Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 434 — #NoStress
Es szerintem a feggy jelen formajaban ugyanugy gaz es elvezhetetlen, mint a Schumacher- vagy a Mercedes-uralom eveiben. Minden evben hoznak egy rakat okossagot, hogy majd azzal kozelebb kerulnek az eroviszonyok, egy-egy ev kivetelevel megis azt latni, hogy valaki kiemelkedik a mezonybol, netan ket csapat kuzd, de a tobbi meg kuka.

Stez
És ez így is marad mindaddig amíg ennyire különböző képességű autók vannak egyszerre jelen.
Kis túlzással ha Verstappen beülne egy Haas-ba, akkor nem lenne összesen 10 pontja, ha meg Bottas ülne Verstappenébe, akkor top3-ban lenne összetettben.

több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 27 610 — nabege2@yahoo.com
banyek 7 évig hagyták a mercit domizni, most meg egy év után nehogymár bele nyúljanak
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 20 732
Toyoták szépen megrajzolták a Stage 2 utolsó három körét.

Remélem teljesíteni tudják mind a 160 kört és nem szól bele az eső.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 909
Leclerc speeding in the pit lane 😀😀😀
Heisman nádor
megvolt a taktikai húzás, 2 pontot bukott ismét, na nem mintha számítana a VB szempontjából
Heisman nádor
Ez legkevésbé a Ferrarin múlott...
ervinator
az, hogy kihívták 1 plusz pontért, és -2 lett belőle? sietett extrán a pitben Leclerc, ha nem jön vissza alonso elé mindenképpen bukó a leggyorsabb kör
Heisman nádor
Az, hogy Leclerc túllépi a megengedett sebességet, az az ő hibája, teljesen mindegy mennyire kell sietnie, nem szabad túllépni.

Az, hogy ő szándékosan nem előzi meg Alonsot, hogy megkapja utána a DRS + szélárnyékot, szintén az ő döntése volt.

Ferrari itt meglépte a helyes döntést, amivel +1 pontot kaphatott volna Leclerc, szoros volt, de meg lehetett lépni ezt láttuk...Leclercen múlt, hogy ebből -2 lett.
ervinator
Szerintem pedig szimplán nem is volt meg a ferrari tempója, hogy meglehessen a leggyorsabb kör.
Tarsi
Azért egy friss lágy, üres tankkal...elég nagy gáz lenne, ha ez nem lett volna elég.
ervinator
A 12. körben a 14. helyről rajtolva Sainz előtt volt Max, itt bizony ekkora a gáz.
Tarsi
Ne mossuk össze a kettőt. Ott azonos gumin, azonos benzinmennyiséggel volt ekkora különbség.

Verstappen a leggyorsabb körét közepes gumin futotta és nem üres tankkal.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 3 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 673
Leclerc speeding in the pit lane 😀😀😀
Heisman nádor
megvolt a taktikai húzás, 2 pontot bukott ismét, na nem mintha számítana a VB szempontjából
Heisman nádor
Ez legkevésbé a Ferrarin múlott...
ervinator
az, hogy kihívták 1 plusz pontért, és -2 lett belőle? sietett extrán a pitben Leclerc, ha nem jön vissza alonso elé mindenképpen bukó a leggyorsabb kör
Heisman nádor
Az, hogy Leclerc túllépi a megengedett sebességet, az az ő hibája, teljesen mindegy mennyire kell sietnie, nem szabad túllépni.

Az, hogy ő szándékosan nem előzi meg Alonsot, hogy megkapja utána a DRS + szélárnyékot, szintén az ő döntése volt.

Ferrari itt meglépte a helyes döntést, amivel +1 pontot kaphatott volna Leclerc, szoros volt, de meg lehetett lépni ezt láttuk...Leclercen múlt, hogy ebből -2 lett.
ervinator
Szerintem pedig szimplán nem is volt meg a ferrari tempója, hogy meglehessen a leggyorsabb kör.
Tarsi
Azért egy friss lágy, üres tankkal...elég nagy gáz lenne, ha ez nem lett volna elég.
ervinator
A 12. körben a 14. helyről rajtolva Sainz előtt volt Max, itt bizony ekkora a gáz.
több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 47 048 — Whoops, looks like something went wrong.
Egész izgalmas volt az idei szezon, kb. az első harmadáig.
gamerkr
Addig sem volt az sajnos. Eleg nyilvanvalo volt, hogy a Red Bullnal meg teli almot alszanak, de amint az auto nem hal meg, Verstappen megint hulyere ver vele mindenkit. Arra meg nem lehet apellalni, hogy majd jonnek sorozatosan a muszaki hibak, a mai feggybe meg a legturhabb autok sem halnak le gyakran, nem hogy a Red Bull.

Es szerintem a feggy jelen formajaban ugyanugy gaz es elvezhetetlen, mint a Schumacher- vagy a Mercedes-uralom eveiben. Minden evben hoznak egy rakat okossagot, hogy majd azzal kozelebb kerulnek az eroviszonyok, egy-egy ev kivetelevel megis azt latni, hogy valaki kiemelkedik a mezonybol, netan ket csapat kuzd, de a tobbi meg kuka.

Engem bant, hogy ennyire unalmas es semmitmondo versenyek vannak, akkor tortenik valami, ha eso van, netan valami extrem korulmeny bejon, amugy meg egy halom verseny kimerul abban, hogy 60 korbol netto 7-ben tortenik valami, neha Leclerc Verstappen elott van, ha neki epp osszejon minden, a rivalisnak meg semmi, de a futamon meg barmikor ezek egymas ele-moge kerulnek, tulajdonkeppen szerintem alig-alig van momentum, hogy az ember azt erezze, itt nem Verstappen es a Red Bull diktalja a tempot.

Kar a buzi Ferrarisokert, bar ha a csapat sok hulyesege nem lett volna, szerintem Leclerc akkor sem lenne ellenfel Verstappen szamara. Nem lenne igazi ellenfel, mert jelenleg kvalitasokban, de mentalis kepessegekben is nagyon kulonbozik a ket ember. Es nem Leclerc javara.

több mint 3 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 909
Leclerc speeding in the pit lane 😀😀😀
Heisman nádor
megvolt a taktikai húzás, 2 pontot bukott ismét, na nem mintha számítana a VB szempontjából
Heisman nádor
Ez legkevésbé a Ferrarin múlott...
ervinator
az, hogy kihívták 1 plusz pontért, és -2 lett belőle? sietett extrán a pitben Leclerc, ha nem jön vissza alonso elé mindenképpen bukó a leggyorsabb kör
Heisman nádor
Az, hogy Leclerc túllépi a megengedett sebességet, az az ő hibája, teljesen mindegy mennyire kell sietnie, nem szabad túllépni.

Az, hogy ő szándékosan nem előzi meg Alonsot, hogy megkapja utána a DRS + szélárnyékot, szintén az ő döntése volt.

Ferrari itt meglépte a helyes döntést, amivel +1 pontot kaphatott volna Leclerc, szoros volt, de meg lehetett lépni ezt láttuk...Leclercen múlt, hogy ebből -2 lett.
ervinator
Szerintem pedig szimplán nem is volt meg a ferrari tempója, hogy meglehessen a leggyorsabb kör.
Tarsi
Azért egy friss lágy, üres tankkal...elég nagy gáz lenne, ha ez nem lett volna elég.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 3 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 673
Leclerc speeding in the pit lane 😀😀😀
Heisman nádor
megvolt a taktikai húzás, 2 pontot bukott ismét, na nem mintha számítana a VB szempontjából
Heisman nádor
Ez legkevésbé a Ferrarin múlott...
ervinator
az, hogy kihívták 1 plusz pontért, és -2 lett belőle? sietett extrán a pitben Leclerc, ha nem jön vissza alonso elé mindenképpen bukó a leggyorsabb kör
Heisman nádor
Az, hogy Leclerc túllépi a megengedett sebességet, az az ő hibája, teljesen mindegy mennyire kell sietnie, nem szabad túllépni.

Az, hogy ő szándékosan nem előzi meg Alonsot, hogy megkapja utána a DRS + szélárnyékot, szintén az ő döntése volt.

Ferrari itt meglépte a helyes döntést, amivel +1 pontot kaphatott volna Leclerc, szoros volt, de meg lehetett lépni ezt láttuk...Leclercen múlt, hogy ebből -2 lett.
ervinator
Szerintem pedig szimplán nem is volt meg a ferrari tempója, hogy meglehessen a leggyorsabb kör.
több mint 3 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 909
Leclerc speeding in the pit lane 😀😀😀
Heisman nádor
megvolt a taktikai húzás, 2 pontot bukott ismét, na nem mintha számítana a VB szempontjából
Heisman nádor
Ez legkevésbé a Ferrarin múlott...
ervinator
az, hogy kihívták 1 plusz pontért, és -2 lett belőle? sietett extrán a pitben Leclerc, ha nem jön vissza alonso elé mindenképpen bukó a leggyorsabb kör
Heisman nádor
Az, hogy Leclerc túllépi a megengedett sebességet, az az ő hibája, teljesen mindegy mennyire kell sietnie, nem szabad túllépni.

Az, hogy ő szándékosan nem előzi meg Alonsot, hogy megkapja utána a DRS + szélárnyékot, szintén az ő döntése volt.

Ferrari itt meglépte a helyes döntést, amivel +1 pontot kaphatott volna Leclerc, szoros volt, de meg lehetett lépni ezt láttuk...Leclercen múlt, hogy ebből -2 lett.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 3 éve
csipkelli 4 010
 m4sport.hu/forma-1/cikk/2022/08/28/hamilton-az-alonso-esetrol-az-m4-nek-azen-hibam-volt/?fbclid=IwAR2q6Qz2HAyotKI9TOwW3geeb-7EUumpH9oA5_Wv_xe0QCboNxMyvZrhdjk

Gyakori mondatok egy verseny után.
több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 235
Leclerc speeding in the pit lane 😀😀😀
Heisman nádor
megvolt a taktikai húzás, 2 pontot bukott ismét, na nem mintha számítana a VB szempontjából
Heisman nádor
Ez legkevésbé a Ferrarin múlott...
ervinator
az, hogy kihívták 1 plusz pontért, és -2 lett belőle? sietett extrán a pitben Leclerc, ha nem jön vissza alonso elé mindenképpen bukó a leggyorsabb kör
Heisman nádor
Miért? Egyrészt, ha mögé jön vissza már az elején övé a szélárnyék, de utána volt egy köre teljesen friss gumikon, hogy előzzön és pl. a sikánban ez teljesen simán ment is volna, de ő inkább a DRS-re játszott aztán az első szektorban bukta is a leggyorsabb kört, mert a DRS ellenére is lassította Alonso.
több mint 3 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 282 — "Montoya por favor!"
Leclerc speeding in the pit lane 😀😀😀
Heisman nádor
megvolt a taktikai húzás, 2 pontot bukott ismét, na nem mintha számítana a VB szempontjából
Heisman nádor
Ez legkevésbé a Ferrarin múlott...
ervinator
az, hogy kihívták 1 plusz pontért, és -2 lett belőle? sietett extrán a pitben Leclerc, ha nem jön vissza alonso elé mindenképpen bukó a leggyorsabb kör

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 673
Leclerc speeding in the pit lane 😀😀😀
Heisman nádor
megvolt a taktikai húzás, 2 pontot bukott ismét, na nem mintha számítana a VB szempontjából
Heisman nádor
Ez legkevésbé a Ferrarin múlott...
ervinator
Azt nekik is látni kellett, hogy fél másodperccel lassabbak mint a RB. Teljesen feleslegesen hívták ki.
több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 235
Leclerc jézusom, alapból az ötlet, hogy majd neki a szélárnyék és a DRS jobb lesz, így hagyta, hogy Alonso kezdje előtte a kört egy baromság volt, és akkor még egy 5 mp-s büntetést is összeszedett…
több mint 3 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 909
Leclerc speeding in the pit lane 😀😀😀
Heisman nádor
megvolt a taktikai húzás, 2 pontot bukott ismét, na nem mintha számítana a VB szempontjából
Heisman nádor
Ez legkevésbé a Ferrarin múlott...

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 3 éve
Mr.Breaker 1 933
Ferrari és Leclerc zsenialitás kijött azért a végére, kellett nagyot izzadni a Ferrarinak, már majdnem elhitették velünk, hogy balf*szság nélkül lehozzák a futamot, de azért jött a csattanó a végén. 😀 Elbénázott kerékcsere, Alonso mögé beszorulás, ezzel bukják a leggyorsabb kört és még Leclerc is kap 5 mp-t így még bukják a pozíciót Fernandoval szemben.
több mint 3 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 535 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Mennyi volt az odds Max győzelmére??
nagir
2.4 körül
ervinator
Ajándék

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 20 732
Blaney és Hamlin, a mezőny két legjobb plate versenyzője összehozta az első sárga zászlót.

Reddick is belekeveredett, csak hogy a kedvenceimnek jó legyen.

Viszont ami a legfontosabb, hogy Gragson megúszta.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 282 — "Montoya por favor!"
Leclerc speeding in the pit lane 😀😀😀
Heisman nádor
megvolt a taktikai húzás, 2 pontot bukott ismét, na nem mintha számítana a VB szempontjából

Szerkesztette: Heisman nádor

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 909
Mennyi volt az odds Max győzelmére??
nagir
2.4 körül

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 3 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 282 — "Montoya por favor!"
Leclerc speeding in the pit lane 😀😀😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
gamerkr Green Bay Packers 11 660 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
Egész izgalmas volt az idei szezon, kb. az első harmadáig.

több mint 3 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 365 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Mennyi volt az odd Max győzelmére??
nagir
Rá volt a legkisebb, legalábbis ezt mondták a futam előtt a szakértők.

több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 27 610 — nabege2@yahoo.com
Alázás
több mint 3 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 452 — Bla, bla, bla
Mennyi volt az odds Max győzelmére??

Szerkesztette: nagir



ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!