Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 279
Gragson agyrázkódás miatt kihagyja Sonomát, Enfinger helyettesíti. Ez annyira nem lep meg azok után ahogy kinézett az ütközés után...
Mikey
Agyraszkodast nem likeolom, de az Enfingernek adjunk lehetőséget elgondolás tetszik
zacknorb
Jaja, Enfinger megérdemli. Ugyanakkor kicsit aggasztó, hogy mióta a NextGen autó van, másfél év alatt a harmadik versenyző hagy ki versenyt agyrázkódás miatt. Persze hogy ez most tényleg az autó miatt van, vagy egyszerűen pech, esetleg csak jobban odafigyelnek erre, és jóval enyhébb panaszokkal sem engednek már senkit versenyezni, ez jó kérdés. Valószínűleg mindegyik benne van.
Mikey
Elvileg a NextGen erre is lett fejlesztve, nem? Nem tartották elégnek SAFER-t, és még a kocsival is kicsit emelnek a biztonsági szinten.
Vagy rosszul tudom?
slowmotion
Hát lényegében ez is volt a terv, persze, de nagyon úgy néz ki hogy nem igazán sikerült. Jó, Gragson falnak csapódása sem éppen átlagos, ilyen sebességgel, ráadásul pont így ritkán baszódnak a falnak, szóval mondható hogy egész egyszerűen balszerencsés eset volt és nem az autó hibája az agyrázkódás.

Pl. a korábbi Larson-Custer balesetből adódóan módosítanak is az autók orrán, hogy jobban gyűrődjenek, az atlantai második versenyre kell a csapatoknak átalakítaniuk az autóikat.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 933 — Deion Sanders for president!
 www.eurosport.hu/wec/az-elozes-amivel-valentino-rossi-kiharcolta-a-gyozelmet-le-mans-ban_vid1929511/video.shtml?fbclid=IwAR3uIzBV-BFoAMJYrlwc-QykyD0DVbdF-eYkY9tfVwoYg_exNqJly6ZrJK0
Látványosan gyors volt a doki. 😀

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 2 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 933 — Deion Sanders for president!
Gragson agyrázkódás miatt kihagyja Sonomát, Enfinger helyettesíti. Ez annyira nem lep meg azok után ahogy kinézett az ütközés után...
Mikey
Agyraszkodast nem likeolom, de az Enfingernek adjunk lehetőséget elgondolás tetszik
zacknorb
Jaja, Enfinger megérdemli. Ugyanakkor kicsit aggasztó, hogy mióta a NextGen autó van, másfél év alatt a harmadik versenyző hagy ki versenyt agyrázkódás miatt. Persze hogy ez most tényleg az autó miatt van, vagy egyszerűen pech, esetleg csak jobban odafigyelnek erre, és jóval enyhébb panaszokkal sem engednek már senkit versenyezni, ez jó kérdés. Valószínűleg mindegyik benne van.
Mikey
Elvileg a NextGen erre is lett fejlesztve, nem? Nem tartották elégnek SAFER-t, és még a kocsival is kicsit emelnek a biztonsági szinten.
Vagy rosszul tudom?
slowmotion
túlteljesítették a tervet, mert alig törnek egy balesetnél

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 392 — Cowboys fan
Gragson agyrázkódás miatt kihagyja Sonomát, Enfinger helyettesíti. Ez annyira nem lep meg azok után ahogy kinézett az ütközés után...
Mikey
Agyraszkodast nem likeolom, de az Enfingernek adjunk lehetőséget elgondolás tetszik
zacknorb
Jaja, Enfinger megérdemli. Ugyanakkor kicsit aggasztó, hogy mióta a NextGen autó van, másfél év alatt a harmadik versenyző hagy ki versenyt agyrázkódás miatt. Persze hogy ez most tényleg az autó miatt van, vagy egyszerűen pech, esetleg csak jobban odafigyelnek erre, és jóval enyhébb panaszokkal sem engednek már senkit versenyezni, ez jó kérdés. Valószínűleg mindegyik benne van.
Mikey
Elvileg a NextGen erre is lett fejlesztve, nem? Nem tartották elégnek SAFER-t, és még a kocsival is kicsit emelnek a biztonsági szinten.
Vagy rosszul tudom?
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 279
Gragson agyrázkódás miatt kihagyja Sonomát, Enfinger helyettesíti. Ez annyira nem lep meg azok után ahogy kinézett az ütközés után...
Mikey
Agyraszkodast nem likeolom, de az Enfingernek adjunk lehetőséget elgondolás tetszik
zacknorb
Jaja, Enfinger megérdemli. Ugyanakkor kicsit aggasztó, hogy mióta a NextGen autó van, másfél év alatt a harmadik versenyző hagy ki versenyt agyrázkódás miatt. Persze hogy ez most tényleg az autó miatt van, vagy egyszerűen pech, esetleg csak jobban odafigyelnek erre, és jóval enyhébb panaszokkal sem engednek már senkit versenyezni, ez jó kérdés. Valószínűleg mindegyik benne van.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 978 — Kinek mit intézett a kormánya
Gragson agyrázkódás miatt kihagyja Sonomát, Enfinger helyettesíti. Ez annyira nem lep meg azok után ahogy kinézett az ütközés után...
Mikey
Agyraszkodast nem likeolom, de az Enfingernek adjunk lehetőséget elgondolás tetszik

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 279
Gragson agyrázkódás miatt kihagyja Sonomát, Enfinger helyettesíti. Ez annyira nem lep meg azok után ahogy kinézett az ütközés után...

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 279

Daly OUT azonnali hatállyal
zacknorb
Érdekes ez, mert alapból szar az Ed Carpenter Racing, szóval nem tudom mire volt ez jó az ő részükről, Daly bőven kihozta a maxot abból az autóból. Remélem Daly így menni fog néhány Xfinity versenyt idén.
Mikey
RHR lesz helyette
zacknorb
Számomra érthetetlen, évek óta alulteljesített mielőtt '21 végén eljött az Andrettitől.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 978 — Kinek mit intézett a kormánya

Daly OUT azonnali hatállyal
zacknorb
Érdekes ez, mert alapból szar az Ed Carpenter Racing, szóval nem tudom mire volt ez jó az ő részükről, Daly bőven kihozta a maxot abból az autóból. Remélem Daly így menni fog néhány Xfinity versenyt idén.
Mikey
RHR lesz helyette

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 933 — Deion Sanders for president!
a "Camaro" egyelőre bőven a GT-k előtt 😀 Le Mans-ban

Kamui Kobayashi debütál a #67-es 23XI Toyotában az Indy road course-on.

Wow.
Mikey
Kamu 😂

Jughead Dallas Cowboys 6 386
Lehet tudni Russelt miért nem büntették meg a futamon?
ThundersNFL a Jobbágy
Az hagyján, de Yukit, meg miért igen? Nevetséges penalty volt, nem értem, hogy miért nem appealelnek.
Duff
Mert az esőtől nem látta h merre kell menni, de mivel büntit vkinek kell adni, így jött a képhe Yuki.
steelwolf
Nem értem, közvetítésben ismétlés se volt Russellről szerintem…
Yuki büntetés szerintem okés, Zhou bent volt mellette, és körbe is ment volna ha nem tereli le, főleg hogy már előrébb volt a kínai.
Heisman nádor
Yuki büntetése teljesen oké, a 21- es szezon óta mikor Verstappen és Hamilton sorozatosan nem hagyott helyet a másiknak ezt szigorúan veszik.

Russellé meg nem ért büntetést, nagyon jó volt a startja, így az első kanyarig Hulkenbergig mindenkit megelőzött (Perez, Gasly, Piastri), és Hulkenberg mellé került, aki nem hagyott neki helyet (Hulké volt inkább a pozíció, így ez legit volt), ezért húzta ki az autót, de ott semmi nem nyert, sőt jóval Hulk mögé jött vissza, más kérdés hogy mivel utána torlódott a mezőny, így még ebben a körben megelőzte (az 5. hely javítás meg Lando szárnycseréje miatt volt az első körben).
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 195
A hétvégi 24h Le Mans-t LeBron James fogja startoltatni
zacknorb
Remélem szór egy kisebb mennyiségű magnezitet az aszfaltra, Raikkönen meg felszívja😁
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 978 — Kinek mit intézett a kormánya
A hétvégi 24h Le Mans-t LeBron James fogja startoltatni

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 707 — "Montoya por favor!"
Lehet tudni Russelt miért nem büntették meg a futamon?
ThundersNFL a Jobbágy
Az hagyján, de Yukit, meg miért igen? Nevetséges penalty volt, nem értem, hogy miért nem appealelnek.
Duff
Mert az esőtől nem látta h merre kell menni, de mivel büntit vkinek kell adni, így jött a képhe Yuki.
steelwolf
Nem értem, közvetítésben ismétlés se volt Russellről szerintem…
Yuki büntetés szerintem okés, Zhou bent volt mellette, és körbe is ment volna ha nem tereli le, főleg hogy már előrébb volt a kínai.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 642 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Lehet tudni Russelt miért nem büntették meg a futamon?
ThundersNFL a Jobbágy
Az hagyján, de Yukit, meg miért igen? Nevetséges penalty volt, nem értem, hogy miért nem appealelnek.
Duff
Mert az esőtől nem látta h merre kell menni, de mivel büntit vkinek kell adni, így jött a képhe Yuki.
több mint 2 éve
Duff Seattle Seahawks 3 449
Lehet tudni Russelt miért nem büntették meg a futamon?
ThundersNFL a Jobbágy
Az hagyján, de Yukit, meg miért igen? Nevetséges penalty volt, nem értem, hogy miért nem appealelnek.
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 279
Konkrétan tökéleteset versenyzett, ismét.
51 pont előny a bajnokságban, az több mint egy verseny.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 706 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Lehet tudni Russelt miért nem büntették meg a futamon?

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 28 266 — nabege2@yahoo.com
Ma néztem meg a végét, mitől változott meg a közvetítés? Mármint az időket végre nem csak a kör végén változtatták, hanem folyamatosan.
több mint 2 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 933 — Deion Sanders for president!
Ezen a héten mindenki a féktárcsákról fog beszélni NASCAR-os körökben a St Louis 600 -valójában 300, de dupla annyinak tűnik a sok sárga miatt- után. Kyle Busch szép lassan #1 számú bajnokesélyes lesz.
iktriad
Megint bemákolta?

By the way:

Kézenfekvő lett volna a Ford meg a Toyota is, de talán pont azért nem ők mennek.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 2 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 854 — Colts Fan