártja majd a közvetítéseket, a CW csak "átveszi".
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 267
2025-től a The CW közvetíti az Xfinity Series minden versenyét, 7 évre évenként 115 millió dollárért vették meg a jogokat.

Végre egy új szereplő, hátha megreformálják a közvetítéseket, rá férne.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
peach Atlanta Falcons 15 808 — a new hope (again)
Iannone amúgy nem volt bajnok sohasem. Tipikus örök ígéret volt a srác. A 125ben talán volt egy összetett hetedik helye. Moto2ben volt három VB bronz érme és ez a legközelebb amikor bajnoki címhez jutott. GPben volt még egy negyedik helye talán, 2015ből.
Cowboykarcsi90
Ha jól emlékszem ő volt az, aki Talma csapattarsa volt valami olasz csapatnál és balhé volt abból, hogy a szerződés ellenére más cuccot kap az Aprilia-tol mint Talma. Mikor ez kiderült, és Talma is megkapta ugyanazt a technikát, akkor hirtelen kb egyforma időket kezdtek menni, csak addigra elment a fél szezon. Moto2 lehetett talán, nem biztos, jó rég volt.
Jan
az faubel volt szerintem még moto3-ban

Szerkesztette: peach

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 2 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 560 — Steelers fan
Iannone amúgy nem volt bajnok sohasem. Tipikus örök ígéret volt a srác. A 125ben talán volt egy összetett hetedik helye. Moto2ben volt három VB bronz érme és ez a legközelebb amikor bajnoki címhez jutott. GPben volt még egy negyedik helye talán, 2015ből.
Cowboykarcsi90
Ha jól emlékszem ő volt az, aki Talma csapattarsa volt valami olasz csapatnál és balhé volt abból, hogy a szerződés ellenére más cuccot kap az Aprilia-tol mint Talma. Mikor ez kiderült, és Talma is megkapta ugyanazt a technikát, akkor hirtelen kb egyforma időket kezdtek menni, csak addigra elment a fél szezon. Moto2 lehetett talán, nem biztos, jó rég volt.
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 264 — NFL bracket champion '26

steelwolf
The departure is PERMANEnt.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 640 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 976 — Kinek mit intézett a kormánya

dugo93
ez Hubert emlékhelye lenne?
slowmotion
Ahol történt a haláleset, igen.

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 392 — Cowboys fan

dugo93
ez Hubert emlékhelye lenne?
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 264 — NFL bracket champion '26
 24.hu/sport/forma-1/2023/07/28/belga-nagydij-eso-balesetek-george-russell-fia/

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
Cowboykarcsi90 3 522 — …not me…Im in my prime!
Iannone amúgy nem volt bajnok sohasem. Tipikus örök ígéret volt a srác. A 125ben talán volt egy összetett hetedik helye. Moto2ben volt három VB bronz érme és ez a legközelebb amikor bajnoki címhez jutott. GPben volt még egy negyedik helye talán, 2015ből.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 2 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 562

több mint 2 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 932 — Deion Sanders for president!
Iannone meg úgy néz ki, hogy a Ducatinal köt ki az SBK-ban igy, h lejár a 4 éves eltiltása. Kiváncsi leszek igy 33 évesen ennyi kihagyás után mire megy majd.
roberto23
Nem tudom kinek volt útban annak idején, de drukkolok neki.
🤘 gaben 🤘
Én azt se tudom miért tiltottak el annak idején. Valami dopping gebasz volt, nem?
roberto23
4 év
Komoly dopping lehetett egy motorostól 😀

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 944
Iannone meg úgy néz ki, hogy a Ducatinal köt ki az SBK-ban igy, h lejár a 4 éves eltiltása. Kiváncsi leszek igy 33 évesen ennyi kihagyás után mire megy majd.
roberto23
Nem tudom kinek volt útban annak idején, de drukkolok neki.
🤘 gaben 🤘
Én azt se tudom miért tiltottak el annak idején. Valami dopping gebasz volt, nem?

„History is a set of lies agreed upon.”

“But I like to think he may have at last found some small measure of peace, that we all seek, and few of us ever find.”
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 944
Iannone meg úgy néz ki, hogy a Ducatinal köt ki az SBK-ban igy, h lejár a 4 éves eltiltása. Kiváncsi leszek igy 33 évesen ennyi kihagyás után mire megy majd.
roberto23
Szerintem nem is feltétlen a 33 évvel lesz a baj. Például Bautista mennyi? 35? 38? A négy évnyi világbajnoki szintű versenyzés kimaradása, ami nagyon kérdéses hogy be tud e hozni. Tehetség amúgy megvan(volt?) Iannonenél ez kétségtelen, kiváncsi leszek én is mire lesz ez elég.
Cowboykarcsi90
Igen, ez mondjuk tényleg igaz. Bár engem brutal meglepett, hogy Bautista már 38 éves. 😀 nem gondoltam vna.
roberto23
Ha jól emlékszem akkoriban volt világbajnok, mint Talmácsi
Jan
Jesus, tényleg. Meg a 125-ben. Ez lesokkolt milyen régen volt már az is. 😀