Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 271
Nem értem, mit csinált Hamlin, amiért fújolják?
Ment belül, kívül meg Larson fékezés helyett tolta eszetlenül, majd belement a falba. Vagy nem jól látom?
Őszentsége Sobri Jóska
Nem jól látod, nekivezette a falnak azzal hogy nem hagyott helyet neki, nem illik ilyet. Mondjuk Hamlint akkor is fújolnák ha tisztán nyert volna, de ez tényleg nem volt szép. Ráadásul azzal a Larsonnal szemben tette, akivel országos barátok és soha egyetlen dirty megmozdulást sem csinált Hamlinnel szemben. Ellenben Dennytől ez már a második alkalom idén hogy győzelmet vesz el Kyle-tól "nem tiszta" módon. Ki is volt akadva Larson a verseny után.

Amúgy ez Hamlin 50. győzelme, aminek alapból nagyon örülnék, de nem így.
Mikey
Minek barátkozik vele ha tudja, hogy egy tuskó?
'He’s always right. All the buddies know, Denny’s always right.'
🤘 gaben 🤘
Szerintem minden (baráti) társaságban van egy olyan (barát), akinek mindig igaza van. Vagyis, aki azt gondolja, hogy mindig igaza van. Ettől még nem lesz tuskó.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 386
Én az elmúlt 1-2 évben már nagyon nem kedvelem Landot, de igazából az egyetlen rossz dolog ami történt hogy pár gyereknek adott kifogást mikor összetöri a családi porcelánt, vagy pár részeg tini így próbálja meg legközelebb kinyitni a pezsgőt összetörve az üveget.
Ami engem felidegesít már, hogy minden egyes hétvégén minden egy vicc, minden irony, minden a cringe factor kielégítése minden interjúban és csak ez megy évek óta. Ahányszor hallottam hogy a holland Max szurkolók neki szurkolnak mert a McLaren papaya hahahaha, ahogy évődik minden héten. Megértettük. Tenyérbe mászóbb már sokkal mint Russell.
(Hogy ne hallgassam az sajnos nem opcionális.)
Heisman nádor
Pedig zseniális volt pl. most is mikor széttrollkodták Verstappennel Hamiltont a futam után. 😀
több mint 2 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 932 — Deion Sanders for president!
Nem értem, mit csinált Hamlin, amiért fújolják?
Ment belül, kívül meg Larson fékezés helyett tolta eszetlenül, majd belement a falba. Vagy nem jól látom?
Őszentsége Sobri Jóska
Nem jól látod, nekivezette a falnak azzal hogy nem hagyott helyet neki, nem illik ilyet. Mondjuk Hamlint akkor is fújolnák ha tisztán nyert volna, de ez tényleg nem volt szép. Ráadásul azzal a Larsonnal szemben tette, akivel országos barátok és soha egyetlen dirty megmozdulást sem csinált Hamlinnel szemben. Ellenben Dennytől ez már a második alkalom idén hogy győzelmet vesz el Kyle-tól "nem tiszta" módon. Ki is volt akadva Larson a verseny után.

Amúgy ez Hamlin 50. győzelme, aminek alapból nagyon örülnék, de nem így.
Mikey
Minek barátkozik vele ha tudja, hogy egy tuskó?
'He’s always right. All the buddies know, Denny’s always right.'

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 707 — "Montoya por favor!"
Én az elmúlt 1-2 évben már nagyon nem kedvelem Landot, de igazából az egyetlen rossz dolog ami történt hogy pár gyereknek adott kifogást mikor összetöri a családi porcelánt, vagy pár részeg tini így próbálja meg legközelebb kinyitni a pezsgőt összetörve az üveget.
Ami engem felidegesít már, hogy minden egyes hétvégén minden egy vicc, minden irony, minden a cringe factor kielégítése minden interjúban és csak ez megy évek óta. Ahányszor hallottam hogy a holland Max szurkolók neki szurkolnak mert a McLaren papaya hahahaha, ahogy évődik minden héten. Megértettük. Tenyérbe mászóbb már sokkal mint Russell.
(Hogy ne hallgassam az sajnos nem opcionális.)

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
JéBé Green Bay Packers 7 924
Oriasit ment a torott kupa mindenhol, RB is kulon postban, nagy keppel emlekezett meg rola hogy "we need some glue ". Herendi helyeben fizetnek Norrisnak. Sot ha dolgoztam volna rajta nagyon orulnek hogy ejutott x100 millio emberhez a munkam. Lehetetet volna poenra venni es kicsit felulni a marketing vonatra, nem sikerult.
több mint 2 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 390 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
ez meg mi a f.sz?
 twitter.com/simplylovelyrbr/status/1683130136592261121
NB2
Imádom. 😀
Jughead
Oke, hogy tárgy meg minden, de ebbe valaki 6 hónap munkát rakott, ez a fasz nem tud á máshol odaverni?
Nagyon bírom Landot, de ez tényleg ignoráns volt.
Eazzy
Véletlenül eltört valamit, nem nagy dolog. A reakciója volt zseniális, a pezsgőbontását meg alapból nagyon adom. 😀

Amúgy aki/akik megcsinálta/megcsinálták az/azok ki lettek fizetve, nem mindegy mi lett vele miután átadták? Megmutatták, látta mindenki és ennyi utána már úgyse érdekes, ha pl. veszek egy herendi porcelánt és véletlenül elejtem, akkor érezzem magam szarul, mert fasz vagyok és más munkáját tettem tönkre?

(Nem mellesleg ez a Red Bull 103. győzelme volt, szóval függetlenül attól, hogy szép vagy nem [szerintem irtó giccses] pont nem érdekli őket se).
Jughead
Azért nem ugyanaz. Engem pl rohadtul dühítene! Képzeld el a gyárban volt 12 ember, aki ezzel foglalkozott fél éven át, ők gondolom a legjobbak. Beletették szívüket-lelküket és akkor azt látják, hogy pillanatok alatt tönkre ment a munkájuk.
NB2
 www.nemzetisport.hu/f1/f1-ujragyartjak-verstappen-15-millios-herendi-trofeajat-2969251
Így legalább fél évig tuti van munkájuk. Win-win 😊

több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 271
Nézegetve a Twitter videókat, tegnap sokan megharagudtak a másikra. Larson és Hamlin, A.Dillon és Reddick, Preece és LaJoie... végre van miről írnia az okosoknak!

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 271
Nem értem, mit csinált Hamlin, amiért fújolják?
Ment belül, kívül meg Larson fékezés helyett tolta eszetlenül, majd belement a falba. Vagy nem jól látom?
Őszentsége Sobri Jóska
Larson kapott egy kis bátorítást, hogy a falnak menjen
slowmotion
És tavaly ezt már pont ugyanitt megcsinálta Chastainnel is...
iktriad
De ő legalább megérdemelte.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 271
Nem értem, mit csinált Hamlin, amiért fújolják?
Ment belül, kívül meg Larson fékezés helyett tolta eszetlenül, majd belement a falba. Vagy nem jól látom?
Őszentsége Sobri Jóska
Nem jól látod, nekivezette a falnak azzal hogy nem hagyott helyet neki, nem illik ilyet. Mondjuk Hamlint akkor is fújolnák ha tisztán nyert volna, de ez tényleg nem volt szép. Ráadásul azzal a Larsonnal szemben tette, akivel országos barátok és soha egyetlen dirty megmozdulást sem csinált Hamlinnel szemben. Ellenben Dennytől ez már a második alkalom idén hogy győzelmet vesz el Kyle-tól "nem tiszta" módon. Ki is volt akadva Larson a verseny után.

Amúgy ez Hamlin 50. győzelme, aminek alapból nagyon örülnék, de nem így.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 924 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nem értem, mit csinált Hamlin, amiért fújolják?
Ment belül, kívül meg Larson fékezés helyett tolta eszetlenül, majd belement a falba. Vagy nem jól látom?
Őszentsége Sobri Jóska
Larson kapott egy kis bátorítást, hogy a falnak menjen
slowmotion
És tavaly ezt már pont ugyanitt megcsinálta Chastainnel is...
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 392 — Cowboys fan
Nem értem, mit csinált Hamlin, amiért fújolják?
Ment belül, kívül meg Larson fékezés helyett tolta eszetlenül, majd belement a falba. Vagy nem jól látom?
Őszentsége Sobri Jóska
Larson kapott egy kis bátorítást, hogy a falnak menjen
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 386
ez meg mi a f.sz?
 twitter.com/simplylovelyrbr/status/1683130136592261121
NB2
Imádom. 😀
Jughead
Oke, hogy tárgy meg minden, de ebbe valaki 6 hónap munkát rakott, ez a fasz nem tud á máshol odaverni?
Nagyon bírom Landot, de ez tényleg ignoráns volt.
Eazzy
Véletlenül eltört valamit, nem nagy dolog. A reakciója volt zseniális, a pezsgőbontását meg alapból nagyon adom. 😀

Amúgy aki/akik megcsinálta/megcsinálták az/azok ki lettek fizetve, nem mindegy mi lett vele miután átadták? Megmutatták, látta mindenki és ennyi utána már úgyse érdekes, ha pl. veszek egy herendi porcelánt és véletlenül elejtem, akkor érezzem magam szarul, mert fasz vagyok és más munkáját tettem tönkre?

(Nem mellesleg ez a Red Bull 103. győzelme volt, szóval függetlenül attól, hogy szép vagy nem [szerintem irtó giccses] pont nem érdekli őket se).
Jughead
Azért nem ugyanaz. Engem pl rohadtul dühítene! Képzeld el a gyárban volt 12 ember, aki ezzel foglalkozott fél éven át, ők gondolom a legjobbak. Beletették szívüket-lelküket és akkor azt látják, hogy pillanatok alatt tönkre ment a munkájuk.
NB2
Elvégezték a munkájukat, amiért kifizették őket, a munkájuk meg lett mutatva mindenkinek (igazából így még több embernek, mintha csak átadták volna), ezután ugyan mindegy a sorsa. Ez kb. olyan mintha a pezsgőgyártót sajnálnánk, amiért a srácok nem megitták a pezsgőt, hanem kilocsolták, pedig hát a pezsgőt nem arra gyártották.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 311 — #NoStress
Nem értem, mit csinált Hamlin, amiért fújolják?
Ment belül, kívül meg Larson fékezés helyett tolta eszetlenül, majd belement a falba. Vagy nem jól látom?

több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 28 264 — nabege2@yahoo.com
ez meg mi a f.sz?
 twitter.com/simplylovelyrbr/status/1683130136592261121
NB2
Imádom. 😀
Jughead
Oke, hogy tárgy meg minden, de ebbe valaki 6 hónap munkát rakott, ez a fasz nem tud á máshol odaverni?
Nagyon bírom Landot, de ez tényleg ignoráns volt.
Eazzy
Véletlenül eltört valamit, nem nagy dolog. A reakciója volt zseniális, a pezsgőbontását meg alapból nagyon adom. 😀

Amúgy aki/akik megcsinálta/megcsinálták az/azok ki lettek fizetve, nem mindegy mi lett vele miután átadták? Megmutatták, látta mindenki és ennyi utána már úgyse érdekes, ha pl. veszek egy herendi porcelánt és véletlenül elejtem, akkor érezzem magam szarul, mert fasz vagyok és más munkáját tettem tönkre?

(Nem mellesleg ez a Red Bull 103. győzelme volt, szóval függetlenül attól, hogy szép vagy nem [szerintem irtó giccses] pont nem érdekli őket se).
Jughead
Azért nem ugyanaz. Engem pl rohadtul dühítene! Képzeld el a gyárban volt 12 ember, aki ezzel foglalkozott fél éven át, ők gondolom a legjobbak. Beletették szívüket-lelküket és akkor azt látják, hogy pillanatok alatt tönkre ment a munkájuk.
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 386
ez meg mi a f.sz?
 twitter.com/simplylovelyrbr/status/1683130136592261121
NB2
Imádom. 😀
Jughead
Oke, hogy tárgy meg minden, de ebbe valaki 6 hónap munkát rakott, ez a fasz nem tud á máshol odaverni?
Nagyon bírom Landot, de ez tényleg ignoráns volt.
Eazzy
Véletlenül eltört valamit, nem nagy dolog. A reakciója volt zseniális, a pezsgőbontását meg alapból nagyon adom. 😀

Amúgy aki/akik megcsinálta/megcsinálták az/azok ki lettek fizetve, nem mindegy mi lett vele miután átadták? Megmutatták, látta mindenki és ennyi utána már úgyse érdekes, ha pl. veszek egy herendi porcelánt és véletlenül elejtem, akkor érezzem magam szarul, mert fasz vagyok és más munkáját tettem tönkre?

(Nem mellesleg ez a Red Bull 103. győzelme volt, szóval függetlenül attól, hogy szép vagy nem [szerintem irtó giccses] pont nem érdekli őket se).
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 392 — Cowboys fan
Na ilyet is nagyon régen láttam NASCAR versenyen.

iktriad
és keményen meg is lesz szabva.
mármint Dillon.

szerk: mondjuk Reddick ezt nem most fogja megszívni, hanem majd a chase-ben

Szerkesztette: slowmotion
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 924 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Na ilyet is nagyon régen láttam NASCAR versenyen.
több mint 2 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 232 — No one likes us, cause no one like us
ez meg mi a f.sz?
 twitter.com/simplylovelyrbr/status/1683130136592261121
NB2
Imádom. 😀
Jughead
Oke, hogy tárgy meg minden, de ebbe valaki 6 hónap munkát rakott, ez a fasz nem tud á máshol odaverni?
Nagyon bírom Landot, de ez tényleg ignoráns volt.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 271
Newgarden behúzta, Palou remek kérmentéssel 3. Öten végeztek körön belül
Iowa még mindig nem túl izgi
zacknorb
Számomra a legérthetetlenebb helyszín a naptárban.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 932 — Deion Sanders for president!
Newgarden behúzta, Palou remek kérmentéssel 3. Öten végeztek körön belül
Iowa még mindig nem túl izgi
zacknorb
Még csak szomjas se volt az ember úgy kimerült 😀

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 977 — Kinek mit intézett a kormánya
Newgarden behúzta, Palou remek kérmentéssel 3. Öten végeztek körön belül
Iowa még mindig nem túl izgi

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 271
Bazmeg Larson is kiforog a 2. helyről Bellnek köszönhetően, de csak éppen nekikoccant a falnak, szóval szerencsére nem harangoztak neki.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 932 — Deion Sanders for president!
Logano megnyerte az első szakaszt, majd a restart után a falon kötött ki, a teltházas lelátó pedig egy emberként örül.
Mikey
A sok szakértő
🤘 gaben 🤘
Bezzeg ha Elliott járt volna így...
Mikey
Annak születni kell
Vagy négernek